Észak-Magyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-30 / 177. szám

6 eszakmagyarorszäg Csütörtök, 1959. Július 90. ^Qöi/Tcleju/. Egy gép a levegőbe emelkedik...' Tegnap délben — úgy fél egy után pár perccel — a miskolci re­pülőtérről egy könnyű kis kétmo- toros gép emelkedett a levegőbe és Debrecen irányában tűnt el a kevés néző szeme elől. A repülő­gép egyetlen utast vitt, egy 19 éves nyurga fiatalembert, Kapusztik Jánost... Az utazáshoz még annyit hozzá kell tenni, hogy a gépmadár olda­lán hatalmas vöröskereszt virít és ez a felirat olvasható: Országos Mentőszolgálat. A repülőgép 1957 óta elég sűrűn megfordul a mis­kolci, de az ország összes repülő­terein. Beteget hoz, vagy visz, kór­házból kórházba — ha úgy szük­séges. Most is ez történt... Kapusztik Jánost a miskolci— sajószentpéteri országúton elütöt­te egy motorkerékpár. Súlyos sérü­lésekkel szállították a Semmelweis ' kórház baleseti osztályára, majd később a gégészetre vitték. A lel­kiismeretes orvosi kezelés nyomán — műtétet is hajtottak rajta végre — állapota gyorsan javult, csak jobb karja béna még és nem tud . beszélni. Az illetékes szakorvosok konzultációt folytattak, hogy mit .kellene tenniök. Ügy döntöttek, hogy modern idegsebészeti vizsgá­latra van szükség, de mivel az eh­hez szükséges eszközökkel csak a debreceni klinika rendelkezik, így Cda kell szállítani. A délelőtt fo­lyamán megtörtént a telefonbe­szélgetés és délben a gép már szál­lította is a beteget... Ez az eset arra mutat, hogy a mi társadalmunkban sokat tesznek a beteg egészsége védelméért, gyógykezeléséért. Valamikor ilyen repülőgépen való szállítást csak gazdag emberek kaphattak meg Es Kapusztik János nem tőkés, nem bankár, nem földbirtokos, ha­nem egyszerű csillés Perecesen. Dolgozó ember. SZTK-tag... (csb) Ahol 1 millióból kettőt csinálnak — Mondjon valami érdekeset a városi tanács munkájáról — kértük Tóth Istvánná elvtársnőt, az Özd ^ városi tanács elnökét. — Most tanácsülésre készülünk, amit e hét péntekén tartunk meg. Az ülésen az első félévben végzett munkánkat értékeljük és előre el­árulhatom, hogy sok dicsérő szó fog elhangzani. — Jól dolgoznak a tanácstagok? — Igen. Tanácstagjaink gazdái a területnek, ismerik a lakosság gond­jait, bajait és igyekeznek is megol­dani és nagyon sokszor eredménye­sen. Ugyanis a mi tanácsunk mun­kájára az jellemző, hogy nálunk 1 millió forint 2 millió forintot ér. — Ez érdekes. — Ugyanis mi az építkezéseknél, javításoknál, tatarozásoknál mindig figyelembe vesszük a lakosság tár­sadalmi hozzájárulását. A tanácsta­gok, állandó bizottságok óriási társa­dalmi erőket tudnak megmozgatni. — Például? — Ez év első felében építettünk 4 és fél kilométer hosszú járdát — az anyag kivételével mindent — társadalmi munkával. A város lakói Halló, itt az üzemi rádió segítettek az útépítésnél, építettünk 1 kilométer hosszú vízvezetéket. Csak az utóbbinál 50 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát végeztek el. A Petőfi úti iskolánál — a múlt év második felében és ez év első felé­ben — társadalmi munkában rendez­tük a terepet, bekerítettük az iskolát s a munka értéke — 100 ezer forint. A VöröshadSbreg úti iskolában a la­kosság ugyanilyen munkában ajtót, ablakokat készített, fásítást, terep7 rendezést hajtott végre. A munka értéke 20—25 ezer forint. Ugyancsak társadalmi munkával hozták rendbe a farkaslyuki iskolát is, csinosítot- ( ták, széppé tették. És ez csak egy, része annak a hatalmas erőnek, tár- * 1 sadalmi munkának, amely sokat se-' gít, hogy városunk egyre szebb le-1 gyen és egyre gyarapodjon. \ — Mezőkövesdi Termény raktár? > — Igen. Itt Vájjon György igaz* 'gató beszél. | _ Mondjon valamit a munkájuk­b ól. i —* Már megkezdődött a termény > beszállítása. Eddig főleg Borsod déli >járásaiból kaptunk terményt, többek Aközött Mezőkövesdről, Mezőcsátról, ) Szentistvánról. | — Minőség? j — Az eddig beérkezett gabonamag- \vak minősége kitűnő és a nedvesség- startalom a megengedett 14 százalé­kon aluli. — Ezek szerint a munka dandár- íjánál tartanak? 1 — Még nem. Az időjárás viszon­tagságai miatt mintegy egyhetes hó­eséssel szállítanak és így a legna­gyobb forgalomra a jövő héten szá- 'mítunk. | t— Mennyi terményt várnak? i — Az idén mintegy 350 vagon ter­mény beérkezésére számítunk. ■ Ö A LENIN KOHÁSZATI MÜ­VEK elektröacélműve tegnap reg­gelre befejezte július havi tervét. A koradélutáni órákban a vasöntöde is jelentette: teljesítette előirányza­tát. A kongresszusi versenyben az elsőbbségért vetélkedő üzemekhez felsorakoztak a nemesacél-kovácsmű- hely és á nagy kovácsműhely, ame­lyek a számítások szerint ma reggel­re fejezik be júliusi tervüket. □ A KILENCEDIK VASUTASNA­PON nyolcvanöt Borsod megyei vas­utasnak adnak át párt- és kormány- kitüntetést és tizenkilenc vasúti üzemegységnél ünnepük az élüzem cím elnyerését. □ ez évben többmillió fo­rintot fordítottak a sátoraljaúj­helyi malom felújítására. Kicserél­ték áz őrlő- és szállítóberendezéseket és' az idei búza őrlését már ezek végzik. A malomban 24 óra alatt 300 mázsa búzát őrölnek liszté és jelen­leg itt őrölik a legjobb minőségű lisztet. Q ÁZ ÚJJÁÉPÜLŐ miskolci szín­ház mellett öreg épületek éktelení- tefték volna a főutca látképét. A mai- napon megkezdik a Széchenyi u. .21. és 23. számú házak lebontá­sát, hogy helyükre egy 6 és egy 3 emeletes, modem, korszerű lakóházat építsenek. Ezzel a bontási, illetve építési munkával rendezik a színház udvarának problémáját is. n TEGNAP ESTE A DIÓS- GYÖRVASGYÁRI Szabadság-kert szabadtéri színpadán ismét nagysi­kerű hangversennyel öregbítette jó hírnevét a diósgyőrvasgyári szimfo­nikus zenekar. A népszerű opera­részletekből és operettmuzsikából ál­ló hangverseny minden számát nagy tapssal jutalmazta a szabadtéri szín­pad nézőterét zsúfolásig megtöltő, ze­neértő közönség. A tapsból és elisme­résből méltán jutott az együttes ki­tűnő karmesterének, dr. Bánhegyi Lá$zlónak. Értesülésünk szerint a hangversenyt a közeljövőben meg fogják ismételni. Dolgozik a Pamutfonó üzemi rádiója. Erdödi Magdolna a lemezjátszót kezeli, Bihari Edit közleményeket olvas be. Mindketten társadalmi munkában végzik feladatukat. Fotó: Balogh Sok ötlet a verseny eredményeinek népszerűsítésére felnik Lajos KiÜán-brigádja követ­kezik 102,3 százalékos átlaggal, meg­takarítása 4 638 forint volt. "Most a VIT-verseny nyomán újabb vállalá­sok születtek, amelynek eredménye bizonyára jó hatással lesz majd a vállalat harmadik negyedévi tervé­nek teljesítésére. Befejezték az ózdi főútvonalak építését Négy évvel ezelőtt az ózd városi tanács nagy munkára határozta el magát. Éspedig arra, hogy átépítik a főútvonalakat. A munka most ért véget. Ózd város valamennyi főútvo­nalát rendbeszedték, bitumennel építették ki. Most a mellékutcák rendbehozásához kezdenek. Eszperantó nyelvű prospektus jelent meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Idegenforgalmi Hivatal ki­adásában. Az ízléses kiállítási! tájékoztató 34 nagyszerű fényképen mu­tatja be Borsod megye és Miskolc legszebb helyeit. Népviseletbe öltözött matyó menyecskéket látunk a mezőkövesdi Matyó-ház kapujában az egyik képen, az avasi haranglábat a másikon. Számos kép mutatja be Tapolca szépségeit, Lillafüredet, Miskolc nevezetességeit. Látjuk a sá­rospataki, regéci, fűzéri, boldogkő váraljai és diósgyőri várat, Kazinczy széphalmi mauzóleumát, Tokajt, Sárospatakot, Kéked-fürdőt, Aggtelek szépségeit. A képek eszperantó nyelvű aláírása és a tájékoztató szöve­ges része nagy mértékben segíti, hogy a megyénkbe érkező idegen nem­zetiségű túristák megismerjék és felkereshessék Borsod megye legszebb helyeit. • / 1 * I; borsodnádasdiak pótfeladat!lasa a pártkongresszus tiszteletére A Borsodnádasdi Lemezgyár dolgo­zói megújították kongresszusi fel­ajánlásukat. Mivel a mezőgazdasági gépgyárak részére tett 750 tonna fel­ajánlást már a félévben teljesítették, a második félévben újabb 600 tonna Mennyi lakosa lehet most Miskolcnak? Nyolcszáznál több borsodi népdalt gyűjtöttek össze Évek óta folynak Borsod megye terüle­tén a népdalgyűjtési munkálatok, hogy meg­mentsék a nép ajkán élő évszázados dalkin­cseket. Lajos Árpád mintegy 300 népi dal­lam lejegyzésével vette eddig ki részét ebből a kulturális munkából. Pataki Sándor mikó- házi postamester, Ba­ranyi Dezső szentist- váni tanító többszáz, ma már feledésbe menő népi dallamot jegyzett fel saját falu­jában. Sztareczki Sán­dor a napokban fejezte be a Magyar Tudomá­nyos Akadémia meg­bízásából és támogatá­sával Borsod megye területén végzett nép­dalgyűjtő munkáját. Solohov élete címmel ma délután fél 3 órai kezdettel dr. Csorba Zoltán gimná­ziumi tanár tart előadást * Tűzáltóanyag- árugyár kultúrtermében. Etoadásátmeg- ismétli este 7 órakor, a sajoparti vízműt V Gyermeknevelésről általában címmel ma délután fél 3 órakor Varga János 1st előadást, a Nehézszert kirándulás Kácstapolcára. A TIT és a* IBUSZ augusztus 2-án Jutóbusz kuándu- lást rendez Miskolc - Hollóstető - Gyért tyánvölgy - Hórvölgy — Oserépfalu — Cserépváralja — Tárd — I? Mályi — Miskolc útvonalon. Jelentkezni lehet az IBUSZ menetjegyirodában. na­sod megyében is kiterjedt előkészítői munkát igényel. Miskolc egyes kerü-l leteiben újból sorszámozzák a háza-1 kát, így akarják elejét venni annak,1 hogy egyetlen személy, lakás, vagy1 épület se maradjon ki a számbavé-1 telnél, viszont senkit se vegyenek fel1 kétszeresen. Miskolcon 2500 számláló körzetet alakítanak ki, a két és fél-1 ezer számlálóbiztos mellé még közel1 900 felülvizsgálót alkalmaznak majd.1 Egy személynek mintegy 25 kérdésre kell majd választ adnia. Az összeírás ( lajstromos nyomtatványon történik, vagyis egy-egy ívre több személy, adatait jegyzi fel a számlálóbiztos. , — Borsod megyéből mintegy 146f ezer személyi és lakásív, valamint^ kb. 125 ezer épületív, közel 25 millióf adatát elektronikus gépagy segítsé-i gével dolgozzák fel. A részletes ada-J tokát 1961 és 63 között hozzák nyil-J vánosságra, de már a népesség szá-J mát, nemek szerinti megoszlását, a! lakások és épületek adatait 1960 áp-i rilisában közzé teszik. Mint érdekes-j séget jegyezzük meg végül, hogy aj korábbi népszámlálások adatainak! feldolgozásán néha egy évtizedig isjj munkálkodtak. ü \ v\|Cadip. \ X r “MU SORA (188 m. hullámhosszon, 18—19 óráig) Munkatársaink jelentik. Borsodi kalendárium. Emlékezés Tom­pa Mihályra. Termelőszövetkezeteink életéből. Apák ankét ja előtt. „Szakszervezeti napok»* —s a lillafüredi Palota Szállóban. Az Ózdvidéki Szénbányászati Tröszt üzemei, melyek az olcsóbb és jobbminőségű szén termeléséért ver­senyeznek, jól népszerűsítik a kon­gresszusi verseny eredményeit. A , farkaslyuki bányaüzemnél, ahol ér­tékes díjakat, mosógépet, televíziót, irádiót adnak ajándékba a kongresz- iszusi verseny legjobbjainak, hétről- i hétre felirattal jelölik meg az aján- i déktárgyakat, hogy az a munka alap­iján kit illet. Ebbe a versenybe nem- icsak a bányászok, az asszonyok is i „beleszólnak”, mert nem egy férjet la felesége ösztönöz jobb munkára, ihogy az áhított televízió, vagy mosó- igép az ő lakásába kerüljön. Legna­gyobb sikere a televíziónak van, ed- >dig már tízszer cserélt gazdát. i Az egercsehi bányaüzemnél, ahol • az élenjárók mellett sok volt az el­• maradók száma, a legjobb brigád- •vezetőket elvitték a gyengén terme­lők munkahelyére, s az üzemi han- 'goshíradóban mondták el: ők ho- 'gyan dolgoznak. Csaknem hat hete 'követik ezt a módszert. Az eredmény 'az, hogy egyre többen érnek el jó 'eredményt. A somsályi bányaüzemnél külön­böző járművekkel szemléltetik: kik az élenjárók. A megfestett járműre mindig annak a bányásznak az arc­képe kerül, aki a legjobb eredményt érte el. De més a csiga hátán sem utazhat, aki legalább 130 százalékot nem teljesít. A jármű mellé hófehér „kristály-helyet” is rajzoltak. Ezt olyan mértékben feketítik be — amennyivel több a meddő a megen­gedettnél. (Tudósítónktól) Sok fiatal dolgozik a Nehézszer­számgépgyárban. Nem egy közülük selejtmentesen, kiváló eredménnyel végzi munkáját. Van bennük kezde­ményező szellem is. Amikor a kong­resszusi verseny kezdetét vette az üzemekben, a fiatalok sem akartak alulmaradni az idősebbekkel szem­ben. Egymás után alakultak meg az ifjúsági brigádok. A vállalat döntő feladatát az ex­portterv teljesítése képezi. Itt akar­tak a KISZ-fiatalok is segíteni. 14 ifjúsági brigád alakult az exportterv teljesítésének segítésére. És most, néhány hónap elteltével már szép eredményekről számolhatunk be. A brigádok a terv túlteljesítésére és a takarékossági mozgalom kiszélesíté­sére tettek felajánlást. Alig néhány hónap alatt 80 ezer 700 forintot ta­karítottak meg a brigádok és jelentő­sen megnövekedett termelésük is. A legjobb eredményt Ádám László Előre nevű brigádja érte el. 111,8 százalék volt az átlaguk és 12 838 fo­rintot takarítottak meg. A Ságvári brigád vezetője, Lukács László 103,4 százalékos tervteljesítés mellett 6 508 forintot takarított meg. Utánuk Kosz­terven felüli finomlemez gyártása vállalták. Az újabb felajánlás érté ke 5 millió 125 ezer forint. Ezzel , kongresszus tiszteletére tett meny nyiségi felajánlásuk meghaladja 20 millió forintot. kai Hivatal Borsod megyei igazgató­ságának vezetője a következőkben foglalta össze a népszámlálással kap­csolatos előkészítő munkákat. — A népesség számának és élet- körülményeinek részletes ismerete népgazdasági terveink elkészítéséhez feltétlenül szükséges. Csak ezek bir­tokában készíthetünk helyes terve­ket a lakóház építkezések ütemének kialakítására, a munkaalkalmak megteremtéséhez, kulturális intéz­ményeink fejlesztéséhez, a kereske­delmi hálózatunk bővítéséhez, to­vábbá csak így tudjuk felmérni a kórházi, bölcsődei férőhelyszükségle­tet, stb. — Mikor volt Magyarországon elő­ször népszámlálás? — 1784—87 között vették először számba hazánkban a lakosságot. Rendszeresen azonban csak 1869-től tartjuk meg 10 évenként az ország minden lakosára kiterjedő számba­vételt. — Az ENSZ Statisztikai Hivatalá- felhívására 1960 januárjában megkezdődő népszámlálás az egész világra kiterjed. — A népszámlálás előkészítése Bor­Sokan teszik fel e fenti kérdést ^iskqlcon és az ország más terűié­in is. , A rendelkezésre álló hivatalos , adatok 160—170 ezerről beszélnek, ,de erre csak az 1960 január 2-a és ,10-e között megtartandó népszámlá- ilás adatainak összegezése fog biztos »választ adni. ( Munkatársunk kérdésére Kovács Mihály elvtárs, a Központi Statiszti­Fiatalok vetélkedése a Nehézszerszámgépgyárban Többszázra tehető az a dallamkincs, amit a Hernád-völgytől kelet­re az elmúlt hetekben papírosra, illetve a2 öreg falusi lakosok előadásában hangsza­lagra rögzített. A Bor­sodi Nyomdát a na­pokban hagyja el ké­ked! nópdalgyűjtemé- nye. BÉKE. Július 30—augusztus 5-ig: Fő­nyeremény. Színes csehszlovák film. Korhatár nélkül. Kezdés: 4, 6, 8 óra. KOSSUTH. Július 30—augusztus 5-lg: A torreádor. Színes spanyol-olasz film. 10 éven alul nem ajánlott. Kezdés: fel 4, há­romnegyed 6 és 8 óra. híradó. Július 30—aug. 1: Arany** szimfónia. Osztrák film. Korhatár nélkül. Kezdés: 9 és 11 óra. Kisfilmek: péntek l_3_ig: uj magyar híradó. Gyógyító su­garak. 59/5. sporthíradó. Hős falu. 2000 éves Pécs. Kis borz kalandjai. Leo Tolsztoj kézirata. Országház. . SZIKRA. Július 30-31: A harangok Ro­mába mentek. Magyar film. Korhatár nélkül. Kezdés: 5, 7 óra. , TÁNCSICS. Július 30-31: Ott a végállo­másnál. Csehszlovák film. 10 éven alul nem ajánlott. Kezdés: 6, 8 óra. FÁKLYA. Július 30-31: Csavargó. Indiai film. 10 éven alul nem ajánlott. Kezdés: 6’ MÁV^ERKEL. Július 30: Három asz- szony. Francia film. Kezdés: 5, 7 óra. NÉPKERTI SZABADTÉRI. Augusztus 1-ig: Torreádor. Olasz-spanyol filmdráma. 10 éven alul nem ajánlott. Kezdés: fél 9 ÓHEJÖCSABA. Július 30—31: Arany­szimfónia. Osztrák jégrevűfilm. Korhatár nélkül. Kezdés: 5, 7 óra. MISKOLC-TAPOLCA. Julius 29—30. Te­uton kard akció. Német film 10 éven alul nem ajánlott. Kezdés: 7 óra. PERECESI BÁNYÁSZ. Julius 90-31. Idegenben. Jugoszláv film. 10 éve" alul nem ajánlott. Kezdés: 5, 7, péntek. 6 6 DIÓSGYŐRI SAGVARI. JuUus 30-31: Malva. Szovjet film. Kezdés, fél 6, fél 8 PERECESI BÁNYÁSZ. Július 30-31: Idegenben. Jugoszláv film. 10 éjjen «Űrt nem ajánlott. Kezdés: 5, 7, péntek. 6 ^MŰVELŐDÉSI HÁZ. Július 31-augusz­tus 1: Amit nem lehet elfelejtem. Szovjet film. Kezdés: 5, 7 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents