Észak-Magyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-21 / 144. szám

Vasárnap, 1959. június 21. GSZAKMAGYARORSZAG 3 tSorsodhii érkezett a Bolgár Népköztársaság parlamenti küldöttsége Tegnap, a kora délutáni órákban — mint azt korábban jeleztük — Borsodba érkezett az a tizenhárom íőböl álló bolgár parlamenti küldöttség, amely a Magyar Népköztársaság kormánya meghívásának ele­get téve, tartózkodik hazánkban. A bolgár delegációt Sztanko Todorov elvtárs, a -Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára veze­ti. A baráti állam küldöttségével kísérőként együtt érkezett megyénkbe Vass Istvánná elvtárs, az országgyűlés alelnöke. A bolgár delegáció Szabolcs-^zatmár megyéből jövet, Tokajnál lépte át megyénk határát, s első útja a Tarcall Állami Gazdaságba vezetett. Itt íogadta a kedves vendégeket Harmati Sándor elvtárs, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront orszá­gos tanácsának titkára,, Borsod megyei képviselő, Kukucska János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei titkára, megyénk képvi­selője, Tóth István elvtárs, a Borsod megyei tanács végrehajtó bizottsá­gának elnöke, a szerencsi járás vezetői, valamint Leskó István elvtárs, a Tarcali Állami Gazdaság igazgatója. A testvéri népi demokrácia parlamentjének delegációját az állami gazdaság látta elsőként vendégül. Leskó elvtárs, a gazdaság igazgatója mondott' pohárköszöntőt, majd Kunju Dimitrov Sztoev professzor, a Ple- veni Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója köszönte meg a szíves ven­déglátást. A barátságos hangulatban lefolyt ebéd utén a vendégek és a vendéglátók megtekintették a 3500 holdas állami gazdaság szőlészetét. * Igazi nyári kánikula, szorult a to­kaji hegyek közé. Az égen ugyan vésztjóslóan gyűjti fellegeit a szél, mégis meggondolja w.agát az idő: nem szabad megzavarni ezt a jó hangulatot, ami idéteim vom a disz­nókői szőlődombon. Bár nem is na­gyon appellálnak az idő „jószívűsé­gére” a vendégek és vendéglátók: csak éppen felpillantanak az égre, aztán számolvelve egy kis nyári „természeted zuhannyal” is,, nekivág­nák a szőlődombnak. Az élen termé­szetesen a két nagy szakértő, a szőlő szerelmesei: Konju Dimitrov profesz- szór, és a tarcali szőlők ..professzora”, Leskó igazgató haladnak. És miről is beszélnének másról, mint a szőlőről! A bolgár professzor megértőén hall­gatja, miként dicséri Leskó igazgató a tarcali dombok nektárját. Hadd dicsérje, kettős oka van rá! Egyik az, hogy amúgy is világszerte ismert a tokaj-hegyaljai venyige nektárja; vi­szont most a bolgár elvtársak sze­mélyesen is meggyőződhetnek róla — akik egyébként maguk is nagy szak­értői a szőlőtermelésnek —, miként vi­selik gondját a szőlőnek a magyar .szakemberek. Mert a gyakorlott szem egy pillanat alatt megállapítja, ha ránéz, hogy mit várhat a tökétől a gazda!... A csoport éppen a gazdaság egyik büszkesége, a parafinos kezelésű olt­ványok előtt halad el. A szőlészek­ben feltámad a szakértői virtus. — Kérdezzük már meg az elvtársaktól — ,,raoaszkodik” ’Leskó igazgató —-, hány százalékosra becsülik az olt­vány-telepítést? Megkérdezik. Kunju Dimitrov professzor összehúzza szemöldökét, nézi vagy félpercig az oltvány-csemetéket, aztán így szól: — A növekedésnek ebben a stádi­umában még nem lehet pontos szá­mot