Észak-Magyarország, 1960. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-12 / 111. szám
- mozgalom. Évről évre nagv tömegek*- többezer dolgozó keresi 1el hazánk ’ különböző vidékeit, látogat el a szomszédos országokba. 1960-ban 9 még az eddigieknél is több jelentkező van a mozgalom keretén belül szer- \ vezett társasutazásokra. ' Az SZMT Természetbarát Irodája és az IBUSZ elsősorban az üzemek* vállalatok, intézmények dolgozóinak és azok családtagjainak biztosít helyet mind a belföldi, mind vedig a : külföldi társasutazásokra. A részvételi jegyek elosztásánál iaénvbeveszi a szakszervezeti bizottságok segitséII i Az SZMT Természetbarát Irodája ', i megbeszéléseket tart a miskolci és az 1 (i ózdi IBUSZ-irodák bevonásával. Az \ i' első megbeszélést hétfőn délután tarIII tották meg, ahol szó volt a nyári belföldi utazásokról. az őszi külföldi ’ ,1 programokról és a jövő évi ioények- ( ről. Egyes angol lapok szerdán erősen bírálták az Egyesült Államoknak azt az elhatározását, hogy folytatja a hírszerző repüléseket a Szovjetunió felett. A felderítő repülések egész kérdését rossz előjelnek tekintik a jövő héten kezdődő csúcsértekezlet előtt. A Guardian és a Daily Herald felszólítja Angliát és az Egyesült Államok többi szövetségesét, tiltsák meg. hogy ilyen megbízatással repülőgépek indulhassanak a területükön lévő támaszpontokról. LONDON. MacMillan angol miniszterelnök az amerikai repülőgép- incidens nyilvánosságra kerülése után megtiltotta angol felderítő repülőgépek berepülését a kelet-európai országok fölé — írja szerdai számában a News Chronicle. A lap hozzáteszi, hogy az incidens megdöbbentette MacMillant. aki attól tart. hogy ez megrontja a csúcsértekezlet jó légkörét. A Daily Mail értesülése szerint MacMillannak az a szándéka, hogy HrusaőTOt meghívja, még az év vé- se előtt lálogMGon d Angliába. f Világ proletárjai, egyesüljetek! fyumnmalß A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA TPá évfolyam 111. udm Ära 50 fillér i960, májú, 12, ciBOrtök HINTA-PALINTA. Teljes egységben, a pár! politikáját követve munk^Mk a Hazafias Népfront ^ Megtartotta küldöttértekezletét a Hazafias Népfront ~ Miskolc városi bizottsága Kétszáz fiatalt avattak ifjúvá Díszes ünnepség tanúi lehettünk a diósgyörvasgyári Bartók Béla Művelődési Otthonban. A KISZ Borsod megyei és.városi bizottsága, a megyei és a városi rendőrkapitányság ünnepélyes keretek között adta át kétszáz borsodi fiatalnak a személyazonossági igazolványt. A tizenhatéves fiatalokat ezzel az ünnepi aktussal avatták if jakká. Az ünnepségen részt vett dr. Gorám völgyi Vilmos rendőrvezérőrnagy. az országos rendőrkapitányság vezetője, belügyminiszter helyettes. valamint a rneovel és a városi pártbizottság, a megyei és a városi KlSZ-bizottság. a megyei főkapitányság és a városi kapitányság képviselői. Az ünnepi beszédet dr. Garam- völgyt Vilmos elvtárs tartotta. Beszédében párhuzamot vont a múlt és a felszabadulás utáni idők illáinak sorsa között, majd méltatta mai ifjúságunk eredményeit. Dr. Ga- ramvölgyi elvtárs beszéde végeztével Cseszár Vilmos elvtárs, őrnagy, a Miskolc városi kaoitánysáo vezetője adta át a fiataloknak a személyazonossági igazolványt. Az igazolványok ünnepélyes átadása után a Lenin Kohászati Müvek zene- és tánckara adott műsort a fiatalok tiszteletére, s a műsor után hajnali 2 óráig táncoltak a tizenhatévesek. Közel tízezer kötet könyv a dolgozók művelődésének biztosításához Megyénk élelmiszerioari üzemeiben a szakszervezetek nagy gondot fordítanak a dolgozók munkakörülményeinek javítására, a művelődésre és a szórakozásra. Az elmúlt évben például több mint egymillió forintot költöttek munkavédelmi célokra; 1321 üdülő jegyet biztosítottak a dolgozóknak és családtagjaiknak; az üzemi könyvtárakban! közel 10 ezer kötet könyv áll a dolgozók rendelkezésére. Érdeme* megemlíteni, hogy 40 esetben vizsgálták felül az üzemekben a dolgozók élet- és munkakörülményeit és hoztak fontos határozatokat .annatt megjavítása érdekében. üj klubhelyiséget kaptak a herbolyai bányászok A herbolyai bányaüzem vezetői, a pártszervezet, a szakszervezet és a KISZ régi problémáját oldotta meg a herbolyai bányászoknak: úi Klub- helyiséget nyitottak. Berecz József ü. b. elnök arról tájékoztatott bennünket. hogy az új klubhelyiség célja a bányászok munkaidő utáni szórakozásának biztosítása. Épített érdekében televíziós és lemezjátszó készüléket szereztek be. Körülbelül két hónap múlva elkészül a iá- tékszoba berendezése is. Csupán á berendezésekre több mint 30 ezeo forintot fordítanak. „Ismerd meg hazádat, ismerd meg a nagyvilágot!“ Bel• é< külföldi társasutaxázok Az utóbbi években ioen örvende- mozgalom. Borii évre nőm tömegek, tesen fellendült az „Ismerd meo ha- többezer dolgozó keresi Irt hozónk. Iádat, ismerd meg a nagyvilágot!" Újjáválasztják a KPVDSZ megyei bizottságát A Kereskedelmi, Pénzügyi és Verr déglátóipari Dolgozók Szakszervezete Borsod megyei bizottsága májú« 13-án, pénteken délelőtt az Avas Szálló klubhelyiségében tartja meg megyei küldöttértekezletét. Az értekezleten a megyebizottság beszámolóját Gelb Miklós, a KPVDSZ megyei bizottságának elnöke ismerteti« A számvizsgáló bizottság munkájá* ról Sugár Andor számol be. Az el* hangzott előadásokat vita követi, majd sor kerül a megyei választmány és a számvizsgáló bizottság megválasztására. A napokban nagyjelentőségű esemény színhelye volt az SZMT miskolci székháza. A Hazafias Népfron Miskolc városi bizottsága küldöttértekezletet tartott, amelv megválasztotta a bizottság taglalt, akik ai elkövetkezendő időkben munkálkod- nak városunk szebbétételén. végrehajtják a Hazafias Népfront céljait és segítik a Párt politikájának svakor la ti megvalósítását. Az értekezleten, az elnöki megnyitó után Kammel Lajasné elvtárs a Hazafias Népfront Miskolc városi bizottságának titkára tartott beszámolót. Elöljáróban a külpolitikai helyzetet elemezte, maid részletezte a városi bizottság utóbbi években végzett munkáját, és megjelölte a további teendőkét. Kammelné elvtárs beszédét az alábbiakban kivonatosan közöljük: — Három hét múlva ül össze a Hazafias Népfront második országos i kongresszusa, amelv elé mindannyian nagv várakozással tekintünk. E kongreszusnak nemcsak belpolitikai. hanem nemzetközi jelentősége is nagy lesz: kifejezésre juttatja népi demokratikus rendszerünk szilárdságát, a várt és a tömegek össze forrottsáoát. Ez a kongresszus leszámol azokkal az illúziókkal és törekvésekkel, amelyeket a rendszerünkkel nem rokonszenvező erők terjesztettek, és két- seabevontak h mozgalom ereiét, hazafias jellegét. A mozgalom utóbbi háromesztendős története azt bizonyítja. hoey egyetlen helves út van a Hazafias Népfront-mozgalom számára: az. amelyet a párt ielölt meg. A pártnak egyenes, egyértelmű politikai vonala van: erős lesve« a néol hatalom, és lendületesen, minden hazafias erő bevonásának segítségével épüljön a szocializmus. A Hazafias Népfront e célt macáénak vallja, s ezért támogatja és munkálkodik megvalósításán. E feladatok segítésére méltó is a mozgalom. Kádár elvtárs a Párt VII. kongresszusán erről a következőket mondotta: ..A Hazafias Népfront alkalmas és kénes arra. hogy politikai egységbe tömörítse a kommunistákat és mindazokat a t>ár- tonkivülieket, akik az alapvető célok tekintetében: a szocializmus felépítése, az ország szvrerénitá$*nak és függetlenségének védelme, a nép- köztársaság erősítése, a béke védelme érdekében egyetértenek. Három év újabb pozitív tapasztalata bizo-' nyitja, hogy a párt által vezetett Hazafias Népfront alkotó munkára képes politikai mozgalom, amely n kommunisták mellett a pártonkivüli közéleti tényezőket is tömöríti, tekintet nélkül arra. hogy korábban müven pártoknak voltak too iái. vaou esetleg pártonkivüliek voltak." — Néhánv hónap telt el csupán aj VII. pártkongresszus óta — mondotta tovább Kammelné elvtárs — és már-, is lemérhető az emberekre gyakorolt hatása. A népfront-mozgalmon belül, is tapasztalhatjuk, hogv miiven ie-, lentős visszhangja támadt a kong-, resszuson elhangzott beszédeknek és, az ott hozott határozatoknak. A hatás elsősorban a párt iránti bizalom fokozódásában jelentkezik. A bizalomnak ezt a növekvő áramlatát szeretnénk felhasználni az épitökedv fokozására, ezért újabb és újabb tömeaeket iouek- szünk a Népfront hatósugarába bevonni. Nagyon ió lehetőség erre a Népfront; második kongreszusának előkészítése. melvnek során értékeljük eddigi tevékenységünket és újjáválasztjuk a népfront-bizottságokat. A népfront-bizottság titkára ezután ( ismertette a körzeti és kerületi néD-j front-bizottságok úi iáválasztásának, eredményeit, maid beszédének ezer. részét iev felezte be: — A kialakuló kölcsönös bizalom egyre egészségesebbé váló légkörében a pártonkivüli dolgozók ezrei váltaki a szocializmus eszméinek hirdetőivé a szocializmus formálóivá, megváló- • sítóivá. Kifejezésre jutott a város népfront-mozgalmában is. hogv a szocialista társadalom felépítése nemcsak a párttagok Have, hanem pártállásra való tekintet nélkül, az egész társadalom ügye. E pozitívumra a titkár eklatáns példákat is felsorol» városunk népfront- mozgalmi életéből, maid ígv folytatta beszédét: — A tájékoztató eddigi részéből Is kitűnik, miiven sokfajta formája teremtődött meg a városi népfront- politikának. miiven sok. színes módszerrel próbálkoztunk, hogv a Népfront betöltse szerepét, tömörítse a tömegeket a párt köré. mindenkit alkotó munkára serkentsen. A népfront-bizottságok munkáiénak kiemelkedő nagv erőpróbája volt az. 1058-as tanácstagi és képviselő választás lebonyolítása. A tanácstagok kijelölése, a lelölőgvúlések szervezése. előadók biztosítása, a választások lebonyolítása a népfront-bizottságok tevékenységével, aktív közreműködésével valósult meg. A jövőben elsőrendű feladatunk legyen, hogy a tanácstagokat jobban segítsük munkájukban, mint eddig. — a most lezajlott körzeti és kerületi gyűléseken is sok felszólaló e kötelességünket lufttá kifelezésre. A bizottság titkára részletezte a továbbiakban a városfejlesztés problémáit gondiait. s eevben megjelölte, mely feladatok végrehajtásával secít- hetnek legtöbbet a népfront-bizottságok. Beszédét a következő gondolatokkal fejezte be: — Helyes politizálással, a munka ió megszervezésével, az erők összefogásával használjuk ki azokat a lehetőségeket. amelyeket a tömegek lelkes aktivitása nvúit számunkra. Ez legyen a jövőben az újjáválasztott népfront-bizottság egvik legfontosabb feladata. A nagv tetszéssel fogadott titkári beszámolót élénk vita követte. A felszólalók túlnyomó többsége rendkívül fontos és ésszerű javaslatokat tett. különösen a városfejlesztés problémáinak megoldása érdekében. A javaslatok és a vita méltó volt ehhez a nagyszerű eseményhez. Az értekezleten felszólalt Koval Pál elvtárs is. a városi pártbizottság első titkára, valamint Fekete László elvtárs. a városi tanács v. b. elnöke. Vá-1 rosunk vezetői nagyon hasznos taná-J csókkal látták el a bizottságot, icen értékes útmutatást adtak számukra. A felszólalások utón került sor a 110 tagú városi bizottság új iá választására. ezt követően pedig a május 20- án megtartandó meg vei népfront-bizottság küldöttértekezletén résztvevő küldöttek megválasztására, maid a küldöttértekezlet dísztáviratot küldött pártunk Központi Bizottságának és az Országos Béketanácsnak. Hisszük, hogv az újjáválasztott városi népfront-bizottság nagyszerűen fogja szolgálni pártunk és népünk ügyét, s a Néofront második kongresszusán megjelölendő feladatokat teljes tudásával és igyekezetével hajtja végre. Az LKM próbamegmunkiló Özemének dolgozói sziveién segítik a megye ter- melöszövet kereteit. Képünkön: Dómján »‘no* esztergályos a tUzabábolnai tsz rétiére gépalkatrészeket készít. szovjetunióbeli látogatása előtt. Megjegyzik továbbá, hogy Hruscsov a csehszlovák nagykövetség fogadásán igen Jbarátságos volt Thompson amerikai nagykövethez. WASHINGTON. Az amerikai külügyminisztériumban kijelentették, hogy a jegyzékre nem adnak azonnal választ. A minisztérium szóvivője egyelőre csak annyit mondott, hogy a szöveget tanulmányozzák, hivatalos személyek magánbeszélgetéseikben azonban azt mondják, hogy a jegyzék hangja „nem olyan szigorú, mint amilyen lehetett volna". A Reuter washingtoni tudósítója szerint nagy érdeklődés előzi meg Eisenhower sajtóértekezletét, mert azt várják, hogy kifejti majd véleményét a szovjet—amerikai repülőgépincidensről. Az AFP szerint Herter nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy a légi felderítés ezentúl is folyik majd. de az ilyen megbízásokat már nem a régi típusú repülőgépekkel fogják végrehajtani. Feltehető továbbá. hogy a Pentagon meggyorsítja a „Samos** és a „Tiros" felderítő raű- bolygók programjának végrehajtását. Moszkvai nyugati diplomáciai körökben — jelenti az AFP — a szovjet kormánynak az amerikai repülőgép ügyében Washingtonhoz intézett jegyzékéről azt mondják, hogy az „viszonylag békülékeny” hangú. Kiemelik, hogy a jegyzék nem megy túl Hruscsovnak a Legfelsőbb Tanácsban tett nyilatkozatain és hogy a jegyzék egyes részeiben a szovjet kormány sajnálkozása mutatkozik meg az ügy miatt. Az UPI megfigyelők véleményét i idézve azt írja, a megtorlásra való i figyelmeztetés a legkevesebb volt, amit a Kreml tehetett az adott körülmények között. Nyugati megfigyelők nem vonják kétségbe a Szovjetuniónak azt a jogát, hogy az amerikai pilóta ellen eljárást Indít. Egyes diplomaták kijelentik, az amerikai külügyminisztérium kihívó és egymásnak ellentmondó nyilatkozatai joggal váltották k! a Szovjetunió i felháborodását és megvetését. A diplomaták végül hangsúlyozzák, hogy a Szovjetunió egyetlen hivatalos lépése sem csukta be az ajtót a 1 csúcsértekezlet vagy Eisenhower A Szovjetunió egyetlen hivatalos lépése sem csukta be az ajtót a csúcsértekezlet előtt Kommentárok as Egyezőit Államokhoz intézett szovjet Jegyzékről