Észak-Magyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-30 / 203. szám

4

CSZAKHAGTARORSZAU

Vasárnap, 1959 auftwrtp« ».

GONDOK ÉS TERVEK

Néhány szó a Miskolci Nemzeti Színház szikszervezeti bizottságának munkájáról

Kint zuhog a napfény, aszfaltolvasztó az augusztusi hőség, idebent hűvös csend. Sívár falak-; rideg kőpadló, pár vedlett fotel, rokkant asztal, ez a klubhelyiségünk, vagy ahogy a rossznyelvű, de jószemű kollégák elkeresztelték: — „harmadosztályú váróterem”. Itt jöttünk össze, hogy az 1959—60-as színházi évad első SZB ülését megtartsuk. Bizony, nem valami barátságos ez a hely, de már nem kell sokáig várni, — egy-két hónap — s átköltözünk az újjáépült színházunkba, összetolunk ' néhány asztalt, s bár a székek nyikorogva tiltakoznak, az ülést megnyitjuk.

Nehezen indul a szó, hiszen a nyitott ablakon beárad a színházépítés zaja, s az a körülmény, hpgy hamarosan megnyitjuk, mindannyiunkra komoly felelősséget ró. Pezsgő,

eleven szakszervezeti

életet akarunk

teremteni. Erre kell felkészülnünk, s mindenekelőtt rendbe kell szedni a szénánkat. S ez nem lesz könnyű.

Az örökség, amit az előző SZB-től átvettünk, szinte kizárólag adósságokból áll. Adósok vagyunk anyagilag és erkölcsileg egyaránt. Tartozunk a színházunknak pénzzel és tartozunk a szakszervezeti tagságnak sok mindennel, amit a szakszervezetnek nyújtania kell. Az elmúlt években nálunk a szakszervezet oly beteg tömegszervezetté vált, amelynek sem tömegei, sem megfelelő szervezete nem volt, csupán tagdíjfizető polgárai és egy kétségbeesett, magára maradt elnöke, aki mindent egyedül próbált elintézni. Ezen kell elsősorban változtatni.

A pártszervezet vezetősége régen felismerte ezeket a hibákat s az újjáválasztott szakszervezeti bizottságot óva intette attól, hogy ugyanezt az utat járja. Állandó kapcsolatot tart fenn velünk, elvi irányítást és igen sok gyakorlati segítséget nyújt, a legjobb aktíváit adja mellénk s oly féltő gonddal kíséri minden próbálkozásunkat, mint a szülő lábbadozó gyermeke első lépéseit. De az állami vezetés is megad minden lehetséges támogatást. Igazgatónk maga is régi szakszervezeti munkás — igen sok jó tanácsot, gyakorlati javaslatot

ad. De nemcsak tanácsot, — kalácsot is kapunk az igazgatóságtól. Széleskörűen tájékoztatnak mindenről s bátran állíthatjuk, nincs olyan színházunk életét érintő ügy, amibe be ne vonnának, amiről ki ne kérnék a véleményünket. S ez nagymértékben megnövelte az SZB tekintélyét. Egyszóval:

a pártvezetőség

és as igazgatóság j

támogatása I

megteremtette mindazokat a feltété-J leket, amik között nemcsak lehet, de , kötelességünk is jól dolgozni. S mi . hozzá is láttunk a munkához. *

Túlzás és dicsekvés nélkül megái-1! lapíthatjuk, hogy — bár ez az első ; ülésünk — máris sok apró hétköz- , napi tett áll mögöttünk. Szinte észre > sem vettük, de elkezdtük a konkrét,'i gyakorlati munkát s alig párhetes működésünknek észrevehető nyomai vannak. Nem nagydobra-ütni való eredmények azok, hogy egy jólsikerült ismerkedési estet rendeztünk, hogy életre galvanizáltuk a foto-1 szakkört, hogy lehetőséget teremtet-) tünk a filmmúzeum előadásainak Iá- ' togatására, de eredmények, amiknek máris visszhangja van: a' bizalom.* Bíznak bennünk. Már akadtak néhá-j nyan, akik ^belépési nyilatkozatot i kértek, bár eddig makacsul távoltar-J tották magukat a szakszervezeti i mozgalomtól s olyanok is vannak, 5 akik régi négy-öt hónapos tagdíjéi-} maradásukat rendezték és ami ennél} sokkal többet jelent: felajánlottaki segítségüket, munkát, feladatot kér-5 tek. Ez a bizalom jólesik, de kötelez} is. Rajtunk múlik, a szakszervezeti, bizottságon ^elsősorban, hogy ez a, kezdeti lendület ne csak szalmaláng-, lobogás legyen, hanem eleven tűz, maradjon. i

