Észak-Magyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-13 / 10. szám

2

s'.SZAKMA«; V A KOKSZA'-fedd, 1959. január 13.

Amire ők kényesek

TJíába, relativ dolog, kinek ki

vagy mi a szép, kinek mi tetszik. Egyiknek a szőke, másiknak a barna, egyiknek a karcsú. magas, a másiknak a molett. alacsony, kinefe a fekete szem és fitos orr, kinek a tengerszem és keskeny orr. És ez így is van rendjén. Mert mi történ- mék, ha mindenkinek egyforma gusztusa volna! Egy-egy lányt ezren is ostromolnának, amíg ezer meg ezer hoppon maradna. Így azonban min-* den zsák megtalálja a foltját. Azt Szoktuk mondani: de gustibus non est disputandum, ami magyarán azt jelenti, hogy a gusztusok és pofonok különbözők.

Node a gusztusok nemcsak a két nem egymás közötti viszonyában, hanem minden más dologban is különböznek. Etyik embernek az ecet sem elég savanyú, a másiknak a méz sem elég édes. Egyik poéta azt vallja,-hogy a tavasz a legszebb évszak, a ■másik a nyárra, a harmadik az őszre, sőt van aki a télre esküszik. Van, akinek a huszonegy, vagy akinek a sakk a legszebb játék. Egyik ifjú akár egész nap rock and rollt táncolna, a másik folyton a könyveket . bújná, a harmadik meg örökké a hegyeket mászná, a negyedik örökké fúrna-faragna. És, mint tudjuk, különbözik az emberek ízlése az iroda- ..lom, a művészet és a politika dolgaiban is.

Csak azt nem tudtuk eddig, hogy van már egy kialakuló egyéni gusztus-különbség az űrrakéták körül is. Ezt onnan tudtuk meg. hogy például a Times • vezércikkírójának mindössze is az a kifogása a szovjet űrrakéta ellen, hogy nem elég csinos. Szerinte csínosabbak, formásabbak voltak az amerikai kísérleti holdrakéták. Hogy úgy mondjom, elegán- sabbak, jobban öltözöttek, divatosak, lengébbek, kecsesebbek. És ha nem is értek a Föld és a Hold közötti távolság egyharmadáig sem, lenyűgöző bájukkal pótolták azt, ami az amerikai tudósok tudományából hiányzott. Mindenesetre »ürszerübbek« voltak, ha bukandók is.

JDersze-persze derék dolog, hogy az a testes szovjet űrrakéta a maga másfél tonnájával és vöröslobogójával kirepült a Föld vonzóköréből és időtlen időkig ott fog keringeni a Nap körül. Ezt elismeri a cikkíró is. De meg van győződve arról, hogy Jupiter, Mars, Neptunus és a többi gentleman azonnal észre fogja venni: ez a jövevény nem Amerikából jött, hanem olyan országból, ahol nyilván nem ismerik az űrdivatot, az űr-ízlést, egész másak a szépségfogalmak. Biztos, hogy Vénusz Önagysága kézfogásra sem fogja méltatni.

Mit tehetünk arról, hogy mi mégis ezt az űrrakétát találjuk a legkecsesebbnek, leggyönyörűbbnek, legcsí- nosabbnak és lege lr agadó b b na k a világűr összes bolygója között. Főleg pedig a legdivatosabbnak.

Merthogy más a mi gusztusunk.

(—u —a)

3avos!at a diplomások új esküjére

Dr. Mampell német, professzor nemrégiben az atomveszélyről tartott értekezleten a következőt javasolta: az exakt tudományok minden művelője diplomája átvételekor esküt tegyen. Ennek szövege az orvosok »Hippokrateszi esküjének;« szavait venné alapul. Lényege az. hogy az új doktor soha ne használja tudását az emberiség ellen. Szövege a következő lehetné: »Kötelezem magamat, hogy a tudományt minden erőmmel csakis az emberek javára használom fel. Ismereteimet semmiképpen sem állítom az emberi élet megsemmisítésére irányuló tevékenység szolgálatába. Eskümet életem végéig megtartom.«

Gyorsabb és pontosabb tervezést

A földniűvesszövetkezeti létesítményekről

meg iis jegyezte, hogy nem azért van ott. mintha megfeledkezett volna róla. Zádorfalvához tartozik a gö- mörszöllősiek ügye. Mielőtt a körzetbe mentünk, helyszíni szemlét tartottunk Gömörszöllőson. Itt már sejtettük, hogy készül valami, mert nagymennyiségű téglát találtunk. Azonban az adminisztratív intézkedések itt sem jók. Az FJK jogügyese egy kicsit elaludt. Ugyanis a telek tulajdonjoga még nincsen tisztázva. Az épület eddig a legeltetési társulaté volt. azonban, midit a telekkönyvből kiderült, az eredeti birtokosa nem a társulat, hanem egy olyan személy, akinek nevéről a faluban nem is tudtak, nem ismerték, nem látták. A legeltetési társulat lemondott tulajdonáról, a nagyobb közösség, a falu javára.

A bódvaszilasi ügyvezető, Dudás bácsi éppen akkor érkezett meg Tornanádas,káról, ahol telekkönyv- ügybcn tárgyalt — ugyanis itt a jövőben új bolthelyiséget és italboltot építenek. Sajnos, a telekügy egyelőre még rendezetlen. Magántulajdonban lévő telket kell vásárolni és az ár körül egy kis vita alakult ki. Végül is úgy egyeztek meg, hogy a legalkalmasabb területből 400 négyszögölet megvásárolnak, elkészítik a programot és január 30-ig megküldik tervdokumentációs igénylésüket. Úgy tervezik, hogy társadalmi munkával csökkentik a költséget, főleg a fuvar terén kívánják igénybe venni a földművesszövetkezeti tagok segítőkészségét.

Pedig igyekezni kell. mert köny- nyen előfordulhat, hogy a többi megyék megelőznek bennünket és mivel a tervező vállalat beérkezési sorrendben végzi a munkát, így a borsodiak lemaradnak s akkor év végén majd megint arról keli tárgyalni hogy hány millió • forintot nem építettek fel.

BÍRÓ PÉTER

CSÁPOLÁS

Világosodik.

ladozik és mind jobban utat tör magának a fény. Reggel 7 óra. Az ózdi martinacélmű I. számú kemencebrigádja most áll. pihen. A daruson a sor, adagol. Szaporán, fürgén fordul és a kemence gyomra egyre telik. A darus még néhány adagot beönt, aztán a brigádvezető, Tóth Dezső megállásra szólítja.

— Ebből elég! Jöhet a meleg! — mondja.

Várnak. Múlik az idő. A brigádvezető már ideges.

— Mi lesz? Meddig várjunk? — dohogja, és a korláthoz lép.

— Mikor hozzátok már az üstöt? — kiáltja az öntőcsarnok mesterének.

— Nincs — hangzik a válasz —, pakoljatok szilárdból.

Tóth Dezső mérgesen vágja a kemence oldalához a cigarettacsutkát:

— Ezt hamarább is megmondhattátok volna! — morogja. Sarkon fordul és már szólítja is a darust, hogy pakoljon tovább.

Az órák egymást követik. Nemsokára felzúg a műszak végét jelző sziréna. Az I. kemence azonban még mindig nem csapolhat. Hiába, a hideg, szilárd vas alá tovább kell fűteni. De már forr az acél. A brigád: vezető próbát vesz. Felhúzódik a kemence ajtaja s a lángok szabadon csapnak ki a nyíláson. Tóth Dezső belemeríti a több mint 15 kilogrammos hosszúnyelű kanalat a rotyogó acélba, kihúzza és kétrétgörnyedve csurgatja a íormázóba.

— Még mindig nem jó! — mondja —, de megvárják a vizsgálat eredményét ÍSj

Magas a kéntartalom. A brigádta- gok — Mihalovics Árpád, Tóth Joachim, Balogh Tibor és a brigádve- zető — lapátot fognak s egymást követve dobálják a meszet a kemencébe. A nyitott kemencéből pokoli hő árad. Izzadnak az emberek, de ők ezt fel sem veszik. Megszokták már. Valamennyien régi, 15— 20—25 éves munkások.

— Most még nincs is olyan nagy meleg — mondja Mihalovics, aki éppen lendítésre markolja a teli lapát meszet —, de mi van itt nyáron! Valósággal ég az arcunkról a bőr.

Pihenő következik. De csak n^~

rtnvufj hány perc az egész, mert

a mész,, amit bedobáltak,, mind . fenm maradt a sűrű salak tetején. A brigádvezető újra lapátot fog. A többiek is követik. Bauxitot szórnak be,

hogy szétmarja, »higgadttá« tegye a salakot. Ezen is túlvannak már. És a hőfokmérő még csak 1570-et mulat, holott 1650-re kell hevíteni az acélt Még egy óra van hátra a műszakból. A brigádvezető türelmetlenkedik s ahogy csak lehet, fúvatja a kemencébe a pakurát. Nagyokat nyög, szuszog a kemence.

Tóth,Dezső körülnéz, megvizsgálja, elő van-e készítve minden a csapoláshoz? Az öntőcsarnokiak még mindig a kifolyt, összeállt salaktömbbel kínlódnak.

— Mért nem szakítjátok fel? — kiált rájuk Tóth. — Mi Kor akarjátók beállítani az üstöt? Mindjárt csapolunk.

— Nem keményedéit meg meg. A belseje lágy, folyik — válaszolja az egyik munkás és a stangát jó mélyen beleszúrja az elfolyt acélba. (Mert nem salak volt az, hanem acél, ami az előző műszak alatt folyt ki.)

Nagy nehezen behelyezik az üstöket és már kongatnak is. Ez a kon- gatás azt jelezte, hogy az I. kemence felkészülhet a csapolásra. Most már minden rendben van. A hőfok megfelelő. Az adagkészítő mester, Ta- podi László azonban még egy utolsó próbát rendel. A brigádvezető újra nekikészül. Kimerít egy kanállal s a mester már a szikrázásról megállapítja: jó az acél, csapolhatnak.

Nehéz munka következik. Ketten is vésik a dugózárást. Tompa ütések hallatszanak. A lyukasztó beljebb és beljebb fúródik a kemence oldalába: Egyszer csak vékony csíkban kibuggyan az acél. A vékony erecske egyre dagadtabbá, nagyobbá válik* végül is már nagy lyuKat marva, vörösen, ezernyi szikrát hányva, vadul ömlik az acél, mint a láva, kétoldalt az üstökbe.

Pillanatok alatt k^1nceal

Fellélegeznek a martinászok. Tóth Dezső is fáradtan törli meg izzadságtól gyöngyöző homlokát.

— Nehéz nap volt ez a mai —* mondja. — De azért sikerült.

— Mi készül majd ebből az acélból? ■— kérdem.

— Vasúti tengelyek es tárcsák, —

válaszolja.

A brigád nem tart pihenőt. A csapolás után nyomban, hozzáfognak a kemence javításához, majd újra megkezdik az adagok pakolását. Do már azt nem ők, hanem az »ablé- zuk« csapolja.

Török Alfréd

SZEBELKÓ IMRE:

AZ ELSŐ RIADÓ

— Elbeszélés —

a zárban s megnyílt a veranda ajtaja. Ahogy beléptünk, hosszú hálókabátban, egy zilálthajú fiatal nő bámult ránk ijedten. Megmutattuk neki a razziát engedélyező írásbeli parancsot. A hölgy erre rikácsolni kezdett.

— Micsoda zaklatásokat találnak ki maguk? Miért nem hagyják pihenni a szegény dolgozót?

Még csak a verandában néztünk széjjel, máris meglepetéssel tapasztaltuk a fényűzésnek, gazdagságnak sok-sok jelét. Értékes faliszőnyegek, festmények mutatták, hogy valódi „szegény dolgozókkal” állunk szemben.

A JÁRŐRPARANCSNOK „kiselőadásba” kezdett, hogy felvilágosítsa a háziasszonyi: mi éppen a dolgozók nyugodt életét védjük. Közben ránéztem a-„dolgozó asszony” kezére. Az ujján ékszerek ragyogtak, a körmök élénken vöröslőitek. Ennek bizony sohasem volt a kezében kapa- nyél, de még főzőkanál sem. Javasoltam a járőrparancsnoknak, hogy hagyjon fel a politikai tájékoztatóval, kezdjük meg a kutatást. Bementünk.

A rajparancsnoknak feltűnt, hogy egy díványszerű heverőn igen szép párnácska fekszik. Határőrszimatja arra késztette, hogy felvegye és megforgassa. Ahogy forgatta, megcsörrent benne valami. Ebben a pillanatban rekedt férfihang ordított fel. — Nahát mégsem mondott igazat önagysága! Mégsem egyedül van — gondoltuk. — Férfi is van a házban. Ám nem volt sok időnk az elmélkedésre, de még a meglepetésre sem. mert a férfi dühösen, pisztollyal hadonászva ugrott elénk. A szomszéd szoba ajtaja mögött hallgatózott, leselkedett eddig. Az arcán az elszántság dühödt rémületét láttuk. Káromkodva ordított ránk:

— Takarodjatok ki, mert kiirtalak benneteket.

Hozzáugrottunk, megpróbáltuk kicsavarni kezéből a pisztolyt. Dulakodás közben a fegyver elsült, s a lövedék a tükörbe csalódott, csörömpölve hullott lábunk elé á, csilloaó üvea. Az asszony ebben a pillanatban elvágódott. Elájult. A férfi továbbra is szívósan védekezett, de azért mégis elvettük tőle a fegyvert. A kezére szíj kerüit, majd parancsot kavott, hoay induljon be velünk az őrsre, jegyzőkönyv felvétele végett. Vittük magunkkal a bűnjelet, az első razzia eredményét, az alannyal és ékszerekkel jól megtömött párnácskát is.

A RENDŐR BAJTÁRS ott maradt, hogy ápolja a hölgyet és őrizze a még ottmaradó „dohányt'*.

Mire beértünk a laktanyába, már világos volt, de még nem jött fel a nap. A reggel szürke fényében különös arcok meredtek ránk a folyosókon. Mérges tekintetű urak és hölgyek egész hada ácsorgóit a fal mellett. Az egyik szobában részeg asszonyok ordítoztak, daloltak. Az egyik határőr mindjárt elmondta a történetüket.

— Tudjátok, mi nem házkutatásra mentünk, hanem a patak mentén lapultunk. Alig megérkeztünk, jöttek a jómadarak. Néhány méterre tőlünk öt alak bontakozott ki a sötétből. Megállítottuk őket — mesélte a bajtárs. — Képzeljétek, csempészUsszonyok voltak. Nagy demizsonokkal. És amikor behoztuk őket, kiderült, hogy frissen főzött szilvapálinkát akartak átcsempészni, hogy érte más árut hozzanak. Bekísértük őket az őrsre és bezártuk a kis szobába. Úgy volt, hogy reggel kihallgatjuk őket. De rövid idő múlva hatalmas kacarászás, hallatszott a szobából. Széles jókedvvel nőtázni kezdtek az asszonyok. Mikor a szolgálatos bajtárs benyitott a szobába, éppen kortyolgatták a pálinkát. Az volt a tervük, hogy megisszák a „bűnjelet” és aztán letagadják még a csillagot is az égről, hiszen ismeritek őket. A .,bűnjelből” azonban csak egészen kevés hiányzott, de az asszonyok holtrészegek voltak.

A KUTATÁSBÓL visszajövő határőrök a társalgóban gyülekeztek. Az egyik csoportban Tóth őrmester vitte a szót.

— Hogy micsoda agyafúrt némberek vannak! Mi is elfogtunk egy csomó asszonyt, és csodák csodája! mindnyájan állapotosnak látszottak. Még sajnálkoztunk is rajtuk: miért nem pihennek, amikor teherben vannak? — Jaj, kedves bajtársak — sápitoztak —, tudják, hogy nálunk nem lehet kelengyét kapni és azért mentünk át, hogy hozzunk a babának. — Hát jöjjenek, bekísérjük magukat az őrsre, és ott tisztázzák a dolgukat — mondtuk nekik némi gyanakvással.

És amikor behoztuk az őrsre őket és motozó nőt kerítettünk, kiderült, hogy szó sincs babáról. Körülkerítették a derekukat a ravasz csempésznök különböző drága selyem anyagokkal. így akarták megtéveszteni a bajtársakat. Dehát nem „verhettek át” bennünket.

Mi is elmondtuk esetünket a párnácskával és a vöröskörmű hölggyel.

Közben teljes reggel lett. Elrendelték a so- rakozól. Az ellenőrzésnél kitűnt, hogy egy csoport még nem érkezett meg. Már éppen értük akart küldeni a parancsnok, amikor egy hatalmas teherautó gördült he a laktanya udvarára. Vidáman ugrottak le róla a határőrök, és a járőrparancsnok jelentette:

— őrnagy bajtárs, jelentem... Éppen akkor fogtuk el ezt a teherautót, amikor a patak gázlója elé ért. Szalonna van rajta és néhány mázsa zsír.

— JÓL VAN, BAJTÄRSAK! — Kezet fo§M velük a parancsnok. Mindnyájmi jó munkát végeztünk az éjszaka a határon.

Közben keleten feljött a nap, sugarai megtörtek azon a ragyogáson, ami a határőrök arcán az örömtől tükröződött.

(Vége.)

. AZ ELMÚLT ÉVBEN a helytelen szervezés, tervbontás következtében több földművesszövetkezeti létesítmény nem épült meg megyénkben. Ne keressük az okát, nézzünk inkább előre, mi lesz ebben az évben? Okulva a múlt év tapasztalataiból, a MÉSZÖV és a SZÖVOSZ már 1958. utolsó hónapjában közösen megtette a, szükséges intézkedést. Mi történt azóta? Erre adott választ az, amit kőrútunk alkalmával tapasztaltunk.

Amíg a felső- és a középszervek erőfeszítéseket tesznek, addig alsóbb szerveink nem igen erőltetik meg magukat. Pedig tudniuk kellene, bogy egy-egy új létesítmény megtervezése, kivitelezése nem könnyű feladat. Kapacitást kell biztosítani a ‘ kivitelezéshez, telket a létesítmény számára, s nem utolsó sorban a tervdokumentációt is el; kell készíteni, Ez a feladat a Földműves- szövefckezetok Országos ; Kivitelező és Tervező Vállalatára vár. De Borsodon kívül még 18 megyéje van az országnak. Más megyében is fejlődnek a földművesszövetkezetek, ők is * ‘haixolnak azért, hogy létesítményeik! határidőre elkészüljenek. <

Nézzük talán ♦ sorjában: egy-egy( földművesszövetkezet, amelynek a* legsürgősebb az építkezése, hogyan? készült fel, mit tett, milyen feltéle-S léket biztosított, hogy még ebben azt évben valamennyi létesítménye tetőt alá kerüljön? t

Első utunk a sajóecsegi körzetit föl:'művesszövetkezethez vezetett.? Idé' tartozik a sajókeresztűri föld-1 művesszövetkezet is. Ebben a köz-t ségben a terv szerint a jövő évbent

300.000 forint értékű beruházást vé-J geznek. Mit tudtunk meg az élőké-« szülétekről? Úgyszólván semmit. Azt ügyvezetőt nem találtuk otthon, a* főkönyvelő is értekezleten volt, az? adminisztrátorok pedig nem biztat-? tak sok jóval. Annyit megtudtunk,? tiogy 50 000 forint társadalmi mun-? kát akarnak a szövetkezet dolgozói? .elvégezni. Ez szép és dicsérendő.« Arra viszont nem kaptunk kielégítő? választ, hogy a tervező vállalatnak? válaszoltak-e má" s ha igen, milyen? programot küldtek fel, melyik típust? igénylik, a telekkönyvi szemle máso-? Tatát .megküldték-e? így nem követ-? kelhetett más, minthogy Jablonkay? Béla elvtárs beírta az ellenőrző? .könyvbe a tennivalókat. ?

Következő állomásunk a sátai kör-? 2eti földmüvesszövetkezet. Itt arról? érdeklődtünk, hogy a nekézsenyi? éniítk°’,ések milveh stádiumban van-? nak. Itt sem sok történt. Még nem? döntöttek a lelekügyben. Vita van a? tanács és a földmüvesszövetkezet’ között. Abban azonban már megái-’ laoodtak. hogy melyik típust választ-? ják és hofiy január 30-ig megkül-? dik a tervdokumentáció igénylést és? az ahh^z szükséges adatokat. Ebben? az ügvben jártunk az ózdi járási? központban is. Az ott szerzett ta-? . pasztalataink sem gveztek meg ben-? Hűnket arról, hogy eddig sokat tö-? rődteik volna az ügy intézésével.? Hivatkoztak vezetőcserére, a válasz-? tasi munkára, mindarra, amit éooen; a mindennapi feladatként el kellett; Végezni. A határozatlanság késlelteti; á'munkát. Reméliük, hogy az FJK; több segítséget ad majd a nekézse-; nyieknek, hogy augusztus 20-án,; mint ahogy tervezik, megtarthassák; az -avató ünnepséget.

Zádoríalván sem rózsásahb ahelv.; zet. A tervező vállalat körlevelét itt !s me^kan+ák. a választ azonban nem küldték meg. Az ügyvezető a szivarzsebből húzta elő az aktát, még

EZ A VÁROS abban az időben híres csempészdzsungel volt. A városban semmi nem mozdult, minden aludt még, amikor kiszálltunk a vonatból. Az eligazításnak megfelelően, rajokba osztva, egymástól kellő távolságra szállingóztunk ; be az öreg határvadász laktanyába, észrevétlen. Ott nagy élénkséget találtunk. A helyi személyi állomány már talpon volt. Egy öreg alhadnagy — [aki ismerte a városka minden zer t-zúgát és ;polgárát — adta az újonnan érkezőknek (és a ;helybelieknek is) a különböző feladatokat. Ő osz- l tott be minket is. A csoportba, amellyel mentem,

; beosztottak egy rendőrt is. A feladat: razzia ;végrehajtása, kutatás csempészáru, csempészére jtekhelyek után...

; Sötét, felhős volt az éjszaka. Mentünk az is- \meretlen város utcáin. A kockakő kopogott lépteink alatt. Szorongást éreztünk a mellünkben.

; Ez volt az első razziánk. Csak sikerüljön...

; A ház, amelyre felhívták figyelmünket, a ; Ronyva-patak partján állt. Itt érdekesen haladt \ a határ. A határvonal szalmakazlak, eperfák között húzódott, akadt hely, ahol az udvart szelte ; keresztül. A gazda a saját csürjébe is csak két- Itösbirtokos igazolvánnyal mehetett. Valóságos ; csempészeldorádó. Éjszakánként titokzatos árinyak keltek útra a folyóparton át, hallani lehe- i tett, amint csobog a víz léptük nyomán. Folyt a 1tiltott kereskedés. Vitték a szalonnát, zsírt, ola- I jat, pálinkát, bort, dohányt. Hozták a cipőt, gu- ; miárut, fehérneműt. Spekuláltak és gazdagodtak la csempészek A Horthy-rezsim idején imgysze- Irűen összeférlek az akkori hatóságokkal. Lefizették őket és ment az üzlet.

* 1945 UTÁN is ezt szerették volna folytaink \ A házat, ahová kutatócsoportunk megérkezett, gazdag fakereskedő lakta, ő volt az egyik ! leghirhedtebb csempész. Az udvaron rengeteg [ felhalmozott hordódonga tűnt a szemünkbe.

; — Nézzük csak meg — mondtuk —, hogy

1 nincs-e vdarri mögötte?

? Ahogy egy pár dongát félrelöktünk, orrun- \ kát dohány illata ütötte meg. Jó száraz, szagos idohánykötegeket rejtett a dongahalmaz, hogy \ valamelyik éjszaka azok is átkerüljenek a túlsó l oldalra.

[ — Helyben vagyunk, bajtársak — jegyezte

\me.g a járőrparancsnok. —Kezdetnek ez na- Igyon jó. No, de menjünk beljebb.

[ Kukorékoltak a kakasok, hajnalodott, ami- [kor bezörgettünk a veranda ajtaján. A zörge- itésre semmi nesz. Az ablakok sötéten ásítottak, [de a szobából mintha bútortologatás halk zö- ireje hallatszott volna.

i Még egyszer, most már erélyesen zörget- itünk az ajtón. Pár pillanat múlva éles, de fé- tlénk női hang kérdezte:

t — Ki az? Jaj, nem lehet bejönni, kérem, t egyedül vagyok — sápítozott a hölgy. t — A törvény nevében! Nyissa ki! — csat* tant a járőrparancsnok hangja.

* Semmi válasz. Aztán én zörgettem.

+ Csoszogás hallatszott, nyikordult a kulcs