Észak-Magyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-20 / 195. szám
4 ESZAKMAGYARORSZÁG Csütörtök, 1959. augusztus 20. ÖNODVÄRI MIKLÓS; SUHAJDA NYILATKOZIK AKÁC ISTVÁN: STRÓFÁK (ELBESZÉLÉS) Ahhoz, hogy a történet hitelességét igazoljam, néhány vonással meg kell rajzolnom előbb hősét, a hetvenhét éves Suhajda Istvánt, aki másfél évtizeddel ennek előtte dohányos cseléd volt valahol Hátszél mellett, Galgóc tanyán. Az ilyen két hetest megélt öreg harcosoknál tehát illik, hogy elmondjunk valamit ifjúkori életükből: valami érdekes történetet, amelyben részük volt, vagy nagyszerű hőstettet, amelyet véghezvittek. Hiszen lehetetlen hetvenhét évet anélkül leélni, hogy valami említésre méltó eseményt ne raktározott volna el emlékeinek tárházába... Hiába nézem azonban Suhajda életrajzát, az elmúlt másfél évtizedtől eltekintve nem találok abban semmi olyat, amiből itt a történet színesítésére mesét szőhetnék. Suhajda nem bántotta a csendőröket, s nem ugrasztottá meg egyetlen egyszer sem a fináncokat, akik pedig mint dohányos embert gyakran felkeresték a tanyán. * S most mégis, itt van ni! Hetvenhét éves fejjel, életében először az asztalra csapott. De akkorát, hogy azt még Budapesten is meghallották. De már itt persze mégis álljunk meg egy szóra! Mert Suhajda életének ebben a második szakaszában, mint mondtam is, történt egy és más. Negyvenhatban például* véglegesen kezébe adták azt a szépdarab humuszos földet, s ezen túl mint önmaga gazdája termesztette a nagylevelű szabolcsi dohányt. A legszebb napok pedig akkor köszöntöttek rá, amikor felvette tagjai sorába a hátszéli Űj Élet és megtették nyomban brigádvezetőnek. Hej... de kicserélték Suhajda Istvánt! Dolgozott hat helyett, rendelkezett, intézkedett: éjjelét, nappalát a mezőn töltötte eztán, s mondani sem kell tán, hogy a környéken sem termett szebb dohány. Csak egy valamit nem szeretett Suhajda István. Nem szeretett gyűlésekre járni. Pedig azidőtájt gyakran összehívták a vezetőséget, amely- be (no, majd elfelejtettem:) Suhajdát is beválasztottáK. Most az áliatforgalmi kiküldötte agitálta őket, hogy adják el a lovak felét, s neveljenek inkább sertést, meg szarvasmarhát, máskor meg éppen arra kapacitálták Suhajdát, hogy volna két jó telivér, meg vehetnék kéz alatt, ha rábeszélné a vezetőséget... De ha tehette, távol tartotta magát a különféle megbeszélésektől, mert — hogy most már teljesen őszinte legyek — egy kis hibája is volt Suhajda Istvánnak. Gyorsabban beszélt, mint más ember, s ebből kifolyólag hallgatott inkább. „Hallgatni arany!” — tartotta ö, mert így nem kuncogott rajta a komolytalan fiatalság. Ült magának szép csendesen a sarokban és mikor mindenki felállt, ő is kiegyenesedett és hazaballagott. Mikor pedig otthon megkérdezték — mert mindig megkérdez!é':: — mit csinált ott ilyen sokáig, vén tökéletlen? — Suhajia széttárta a karját és így felelt: — Pipáltam! Ez ténylegesen igaz. Pipált. Jó erős kapadohányt szívott. Ott aztán mert távol volt az asszonytól, kedvére füstölhetett. Ez nagy jóság volt ezekben a gyűlésekben. Jó nagyokat lehetett pipálni. Rá is gyújtott mindjárt, ahogy a terembe lépett. Hát, azon a napon is, amikor ez a történet vele megesett, gyűlésre hívták Suhajda Istvánt. Nem díszes meghívóval ugyan, mint amikor bankettet rendeznek valahol nagy eszem-iszommal, hanem csak szóban. Az udvarra kiáltott be a párttitkár: ■— Gyűlés lesz az iskolában! — Gyűlés? Gyűljetek! — mondta Suhajda és folytatta a munkát. Kapirgálta az udvaron szétszóródott szalmát. De a párttitkár nem hagyta ily könnyen lerázni magát. — Jó lenne, ha eljönne bátyám is... — Minek? — Mert a falufejlesztésről lesz szó. Hogy mi kellene a faluba: új iskola, kultúrház, villany... — Úgysem lesz abból semmi. — Dehogy nem! — érvelt a párttitkár —, de ha nem ülünk össze és nem tárgyaljuk meg, nehezebben sikerül; s nem is jó az, ha a kisebbség dönt a többség helyett... — Én is dönthetek? — Természetesen. Azért hívjuk. Bátyám szavazatára is számítunk. Ez szöget ütött az öreg fejébe. — Éhem. Mondtál valamit. Elmegyek! De... megint hallgatott. Mint máskor. Szívta a pipát, füstfelhőbe burkolózott, szinte már nem is látták. Magában azonban szóról-szóra megemésztette, amit a tanácselnök a falufejlesztésről mondott. Mikor pedig az öntözésről beszélt, ismételten rágyújtott, majd eltette, s megint elővette a füstölgő pipát. Aztán hirtelen felugrott és közbekiáltott: — Álljunk csak meg! Nagy csend támadt. Minden szempár Suhajdára szegeződött. Ez igazán nagy csuda volt. Még ilyen nem történt az ezeréves faluban. Hogy valaki csak úgy egy közbekiáltással félbeszakítsa az elöljáró beszédét — nahát, ehhez bátorság kell... Ám, a hirtelen támadt csend egyszeriben meg is zavarta Suhajdát. Pillogott és a pipát kocogtatta az előtte ülő Kocsis Lajos székéhez. Amaz visszahunyorított ebből bátorságot merített. — Bolondságot beszéltek! — fordult most a tanácselnök felé. — Ti azt a rengeteg pénzt öntözőgépekre akarjátok elkölteni. De minek az? Minek, mondjátok! Ugye, nem tudod... te sem tudod, Kovács Lajos/ Persze, hogy nem, mert nincs arra semmi szükség. Meg lehet csinálni olcsóbban is. Mégpedig a kiserdőnél, ahol magasabb a Hejő vize. Építeni kell egy duzzasztó gátat, csatornákat hozzá és kész! Isten ellen való vétek lenne a sok pénzt gépre pazarolni... — De hol az ember, aki megcsinálja? kiáltott közbe a tanácselnök, akinek szintén nyiladozni kezdtek már agyában a helyes gondolatok: „no lám, nem is mond bolondságot a vén ember...” — Hol? Itt! — pattant fel ismét Suhajda, aki időt nyert közben, s rendezhette gondolatait. — Te leszel az első. Én leszek a második. Ingyen csináljuk. Nem költhetjük mindenre az állam pénzét. Abból csináltassuk meg inkább az utakat, ősszel a Veréb-dűlőben tengelyig süllyed a szekér; az ember üti-veri a jószágot, de mégsem halad előre. Ti pedig mégis milyen könnyen elbánnátok azzal a húszezer forinttal... Már megengedjetek: de minek kellett például az új kutat is a falu szélére furatni? Hiszen senki nem jár oda vízért, mert mindenkihez messze van. A sok pénzt pedig beleöltétek anélkül, hogy. megkérdeztétek volna a falut. Kisebbség döntött a többség helyett. Most ott eszi a szép új kutat a fene. De egye is, az istenit neki! Abból a pénzből inkább a tanácsházát renováltattátok volna, hogy ne álljon itt a világ csúfjára vakolatlanul. De ment mindenki a maga feje után... Most pedig zúg a falu: elrontottátok az egész demokráciát! S mert erre mindenki helyeselt, Suhajda még jobban tűzbe jött. Többet beszélt, mint az előadó. Alaposan kinyilatkoztatta a véleményét. Igaz, a végén a boszniai okkupációnál kötött ki és így ennélfogva a többi már nem is tartozik szorosan ide. Az új rend termő talajából korunk csodái zengve nőnek,. utunk rögös, de mégis mi lettünk hősei az időnek. VÁROSI Nagy, kéklö virág most az utca, merengő kert a nyári ég, kémények füstje száll lobogva, zajokat ringat a vidék. Ujjong, te szív, ó, szállj magasba, az árnyakat erőnk elűzi, és nő a fény, és győz a fény! csatánk zászlója, költemény, REGGEL Társak csókja forr távozóban, a gyárakon zengés fut át, a munkások között e korban téged dicsérlek, új vüág! ÓZDI HÍREK Becsület-bolt a nagyolvasztónál Néhány hónappal ezelőtt az anyag- ellátási főosztály KISZ szervezete becsület-büfét létesített a faminta- raktárnál. Ez a becsület-büfé jó ideig létezett is, aztán nem tudni mi oknál fogva, megszüntették. Pedig szerették ezt az emberek. A minap a kohóműhelyi' MSZBT létesített egy becsület-boltot, amelyben sok-sok apróság megvásárolható. Még pedig úgy, hogy itt a vásárlás kinek-kinek a becsületére van bízva. Nincsen itt eladó, sem pénztáros, az áru ott van szabadon és abból mindenki — a becsületére bízva — akkor vesz el, amikor éppen szüksége van valamire. Természetesen az árjegyzékben feltüntetett ellenérték otthagyása mellett. A kohógépműhelyiek hamar megszerették ezt a becsület-boltot. Reméljük hosszabb életű lesz, mint a famintaráktári volt. Emeletes postahivatalt építenek a vasútállomás mellé Ózd város fejlődésével együtt a posta forgalma is gyors ütemben bővül. E megnövekedett forgalom lebonyolítása a jelenlegi, korszerűtlen postaépületekben sok nehézségekbe ütközik. E nehézségeket küszöböli ki és teremt tág lehetőséget a postaforgalom további növelésére Ózd város fejlesztési terve. E terv keretében a jelenlegi MÁV állomás mellett korszerű, egyemeletes postaépületet építenek. Az építési munkálatokat a magasépítő vállalat dolgozói még a héten megkezdik. 190000 forintos költséggel új vásárcsarnok épült a piactéren Az ózdi városi tanács az elmúlt ; esztendőben hitelkeretet biztosított az ózdi Kiskereskedelmi Vállalat részére egy új árucsarnok építésére. Az árucsarnokban helyet kaptak a rövid-kötött és textiláru szakegységek. Az épület első részében minden igényt kielégítő tejcsárda nyílt meg. A vidékről bejáró vásárlók és diákok itt olcsón elfogyaszthatják napi reggelijüket. A tejcsárdában egyébként nagy- mennyiségű olcsó tej és tejterméket hoznak forgalomba. Az építkezésekre mintegy 190 000 forintot költött az ózdi városi tanács, emellett több ezer forintos költséggel a bolt belső berendezéseit az ózdi Kiskereskedelmi Vállalat biztosította. 380 kiváló dolgozó Szombaton az élüzemünnepség után osztják ki az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozóinak a „Kiváló dolgozó” oklevelet és jelvényt. Az értékelések alapján 1959 első félévében 380 dolgozó érdemelte ki a „Kiváló dolgozó” oklevelet és jelvényt. Az előzetes számítások szerint mintegy 211 ezer forintot adnak a kiváló dolgozók jutalmazására. © Meg edződtünk •. • LEHET, HOGY EGY ÓRÁT, vagy talán többet is bolyongtam a kohók körül, amíg találkoztam Rudolf Jánossal. A lakatosok azt mondták: az ércpörköldében van, az ércpörkölőben úgy tudták, hogy a hivatalházba ment. Ott valaki látta, hogy a kohóhoz indult. Nehéz eset idegennek eligazodni ebben a gyárlabirintban. Pedig a nagyolvasztó csak egy gyárrészleg. Telefon ide, oda, aztán csak összeakadtunk. Nem azért kerestem, hogy riportot írjak róla. Másokról beszélgettünk, munkatársairól. Mégis, akkor, beszélgetés közben már tudtam, hogy mégegyszer felkeresem. Mi csigázta fel az érdeklődésemet? Mondom, a munkatársairól beszélt. Csillogott a szeme, bosszankodott, kerek mondatokban közölte gondolatait, vagy tördelten, attól függően, hogy kiről, miről beszélt. Néztem és csodálkoztam. Egyszerű munkásember így külsőre is. Ahogy a gyárban mondják, csúcstitkár a nagyolvasztóknál. Ezt tudva is, csak azt mondhatom: egyszerű munkásember. Gondolkodásban is. Az emberismerete azonban — alapos. Honnan, hogyan tett erre szert? Meg az életízű gondolatgazdagságra? Annyi közhelyet hallottam már, amikor véleményt mondtak előttem másokról. Aztán a politikai tájékozódókészsége, látásmódja is megragadta a figyelmemet. Hát ezért kerestem fel újra. Már nem a gyárban, hanem a lakásán, a Miklós utcai bérházban. Ez a bevezető magyarázat Rudolf János számára is, aki csodálkozott, amikor bekopogtam hozzá. Nem szeret ő önmagáról beszélni, meg azt sem igen kedveli, ha újságban szerepel a neve — így fogadptt. Mert hogy ő anélkül is igyekszik tőle telhetőén 9l legjobban dolgozni. Mindezzel egyetértettem és maradtam. Aztán szóbakerült az emberismeret... Kicsiny, szegény ház áll a faluban. Hunyorgó ablakával mintha félre nézne a világba. Bizonytalanul lapul a házsorban. Annál bátrabb, rakoncátlanabb a gyermekzsivaly. A nagyobb a kicsinyeket inti. Ritkán van otthon az anya, az apa még ritkábban. Az Öt gyermek délutánonkint a kapu felé tekintget, várják a mamát. Köztük a legfiatalabb Rudolf János ... — Rakamazon nőttünk fel. Apám bányász volt, kőbányász. Negyven évig dolgozott a tokaji kőbányában. Anyám a faluban, a dohánybeváltónál kapott munkát. Negyvenöt év után ment nyugdíjba. Most már otthon vannak mindketten. PANASZKODIK A TANÍTÓ. Sok gyerek hiányzik az iskolából. A Ru- dolf-gyerekek is el-elmaradnak. Télen gyakran be kell zárni az iskolát. Nincs tüzelő. Őszön, tavasszal inkább járhatnának a gyerekek. Akkor meg dolgozni mennek. A kis Rudolf Jani is. De nem Jani ő, — így becézik: Rudi. Az ötödik osztályból végleg kimarad. Tokajba jár az apjával. A kőbányába... — Amikor ott nem kaptunk munkát, Tállyára mentünk át. Hetenkint egyszer jártunk haza. Harminchat kilométert gyalogoltunk Rakamazig. így telt el a gyermekkor. Hogy tizenhat éves lettem, gyárba kerültem. A két bátyám már itt dolgozott Diósgyőrben. Eleinte segédmunkás voltam, majd lakatos. Tizenhat éves falusi kamasz először utazik vonaton. Azelőtt is járt már itt-ott, kőbányák környékén, szomszéd falvakban, de csak gyalog. Várost sem látott még, gyárat se. Lesz alkalma mindkettőhöz nemsokára. És egy-két év, aztán mehet vissza a falujába. Ügy, menekülve, hogy el ne kapják a csendőrök, njű- lasok. Gyűjtik a fiúkat, leventéket, tovább viszik őket Nyugat felé. — Csak egy nap lehettem otthon. Elfogtak a németek. Tokajban az „Aranysas” volt az első állomás. Ahogy átjöttünk a Bodrogon, még aznap felrobbantották a hidakat. Vagy megszökünk, vagy elvisznek bennünket. öten úgy határoztunk, hogy éjszaka átússzuk a Bodrogot. De közben más történt. — Délután ismerős katonát hoztak, rakamazi fiút, Krommer Mihályt, meg egy szerencsi barátját. Megszöktek a katonaságtól. A szemünk előtt kínozták őket. Másnap reggelre tervezték a kivégzést. Lemondtunk a menekülésről. Krommeréknak szerencséjük volt, éjszaka megszöktek ... Később nekik is sikerült, de nem véglegesen. Csak beöltözött. A 21. hadosztály katonája lett. Ez a hadosztály később V. hadtest néven a szovjet csapatok mellé állt. Felső- Ausztriában harcoltak a németek ellen. — 45-ben, már a felszabadulás után, mint családfenntartót szerelték le az új, demokratikus hadseregből. A diósgyőri szereidébe kerültem vissza. A tokaji, majd a tiszapolgári híd építéséhez küldtek ki. Még a felszabadulás előtt történt ... Szombaton esténkint az édesanya mindig elment valahová. Senkinek sem mondta, hová. Hiáb.i kérdezték a gyerekek, az édesapa másra terelte a szót. Titok maradt, hová járt az anya. — Mi, gyerekek, csak a felszabadulás után tudtuk meg, hogy édesanyánk 1936 óta tagja volt az illegális kommunista pártnak. Krommer Mihály is ott volt köztük, akit már említettem. — 45-BEN én még fiatal ember voltam. Huszonegy éves. Egy este készültem valahová, emlékszem, udvarolni. Megszólított anyám. Ne siessek annyira. Üljek csak le egy kicsit. Csodálkoztam, mit akar velem. Arról beszélt, hogyan neveltek engem... (Most nemrégen itt járt nálunk, ha három-négy nappal előbb jön, beszélhetett volna vele.) Most is emlegette: annak idején hetenkint sütött kenyeret odahaza, mégis éhesek maradtunk. Most már mosolygunk ezen, hogy milyen nagyétkűek voltunk mi, gyerekek. No, akkor 45-ben az esti beszélgetésnek az lett a vége, hogy anyámmal mentem. Azt az estét nem tudom elfelejteni. Sokáig csak rólam beszéltek. A végén úgy látták, hogy a kommunista pártban a helyem. Egy hónap múlva már körzeti MADISZ- titkár voltam. Akkor még sok ifjúsági szervezet működött. Rakamazon a kisgazdák vezettek. Nem sokáig. Mi hamar eléjük kerültünk. A tokaji Tisza-híd felépítése nagyon fontos munka volt akkor. Sokan dolgoztak ott Diósgyőrből. Rudolf János is. A pénznek nem volt értéke, élelem kevés volt. Az év őszén nagy szükség volt munkásokra. És ekkor sztrájkba léptek a szentesi kubikusok. — Szakszervezeti bizalmi voltam. Az elvtársak azt mondták: te tudsz a legjobban beszélni, menj csak... Beszéltem is nekik, hogy most az ország helyreállításáért dolgozunk, azért, hogy értéke legyen a pénznek. Elkapott két fiatal kubikos — megvertek. Napokig bántott a dolog. Szervezett munkások voltak a szentesiek, hogy tehették? Később kiderült. A kubikosok megtudták, hogy a kisgazda vezetők egymásközt osztják el az élelem javát. Nekünk csak borsó jutott, meg bab. A szentesiek azt hitték, hogy én a kisgazdák megbízottja vagyok ... Tokaj — Tiszapolgár. Tiszapolgá- ron hadicélra épült hidat robbantottak fel a németek. 50 méter hosszban szakadt le a közepe. Kemény munka volt. Rudolf ék ott 12 órát dolgoztak egy nap. — 47-ben kerültem vissza a gyárba, a húzóműhelybe lakatosnak. FALUJÁRÁS... — VÁLASZTÁSI HARCOK. — Nem szerénykedtem, ha az igazamat 'kellett védenem ... A következő években különböző funkciókba került Rudolf János. Dolgozott a megyei pártbizottságon, állami szerveknél, majd visszakerült a kohászatba. 1955 óta párttitkár a nagyolvasztóban, amellett művezető az ércpörköldében. 1956 októbere... — A 70C köbméteres kohónál dolgoztunk. Ügyeletes lakatos voltam Október 24-én este éjszakás műszakra mentem. Már bizonytalan volt a helyzet. Ügy határoztunk, hogy biztosító csoportokat szervezünk a lází- tók ellen. Kiosztottuk a csákányokai a legmegbízhatóbb dolgozóknak. — Másnap a városba mentem. Akkor láttam, hogy mi van készülőben. Vissza a gyárba ... Hallottuk, hogy az újgyárból hozzánk készülnek. 150 emberrel, stangával, csákányokkal mentünk az egyes kapu irányába. Az acélöntődénél találkoztunk össze ai újgyáriakkal, akik főleg fiatalok voltak. A 21. pontról beszéltek, és arról, hogy mi is csatlakozzunk hozzájuk. Elfogtuk az utat. Kénytelenek voltak kimenni az 1-es kapun. Azonban a 6-oson újra bejöttek, s akkor végleg megbomlott a rend ... — Mindennap bejártam az üzembe. 27-én a blokksornál megállított három fiatalember. „Na te büdös kommunista, most számolunk!” Reménytelen volt a helyzetem, legalábbis megvertek volna, ha nem jönnek arra Puskás, Zsadányi és Réz elvtársak, ök kitették a hőzöngők szűrét. A három közül az egyik ku- lákfiú volt. TELTEK A NAPOK, A HETEK .. . A. lázítókra mind kevesebben hallgattak. Munkához kezdtek a kommunisták. — Gergely elvtárssal megkezdtük az MSZMP szervezését. Eleinte nehezen ment, illegális módszerekkel dolgoztunk. Aztán, amikor már voltunk egy páran, Hornyák és Konkoly elvtárssal úgy határoztunk, hogy egybehívjuk az elvtársakat, megválasztjuk az ideiglenes vezetőséget. Rudolf János lett az elnök. — Azután már gyorsan gyarapodtunk. A két kohó zavartalanul üzemelt, a megszakadt átépítési munkát folytattuk. A városon kívül, a gyárban a kohókra került vissza először a vörös csillag és a vörös zászló. — Százhúszan—száznegyvenen voltunk egy alapszervezetben. Életem legszebb munkája volt. Sokáig emlékezetes marad azoknak a taggyűléseknek a forró, vitatkozó kedvű hangulata ... — Nehéz volt ez is, de utána a gazdasági konszolidáció sem volt könnyű. Dolgoztunk, dolgozunk... Megedződtünk a munkában ... — Most talán jobban láthatja ... Az emberismeret?... Az élet hozta magával...
