Észak-Magyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-20 / 143. szám

fhmnbat, »59. Június 80. CSZAKMAGTARORSZAQ 3 Jelentősen fejlődik az Ózdi Kohászati Üzemek a második ötéves tervben Az ország egyik legrégibb kohá­szati üzeme az ózdi. A gyár dolgozói kiváló munkájukkal nagy elisme­rést, megbecsülést szereztek ennek a nagyüzemnek. A további fejlődés, a termelés emelkedése azonban már nem valósítható meg a mai eszkö­zökkel, tovább kell fejleszteni az üzemrészeket, új berendezéseket kell létesíteni, gépesíteni kell a termelői folyamatokat. Már elkészült az üzem második ötéves tervének tervjavas­lata. A számadatok vizsgálata alap­ján hatalmas fejlődés várható. A második ötéves terv végéig a henge- reltáru-termelés 62,3 százalékkal emelkedik majd az egész vaskohá­szatban. Ebből, az összesen 653 ezer tonna készáruból (amit a kohászat ad a feldolgozóiparnak) 217 ezer tonna jut az ózdi üzemre. A terme­lésnövelés legnagyobb részét a Du­nai Vasmű új hengerművei adják. A hengereltáru termelésének nö­velése megkívánja a nyersvas és acélgyártás fokozását is. Ózdon ed­dig már három kohót korszerűsítet­ték. 1965-ben már mind a négy kohó korszerű lesz; Nagyjelentőségű sz is, hogy megszűnik az elegytéren a 250 dolgozó nehéz fizikai munkája. Az érc mozgatása többnyire kézi erővel történik s a gépesítés után az ott dolgozók könnyebb munkakörbe kerülnek. így a legkorszerűbb körül­mények között 543 ezer tonna nyers-- vasat gyárt majd az üzem a mostani 310 ezer tonnával szemben. A martinacélműben már megkez­dett korszerűsítési munkálatok 1963- ban fejeződnek be, 8 darab 80 ton­nás kemence kezdi meg a működést s ezek már jövőre termelnek. A 32,5 százalékkal növekvő nyersacélterme­lés nemcsak jó minőségben, hanem a gazdaságosság szempontjából is fejlettebb technológiával lesz előál­lítva, A felszabadulás utáni években, egészen 1958-ig a diósgyőri henger­művek rekonstrukciója volt előtér­ben, a második ötéves tervben Ózd kerül sorra. A hengerművek kereken 700 millió forintos beruházási költ­séggel, 1965-ben a Dunai Vasmű új hengerművei után az ország legkor­szerűbb hengerműve lesz; Itt épül meg az országban az első teljesen folytatólagos és automatikus fínom- drótsor. Az egész fínomhengermű ellátásá­hoz szükséges bugát pedig egy új fél­folytatólagos trió- és bugasor bizto­sítja. Kivonják a termelésből a gőz­gépeket és villamosgépeket helyez­nek munkába. A termelékenység növelésére is nagy gondot fordítanak, így a máso­dik ötéves terv folyamán teljesen megszűnik az üzemben a kézirako­dás. Száz új korszerű önürítős kocsit már meg is rendelt az üzem, két­száz darabot pedig saját erővel ala­kítanak át önürítésre — s ennek egy- része már el is készült. A távlati fejlesztés kidolgozásánál messzemenően figyelembe veszik a városrendezés szempontjait. Bár a város végleges kialakítása később várható, a második Ötéves tervben azonban minden beruházás ennek megfelelően valósul még. Átszerve­zik az alapanyagtárolást is. A cen- teri réten folyó munkálatok ennek a ténykedésnek az első lépése. Sokat foglalkoznak az üzemben olyan problémákkal is, ami a város, a járás lakosságának is érdekköré­be tartozik. Problémát jelent az Ózd és Borsodnádasd közötti keskeny- nyomtávú vasút üzemelése. A pá­lyát elsőrangúsítani kell. Az üzem vezetőinek «véleménye szerint azon­ban nagy költséget már nem szabad befektetni anélkül, hogy a normál nyomtávra való átalakítás lehetősé­geit figyelembe nem vennék. A gyár termékeinek egészségtelen átrakodási munkája, a hengermű korszerűsítése miatt nem tartható tovább. Felesle­ges költség lenne valahol Ózd és Borsodnádasd közt új átrakodót ké­szíteni mintegy 30—40 millió forint­tal. Ha megvalósul a széles nyom­táv, a MÁV vonalát meg lehet hosz- szabbítani egész Borsodnádasdig s ennek a környéknek községeit is be lehet kapcsolni az országos közleke­dés érhálózatá'ba. A tervezet alapján óriási összegbe kerülnek majd a beruházási, korsze­rűsítési munkák. A nagy befektetés azonban meghozza a hasznát, mert a nehézipari bázis további fejlődésé­vel más iparágak is gyorsabban fej­lődhetnek. Rendkívül ritka csillagászat: esemény Július 7-én a világ csillagászai olyan ritka jelenségnek lesznek tanúi, amely talán soha többé nem ismétlődik meg évezredek alatt sem. A Vénusz bolygó ezen a na­pon percekre eltakarja a Regulus nevű, Oroszlán csillagképhez tar­tozó csillagot. Földünkön még soha­sem figyeltek meg olyan jelensé­get, hogy egy első nagyságrendhez tartozó csillagot egy bolygó teljesen eltakart volna. A Regulus csillag teljes fogyat­kozása pillanatában a Vénusz boly­gó 135-ször fényesebb lesz az elta­kart csillagnál. A Regulus csillag 70 fényévnyi távolságra, vagyis 6.622.560 milliárd kilométerre van tőlünk. Átmérője 97-szer nagyobb a Nap átmérőjé­nél, tehát hozzávetőleg 140 millió kilométer, ami megközelítőleg meg­felel annak a távolságnak, amely Földünket a Naptól elválasztja. A Vénusz bolygó átmérője nagyjából azonos a Föld átmérőjével. A különleges csillagászati jelen­ség alkalmával valószínűleg fontos és érdekes megfigyeléseket lehet majd tenni a Vénusz bolygó at­moszférájának vastagságáról. Emlékezés 1919-re : II boldogküváraljai direktórium tagja* M a már testileg megtört, öre­gedő ember a Borsod- Abauj-Zemplén megyei Boldogkő­váralján élő Orosz János bácsi. Harcos szelleme azonban az évek múlásával sem tört meg. A kicsiny, de nagyon szép északmagyarországi faluban mindenki ismeri őt. Tudják róla, hogy bátor ember — tizenki- lences — volt egész életében. A Horthy-rendszer időszakában is csak úgy nevezték: Orosz János, a kommunista, ó büszkén viselte ezt a címet. Egész életében méltó volt rá. Boldogkőváralja felett egy szik­lahegyen régi Rákóczi-várrom hir­deti a régmúlt időket. Az öreg vár falainál mérhetetlen sok vér áztat­ta a földet. A vároldalban a gyere­kek sokszor találtak emberi cson­tokat, mérlegelték, ellenség volt-e valaha az illető, vagy védő. Job­bágy vagy úr földi maradványát találták-e. Az öreg vár nagy vér- özönökről és keserves könnyhullá­sokról tanúskodik. A vár körül ter­peszkedett egész a felszabadulásig a gróf Zichy-féle hitbizomány. A falu népének nagy többsége évszá­zadokon át nekik robotolt, értük verejtékezett. Míg az urak tobzód­tak a jólétben, mostoha sorsa volt a népnek. Ezért is szállt hajóra ebből a községből is sok-sok nincs­telen. Mentek a tengerentúlra, Amerikába, Kanadába, mert a haza nem édesanyjuk, hanem mostohá­juk volt. A nép menekült a falu­ból. Kereste a kiutat. Sokan nem találtak más megoldást, mint a ki­vándorlást. Orosz János másl^éjpp gondolkodott. * Az első világháború terhétől el­gyötört országra 1919-ben lelkesítő tavasz köszöntött. Magasan lobogott a forradalmi láng a boldogkővár­aljai emberek szívében is. Itt is megalakult öntudatos parasztem­berekből a Tanácskőztársaság veze­tő szerve, a direktórium. A fiatal zsellérszármazású Orosz János bát­ran vállalta a nép bizalmából a di­rektóriumi tagságot. Többedmagá- val együtt szentül hitte, hogy a proletárforradalom ügye igaz ügy, vége az úri banditizmusnak, a gró­fi világnak. A direktórium tagjai — köztük Orosz János is — meg­kezdték a földosztást. Már ekkor véget akartak vetni a népellenes úri nagybirtoknak. Sokan melléjük álltak a falubeliek közül. Bár az is igaz, hogy a múltban megszégyení­tett, gyakran arculvert cselédek közül voltak olyanok, akik nem merték őket követni a bátor tett­ben. Még ekkor is féltek a gróftól, és hajcsárjaitól. Képzeletükben ott lebegett még ekkor is a falu felett a földesúr árnyéka. A direktórium tagjai: Orosz János, Hegedűs Pál, Soltész István és a többiek bátorí­tották a néoet, harcoltak a szegény­ség érdekeiért. Ä faluban ebben az időszakban már elfogyott a petró­leum, a háború felemésztette a készleteket. Esténként sötétség bo­rította a házak ablakait. Orosz Já­nos kezdeményezésére azonban fel­kutatták egy gazdag cséplőgéptu­lajdonos eldugott készletét és igaz­ságosan kimérték a parasztcsalá­dok között. Mai szemmel nézve, amikor végleg úrrá lettünk az arisztokrácián, burzsoázián és min­den hitvány kizsákmányolón, ez nem valami nagy hőstettnek szá­mít. De mégis mutatja a boldog­kőváraljai direktórium tagjainak népszeretetét. Azzal segítettek az emberek sorsán, amivel tudtak. A proletárdiktatúra dicső vörös had­seregében is többen harcoltak e ki­csinyke faluból. • A Tanácsköztársaság ' buká­w sával sötét felhő vonult a kis falu fölé. A bevonuló interven­ciós csapatok haj tó vadászatot ren­deztek a forradalmár hazafiak el­len. A „Magoska” hegy és a többi környező erdők sok bujdosót rejte­gettek a vérzivataros őszön. Orosz Jánost és három hű társát a ke­gyetlen ellenforradalmárok elhur­colták, terrorizálták őket, 5 hóna­pig sanyargatták távoli internáló táborokban. Orosz Jánost azonban megtörni még sem tudták. Sok nyugtalan éjszakában, és sok zak­latott nappalban volt osztályrésze. és többen mások, sok lenne felso­rolni őket. Amikor megalakultak új államhatalmi szerveink, a taná­csok, a direktórium hajdani tagja, Orosz János is a nép bizalmából tanácstag lett. Agrárproletár szíve minden melegével erősítette a ma­ga helyén a néphatalmat. 1956 vi­haros őszén se ingott meg. Mint a párt vezetőség tagja, lakásán őrizte meg a párt bizalmas iratait és * a számára oly szent vörös zászlót. Bátran figyelmeztette a hőbörgő- ket: ne nyúljanak a pártházhoz! Tudta, érezte e nehéz napokban is, hogy nem bukhat el másodszor is a népuralom. Amikor a forradalmi munkás-paraszt kormány megala­kult, ellenséges elemek gúnyrajzo­kat terjesztettek még ebben a kis faluban is. Orosz János, az öreg harcos, mint rongyot tépte le a kocsma faláról a gyalázkodó pT*>­Boldogköváralja felett' egy sziklahegyen régi Rákóczi-várrom hirdeti a rég­múlt időket. Mindig a grófi földek felosztását tartotta feladatnak. A cselédek, a kepések és napszámosok sorsán szeretett volna javítani. 1924-ben újra összetűzött a rendszer urái- vaí. Az uraság el akart venni a szegényparasztoktól különféle cí­men földeket. Orosz János eljárt ügyükben hatóságtól-hatóságig. Be­hívatták a csendőrőrsre, megfenye­gették, hogy a parasztok ne merjék a lábukat a földre tenni, de ő el nem tántorodott az ügy tők Végül is győztek. A föld az övék maradt. Teltek, múltak a reménytelen esz­tendők, Orosz János mint útkaparó dolgozott, eszméit ekkor is tovább élesztgette mások és saját lelkében. O zinte a felszabadulás első ^ pillanatában, 1945-ben a „tizenkilences” Orosz János, a pro­letárdiktatúra hajdani katonája azonnal átvette a régi örökséget. A falu kommunista pártszervezeté­nek megalakításában kezdeménye­ző szerepe volt. A földosztást most már győzelmesen fejezhették be a szorgalmas boldogkőváraljaiak. Az öreg harcosok mellett új erők sora­koztak fel. Vavrek András — jelen­leg a falu köztiszteletnek örvendő tanácselnöke, — Majoros József párttitkár, Pingor József, Ék Lajos kátot. Az abaújszántói járási párt- bizottság aktívájaként — tudásához mérten — lelkesen látta el még • nehéz időkben is a feladatokat. * Már nyugdíjban van Orosz Já­nos elvtárs, de forradalmi szíve most sem hagyja nyugton. Aktívan részt vesz a pártszervezet, a tanács munkájában. Népi ellenőrként ma is tevékenykedik. A régi vár a hegyormon sok­sok vihart megért. Látta a deresre húzott jobbágyokat. Látta a világnak induló falusi proletáro­kat, amint kis batyujokkal hátu­kon, otthagyták a hegyek alján meghúzódó kedves szülőotthonukat, édes szülőházukat. A vár látta fel­villanni a szocializmus, a szabad­ság fényeit 1919-ben. És a vár most tanúja annak, hogy egyszer s min­denkorra győzött a néphatalom, győzött á direktóriumi tagok, az Orosz Jánosok igazsága, mert 9 ha­za egén a szocializmus fényes nap­ja ragyog. Szebelkó Imre •Átvéve a Tanácsok Lapjából. Jri{rví>11f>k benneteket ti kedr irigyelten ves> fiatal és hoz_ záteszem még, hogy igen szép ker­tészlányok. Ugyan nem mondtam el nektek (most pótolom), de valaho­gyan igen mélységes tisztelet ébredt bennem, kezetek — amelyet feltört a kapanyél, barnára égetett a nap, sebessé vagdalt a fű, muhar, no meg a tűhegyes-tűs kés szamárkóró — fér­fias szorítású kezetek munkája lát­tán. No, dehát hogy ne is ott kezd­jem, ahol végeredményben befejezni illenék riportomat — meg persze, hogy necsak mi tudjuk — elmondom ismeretségünk sorát; Beszélgetésbe elegyedtünk Reich Lajossal, a miskolci Állami Gazdaság repülőtéri üzemegységének vezetőjé­vel. Elmondta, hogy mi az újság ott, nálatok a konyhakertészetben. Mond­ta, hogy naponta 20—25 mázsa zöld­borsót, körülbelül 20 ezer darab ka­ralábét, 15—18 ezer salátát, 6—7 ezer csomó hagymát, meg az ég tudja még, miféle primőröket küldtök a városiak asztalára. Aztán a számok mögött beszélt rólatok, a munkátok­ról, meg hogy milyen derék emberek vagytok ti valamennyien. — No, de jobb, ha a saját szemével győződik meg, ha beszél velük — mondotta — és hát így esett, hogy a két szép fekete mén által „vontai tott” (azon a gidres-gödrös úton nem csoda a ,,vontatott”-ság) hintóra se­gített fel, célul azt a hatalmas para­dicsombokroktól zöldülő táblát tűzve elénk, ahol ti éppen kapáltatok. No, hát hogy egészen őszinte le­gyek, valahogyan féltem is egy kicsit tőletek, mert hát dologidőben feltar­tani az embereket legalább is tapin­tatlanság. Meg hát azért is, mert mi, nők úgy egymással szemben kicsit bizalmatlanok szoktunk lenni. Szóval ott baktattunk végre a katonásan so­rakozó paradicsomsorok között, s míg messze pirosló babos kendőite-, két, sudár-rugalmas derekatok haj- longását kedvemre szemlélhettem, Reich bácsi (azért bácsi, mert majd akkora fia van már, mint jómagam) a ti dicséretetekkel foglalta le gon­dolataim. — Jónapot, lányok, nyoa£“l (Akkor még nem mertem tegezni benneteket, valahogyan túlzottan sze­rények, szemérmesek vagytok, fél­tem, megsértenélek véle, most már azonban remélem, nem haragszotok érte.) Akkor derekatokat egyenesítve tá­maszkodtatok az éleslapú kapanyél fölé, visszasimítva arcotokba hullott tincseitek, végignedvesítve a nap he­vétől szikkadt ajkatok. Aztán már nem is tudom, hogy is kezdtük a be­szélgetést, végigtelepedve a porha- nyós földön, a sorok között. Vala­mely ikőtök, azt hiszem a kis madon­na arcú Szabó Marika szólt, mutat­va hólyagos tenyerét: — Látják, nem a m»gam kapáját fogom, aztán máris érzerp a mfcrko- mati Valahogy igaziból csak eztán ke­rültünk közel egymáshoz. Most már ti is mertetek beszélni és én is me­részebben kérdezősködtem, bár elég­gé ügyetlenül, valahogy ilyenfor­mán: — Nehéz lehet a munka itt... — Bizony, egész nap hajlongani nem éppen leányálom. Kereset? — 1000—1400 forint körül. Ez per­sze az időjárástól is függ. Az elmúlt két héten alig-alig tudtunk kijutni a földre. Örökké zuhogott..; — Munka után? — Fürdés, meg csinálunk ezt-azt, amit éppen a magunk birodalmában a szálláson kell, aztán vagy röplab- dázunk, vagy pedig táncolunk az ebédlőhelyiségben. — Színház, mozi? — Mozi van, hetenként kétszer. Ilyen... mozgó filmszínház. Az igazi színház meg messze van tőlünk. Esetleg csak a hét végén juthatunk el oda. — Valóban messze a város. De amikor bemennek? — No, olyankor igazából kiszóra- kozzuk magunkat. Persze akkor is csak szolidan. De ott aztán táncol­hatunk kedvünkre..; — Igaz is, fiatalok még, jól esik kicsit fordulni egyet-kettőt... És, ha már Ptt tartunk, udvarlója, vőlegé­nye kinek van? —- Hááát.;; inkább úgy kellett volna kérdezni, hogy kinek nincs ..: — ISo-No?Vannak már férjes * asszonyok is a brigád­ban m — szólt közbe a brigád leg­idősebb tagja, (bár még ő is me­nyecskének látszik, nem nagyon fo­gott rajta az idő) Béres Etelka, vagy hát férje után Szilágyiné. — És család is van már? — Ojjé, de még mennyi! Hét gye­rek. Ebből öt fiú és két lány. — Becsületére váljék! — kerekítet­tem rá meglepődve a szememet. — Aztán ők is itt vannak? — Nem. Kenézlőn. Ahol lakom. Az anyáméknál.; s — Egyikőjük sem miskolci? — Nem — vette át a szót a brigád bájos, 19 éves vezetője. — Bükkáb- rányról, Harsányról, Gagyvendégi- ből valók vagyunk. — Régen dolgoznak itt? — Bizony, sokan vannak,, akik 8-9 esztendeje. De 2—3 éve megvan már legtöbbünknek. Csak akkor mennek el a lányok innen, amikor főkötő alá kerül a fejük ..; — Most van-e ilyen? — Van bizony, a Szabó Marika is, ni. . Nem akartam én bókolni, de ki­csúszott a számon, hogy „ejha, de szép kislány”. Aztán majdcsak egy­szerre mondtátok rá, hogy: — Mert sok szépítőszert használ. Ilyen kenőcs, meg olyan. Éjjelre is más, meg nappalra is. Persze kell is itt, hiszen anélkül felégetné a nap az arcunkat.. — Megaztán meg is keresik a rá- valót, — Szólt közbe akkor Szabó Sándor, a kertészeti vezető. — Van olyan nap, hogy 60 forint körül is keresnek. — De ezért a nehéz munkáért meg is érdemlik. — Persze, persze. Igaz ugyan, hogy most már igyekszünk könnyíteni. A tavasszal gépesítettük az egyik leg­nehezebb munkát, a plántálást. Kap­tunk egy kelet-német gépet. Azzal aztán gyorsabban is, meg könnyeb­ben is megy a munka? — A munkaidő? — Bizony, ilyenkor, amikor sze­dés is van, meg kapálás, reggel 6-tól sokszor este 8-ig is kint kell lenni. — Vette át a szót Reich elvtárs. — Kora reggel megszedik az árut, ami megy egyenesen a piacra. Utána elő a kapanyél. — Csak zöldségfélét termesztenek? — Dehogy is. Gabonát, vetőmagr hibridkukoricát, cukorrépát, szóval van munka elég. Most meg különö­sen. A pártkongresszus tiszteletére vállaltuk, hogy közel 615 ezer forint értékű terménnyel többet csikarunk ki a földből. — Állatállomány? — 180 szarvasmarha, meg 2 900 sertés..; — No, nemigen fogynak ki akkor a tennivalóból. — Nem is lenne jó, — kottyantott közbe valamelyik. — Unalmas lenne úgy az élet.;; Aztán már csak a búcsúzkodás maradt hátra, nem akartalak sokáig tartóztatni benneteket és amikoy már messze jártam, vissza-visszapil- lantva sokáig láttam még előre haj­longó derekatok, ahogy tarka ru­háitokkal színesítettétek a határt. (Rád vényül .......................... K ERTÉSZLÁNYOK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents