Észak-Magyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-19 / 168. szám
2 BSZAKMAGYARORSZÄG Vasárnap, 1959. július 19. A vasutasnap előtt Ha esik, ha fuj, a vonat nem állhat, kezelni kell a jegyeket, szenet kell dobálni a mozdony gyomrába, az árunak el kell jutnia rendeltetést helyére. — Ez a vasutasmunkd. Most már hagyomány, hogy augusztus egyik napján találkoznak azok, akiket a szolgálat olykor száz kilométerekre is eltávolít egymástól, kollegák, elvtársak jönnek össze, hogy egy kicsit vigadjanak, beszéljenek egy év eseményeiről, izgalmairól, melyekkel a vasutj, élet ugyancsak bővelkedik. Ünnep ez a nap a vasutasoknak, de nemcsak nekik. Milliók gondolata száll feléjük, tisztelet, szeretet árad az iskolába bejáró diák, a munkába vonatozók és mindazok szívéből, akik tudják, hogy mily nagy szolgálatot tesz a vasút. A Miskolci Igazgatóság vasutasainak ünnepét egy igen kedves szín festi érdekessé. 100 évvel ezelőtt nyitották meg a Miskolc—Budapest vasútvonalat. Nagyot lépett a világ azóta a vasutas-életben is. Erről és a szolgálatról esik majd szó azon az ünnepen. Addig azonban még eltelik egynéhány nap. Sinautóval indultvmk el Miskolcról végső célunk, Kisterenye felé. Adjunk most számot erről az útról, amely Borsod, Heves és Nógrád megyén keresztül vezet. Szabad az út*** A menetirányító „palacsintasütő- je** indulást jelez. Tóth Ernő motorkocsi vezető gázt ad, nekivágunk a több száz kilométeres útnak. A vasutas szákszervezet területi bizottságának munkatársa, Mihálovits Ervin, Fűzi István, a vasútigazgatóság személyzeti és munkaügyi osztályának helyettes vezetője, s a krónikás ül a kocsiban. Hatvanas tempóban robogunk. Jobbról is, balról is aranyló búzatáblák, húsén susog a kukorica. Állomásokat hagyunk el. Tempósan tiszteleg a szolgálat vezető. Az első megálló Kál-Kápőlna. Az igazgatóság s a szákszervezet képviselője arról érdeklődik, mit terveznek az ünnepre, az állomásfőnöknek, üb. elnöknek s a párttitkárnak néhány jó tanáccsal szolgálnak. S, hogy ki ne felejtsem, csatlakozott közben hozzánk Tóth János, a füzesabonyi csomópont párttitkára is. Elénk beszélgetés indul, mert a kápolnaiak komoly reményeket táplálnak a vasutasnapra, ugyanis erősen pályázták az élüzem címre, de sajnos a kocsimozdításnál egy kis lemaradás keletkezett. Állítólag csak 0.2 százalékon múlik minden... Aztán a főnök elvtárs és az itteniek szavaiból arról is értesülünk, hogy tálán meg is volt az a 0.2 százalék, csak rosszul számolták. Minden hiába! Alkudni nem lehet. A remény azonban így sem törik meg, pedig az a kéttized az erkölcsi elismerés mellett néhány ezrest is elvitt. „Majd a következő félévben” — erősítik. Aztán megtudjuk, hogy a társszolgálati ággal ünnepel együtt az állomás. Megrendezik majd a hagyományos postás, vasutas futbállmérkőBORSODI GYULA:-Fogadjunk, th0°£bb lnnn™ engedi igazgató elvtárs a kéziara- téat! — fordul a pihenő elsőkaszáshoz Molnár Feri. — Aá.; i eredj mór! Hiszen, ha a legnehezebbjén túlvagyunk, tovább már játszi könnyedséggel tudunk haladni — feleli vissza Orosz István. — No, csak figyeld meg! Én már látom a szeméről, hogy kombájn alá méri a táblát .a A szendrői Állami Gazdaság igazgatója, Bóta László közben gyanútlanul közeledik az aratók felé. Megáll, körülnéz, végigtekint a távolabb már egyenes-magasan álló búzatengeren, aztán odaint a mellette lépkedő Pintér elvtársnak: Mihelyst ezzel a kuszáit részszel végzünk, nekiszabadíthatjuk a kombájnt a többinekItt már szaladhat! * — Na ügye, mit mondtam?! —- súgja a feketehajú, villogószemű Molnár Feri* — Sss 11: csendesebben már ott! Ne figyeljetek oda, mert megneszel valamit. — bólint hátra Feri marokszedője, a kis, 16 esztendős Vozál Bori. Kezében vastagra sodort, háromszorosan csomózott kévekötél, azt takargatja a szoknyájával. — Beszélgessünk most valami másról ;: j —■ izgul a másik fiatal marokszedő, Ka úrik Erzsid Hogy a „hecc” mégjobban sikerüljön, jómagam is közbelépek; — Mióta aratják ezt a részt? Hat pár arató néz Össze, ki is fe* leljen hát, aztán szinte egyszerre válaszolnak vagy Öten-hataru KÖTÖ2KÖDÉS Tegnapelőtt FALU Meleg tenyerén gyümölcsöt érlel s a lombok között hús szeleket köt szőke kontyba. Fürge legénykék futnak a fűben, — ürgét zavarnak. Egyszercsak tikkadt csöndbuborékok búrkából lassú dongó-zenével szálldosni kezd a cséplők darázsa. Gondolom, már a patakban vígan lubickol barna combját locsolva a lányka, akit csíkos kis álmok városból hoztak, jó tejet inni. Szép lustaságban száll el a napja s áll a kapuban este, ha bronzos port verve serreg a makkravágyó falka futása a széles úton. S akkor kék tintát vesz le az égről s a naplemente vérző vizébe sötét betűket rajzol, hogy itthon olvasni tudja az anyja, hogyha ágyat vet föltett függönyök mellett: Álmos a gyermek. -**■ Akik itt élnek, messzire vágyva nem néztek soha soha jós holdra. Tehenet fejnek s józan szagok közt betakaróznak holnapi dallal. Hallgassátok esnic! Üj ez a dal már! AKÁC ISTVÁN: E RENDET Én nem alkuszom senkivel sem, itt élek, itt születtem, e rendet vallom magaménak, ő virraszt én-felettem. Én nem alkuszom meg magammal, kell a szív, kejl a forma, — ha verset írok, mind a kettő váljon közös valóra. A város szélén ‘zengve égek, poros virágok lengnek — e tájak lettek formálói felnövő életemnek. — — ^ ii BECZE KÁROLY; Reggeli idill Ásít a város, ébredezik, nyújtózik, illan az álma. Agyából fürgén talpraszökik, rákerül munkaruhája. Kémények alján nő a kenyér, hullámzik szerte az élet Népes az utca, népes a tér, gazdag a holnap-ígéret Kapu csikordul, tűnik a csend, koppan a járdán a kanna. Ütköző csörren ... villamos cseng, rálicitálva a zajra. Tűhegyű kémény felhőbe nyúl, csendesen elfütyőrészve s írja, csak írja gondtalanul kúsza betűit az égre. Két ember lépdel, férj, feleség* vélüktart ötvenöt évük. Szótlanul mennek, kell a beszéd? Egymást e nélkül is értik... ».És hív a kémény«. A férj csókot ád* hányadik félszázad óta? ... Öszhajú párja indul tovább kis kosarával a boltba... A vízártalom A nyári melegben sokat izzad az ember. Minél több vizet iszik, annál jobban, mert a megivott víz izzadság alakjában hagyja el a szervezetet. Az izzadságnak háromtized százaléka só. Az izzadsággal tehát a szervezet nemcsak vizet, hanem sót is veszít. Ezzel szemben viszont a megívott víz sót nem tartalmaz. Ennek az a következménye, hogy a szervezet nedvei felhígulnak és a só csökr nemigen tudunk haladni. Még eddig majd mindennap megakasztotta munkánkat az eső. Félnapokat kell várnunk, míg felszikkad a föld, szárad a gabona ; a * — Megaztán nagyon dőlt ezen a részen a búza, összekavarta, lefektette a vihar. Szaporátlan benne vágni, szedni — teszi hozzá Orosz Pista. — Mekkora területet arattak le eddig a gazdaságban? — Hóáát; a: azt egészen pontosan csak ö2 igazgató elvtára tudná megmondani. Azt tudom, hogy az ősziárpával végeztünk, ott fekszik még az is marokba, hogy száradhasson az eső után. Amint látja, vágjuk a búzát, de kasza alá ért már a rozs is;: ■. — Orosz Pista hirtelen hagyja abba a beszédet. A pihenő aratókhoz odaérkezett Bóta elvtárs, az igazgató. — Aratunk, aratunk? Vagy csak aratgatunk, emberek? — huppan közibök egy kötött kévére. — Aratunk hát! igazgató elvtárs. Pár perces pihenőt tartunk csak, hogy aztán mégjobban menjen;;: Alig helyezkedik el az igazgató, Vozál Bori meg Kaurik Erzsi eről- tetett-lassan áll fel, hátamögé rejti a kévekötelet és míg a többiek szóvaltartják az „öreget”, odasettenkednek mögéje,— Hopp! — tekerintik karjaira a megbízható, erős köteléket, s csavarják, gubancolják a hátán, hogy ha maga Góliát lenne, sem szabadulhatna egykönnyen szorításából. — Ez gokba fog kerülni nekem, — neveti el magát az igazgató megadóan. — Hát mit kérnek a kibogozásért? —- Azt majd az mondja meg, aki ki tudja kötni, — penderedlk eléje Erzsébet. — Nembánom, no. Szedjék hét le i:: — Jól van, de először hadd üdvözöljük az igazgató elvtársat körünkben. örülünk, hogy itt van és kívánjuk, hogy jóegészsége sohse hagyja el életében. Meg kívánjuk még azt is — ezt már persze magunknak is —, hogy jövő|e is legyen legalább ekkora termésünk mint idén, de az sem baj, ha nagyobb! — hadarja Erzai szinte egy- szuszra, aztán megint visszaugrik az Igazgató mögé, s Ügyes ujjakkal bontja a szalmakötelet;- A 9,szabadon bocsátásértu a kaszások részére kérünk egy liter pálinkát, a marokszedőknek és kévekötőknek pedig egy félkiló önzést, ünnepi előadás, vigalom, tánc, szórakozás, az új kitüntetettek ünneplése. Valahogy így zajlik majd le itt a vasutasnap. Verpelét A fővonalról mellékágra fordulunk be, ezen a sínpáron jutunk a végcélhoz. Közben azonban megállunk egy kis állomáson, Verpeléten. Az állomás, előtt petónia, hajnalka, szegfű, muskátli virít, ez fogadja kedves színeivel az utazót. Jól megtermett ember az állomásvezető, Kocsis István, s ahogy a szép virágokra teszünk megjegyzést, mindjárt felde- ' rül. — Jöjjenek csak, nézzék meg, az állomás belül is megszépült. A váróterem ízlésesen festve, nincsenek komor, egyhangú plakátok, s a szolgálati helyek is ilyenek. A főnöki irodában azonban másról is szó esik, mint az ünnepi készülődésről. Milyen a személyforgalom, van-e szükség pénztárosra, hogyan lehetne meggyorsítani a közlekedést? Az állomásvezető szavai szerint ítélve, bizony elkelne egy pénztáros, mert a forgalom, s a bevétel is megengedné, vagy inkább sürgeti ezt. Erre már azért is szükség van, mert a biztonság így kívánja, ugyanis a forgalmi szolgálattevő adja ki a jegyeket is. Fűzi elvtárs, az igazgatóság képviselője feljegyzi a panaszt, aztán elbúcsúzunk. „Szódavíz66 ingyen Bár nem nagy az ára a szódának, Recsk-Parádfürdőn talán nincs is szódásüveg az üzletekben, Olyan itt a víz, hogy ebben a kánikulában liter számra inná az ember, hűs és pezseg, s mind ez a földből. Node lássuk az állomást. Mert ez igazán figyelemreméltó. Fehérre mázolt kandeláberekről illatozó virágok csüngnek, tisztaság, rend van a környéken, és amikor belépünk a főnökhöz, szinte felüdülünk a hús szobában, a virággal díszített, megnyerő környezetben. ~ Látja, ebből mindjárt lehet egy vezető személyére következtetni — jegyzi meg csendesen Fűzi elvtárs, s a megállapítás valóban találó. Nyugodtan szemlélődünk, mert a főnök még kint van, valamit beszél a forgalmi szolgálattevővel. Aztán előkerül ő is, középtermetű, barnára pirult, megnyerő külsejű ember, elmondja a hivatalos jelentenivalókat, s kíváncsian várja a további érdeklődést, mert mondanivalója van. Először is azt kéri az utasok érdekében, hogy vasárnap is közlekedjen a 21 órai vonat, hiszen sok az üdülő és 17.55-kor erről a szép környékről még nem jó hazamenni. Ezt már szóvá is< tették, az igazgatóság is tud róla. Jövőre a forgalom tovább élénkül, a közeli téglagyár tovább épül, s a mostani hat helyett már tizenkét kocsit kell majd naponta elszállítani. A helyi kőbánya napi 40—50 vagon- nyi termelését rendesen továbbítják. Kicsi ez az állomás, 22-en dolgoznak, mégis olyan símán, jól megy itt minden. Hát még ha megépül az új raktár, amit a vasutasnapra már munkába is állítanak. A banketten, a mit terveznek, lesz majd miről beszélgetni, jó munka \ítán meg lesz az ok az áldomásra. A kiaterenyelek is készülődnek Már szinte nyílt titok, hogy a kitüntető élüzem címet elnyeri a kis- terenyei fűtőház. Ennek jelentőségét talán leginkább itt tudják sokra becsülni, hiszen egy évvel ezelőtt, mikor még másik főnök volt, úgy mondják a rossz nyelvek, hogy a kazánkő úgy díszítette a mozdonyokat, mint az ünnepi szerelvényeket a virág. Az új vezetővel azonban sokminden megváltozott. Az emberek is kicserélődtek azóta. Több újítás született, a gépek rendben vannak, úgyannyira, hogy már a vasutasnapra élüzemünnepélyt szeretnének tartani. Néhány adat is élénken jellemzi, mi ment végbe az egy esztendő alatt. Háromezerháromszáznegyven tonna szenet takarítottak meg a fűtőházban, jelentősen csökkentek a költségek és a többi mutató is biztató jelentést árul el, mindezt egy pillanat alatt le lehet olvani az irodaépület folyosóján elhelyezett grafikonokról, kimutatásokról. Méltóan ünnepelhetnek, s ha a nagy napig nem történik valami különös, büszkén tekinthetnek vissza az elmúlt időkre Kis- terenyén. A sasív ajándéka Már majdnem elfelejtettem, hogy közben megálltunk Mátraballán is. Kicsi állomás ez is, mégis annyi kedves érdekességgel találkozunk. Az állomásépület melletti kertben tarka virágok pompáznak, s aki elmegy erre, nem tud addig tovább haladni, míg meg nem áll egy kis időre. A kert közepén miniatűr vár ócska emelkedik, körülötte a „várárokban** víz kering. Apró bástyák, hidak s minden megtalálható abból, ami egy várhoz tartozik. Barkóczi Béla sorompóőr kezét, szorgalmát dicséri ez a kis vár. Munkaidő után három hónapon keresztül idevezetett az útja, s egy kocsira való terméskő, 2 má- zsányi cement addig formálódott a keze nyomán, míg elkészült s most egyes részleteiben a budapesti Vaj- dáhunyad-vár részleteit fedezzük fel. Az ünnepre készítette. Hadd lássák az utasok, s tudják, hogy a nehéz szolgálat mellett is mennyi törekvés él az egyszerű vasutas emberekben, önzetlenül tette, de már felfigyeltek, s most nagy összegeket ajánlanak neki, ha másutt is vállalkozik az „építkezésre”. Nem volt szerencsénk találkozni vele, helyette azonban beszél a kis alkotás, elmondja egy dolgozó ember munkairánti szeretetét, kedves figyelmét, mert a Ids vár a szív ajándéka. * Az ország legnagyobb üzeme a vasút. A vasutasnap a Miskolci Igazgatóság mintegy 20.000 dolgozójának is ünnepe, talán az utazók, a szállítók is hálával gondolnak a derék vasutasokra. Három megyében jártunk — ennyire terjed a Miskolci Igazgatóság hatásköre. Mindenütt ünnepi készülődést, szorgalmat láttunk. GARAMI ERNŐ korkát:«t — mire befejezi mondóké j át, Bóta elvtárs, két kézzel dörzsöli karjain a kötél helyét. — Rendben van na! Tudtam, hogy sokba kerül ez nekem; i { Van valakinél papír, ceruza? Az la kerül az aratócsoport vezetőjének zsebéből. — Diktálják csak, hányán is vannak itt? j — Hat kasza, ugyanannyi maroké J szedő és kövekötŐMi összesen J tizennyolcán.: i — És a tábla másik végében? J — Ott még nyolc kasza .;. szóval vagyunk össze-vissza vagy harmincnégyen. i — Akkor hát este, ha befejezték, jöjjenek valamennyien . j « Huncutul, elégedetten mosolyod-1 nak Össze az aratópárok. Sikerült a tréfa. Régi hagyomány ez már. Megtiszteltetés azzal szemben, akivel megteszik. Haragudni nem sza-< bad érte, sőt. Hiszen szeretetüket, ( megbecsülésüket fejezik ki ezzel is.1 Persze, hogy a jókedv még maga-í sabbra szálljon — megfizettetik aí szabadonbocsáttatást. 4 — Fooly-tas-suk! — ugrik talpra\ az első kaszás. I Elcsendesedik *azd“3' kerül kasza, sarló, s állnak egymás- mögé a párok. Az igazgató is sze- delődzködik, köszönti az aratókat s már fordulna másfelé, mikor Borika még rácsendít kedvesen:' — Aztán ;ií el ne felejtse ám, Igazgató elvtársi Radványi Éva kenés fáradság érzés, étvágytalanság, gyengeség, levertség, sőt néha eszméletvesztés alakjában jelentkezhet annak jeléül, hogy a szervezetben sóhiány van; Ezt az állapotot nevezzük vízmérgezésnek, vagy víz- ártalomnak. Az izzadás nem betegség. Nem szükséges és nem kell megakadályozni, legfeljebb csökkenteni azáltal, hogy a szervezetbe nem juttatnak felesleges folyadékot és észszerű ruházkodással a hőelvezetésről gondoskodnak* Hogyan viselkedjen az ember nagy melegben erős szomjúság esetén? Nyugodtan ihat vizet, de csak kis mennyiségben és nem túlságosan hidegen. A nedvdús táplálék, a leves, a hideg főzelék, gyümölcs, salátafélék csökkentik a szomjúságot és 'jobbá teszik a közérzetet. Az alkoholtartalmú italok a forróságérzetet és az izzadást egyaránt növelik. Pálinkát, bort, ilyenkor ne igyanak, I Tűző napon, nagy melegben, ne- • héz munkát végző, erősen izzadó [földművesek fogyasszanak egy kissé > több sót. Sós levest, esetleg tejet, ,mert a tejnek la van sótartalma. A ' szénsavas víz is tartalmaz 1—2 gramm sót, mely enyhíti a szomjúságot és pótolja a szervezet megcsök- ,kent sómennyiségétí Megyd Közegészségügyi és Járványügyi Állomás ! Ünnepség Amerikában — sok halálos áldozattal Egész Amerikában ‘megünnepelték július 4-ét, a Függetlenségi Napot, Az ünnepségek szomorú eredménynyel zárultak, mert a különböző balesetek következtében 453 ember halt meg. Gépkocsiszerencsétlenségek áldozata: 234 személy, 104-en vízbefulladtak a fürdőzés közben. 55 ember pedig más okokból vesztette életét*
