Észak-Magyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-16 / 192. szám

J ESZAKMAG * AROltSZ AG Vasárnap. 1959. augusztus 16. BORSODI GYULA: Munkám ha látnád A kertben, ahová tavasszal vágytál, a fű már kaszára vár. Égy reggel korán kellene kelném s-'« rigó hajnali hangjainál suhogó, éles pengével járva tériig a harmatos árba\ ivódét kaszálni rendületlen. Szeretném, hogyha látnád a fákat, néznéd a lombok omlatgg zöldjét. Alinál mögöttem, lábadhoz gyöngéd becéző szóval dőlne a füvem. És muzsikálva szállna feléd a harmatos penge kőverte hangja: hajnali művem. Széna szagával várnálak este, a csönd terítne ránk puha szárnyat. Meleg kezeddel kinyitnád rácsát a lelkem dalos kismadarának. Hblnap is eljössz? Annyira várlak! AKÁC ISTVÁN: ÚGY MENNÉK... Égy hűséges,, szép társra vágyom, ki feldíszíti ifjúságom, kivel áz utcán áltál menve mosolyognék az emberekre. ő lenne a napom, az éltem, szívemre hulló büszkeségem, kivel vasárnap délutánon úgy mennék, hogy mindenki lásson. Mikamkft-mfam SznjetmiibMi Harkovtól 3 kilométernyire Kur- jazsban megnyílt a Makarenkó- múzeum. A múzeumot J. D. Mat- kovsikij szervezte, aki foglalkozá­sára nézve mérnök, de rendkívül érdeklődik a pedagógia iránt. Mat- kovszkij 8 évig gyűjtötte a múze­um anyagait. Felkereste azokat az embereket, akik Makarenkóval dol­goztak, vagy jól ismerték a nagy pedagógust. Azok a festők és szob­rászok, akik valamikor Makarenko növendékei voltak, több alkotásu­kat a múzeumnak ajándékozták. A múzeum anyagai részletesen ismertetik, hogy népi demokratikus országokban Makarenkónak mi­lyen műveit vitték színpadra. Makarenko irodalmi öröksége igén népszerű a világ különböző országaiban. A múzeumban meg­találhatók Pekingben, Phenjanban, Prágában, Budapesten, Bukarest­ben, Varsóban, Londonban kiadott művei. A múzeum gazdag fotorészlegé- ben gyűjtötték össze a Makarenkó- ról készült ritka fényképeket. A kurjazsi múzeum méltó emlé­ket állít a kiváló szovjet pedagó­gusnak. Jó színházat akarnak teremteni , A£ új színházi évad előkészületi munkái a színház válarftennyi művészeti és műszaki dolgozójának teljes munkaerejét és idejét lekötik. Különösképpen sok fel­árát hárul most a színház művészeti vezetőire, akik­nek ezt a jelentős, eseményekben gazdag színházi évadot elő kell készíteniök. Jákó Pál színházigazgató- nak is nagyon sok most a munkája, de szakít rá időt, hogy ,a színház terveiről beszéljen és bemutasson egy — Miskolcon eddig ismeretlen — új művészeti vezetőt: Szilágyi Albertet, a Miskolci Nemzeti Színház új fő­rendezőjét. Szilágyi Albert még fiatalember, de már nagyon hojfszú, tapasztalatokban és eredményekben gazdag színházi múlt van mögötte. A főiskola elvégzése után ■főiskolás korában a Vidám Színpadnál dolgozott —, a szegedi színház rendezője és dramaturgja lett, majd a ptcsf színház főrendezője. Innen a pártközpontba ke­rült, ahol a tudományos és művészeti osztály munka­társa volt. Részt vett a József Attila színház szervezé­sében, annak tagja volt, majd a győri színháznál lett rendező, később a békéscsabai színház igazgatója. In­nék, jött Miskolcra főrendezőnek. A vidéken Kossuth-díjat kapott három színész közül kettő ' — Éarsi Béla és Szabó Samu az ál­tala rendezett alakításáért kapta kitüntetését. Biztosak vagyunk benne, hogy miskolci főrendezői kinevezése nagy nyereség a miskolci színház és a miskolci színház- kedvelők számára. Terveiről, elképzeléseiről kérdezzük. Mint főren­dező, mit lát elsődleges fontosságúnak? # / Jelenleg vidéken van leginkább lehetőség arra, hpgy valóban összeforrott együttes alakuljon ki — mondja —. A fővárosban az együttesek szétforgácso- lődnak, a különböző irányú elfoglaltságok (film, rádió, televízió) megbontják az egységet Könnyebb a közön­séggel való közvetlen kapcsolat, nagyobb lehetőség a társulat kollektív szellemének kialakítására, a szinházvezetés és a tagság összeforrottságára. A várost még nem ismerem eléggé, de hiszebi, hogy ezek a fel­tételek. adva vannak. Fejlődő nagyváros Miskolc, amely egy színházat bőven elláthat közönséggel. Az újjáépített színház technikailag lehetővé teszi, hogy mai darabokat korszerű előadásban . mutassunk be. Élni szeretnénk ezzel az adottsággal, illetve lehe tőséggel. A közönséggel való kapcsolat szorosabbá tételében elsősorban az ifjúságra szeretnénk támaszkodni. A mai fiatalokból adódik a későbbiekben az a társadalom, amelynek a színház, a kulturálódás nemcsak alkalmi szórakozás, hanem állandó igény, az élet állandó alko tórésze, amely elsődlegessé válhat. Ebben a törékvé sünkben nagy segítséget várunk a KISZ-től. Szeretnénk a művészi munkánkkal elérni, hogy a társadalomnak — az ifjúságon kezdve — a szellemi ápolás, a kultu­rális élethez való ragaszkodás annyira megszokottá és közszükségletié váljon, mint amennyire közszükségletté vált ma már a széles tömegek között néhány, korábban urak luxusának tartott megnyilvánulás. Ez lenne a fő célkitűzésünk és ezt szeretnénk a színházvezetés, a tár­sadalmi szervek' és a közönség jó összefogásával meg* valósítani. Természetesen tudjuk, hogy ez rajtunk is nagy mértékben múlik. Az űj színházát megfelelő mű­vészeti tartalommal is meg kell tölteni. - A kipróbált, népszerű színészek mellett és rájuk támaszbkodva ösz- szetételében is igyekszünk javítani a társulatot és jó művészi munkánkkal viszonozni városunknak és álla­munknak a szép új színházat. — Még egy kérdés: mint rendező, milyen darabo­kat rendez ez évben? *- Egyelőre hármat: a Kormos ég, a Tündétlaki lá­nyok és A kőszívű ember fiai című darabokat. " fbenédek) NAGYMISKOLCI KALAUZi Miskolci lakodalmi népszokások Amidőn visszajöttem...- iTékeie felhők húzódtak Miskolc felett, eső csapdosta az utcákat. 1957. május 1-re ennek ellenére összegyűlt a tömeg a Béke téren.. A lá­togató, aki a Német Demokratikus Köztársaságból jött, jól emlékszik er­re a napra. Nem is csoda, hiszen távol hazájától, egy baráti állam ünne­pi, felvonulásán először vett részt, amikor is. Miskolc lakossága egy aka- .rattgl tüntetett a béke, a vörös zászló mellett. Ez alkalommal röviden beszélgetett egy idős Kossuth-dijas olvasztárral, Mislóczki Mátyással. Az} elvtárs már biztosan nem emlékszik az elhangzott szavakra,' a fiatal német vendégre. Ö azonban nem felejtette el azt a néhány, de nagyon mélyértelmű mondatot: A mi országunk él. Mi az ellenforradalom által okozott sebeket begyógyítjuk. Ha egyszer megint erre jársz, meggyőződ­hetsz róla. Több mint két kohász varosába 'Ismét visszatértem. &&|nTtalan emberrel találkoztam itt­létem óta. Borsodivánkán az Olasz­család hívott meg asztalukhoz, s úgy beszélgettek velem, mintha már régi barátok lennénk. Az aggok otthoná­nak ajtajai is megnyíltak, s a Sem­melweis kórház egyik főorvosával is beszélgettem. Szomolyán Bene Miklós megmutatta nekem a hajdani barlanglakásokat, amelyekben egy- Hor az emberek állat módjára éltek, tengették életüket. Bogácson Mol- náfné asszony büszkén mutatta új házukat • • • Mind szabadságát töltő ember, akinek sok ideje van, néze­gettem utcákat, épületeket, arcokat. Gyakran kérdezik tőlem, milyen be­nyomásokkal térek vissza hazámba. Tálán úgy tudnék válaszolni, hogy a-legnagyobb hatással rám az embe­rek, arca volt. Sikerült az emberek arcára nyugalmat, megelégedettséget varázsolni. Az emberek bíznak a pártban, annak erejében, a vezetés­ben. Az. arcok nyílt könyv módjára beszélnek a fejlődésről. A vonások kisimultak, örülnek a mának, s bíz­nak a jövőben. Lépten-nyomon er­ről győződtem- meg, s túlzás nélkül iUftom, kéthetes utazásomnak ez vtít a legszebb eredménye, s ebben látom a legnagyobb változást, fejlő­dést. Talán megbocsájtja az olvasó a ba­rátnak, hogy régen ismert dolgokkal úntatja. őszintén megmondja, mind­ez azért van, mert a saját hazájában is élnek olyan emberek, akik nem szeretnek gondolkozni s magától ér­tetődőnek tartanak sok-sok mindent. Az ilyen emberek vakon mennek el minden változás mellett. Ezeknek természetes, hogy Miskolc forgalma mennyire megnőtt, a Széchenyi ut­cán alig lehet haladni. Pedig alig több mint két éve templomi csend honolt esténként a városban... Va­jon észreveszik-e ezek, hogy a mo­tor- és autóforgalom mennyire meg­nőtt ... látják-e az árubőséget, a gyönyörű kirakatokat? S ezek mind arról tanúskodnak, hogy a párt mennyire gondoskodik az emberről, annak igényeiről az élet minden ap­ró területén. A sokkal jobban öltözött emberek, az újonnan megnyitott éttermek, a falvak hatalmas építkezéséi, mind- mind gyönyörű látvány a szemnek. A régi magyar falvak már lassan­ként a történelmi multté lesznek. A tisztaság is sokkal nagyobb s bizony néhanapján ajánlom a miskolciak­nak, hogy a vasárnapot ne Tapolcán, vagy Lillafüreden töltsék* hanem menjenek ki a kőadi falvakba. Mennyi űj ház — egiéaz kis villaso­roknak is beillők — áll az utak men­tén. A munkás-paraszt kormány se­gítségével, az emberek szorgalma ál­tal keletkezett, mintha mindegyik egy-egy lobogó lenne, hogy hirdesse politikánkat, a béke és a jólét prog­ramját. Ez a politika az, amely az emberek szocialista öntudatát is for­málja. Változott a gazdasági helyzet, változott az ember maga is. Csak ezzel magyarázható az, hogy a Le­nin Kohászati Művekben különböző szocialista brigádok vannak keletke­zőben, amelyeknek tagjai szocialista módon kívánnak élni. Két évvel ezelőtt, úgy emlékszem, hogy a fiataloknak még az volt a feladatuk, hogy a piszkot, a rendet­lenséget próbálják eltüntetni. Mi­lyen hatalmas különbség a régi fel­adatok és a mai feladótok között! Minden arról beszél, hogy a magyar nép bízik a pártban, a kormányban. Ezt a tényt mutatja az is, hogy a fiatal munkások maguk csak az első hat hónapban 22 millió 870 ezer fo­rintot takarítottak meg Miskolcon, illetőleg a Miskolcon lévő üzemek­ben és ezzel is hozzájárultak népgaz­daságunk felépítéséhez. Ők már nem a szűk „én”-ben gondolkoznak, ha­nem az egyedüli helyes úton, a szo­cialista „mi” fogalmában szeretné­nek élni és dolgozni. Az NDK-ból jött vendégnek sza­bad legyen jókívánságait kifejezni mindazoknak^ akik kézzel és aggyal munkálkodnak azon, hogy a nép asz­tala mind gazdagabbul legyen meg­terítve, és mégegyszer megerősíteni őket azon az úton, amely út néha köves, de amely út végül a szocializ­musba vezet. ERICH PTROG, a berlini Junge Weh szerkesztője. jf miskolci nép, a parasztok, ka- CSl pások, céhes kézművesek éle­te, szokásai iránti tudatos érdeklő­dés aránylag későn indult meg. 1844- ben Szeredy az Életképekben tesz közzé egy felhívást borsodi népszo­kások gyűjtésére s közöl is néhányat, „remélvén, hogy mások is szülőföld­jükről s annak tájékáról néhányat szinte közlendenek. így ma népszo­kások megismeréséből a pillanatnyi mulatságon kívül maradandóbb er­kölcsi hasznunk is lesz.” Évszázadokon keresztül s még eb­ben az időben is népünk életét ha­gyományos szokások szabályozták. A naptári ünnepek, társas összejö­vetelek, céhes szabályok, lakodal­mak, búcsúk tág teret nyújtottak a szórakozásnak, mutatásnak. A nép lelkét nem ismerő városi emberek számára ezek a szokások teljesen ér­telmetlen fényűzések voltak és már 1845-ben megpróbálták hatalmi szó­val megszüntetni. A Szt. András ha­va 18-án tartott megyei közgyűlés 7-ik pontja szerint: „Az alulírott kül­döttség a szegény néposztály sorsa egyhítésének egyik lényeges erkölcsi tényezőjét látja a takarékosságban, ezt háztartásuk mindennapi szüksé­gek fedezése körül meghonosítani, az által különösen, hogy nyomasztó helyzetök figyelembevételével a csa­ládnak gyakran hetek, sőt hónapok­ra számítható élelmét fölemésztő la­kodalmak, keresztelők, névnapok, to­rok, 'cselédfogadás s más összegyű­lések alkalmával szokásban lévő vendégeskedéstől tartózkodjanak — a megye minden lakosainak, különö­sen a szegényebb néposztálynak kö­vetésre ajánlani s ajánltatni az il­lető lelkészek által szószékekből, to­vábbá földesuraik, elöljáróik által mindenütt, hol alkalom nyílik; szol­gabíró urakra bízatnék. — Czélsze- tűrtek vélné továbbá V küldöttség azon az illető s e végett megkere­sendő egyházi felsőségnél közre- munkálásával foganatosítandó in­tézkedést, miszerint a lakodalmak illetőleg az összeesketésék a megye minden helységeiben, hónaponkint egy napon tartassanak. Továbbá a muzsikálást, mint■ a népet szükség­telen . költségekre ragadó alkalmat, a nyilvános helyeken p. Ői körcsmá- kon büntetés terhe alatt eltiltani, jónak látná a küldöttség ” Hogy ennek a határozatnak nem volt meg á kellő eredménye és a szokások még későbben is elevenen éltek, azt szépen mutatja Réső Ensel Sándornak a Miskolc vidéki lakoda­lomról I860 körül írt munkája: „Mis­kolcinak tájékán a paraszt-lakodal­mak sajátos vígsággal szoktak tar­tatni. Midőn a kérő elmegy a leányt megkérni, először is friss vizet kér és ha a korsó, mely rendesen az asztal lábánál áll, nincs tele, vagy a víz nem jó hideg, gyakran elég ok, hogy a leány még azon télen pártá­ban maradjon. A kérés rendszerint a Szentiráson kezdődik következő­leg: „Midőn az Isten Ádámot te­remti, csakhamar átlátó, hogy nem jó az embernek magában lenni, ál­mában tehát kivevé oldalbordáját s teremti belőle Évát”. Ekkor nagy hosszas teketóriával előadják, hogy a szent házasság Isten rendelése — végre a leányt úiegkérik. A vőfély, kinék mellénye zsebébe vagy dol­mányzsinórjára kifityegő zsebkendő van kötve, pálezájára szintén lobo­gó kendő akasztva, mellére arany­poros, bokrospántlikával megkötött rozmaring tűzve, kalapja mellé szintén olyan rozmaring szúrva, a vőfély hát szintén olyan nagy szer- szavassággal hívja meg a vendége­ket a lakodalomba s meghívó beszé­de rendszerint következő szavakkal kezdődik s végződik: „Nem egyébért, hanem azért kívántam kigyelmetek becsületes házát megtisztelni, hogy mivel az én jó nagyuram, Sor égi István uram, fijának Istvánnak a Szent házasságban való élését elha­tározván, kigy elmeteket, nagy jó ur§im, először a szent hit letételének meghallására, aztán pedig egy kis barátságos vendégségre s collatióra, általunk, minden hozzátartozan- dóikkal szívesen látja. Kanalat, kést, villát ne felejtsenek el magokkal hozni.” (Ez utóbbi kitétel most már szokásból kiment.) A kis vőfély erre azt mondja: „Én is az ő kigyelme becsületes szavait mondom.” Qakodálom közben szokott meg- esni a csíkfogás: midőn t. i. valaki magát leissza és garázdálko­dik, megfogják és a jeges kapitány­vízbe mártják. Az ételeket versekkel szokták fel­hordani. Utoljára jön a kásapénz- szedés. Egy vőfély, vagy legény asz- szonyruhába öltözik, fejét nagy fe­hér kendővel beköti, szavát elváltöz- tatva a kásapénzt kéri, mivel a sza­kácsnő megégette kezét s orvosság­ért sok pénz kell a patikába. A kása- pénz-szedő kezében egy nagy főző­kanál van, mellyel tréfából sok em­bert, mivel vagy nem akar pénzt adni, vagy késedelmes az adással, mellbe taszít. A másnapi lakodalom részét, délutáni négy órától kezdve, „hőrésznek” hívják; ekkor szokta a nyoszolyóasszony és nyoszolyóleány a herőezét vagy csörögét feladni. A táncz rendesen magyar, mely­nek Berzsenyi szerint: „Titkos tör­vényét mesterség nem szedi rendbe, csak maga szab törvényt, s lelkese­dése határt”. Az ugrás, újjongatás, tapsolás, sarkantyú pengetésének, mellyel a dalt szintén kiverik s a csizmaszá rverésének vége-hossza nincs. A kedv olyan alakban adja ki magát, aminő neki tetszik, milyet a pillanatnyi ötlet tanácsol... Lakodalom vége felé gyakran ősz- szetörik a cigány bőgőjét és hegedű­jét. Falusi lakodalomban sajátságos látni a dudást, ki, mikor már meleg­szik füle töve, hanggal is énekli, amit dudáján fúj. Lakodalom vége felé igen gyakran bele szúrják a kést, villát a dudába, vagy pedig késsel hasítják ki, s akkor azon vitatkoz­nak, ki a jobb dudás, Vak Miksa-e, vagy pedig Sipos Jancsi.. Inni rend­szerint kancsóból szokták a boríj melynek száját gyakran elharapdál- ják, sőt némelyik legény fogával az üvegpoharat is összerágja. Mily szé­pen, fülmulattatólag recseg, csikorog ilyenkor az üveg, csak annak lehet róla fogalma, ki tulajdon szemeivel látta. /Mikor vidékről hoznak meny- asszonyt, a szekérben minde- nik ló fülére kendőt kötnek. A sze­kér előtt több, vagy kevesebb lovas legény megy, "kik lovuk sörényét pántlikával befonják, mellényzsebbe, dolmányzsinórba kendőt akasztanak, mellökre aranyporos pántlikás roz­maring tűzve, kalapjok mellé szin­tén. Legelői egy vagy két zászlót visznek, a zászló mellett megy a tö­rök sípos, mely török síp alkalmasint azonos Rákóczi elveszett s most egé­szen ismeretlen tárogatójával... Lakodalmi szokások egyike a „ka- kasnyakvágás”, rhely. következőleg esik meg: Egy kakast megfognak szárnyát, hogy el ne repülhessen^ összekötik, aztán orra lyukán kérész« tül vékony szalagot húznak, a ket­tős szalag végét egy ember tartja s a kakast maga előtt hajtja. Többen különféle álarczbá öltöznek s vala- mennyinék nagy karikás vön ä ke­zében, két ember veres ruhába tö­röknek van öltözve, fején török tur­bán, kezében kivont éles kard. Ezek mindig a kakas~ után mennek. Most indulnak esketőre a templomba. A kakast a násznép előtt hajtják. Mi­dőn a templomba mennek, egész csendességgel s illendőséggel viselik magukat s még csak a czigány sem *hegedül. Elértén a templomhoz, a különféle alakosok: a két török, ka­kasvivő, czigányok a templom ajtaja előtt maradnak s egész csendesség­gel váiják a násznép kijövetelét. Vége lévén az esketésnek, mihelyt a templomból kissé eltávoztak, rá­húzzák a cigányok, pattognak a ka­rikással s különféle dévaj verseket mondanak. Akár esik útba, akár nem, a főbb tisztviselőket: alispán, szolgabíró, város bírája és más elő­kelőbb embereket útba ejtenek s verssel megköszöntik. A járkálás sokszor három óráig is tart, s a menyasszonynak legtöbbet kell szen­vedni, mert nyáriasan van öltözve, karja mezítelen s így néha annyira átfázik, hogy szinte halálos beteg­ségbe esik. Elvégre haza érvén, a törvényszék összeül, a kakast elébe állítják s a vádló is rögtön előáll. Legterhelőbb vád az, hogy a kakas anyjával s leányaival szerelmeske­dett és hogy sok feleséget tart. A törvényszék fontolóra vevén a bűn nagyyságát, tekintve azt is, hogyha az büntetlen maradna, mint példa, igen veszedelmes következményeket vonna maga után s a törvény tekin­tete, mely a sok feleség tartását tilt­ja, végképp lesülyedne. Azért itt a törvények értelmében másoknak ret­tentő példájára, a kakas fejére a halálos ítélet kimondatik és nyom­ban végre hajtatni rendeltetik. Ek­kor a szalagnál 'fogva a kakas nya­kát meghúzzák s az egyik török az éles karddal fejét elcsapja. Ezután a vőlegénynek tudtúl adják, hogy e példától vegyen magának tanúságot, mert minden, aki több feleséget tart, így jár... Száz év alatt a régi lakodalom is megfakult, ma már csak a városszéli gazdák emlegetik az egykor oly szép szokást. BODGÁL FERENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents