Észak-Magyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-19 / 247. szám

Világ proletárjai egyesüljetek l

mmmmm

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNK^'^'VRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁN A K LAPJA

XIV- évfolyam 247. szám

ra 60 fillér PRf1958 október 19, vasárnap

imirr^rr —------------■-----------------Ö

t világrész leié ...

Emberek, falvak, városok • •

így jutott el az eszméhez

Gondolatok Claude Royról

j

„Szilárdan eltökélt szándékunk,

hogy a szocializmus felépítéséért és a világbéke ügyéért dolgozunk“

Irta: Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja

AZ ORSZÁGGYŰLÉS legutóbbi

ülésszakán a választójogi törvény módosítása és kiegészítése tárgyában elfogadott törvény a szocialista demokratizmus további elmélyítését mutatja. Az a tény ugyanis, hogy a törvény szerint az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választása egyidőben, ugyanazon a napon történik, komoly előrehaladást jelent, amennyiben a választóknak alkalmuk nyílik egyszerre dönteni arról, hogy kit küldenek a legfelsőbb államhatalmi szervbe, az országgyűlésbe, és ki képviselje érdekeit a községi, városi, járási és megyei, egyszóval a helyi államhatalmi és állam- igazgatási testületekben.

Az elfogadott törvények és az Elnöki Tanács kiadott törvényerejű rendeletének alapján választ a dolgozó magyar nép. A törvény változatlanul biztosítja, hogy a hatalom gyakorlásába, a közügyek intézésébe, tíz- és százezer számra vonuljanak be a munkások, a dolgozó parasztok és az értelmiségiek legjobbjai. így válik valósággá a néphatalom. így valósulnak meg azok az alapelvek, amelyeket alkotmányunk is rögzít, kimondva, hogy »a Magyar Népköz- társaság a munkások és dolgozó parasztok állama«, melyben «minden hatalom a dolgozó népé«,

Hogy a dolgozó magyar nép milliói ilyen jogokat gyakorolnak, ma mindannyian helyesnek, természetesnek és egyedül lehetségesnek tartjuk. Hiszen a legszélesebb emberi jogok Szabad gyakorlása, elválaszthatatlan a dolgozók államának életétől; népi demokratikus társadalmi rendünk további tökéletesítésétől, a szocializmus építésétől. Ezt a nagy történelmi feladatot csak valóban szabad dolgozók millióinak céltudatos munkájával, az államélet irányításában való teljes bekapcsolódásával lehet végrehajtani.

Amikor azonban jogos büszkeséggel állapítjuk meg, hogy a dolgozó nép államában mindezt természetesnek tartjuk, nem árt, ha mindig szemünk előtt lebeg, hogy a felszabadulás előtti Magyarországon mindez egészen másképpen volt, s hogy a kapitalista országok dolgozó milliói ma sem élnek ilyen körülmények között. Nem árt, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy a felszabadulásunkat megelőző évtizedekben az ország lakosságának csak töredéke, átlagosan mindössze 25—30 százaléka rendelkezett választójoggal. Az 1938. évi választójogi törvény a legváltozatosabb politikai és gazdasági természetű megszorításokon túlmenően csak azoknak a férfiaknak adott választójogot, akik 26. életévüket már betöltötték, 6 éven keresztül ugyanott laktak s az elemi iskola hatodik osztályát sikeresen elvégezték. A nők elbírálása még igazságtalanabb volt, mert náluk a 30. életév betöltésedéit a korhatár, s azon felül még három élőgyermeket is megkívántak.

A FASISZTA RENDSZER természetesnek találta, hogy a már 10—12 éves fiúgyermekek embertelen körülmények között dolgozni kényszerüljenek, mint ahogy alkalmasnak ítélte ezeket arra, hogy 21 éves korukban fegyveresen védjék a tőkések és nagybirtokosok érdekeit, de választójogra, alapvető emberi joguknak gyakorlására csak 26. életévük betöltése után találták őket alkalmasnak, föltéve, ha a többi feltételnek is megfeleltek. Hat elemit követeltek, pedig jól tudták, hogy igen sok- munkás- és parasztcsalád gyermeke nem végezhette ezt el. Hat évi egyhely- benlakást követeltek azoktól a dolgozóktól, akiket az ipari és mezőgazdasági munkanélküliség, a nyomor az ország egyik végéből a másikba kergetett, hogy szűkös betévő. falatjukat előteremthessék. »Szélhajtóttá csavargóknak« nevezték el ezeket a dolgozó 'milliókat, akiket a választói névjegyzékre ugyan nem vettek fel, de nevüket feljegyezték mindenfajta adófizetési listára, minden katonai nyilvántartó ívre. Nem voltak érzel- gősek akkor sem, amikor 12—13 éves gyermeklányokat embertelen körülmények között végzendő gyárimunkára vettek fel, de választójogra a nő csak 30 éves korában vált »éretté«, ha férjhez tudott menni és három élő gyermeket nevelt. Botrányos ajánlási rendszerükkel azonban még ezt a szűkreszabott választójogot is megcsúfolták. A jelöléshez ugyanis a választók 10 százalékának írásos ajánlása kellett. Ezt az uralkodó kormánypárt úgy játszotta ki, hogy a választókerületi összes. választók »aláírták« a kormánypárti jelölt ajánlási ívét — enyhén szólva — hamisítottak s így az úgynevezett ellenzéknek már nem jutott ajánló. Nem volt ritka az olyan eset, hogy a különböző pártok által benyújtott ajánlók száma kétszerannyi volt, mint a választók száma. így nézett ki a többpártrendszerű, »szabad és eg3r- hangú választás«, de hasonló volt a helyzet a törvényhatóságok és községi képviselőtestületek választásánál is. S ha netán a dolgozók tömegeinek véleménye nem felelt meg az uralkodó osztályok érdekeinek, akkor akcióba lépett az egész közigazgatás: szolgabíró, jegyző, csendőr és a leg- brutálisabb terrorral biztosították a kormánypárti jelölt megválasztását. Ilyen választási rendszer mellett az akkori országgyűlésben nem a dolgozó nép fiai és képviselői foglaltak helyet. A második világháborút megelőző időszak parlamentjében helyet foglaló 6 királyi herceg, 39 főpap, 72 gróf és báró, 95 földbirtokos, 38 vitéz és magasrangú horthysta katonatiszt, 42 bankigazgató és gyártulajdonos, 71 népnyúzó főispán, főszolgabíró és ügyvéd néni a népét, hanem a'&oj*-' gpzpk kizsákmányolóinak érdekeit szolgálta.

Ezek á »bölcs honatyák« másodszor is egy újabb esztelen háborúba,, a politikai és gazdasági végpusztulás szélére vitték az országot.

Ma már nálunk mindez a történelmi múlté, s azé is marad visszavonhatatlanul. Az ellenforradalomból le kell vonni többek között azt a tanulságot, hogy éberen őrködjünk eddigi eredményeink felett, következetesen szilárdítsuk és védelmezzük népi demokratikus államunkat és intézményeinket;

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG

választójogi törvénye az 1953-as választások során az ország összlakossága 67.8 százalékának biztosította a titkos szavazás lehetőségét. Ezzel szemben pl. az Amerikai Egyesült Államok összlakosságának átlagosan mindössze egyharmad része veszi ki részét az utóbbi évtizedekben a választásokból, egyes milliomos szenátorok és kormányférfiak mégis tőlünk szeretnék számonkérni az alapvető emberi jogok széleskörű gyakorlásának biztosítását.

A kapitalisták és revizionisták azt hangoztatják, hogy a népi demokratikus államokban, a proletárdiktatúra államában visszafejlődik a demokrácia; »Tiszta demokráciáról«, »többpártrendszerű szabad választásról« fecsegnek s teszik mindezt azért, hogy eltereljék a figyelmet arról a diktatúráról, melyet a kapitalista országokban a burzsoá kisebbség gyakorol a nagy többséggel, a dolgozó néppel szemben.

Ha összehasonlítjuk a polgári demokráciát és parlamentizmust a szocialista demokráciával és a népköztársaság parlamenti rendszerével, akkor mindjárt kitűnik, hogy a »tiszta demokrácia« hangoztatása a kapitalista érdekeket takarja, függöny, mely igyekszik elfedni a tömegek elől a valóságot, mert egyetlen tőkés országban sem érvényesül teljességgel a nép akarata a törvényhozásban. A dolgozó nép szempontjából nem az a fontos, hogy a »demokráciára« milyen jelzőket aggatnak, hogy a választásokon hány párt és milyen ígéretekkel igyekszik a választókat megnyerni, hanem az, hogy mi következik a választások után.

A szocialista demokrácia a munkásosztály, a dolgozó, parasztság és a többi dolgozó rétegek demokráciája, olyan politikai hatalom, mely a burzsoá kizsákmányoló kisebbség ellen

irányul. A proletárdiktatúra a nép többségének a demokráciája — szocialista demokrácia. A magyar dolgozó nép ma már világosan látja ezt, s a gyalázatos ellenforradalom leverése után még szilárdabban áll a szocialista demokrácia, a népi hatalom mellett. .A magyar dolgozók az ellen- forradalom alatt meggyőződtek arról, hogy az úgynevezett »teljes demokrácia« és »teljes szabadság« a csendőrökkel ölelkező közveszélyes és politikai bűnözők, a Mindszentyvel és herceg Eszterházyval szövetséges dollármilliomosok és Nagy Imre áruló csoportjának a »szabadsága« volt. Szabadság a rablásra, a fosztogatásra és tömeggyilkosságra. Az imperialistáknak éppen az nem tetszik, hogy 1945 óta általában és 1956 november 4-e óta különösen, a magyar nép rendet teremtett saját házatáján, hogy az utóbbi 13 esztendő alatt kisöpörtük az államhatalomból a dolgozók ellenségeit, az államélet irányítását maguk a dolgozók vették kezükbe.

Elegendő csupán egy pillantást vetni a most feloszlott országgyűlés összetételére, s azonnal érzékelhető módon felmérhető az az alapvető változás, amely a dicső szovjet hadsereg által történt felszabadítás óta a magyar népnek az életében végbement. Legutóbbi parlamentünkben a volt gyártulajdonosok és bankigazgatók helyén az egykor kizsákmányolt munkásosztálynak 130, a grófok és földbirtokosok helyén egykori cselédjeiknek és napszámosaiknak, az egykor kiuzSorázott parasztoknak 99, á népnyúzó főispánok, főszolgabírók •helyén pedig a néphez hű és a dolgozók soraiból kikerült értelmiségieknek 69 képviselője ült.

Már ezeknek a számoknak egyszerű felsorolása is tükrözi azt a mélyen demokratikus forradalmat, amely társadalmunkban 1945 óta végbement, s amelynek eredményeként a népelnyomó, kizsákmányoló kisebbség helyett a dolgozó nép képviselői vannak a legfőbb államhatalmi szervben, az országgyűlésben. A 298 képviselő között 56 nő és 21 olyan fiatal volt, akik megválasztásuk idejében még 30 éven aluliak voltak, így nézett ki az a parlament, amelyet a dolgozó nép széles tömegei szabadon, saját soraikból titkosan választottak^

PARLAMENTÜNK AZONBAN nem

csupán szociális összetételében változott meg, hanem alapvetően megváltozott feladata, célkitűzése, a dolgozókhoz való viszonya és munkamódszere is. A felszabadulás előtti parlamentekkel szemben, amelyek kivétel nélkül a népelnyomás egyik eszközét jelentették az akkori uralkodó osztályok kezében, a mi parlamentünk törvényei megalkotásánál mindenkor és kizárólag a dolgozók érdekeit tartotta szem előtt. A fel- szabadulásunk óta eltelt időszak törvényalkotó munkájának olyan kiemelkedő eredményei, mint a földreform megvalósítása és megvédése, az államosítások, az egykori uralkodó osztályok kulturális kiváltságainak a felszámolása, a nők teljes egyenjogúsítása, az anya- és csecsemő védelem, az óvodák és napközi otthonok hálózatának nagyarányú kiépítése, a dolgozók társadalombiztosítása, a családi segély és a fizetett szabadságolások rendje, a nyereségrészesedés és a termelőszövetkezeti dolgozók nyugdíjának rendezése, valamint a népi ellenőrzés létrehozása - — mindmind olyan intézkedések, amelyek kézzelfoghatóan bizonyítják szocialista államrendünk, szocialista demokráciánk fölényét. Bizonyítják, hogy a párt politikája a munkásosztály és a vele szövetséges dolgozó parasztság millióinak, egész dolgozó népünk igaz érdekeit, az életszínvonal emelését szolgálja. S habár történtek1 ezen a téren is kisebb-nagyobb hibák, azok nem homályosítihatják el az eredményeket. A párt feltárta a hibákat, s határozatainak szellemében megindultunk e hibák kiküszöbölésének útján. A tények bizonyítják, hogy az ellenforradalom sem

tudott bennünket erről az útról letéríteni.

Képviselőink egy-két esetet kivéve a legnehezebb időszakban is kitartottak népi demokratikus államrendünk mellett, hűek maradtak választóikhoz, rászolgáltak az előlegezett bizalomra. 1956 november 4-e után pedig, megszabadulva a visszahúzó erőktől, országgyűlésünk mindenkor következetesen haladt a szocialista demokratizmus kiszélesítésének és elmélyítésének, a munkásosztály vezette dolgozó nép államhatalmának erősítése útján.

Ennek a munkának egyik igen fontos területét jelentette az országgyűlés 12 állandó bizottságának rendszeres tevékenysége. Az állandó bizottságok, melyeknek munkájában 241 képviselő vett részt, az országgyűlés ülésszakai közötti időszakok alatt is állandóan dolgoztak, s tevékenységük a társadalmi és gazdasági élet csaknem valamennyi ágazatát felölelte. Ilymódon a képviselők állandóan figyelemmel kísérték az államélet különböző ágazatainak fejlődését s eleven, alkotó bírálataikon keresztül az országgyűlési ülésszakok szünetelése idején is állandóan érvényesíthették az államvezetésben választóik akaratát.

De országgyűlésünk és az élet kapcsolata képviselőinknek a választóik között végzett mindennapos munkájában is^ megnyilvánult. A megyei képviselőcsoportok hosszabb-rövidebb lejáratú munkaterveik alapján végezték munkájukat, melyet a területileg illetékes pártbizottságok, valamint tanácsi és népfrontszérvek messzemenően támogattak. Élő kapcsolataik a helyi szervekkel ~ min- deQekolŐtt a területükön lévő pártós tanácsszervekkel lehetővé tették, hogy a csoportok az ország egészét érintő kérdések vizsgálatával egyidejűleg, a helyi problémákkal is átgondoltan, tervszerűen foglalkozhattak. Gyakran a helyszínen tárgyaltak meg az adott területet érintő fontos kérdéseket.

Ezeken a csoportértekezleteken a képviselők az országos kérdések megtárgyalása mellett megismerkedtek az apróbb-nagyobb megyei ügyekkel, a helyi költségvetési, beruházási, községfejlesztési, adófizetési, egészségügyi, kulturális, ipari, mezőgazdasági és egyéb termelési problémák egész sorával.

ILYEN SZELLEMBEN DOLGOZOTT a Bonsod-Abauj-Zemplén megyei képviselőcsoport is, amely több fontos helyi probléma megoldásának volt a kezdeményezője. Javaslatára a megyei kőbányákat és az útfenntartó vállalat anyagszállítását felsőbb szervek megyei irányítás alá helyezték. De segítette a csoport Özd város zöldség-, gyümölcs- és húsellátásának javítását is.

Az összehangolt csoportmunka és a helyi szervek segítsége nagymértékben lendítette a képviselők egyéni munkáját is, ami az utóbbi időben örvendetes fejlődést mutatott mind a képviselői beszámolók, mind a képviselői fogadónapok terén. Csupán ez év január elsejétől augusztus 20-ig terjedő időszakban képviselőink kereken 900 beszámoló gyűlést és ugyanannyi fogadónapot tartottak, amelyeken együttesen mintegy 200 ezer választó vett részt. Ezeken a találkozókon a képviselők felhasználták azokat a gazdag ismereteket és tapasztalatokat, amelyeket az ország- gyűlés állandó bizottságaiban, valamint az egyes ülésszakokon végzett munkájuk során nyertek, s kölcsönösen gyümölcsöző, állandó kapcsolatot^ tartottak fenn választóikkal.

Még élénken emlékeztünk a felszabadulásunk előtti időszakra, amikor parlamentünkben több párt marakodott azon, hogyan lehetne a magyar dolgozó népből még több hasznot kipréselni.

Emlékszünk a felszabadulás utáni évekre, Mindszenty, Nagy Ferenc, Varga Béla és társaik összeesküvéseire, azokra az időkre, amikor Schlachta Margit Keresztény Női Táborától Barankovics Demokrata Néppártjáig egész sor politikai konjunktúralovag és kalandor szövetkezeti társadalmi és gazdasági vívmányainak megsemmisítésére, a szocialista építőmunka megakadályozására. Dolgozó népünk többek között éppen azért érzi magáénak népi demokratikus rendszerünket, mert a kommunisták vezetésével vívott kemény harcok során sikerült megszabadulnia ettől az ú. n. »ellenzéktől«, mely valóban szívvel-lélekkel ellenezte a dolgozóknak a hatalomrajutását, a szo~ cializmus építését. 1956 októberében, amikor az eíajta »ellenzék« újra felütötte fejét, ismét megmutatta igazi arcát. Első célkitűzései között szerepelt az államhatalom és államigazgatás központi és helyi szerveinek, az országgyűlésnek és a tanácsoknak a megsemmisítése. Népünk azóta a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány iránti bizalmával tett és tesz hitet amellett az elszánt akarata mellett, hogy minden erejével megvédi a néphatalmat, szocialista vívmányainkat.

A gyakorlat azt bizonyítja a többpártrendszerű kapitalista országokban, hogy a burzsoá pártok kivétel nélkül egyetértenek, amikor a dolgozók valóságos politikai és gazdasági érdekeinek visszaszorításáról van szó. Egyetértenek a tőkés kizsákmányoló rendszer fenntartásával. A magyar dolgozóknak saját tapasztalataik alapján is kialakult meggyőződésük, hogy a demokrácia mélységének és parlamenti, valamint a tanácsi élet sokoldalúságának nem az a fokmérője, hogy hány párt indul a választásokon és hány párt képviselői vesztnek részt a parlament -és tanács munkájában. Kit képvisel a párt?! — ez. az alapvető kérdés! Kinek az akaratát valósítja meg a parlament és a tanács?! — ez a döntő munkájának elbírálásánál a dolgozók előtt.

A felszabadulásunk óta eltelt idősszak, s különösen az ellenforradalom leverését követő nem egészen két óv hatalmas politikai, gazdasági, kultui rális és szociális eredményei minden becsületes magyar dolgozó előtt világos és egyértelmű választ adnak ezekre az alapvető és döntő kérdésekre.

Az a tény, hogy Magyarország, a felszabadulás után az urak országából a dolgozó nép hazája lett, valamint az a tény, hogy a szennyes ellenforradalom leverése után viszonylag oly rövid idő alatt helyreállítottuk országunkban az alkotmányos, törvényes rendet, begyógyítottuk az ellenforradalom ütötte sebeket, —, mindennél jobban bizonyítja, hogy népünk helyesen adta meg a választ önmagának ezekre a kérdésekre. Bizonyítja, hogy dolgozó népünk előtt nemcsak drágák az eddigi eredmények, de a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetése mögé fölsorakozva eltökélte magát ezeknek az eredményeknek a megvédésére és továbbfejlesztésére.

A MOST FELOSZLOTT ORSZÁGGYŰLÉS és a helyi tanácsok mindenkor alapvető kötelességének érezte, hogy magáévá téve dolgozó népünk célkitűzéseit, támogassa és tevékenyen elősegítse a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány politikájának a megvalósítását. Ma felemelt fővel nézünk választóink szemébe. Szilárdan eltökélt szándékunk, hogy ki-ki a maga munkaterületén a jövőben is a párt és kormány politikájának szellemében, a népjólét emeléséért, a szocializmus építéséért, a szocialista tábor erősítéséért, a világbéke ügyéért fog dolgozni. Meggyőződésem, hogy a Borsod-Abauj-Zemp- lén megyében megválasztásra kerülő tanácstagok és országgyűlési képviselők méltók lesznek választóik bizalmára, s a szocialista építőmunka frontszakaszain elősegítik pártunk és kormányunk célkitűzéseinek megvalósítását, a dolgos és békeszerető magyar milliók szocialista társadalmának felépítését.