Észak-Magyarország, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-25 / 226. szám

Csütörtök, 1958. szeptember 25. ESZAKMAGYARORSZÄG s KÉPPEL — SZÓVAL — MUZSI KÁVAL Miskolc kultúrális élete a televízióban Bizonyár^ sok miskolci és kör­nyékbeli olvasónk is ott ült a televí­ziós készülék mellett az elmúlt ked­den este nyolc óra után, amikor „Képpel, szóved, muzsikával” cím­mel elsőízben adott a Magyar Tele­vízió hosszabb műsort vidéki város kul túréletéről. Városunk, Miskolc volt az első televíziós „interjú alany”, 8 óra 30-kor jelent meg a te­levíziós készülékek képernyőjén a fenti cím, majd megjelentek Mis­kolc környékének szépségei, Lillafü­red, a diósgyőri vár, miskolci üze­mek, majd a miskplci Széchenyi ut­ca forgataga, s végül kikötött a fel­vevő-kamerák lencséje a volt Fe- renczi-ház helyén álló téglafal pla­káterdején, A plakáterdő a miskolci kultúrális élet pezsgéséről tanúsko­dik. Váltott a kép és egy ízlésesen ■berendezett szalonban láttuk Ondre- jovics Ferencet, a városi tanács mű­velődésügyi osztályának helyettes vezetőjét, amint a televízió riporte­rével beszélgetve számot ad váro­sunk kultúrális fejlődéséről. A műsor megszületésének gondo­latától a felvétel megkezdéséig, il­letve a sugárzásig hosszú volt az út és ezt az utat az adásnak, a néző által nem látott mozzanatait szeret­nénk dióhéjban ismertetni olvasóink­kal. Hogy egy város kultúrális életéről a televízióban beszélünk, nem lehet elégséges a riporterrel folytatott be­szélgetés. A televízió a képsugárzás lehetőségeit felhasználva nemcsak fülünknek kívánja bemutatni ez esetben Miskolc kultúrális életét, ha­nem szemeinknek is, és ezért a mű­sor színessé tétele végett, mintegy illusztrációképpen Ondrejovics Fe­renc beszámolójához. megszólaltak Miskolc város kultúrális életének egyes vezetői, megelevenedtek Miskolc kultúrális mozzanatai. A jól szerkesztett és szervezett műsorhoz nagyon sok szereplőre volt szükség, azonban az összes szereplők felutaztatása a televízió stúdiójába sok nehézségbe ütközött. így például a Szinvavölgyi Együttes tánccsoport­jának műsorát itt, Diósgyőrvasgyár- ban vették filmre és úgy sugározták a műsorban. Ezen a számon kívül a műsor minden száma „egyenes adás” volt. Az egyenes adásból eredően érthe­tő izgalommal készült a szereplésre a népes szereplőgárda. Az adás kö­rülményeiről beszélgettünk a kora­hajnalban induló autóbuszon és csak erről folyt a szó, amikor megérkez­tünk a hatalmas, Szabadság-téri pa­lotába. a televízió stúdiójába. A stú­dió képe egyelőre meghökkentő volt számunkra. Frissen vakolt falak, sok helyen még a levegőben lógó ká­belek. Általában a születés, a fejlő­dés képét mutatja a stúdió. A fel­vevő termek vastagon szigetelt falai teljesen elzárja a külső zajokat, a falakról, mennyezetekről a kábel­labirintus közül kikandikáló reflek­torok tömege vakítja a belépőt és iz­zítja a stúdió-terem levegőjét. Délelőtt került sor az első próbára. Pontosan be kellett mérni az időt, gondosan kiszámítani minden moz­dulatot, mert — mint mondottuk — a műsor egyenes adásban kerül su­gárzásra, nincs magnetofon, nincs filmszalag, amin törölni, javítani le­het. A rendező biztos kézzel irányí­totta a próbát és egymás után ke­rült a lámpák fényébe Ondrejovics Ferenc, majd Komáromi József, a miskolci Herman Ottó Múzeum igaz­gatója, aki Miskolc város irodalmi és tudományos életéről számolt be, Horváth Gyula színművész, aki Bor­sodi Gyulának, a Borsodi Szemlében megjelent Apám mégegyszer vissza­néz című versét adta elő. Komáromi József után Jákó