Észak-Magyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-20 / 195. szám

%

Csütörtök, 1959. augusztus tO.

északmagyarorszag

Megváltozott élet

IVehéz dolog szegény ember gyer. mekének lenni — alig lélegzett még néhány éve a világban, alig fogta fel agya a kiejtett szavak értelmét, ennek a mondásnak valóság-ízére már rájött. A nyirgyulai bognár fia, a kis János, aki mellett még három gyermek nevelkedett — végigette az uradalmak kenyerét. Az iskolát csak éppen megszagolta, aztán ott is kellett hagynia.

fonok minőségének elbírálását, mint

a szakmát. Volt lakatos, esztergályos, kovácsinas — végül apjánál kötött ki. Nála tanulta 'el a faesztergályos szakmát.

De kinek kell egy szegény faesztergályos segéd, amikor a mesterek, sőt a vasmunkások is munka nélkül kilincselnek hónapról hónapra, helyről-helyre?

Bizony, elmegy még summásnak

Megszokott mozdulatokkal irányítja a gép munkáját., *

Mindennapi történet, amit Szteran- kó János, a DIMÁVAG esztergályosa, a kerékpárüzem MSZMP alap- szervének titkára munkaközben elmond.

Körülöttünk zajon,g a műhely. gé_ pék csiszolják, esztergálják sisteregve a hatalmas keréktárcsákat, tengelyeket emelnek a daruk méltóságteljes mozgással a magasba, hegesztőlámpák fénye vetítődik ide a szomszéd műhelyből.; -t

Mpst ez a munkahelye Szterankó elvtársnak. Megszokott mozdulatokkal illeszti a nagy testet a karusszelesztergapad asztalára. Apró, gyakorlott mozdulatai nyomán pillanatokon belül engedelmeskedik és fokozódó forgással kezd dolgozni a gép.

Bizony nem gondolta, hogy valaha is megismerkedik a nagyüzemi munkával, élettel, mely más embert formált belőle, mint ami volt!

Talán nem is mást! Inkább kihozta mindazokat az erőket, felszínre segítette a tehetséget és akaratot* mely benne szunnyadt, de soha sem láthatott volna napvilágot, ha.; ?

Igen, itt álljunk meg! Előbb el kell mondanunk — Szterankó elvtárs már fiatal éveiben végigpróbált minden munkát, amit a kapitalista társadalom „biztosítani” tudott egy szegény ember gyerekének egy proletárnak.

Volt inas különböző mestereknél, akik jobban megtanították vele a pois. ö a legnagyobb a családban, kell a pénz, apja egyre ’ kevesebbet tud hozni a házhoz.

Sohasem lehetett tudni — mit tartogat számukra a holnap. A hamleti

— „lenni, vagy nem lenni0 — görcsös valósággá vált a szó materialista értelmében. Lenni, vagy nem lenni! Mire képes yolt az ember egy falat kenyérért. a munkáért, amely hónapokig elérhetetlen, álomnak tűnt a magafajta számára!?

Természetes és törvényszerű a következő lépés — 1944-bein Debrecenben belép az újjászervezett Magyar Hadseregbe, az Első Magyar Vasút és Hídépítő zászlóaljba, amelynek katonájaként Losoncig jut el. Itt éri a háború utolsó napja. Nem hagyja abba a katonaéletet, a román határon teljesít szolgálatot •— határőr.

Mikor leszerel, már új élet zsong az országban. Számára is minden új, ami kezdődik. Új barátok, új eszmék új lehetőségek... •

Bányába megy Pécsre, ahol figyelmesen hallgatja a kommunista bányászok vitáit, rószfvetsz munkájukban. De nem tud megmelegedni, mert apósa halála visszaszólítja a szülőfaluba. Pedig már azon gondolkodik

— bányásztechnikumba megy. Mart Pécsett elvégezte a nyolc általánost.

Itt megáll... Neveket említ, ame«

lyekre már homályosan emlékszik. De annál inkább a nevek viselőire és azok szinte lángot-gyújtó szavadra. — A matematika és a természetrajz tanár nevét mondja, akik a tamtár gyükön kívül másra is oktatták — emberneveléssel, formálással maradnak emlékezetesek egy életen keresztül számára.

1951 óta dolgozik a DIMÁVAG- ban. Egy év elég volt ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék. Emberi magatartását, munkáját éppúgy becsülték akkor mint ma. amikor a kommunisták vezetőjüknek választatták a kerékpárüzemben.

A fiatal kommunista magáról eny_ nyit mond.

— Hirtelen haragú, hamar tűzibe- jövő emger vagyok. De tudom, hogy helytállók, ha kell. És szeretek vitatkozni.

Ennyit tömören. És ebbe szinte minden benne van. 1953-ban falura jelentkezik. Négyes termelőszövetkezeti község párttitkára lesz, ahonnan az ellenforradalom alatt kényszerül eljönni. Egy évig bent lakik a gyárban. Szervezi a pártot , az első időtől kezdve. Alapító tagjá a munkásőrségnek. Az ellenforradalom után a kerékpár az első termelő üzem. ahol megalakul az MSZMP.

Azóta szíwel-lélekkel dolgozik. Jó tulajdonsága, hegy megtudja becsülni a nagy tapasztalattal rendelkező elvtársakat, nem szégyell tanácsot kérni és mindent megbeszél velük. Mint ő mondja, tőlük tanult a legtöbbet. Az olyanoktól, mint Nagy László elvtárs, a gyáregység vezető, akiinek külön naigyon sokat köszön.

Hibája, hogy könnyen hévül. De van-e joga valakinek elmarasztalni őt ezért? Mert. máért hévül? Olyan dolgok miatt válik indulatossá, mint az, hogy egyes szakmai vezetők nem értékelik kellőképpen a mát. az új korszak adta lehetőségeket.

— Ahhoz, hogy megértsék a mai életet, a társadalmi változást — egy kicsit úgy kellett volna élniök ahogy én és társaim éltek Akkor jobban megbecsülnék azt, amit a ma ád...

Valamikor a maga léte is bizonytalan volt előtte. Ma ezer és ezer Szterankó János dolgozik azért, hogy jobb legyen az élet, hogy a tegnap, mely a történelem színpadáról 1945- ben letűnt, soha vissza nie jöjjön. És ezek a Szterankó Jánosok tudják, hogy létüket őík maguk i& irányítják és teljes bizonyossággal néznek a holnap elé...

UEBÁN NAGY ROZÁLIA MARTINECZ GYÖRGY felvétel®

„ü, máit s f ői) endo !...

Gondolatok az alkotmány ünnepére

szionizmusa felszínes, hangulati valóságtükröző módszerének korlátái között csupán —, mert „Ünnepi körkép (Tanulmány a tömegről)” című versében ilyen szép, igaz és a nép, a haza szere tététől áthatott sorokat olvashatunk:

Nézd ezt a népet:

Nézd ezt a lassú, fényes éi kanyargó bús, szélesen hömpölygő ünnepet.,,

Mily illedelmes, tisztességtudó

s örömtelen. Szántóvető parasztok, kimosdva, tisztán, ünnepi ruhában, gyolcs ingben, pörge, fekete kalapban, fehér túrót fehér kendőbe hozva hazulról, és délceg, szikár legények, simára fésült tanyai lányok és asszonyok, a földre görnyedezve, magukba zárva, szinte térdepelve, szent olvasóval mennek, csöndbe mennek [gy bandukolnak ők már reggel óta, így bandukolnak ők már ezer éve ..«

Mindnyájan együtt és külön-külön, egymástól elrekesztve s mégis együtt, semmit se látnak, ámde nézik egymást, egymásba néznek s földerengenek, amint haladnak, egyre csak haladnak, ki tudja merre, s várnak, egyre várnak, ki tudja mit, talán a jobb jövendőt, mit megbünhődtek már, múltjukkal

együtt.

Ö, távol élet, ismeretlen élet.

Ö, múlt s jövendő, ó, te régi kedvünk. Ö, régi-régi fájdalmunk, anyánk.

Ám a „régi szép idők” igazi krónikása mégsem Kosztolányi Dezső, hanem Ady Endre! Ady már 1902- ben, nagyon fiatalon, kezdő újságíró korában az * ellenzéki Nagyváradi Napló augusztus 20-i számában megjelent „István király országa” című cikkében — többek között — ezeket a nagyszerű és halhatatlan sorokat vetett® papírra:

„István király országa.., bizony beteg ország... Itt még felekezeti harcok folynak. Itt még társadalmiií

Tiszatarjáni „születésnap“

lag az őskorban élünk. Amit kultúrára áldozhatnánk, lenyeli Ausztria és a hadsereg* Mindezek fölött pedig az ország sorsát kaszinóban intézik. A magyar politika ... teljesen belemerült a reakcióba s egészen a kiváltságosak osztályát szolgálja. A nép vándorol ki. Az adózás alatt nyög az egész ország. Az antiszemitizmus szításával majdnem egymillió hasznos magyar embert iparkodnak elidegeníteni... Közigazgatásunk, az állami életnek ez az eszenciája, mindene: példátlanul rossz. Szinte kevés reá az ázsiai jelző. Iskoláink nem tudnak embereket faragni, csak félembereket

..........Istv

án király napján, jubiláló napján a magyar nációnak s ez országnak, árva, sivár, csúnya őszi kép kiet- lenkedik előttünk. Fent Budavesten folyhat a parádé, s egész országban víg lehet a munkaszünetes nao. ebben a parádéban és vígságban nincs egészség és igazság. István király országa szálljon magába, ha lehet, s ha van még ereje, készítse a közeledő veszedelmek ellen. A procesz- sziók, zsolozsmák, a fennmaradt jobbkéz, sőt Mária sem, kinek ezt az országot anno dacumál fölajánlották, nem tudnak bennünket megmenteni. Ide új hit, új erő, és új munka kell!”

S valóban: új hit — a tudományos materialista világnézet, a szocialista eszmék —, új erő — a magyar munkásosztály és kommunista pártja, meg a felszabadító Szovjetunió, — új munka — a szabaddá lett nép maga javára végzett építő munkája — .'.váltottak meg" bennünket, formálták István király orSzázötvenhat *>«rasztcsalád ma vidám születésnapot ül. Ünnepi ebédet készítenek. Szinte látni véli az ember a fehér abrosszal terített asztalokat, a körülötte ülő ünneplőruhás embereket, asszonyokat, öregeket, fiatalokat. Az idősebbek gondbarázdálta arca kisimul, ahogy testvéri koccintásra emelik a borral, sörrel telt poharakat.

— Erősödjön, boldoguljon a mi immár öreg szülöttünk, a termelőszövetkezet. — S isznak rá, egészséggel, bizakodóan. Mert ez ennek a magyaros rendje.

Néhányan még némi elfogultsággal ülnek az asztal körül. Az újak. Csupán néhány hónapja tagjai az Alkotmány Termelőszövetkezetnek, s végeredményében csak ősszel kezdik a közös munkát. Kissé szokatlan még nekik a közös asztalnál ülni, de fi régiek, az alapító tagok biztató pillantása, a vicc, a tréfa feloldja a hangulatot.

— Együnk, igyunk, csak úgy, mint otthon, — véli hallani az ember T. Szabó István bácsi, az egyik legöregebb veterán tréfás biztatását. S ha táncra kerül a sor, biztosan ő lesz az első, fittyet hányva a hatvannégy kemény, de gyorsan elszállt esztendőre. Mert ilyen fürge, vidám ember ő immár kilenc esztendeje, amikor tizenharmadmagával, s éppen az alkotmány ünnepén megalakították a falu csodálkozására a mai nagy kollektíva magvát.

*

Pnntnenn nem tudni, hol tartrumosán ják az összejöveteit

A kultúrterem lenne erre a legmegfelelőbb, de ez — és a major, az irodaépület csaknem minden szobája — telistele zsúfolt kombájnaratta szőke búzával. Ahogy kerestük, éppen a búzahegyeken átgázolóban találtunk rá. Szabó bácsira is, az egyetlen éppen „kéznél” levő alapító tagra.

— Ez aztán a bőség — köszöntöttük. — Nyakig járni a kenyérben.

— Van annak, aki megdolgozik érte — válaszolta Szabó bácsi, minden termény gondozója, önzője. Mert ő most a közös raktárosa, s olyan munkás, hogy keresve se igen találhattak volna jobbat. Nem mintha bárki részéről elegendő becsület ne volna a raktárossághoz. Inkább az itt a lényeg, hogy akinek soha sem volt sok terménye a kamrában, sok pénz a zsebében, az megtanulta becsülni az? utolsó búzaszemet, az utolsó garast is. Mert csak ilyen „utolsó” valamicskéből tengette életét. S Szabó István bácsi nemigen látott egy csomóban ennyi terményt tsz-tag koráig. Azaz, hogy ennyit, mint az idén, még soha, mert most különösen besikerült az esztendő.

Beszél is annyit a termésről, a munkáról, hogy legszívesebben abba se hagyná.

— Jó így kibeszélni magát az embernek, — mondja és rakja sorba a röviden, tisztán fogalmazott mondatokat, míg Jci nem bontakozik a teljes forma, az Alkotmány születése és élete egészen máig.

— Tudják, az a megnyugtató, hogy most már igazán rendben a szénánk.

szágát a dolgozó nép ' egységes és igazságos hazájává. Nem élünk már az őskorban. Sokat és szívesen áldozunk az igazi kultúrára. Nem kaszinóban, de a dolgozó nép okos gyülekezetében intézik az ország sorsát. A magyar politika a haladást, a jövendőt, a népet szolgálja, nincsenek többé „kiváltságok kevély nagy tornyai”. Mind több és több eredményt érünk el — bár nem könnyen — a .káros ideológiák hatásának és maradványainak leküzdésében is. Iskoláinkat törvény, tanterv s az egész társadalmi szerkezet kötelezi és segíti, hogy ne fél, hanem korszerű és a sokoldalú műveltséggel és készségekkel rendelkező becsületes, egész embereket tudjanak faragni...

Az új hit, az új erő és az új munka legelső nagy diadalma öltött testet egy évtizeddel ezelőtt a fordulat évét lezáró, a munkás-paraszt hatalom kialakulását rögzítő alkotmányunkban, az első igazi, mert népi, mert szocialista magyar alkotmányban.

Alkotmány ünnepén, jubiláló napján a „gazemberek vadászó, nemtelen, csizmás, bitorló úri társaságát” a maga nyakáról lerázott dolgozó magyar népnek, a proletárdiktatúrának, — a gazdag jövendő fölemelő, szép nyári képe kerekedik ki előttünk. Városban és falun zengjen aa? ünnep, találkozzék a munkás, paraszt s a velük érző — dolgozó értelmiség. Egész országban víg lehet a munkaszünetes nap, mert a mi ünnepünkben egészség és igazság van.

A Magyar Népköztársaság dolgozói felépítik a szocializmust, s maid a kommunizmust is. A múlt tört cserepeit, üszkét, hamuját a i*len és a jövendő már itt lobogó lángjai végérvényesen elpusztítják.

Gyárfás Imre

Révbe értünk, mint este a halász csónakja. Csak egyetlen hatalmas nagy baj van, az öregség. Ez a hatvannégy esztendő! — Sóhajtva nyúl a cigaretta után, s míg ráfüstöl, elmereng az elrepült évtizedek emlékein. Pillanatokra csak, mert máris derülten folytatja:

— Dehát, legalább ezek az utolsó évek legyenek szépek. No és a gyerekeink élete. — S ahogy a ma és a holnap ecsetelésére kerül sor, úgy látszik ezzel nincs hiba.

*

Másfélezer hold JÓ ******

J menti fold.

Ez a kilencesztendős Alkotmány birodalma. A tekintetnek körüljárni is nehéz a hatalmas gazdaságot a központi major, a valamikori Almási- birtok fellegvára körül. Ahogy Szabó bácsi és Tóth elvtárs, a fiatal brigádvezető elmondja, kilenc esztendővel ezelőtt alig volt néhány holdjuk. Maguk is csak a bizodalom és élniakarás reményében sejtették, hogy később nagy lehet majd a közös. S ha nehéz is volt, ha ezernyi gonddal, bajjal, ellenvetéssel kellett is megküzdeni, elérték, amit megálmodtak. A község több mint fele immár magáénak mondja az Alkotmányt, még annak ellenére is, hogy két ízben, 1953-ban és 1956-ban be- léjüknyírbált a helytelen politika, meg az ellenforradalom.

— Ami jó, azt nem lehet megölni, esetleg csak pillanatokra megtorpantam. — Ez Szabó bácsi véleménye és ez igaz meghatározás. Ha akarat van, bizodalom van, mi sem árthat a jónak.

Százszám a szarvasmarha és sertés az istállókban. Ezerszám a baromfi az Alkotmány aprógazdaságában. Néhány hete még többszáz- holdnyi búzát, árpát, s.más gabona- féleség kalásztengerét ringatta a szél. S az irodában falra akasztott munkaegységkimutatáson százszám a teljesített egység férfiak, asszonyok, lányok neve után.

— Negyvenegy forintot terveztünk munkaegységrészesedésként — mondják az irodában, ahogy a kimutatást böngészgetjük. — De remélhetőleg több lesz. — S ez a „több lesz” az alapja itt minden sikernek.

— Jövőre még több lesz a termés, a pénz — mondogatják a tavasszal belépni kívánkozóknak, — persze, ha megértjük egymást és ki-ki úgy dolgozik, ahogy eddig évtizedeken át és sokszor hiába dolgozott. —• Mert kilenc esztendő alatt olykor bizony a maguk kárán megtanulták, hogy sikert elérni, az álmokat megvalósítani csak egyféleképpen lehet: egyetértésben végzett munkával. S ff Szabó bácsi féle tapasztalt emberek gazdag bölcsessége kiforrottá a mát.

Rendben a gazdaság, rendben « major, jó kezekben az Alkotmány szénája, ősszel hetvenkét új taggal többen majdnem ötven-hatvan, ha nem százhúsz sőrét és hízót adnak jövőre az országnak, becsületes áron. Az új belépettek csaknem mindegyike közévparaszt. S egyikük sem fél már attól — mint évekkel ezelőtt —, hogy nem értik majd meg egymást az alapító szegényparasztokkal, az agrárproletárokkal. Nem, mert becsülik, /tisztelik, olykor csodálják az Leiért termésátlagot, a teremtett gaz- tdagságot. S nem félnek az alapitó itagok sem. Nem, mert ismerik, mi- llyen emberek az újak és nem félnek, X mert immár ők maguk is nagyszerűién értik a boldogulás, a gazdaság^vezeté$ mesterségét.

í Amikor hosszas *£#£»

►szöntünk az Alkotmány tagjaitól,

;Szabó bácsi megemlítette, hogy Sík ián vidáman ülik meg a kettős ünne- ipet, az alkotmány és a tsz születéséinek évfordulóját. BARCSA SÁNDOR

Rövidesen megkezdődnek a párlvezetnségeket újjáválasztó taggyűlések

Az Ózdi Kohászati Üzemek kommunistái és pártonkívüli dolgozói nagy eseményre készülnek. Szeptember 1-vel megkezdődnek a pártvezetőségeket újjáválasztó taggyűlések..

Az üzemi pártszervezetek az ünnepi taggyűlések előkészítésében már jelentős előrehaladást értek el. A pártaktívisták elbeszélgettek a pártonkívüli dolgozókkal. A beszélgetések során kikérik a dolgozók vélc- •ményét a pártszervezet eddigi mun- |ká járói, és javaslatokat kérnek a |további munkához.

| Több alapszervezetben már a taggyűlési beszámolók összeállításán dolgoznak a pártvezetőségek.

A gyárban dolgozó kommunisták az ünnepi taggyűlésekre és a párt- kongresszusra való készülődés közben új, nagyszerű munkasikereket érnek el. A kongresszusi versenynek jaz utóbbi napokban nagy lendületet jadott az a hír, amely szerint az ózdi • Kohászati Üzemek az 1959. I. féléves ♦jó munkája nyomán tizenkettedszer tis elnyerte az él üzem címet. • t A kongresszusi verseny során ♦újabb szocialista munkabrigádok ♦alakulnak a gyárban.

Augusztus 20-ára készülődve,' mű akik túljutottunk már a híres dantei határmesgyén, „az emberélet útijának felén”, visszafelé is szeretünk* s kényszerülünk nézni, hogy tanúságot tegyünk a múltról, hogy emlékeztessük rá azokat, akik hajlandók feledni, s a hamisító messzeség go- molygó ködein át a „régi szép idők” címkéje alá foglalni saját egykori rabságukat is, hogy felelevenítsük a torz hajdan szinte „hihetetlen” igazi képét % szabad országban felserdültek örvendetesen gyarapodó seregének.

így jut eszünkbe, hogy az alkotmány ünnepe helyén 1945-ig István király napja volt — hivatalos ünnep munkaszünetes nap az is —, de nem az államalapító, a társadalmi fejlődés akkori szükségleteit lángeszűén felismerő és melléjük bátran, erélyesen odaálló bölcs királyé, hanem a „szenté”, akinek „csodatevő” jobbját a bajokat fedő és feledtető ereklyeként ünnepi körmenetben hordozta tták meg az igaztalan és veszedelmes uralkodó osztályok, a milita- rizmus, a klerikalizmus, a feudalizmus pompázó „vitézei” —, élükön ilyenkor gyalogosan sétált a legfelsőbb „vitéz”, a Nagybányai előnevű lovastengerész-admirális, — szövetségben az imperialista tőke privilé- gizált hatalmasságaival.

Olyan kiáltó volt az ellentét, olyan ordító a távolság az István király ünnepein megrendezett látványos, külső csillogás és az ország, nép valóságos élete között, hogy még egy, polgári humanizmusa ellenére is, individualista szemléletű költőnk, a „tiszta művészet” öncélú elefánt- csonttornyának — legalább „elméletben” — igen harsány szavú hirdetője, Kosztolányi Dezső is megérzett egyszer belőle valamit s kifejezésre is juttatta igaz; jellegzetes impress-