Észak-Magyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-17 / 114. szám

2

ESZAKMAGYARORSZAG

Vasárnap, 1959 május 17.

•• __

Ü

zenet Répáshutára és sokfelé ..,

A MINAP mint csendes szemlélő vettem részt egy szülői értekezleten a répáshutai általános iskolában. Varga Sándor igazgató- tanító, a felejthetetlen emlékű Miklós bácsi utóda, lelkes szavakkal ecsetelte a nevelési hónap fontosabb célkitűzéseit, vázolta az évvégi feladatokat mind nevelői, mind pedig szülői szemszögből nézve. Megemlítette, hogy már a közeljövőben bevezetik a tanács által biztosított szántóföldön a gyakorlati oktatást: vetemények ültetését és gondozását, a facsemetékkel kapcsolatos összes gyakorlati ismeretek oktatását. így készíti fel az iskola a tanulókat az életre, a Bükk sajátos életkörülményeire. A szülők lelkesen csillogó szemmel hallgatták a terveket, azt is, hogy 2 500 forint áll a felsőosztályosok rendelkezésére egy budapesti kiránduláshoz, amit a téli és tavaszi előadások bevételeiből gyűjtöttek össze.

A nagyszámban megjelent szülők érdeklődése elárulták, tudatában .vannak, milyen óriási fejlődésen ment ót ez a kis hegyi falucska, amelyre régen teljesen ráillet az „istenhátamögötti” jelző. Hová fejlődött 14 év alatt, mutatja a Bük- kön átkígyózó s a falut a kultúrába bekapcsoló villamos távvezeték, mutatják a gombamódra szaporodó, irigylésreméltó, csinos családi házak, a rengeteg rádió, a sok motorkerékpár, a villamos fűrészek, az egyre gyakoribb mosógépek, a megvalósulás előtt álló vízvezeték, a megyeszerte ismert kultúrcso- port, a külön autóbuszösszeköttetés Mis-Polccal, stb.

Mindezt egy alig 600 lelket számláló kis faluról mondhattam el.

ERRE GONDOLTAM, s talán velem együtt sokan a szülők közül is. míg iskolai dolgokról folyt a

szó. De volt valami, ami szíven ütött, s nem is tudtam magamban tartani.

— Vannak szülök — mondotta lehangoltan az igazgató kartárs —, akik útját állják gyermekük továbbtanulásának ... Ez késztetett arra, hogy tollat ragadjak. Gyakran járom nagy megyénk kis íai- vait, bekopogok népdalok után a legegyszerűbb hajlékokba is és hányszor hallom ezt a szívbemar- kóló sóhajt: „Pedig hogy szerettem volna továbbtanulni!” Az a meggyőződésem, hogy sok helyen a szülők nincsenek is annak tudatában, milyen léiekrombolást végezr hetnek gyermekükben a továbbtanulás megakadályozásával. És azt sem tudják, hogy esetleges csökönyösségükkel hazánk számos leendő szakembert, orvost, mérnököt, tudóst, stb. veszthet el. Pedig mj kis nép vagyunk, nekünk minden értékre vigyáznunk kell, éljen az kis faluban, vagy nagy városban egyaránt. Milyen szülő az. aki nem hajlandó meglátni és értékelni azt, hogy gyermekének szívében — az eddigi tanulása révén — a tudás szikrája már parányi fényben ois1 lákol, ha nem vesz róla tudomást, hogy gyermekének lelke képzeletben már mérföldes csizmákkal szeretné magát közelebb vinni a tudás forrásához, hogy mohón elégíthesse ki ott lelki szomjúságát? Olyan lesz a továbbtanulástól elzárt gyermek lelkivilága, mint azé a madáré, amelynek szárnvát kíméletlen kezek megnyirbálták és sóvárogva nézi a magasban szárnyaló társainak röptét, míg lelke összetörve zokog, romokban látva egész jövőjét.

ILYEN SORS VAR

állítólag

hután? És másokra is ott, vagy szerte a megyében? Tudom, lehetnek sokszor súlyosan kényszerítő körülmények is, de rendületlenül hiszem, hogy féltő szeretettel, sok- sok lemondással és segíteni akarással talán még a legnagyobb akadályokat is le lehet győzni. Ha ösz- szeülne Répáshután a nagyszámú és csupa derék emberből álló Mat- rai-család, meghívnák a megbeszélésre talán az igazgatót is és a falu sorsát annyira szívén viselő tanácselnököt is —, nem akarom elhinni, hogy nem születhetne ebből egy olyan megoldás, mely örömköny- nyeket hozna a kis Pisti szemébe. Pista bácsi! Kisfia nemcsak ostorral, vagy fejszével a kezében tud majd az öreg szülők segítségére lenni, hanem még nagyobb és büszkébb segítséget nyújthatna esetleg maguknak a tudomány fegyvereivel is! Nézzenek csak körül a faluban s láthatják, hogy a falu rövid időn belül már négy tanítót is adott p hazának* Hiszen ma — különösen a Mátrai Pistl-féle gyerekeknek — könnyű a további""1 ás. mert wSmps kollégium, diákotthon, középiskola, nemzetiségi Intézmény, egyetem áll a legszegéevebb tanulók rendelkezésére is. Persze, csak az arra érdemeseknek! S még valamit! Lehet próbát tenni: ha 1—2 év alatt p He Pisti nem váltaná be a fűzött reményeket, vissza lehet adni kezébe a? ostort, vagv a fejszét. mert a Bükk rengetegeiben mindig találhat még később is becsületes munkát. A jó szülői szív hihetetlen áldozatokra is képes gyermekéért és csodákat is művelhet. ha »kar < 1»he>f*'A-n mór* tenni valamit a Mátrai Pistik érdekében?

Demc Dezső, tanár

A genfi értekezlet hírei

Kegel követ, az NDK küldöttségének szóvivője pénteki sajtóértekezletén néhány megjegyzést fűzött azokhoz a nyugati „engedményekhez”, amelyeket Selwyn Lloyd angol külügyminiszter emlegetett a Nyugat „csomagtervével” összefüggésben.

A szóvivő megjegyezte, a Nyugat azt állítja, hogy jelentékeny engedményeket tett, s engedménynek minősíti például az össznémet bizottságot, viszont az NDK kezdettől fogva síkraszállt össznémet szervek megteremtéséért. Ezeket az össznémet szerveket paritásos alapon kell megteremteni. Aligha lehet komolyan beszélni valamiféle engedményről, ha azt követelik, hogy ebben a bizottságban a szavazatok aránya 25:10 legyen a Német Szövetségi Köztársaság javára — hangoztatta Kegel.

Az értekezlet egyik résztvevője

◄ív

Sxerenesés szerencsétlenség

Még a múlt ősszel olvastam az Északmagyarországban, hogy a legeltetés időtartamára néhány forint ellenében a kihajtott szarvasmarhák biztosíthatók. Én a biztosításnak máris hasznát láttam, mert 13 hónapos üszőm a legelőn csülök- szglagszakadást kapott és kényszervágásra került. Az Állami Biz- tosító ennek alapján részemre az eladott hús árára tekintet nélkül kifizette az 1000 forint biztosítási összeget. Ezzel a kártérítéssel és a

hús árából befolyt összeggel károm teljes mértékben megtérült.

Az Állami Biztosító kiküldötteitől, — akik a kártérítést hozzám a bejelentéstől számított harmadik nap eljuttatták, — értesültem, hogy már több mint 20 községből érkezett be az enyémhez hasonló kár- bejelentés. Az állatot sok veszély érheti és az állattartók csak örülhetnek a legeltetési biztosítás bevezetésének,

. Lindi Mihály,

Kesznyéten

megkérdezte a szóvivőt, elfogadná-e az NDK kormánya azt az elgondolást, hogy Berlint el kell hagynia.

Kegel válaszában kifejtette, nem arról van szó, hogy Berlin keleti felében kell a helyzetet megváltoztatni, „mert változásokra csupán Nyu- gat-Berlinben van szükség. Berlin az NDK fővárosa és nem áll szándé- gunkban lemondani fővárosunkról'’ — mondotta, s megjegyezte, hogy az NDK küldöttsége a többi között ebben a kérdésben is kifejti részletes álláspontját.

Az amerikai szóvivő kijelentései

Az amerikai küldöttség szóvivője pénteken este kijelentette, az értekezlet első hete sok tekintetben jobban zajlott le, mint ahogy várni lehetett volna. Viszonylag rövid idő alatt oldották meg az eljárási kérdéseket, amelyek bizonyos körülmények között lekötötték volna az értekezlet egész első hetének vitáit.

X) erus kedvvel, kizakod

va

Ipari tanulöintézeteinkben rövidesen befejeződnek a vizsgák. A tanműhelyek munkapadjai mellől üzemekbe, gyárakba kerül a most végző új szakmunkás-nemzedék. Évről-év- re visszatérő esemény ez, mégis izgalommal, várakozással készül az ifjúság. Miskolcon, Diósgyőrben, ózdon és még több más helyen az új szakmunkások százait várják derűs kedvvel, bizakodva az üzemek, a tapasztaltabb munkások.

A fiatalok különös érdeklődéssel készülnek jövő életük megismerésére. Az az izgalom, amely napjainkban a tanműhelyekben tapasztalható, indokolt, hiszen sorsuk további alakulását várják az elkövetkezendő hetektől. Nem azért, mintha attól tartanának, hogy nem állják majd meg helyüket, hanem az üzemek és gyárak lüktető élete, az új környezet, az új munkatársak, ez az, ami napjainkban még ismeretlen előttük, önálló élethez kell szokniok. hiszen a tanműhelyben kedvező körülmények között dolgozhattak, nem volt gondjuk a kosztra, nem kellett pénzzel bánniok, még a szórakozásról is az intézetben gondoskodtak, önállóan élni, gondolkodni, cselekedni, most ez lesz az egyik legfontosabb feladatuk a fiataloknak. Olyan feladat ez, amellyel saját sorsuk további alakulását alapozhatták meg, hogy a munkapadok mellett minél előbb kész emberek lehessenek.

Mindez azonban nem megy köny- nyen. Az önállóság mellett az engedelmességet ajánlhatjuk a legjobb segítőeszköznek. Ezt tanulták a fiatalok az intézetben is, így szoktak hozzá a fegyelemhez, a közös munkához, a kollektiv élethez és ezt az utat kell követni az üzemek munkapadjai mellett is. így cselekedtek azok az ipari tanulók is, akik évekkel ezelőtt hagyták el a tanműhelyeket és ma már túlnyomó többségük megállja a helyét a munkában, az életben, szorgalmasan, fegyelmezetten, igyekezettel dolgoznak. Az intézetben elsősorban a nevelők, a mesterek voltak azok, akiknek engedelmességgel tartoztak. Most az üzembe kerülve ez az engedelmesség más' formában, más emberek iránt mutatkozik majd meg. Hallgatni kell a műhelyfőnökök szavára, teljesíteni kell az üzem-, vagy munkavezető kérését, egyet kell érteni a brigádveze- tő_ utasításával.

Néhány nappal ezelőtt éppen az engedelmességről hallottunk egy beszélgetést a villamoson, ami ipari tanulók között zajlott le. „Nekem nem lesz különösebb gondom, mert az édesapám brigádjában fogok dolgozni és lesz kihez fordulni tanácsért, ha szükségem lesz rá” — mondja az

egyik fiatal. A másik fiú szavai is elgondolkodtatóak. „Ahová engem hívnak, több idős szakmunkás van, akik közül néhányan ismernek, majd 'kikérem az ő véleményüket, ha bajban leszek.”

Csak helyeselni lehet az ilyen terveket, elgondolásokat, hiszen néhány év óta gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy a fiatal szakmunkások — az élet minden területén — igényt tartanak az idősebb munkások tapasztalatainak, tanácsainak, észrevételeinek hasznosítására és megszívlelik véleményüket. Azok az emberek, akik évtizedeket töltöttek el mesterségük gyakorlásában, a szakma szerelmesei, igazi mesterek és a fiatalok sokat tanulhatnak tőlük. Nemcsak szakmai fogásokat, munkaszervezést, hanem sok jó tulajdonságot is, ami arra taníthatja meg a fiatalokat, hogyan kell a munka során az üzemmel, a munkahellyel eggyéforrni. A fiatal szakmunkásoknak meg kell tanulniuk az idősebbektől úgy szeretni a gyárat, a munkát, mint ők szeretik. Ha ebben követik őket, akkor követni fogják másban is. Ha szeret ni fogják a szakmájukat, akkor né-' hány év alatt igazi mesterré válnak. Észre sem veszik, hogy az alkotó munka mellett emberré lettéit, önállóan cselekvő emberré és érezni fogják, hogy vezetőik bíznak felelősségérzetükben, ítélőképességükben.

A feladatok, amelyeknek megoldása a most végző új szakmunkásnemzedékre vár, oly szépek, hogy nincs az életnek olyan ága, ahol ne fejthetnék ki képességüket, tudásukat. Szocialista társadalmunk építésében sok olyan terület van, ahol a fiatalok a különböző termelési feladatokat önállóan, saját elképzeléseik^ terveik alapján oldhatják meg. Borsod megyében új gyárak, üzemek nőttek ki a földből és várják az öntevékeny ifjú szakmunkásokat. Régi üzemeink megújhódtak és korszerű termelő- eszközökkel országszerte, sőt halárainkon kívül is ismert gépeket, felszereléseket, alkatrészeket gyártanak. A fiatalokban lévő lendület n friss erő gazdag forrása. Erre várnak a megye üzemei, hogy a tanműhelyek vidám ifjúsága részt kérjen az alkotó munkából. Gyártsanak gépeket, építsenek házakat, kapcsolódjanak be a lakosság ellátásába és munkaközben is tanuljanak, mert a tanműhelyek elhagyásával a tanulás nem szűnik meg. Az élet egy örök iskola, ahol egyre nagyobb szakmai műveltség eléréséért kell fáradozni. Ha ezt az elvet magukévá teszik a fiatalok, akkor sok siker várja őket a mindennapi életben.

SZARVAS MIKLÓS

J. I. Gromov szovjet nagykövet búcsúláfogatósai

Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkaira búcsúlátogatáson fogába J. 1. Gromovot, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét.

Rónai Sándor, az 'országgyűlés elnöke ugyancsak búcsúlátogatáson fogadta a távozó szovjet nagykövet eb

Gromiko megbeszélése Bols-al

zot, a Német Demokratikus Köztársaság kül ügy miniszterét és megbeszélést folytatott vele. (MTI)

Genf (TASZSZ)

Gromiko szovjet külügyminiszter Pénteken este felkereste Lothar BolM-'

it marakodtok?! suhintott közibük a brigádvezető, — Dolgozzatok, abból lesz munkaegység, nem a nyelvelésböl.

— Csak ne nagyon hajcsároskodj, mert útilaput kötünk a talpadra — tette csípőre kezét a komaasszonya.

— Majd megmondom a komának, hogy nyessen le a nyelvedből — fenyegetőzött a brigadéros, tettetett komolysággal, miközben az egyik sor fölé hajolt, hogy ellenőrizze a répa- egyelést. Jól jött volna most egy kis hiba, hogy iétenigazából lehordta volna az örökké trécselő asszonyokat. Szerette a csöndes szorgalmú embereket, s őt éppen az asszonyokhoz állították. A férfiakkal öröm dolgozni, keveset beszélnek, dolgoznak, mint az óra. Bezzeg az asszonyok! Be nem áll a szájuk. Napkeltétől napnyugtáig szapulják egymást, hangos tőlük a határ. Olyanok, mint a verebek — vonta le róluk a nem éppen hízelgő következtetést.

*— Tegyél fel pápaszemet — pattogott az az asszony, akinek a sorát mustrálhatta —, azzal jobban látod.

— Né légy már olyan okos, Marosa, mert elsül a fejed ;— vágott visz- sza indulatosan.

— Elsül a tied, az a kopasz. Még te beszelsz? Megkopaszodtál a huncutságtól.

Ezért aztán őszintén megharagudott, érzékeny pontjára tapintott a felvágott nyelvű asszony. Szép göndör haját, amivel legénykorában oly sikert aratott a gyöngébb nem körében, letarolta fejéről az idő, pedig még alig volt negyven éves.

— Az isten se tud annyit szántani, hogy be ne tudnátok boronálni! —; morogta dühösen, és a kertészet felé vette útját.

Az asszonyok jót nevettek, hogy sikerült megfutamítani. Mit üti bele mindig az orrát a dolgukba? Ha még

MOST MAR SZABAD...

oka lenne rá, de megcsinálják ők a magukét tisztességgel. Nem azért álltak a tsz-be, hogy most lopják a napot, meg hogy rosszul dolgozzanak. Ök isszák meg a levét, ha elkapkodják a munkát, mert kevesebb lesz a termés.

Amikor a brigádvezető lőtávolon kívül került, a sorok fölé görnyedtek és szaporán munkához láttak. Csönd, mély, nyomasztó csend zuhant közéjük. Hallgattak, mint akik rossz fát tettek a tűzre.

— Mi ütött belétek, megnémultatok? — törte meg a csendet Marosa és harciasán tekintett szét a szótlanul hajladozó asszonyseregen.

— Azért nem kellett volna úgy odamondani neki — szólalt meg az egyik idősebb asszony. — Nem rossz ember a Józsi, csak néha bogaras, — s kisvártatva hozzákanyarított még mondókájához néhány sornyit, ami jóízű kuncogásra csiklandozta az asz- szonyokat:

— Marosa, Marosa! Valamikor, nem adtad volna egy vak lóért, ha megsimogathattad volna a Józsi fejét Persze, akkor még nem volt kopasz.

A z általános derültség felpapri^ kázta Marosát, de annyira telibetalált a célzás, hogy jobbnak látta hallgatni. „Csúnyaszájú vénasszony!” — gondolta sértett önérzettel, de nem merte szárnyukra bocsátani a nyelvére tóduló szavakat. Mi értelme volna annak? Isten őrizzen Julcsa néni nyelvére kerülni.

Belefeledkezett a munkájába. Nem nézett se jobbra, se balra, csak tépdeste a répát. Tépdeste, tépdeste ,.. és lassan felszivárogtak a múltból régfelejtett emlékei. Szó, ami sző,

Julcsa néninek igaza volt. De hát az igazság a legfájóbb. Mennyit szenvedett Józsi miatt! Bolondult utána. Az anyja meg az apja hallani se akart Józsiról. „Még mit nem!” — ripako- dott rá az anyja, ha a nevét említette, „verd ki-a fejedből azt a kódis- fajzatót, mert szőlőnként szedem ki a hajadat.” Az apja meg így: „Nézd, lányom, a Józsi nem hozzád való. Te gazdalány vagy, neki meg nincs egy tégelyre való földje. Fogadd szívesen a Bokros Danyi fiját, eped utánad, neki meg földje is van.%> És Bokrosáé lett, belőle. Alig voltak együtt egy esztendeig, bevonult az ura — ott is maradt. Azóta özvegyen él. Nem ment férjhez, van egy fia, érte élthalt. ..

Fürge ujjai közül röpködtek az aprócska répák. Már nem volt messze a sor vége. Ott majd megpihennek, kifújják magukat. Milyen jő lesz néhány percre elnyújtózni a földön, ki- egyenesíteni elgémberedett derekukat, Előveszik az uzsonnát. Jól fog esni'— megdolgoztak érte.

A föld végén lepihentek, evéshez láttak. A vidámság csak nem akart közíbük telepedni. Szótlanul ették a napmelegtől megolvadt szalonnát, nagyokat haraptak. Hirtelen felrezzent.

— Odasüssetek, gyün a Józsi! — mutatott Julcsa néni a kertészet felé.

TZálóban jött. szapora léptekkel tartott feléjük. Amikor a közeliikbe ért, meglepetten vették észre, hogy a brioádvezető arcán szokatlan öröm tükröződik.

— No asszonyok. mit hoztam nektek? Aki kitalálja, kap tőlem egy csókot.

— Marcsa, hallod-e? Találd ki gyorsan, oszt beküljetek ki m lökte

\

oldalbér huncutkásan Julcsa néni a füligpirult asszonyt. A brigádvezetó Marcsáva kapta szemét, zavartan elmosolyodott. Nem érzett kötekedési szándékot az öregasszony hangján.

—1■ Sohse törjétek rajta a fejeteket, nektek ez úgyis magas. — Zsebébe nyúlt és egy halom zöldhagymát rángatott ki belőle. — A tsz első ehető termelvénye. Ti ültettétek — titeket illet az elsőség — mondotta játékos ünnepélyességgel.

Pillanatok alatt szétkapkodták a harmatgyönge csemegét, csak Marcsa maradt ki az osztozkodásból.

— Ejnye, micsoda közösségi embe-» vek vagytok ti! Nem veszitek észre, hogy Mariskának nem jutott? — Azzal a másik zsebébe mélyesztette a kezét és egy raffiával átkötött hagymacsokrot nyújtott át a meglepett asszonynak.

— Nesze. Mariska «-» melegedett meg a férfi hangja —, ezt neked hoztam, hogy többet ne csúfolod).

Az asszony kérette magát néhány pillanatig, de csak elvette. Elvette és az ölében szétterített kendő fölé horgásztatta a fejét, hogy leplezze zavarát.

— Különben egy kis dicséretet is hoztam nektek — terelte másra a szót a brigádvezető, nehogy ez a nyelves asszonysereglet belefogódzon a jelenet kínálta alkalomba, amely kiváló élcelődési témát gurított közéjük. — Szép munkát végeztetek. Azt hittem, hogy estig se juttok a végire. Mégiscsak jót tett, hogy a nyakatok közé csaptam.

A z asszonyok már köszörülték a

** torkukat, hagy visszavágjanak erre a sértő beszédre, de Józsinak volt annyi emberismerete, hogy nem

várta be, amíg felpattannak az asz- szonynyelvek, gyorsan búcsúzott:

— Sietek vissza, megkezdjük az első hagymaszállítmány kitermeléséti már várnak a lányok. Egyelőre tízezer csomót küldünk a városnak —» legalább tízezer forintot hoz a konyhánkra. No, legyetek jók — intett és elsietett.

Csakhamar felcihelödtck és megint beálltak a sorba. Valakinek jó kedve támadt, nótára gyújtott. A dal régi, százszor-ezerszer énekelt dallama most szokatlanul újnak tűnt* megtelt Mariska érzéseivel, érzésekkel, melyek a lélek eddig nem ismert mélységeiből ömlőitek elő. Felkapták özvegységének két évtizedes bánatát, életre keltették a múlt erőszakkal elfojtott örömeit. Az utolsó sort már ö is énekelte; „Csak a régi szeretőmet sajnálom .. ” Az asszonyok odanéztek, majd hirtelen elfordultak, nem akarták megzavarni Mariska önfeledt örömét...

T? ste, hazafelé menet, Julcsa né- nihez szegődött. Úgy érezte, az öregasszony tartogat számára valami érdekes mondanivalót.

— Mondd csak, Mariska, hány éves is vagy te?

Meghökkentette az öregasszony hangjának szokatlan komolyságáé Minden kertelés nélkül 'válaszolt:

— Harmincnyolc, Juliska néni kérdően nézett rá.

— Még gyereketek is lehetne, ö is özvegy, szép pár lennétek.

Az asszony megállt, mint akinek földbegyökerezett a lába, majd sző nélkül eliramodott.

— Gyerek vagy még, Mariska, még mindig gyerek! — nézett fátyolos szemmel a gyorsan távolodó asszony után, majd mintha csak magának mondaná, elgondolkozva fűzte hozzá:

— Legyetek boldogok — most már szabad...

GULYÁS MIHÁLY