Észak-Magyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-12 / 109. szám
Világ proletárjai9 egyesüljetek ! r A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT powcon MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XV. évfolyam 109. szám Ára 50 fillér INTF7FT n) 1959 május 12, kedd Megegyezés Genfiben az ügyrendi kérdésekről — megnyílt a külügyminiszterek értekezlete Hétfőn délben az angol küldöttség szállásán nemhivatalos eszmecserére került sor a Szovjetunió, az Egyesült. Államok, Anglia és Franciaország külügyminiszterei között. Az eszmecserén Gromiko és Zorin, Herter és Merchant, Selwyn Lloyd és Rumbold, Couve de Murville és Joxe vett részt. Az eszmecsere délután 16 órakor megegyezéssel végződött az ügyrendi kérdéseket illetően, beleértve a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság Befejeződött a görlitzi munkásértekezlet Vasárnap Görlitzben befejeződött az európai szakszervezetek és dolgozók értekezlete. Megválasztották annak a küldöttségnek a tagjait, amely Genf be utazik, hogy az értekezlet emlékiratát átadja a külügyminiszterek értekezletének. Az ülés zárószavát Luis Saillant, az SZVSZ főtitkára mondta el. A küldöttek egyhangúlag jóváhagyták az értekezlet felhívását a világ dolgozóihoz és szakszervezeteihez, valamint a külügyminiszterek genfi értekezletéhez intézett emlékiratot. Az európai szakszervezeti és munkásértekezlet emlékirata a genfi külügyminiszteri értekezlethez Görlitz (MTI) Mint a TASZSZ jelenti, a görlitzi európai szakszervezeti és munkásértekezlet résztvevői emlékiratot intéztek a genfi külügyminiszteri értekezlethez. — Ha a genfi külügyminiszteri értekezlet szolgálni kívánja a nemzetközi feszültség további enyhülését — mondja az emlékirat — és igazolni akarja az európai dolgozók és népek reményeit, akkor tárgyalásainak középpontjában elsősorban a német kérdésnek kell állnia, olymódon, hogy ezt a kérdést a béke- szerződés megkötésével és Nyugat- Berlin demilitarizált szabad várossá alakításával oldják meg. — Ezen kívül elvárjuk á külügyminiszteri értekezlettől, hogy konkrét 'eredményekre jut á csúcsértekezlet mielőbbi összehívását illetően is." Határozzák el, hogy 1959 nyarára összehívják ezt az értekezletet. A külügyminiszteri értekezlet veküldöttségeinek a tanácskozáson való részvételét. A megállapodás pontjai: 1. A négy miniszter kerekasztal mellett foglal helyet; 2. A két német küldöttség nem a tárgyalóasztalnál ül, hanem mindegyiknek külön asztala lesz; 3. A két német küldöttség „tanácskozási” joggal vesz részt a tárgyaláson ; 4. Illetékes képviselőik csak azután szólalhatnak fel, hogy az elnök — jelen esetben Selwyn Lloyd — kikérte három kollégája véleményét. A nyugatnémetek asztala Herter amerikai, az NDK-küldöttség asztala pedig Gromiko szovjet külügyminiszterhez lesz közelebb. A két német küldöttséget egy-egy harmadik kis asztal választja el egymástól, amely az értekezlet titkársága számára van fenntartva. Megnyílt a genii külügyminiszteri értekezlet A Reuter és az AP gyorshírben jelentette, hogy hétfőn délután magyar idő szerint 17 óra 55 perckor Genfben, a Nemzetek Palotájában megnyílt a külügyminiszterek értekezlete a német kérdésről és a berlini helyzetről. A nemzetközi küzdőtéren nagyon megváltoztak az erőviszonyok — Amerikai lapok a genii külügyminiszteri értekezletről New York (TASZSZ) Az amerikai lapok számos cikket és tudósítást közölnek a genfi külügyminiszteri értekezlet alkalmából. A lapok többsége kommentárjaiban kitartóan ismétli azt a gondolatot, hogy a genfi értekezlettől „nem kell valami jelentős eredményt várni”. Egyes szemleírók egyenesen kijelentik, az értekezlet „gyakorlatilag meddő lesz és nem jár semmi eredménnyel”. Ezek a szemleírók a külügyminiszteri értekezlet sikerétől teszik függővé a kormányfői értekezlet összehívását, s így közvetve arra utálnak, hogy bezárul a csúcsértekezlet útja. Mások viszont elkerülhetetlennek tartják- a csúcstalálkozót. így például Middleton, a New York Times tudósítja azt írja, hogy v,a kormányfőktől függ mindennemű reális előrehaladás a feszültség enyhüléséhez vezető úton.” Az amerikai lapkommentárokban bizonyos aggodalom tapasztalható a •nyugati hatalmaknak a genfi értekezleten várható álláspontját illetően. A New York Times védelmébe veszi a német kérdés rendezésére vonatkozó nyugati „komplex-tervet” s igyekszik az Egyesült Államok szövetségeseinek lelkére beszélni, hogy tartsanak ki „szilárd álláspontjuk” mellett és semmiesetre se bocsátkozzanak ..külön diplomáciai akciókba”. A New York Herald Tribune tudósítója arról ír, hogy a nemzetközi küzdőtéren hogyan megváltoztak az erőviszonyok a legutóbbi nyugat— kelet találkozó óta. „Európa most válaszút előtt áll — írja — és nincs olyan diplomata, aki ezt ne vette volna észre és ne esnék gondolkodóba emiatt. A szövetségesek politikájának régóta fennálló pozíciói iránt kételyek mutatkoznak, sőt elítélő hangok is hallhatók. A helyzet elsősorban azért aggasztó, mert a legutóbbi miniszteri találkozó óta mérhetetlenül megnőtt a szovjet hatalom.” A tudósító megállapítja, hogy „a nyugati szövetségesek a múltban úgy mehettek el egy értekezletre, hogy biztosak voltak abban, mit hoz az számukra. Most azonban másképp áll a dolog.” „A jelenlegi értekezlet tárgyát ugyan európai problémák alkotják, de ezenkívül ott vannak a sötét, kej- lemetlen tények: a közép-keleti erőviszonyok változása, a forrongó Afrika. Mindez nagy hatással van Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok európai politikájára, amikor a Szovjetunióval tárgyalnak”. „A Szovjetunió mondhatni olyan erős diplomáciai helyzetben van a nyugati hatalmakkal szemben, mint még soha a világháború óta. A diplomáciai erőviszonyoknak ez a megváltozása szintén mélv és lényeges ellentéteket idézett elő a nyugati szövetségesek között abban a kérdésben. hocvan viselkedjenek a jelenlegi történelmi pillanatban” — írja befejezésül a New York Herald Tribune tudósítója. (MTI) Köztársaság küldöttei milyen minőségben vegyenek részt a konferencián. Az értekezlet megnyitására ezért csak délután hat órakor kerülhetett sor a Nemzetek Palotájában, az ENSZ európai székhelyének tanácstermében. A konferencia megnyitása előtt módot adtak a világ minden tájáról egybesereglett újságíróknak, foto- és filmriportereknek, hogy megtekintsék, illetve lefényképezzék az üléstermet. A megegyezésnek megfelelően a nagyhatalmak küldöttségei a nagyméretű kerék asztal körül foglalnak helyet. A Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői oldalt elhelyezett, külön-külön kisebb asztaloknál ülnek. A harmadik kis asztalnál Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára helyezkedett el. Mindkét német delegáció egyelőre tanácsadói jelleggel vesz részt az értekezleten, miután Brentano bonni külügyminiszter kijelentette, hogy a nyugatnémet küldöttség nem kíván a nagyhatalmak képviselőivel egyenrangú és egyenjogú szerepet betölteni a tanácskozásokon. Brentano ezt azzal a régen túlhaladott bonni felfogással próbálta megokolni, hogy a német kérdés rendezéséért kizáró- lág a győztes nagyhatalmakra hárul a felelősség. Ilyenformán a Német Demokratikus Köztársaság küldöttségének, a nyugatnémet küldöttséghez hasonlóan, egyelőre szintén csupán tanácsadói státusa van a külügyminiszteri értekezleten. Lehetséges, hogy ez a helyzet a konferencia folyamán még megváltozik. A hétfői megnyitó ülésen a Német Demokratikus Köztársaság delegációja Bolz miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter, a Német Szövetségi Köztársaság küldöttsége Grewe washingtoni nagykövet vezetésével jelent meg. Brentano külügyminiszter nem vett részt az ülésen. Az üléc 18,55 órakor véget ért. a legközelebbi ülést szerdán 15,30 órakor tartják A Békp-Vűáolanács ülésszakának vasárnapi üléséről Stockholm (MTI) A TASZSZ stockholmi különtudó- sítója részletesen beszámol a Békevilágtanács ülésszakának vasárnapi munkájáról. Vasárnap az ülés résztvevői folytatták a vitát John Bernal alelnök beszámol ójáról. Bernál tanár, mint ismeretes, a 10 éves békemozgalom eredményeiről és a békeharc fejlesztésének esélyeiről beszélt. A vita főként az atom- és hidrogénfegyverek eltiltásának problémája, az európai béke megszilárdítása és a gyarmati rendszer ellen irányuló küzdelem kérdése körül folyt. A vasárnapi ülésen Ilja Ehrenburg elnökölt. Joszitaro Hirano tanár, a japán békebizottság elnöke hangsúlyozta, Japán lakossága egyöntetűen állást foglal az imperialista atom- es rakéta-támaszpontok japáni létesítése ellen. A nyugatnémetországi békeharcosok és a lengyel békebizottság képviselői az európai béke biztosításának kérdéséről beszéltek. A lengyel küldött sürgette a német kérdés megoldását. Nagy érdeklődéssel hallgatták meg az ülés résztvevői Saran an kar budhista papnak, a Béke-Világtanács tagjának beszédét. Saranankar a gyarmati rendszer ellen küzdő afrikai és ázsiai országok szolidaritásának fokozása mellett foglalt állást, hasonló értelemben nyilatkozott Irak, Irán, Jordánia és Indonézia küldötte is. (MTI) Mind egy szálig A jövő városa Miskolci Zenei Napok ulán Vasárnapi sportered menyek K. ÜZEMEINK, láiYÍfü ÉLETÉBŐL J ifjú műszakiak a kongresszusi felajánlás sikeréért A DIMÁVAG KlSZ-bizottsága mellett működó ifjú műszakiak tanácsa szervezetten segíti a gyár kollektívája előtt álló feladaton megvalósítását. A 25 fiatal mérnököt és technikust számláló tanács ez’ évi munkatervét két főfeladat megvalósítására építette fel. Az egyik a pártkongresszus tiszteletére terven felül vállalt mintegy 10 millió forint értékű felajánlás teljesítésének elősegítése, a másik pedig a műszaki színvonal emelésének meggyorsítása. A cél elérése érdekében minden gyáregységhez egy-egy fiatal mérnököt, technikust jelöltek ki, akik állandó és rendszeres kapcsolatot tartanak az üzemek dolgozóival s tanáccsal, útmutatással segítik őket. Űj, célravezető, korszerű munkamódszerek, technológiák bevezetését szorgalmazzák; Az egyes feladatokra munkabrigádokat alakítottak. így egy szerkesztőkből álló kollektíva például az azonos jellegű alkatrészek tipizálását, egységes szabvány szerinti sorozatgyártását akarja megvalósítani az eddigi költségesebb és lassúbb egyedi gyártás helyett. A minőség , javítására és • a gazdaságosság érdekében a gyárba érkező anyagok átvételének módját is átszervezik. Az egyes munkaműveletek gyorsítására célgépeket állítanak üzembe. A gépek terveit fiatal mérnökök készítik el. A szakmai ismeretek gyarapítására előadássorozatot szerveznek. Az anyagtakarékossági brigád már eddig 720(1 kilogramm hulladékanyagot kutatott fel és hasznosított. Az ifjú műszakiak munkájának jelentős szerepe van abban, hogy a gyár kollektívája terven felül már ecidig számos géper, köztük két Hidasi-féle szénrakodót, ötven vasúti kerékpárt, tetemes mennyiségű alkatrészt készített el terven felül. így a vállalásnak eddig mintegy negyedrészét teljesítették, Komplex-vizsgálatot tartottak a bükkaljai bányaüzemben Az elmúlt napokban a kerületi bányaműszaki felügyelőség komplexvizsgálatot tartott a bükkaljai bányaüzemben. Az aknák állapotát — a múlt évi vizsgálat eredményeit figye- lembevéve —, kielégítőnek találták. Sajószentpéteren a III. akna az, ahol a biztonság szempontjából a jövőben nagyobb gonddal kell eljárni. Egyes munkahelyeken talált hibákért a műszaki felügyelet és a fizikai dolgozók között kisebb ösz- szegű büntetéseket osztott a bányaműszaki felügyelőség. A büntetéseknek inkább erkölcsi nevelő hatásuk van. hogy okulva az eddigi hibákból, a jövőben hasonló mulasztásokat, illegve az ebből származó baleseteket elkerüljék. Az adott szóért A pártkongresszus tiszteletére, valamint a 100 éves miskolci személypályaudvar megünneplésére, a pályaudvar dolgozói jelentős felajánlást tettek. A felajánlások azonban nem maradtak papíron, hanem azok végrehajtása meg is kezdődött. Az első negyedéves tervüket 106 százalékra teljesítették. Az áprilisi eredmények is azt bizonyítják, hogy az állomás dolgozói becsülettel helytállnak. II. Német László kocsimester és brigádja a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért küzd. Az állomáson több mint 60 brigád versenyez már e büszke címért. Az önköltségcsökkentésben is jelentős eredményeket értek el. Az egy kocsira eső kár összege ma már csak 0,02 forint. Különösen kitűnt ezen a téren Győri László és II. Szilágyi János, gurí- tásvezetők és brigádjaik. Mindkét brigád egész évre szóló vállalást tett. Elhatározták, hogy a jelenlegi egy kocsira eső kárösszeget 0,01 forintra csökkentik. A terhelési tervet is magasan túlteljesítették, ami azt eredményezte, hogy 50 te- hervonattal kellett kevesebbet indítani. Ehhez az eredményhez nagymértékben hozzájárultak a miskolci fűtőház dolgozói és mozdonyvezetői is, akik vállalták a túlsúlyos vonatok továbbítását. Kimagasló eredményt értek el a fűtőháznál a következők: Klein Árpád, Varsányi János mozdonyvezetők; Molnár Imre, Pócsi Imre, N. Bükk János és Ni Bükk József fűtők. A forgalom részéről Fehér László állomásirányító és Török József kocsimestert és brigádját illeti dicséret. A miskolci személypályaudvar dolgozói felajánlásaik alapján elhatározták, hogy május 18-tól május 25-ig az állomás 100 éves fennállásának méltó megünneplésére ünnepi hetet tartanak s ez idő alatt az önköltség csökkentésével, valamint a balesetmentes szolgálattal nagyterhelésű 100 éves jubileumi tehervonatokat indítanak. Egyben elhatározták az állomás dolgozói, hogy az állomás 100 éves fennállása alkalmából május 22-től újra a közismert miskolci Tiszai pályaudvar nevet veszi fel. Kovács Gyula tudósító Eredményes robbantási kísérletek A Fölnagy-féle robbantási kísérleteket a közelmúltban kezdték meg az edelényi 11-es aknában. Jelenleg két kamrafejtésen és egy széles elővájáson folynak Felnagyít0 robbantási kísérletek. Az eddigi eredmények kedvezően alakultak, s reméljük, a kísérletek befejezésével gazdasága*- sabb és minőségileg is jobb robbantási eljárással jövesztik majd a szenet. A kongresszusi versenyben elért sikerekkel ünnepük fennállásuk 10 éves évfordulóját az állami gazdaságok Idén ünnepeljük az állami gazdaságok megalakulásának 10. évfordulóját. Az elmúlt évtizedben állami gazdaságaink lerakták a korszerű, szocialista nagyüzemi gazdálkodás alapjait. Tavaly az időjárás viszontagságainak leginkább kitett kalászosoknál — például búzánál 3.5 mázsával, országosan 51 százalékkal takarítottak be többet, mint az egyénileg dolgozó parasztok. Túlszárnyalták a kapásnövények termésátlagait és biztatóak az állattenyésztés eredményei is. Állami gazdaságaink eredményeiket most, a jubileumi évben a gazdálkodás színvonalának javításával tovább fokozzák. Csatlakoztak a Földművelésügyi Minisztérium kollégiuma és s MEDOFiy elnökségének felhívásához és a jubileumi versenyt a pártkongresszus tiszteletére a következő célkitűzések megvalósítása érdekében indítják el: A gazdálkodás minden területén fokozzák a munka termelékenységét. A termelőszövetkezetek segítése érdekében bővítik a silókukorica termesztést. Úgy határoztak, hogy a tervezettnél 20 százalékkal több silót készítenek és ezt a mennyiséget az arra rászoruló termelőszövetkezet leknek átadják. Elhatározták azt is; hogy növelik a szarvasmarhatenyésztés eredményeit, az üszők 18 hónapos korban történő korosbításával, a 100 tehénre jutó borjúszaporulat növelésével és a meddőtehenek létszámának csökkentésével. E célkitűzéseket az állami gazdaságok az idei termelési tanácskozásokon megvitatták és egymás után tettek vállalásokat azok túlteljesítésére, a pártkongresszus tiszteletére. As MTI tudósítójának jelentése a genfi külügyminissteri értekesiet megnyitó üléséről A MTI tudósítója jelenti: A genfi külügyminiszteri értekezlet megnyitását a négy nagyhatalom' képviselőinek hosszas, nem hivatalos tárgyalásai előzték meg. A tanácskozások középpontjában az a kérdés állt, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi gye figyelembe, hogy a népek békét és szavatolt biztonságot akarnak. Ez az akarat kifejezésre jut az atomfegyverkísérletek megszüntetésére, az atom- és hidrogénbombák használatának eltiltására, a fegyverzet csökkentésére, a demilitarizált övezetek megteremtésére irányuló követelésekben. (MTI) ■■ ...... —..—-----------1