Pál. a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója beszélt a színház oroblémáirói, terveiről, majd előadásának illusztrál ójakép- oen Fehér Tibor és Máthé Éva mu­tattak be egy jelenetet a színház új darabiából, a Svejk-b8\, valamint Komlóssy Teri és Kenderessy Zoltán adtak elő egy duettet a rövidesen bemutatásra kerülő Szerelmes hu­szárok című Behár-operettből. Vi- rágh Elemér karnagy zonfforakísére- tével. A színház problémái után a képzőművészek munkáságára for­dult a szó, és Csabai Kálmán Mun­ka csy-díjas festőművész beszélt a mis­kolci kéozőművészek munkásságáról és mutatta be legújabb alko+ásaikat. Horváth Kiss László, a Zenemű­vészeti Szakiskola igazgatóid Miskol'’ zenei életéről és azon belül a Liszt Ferenc filharmonikus zenekar mun­kásságáról szólott, maid a miskolci Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakis­kola tanárkéozős növendékeinek zongora-ouartett.ie adta elő Weber zongoranégyesének egv részletét. A műsort Amriskó Gusztáv, a miskolci városi pártbizottság kultúrális mun­katársának, a város kultúrális ter­veiről adott nyilatkozata zárta. A koradélutáni órákban második próbára álltak a lámpák fényébe a műsor szereplői. A színészek már kosztümben, masz­kírozva. A második próbán már dolgoztak a felvevőgépek és a stú­dióban elhelyezett képernyőkön el­lenőrizték az egyes beállításokat. Ér­dekes látvány volt ez a kamerás próba. A felvevőgépek mögött fül­hallgatóval és mikrofonnal felszerelt operatőrök, egyéb műszaki dolgozók sürögtek. a rendezői fülkéből hang­szórón jöttek az utasítások a halkan guruló kamera-kocsik; mellett dolgo­zó -operatőri - személyzetnek, a jel­zőfények villogtak, s bent a stúdió- teremben egy utasító hang nélkül folyt a próba, gördültek a számok, mint jól olajozott gép fogaskerekei. Remekül hatott a televízió képernyő­jén a Svejkből bemutatott jelenet, nagyszerűek voltak a premier-plá­nok, kitűnően érvényesült Máthé Éva bájossága, Fehér Tibor nagysze­rű Svejk-i figurája, arc- és szemjá téka. Komlóssy Teri és Kenderessy Zoltán kettőse a képernyőn is komoly művészi élményt nyújtott és remek aláfestést adott Virágh Elemér mű­vészi zongorakísérete. Nagyon jól érvényesültek a képernyőn a Csabai Kálmán által felmutatott grafikák, olajképek. Általában a kamerás pró­ba jól sikerült és egy kis pihenő után, este, megkezdődhetett az adás, amikor már a nézők ezrei ültek Bu­dapesten és környékén a televíziós készülékek mellett és minden bi­zonnyal nagyon sokan ültek ezalka- lommal a néhány miskolci készülék előtt is. Az esti adást a televíziós stúdió házi vetítőjében néztem végig, örül­tem a jólsikerült műsornak, a műsor gördülékenységének, mondanivalóié­nak, hiszen rólunk, miskolciakról a mi városunkról adott hírt a nagyvilágnak és nagyon jólsikerült formában. Sok-sok néző, akinek Miskolcról hiá­nyosak az ismeretei, ebből az adás­ból sokat tanulhatott Miskolcról. Ondrejovics Ferenc és Amriskó Gusztáv jól ismertették meg a néző­vel általánosságban a város jelenlegi kultúrális helyzetét és terveit. Jákó Pál szavai után ismerőssé vált az idegen nézők előtt is a miskolci szín­ház sok problémája, terve. Komáro­mi József az egész ország figyelmét felhívta Miskolc irodalmi és tudo­mányos életére, Csabai Kálmán „te­levíziós tárlata” szinte az egész or­szág nyilvánosságának mutatta be a miskolci képzőművészek alkotásait, terveit és Horváth Kiss László sza­vai után sokszázan gondoltak tiszte­lettel a Liszt Ferenc filharmoniku­sok tevékenységére. Nagyon kedves színfoltja volt a műsornak a tanár­képzős zeneművészeti szakiskolai növendékek kis hangversenye és biz­tosak vagyunk benne, hogy a bemu­tatott színdarabrészlet, duett és vers­mondás után, szerte az országban megismerik és megszeretik Fehér Tibort, Máthé Évát. Komlóssy Terit, Kenderessy Zoltánt, Virágh Elemért és Horváth Gyulát. A háromnegyedórás műsor végét­ért, s mi, miskolciak, boldogan em­lékezünk vissza a műsorra és az adást megelőző „izgalmas” előkészü letekre. Rólunk adott hírt a műsor és nekünk, miskolciaknak szerez megbecsülést szerte nz országban. BENEDEK MIKLÓS-OÖO­Katonai behívó — lánynak! A napokban a nyugatnémetországi Leonberg városában jelentkeztek a sorkötelesek a behívóparancsra. Mind a jelentkezők, mind a katonai pa­rancsnokok nagy meglepetésére egy tizenkilencéves leonbergi diáklány is megjelent mint »állításköteles«. Rövidesen fény derült a »rejtélyé­re. A fiatal lányt Almutbnak hívták és a behívókat kiállító katonai sze­mély a szokatlan név viselőjét férfi­nek képzelte. A diáklány »katonai szolgálata« egyébként villámgyorsan végétért — túl nyilvánvaló volt, hogy melyik nemhez tartozik. Megdicsérték »fe­gyelmezett és katonás magatartásá­ért«, de sietve »a&kalmat‘Lan«-nak nyilvánították. — Kevés a gitár Angliában. A kö­dös Albionba betört a Rock and Roll divat, ezért nem lehet a boltokban kapni a széphangú zeneszerszámot. Az angolok a Szovjetuniótól kétezer darabot rendeltek. — A Japán felett átvonult tájfun­nak már 48 halálos áldozata van; csaknem 80 ezer ember vált hajlék­talanná. A szovjet vasutak fejlődés A vmtsmimotutte ' rigai vagongyár újtípusú villamosvonata i. SZOVJETUNIÓ végtelen térségein a közlekedés, de különösen a vasúti közlekedés fontos szerepet játszik. Az utóbbi negyven év alatt a vasutak hálózata mégegyszer olyan sűrű lett, mint azelőtt volt, a teher­forgalom pedig több mint tizennyolcszorosára növekedett. Ezalatt az idő alatt a vasúti közlekedést műszakilag jelentős mértékben átszervezték. Ural, Szibéria, Kaukázus és az ország központi kerületeiben a legsűrűbb áruforgalmi főútvonalakat villamosították. A villamosított vasútvonalak hossza ez év végére eléri a 9500 kilométert. A jövőben a villamosított vasút­vonalhálózat gyors növekedése várható: i960 végére hossza megközelíti a 15 ezer kilométert, 1970-re pedig a 40 ezer kilométert. Nem telik bele sok idő és nagyteljesítményű villamosmozdonyok vontatják majd a szerelvé­nyeket Moszkvától a Baj kaiig, később meg egészen a Csendes-óceánig. Ugyanakkor számos vonalon egyre több diesel-mozdonyt kapcsol­nak be a közlekedésbe. Néhány fővonalon, amelynek hossza kb. 10 ezer kilométer, a diesel teljesen kiszorította a gőzmozdonyt. 1958-ban akkora teherforgalmat bonyolítanak le diesel-vonatok, mint amekkorát együt­tesen Anglia, Franciaország és Nyugat-Németország egész vasúti közleke­dése lebonyolít. A Szovjetunió vasútvonalainak villamosítása és dieselesítése a moz­donyvezetők átképzését tette szükségessé. Csak az utóbbi két évben több mint húszezer mozdonyvezető és fűtő végzett átképző tanfolyamot, s vil­lamos- és diesel-mozdonyvezetői, illetve fűtői képesítést szerezték. Je­lenleg több mint 16 ezer mozdonyvezetőt képeznek át. A szovjet vasútvonalakon ma gyors ütemben alkalmazzák az auto­matikus és távvezérlésű berendezéseket, többek között az automatikus tér­közbiztosítást, az elektromos váltóbiztosító berendezést, a forgalom^ irányító biztosító berendezést, valamint a rádió és televízió összeköttetést. A rendezőpályaudvarok munkáját automatizálják és gépesítik. Az egyik Moszkva melletti vasútvonalon nemrég próbálták ki az „automata mozdonyvezetőt”. Működésének lényege, hogy az automata vo­natot — minden emberi beavatkozás nélkül — a legcélszerűbben vezeti és szigorúan a menetrendhez tartja magát. Ez a különleges elektronikus gép arra hivatott, hogy megkönnyítse a mozdonyvezetők nehéz munkáját. A mozdonyvezető szerepe ilyen körülmények között csupán abból áll. hogy ellenőrzi az automata működését. A SZOVJET ÁLLAM a közlekedéstechnika fejlődésével párhuza­mosan mind több anyagi eszközzel támogatja a vasutasok lakásépítkezé­seit. A közlekedés dolgozói részére az elmúlt két évben körülbelül 15 ezer lakást, sok klubbot és más kultúrális és egészségügyi intézményt építettek. A szovjet vasutasok eltökélt szándéka: továbbfejlesztik a közlekedést, hogy teljesíthessék a hatodik ötéves tervet. Mintegy 170 millió megtakarítás várható a könnyűiparban A Könnyűipari Minisztérium kol­légiuma legutóbbi ülésén, az érde­kelt szakszervezetek vezetőivel meg­vitatta a takarékossági program ed­digi eredményeit. Megállapították, hogy a vállalt mintegy 170 millió fo­rintos megtakarítás az év végéig tel­jesíthető. Ezen az összegen belül ha­sonlóképpen reális a ruhaipar 30.9 millió, a gyapjuipar több mint 25 millió és a pamutipar megközelítően 23.5 millió forint értékű takarékos- sági előirányzata. (MTI)-ooo­Gromikó fogadta a tuniszi külügyi államtitkárt Newyork (TASZSZ) Gromiko szovjet külügyminiszter kedden fogadta Sador Mokadem tu­niszi külügyi államtitkárt. A megbeszélésen, amely a tuniszi államférfi kérésére jött létre, az ENSZ-közgyűlés jelenlegi üléssza­kán megvitatásra kerülő kérdések­ről, valamint a szovjet-tuniszi kap­csolatokkal összefüggő kérdésekről volt szó. (MTI) Egy igen csöndes estén a tűzhelyből kiömlő fény világánál nagybátyám mesélni kezdett: — Egész életemben nem fogom elfelejteni. 1945-ben a vörös had­sereg győzelmet aratva a német fa­sizmuson, eljött segíteni hazánk észak-keleti részébe. Eljött segíteni népünk felszábadítási harcában, amelyet a 14 éves japán elnyomás ellen folytatott. Ebben az időben kaptam én is parancsot — visszatérni hazámba, a vörös hadsereg egységei­vel. Ugyanis, velük harcoltam végig a világháborút. Tankista voltam. Már a gondolatra is, hogy hazai tájakra léphetek, boldog izgatottság­gal telt el a szívem. Szakaszunknak Ivánszkij hadnagy volt a parancsnoka. Egyedüli az egész egységben, aki tudott kínaiul beszélni. A háború előtt Ivánszkij tehetséges mérnök volt. és munká­jáért többször kitüntette a Szovjet­unió Tudományos Akadémiája. Fele­ségét Nyilinkának hívták — igen szép asszony, arany hajjal és hosszú szempillákkal. Házaséletük második esztendejében kezdődött a háború. A fiatal hadnagy elbúcsúzott felesé­gétől, és kiment a frontra. Nem­sokára levelet kapott otthonról. — Nyilinkának fia született — Iván. A hadnagy örömteli levelet küldött haza, amelyben megígérte, hogy Hit­ler legyőzése után hazatér és forrón HARCOSTÁRS Irta: Cseny Cjan megöleli családját. Mindezt ő mesélte el nekünk. 1945-ben Hitlert örökre elnémí­totta, a fasizmust legyőzte a szovjet hadsereg, de a hadnagy nem tért haza. Űj feladatot kapott — segíteni a kínai népnek Észak-Kelet felsza­badításában, a javán elnyomás alól. Az első ütközet “ SS! sereg átjött határainkon, Mandzsú­riában zajlott le, az első határmenti város alatt. Kezdődött a harc. A vö­rös hadsereg egységei hatalmas tűz­zel kényszerítették meghátrálásra az ellenséget. A japán hadállásokból sűrű, fekete füstfelhő jelezte a talá­latokat. Mi. tankisták azt a parancsot kap­tuk, hogy vágjuk el az ellenség ke­leti védővonalát, készítsük elő a nagy támadást. Ebben a körzetben az ellenség számtalan aknát helye­zett a földbe, itt tartózkodott a pán­célos és a gyalogos részlegük. Mint egy nagy pók behálózták harci egy­ségeikkel az egész területet. Ivánszkij a parancsot — a japán imperializmus utolsó egységeinek megsemmisítéséről — úgy tekintette, mint saját, személyes ügyét. Mikor megtudtuk, hogy a harc legnehezebb c|J^rcn u. un eyj/s«yuiiKiitzK, jui, nagyon megörültünk. A hadnagy ki­adta az utolsó parancsokat. Minden­ki elfoglalta helyét, készen álltunk. Legutoljára Ivánszkij hadnagy má­szott be hernyótalpasába. Gyors, rövid jelzések és elkezdő­dött a roham. A tankok fülsiketítő zajjal rohantak az ellenséges had­állás felé. Köröskörül minden égett, robbant... Tankjaink rakétaként re­pültek. állandóan tüzelve. Mindent megsemmisítettek, ami utunkba ke­rült. Mögöttünk jött. a gyalogság. Az ellenség pánikszerűen hátrált. A mi óriás erőnk az első vonalat aránylag könnyen áttörte. A következő vonal­ban az ellenség tankjainak nagy csoportját koncentrálta, hogy kellő­képpen »fogadjon* minket. Kegyetlen harc keletkezett. Olyan kegyetlen, amilyen csak egy tank­csata tud lenni. Füstölögve, lángolva, maradtak ott a gépek, mérhetetlen kínok között égtek halálra az embe­rek. Ivánszkij hadnagy hét japán tankot kilőtt már. amikor öt fogták gyűrűbe. Hősiesen küzdött. Első lö­vései vitán jutott el hozzánk jelzése:- 407... Vigyázva! fenséges tank! Jobbra néztem és láttam, hogy egy ellenséges tank iszonyatos erővel tör felém. Kígyónyelbként zuhant ránk a tűzeső. Egész tankunk remegett. — 4071... 407!... Ellentámadás! — hallottam fülemben Ivánszkij jól ismert hangját kínai nyelven. A váratlan rajtaütéstől tankunk egész legénysége szinte elvesztette lélekjelenlétét. A helyzet nagyon ve­szélyessé vált. Közben láttuk, hogy a hadnagy tankja kigyulladt és az utolsó reátámadó ellenséges tank után vetette magát, összeszorítva fogamat, behúztam a botkormányt és az engem támadó ellenség felé irányítottam tankomat. Az pedig gyorsan közeledett felém. A szemlélő nyíláson keresztül már jól lehetett látni a japán felségjelet, és a fegy­ver feketére festett csövét. A vérem lárvolt, a szívem hangosan dobogott. De a fejem tiszta maradt. Tudtam, hogy eljött a pillanat. Vagy ők, vagy mi. Az ingadozás elröpült. Élve akar­tam maradni, meg akartam látni hazámat, — szabadon. Tankjaink között ™%döTe 100 méter maradt. Még néhány másodperc .. ; Tüzeltünk, mindent beleadva, ért­hetetlen szavakat kiabálva. S az ellenséges tank jött... S ebben a pillanatban ismét meg­hallottam Ivánszkij hadnagy fel­indult hangját: — 407/ 407! Fékezzen1 Fékezzen!) Hajtsa végre a parancsot! Fékeztem. És Ivánszkij hadnagy tankja, mint egy csodálatos szörny fúródott a velünk szembejövő ellen­séges tank oldalába. Iszonyatos rob­banás hallatszott és az eget elöntötte a láng. Ivánszkij hadnagy nem tudta tel­jesíteni asszonyának tett ígéretét. Meghalt... .. .Nagybátyám keze remegve mor- zsolgatta az égő cigarettavéget. Sze­méből patakzott a könny. Hosszú hallgatás után felállt a tűz mellől és izgatott léptekkel róni kezdte a szo­bát. Értünk halt meg % s;zabadításáért adta oda fiatal életét. Ha ő nincs, akkor én most nem mesélek. A szivem majd meghasadt a bánattól és a gyásztól... Ezután százszoros erővel vetettem magam a harcba. Kerestem a leg­nehezebb feladatokat, a legveszélye­sebb helyzetet. — Tűz! Még tűz! — kiáltottam. —* Tűz! Két óra múlva a város felszaba­dult ... Fordította: URBAN NAGY ROZÁLIA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents