Észak-Magyarország, 1959. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-25 / 71. szám
6 RSZAKMAGYARORSZAG Szerda, 1959. március 25. ^\2aí/Tcleyfx^ !. Fásítás Borsodban Tavasz kezdetével évek óta nagyarányú fásítást indítunk az egész ország területén, de különösen hatalmas méreteket ölt ez a munka Borsod megyében, hiszen a Blikkben és a Zemplénihegységben hazánk legnagyobb és legszebb erdőségei díszlenek. Erdőgazdaságaink milliószámra szállítják az ingyen csemetéket, suhángokat, vagyis államunk súlyos összegeket fordít minden esztendőben a fásításra. Sajnos, azonban nem becsüljük meg érdeme szerint ezt az évenként megújuló szép mozgalmat. Egyrészt azért nem, mert községeink még mindig nem élnek eléggé ezzel a kínálkozó lehetőséggel. Bizonysága ennek az, hogy megyénk sík vidékein a községek határai, dűlői, mezei útjai még elég sivárak, kopárak, nagyon sok fá\ lehetne még oda ültetni. Másrészt pedig erdeinkben, parkjainkban, az utak, árkok mentén láthatunk ugyan már sok helyen régebben elültetett csemetéket fiatal fákat, de szinte minden tizedik lépésre letaposva, derékba törve találjuk őket. Erélyes társadalmi összefogásra és kemény hatósági intézkedésre van szükség, amely lefogja megakadályozza a durva. barbái kezeket az efféle vandál pusztításban. Mert csakis ezzel a kíméletlen és következetes eljárással érhetjük el, hogy a drága pénzen termelt és nagy gonddal elültetett sok-sok millió csemete előbb utóbb terebélyes fává is nőhessen IDŐJÁRÁS Varható időjárás szerda estig: Feiiiö- átvcmuiásöií néhány helye") kisebb zá- h A, esf tlef zh/atar. Mérsékelt délkeleti, déli, később délnyugati szél Az éjszakai lehűlés egy-két fokkal gyengül. A nappali fdmeleged és alig változik. várható legalacsonyabb éiszakai hö- ™™tílell>lusz 2 ~ PluS2 5- legmagasabb homerseklet szerdán 17—20 íoT-KOZOttKLUBHUSÉG Zú'ililíiiérők * Kohlraa.jer Józsefné tokaji lakos-) nál ez év január iában egy 100 literes £ pálinkafőző üstöt és 14 liter cukor- £ pálinkát találtak a pénzügyőrök. A ? szomszédban lakó Béla nevű fiánál} 1959. február 20-án pedig a földbe^ ásva 65 liter cukorcefrét találtak,^ amit 15 kg. cukorból készített. ^ Kohimajer József né kocsmáros (í volt és rendszeresen foglalkozott zug- főzéssel és zugkiméréssel, fiával együtt, sőt a leánya. Kohimajer Róla is segített neki. A pénzügyőri nyomozok megtalálták a pálinkafőző készüléket és megindították ellenük az? djárást. A játékvezető sípjába fuj, s a száguldó labdarúgók szálfaegyenesre dermednek a pálya közepén. Néma csend telepedik az előbb még zúgó, morajló sportpályára. 15 ezer ember egyszerre, szinte öntudatlanul áll fel, s emeli le kalapját. Sokan, nagyon sokan talán nem is tudják, hogy miért. Egy perc néma, tiszteletet parancsoló csend... A pályán egy játékos lehajtja a fejét. S amikor újra harsan a síp. valaki szól: — Bunának hajnalban meghalt az édesanyja... — Hajrá „Vasút”! — harsan végig a kiáltás a pálya felett. S ez jelenti, hogy „Veletek vagyunk! Veled is Buna, akit a gyász ért! És köszönjük, hogy mégis eljöttél ... Hálásak vagyunk a hűségedért...” Pedig mennyi vívódás, kínlódás előzte meg Buna (Buő,ai) János elhatározását, hogy — Jövök! Nem hagylak cserben benneteket fiúk! Mennyi emléket, szívbéli fájdalmat kellett visszafojtani. „... csitulj te szív...” # Buna János, vagy ahogyan a szurkolók tízezrei ismerik — „a Budai”, közel 10 esztendeje került Miskolcra, a vasutasok sportcsaládjába. Tíz év! Buna János azóta már magamögött hagyta a harmadik X-et is. És mégis. Most érte el formájának tetőpontját. Egyike a magyar középhátvédek legkiválóbbjainak. Tíz év! Mennyi csábítás, ajánlat környékezte ezalatt a .nagy egyesületektől”. Nem. Nem hagyta itt csapatát... Vasúti tiszt. Ilyen minőségben dolgozik. Nem ismerem. Közelről talán soha nem láttam őt. Kollégái, sporttársai mondták: — Példamutató, szerény viselkedésével, kedves magatartásával igen sok hívet szerzett sporttársai és a szurkolók között... — Oszlopa az MVSC védelmének... — A maga nemében klasszis... — mondták, akik ismerik Bunát. És láttam jómagam is. Tanúsíthatom. És °okán ismerik. A pályáról. Bunát — Budait ... És mégis, milyen keveset tudnak róla. Róla, az emberről! Feleségével és édesanyjával élt itt Miskolcon. Rajongásig szerette idős édesanyját . . . Emberi sors. Akinek panaszkodhatott^ akivel örömeit osztotta, vége... Vége már. Meghalt a mama . . . anyám . . „ anyukám... * És befejeződött a meccs. Lehet, szabad, kell most már némán könnyezni. Nem futballista immár. Gyerek. Anyjának gyermeke ... Temetés! A legkedvesebbre borul a sír. Buna János itt sincs egyedül. Játékostársai, klubjának vezetői elkísérik a sírig. Viszik Miskolcról Sátoraljaújhely felé társuk édesanyjának végső tiszteletére virágaikat... ... és most ismét ott áll a csapat. Egyember- ként. Vigyázzák társukat. Osztoznak vele. Most bánatában. És osztozunk vele mi is. Mindannyian. Hiszen figyeltük fejlődését. mint gyermekének első lépéseit az anya. Osztozunk veszteségének. gyászának nagy fájdalmában... És igyekszünk segíteni Öt (réva) A Szinvavöígyi Együttes énekkara a napokban mutatta be fesztivál] műsorát a Nehézszerszámgépgyárban. 23-án este pedig a. Zeneművészeti Szakiskolában a Tanácsköztársaság, 40. évfordulójának jubileumi műsorán szerepelt nagy sikerrel. A DIMÄVAG szakszervezeti bizottsága tegnap délután fél 3 órakor nagyakfíva ülést tartott. A hangácsi kultúrcsoport 21-én és 22-én sikerrel mutatta be a Mágnás Miska című operettet. Az előadás érdekessége volt, hogy a komplikáltabb szerepeket a kultúrcsoport vezetője és Kulcsár István tanító játszották. Összejövetelt tartott a napokban a Bányászati Egyesület borsodi csoportja, ahol Nagy János főmérnök bevezető szavai után Herendovics Imre tartott vetítettképes előadást, a Szovjetunió bányászatának gépesítéséről és az energiagazdálkodás legújabb vívmányairól. Ä Tanácsköztársaság 40. évfordulójára megyénk bányatelepeinek szinte valamennyi üzeme és aknája teljesítette, illetve túlteljesítette tervét. A sznhakállói Il-es akna kiváló munkával befejezte az első negyedévre esedékes tervfeladatát, s ezzel 857 tonna szenet adott népújságunknak. A miskolci Zrínyi Ilona leánygimnázium ma, szerdán délután 6 órakor az SZMT Megvei Klubjában megismétli nagysikerű magyar népmű- ' vészeli estjét. A műsoron népballadák, dramatizált népmesék és a Hangom fonó című népi játék kerül bemutatásra. Kazincbarcikán a Tanácsköztársaság megalakulásának 40. évforduló* ja tiszteletére kedves ünnepség keretében emlékeztek meg az 1919-es harcokról. Felkeresték és az ünnepségre meghívták a harcokban részt- vett veteránokat, akik kormány és pártkitüntetésekben részesültek. Tisztasági verseny — Tegyétek csak ide azt a lemezt • kupac elé. Legalább nem noszogatnál tartó részleg, míg a harmadik helyre a tröszt igazgatósága került. Egyéni versenyben a miskolci bányaüzemekhez tartozó Oravecz István, az ormosi bányaüzemekhez tartozó Üveges János tűnt ki, valamint az ugyancsak néldás, szép eredményt elérő Faigei Gyula, Stecz János és Kanvuk József. A fent említett öt kivágó dolgozó között 9 ezer forint jutalmat fizettek ki. Ezenkívül ezerp-.'prp forír»t iutp^mhnri ráorrpcíílf; p két legjobb eredményt ed ért üzem újítási előadója, a miskolci b^nva- ííT-emn"! M^skó T.ószió. a szállító és karbantartó részlegnél pedis? Nagy János. Üi lakásokhoz —- csatornázás, vízvezeték A Miskolc III. kerületi Lila utca régebben üres térség volt. Az elmúlt 3 év alatt énült be lakásokkal. Az új utca ú.i lakóinak egyetlen gondjuk volt még, hogy nem volt az utóéban vízhálózat, se szennyvízcsatorna. Mint Nyirő Sándor elvtárs " tanácselnöke táiéko^ta.to+í bennünket, a hét eleién hozzákezdtek — kb. 100 ezer forintos költséget igénybevevő — szennwírcsa torra érméséhez, s két hét múlva megkezdik a vízvezetékhálózat építését is. A LENIN KOHÁSZATI MÜVEK i középhengermű MSZMP alapszerve- i zete, műhelybizottsága, üzemvezető- i sége és az üzem összes dolgozói i zászlót adományoznak a KlSZ-alan- i szervezetnek. A zászlóavatási ünnep- i séget március 28-án a gyár műszaki klubjában tartják meg. f A Borsodi Szénbányászati Tröszt ) igazgatósága és a szakszervezeti ) trösztbizottság újítási versenyt hir> detett az ez évi tervfeladatok meg> valósítása és a szén minőségi javítása érdekében. A legújabb értékelé- | sek szerint a versenyben az első [ helyre a miskolci bányaüzemek, a ' második helyre a szállító és karban>A borsodnáda?di fiatalok i Vasárnap — ahogy arról bennün- l két értesítettek, — a borsodnádasdi bánya fiataljai újabb nagyszerű , feladat teljesítésére vállalkoztak. I Mintegy húszán összeállva anyag- 1 mentő brigádot létesítve leszálltak a 'bánya mélyére, ahol az elfekvő t anyagok — ócskafa, vas és egyéb > tárgyak — összegyűjtését végezték Munkájuk elvégzéséről, helvtál- j jósukról több mázsa ócskavas és ócskafa hulladék dicsérőleg szólnak. — — — — V 'W Négy és fé-ezerref növekedett a könyvállomány Perecesen könyvtárosnak, aki lelkesen és szor-^ galmasan munkálkodik a könyvtár! fejlesztésén. Az elmúlt tíz év alatt; 4 ezer 553 kötettel gyarapodott al ^könyvállomány. Különösen a szép-' \ irodalmi könyvek olvasása iránt ,i \ nyilvánult meg nagy érdeklődés aj \ bányászok körében. Mindezt figye-! \ lembevéve, ez évben már 33 kötet' \könvvet vásároltak. A közeljövőben, \ újabb 500 forintot költenek a könyv-^ \ piacon megjelent, legújabb kötetek, \ vásárlására. Kát nap alatt 900 szakkönyv ä Családlátogatással egybekötött i könyvvásárt rendeztek a napokban | a Hegy alján lévő földművesszövet- S kezetek. A családokat felkereső és a könyveket ismertető KISZ-fiatalők,\ földműves szövetkezeti aktívák, szö-j vetkezetek nőbizottságának tagjai ■ két nap alatt — Tarcalon, Tokajon, \ Mádon, Bodrogkereszturon, Szeren- $ csen és Sárospatakon — összesen; 900 darab, főleg szőlő-, bor- és gyü-\ | mölcstermeléssel foglalkozó szak-' | könyveket adtak el. A vásárlók el-\ 'mondották, hogy látták ugyan eze-\ két a. könyveket az üzletekben, del | csak most, a beszélgetések során is-( merték fel, mennyire fontos ez min-i ’ dennapi munkájukban. 4 Hét mester és 163 tanuló munkájáról nyer elhelyezést a vállalat egyes üzemeiben. Tanulmányi eredmé-' nyeik, az eddigi vizsgák azt bízó-? nyitják, hogy méltó utódai tudnak lenni a gyár idős szakmunkásainak, * * akik különböző termékekkel Európa' más országaiban is elismert szakte-j kintélyt vívtak ki maguknak. j i Í — Mezőnagymihályi Állam? Gazda- ság? ... Az igazgató elvtársat Kérem ...' a — Itt Vígta Balázs igazgató ... á — Úgy értesültünk, hogy szerződéses Talapon az állami gazd'sások többezer hi- ( zott ürüt szállítalak külföldre és ebből a Mezőnagymihályi Állami Gazdaság adja ^ a legtöbbet? > _ Igen. Eddig 800-at indítottunk a rendeltetési helyére. A többit cs~k húsvét után tudjuk szállítani, mivel a budapesti vágóhíd csak az ünnepek után vállalja a , feldolgozásukat. a — Milyen állapotban kerülnek külföld- ? re? ’ f — Kétfelé hasítva. é ~ Hány hízott bárányt kell még Rül- $ földre expprtálniok? i * — Háromszázat. — Ez így is van. A damaszt abrosztól a stampedlis poharakig, az evőeszközöktől kistányérokig mindennel tudunk szolgálni megrendelőinknek. És persze van még egy újdonságunk. Húsvét másnapján inspekciós szolgálatot tartunk. Ha felhívjuk a 36—163 telefonszámot, akkor gyorsan és pontosan autóval szállítunk utánpótlást az időközben kifogyott ünnepi ételekből, italokból. — Már korábban hírt adtunk róla, hogy az Avas Étterem házhoz szállítási megrendeléseket vesz fel különböző ünnepi alkalmakra. Van-e sok megrendelés a húsvéti ünnepek előtt? — A miskolci háziasszonyok most elárasztottak a húsvéti megrendelésekkel. Eddig már több mint 350 megrendelés érkezett hozzánk. — Milyen ételféleségekre? — Elsősorban a cukrászsüteményekre. Torta, minyon, teasütemény ... de nagy keletje van a hideg-tálaknak is. Pástétomok, kaszinótojás, halkocsonya, stb. És természetesen az italok. Bor, likőrök, sör. És mindezt házhoz szállítva, negyed osztályú éttermi áron.,, — A megrendelők?.., — Valamennyien nagyüzemi dolgozók, olyan háziasszonyok, akiknek nincsen idejük sütéshez, főzéshez. — Hallottuk, hogy különböző étkészleteket is kölcsönöz az Avas Étterem, egészen csekély összegért... Häfßisiiiiven ippeiiíielís a húsvéti Értre — Interjú Budai Benjáminnal, az Avas Étterem és Szálló vezetőjével — hászati Művek Bartók Béla Művelődési Házában rendezi meg az 1958—59. tanévi első növendék- hangversenyét. A koncert műsorán Peuerl, Kassai, Kabalevszkij, Schu- bért, Grecsaninoff, Csajkovszkij, Weiner, Kopilov, Bartók, Goedike, , Glazunov, Händel, Schumann, Mozart, , Alexandrov és mások művei , szerepelnek. Zongorakísérettel közreműködnek: Dr. Saád Andorné, , Soltész Éva, Takács Erzsébet és (Vándory Erichné tanárok. A Nehézszerszámgépgyár modern tanműhelyében hét mester irányítása mellett 163 tanuló igyekszik elsajátítani a forgácsoló szakmához szükséges szakmai ismeretet, a szakma egyes mesteri fogásait. A tanműhely vezetője, Bohus Kálmán már az ötödik ikszen is túl van, mégis fiatalos lendülettel és hévvel tanítja — ahogy ő mondja — a fiait. Ez évben 66 fiatal szabadul fel, s A miskolci II. kerületi Erkel Ferenc állami zeneiskola a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulója tiszteletére, március 25-én, szerdán délután a Lenin KoBecsületből jeles \ Szabó Istvánná kórházi dolgozóf ugyancsak meglepődött a minap, $ amikor a villamosban ráeszmélt, f hogy g megállónál lévő váróhelyi- j ségben felejtette rétikuljét. Oda 300 forint, a takarékbetétkönyv, iga zolványok és más fontos okmányok í— volt az első gondolata. # Kár volt a nagy ijedtségért. A | retikült ugyanis Leszkaráti Dezső, \ a Vöröshadsereg útja 1. számú ház . lakója találta meg. Címét a kórház •, portáján leadta, hogy a jogos tu-K lajdonos jelentkezhessen a talált { tárgyért. \ Szabóné örömmel sietett Leszka-) váliékhoz. Egy fiatal házaspár, s három gyermek fogadta. A retikült ^ érintetlenül kapta vissza. Leszkaráti ■> Dezső becsületből jelesre vizsgázott.) Növendék-hangverseny A Pereces bányatelepi bányász szakszervezeti könyvtár az elmúlt 10 év alatt igen sokat fejlődött. Ebben nagy része van Zádor Imre ten háromajtós szekrényt, égy dől-* gozó kombináltszekrényt, egy dől-’ gozó pedig egy teljes kárpitos garni-* túrát vásárolt. * Minden nyolcadik dolgozónak mosógépe van A Miskolci Pamuti'onó Vállalat dolgozói közül tavaly és az idén is sokan vásároltak — és vásárolnak — mosógépet. Jelenleg a vállalatnál minden nyolcadik dolgozó mosógéptulajdonos. Ám a dolgozók nem-i csak háztartási gépeket, hanem bú-l tort is vásárolnak, s még hozzá elég! szép számban. Az üzemi bizottság! a legutóbb bútorra kapott utalvá-í nyokat. Mondanunk sem kell, hogy' valamennyi utalvány gazdára talált. Ennek alapján a napokban ha'é dolgozó vásárolt konyhabútort, ket-í Csaknem 14 tonna drága ötvözött anyagot takarítanak meg j A DIMÄVAG Gépgyárban a dömper hátsótengelyek gyártásához a szokásos eljárással sok króm ötvözésű alapanyagot használtak. Pasztusák János műszaki dolgozó -J javaslatára új gyártási módot vezettek be. Ennek alkalmazásával tengelyenként mintegy öt kilogrammal kevesebb anyag szükséges. így az •tólagos számítás szerint egy év, l alatt csaknem 14 tonna drága ötvö-! 7 .. , i jjzett anyagot takarítanak meg. Ennek, 0 értéke körülbelül 120 ezer forint. ! KISZ-ép étkezés , Miskolcon • 1 A Borsod megyei Építőipari Vállalat Miskolcon, a Tizeshonvéd utcában 48 lakás építésére kapott megbízást. A munkákat februárban kezdték meg és az építkezésen nagyobbrészt KISZ-fiatalok dolgoznak. A fiatalok Szoboszlai Tibor építészmérnök javaslatára védnökséget vállaltak az építkezés felett. Megfogadták, hogy minőségi munkával — ameny- nyiben a beruházó úgy kívánja — az épületet augusztus elejére t-tö alá hozzák. Az adott szó betartásáért lelkes munka indult a KlSZ-építkezá- sen. A fiatalok al»g három hét alatt 209 ezer tégla felhasználásával 850 köbméter falat építettek, s ma már a földszinti falegyent készítik. A napokban újabb fiatalok érkeznek az építkezésre. A nemrég segéd- vizsgát tett fiatal éritek itt kezdik meg gyakorlati nv.mkálukit. A K7SZ- szervezet kezdeménverésére most az építkezés fiatal műszaki vezeti s"v?k- másítő tanfolyamot szerveznek, ame-1 lyen a gyakorlati munka mrületl el-' mél éti oktatásban részesülnek a i KISZ-építkezés dolgozói. < Újítási verseny a borsodi tröszt üzemeiben