mondani. De úgy saccolom, az ötven százalékot nem éri el... Sokan, akik a bor izéről állapítják meg, hogy jó-e vagy sem Bacchus ita­la — egyébként vajmi keveset ér­tünk a szőlőtermeléshez —, csak hallgatjuk a szakértőket. Ám ahogy a professzor felelete után a magyar igazgató arcát figyeljük, elismerést olvasunk le róla. És megtudjuk, hogy az igazán a szakértő, aki nemcsak az ismert talaj és fajta alapján tud vé­leményt mondani, hanem a számára ismeretlen földben is ismerősként kezeli a majdani tőkék „csemetéit”, Ilyen körülmények között nem is Tehet csodálkozni rajta, hogy az egész delegáció és míndenik vendég­látó a szőlőt választja beszéde főié- májául. A lelkesedés ragadós. Any- nyíró, ragadós, hogy... No de ezt. hadd mondjam el egy kicsit szebben, hiszen oly megkapó volt az epizód! Egyre felfelé kapaszkodunk. A szót nem sajnáló Leskó elvtárs jó­voltából már stinte mindenki eliga­zodik a hatalmas szőlődombon. Tud­ja mindenki, hogy az útkeresztező­désnél, ahol az ösvény északra ága­zik, már elhagytuk a világhírű fur­mint-telepítést. Azt is tudjuk, hogy ha. minden jól megy — már ami az időjárást illeti —, ebben a gazdasági évben a tavalyinak a dupláját termi eou-egy hold szőlő: azaz 40—42 má­zsát! Sok ez, kilóban, borban, pénz­ben egyaránt. Szóval épp itt tartunk, ennél a té­mánál, amikor kedves jelenetre le­szünk figyelmesek. Sztanko Todorov elvtárs, a delegáció vezetője és egjj másik bolgár elvtárs — én bizony el is felejtettem* megkérdezni a nevét, s ezért utólag elnézést kérek — ott áll az egyik széltől megdűtölt szőlő­karónál, amelybe szinte félve, árván és segítségre áhítozva kapaszkodik a zöldellő, nagy leveleit búsan lengető szár. Sztankó elvtárs megragadja a karót és óvatosan egyenesítgeti. Am a súlyától terhelt karó, mintha csak meggondolná- magát, rakoncátlankod- ni kezd: hol jobbra, hol balra dől, csak egyenesen nem akar állni. Ha­nem a két bolgár elvtárs egyáltalán nem reslelli a munkát. Sztanko elv- társ végleg egyenesre állítja a ka­rót, a másik elvtárs meg jókora kő­darabbal — hogy honnan szerezte olyan'hirtelenjében a tisztán tartott csatornák közötti... — beljebb tes­sékeli a földbe. Aztán, mintha sem­mi nem történt volna, a többiek után sietnek... Én nem tudom miért van, de így van: ha k$t hazámfia, összetalálko­zik, a szokásos üdvözlés és „beveze­tő” után többnyire rögtön a munká­ról beszél. És úgy látszik, így van ez — már nem. először tapasztalom sem itthon, sem külföldön —, így van ez akkor is, ha két szocialista ország gyermeke találkozik össze. Ta­lán a közös úton való járás teszi? Ta­lán a haladás általános jellege ez? Minden bizonnyal szocialista vonás! Alig jegyeztem le gondolataimat az előbbi epizódról, újabb kedves kép tűnik fel a zöldellő tőkék között. Kunju professzor és Leskó igazgató ismét tapasztalatot cserél. Metsző­kés a kezükben, figyelmük egy alig pár centis venyigén. A szőlőoltás leg­újabb eljárásáról váltanak szót, de úgy, hogy mindjárt gyakorlatilag illusztrálják. A véleménycsere oly gyors, hogy a tolmács alig győzi a fordítást. * ... És így megy éz jódarabig. A Nap ínár nyugovóra készül a nyugati ég alján. S egy kötelesség még min­dig hátra van, Amiről annyi szó esett: a híres hegyaljai borról, amely­nek zöld bogyóit most érleli a nyár. azt bizony meg is kell kóstolni! A pince, amely egykoron svájci iőke érdekeltsége volt, kellemes, hű­vös levegőt áraszt. A hordók — kicsi­nyek és nagyok — katonqs rendben állnak a fal mellett. Arany-sárgán buggyan elő egyikből-másikból a bor. Csak egy pici, egy-egy nyelet-; nyi, csak éppen annyi, hogy eloltsa a szomjat, s egy kicsit gyorsabb ütemre bírja a szívet: bolgárt, ma­gyart egyaránt. S a kezek mégepy- szer egybefonódjanak: — Köszön­tünk benneteket, drága barátaink! * & A Bolgár Népköztársaság parlamenti küldöttsége a tegnap esti órákban — a Tarcali Állami Gazdaság megtekintése után — megyénk székhelyére, Miskolcra érkezett. A delegáció ma délelőtt a városi tanács meghívásának tesz eleget: részt vesz egy munkaértekezlet jellegű megbe­szélésen. A nap többi részét városnézéssel tölti. (CSALA) Összeesküvés Frondizi ellen Buenos Aires (DPA) Még jóformán el sem ültek az ar­gentin hadsereg vezető köreiben ki­robbantott válság első hullámai, amikor pénteken reggel Vitlo bel­ügyminiszter rendkívüli állapotok­ról folyó parlamenti vita közben váratlanul bejelent ette, hogy a kor­mány a Frondizi államelnök meg­buktatására szőtt újabb összeeskü­vésnek jött nj^omára. Az állambiz­tonsági szervek megindították a vizsgálatot. A belügyminiszter az összeesküvők közül csak egynek, Fernandez Sua­rez ezredesnek a nevét említette. (MTI) Zorin Ismét találkozott a Kínai Népktfztársaság genfi ügyvivőiével Genf (TASZSZ) V. A. Zorin. szovjet külügyminisz- .terhelyettes pénteken este megbeszé­lést folytatott Laj Ja-lival, a Kínai Népköztársaság svájci ügyvivőjével. (MTI) Körzeti orvos — falusi lehetőségek A múltkoriban egy szigorlat előtt álló orvostanhallgatóval be­szélgettünk. Néhány mondat után pusztán kíváncsiságból megkérdez­tem, hol telepszik le, ha szerencsé­sen végez. Rámnézett, a a világ leg- magától értetődőbb hangján jelentet­te ki: — Természetesen valamelyik vá­rosi kórházban. Talán nem ia tűnik fel a válasz, ha egy később a társasághoz érkezett fiatal gyakorló orvos nem szövi to­vább a témát. Ö ugyanis panaszko­dott: — Képzeljék, ki akarnak „dobni” falura. Körzeti orvosnak. Persze, ke­rek-perec kijelentettem, nem me­gyek! Belzebub szakállára mondom, inkább szakmát változtatok ... — És ugyan miért? — lepődtem meg a furcsa kifakadáson. — Hát csak gondoljon bele: a falu az már Önmagában véve is „beska- tulyázottságot” jelent. Szórakozási lehetőség semmi, társaság, kénye­lem, eh! Szóval ezer és egy oka van. De ami a leglényegesebb, az ember anyagilag nincs úgy dotálva, mint mondjuk a városban ... — Miért? A városban talán maga­sabb a fix? •— Nem, dehogy, sőt!.’.. — Akkorhát? LJ át csak az, hogy a városban * ■ az orvosnak adva van a le­hetőség magánrendelésre, magánbe­tegek gyógyítására, ami nem cse­kély különjövedelmet jelent... Míg ugyanez a faluban nincs meg. Most meg már különösen nincs... — Nem értem: hogy-hogy „most már”? — Hát úgy gondoltam, hogy most már egyre több falu válik szövetke­zeti községgé, a tsz-ek tagjai pedig SZTK-ellátásra jogosultak! így már világos. Tehát fiatal orvo­saink attól tartanak, hogy a tsz-köz- ségekben nem tudnak megélni? Leg­alábbis nem úgy, mint a városban. No, lássuk csak, van-e valamilyen jogos alapja ennek a „félelemnek”. Vegyünk például egy községet, mondjuk Izsófalvát, amely termelő­szövetkezeti község. Mi is ott a 'hely­zet? * Közben nyílik az ajtó, fehérköpe­nyes, magastermetű, barna fiatalem­ber hajol ki. — Kérem a következőt... Még négy. beteg és végre sorrakö- vetkezhetek én is. Szívélyesen üdvö­zöl és invitál beljebb a rendelőbe. Ennek a helyisége is szellős, tágas, világos, nagyszerűen berendezve. A „mi doktorunk”, — akit később is csak dicsértek szerte a faluban — hellyel kínál. Mondom jövetelem okát, célját. — Nos, hát hogy élnek itt? — fe­jezem be a kérdéssel. Megszoktuk és meg is szerettük a falut, az itt élő embereket. Nem mondom, eleinte egy kicsit hiányzott a város... — Honnan jöttek ide? — Budapestről. A MÁV Kórház­ban dolgoztam... — aztán, ahogy látja meglepett csodálkozásomat, így folytatja: Mj ézze kérem. Az én felesé- * * gém idevaló. Itt volt gyógy­szerész. Amikor összeházasodtunk, ő is felköltözött Pestre. Aztán persze lakásproblémáink voltak. Egy társ­bérleti szobában laktunk. A felesé­gem vissza akart jönni Izsóra. Mit csináljunk? Nekem lelajánlották az itteni körzeti orvosi állást, no meg a szép orvosi lakást, a jólfelszerelt rendelőt. Lejöttem ... — És? Nem bánta meg? — Higyje el’ egészen őszintén mondom, hogy nem. Bár eleinte nemcsak a falusi életmódot, hanem az itteni embereket is meg kellett szoknom. A velük való bánást, kü­lön tanulmányozni kellett őket, hogy megértsem. Ugyanis én dunántúli vagyok. Ott is más az észjárás, meg itt is. Izsófalva lényegében bányász­község. A 4000 lakosból alig van 00 —70 földműveléssel foglalkozó csa­lád. Most már termelőszövetkezeti tagok valamennyien. Amikor én ide kerültem, 1957 decemberében, itt még nem volt tsz ... — Mikor végzett? — 1956-ban ... — No és most a „lényegről” vala­mit. Az anyagiakról. Hogy keres tt, falun? Itt, ahol minden ember SZTK-kezelésre jogosult? — Megtalálom a számításomat. Különösen „most már” ... — És ez a „most már” mit jelent? —- Pontosan a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésével kapcsolatban rendezték a körzeti orvosok fizetését is. — Azelőtt mennyi volt a havi fix? — Mindent egybeszámítva, körül­belül 2000—2100 forint. — És a fizetésrendezés után? — 2900. — Magánprakszis?. — Természetesen magánrendelést is folytatok. A környező falvakból járnak hozzám betegek. — Az itteniek? JVAondjak valamit? Az itteni ,VI földművelők közül azóta járnak hozzám különböző betegségei­ket gyógyítani, mióta tsz-tagok. Az­előtt csak nagyon ritkán 1—2 beteg. Inkább elhanyagolták a bajukat* csak ne kelljen pénzt kiadni a gyó­gyításra. Pedig tehetős kis község Izsófalva. — És, hogy jön ká ebből az ösz­szegből? — Nem panaszkodhatom. Igaz, a feleségem is dolgozik, de akkor is elég lenne, ha ő csak háziasszony- kodna idehaza. — Nem hiányzik a nagyvárosi szó­rakozási lehetőség? — Néha. Persze itt is van mozi* elég gyakran lejárnak a miskolci színészek, rádió, könyv ... Nem mon­dom, jó lenne néha-néha beruccan­ni a városba, dehát már kibírom ezt a pár hónapot... — ?!? — Rövidesen autót veszek. Akkor már könnyebb lesz. — Arra is telik? — Itt kevesebbe kerül az élet. Jobban lehet takarékoskodni. Látja* ez is egyik előnye a falunak.. — S mit mondana két ifjabb kol­légájának, hogyha most itt lenné­nek? — Annak, amelyik most szigorla­tozik, azt, hogy helyes, ha egyelőre kórházba megy gyakorlatot szerezni* de akinek 1—2 éves kórházi gyakor­lata van, ne féljen a falutól. Itt is megtalálja a számítását. Mondom, különösen „most már!” Még akkor is, ha nincs magánbeteg... 9 (RadványVj A z orvosi lakás és a rendelő a* falu központja feletti dombol­dalon van. A tágas, világos váróban éjfeketehajú, takarosán öltözött, fi­atal menyecske szorongat a karján egyévesforma, bodroshajú gyerme­ket. A rendelőből hangok szűrődnek ki. A falon felírás: rendelés 13 óráig. Önkéntelenül is az órára pillantok. Hát persze, fél kettő is elmúlt már. — Nem lesz baj, hogy időn túl jött, kedves? — fordulok a menyecs­kéhez. — Oh, dehogy... aranyos ember a mi doktorunk. — Szeretik a faluban? — Merthogy kedves is, meg aztán igazán jól érti a dolgát. Még a kör­nyező községekből is eljárnak hozzá. — Hogy hívják a doktorukat? — Porkoláb... Dr. Porkoláb György... Napjainkban a Boszporusz euró­pai és ázsiai partja között csóna­kokkal. motor naszádokikai és külön­leges gőzhajókkal bonyolítják le a forgalmat. A tervek szerint a jövő­ben itt épül a viliág egyik legna­gyobb hídja. Az öbölíban már meg­kezdték a talajviia&gálati munkála­tokat. A híd 56 méter magas lesz. hogy a nagy tengerjáró hajók akadályta­lanul bejuthassanak az öbölbe. Két egymás fölött* elhelyezkedő ívből áll majd, mert a hídon akarják átve­zetni az Európa—Ázsia—Afrika' in­terkontinentális autóufcat is. Mivel Törökországnak nincs pénze ilyen óriási építkezésié, a munkálatai f inanszírozására több amerikai francia és nyugat-németországi cég tart igényt. A Miskolci Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy a villamosvasút járatait viszonylatszámokkal jelöli meg. A viszonylatszámok a motorkocsik tete­jén, elől, este kivilágítható módon, vala­mint a melltáblákon és oldal iráaytáblá# kon nyernek elhelyezést. A villamosvonalakon az alábbi viszony# latszámokkal közlekednek a villamosok: Tiszai pu.—Vasgyár között l-es jelzést se!. Tiszai pu.—Tanácsház tér között l/A. jelzéssel, Szemere u.—Hejcicsaba között 2- es jelzéssel. Vasgyár—Diósgyőr között 3- as jelzéssel, Tiszai pu.—Tatárdomb kö­zött 4-es jelzéssel. A viszonylatieiző számtáblák feiszére- lese folyamatosan történik. . 9 Hid épül Európa és Ázsia között BÁNYÁSZFIATALOK Az egész megye ifjúsága megmozdult a Világifjú­sági Találkozó előtt. Gyáraink, üzemeink és nem utolsó sorban bányáink fiataljai újabb munkasikerek­kel köszöntik a hetedik Világifjúsági Találkozót. Arról már többször hírt adtunk, hogy milyen nagyszerű vállalásokat tettek a fiatalok az üzemekben. Most azokat akarjuk bemutatni, akik a föld mélyén, a tárnákban lesznek hitet a béke és barátság nagy ügye mellett: a bányász fiatalokról írunk. • ők még nem vájárok, de ezt a szakmát tanulják és rövidesen felváltják az idős. évtizedek munkája által elfáradt bányászokat. Helyükbe lépnek azoknak, akik életük javát olyan bányákban töltötték, ahol régen minden értéknek számított, csak az ember nem. De a létért való küzdelem acélos bilinccsel kötötte őket a veszélyeket rejtő mélyekhez. Ez a múlté. A holnap vájárai korszerű iskolákban, ideális körülmények kö­zölt sajátítjósk el a bányászkodás mesterfogásait. A pe­recest MTH iskolában is tudják ezt a fiatalok, ezért úgy határoztak, hogy a Világifjúsági Találkozót■ jobb munkával, jobb tanulással köszöntik. E nagyszerű kez­deményezés méltó segítőt ár sakYa talált tanáraik, neve­lőik és oktatóik személyében. Ettől szebbet, nagyobbak nem is tehetnének, Az ő feladatuk a tanulás, mert így lesznek méltó örökösei az idős, kiöregedett bányászoknak. Az edelényi bányaüzemben az Antal György nevét viselő komplex KISZ-brigád tagjai a pártkongresszus tiszteletére indított munkaversenyt összekapcsolták a VIT-versennyel, és nagyszerű vállalásokat tettek. Megfogadták többek között, hogy 12 bányagép automa­tizálásával ebben az évben 24 dolgozó munkáját fel­szabadítják. illetve lehetővé teszik a produktív létszám növelését. De ezzel nem merült ki az erejük. Elvállal­ták a bányaüzem valamennyi rossz csilléjének kijaví­tását, ami komoly segítséget jelent a széntermelő munkahelyek üres csille biztosításánál. S így sorolhat­nánk tovább azokat a nagyszerű elhatározásokat — gondolunk itt az energiaellátás biztosítására, a takaré­kos gazdálkodásra, a „Szakma ifjú mestere” cím el­nyerésére—, amelyekkel többet és jobbat adnak a párt- kongresszus és a világ békéjéért harcoló ifjúság talál­kozójának tiszteletére. A Világifjúsági Találkozó céljainak ismertetésére a KISZ-szervezet az üzem pártbizottságának segítségé­vel előadássorozatokat tart. A fiatalok nagy érdeklő­déssel várják ezeket az összejöveteleket, ahol sokat hallanak majd a gyarmati és nyugati országokban élő ifjúság embertelen körülményeiről, és hallanak majd a népi demokratikus országok fiataljainak szabad életéről. Ormosbánya a Borsodi Szénbányászati Tröszt egyik legnagyobb üzeme. Nap mint nap szénnel telt vagonok hosszú sora hagyja el a hegyek közé ékelt bányatelepet.y Az itt dolgozók büszkék arra. hogy egymás után immár harmadszor is elnyerték az élüzem címet. Büszkék erre a fiatalok is, hiszen mindennapi munkájukkal ők rá hozzájárultak az üzem jó hírnevének öregbítéséhez. Ki ne ismerné például Svidró Miklós KISZ-brigád- ját? Ez a lelkes fiatal gárda a VI-os aknában oly sok­szor szép példáját adta áz ifjúság helytállásának, becsü­letes, jó munkájának, ők sem akarnak szégyent vallani a nagy találkozás előtt. Ezért elhatározták, hogy a Világifjúsági Találkozó tiszteletére jobb munkával segítik az üzemet céljai elérésében. Nem feledkeztek meg a takarékosságról, és az oly sokat emlegetett rej­tett tartalékok feltárásáról sem. A napokban jár­tunk arra, és Svidró elvtárs, a brigád vezetője örömmel újságolta: a műszaki dolgozók útmutatása nyomán rövidesen számos olyan anyagot feldolgoznak, amit már sokan „halálraítéltek”. Ezt rá a VII. Világijúsági Találkozó tiszteletére vállalták. • íme egy csokor a bányászfiatalokról. Csokor, még pedig a legszebb, a legnemesebbjéből. Olyan ifjúmun­kások ők, akikre bátran számíthat társadalmunk. Mun­kájukkal, magatartásukkal ki tudja hányadszor tettek hitet a boldog jövőért való nagy csatában, öröm, hogy bányavidékeinket járva csaknem mindenütt találko­zunk hozzájuk hasonló fiatalokkal. Az annabányai Husanyica József szállítóbrigád% a farkaslyuki Nagy Szilveszter frontbrigád és a pálin­kást KlSZ-brigádok munkája, mind-mind azt hirdeti: a bányászifjúság méltó utódja lesz a sok dicsőséget szerzett borsodi bányászságnak. Ezt bizonyítják a Világ- ifjúsági Találkozó tiszteletére indított nagyszabású munkaver senyékkel is. PAULOVITS ÁGOSTOD

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents