Észak-Magyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-05 / 261. szám

Szerda. 1958. november 5. ^SZAKMAGYARORSZAt 3 Borsod megye vízszükségletéről, a további vízkutatásokról és a vízellátás jelenlegi rendszeréről tanácskoztak a kétnapos ankét résztvevői Miskolcon gának 19 százalékát — tudják egész­séges ivóvízzel ellátni. Ez azonban a szükségletnek csali együk fele, mert jelenleg az a helyzet, hogy 365 településből csak 9 községben van gravitációs vízmű. Ezenkívül 300 ásott kút és csak 50 furott kút van a megyében. Ezek felújítása is sürgő­sen szükséges lenne. Szükség lenne még mintegy 700 korszerű ásott kút létesítésére, amelynek építése mint­egy 10 millió forintot igényelne. A megyei tanács legsürgősebbnek tartja Ózd és Borsodnádasd vízellá­tásának végleges megoldását. Ennek tervfeladatát most dolgozza 'ki a Vízmű Tervező Iroda. Az előmunká­latokra a hároméves terv hátralévő részében 7.5 millió forintot fordíta­nak. A megyei tanács hat helyen vette tervbe a regionális vízműrend­szer kialakítását. így többek között — az idegenforgalom miatt fontos helyeken — Aggtelek, Jósvafő, vala­mint Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj térségében. Hozzászólása további részében ja­vasolta, hogy feltétlenül helyet» a kutatómunkák további folytatása, a vízellátás területén dolgozók szak­mai továbbképzése. A vízikutatásokról Honthy Gyula osztályvezető tartott beszámolót. Is­mertette a Nyugat-Borsodban, a Sa- 3óvölgy, országhatár—Dubicsány kö­zötti szakaszért, Ózd ipari centrum, valamint az érintett községeik víz­ellátásának megjavítása érdekében jelenleg még folyamatban lévő víz­kutatási, vízfeltárási és vízműépítési munkálatok eredményeit. Megemlí­tette, hogy a borsodi szénmedencé- 1 ben a miocénkoru homokos, kavi­csos rétegek a szénbányászatnak — nagy vízvezető és . víztároló képessé­gűk' folytán — gondot okoznak. A Sajó és Boldva-völgyi vízkuta­tás eredményeit. Gally László főmér­nök ismertette. Utána Ember Károly szólt a vitához; A tanácskozás to­vábbi részében Szakváry Jenő fő­mérnök, az igényeknek megfelelő vízellátási rendszer és annak távlati megvalósulási tervéről, Krempels Ti­bor mérnök a rakacai víztároló te­rületről, Kálmán László mérnök pedig a tározón alkalmazandó furt- beton és agyagszád falak alkalmazá­sáról tartott előadást. (szm) Újítási verseny és újítási műhely az Ózdvidéki Szénbányászati Trösztnél Az Ózdvidéki Szénbányászati Tröszt üzemeiben több mint 150 műszaki és bányász foglalkozik rendszeresen újí­tásokkal. Az újító mozgalom tízéves jubileumára a tröszt vezetősége újí­tási versenyt hirdetett. Az első dí­jat az nyeri, aki legalább félmillió forint megtakarítást eredményező újí­tást nyújt be. Az első díj nyertesé­nek jutalma egy televíziós rádió. A versenyt januárban értékelik. Eddig már több mint 50 javaslatot adtak be. A tröszt az újítások kivitelezésére a Béke-tálé mellett műhelyt állított fel. A műhelyben egyelőre hat szak­képzett lakatos dolgozik az elfoga­dott újítások elkészítésén. A műhely a napokban kezdte meg munkáját és jelenleg négy újítás elkészítésén dolgoznak. OLVASÓINK, LEVELEZŐINK ÍRJÁK Köszönetét mondok Szilvást István rendörhadnagy elvtársnak, aki október 31-én reggel fél 8 órakor a Széchenyi utca 14. sz. előtt elvesztett pénztárcámat, sze­mélyi iratokkal együtt megtalálta és azt, a személyazonosság megálla­pítása után, perceken belül hozzám visszajuttatta. Dolgozó nő vagyok, kisgyermekem van, s az a körülmény, hogy a hadnagy elvtárs becsületessége, hivatásszereiete pénztárcámat hozzám visszajuttatta, súlyos anyagi goúdtól mentett meg. Megnyugtató érzés, hogy rendőrségünk tagjai személy szerint is a rend és a becsület emberei. Pozsonyi Mihályné, Miskolc, Széchenyi u. 19. 11. 7/a. Visszaemlékezés a „régi szép idők“-re A napokban zsírt vásároltam a föidművesszövetkezet egyik boltjá­ban. Barátságosan kérdezték, hogy — mennyit tetszik? Az áruval a ko­saramban hazafelé tartva eszembe jutott az a kis történet, amit el­mondok abból a „régi, szép idők­ből”. Történt Budapesten azon években, amikor a külföldi imperialisták se­gítségével Horthy fehér lován be­vonult letaposni az öntudatos dol­gozókat. A „szigorúságnak” neve­zett féktelen terrorintézkedések kö­zött két rendőr felügyelete mellett sorbaálltunk zsírszalonnáért. A sza­lonnából csak kevés, a hitványabb lett kiosztva. A hentes kikiáltotta: — Elfogyott! — <? az üzlet rollóját gyorsan lerántották. Fáradt, hajlotthátú ember lett volna a soronkövetkező. Ö még lát­ta a bentmaradt sok szép szalonnát és nem bírta tovább szó nélkül: — Az uraknak tették el a javát! Sajnos, ezt nem csak a vele érző proletárok, hanem a két rendőr is meghallotta. Megfogták az embert, durván lökdesve kísérték a rendőr­ségre. Suhogott a kardlap egész úton a hajlott háton. Egy asszony csendesen sóhajtott fel: — Mi lesz a sorsa! ? A rendőrséggel szemben lakó má­sik asszony óvatosan figyelte az öregét. Másnap megsúgta a vele ér­ző proletároknak: — Az embert a rendőrségről a halottas kocsi vitte el! Ilyen volt egy munkás sorsa ré­gen és ennyit ért az élete. Csorna Eszter Cesztely —oocv Van megái.ás a lejtőn ! Ügy érzem, kötelességem ember­társaimat figyelmeztetni, — akik rabjai a túlzott alkoholfogyasztás­nak, mint én voltam valamikor — arra a veszélyre, melyet az alkohol okoz. Nyugodt, boldog családi életet él­tem, két pici gyermekemmel, fele­ségemmel mindaddig, amíg rabjává nem lettem az italnak. Elkezdtem csúszni a lejtőn, s azt hittem, nincs megállás. Családi életem romba- dőlt, munkámat is kezdtem elhanya­golni. Elkkor határoztam el, hogy orvosi segítséggel — elvonókúrával — megállók a lejtőn. Elhatározásomat nem bántam mog. Amióta nem iszom, a közérzetem is egészen más, munkámat tudásomhoz mér­ten igyekszem a legjobban ellátni. Bízom abban, hogy rövidesen visz- szanyerem boldogságomat is, vissza­térnek hozzám szeretteim: felesé­gem, s két kicsi gyermekem. Sajnos, még napjainkban is oly sok példáját láthatjuk annak, hogy milyen veszélyeket rejt magában az ital túlzott fogyasztása. Balesetek, halálesetek, boldog családi életek dőlnek össze azért, mert az embe­rek nem tudnak s talán nem is akarnak parancsolni maguknak, le­mondani arról, ami pedig csak ká­rukra van. Levelem megírásának célja tu­lajdonképpen az, hogy kérjem, fi­gyelmeztessem embertársaimat: me szegy élj enek orvoshoz fordulni, ha saját erejükből, nem bírnak felhagy­ni ezzel a káros szenvedéllyel s meglátják, mennyivel masabb — boldogabb, kiegyensúlyozottabb — lesz életük s csak mint egy rossz álomra, úgy fognak visszaemlékez­ni arra az időre, amit elpazaroltak életükből a túlzott alkoholfogyasz­tással. Pásztor Mihály Miskolc Ä titokzatos repülőgépgyár ■m^eu-Brandenburg közvetlen az ™ Északi Tenger partjánál tér­tül el. Kis iparváros. Ide telepítették át — több négyzetkilométernyi 'őrü­leten — Németország egyik legna­gyobb hadiüzemét, az úgynevezett »titokzatos repülőgép alkatrészeket készítő gyárat«. A gyár éjjel-nappal megállás nélkül üzemel. A munka nagyon sürgős. A macik érzik, hogy nyakukon van már a hurok, mert a soroztos angol—amerikai bombázá­sok legtöbb gyártelepüket elpusztí­tották. A fokozott ütemű munkához ren­geteg munkáskéz kell, amire termé­szetesen legalkalmasabbak a szeren­csétlen deportáltak. A környező kon­centrációs lágerek állandóan ontják magukból az emberanyagot, ami azonban mindig kiegészítésre szorul. Így kerül át ide, mint szakmun'cás, Buchenwaldból Kormos Sándor is, aki a következőket mondja a Neu- Brandenburg-i rémtettekről. — Két nap és két éjjel utaztunk egyfolytában, míg megérkeztünk Neu-Brondenburgba. Vonatunkat többször érte légitámadás, de mene­külni sehová - sem tudtunk a lecsu­kott vagonokból. Már az úton sokan meghálták közülünk. Utunk Berlinen is átvitt, amely akkor már teljesen romokban hevert. Mint a vágóhídra hurcolt barmok, úgy éreztük magunkat, amikor be­léptünk a gyár kapuján, itt is SS-ek fogadtak. Egy óriási csarnokba terel- tek bennünket, az arbeitdienstführer elé, aki bamba, lueszes tekintetét be- lénkvájta és mintegy ugrásrakész mészároskulya, előreroggyant váltak­kal bámult ránk sötét szemeivel. A fegyelemről és a munkáról szónokolt, majd kijelentette, hogy aki nem en­gedelmeskedik. és a fegyelem ellen vét, azt halállal büntetik. jZ első három napon a gyár A- köré egyméteres kőfalat ra­kattak velünk. Olyan Őrületes mun­katempót követeltek, hogy azt a ki­éhezett, csontig lesoványodott embe­rek közül sokan nem bírták. Rette­netes volt ez a munka a zimankós, 25—30 fokos hidegben. Hiába mozog­tunk, valósággal megfagytunk. A ten­ger felől vijjogva jött a szél, mintha maga a kísértet lett volna. Meggém- beredett kezünkkel alig bírtuk emelni a nehéz, csúszós köveket. És az SS-pribékek dühös, harapós ku­tyák módjára csaholtak a nyomunk­ban. Loass! Loass! —üdvöltötték. Nem voltak megelégedve a mun­kánkkal. Durván lökdöstek. és gyor­sabb munkára serkentettek minket. A legyengült szervezetű deportáltak­nak nem sok kellett ahhoz, hogy el­vágódjanak. Aki pedig elesett, néha* zen kelt fel, mert lábbal rugdosták, míg ott nem maradt mozdulatlanul. A negyedik napon bennünket is beosztottak a műhelybe, ahol a Mes­serschmidt B—11 repülőgépekhez készítettünk allzatrészeket. 1945 már­ciusáig dolgoztam itt. Az eltöltött idő alatt szinte minden napnak meg­volt a maga kegyetlensége. Mit. mondjak, melyik napra emlékezzek? A munkafelügyelők, az úgyneve­zett »kapók« állandóan sarkunkban voltak. Őrködtek felettünk és kor­báccsal ösztökéltek a gyorsabb mun­kára. a valaki megállt csak egy pil­lanatra is pihenni, nyomban hátán csattant a kábeldrótokból font kor­bács. A munka sürgős volt, hadá­szati érdek, aki nem bírja a tempót, az dögöljön meg — mondták rekedt undok hangjukon. És mégis, mihelyt csak egy kis le­hetőség volt 'rá, szabotáltuk a mun­kát. Minden nap leégett egy-egy esztergagép villanymotorja. A néme­tek keresték, kutatták az okát, de soha nem jöttek rá. mi idézte elő a motorok leégését. Ezek egyéni ak­ciók voltak, melyeket főleg az orosz hadifoglyok hajtottak végre. . szovjet hadsereg közeledéséről, a front alakulásáról mindig értesültünk. Ez mindenekelőtt Slé- zinger Péter budapesti fiúnak volt köszönhető, aki mint műszaki rajzoló tottak az SS-ek. A térkép ekkor is előttünk állt. Egy orosz fiúnál talál­ták meg, akit addig vertek a kor­báccsal, míg csak élet volt benne. Minden suhintás vért fakasztott. De hiába faggatták, honnan került hozzá, ki szerkesztette a térképet, — nem mondta meg. Inkább meghalt, de bajtársait akkor sem árulta el... Íme, a náci »igazságszolgáltatás«. A 25 botütésből álló szokásos bünte­rendszeréoek kiépítését, hogy min­den bányatelepre és minden víz­hiánnyal küzdő községbe jóminősé­gű ivóvíz kerüljön. Ózd vízproblémáit Balázs Péter, az Ózdi Kohászati Üzemek energia gyárrészlegének főmérnöke ismertet­te. Elmondotta, hogy Özd súlyos vízhelyzetét kormányunk is elismerte azzal, hogy nemrégiben a vízhelyzet megjavítására 7.5 millió forint költ­ségvetést biztosított a hároméves terv hátralévő két évére. Ezen összeg felhasználásával 1959-ben Bánrévén 3 új kút épül, ami n'apomta ezer köb­méter vizet bocsát az ózdi vízháló­zatba. Ezenkívül korszerűsítik a meglévő kutakat is. Kiépül a borsodi regionális vízmű keretén belül létesítendő dubicsányi vízmű, s egy nyolc kilóméteres ve­zetéken át Ózd vízhálózatába kötik be. Ez további 1500 köbméter jó ivóvizet biztosít majd naponta a vá­ros lakosságának. Balázs Péter ezután az ózdi vízproblémák megol­dásának érdekében határozati javas­latot terjesztett az ankét résztvevői elé. Szabó László, a Borsod megyei ta­nács építési osztályának pénzügyi előadója Borsod általános vízügyi problémáival foglalkozott. Beszámolójában elmondotta, hogy Borsod megyében csaknem három­negyedmillió ember egészséges ivó­víz ellátásáról kell gondoskodni a könnyű- és nehézipari üzemek, a bá­nyák, valamint energia-telepek víz­igényének kielégítésén kívül. Ha a regionális vízmű és az ózdi vízellá­tási rendszer kiépül, akkor mintegy 110 ezer lakost — a megye lakossá­Tegnap reggel — a Borsod- A bau j- Zemplén megyei tanács és a Magyar Hidrológiai Társaság miskolci cso­portjának közös rendezésében — két­napos vízügyi ankét kezdődött Mis­kolcon. Az ankéton Borsod megye, valamint Budapest, Pécs, Győr, Deb­recen és több más vidéki város — közel száz szakemberén kívül — resztvettek a Hazafias Népfront, a tanácsi szervek és az üzemek vezető mérnökei. Megjelent az ankéton Prieszol József elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a me­gyei pártbizottság első titkára. A megyei tanács disztermében mintegy 300-an gyűltek össze, ami­kor Fekete László, a végrehajtó- bizottság elnökhelyettese megnyitot­ta a tanácskozást. Az első előadó Borbély Sándor, a Borsodi Szénbá­nyászati Tröszt hidrológuga volt, aki a borsodi szénmedence ivó- és ipar­víz szükségletéről beszélt. Bevezető­jében elmondotta, hogy a borsodi szénmedence hosszú éveken át sú­lyos vízhiánnyal küzdött. A jóminősógu rétegvizeket elvitték a hányák. A bányászok állandóan sürgették a szakembereket: jó ivóvizet kértek. — A szakemberek fáradozását si­ker koronázta — mondotta többek között. — Ami még néhány éve csak egy merész álom volt, az ma részben ■már megvalósult. Ormosbányán, Ru­dolf telepen, Alberttelepen és még igen sok helyen jóminőségű ivóvíz­hez jutottak bányászaink. Előadásának további résiében a borsodi regionális vízmű első üze­mének megépítésével, a jelenlegi ivó- és iparvízhiány megszüntetésé­vel foglalkozott. Javasolta, tovább kell fejleszteni a regionális vízmű uiuvreymiiK az árokban a dermesztő hidegben. Las­san elhúztak a gépek. Csitult a harci­zaj is. * iekkor nem messzire tőlem, & egy lengyel fiú a hegedűjén az Internacionálét játszotta. Resz­ketve hozta felém a szél a hegedű pezsditő hangját, amely oly jóleső, boldogító volt. A németek már ekkor nem törődtek ezzel, el voltak foglal­va saját irhájuk mentésével. (Folytatjuk.) »Liebe zum Vater - land!« (A haza sze- relete.) A front egyre közeledett. A légi­támadások már szinte egymást kö­vették. Az SS-ek ilyenkor betonbun­kerokba menekül­tek, nekünk pedig az épületek mellett ásott futóárkok­ban volt a he­lyünk. Sőt, eleinte még az üzemből sem engedtek ki bennünket, ránk­csukták az ajtókat. Az egyik napon csaknem beszür­kült az égbolt fe­lettünk, annyi an­gol és amerikai gép jelent meg. Ijesztő, vad zúgá­suktól, a bombák robbanásától alig hallottuk egymás ’lángját. Őrjítő, nokoli volt ezt lát- ’i. A halálfélelem­ben tehetetlenül tés. A tisztségviselő foglyok SS- legények felügyelete alatt megbotoz­zák az elítéltet, akinek lábait hozzá­erősítették a dereshez, hogy meg ne mozdulhasson. A 25 sőt gyakran 50 botütés után a. foglyok kötelesek voltak vigyázzállásban megköszönni és igazolni a büntetés végrehajtását. A háttérben lévő tábla felirata: dolgozott az irodán, ö rajzolt egy térképet, melyen piros pontokkal megjelölte a szovjet hadsereg állá­sait. Reménykedve adtuk tovább egymásnak ezt a térképet. Hosszú ideig nem jöttek rá a fasiszták. Az egyik napon aztán — amikor már jól lehetett hallani a szovjet fegyverek ropogásait, — váratlanul vizitet tar-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents