Észak-Magyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-13 / 10. szám

2 s'.SZAKMA«; V A KOKSZA'-fedd, 1959. január 13. Amire ők kényesek TJíába, relativ dolog, kinek ki vagy mi a szép, kinek mi tet­szik. Egyiknek a szőke, másiknak a barna, egyiknek a karcsú. magas, a másiknak a molett. alacsony, kinefe a fekete szem és fitos orr, kinek a tengerszem és keskeny orr. És ez így is van rendjén. Mert mi történ- mék, ha mindenkinek egyforma gusz­tusa volna! Egy-egy lányt ezren is ostromolnának, amíg ezer meg ezer hoppon maradna. Így azonban min-* den zsák megtalálja a foltját. Azt Szoktuk mondani: de gustibus non est disputandum, ami magyarán azt jelenti, hogy a gusztusok és pofonok különbözők. Node a gusztusok nemcsak a két nem egymás közötti viszonyában, ha­nem minden más dologban is külön­böznek. Etyik embernek az ecet sem elég savanyú, a másiknak a méz sem elég édes. Egyik poéta azt vallja,-hogy a tavasz a legszebb évszak, a ■másik a nyárra, a harmadik az ősz­re, sőt van aki a télre esküszik. Van, akinek a huszonegy, vagy akinek a sakk a legszebb játék. Egyik ifjú akár egész nap rock and rollt tán­colna, a másik folyton a könyveket . bújná, a harmadik meg örökké a he­gyeket mászná, a negyedik örökké fúrna-faragna. És, mint tudjuk, kü­lönbözik az emberek ízlése az iroda- ..lom, a művészet és a politika dol­gaiban is. Csak azt nem tudtuk eddig, hogy van már egy kialakuló egyéni gusz­tus-különbség az űrrakéták körül is. Ezt onnan tudtuk meg. hogy például a Times • vezércikkírójának mind­össze is az a kifogása a szovjet űr­rakéta ellen, hogy nem elég csinos. Szerinte csínosabbak, formásabbak voltak az amerikai kísérleti hold­rakéták. Hogy úgy mondjom, elegán- sabbak, jobban öltözöttek, divatosak, lengébbek, kecsesebbek. És ha nem is értek a Föld és a Hold közötti távol­ság egyharmadáig sem, lenyűgöző bájukkal pótolták azt, ami az ame­rikai tudósok tudományából hiány­zott. Mindenesetre »ürszerübbek« voltak, ha bukandók is. JDersze-persze derék dolog, hogy az a testes szovjet űrrakéta a maga másfél tonnájával és vörös­lobogójával kirepült a Föld vonzó­köréből és időtlen időkig ott fog keringeni a Nap körül. Ezt elismeri a cikkíró is. De meg van győződve arról, hogy Jupiter, Mars, Neptunus és a többi gentleman azonnal észre fogja venni: ez a jövevény nem Amerikából jött, hanem olyan or­szágból, ahol nyilván nem ismerik az űrdivatot, az űr-ízlést, egész má­sak a szépségfogalmak. Biztos, hogy Vénusz Önagysága kézfogásra sem fogja méltatni. Mit tehetünk arról, hogy mi mégis ezt az űrrakétát találjuk a legkecse­sebbnek, leggyönyörűbbnek, legcsí- nosabbnak és lege lr agadó b b na k a világűr összes bolygója között. Főleg pedig a legdivatosabbnak. Merthogy más a mi gusztusunk. (—u —a) 3avos!at a diplomások új esküjére Dr. Mampell német, professzor nemrégiben az atomveszélyről tartott értekezleten a következőt javasolta: az exakt tudományok minden műve­lője diplomája átvételekor esküt te­gyen. Ennek szövege az orvosok »Hippokrateszi esküjének;« szavait venné alapul. Lényege az. hogy az új doktor soha ne használja tudását az emberiség ellen. Szövege a követ­kező lehetné: »Kötelezem magamat, hogy a tudományt minden erőmmel csakis az emberek javára használom fel. Ismereteimet semmiképpen sem állítom az emberi élet megsemmisí­tésére irányuló tevékenység szolgá­latába. Eskümet életem végéig meg­tartom.« Gyorsabb és pontosabb tervezést A földniűvesszövetkezeti létesítményekről meg iis jegyezte, hogy nem azért van ott. mintha megfeledkezett volna róla. Zádorfalvához tartozik a gö- mörszöllősiek ügye. Mielőtt a kör­zetbe mentünk, helyszíni szemlét tartottunk Gömörszöllőson. Itt már sejtettük, hogy készül valami, mert nagymennyiségű téglát találtunk. Azonban az adminisztratív intézke­dések itt sem jók. Az FJK jogügyese egy kicsit elaludt. Ugyanis a telek tulajdonjoga még nincsen tisztázva. Az épület eddig a legeltetési társu­laté volt. azonban, midit a telek­könyvből kiderült, az eredeti birto­kosa nem a társulat, hanem egy olyan személy, akinek nevéről a fa­luban nem is tudtak, nem ismerték, nem látták. A legeltetési társulat le­mondott tulajdonáról, a nagyobb közösség, a falu javára. A bódvaszilasi ügyvezető, Dudás bácsi éppen akkor érkezett meg Tornanádas,káról, ahol telekkönyv- ügybcn tárgyalt — ugyanis itt a jö­vőben új bolthelyiséget és italboltot építenek. Sajnos, a telekügy egyelőre még rendezetlen. Magántulajdonban lévő telket kell vásárolni és az ár körül egy kis vita alakult ki. Végül is úgy egyeztek meg, hogy a leg­alkalmasabb területből 400 négy­szögölet megvásárolnak, elkészítik a programot és január 30-ig megkül­dik tervdokumentációs igénylésüket. Úgy tervezik, hogy társadalmi mun­kával csökkentik a költséget, főleg a fuvar terén kívánják igénybe venni a földművesszövetkezeti tagok segí­tőkészségét. Pedig igyekezni kell. mert köny- nyen előfordulhat, hogy a többi me­gyék megelőznek bennünket és mi­vel a tervező vállalat beérkezési sorrendben végzi a munkát, így a borsodiak lemaradnak s akkor év végén majd megint arról keli tár­gyalni hogy hány millió • forintot nem építettek fel. BÍRÓ PÉTER CSÁPOLÁS Világosodik. ladozik és mind jobban utat tör magának a fény. Reggel 7 óra. Az ózdi martinacélmű I. számú kemen­cebrigádja most áll. pihen. A daru­son a sor, adagol. Szaporán, fürgén fordul és a kemence gyomra egyre telik. A darus még néhány adagot beönt, aztán a brigádvezető, Tóth Dezső megállásra szólítja. — Ebből elég! Jöhet a meleg! — mondja. Várnak. Múlik az idő. A brigád­vezető már ideges. — Mi lesz? Meddig várjunk? — dohogja, és a korláthoz lép. — Mikor hozzátok már az üstöt? — kiáltja az öntőcsarnok mesteré­nek. — Nincs — hangzik a válasz —, pakoljatok szilárdból. Tóth Dezső mérgesen vágja a ke­mence oldalához a cigarettacsutkát: — Ezt hamarább is megmondhat­tátok volna! — morogja. Sarkon for­dul és már szólítja is a darust, hogy pakoljon tovább. Az órák egymást követik. Nemso­kára felzúg a műszak végét jelző szi­réna. Az I. kemence azonban még mindig nem csapolhat. Hiába, a hi­deg, szilárd vas alá tovább kell fű­teni. De már forr az acél. A brigád: vezető próbát vesz. Felhúzódik a ke­mence ajtaja s a lángok szabadon csapnak ki a nyíláson. Tóth Dezső belemeríti a több mint 15 kilogram­mos hosszúnyelű kanalat a rotyogó acélba, kihúzza és kétrétgörnyedve csurgatja a íormázóba. — Még mindig nem jó! — mondja —, de megvárják a vizsgálat ered­ményét ÍSj Magas a kéntartalom. A brigádta- gok — Mihalovics Árpád, Tóth Joa­chim, Balogh Tibor és a brigádve- zető — lapátot fognak s egymást követve dobálják a meszet a ke­mencébe. A nyitott kemencéből po­koli hő árad. Izzadnak az emberek, de ők ezt fel sem veszik. Megszok­ták már. Valamennyien régi, 15— 20—25 éves munkások. — Most még nincs is olyan nagy meleg — mondja Mihalovics, aki éppen lendítésre markolja a teli la­pát meszet —, de mi van itt nyáron! Valósággal ég az arcunkról a bőr. Pihenő következik. De csak n^~ rtnvufj hány perc az egész, mert a mész,, amit bedobáltak,, mind . fenm maradt a sűrű salak tetején. A bri­gádvezető újra lapátot fog. A töb­biek is követik. Bauxitot szórnak be, hogy szétmarja, »higgadttá« tegye a salakot. Ezen is túlvannak már. És a hőfokmérő még csak 1570-et mulat, holott 1650-re kell hevíteni az acélt Még egy óra van hátra a műszakból. A brigádvezető türelmetlenkedik s ahogy csak lehet, fúvatja a kemen­cébe a pakurát. Nagyokat nyög, szu­szog a kemence. Tóth,Dezső körülnéz, megvizsgálja, elő van-e készítve minden a csapo­láshoz? Az öntőcsarnokiak még min­dig a kifolyt, összeállt salaktömbbel kínlódnak. — Mért nem szakítjátok fel? — kiált rájuk Tóth. — Mi Kor akarjátók beállítani az üstöt? Mindjárt csapo­lunk. — Nem keményedéit meg meg. A belseje lágy, folyik — válaszolja az egyik munkás és a stangát jó mé­lyen beleszúrja az elfolyt acélba. (Mert nem salak volt az, hanem acél, ami az előző műszak alatt folyt ki.) Nagy nehezen behelyezik az üstö­ket és már kongatnak is. Ez a kon- gatás azt jelezte, hogy az I. kemence felkészülhet a csapolásra. Most már minden rendben van. A hőfok meg­felelő. Az adagkészítő mester, Ta- podi László azonban még egy utolsó próbát rendel. A brigádvezető újra nekikészül. Kimerít egy kanállal s a mester már a szikrázásról megálla­pítja: jó az acél, csapolhatnak. Nehéz munka következik. Ketten is vésik a dugózárást. Tompa ütések hallatszanak. A lyukasztó beljebb és beljebb fúródik a kemence oldalába: Egyszer csak vékony csíkban ki­buggyan az acél. A vékony erecske egyre dagadtabbá, nagyobbá válik* végül is már nagy lyuKat marva, vörösen, ezernyi szikrát hányva, va­dul ömlik az acél, mint a láva, két­oldalt az üstökbe. Pillanatok alatt k^1nceal Fellélegeznek a martinászok. Tóth Dezső is fáradtan törli meg izzad­ságtól gyöngyöző homlokát. — Nehéz nap volt ez a mai —* mondja. — De azért sikerült. — Mi készül majd ebből az acél­ból? ■— kérdem. — Vasúti tengelyek es tárcsák, — válaszolja. A brigád nem tart pihenőt. A csa­polás után nyomban, hozzáfognak a kemence javításához, majd újra megkezdik az adagok pakolását. Do már azt nem ők, hanem az »ablé- zuk« csapolja. Török Alfréd SZEBELKÓ IMRE: AZ ELSŐ RIADÓ — Elbeszélés — a zárban s megnyílt a veranda ajtaja. Ahogy beléptünk, hosszú hálókabátban, egy zilálthajú fiatal nő bámult ránk ijedten. Megmutattuk neki a razziát engedélyező írásbeli parancsot. A hölgy erre rikácsolni kezdett. — Micsoda zaklatásokat találnak ki maguk? Miért nem hagyják pihenni a szegény dolgozót? Még csak a verandában néztünk széjjel, máris meglepetéssel tapasztaltuk a fényűzésnek, gazdagságnak sok-sok jelét. Értékes faliszőnye­gek, festmények mutatták, hogy valódi „szegény dolgozókkal” állunk szemben. A JÁRŐRPARANCSNOK „kiselőadásba” kezdett, hogy felvilágosítsa a háziasszonyi: mi éppen a dolgozók nyugodt életét védjük. Közben ránéztem a-„dolgozó asszony” kezére. Az ujján ékszerek ragyogtak, a körmök élénken vöröslői­tek. Ennek bizony sohasem volt a kezében kapa- nyél, de még főzőkanál sem. Javasoltam a járőr­parancsnoknak, hogy hagyjon fel a politikai tá­jékoztatóval, kezdjük meg a kutatást. Bemen­tünk. A rajparancsnoknak feltűnt, hogy egy dí­ványszerű heverőn igen szép párnácska fekszik. Határőrszimatja arra késztette, hogy felvegye és megforgassa. Ahogy forgatta, megcsörrent ben­ne valami. Ebben a pillanatban rekedt férfihang ordított fel. — Nahát mégsem mondott igazat önagysága! Mégsem egyedül van — gondoltuk. — Férfi is van a házban. Ám nem volt sok időnk az elmélkedésre, de még a meglepetésre sem. mert a férfi dühösen, pisztollyal hadonászva ugrott elénk. A szomszéd szoba ajtaja mögött hallgatózott, leselkedett eddig. Az arcán az el­szántság dühödt rémületét láttuk. Káromkodva ordított ránk: — Takarodjatok ki, mert kiirtalak bennete­ket. Hozzáugrottunk, megpróbáltuk kicsavarni ke­zéből a pisztolyt. Dulakodás közben a fegyver elsült, s a lövedék a tükörbe csalódott, csöröm­pölve hullott lábunk elé á, csilloaó üvea. Az asszony ebben a pillanatban elvágódott. Elájult. A férfi továbbra is szívósan védekezett, de azért mégis elvettük tőle a fegyvert. A kezére szíj kerüit, majd parancsot kavott, hoay induljon be velünk az őrsre, jegyzőkönyv felvétele végett. Vittük magunkkal a bűnjelet, az első razzia ered­ményét, az alannyal és ékszerekkel jól megtö­mött párnácskát is. A RENDŐR BAJTÁRS ott maradt, hogy ápolja a hölgyet és őrizze a még ottmaradó „dohányt'*. Mire beértünk a laktanyába, már világos volt, de még nem jött fel a nap. A reggel szürke fényében különös arcok meredtek ránk a folyo­sókon. Mérges tekintetű urak és hölgyek egész hada ácsorgóit a fal mellett. Az egyik szobában részeg asszonyok ordítoztak, daloltak. Az egyik határőr mindjárt elmondta a történetüket. — Tudjátok, mi nem házkutatásra mentünk, hanem a patak mentén lapultunk. Alig megér­keztünk, jöttek a jómadarak. Néhány méterre tő­lünk öt alak bontakozott ki a sötétből. Megállí­tottuk őket — mesélte a bajtárs. — Képzeljétek, csempészUsszonyok voltak. Nagy demizsonokkal. És amikor behoztuk őket, kiderült, hogy frissen főzött szilvapálinkát akartak átcsempészni, hogy érte más árut hozzanak. Bekísértük őket az őrsre és bezártuk a kis szobába. Úgy volt, hogy reggel kihallgatjuk őket. De rövid idő múlva hatalmas kacarászás, hallatszott a szobából. Széles jókedv­vel nőtázni kezdtek az asszonyok. Mikor a szol­gálatos bajtárs benyitott a szobába, éppen kor­tyolgatták a pálinkát. Az volt a tervük, hogy megisszák a „bűnjelet” és aztán letagadják még a csillagot is az égről, hiszen ismeritek őket. A .,bűnjelből” azonban csak egészen kevés hiányzott, de az asszonyok holtrészegek voltak. A KUTATÁSBÓL visszajövő határőrök a társalgóban gyülekeztek. Az egyik csoportban Tóth őrmester vitte a szót. — Hogy micsoda agyafúrt némberek van­nak! Mi is elfogtunk egy csomó asszonyt, és csodák csodája! mindnyájan állapotosnak lát­szottak. Még sajnálkoztunk is rajtuk: miért nem pihennek, amikor teherben vannak? — Jaj, kedves bajtársak — sápitoztak —, tudják, hogy nálunk nem lehet kelengyét kapni és azért mentünk át, hogy hozzunk a babának. — Hát jöjjenek, bekísérjük magukat az őrsre, és ott tisztázzák a dolgukat — mondtuk nekik némi gyanakvással. És amikor behoztuk az őrsre őket és mo­tozó nőt kerítettünk, kiderült, hogy szó sincs ba­báról. Körülkerítették a derekukat a ravasz csempésznök különböző drága selyem anyagok­kal. így akarták megtéveszteni a bajtársakat. Dehát nem „verhettek át” bennünket. Mi is elmondtuk esetünket a párnácskával és a vöröskörmű hölggyel. Közben teljes reggel lett. Elrendelték a so- rakozól. Az ellenőrzésnél kitűnt, hogy egy cso­port még nem érkezett meg. Már éppen értük akart küldeni a parancsnok, amikor egy hatal­mas teherautó gördült he a laktanya udvarára. Vidáman ugrottak le róla a határőrök, és a jár­őrparancsnok jelentette: — őrnagy bajtárs, jelentem... Éppen akkor fogtuk el ezt a teherautót, amikor a patak gáz­lója elé ért. Szalonna van rajta és néhány mázsa zsír. — JÓL VAN, BAJTÄRSAK! — Kezet fo§M velük a parancsnok. Mindnyájmi jó munkát vé­geztünk az éjszaka a határon. Közben keleten feljött a nap, sugarai meg­törtek azon a ragyogáson, ami a határőrök arcán az örömtől tükröződött. (Vége.) . AZ ELMÚLT ÉVBEN a helytelen szervezés, tervbontás következtében több földművesszövetkezeti létesít­mény nem épült meg megyénkben. Ne keressük az okát, nézzünk in­kább előre, mi lesz ebben az évben? Okulva a múlt év tapasztalataiból, a MÉSZÖV és a SZÖVOSZ már 1958. utolsó hónapjában közösen megtette a, szükséges intézkedést. Mi történt azóta? Erre adott választ az, amit kőrútunk alkalmával tapasztaltunk. Amíg a felső- és a középszervek erőfeszítéseket tesznek, addig alsóbb szerveink nem igen erőltetik meg magukat. Pedig tudniuk kellene, bogy egy-egy új létesítmény meg­tervezése, kivitelezése nem könnyű feladat. Kapacitást kell biztosítani a ‘ kivitelezéshez, telket a létesít­mény számára, s nem utolsó sorban a tervdokumentációt is el; kell ké­szíteni, Ez a feladat a Földműves- szövefckezetok Országos ; Kivitelező és Tervező Vállalatára vár. De Bor­sodon kívül még 18 megyéje van az országnak. Más megyében is fejlőd­nek a földművesszövetkezetek, ők is * ‘haixolnak azért, hogy létesítményeik! határidőre elkészüljenek. < Nézzük talán ♦ sorjában: egy-egy( földművesszövetkezet, amelynek a* legsürgősebb az építkezése, hogyan? készült fel, mit tett, milyen feltéle-S léket biztosított, hogy még ebben azt évben valamennyi létesítménye tetőt alá kerüljön? t Első utunk a sajóecsegi körzetit föl:'művesszövetkezethez vezetett.? Idé' tartozik a sajókeresztűri föld-1 művesszövetkezet is. Ebben a köz-t ségben a terv szerint a jövő évbent 300.000 forint értékű beruházást vé-J geznek. Mit tudtunk meg az élőké-« szülétekről? Úgyszólván semmit. Azt ügyvezetőt nem találtuk otthon, a* főkönyvelő is értekezleten volt, az? adminisztrátorok pedig nem biztat-? tak sok jóval. Annyit megtudtunk,? tiogy 50 000 forint társadalmi mun-? kát akarnak a szövetkezet dolgozói? .elvégezni. Ez szép és dicsérendő.« Arra viszont nem kaptunk kielégítő? választ, hogy a tervező vállalatnak? válaszoltak-e má" s ha igen, milyen? programot küldtek fel, melyik típust? igénylik, a telekkönyvi szemle máso-? Tatát .megküldték-e? így nem követ-? kelhetett más, minthogy Jablonkay? Béla elvtárs beírta az ellenőrző? .könyvbe a tennivalókat. ? Következő állomásunk a sátai kör-? 2eti földmüvesszövetkezet. Itt arról? érdeklődtünk, hogy a nekézsenyi? éniítk°’,ések milveh stádiumban van-? nak. Itt sem sok történt. Még nem? döntöttek a lelekügyben. Vita van a? tanács és a földmüvesszövetkezet’ között. Abban azonban már megái-’ laoodtak. hogy melyik típust választ-? ják és hofiy január 30-ig megkül-? dik a tervdokumentáció igénylést és? az ahh^z szükséges adatokat. Ebben? az ügvben jártunk az ózdi járási? központban is. Az ott szerzett ta-? . pasztalataink sem gveztek meg ben-? Hűnket arról, hogy eddig sokat tö-? rődteik volna az ügy intézésével.? Hivatkoztak vezetőcserére, a válasz-? tasi munkára, mindarra, amit éooen; a mindennapi feladatként el kellett; Végezni. A határozatlanság késlelteti; á'munkát. Reméliük, hogy az FJK; több segítséget ad majd a nekézse-; nyieknek, hogy augusztus 20-án,; mint ahogy tervezik, megtarthassák; az -avató ünnepséget. Zádoríalván sem rózsásahb ahelv.; zet. A tervező vállalat körlevelét itt !s me^kan+ák. a választ azonban nem küldték meg. Az ügyvezető a szivarzsebből húzta elő az aktát, még EZ A VÁROS abban az időben híres csem­pészdzsungel volt. A városban semmi nem moz­dult, minden aludt még, amikor kiszálltunk a vonatból. Az eligazításnak megfelelően, rajokba osztva, egymástól kellő távolságra szállingóztunk ; be az öreg határvadász laktanyába, észrevétlen. Ott nagy élénkséget találtunk. A helyi személyi állomány már talpon volt. Egy öreg alhadnagy — [aki ismerte a városka minden zer t-zúgát és ;polgárát — adta az újonnan érkezőknek (és a ;helybelieknek is) a különböző feladatokat. Ő osz- l tott be minket is. A csoportba, amellyel mentem, ; beosztottak egy rendőrt is. A feladat: razzia ;végrehajtása, kutatás csempészáru, csempész­ére jtekhelyek után... ; Sötét, felhős volt az éjszaka. Mentünk az is- \meretlen város utcáin. A kockakő kopogott lép­teink alatt. Szorongást éreztünk a mellünkben. ; Ez volt az első razziánk. Csak sikerüljön... ; A ház, amelyre felhívták figyelmünket, a ; Ronyva-patak partján állt. Itt érdekesen haladt \ a határ. A határvonal szalmakazlak, eperfák kö­zött húzódott, akadt hely, ahol az udvart szelte ; keresztül. A gazda a saját csürjébe is csak két- Itösbirtokos igazolvánnyal mehetett. Valóságos ; csempészeldorádó. Éjszakánként titokzatos ár­inyak keltek útra a folyóparton át, hallani lehe- i tett, amint csobog a víz léptük nyomán. Folyt a 1tiltott kereskedés. Vitték a szalonnát, zsírt, ola- I jat, pálinkát, bort, dohányt. Hozták a cipőt, gu- ; miárut, fehérneműt. Spekuláltak és gazdagodtak la csempészek A Horthy-rezsim idején imgysze- Irűen összeférlek az akkori hatóságokkal. Lef­izették őket és ment az üzlet. * 1945 UTÁN is ezt szerették volna folytaink \ A házat, ahová kutatócsoportunk megérke­zett, gazdag fakereskedő lakta, ő volt az egyik ! leghirhedtebb csempész. Az udvaron rengeteg [ felhalmozott hordódonga tűnt a szemünkbe. ; — Nézzük csak meg — mondtuk —, hogy 1 nincs-e vdarri mögötte? ? Ahogy egy pár dongát félrelöktünk, orrun- \ kát dohány illata ütötte meg. Jó száraz, szagos idohánykötegeket rejtett a dongahalmaz, hogy \ valamelyik éjszaka azok is átkerüljenek a túlsó l oldalra. [ — Helyben vagyunk, bajtársak — jegyezte \me.g a járőrparancsnok. —Kezdetnek ez na- Igyon jó. No, de menjünk beljebb. [ Kukorékoltak a kakasok, hajnalodott, ami- [kor bezörgettünk a veranda ajtaján. A zörge- itésre semmi nesz. Az ablakok sötéten ásítottak, [de a szobából mintha bútortologatás halk zö- ireje hallatszott volna. i Még egyszer, most már erélyesen zörget- itünk az ajtón. Pár pillanat múlva éles, de fé- tlénk női hang kérdezte: t — Ki az? Jaj, nem lehet bejönni, kérem, t egyedül vagyok — sápítozott a hölgy. t — A törvény nevében! Nyissa ki! — csat­* tant a járőrparancsnok hangja. * Semmi válasz. Aztán én zörgettem. + Csoszogás hallatszott, nyikordult a kulcs

Next

/
Thumbnails
Contents