Terveink között a legfőbb helyet a, kulturális nevelőmurika foglalja el., Elsősorban azért van erre szükség,, mert „a színház ideológiai üzem” —i amint ezt Jákó elvtárs nem egyszeri hangsúlyozta, másodsorban azért,, mert ezt a területet az utóbbi időben nagyon elhanyagoltuk s hogy ez ép-* pen művészeti téren mennyire veszélyes, arra azt hiszem nem is kell külön hivatkoznunk. 1

A színhám a kulturális,

forradalom legelső ]

vonalában harcoh

kulturális forradalmat végrehajtani \ kulturált forradalmárok nélkül pedig, nem lehet. Célunk tehát az, hogy po-; litikai, irodalmi és művészeti előadásokat szervezzünk és ezeken ke-; resztül neveljük ideológiailag s szak-: mailag színházunk minden tagját. Ez

a célkitűzés azonban meghaladja a szakszervezetnek nemcsak feladatkörét, de erejét is. Éppen ezért ennek részletes programját a párt- és a KISZ-szervezettel közösen dolgoztuk ki.

Szorosan idetartozik, de mégis külön kell megemlítenünk a szakszer- 1 vezet keretén belül működő Színház- és Filmművészeti Szövetség tagjainak munkáját. Az ő bevonásukkal és irányításukkal akarjuk megtartani az egyes produkcióink kiértékeléseit s szeretnénk, ha az újonnan megala-, kuló Sztaniszlavszkij-kör vezetését is vállalnák. I

Műszaki dolgozóink szakmai továbbképzését úgy biztosíthatjuk majd, ha időről-időre az egyes szakágak legjobb mestereit hívjuk meg tapasztalatcserére. Nagy szükség t van erre; mert az új színház korszerű technikai berendezése fokozott követelmények elé állítja műszaki dolgozóinkat. {

A klub-életet is új tartalommal akarjuk megtölteni. Szeretnénk, ha nemcsak a pihenést és kulturált szórakozást biztosítaná a színház tagjai számára, hanem ezenkívül olyan hely lenne, ahol más művészeti ágai-: képviselőivel (írókkal, zenészekkel, festőkkel, szobrászokkal) találkozhatnánk és fehér asztal mellett elbeszélgethetnénk a művészet mindannyiunkat foglalkoztató problémáiról.

Üzemlátogatás is szerepel

programunkban

Meg kell azonban mondanunk, hogy csak jobb híjján adtuk neki ezt a nevet, mert az üzemlátogatás szó nem fedi ^ mi célunkat. Nem elégszünk meg azzal, hogy mechanikusan végigjárjunk egy-egy üzemet, megnézzük a hengersort, vagy megcsodáljunk egy-egy gépóriást, — az emberrel akarunk megismerkedni, azzal az emberrel, aki a gép mellett áll s akinek s akiről a színházban játszunk. Baráti kapcsolatot szeretnénk kiépíteni az egyes üzemek dolgozóival, hogy színházon kívül is közelebb kerüljünk egymáshoz.

S hogy mik még a terveink? — Sorolhatnám reggelig: a nyelvtanfolyamok tervezésétől a sportszakosztályok megalakításáig, de félek, hogy az SZB tagok megcsóválják fejüket: „Szeretett elnökünk, megint sokat fecseg, terveknek nevezi azt, amit már meg is valósítottunk”. — M^rt. ilyen a mi szakszervezeti bizottságunk.

NÉMETHV FERENC a színház SZB elnöke

KISS KAROLY:

Pillanatkép

Hosszú sorokban, rabszolga-feketén, a felszínre érkezett a szén.

Hajnal volt, s a felszínre érve, harmat hullott a szénre.

Nesztelen, langyos nyári harmat. S meztelen, fürge szélfiókák hasaltak a lankadt csillesor tetejére.

Különös dolog történt ekkor

a csilletéren.

Valami, régen,

nagyon rógen-érzett remegés áramlott szét a szénen: megismerte a harmatot s a fürge clgánykereket- vető játékos szeleket; s egy rövidke sóhajtásra fölzizegett

a gyémánton fénnyé szenesült hajdani erdők zúgása ...

Kelt a nap, szikrákat szórva.

Egy munkás a csilléket

könnyedén

lekapcsolta,

s amint tolta,

úgy nézett rá a szén,

mint a fölszabadult

a fölszabadítóra.

Kézfogás áramütéssel

Valahányszor Eugen Gerstenmaler, a nyugatnémet Bundestag elnöke irodájában kezet fogott egy látogatóval, az illető mindig úgy érezte, hogy áramütés éri. Vizsgálatot folytattak Gerstenmaier irodájában és megállapították, hogy az elnök valóban „elektromos töltésű". Ennek a furcsa jelenségnek oka az a műanyagborítású padló, amely Gerstenmaier dolgozószobájában van. A további áramütések elkerülésére a padlót most megfelelően földelték.

Hajó

kormányos nélkül

Észt szakemberek olyan műszert szerkesztettek, amely automatikusan kormányozza a hajót a meghatározott " irányba. Az automatakormányos sokkal pontosabban irányítja a hajót a leg szakképzettebb tengerésznél is.

A bonyolult szerkezetet néhány hajón már kipróbálták.

Élet a halál földjén

Gondolatok Beden Oszkár könyvének olvasása közben

főbben a könyvben nem a kon- centrációs táborok életét, nem a szenvedéseket, gyötrelmeket akartam feleleveníteni. Ezekről csak annyit írok, amennyivel érzékeltethetem, milyen körülmények, milyen viszonyok között éltek a tábor kommunistái és tudtak mégis emberek, kommunisták maradni.” — Ezekkel a sorokkal kezdi a szerző a könyvéhez írt utószót. Azt kívánta megmutatni könyvében, hogy lehetett-e reményük azoknak, akik az emberbőrbe bújt SS-vadak magas technikával és szervezettséggel biztosított vágó- hídjaíra. a náci koncentrációs táborokba kerültek. Voltak-e olyanok, akik a csüqgedőket felemelték, vigasztalták és nem egyszer néztek szembe ezért ezernyi veszéllyel. Igen, voltak ilyen emberek: a kommunisták. Róluk szól, nekik állít emléket könyvében Betlen Oszkár.

Az „Élet a halál földjén” nem regény, nem a XX. századbeli poklok színes leírása, nem egy a náci borzalmakat ábrázoló sok-sok írásmű közül. Újszerű írás, amely a lágeréletnek a nagyközönség által kevésbé ismert oldalát mutatja be. Azokét a foglyokét, akik az ezernyi nehézség között is keresték és megtalálták a kapcsolatot elvtársaikkal és a lágerbe zárt soknyelvű és hihetetlenül vegyes összetételű Bábelben is létre hozták, élővé tették a kommunista pártszervezetet. Tudták, hogy azonnali halál jár tevékenységükért, de ez nem tarthatta őket vissza. Mindenütt ott voltak, ahol a milliónyi foglyon segíteni lehetett. Biztatták társaikat, megszerezték a külvilággal a kapcsolatot és így a fronthíreket is, terjesztették azokat, táplálták ,a reménység már-már elalvó parazsát a foglyokban. Ott voltak a munkacsapatokban, ott voltak a tábori kórházakban, ahol néhány napi pihenővel segíthettek társaikon, voltak az irodákon, ahol a haláltranszportokból életeket menthettek és elvállalták, ha kellett, a „kapó” szerepét is, ha ezzel társaik sorsán segíthettek. Hányán és hányán fizettek életükkel kommunista munkájukért, magatartásukért, de összefogták a különböző nemzetek fiait és segítettek, ahol csak tudtak.

A koncentrációs táborok volt lar1 kői a legtöbb esetben nem is tudhatták, hogy egy-egy halálmenet késleltetése, egy-egy darabka kenyér

juttatása, vagy egy viselhetőbb ruhadarab mögött a láger kommunista pártszervezetének tengernyi veszély között végzett munkája áll. Nem köszönő szóért dolgoztak, hanem azért, mert életüket a munkásosztály ügyének, a szocializmus harcának áldozták. Harcoltak a maguk módján. A frontkatonák, a partizánok fegyverrel, a megszállott területek kommunistái szabotázsokkal, — a lágerbe zárt kommunisták a maguk nagyon is szűk lehetőségei között. De harc volt ez is, mert emberéleteket hosz- szabbított, vagy mentett meg.

A náci lágerek halálgyárak voltak. Találó a könyv címében írt megállapítás: a halál földje. Igen, a halál földje volt minden terület, ahová a fasizmus betette mindent eltipró csizmás lábát és százszorosán a halál földje volt a koncentrációs tábor, amelyet a korabeli technika legújabb módszereivel képeztek ki a tömeges emberirtásra. (Nem a fasisztákon múlott, hogy nyolc és fél milliónál megállt a lágerek áldozatainak száma!) És volt élet a halál árnyékában is. A kommunisták titkos szervezetei tartották ébren az életet — sokszor még akkor is, ha körülöttük mindenki reménytvesztetten várta, vagy éppen siettette a szenvedéstől, kíntól megváltó halált.

Betlen Oszkár nemcsak az eseményeket regisztrálja. Élesen leplezi le azt a rendszert, a fasizmust, amely ezeket a „halál földjé”-ket és ezeket az elvetemült tömeggyilkosokat kitermelte. Megmutatja könyvében a fasizmus igazi arculatát, a maga szennyes valóságában. És megmutatja a sok milliós fogolytábor összetételét is: megismerjük a náci börtönökből lágerba került közönséges bűnözőket, a különféle nemzeti ellenállókat, az egyszerű kis svindlereket, a nagystílű szélhámosokat, letűnt urakat, a mindenbe belenyugvó, akaratgyenge polgárokat és a faji üldözötteket. Megismerjük az angol győzelemre spekulálókat, a Hitlerék „kegyében” bízó és ezért mindenre kész undorító kreatúrákat, a kúfárkodó- kát, a semmivel nem törődő kisembereket. És megismerjük a világ társadalmának legjobbjait, akik a roppant nehézségek között is hű harcosai maradtak a vörös zászlónak: a kommunistákat, akik a gyilkoló gépfegyverek, akasztófák és gázkamrák árnyékában is azt hirdették, hogy az élet megtartásának csak egy útja lehet: a harc, a harc a fasizmus ellen.

f?Iménynapló-szerűen tárul elénk a történet, a szerző lágerben töltött hat esztendejének állandó halálveszéllyel árnyékolt útja. A könyv stílusa világos, nyelve szép és cselekménybonyolítása — az eseményekből és a szerző írói tehetségéből adódóan — feszülten izgalmas. Együtt izguljuk át a könyv hőseivel a szörnyű „kalandokat”, rettegünk egy-egy akciójuk szervezésénél, végrehajtásánál, izgalommal forgatjuk a lapokat, vajon sikerül-e egy-egy könyvbéli ismerősünk szökése és elnyerik-e valamilyen formában megérdemelt büntetésüket a meggyűlölt lágerprominensek és egyéb kegyetlenkedŐ talpnyalók. A felszabadulás közeledtével mind feszültebbé válik a cselekmény sodra és nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtuk meg a Morowice-i láger kommunistáinak további sorsát, felszabadulásuk, vagy részbeni gyászos elvesztésük történetét, mert a szerzőt közvetlenül a felszabadulás előtt elszakították elvtársaitól és egy másik láger evakuálásakor kapta vissza szabadságát.

így még nem írtak a német koncentrációs táborokról. Betlen Oszkár felbecsülhetetlen szolgálatot tett a fogoly-élet eme oldalának feltárásával. Hozzásegített, hogy a fasiszta szörnyűségeket erről az oldaláról is megismerjük és tanuljunk belőle. Hozzásegített, hogy a kommunisták harcos múltjának ez a hősi darabja ii közkinccsé legyen, erőt, buzdítást adjon a ma feladataihoz. Hasznos a könyv a haláltáborok volt lakóinak is, mert ismeretében — ha másfél évtized távlatából is —- jobban meglátjuk az összefüggéseket és még jobban tudjuk becsülni azt az áldozatos munkát, amit a kommunistán annak idején közöttünk és javunkúl végeztek.

A könyvet — ízléses külsőben >-+ x a Kossuth Könyvkiadó Vállalat jelentette meg. Nagyon hasznos munkát végzett e mű közreadásával.

BENEDEK MIKLÓS

vészkedésében „hagyományai” vannak. Tartalmilag leg-1 jelentősebb „Munkában a Fékete-brigád” című szén-1 rajza, amely nemcsak mondanivalója révén, hanem ki-] vitelében is a tárlat egyik legigényesebb darabja. He-] lyes művészi törekvésre vall „Pihenő aratógép” című tájképe is. Két grafikai akt-tanulmány — egyik Ko-] lozsvárié, a másik Bodenlószé — jelzi, hogy a köri tagok igyekeznek megismerkedni a test anatómiai felépítésével s ez nem közömbös tudnivaló a figurális ábrázolások sikeres megoldása szempontjából. Külö-] nősen ha a bonyolultabb, anatómiailag többet nyújtó, férfi-aktok tanulmányozására is rátérhetnek. Krick Jó-] zsef is inkább az alakos témák, az ember felé fordul, amint három, eléggé biztos kézzel rajzolt ülő női alak- J ja és férfi tanulmányfeje sejtteti. Jó érzéke van az alak és az arc jellegzetes vonásainak megragadásához.1 Pálmai Gyula bátran kísérletezik a napsütéses erdei: tájak fényjátékainak hangulatos megelevenítésével, sze-1 réti az üde színfoltokat és egyik-másik bükki tája szin-1 te világít. Csak arra vigyázzon, hogy ez az üde szín-1 pompa ne fajuljon el valamiféle giccs-tenyészetté. Pre-1 gun L. egy férfi fejtanulmányával és egy akvarell tá-| jával érzékelteti jól érlelődő tudását. ]

A szobrok közül F. Nagy Károly és Pléh Zoltán' egy-egy nagyobb női akt-tanulmányát egy régebbi ki-] állításról ismerjük. F. Nagy nőalakjának póza konvencionálisabb, de a szobor nyugodt, kiegyensúlyozott alkotás, míg Pléh tanulmánya mesterkélt pózával az eről- tetettség benyomását kelti. Pléh kisebb szoborvázlata, amely egy munkásalakot elevenít meg, viszont merevségével keveset mondó figurává szegényül, ellentétben i szenvedélyességet tükröző akt-tanulmányával. Ábelt < Árpád lelkiismeretesen mintázott, szinte „fényképhű” i férfi portréval szerepel. Több ilyen tanulmány után' bizonyára el fog jutni a markánsabb, nagyvonalúbb! ' alkotó stílusig. <

A szobrászok munkája már csak azért is megérde-* mel minden támogatást, mert a rohamosan fejlődő1 . Miskolcon ennek a képzőművészeti ágnak nagy jövője, van. A növekvő város, ha maid építészeti és térdíszítő, igényei is ilyen tempóban fejlődnek, mind több és több szobrász érvényesülésének igér tág teret. A diósgyőri, szobrászokat ma úgy kell tekinteni, mint e táj jövendő, szobrászati kultúrájának hírharangozóit. magvetőit.

A LELKES MÜVÉSZET-S7FPVTETF/T1 teW-' * ,

nemes érzést és akarást tükröző kiállítást nem a legmegfelelőbb keretek között és magyarán ügyetlenül, rendezték meg. A képek egyrésze a lépcsőfeljáró fa-1 lain, vagy az ebédlp előterének korlátja mögött olyi magasan kapott helyet, hogy a képek címét és festőjük nevét még sas-szemekkel sem lehet elolvasni. Sehol egy jelzés, hogy a kiállítás mikortól-meddig tekinthetői meg. Miért nem kértek tanácsot a köri tagok tapasztalt i kiállításrendezőktől? Hiszen a kiállítás nem önmagáérti van, hanem azért, hogy minél többen látogassák. Ezi pedig a jó megszervezés, a jó megrendezés kérdése. !

Hajdú Béla1

A Szinvavölgyi Képzőművészeti Kör kiállítása;

DIÓSGYŐR VASGYÁR sok ezer dolgozója a párt- kongresszus tiszteletére napról-napra új munkasikerekkel, a tervek idő előtti teljesítésével harcol a szocializmus építésének meggyorsításáért. Ez a hatalmas len-’ dület arra lelkesítette a Szinvavölgyi Képzőművészeti Körbe tömörült művészkedő dolgozókat — akik üzemi termelőmunkájukból is derekasan veszik ki részüket —, hogy mint a képzőművészet szerelmesei is tegyenek valamit a kongresszus tiszteletére. Ezért rendezték meg kiállításukat a DIMÁVAG nagy ebédlőtermének elő- helyiségeiben.

Tizennégy köri tag 50 festményét, rajzát és 4 szobrát állította ki. A kiállítók közül többnek a nevével | idestova egy évtizede többször találkoztunk nemcsak | a vasgyári szakköri kiállításokon, hanem olykor a me- ] gyei tárlatokon is. A legismertebbek közülök Kolozsvári Dezső, Pálmai Gyula, Krick József, Briczky József festők, illetve grafikusok, továbbá F. Nagy Károly,

' Pléh Zoltán, Ábelt Árpád szobrászok.

1 Még élénken emlékezünk azokra a korábbi időkre,

1 amikor a szakkörök céljainak helytelen értelmezése folytán gyakran találkoztunk sok olyan „nagyszabású kompozícióval”, amelyeknek a művészi megoldása ] még ismert hivatásos művészek számára is túlnehéz ] feladatnak bizonyult volna. Akkoriban sok szó esett ( arról, hogy a szakköri tagoknak, illetve vezetőknek töb- ( bet kell foglalkozniuk az alapvető szakmai tudás fej- , lesztésével, főképpen a rajztudás, a forma és arány- , érzék kiékelésével, mert enélkül nemcsak nagyobb igé- ( nyű, de kisebb feladatokat sem lehet művészi színvo- I nalon megoldani. Márpedig egy jól megfestett csend- , élet vagy táj, egy sikerült fejtanulmány mindig érté- , kesebb, mint egy mindkét lábára sántító nagy kompo- , zíció. A házat nem felülről építik, hanem alulról, a , fundamentum jó megalapozásával.

> Most, hogy több szakkör munkájával volt módunk I megismerkedni, örvendetesen tapasztaltuk, hogy a ki- I állítások összképe sokkal kiegyensúlyozottabb művészi I színvonalat jelez, mint évekkel ezelőtt. Ilyen színvona- I las volt a MÁV képzőművészeti szakkör nemrégen , rendezett kiállítása és ilyen a Szinvavölgyi Kör tagjai- i nak kiállítása is. Erősödik az alap: fejlettebb a rajztu- i dás, a színkultúra, az eszközök ismerete, s a tudáshoz i alkalmazkodik a tematikai igény.

A KÉPÉK TÚLNYOMÓ RÉSZE Diósgyőr-környéki, i vagy megyénk távolabbi jellegzetes tájszépségeit örö- i kíti meg az olaj, akvarell vagy a pasztell eszközeivel

> s majdnem ilyen számban találkozunk csendéletekkel.

> Figyelmet kelt ezek közül Batári „Lámpásnál” című

> akvarellje, Bodenlósz Ede utcarészlete, Kosztyu János,

> Pataki László, Briczky József. Láza Ferenc, Rivnvák i László egy-egy könnyedén, fejlett művészi érzékkel * megelevenített tája, csendélete. Itt-ott a tájban helvet } kapnak a mozgó alakok is, mint Kolozsvári Dezső PeÍ

cázok. Hernádpart című képein. Kolozsvári érdeklődése egyébként inkább az ember, az életjelenségek, a munka ábrázolása felé fordul, aminek az ő évtizedes mű-