Észak-Magyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-13 / 190. szám

Szerda, 1958. augusztus 13. CSZAKMAGYARORSZÁG-ooo­November 2-án avatják tel Egressy Gábor szobrát Miskolcon A miskolci szoborbizottság hétfőn délután ülést tartott Kammel Lajos- né, a Hazafias Népfront Bizottság titkára elnöklésével. Megtárgyalták a Miskolcon felállítandó további szobrok kérdését. Mint ismeretes, a szobormozgalom megindulása óta Miskolc közönsége két új szobrot kajíott, a Petőfi és a Herman Ottó szobrot. E szobrok fel­állítását Miskolc dolgozóinak áldo­zatkészsége tette lehetővé. A szobor-mozgalom és az áldo­zatkészség azóta sem lankadt. Készen áll már Egressy Gábor­nak, a 48—49-cs szabadságharc hősének szobra is Váradi Sán­dor, a Miskolcról elindult Kos- suth-dijas szobrászművész mű­termében. Csupán a postamens nem készült még el. A szobrot Egressy születé­sének 150. évfordulóján, ez év no­vember 2-án avatják fel a vasgyári Művelődés Háza közelében. Készül már ugyancsak a Vasgyár­ban felállítandó Lenin szobor is: Kiss István szobrászművész alkotása. A szoborbizottság ülésén Korompay Győző elvtárs, a Lenin Kohászati Üzemek és a DIMÁVAG Gépgyár ve­zetőinek képviseletében bejelentette, hogy c két nagyüzem vezetői mesz- szemenően támogatják a szobor­mozgalmat és a szobrok költsé­geinek jelentékeny részét az üze­mek vállalják. A Lenin szobor felállítását kétségtelenül min­den dolgozó a tőle telhető áldo­zatkészséggel támogatja. A szobrot a jövő év május 1-én lep­lezik le. A további terv az, hogy a munkásmozgalom borsodi mártír jainak nagyobbszabású emlékmű­vet emelnek; szobor készül továbbá Dérynéről és Munkácsy Mihályról. A szoborbizottság a közeli napok­ban felhívással fordul az üzemek­hez, vállalatokhoz, s a város lakói­hoz, hogy forintjaikkal segítség az új szob­rok mielőbbi felállítását. A gyűj­tést szeptember 1-én kezdik meg. Az eddigi szoborállítások sikere biz­tosítéka annak, hogy Miskolc város közönsége továbbra is lelkesen tá­mogatja azt a gondolatot, hogy te­reinken minél több szobor hirdesse haladó hagyományaink nagy alakjai­nak emlékét. A segíiség1, ha szívből ihn, sose hésö A napokban a ragályi földműves­szövetkezet dolgozói elhatározták, hogy szabad idejükben segítenek az alsószuhai Uj Élet Tsz-nek az aratá­si munkákban. A tsz ezt a segítsé­get örömmel vette, mivel kicsit el­maradtak, s bizony szívesen fogad­ták Tóth István üzemágvezetőt, aki a bolt- és italboltvezetőkkel együtt segítségükre mentek. A szövetkezet dolgozói az aratás után étellel és hűsítő-itallal »meg­vendégelték« a tsz tagságát. Búcsú­zóul a ragályi földművesszövetke­zet dolgozói sok sikert és jó egészsé­get kívántak az alsószuhai tsz tag­ságának további munkájához. Juhász Imre Putnok. Hogyan „született44 meg a százezredik zsák műtrágya (Tudósitónktól.) A központi lapok az elmúlt hetek­ben írtak arról, hogy a Borsodi-' Ve­gyikombinátban »megszületett« a százezredik zsák műtrágya. Ez ko­moly jelentőségű népgazdaságunk számára, hiszen nem egyszer hal­lottuk már, hogy ahány kiló műtrá­gya, legalább annyi kiló gabona­többlet, de sokszor még több is. A százezer zsák mintegy 500 va­gonnak felel meg. Ezt a mennyisé­get a műszaki és fizikai dolgozók ál­dozatos munkával hozták létre. Az üzem beindításakor volt olyan mű­szaki — különösen a szintézis és a műtrágya üzemben — aki egyfolytá­ban három napot is bent volt, hogy a munka zavartalanul menjen. Az utóbbi termelési értekezleten a műtrágyaüzem dolgozói felaján­lották, hogy augusztus 20-ra, alkot­mányunk ünnepére előállítják a 200 ezredik zsák műtrágyát, ami 10.000 tonnának felel meg. Ennek megva­lósításához a többi üzemrészek dol­gozóinak áldozatos munkája is szük­séges, de ők is örömmel vállalták, így minden bizonnyal felajánlásukat siker koronázza. Halmágyi Balázs Kazincbarcika. Egy nap a tengeralattjárón-ooo­DCls hőMZÍlUKJök . . / (Tudósítónktól) Hidasnémeti, mint ismeretes, kis határállomás. Naponta megfor­dulnak itt külföldről jövő-menő utasok és naponta szidják az illetéke­seket az alábbi bosszúságot okozó hiányosságok miatt. A kis cukros-bodegát már hetek óta zárva találja az, aki abban a reményben száll ki a vonatról, hogy csekély kis ajándékot, cukorkát visz hozzátartozóinak. A község elég' messze van, s bár idő volna a vásárlásra, de üzlet nincs... A pénztár melletti kis útmutatón az áll, hogy Szerencs felé 14.18 perckor indul a vonat. Az elmúlt napokban, amikor magam is utaztam, ebben az időpontban még elég sokan várakoztunk a pénztárnál idegesen, félve, hogy lekössük a vonatot. Ekkor kiszólt a pénztárosnő az ablakon, hogy várakozzunk türelemmel, mert a vonat csak 16 órakor indul tovább. Miért nem ezt írják ki akkor, hogy az utazóközönség is tudomást sze­rezzen róla? Javaslom: mivel nincs még mikrofonja az állomásnak, állítsák vissza azt az öreg bácsikát, aki közölte az utasokkal, hogy melyik vonat mikor indul. Ez már a tornyosnémeti dolgozók bosszúsága. Ügy van valahogy kifundálva, hogy a naponta háromszor Tornyosnémetibe induló vonat kö­zül sokszor egyik sem várja be sem a miskolci, sem a szerencsi csatla­kozást. Állomásuk van, de mégis gyalog járnak, ha be akarnak utazni a járási vagy megyei székhelyre. Ha a MÁV a polgári lakosság igényeit nem is veszi figyelembe, vegye legalább saját alkalmazottait, és a gyári munkásokat, akik délután, hajnalban, este, éjjel gyalogolnak műszak után hazafelé, nagyon fáradtan. Kiss Gyuláné Abaujszántó Egész nap szörnyen fújt a szél, a felhők, megvadultan csattogtak az el­feketedett Balti-tenger felett. Estére — éppen elhagytuk a kikötőt — hir­telen kitisztult az ég, elállt a szél. A tengeralattjáró parancsnoka táv­csővel figyelte az előttünk kitárul­kozó messzeséget. Ismerős neki ez a táj, — a Nagy Honvédő Háború alatt első matrózként jó néhány kegyetlen ütközetet harcolt végig. Még a felszínen szeljük a habokat. A kapitányi hídról jól látszanak sza­bad szemmel is az idegen kikötőkből hazafelé tartó kereskedelmi hajók. Felvillan a Lengyel Népi Demokra­tikus Köztársaság zászlaja alatt úszó »Szikra« tengeralattjáró. Ide igyek­szik a szovjet partokhoz, barátsági látogatásra. ... Most már beláthatatlan előt­tünk a tenger. A hajó, maga mögött hagyva a gyöngyöző hullámokat, el­foglalja a megadott irányt. Tanul­mányi terület. A fehér éjszaka tejszinű ködbe burkolja a láthatárt, s a legnagyobb csöndben felhangzik a fülsértő szig­nál. — Harci riadó! A központi híd­ról a parancsnok erélyes hangja hal­latszik. — Északnyugatról »ellensé­ges« torpedóromboló! Azonnal stíly- lyedünk! Mindenki eltűnt. Néhány másod­perc és a hajó a víz alá merül. A periszkópban feltűnnek az »ellensé­ges« torpedórombolók. — Cél balra. első torpedót kikészí­teni! Viktor Babcsenkó ismétli a paran­csot. Vlagyimir Sztyepanov készen­létben áll. Egyetlen szó még — me­het! — és a torpedó egyenes sugár­ban, óriási sebességgel elhagyja a hajótestet. A jelző már adja: látom a torpe­dót! — Teljes sebességgel előre! — hangzik a parancs. Az »ellenséges« torpedó alig né­hány méterre siklik el... Ismét a felszínen vagyunk. Olyan hirtelen, hogy észre sem vettük. A kapitányi hídról ismét látjuk — akár­csak nappal — a ködlő mcssziséget. — Riadó! Riadó! Riadó! Ellenséges gépek a láthatáron. Mélyre ereszkedünk, hogy teljesen eltűnjünk az »ellenséges« gép szeme elől. A kapitány különleges rádió technikai génekkel figyeli a tengert. Ebben a fülkében ismerkedünk meg Alexey Voroncov rádióssal, aki még néhátfy évvel ezelőtt el sem tudta képzelni ilyen csodálatos készülékek létezését. A hadiflottánál tanulta ki kezelésüket és segítségével most mi is meghalljuk a tenger legtávolabbi és leghaUkabb neszét is. Még a del­fin »hangját« is halljuk, ha köze­lünkbe merészkedik... A központi rádióskamrában most adják meg parancsnokuk kérésére a tenger pontos mélységét. Az ügyele­tes csak rátekint a számokra és már mondja is. Az »ellenséges« repülő­gépek szemétől még mélyebbre eresz­kedünk. Megtudjuk, hogy néhány órán keresztül víz alatt kell marad­nunk. A sok természetfeletti dolog köz­ben, örömmel üdvözöljük a hírt: ebédhez felkészülni! A keskeny asz­talokon rizs, befőtt, csokoládé ... S egyszerre megszűnik a tenger­alattjáró zúgása. Csönd lépett a mo­torzaj helyébe. Elértük a tenger fene­két, leültünk. Senki sem tudja, med­dig kell itt ülni. De az élet itt is ugyanúgy megy tovább, mint a felszínen. A rádió összehívja a párttagoltat, egyetlen napirendi pont a motorosok vezetője, Nikoláj Artyemovies Szalihov fel­vétele. Mikor az országban megkezdődött a szűzföldek megtermékenyítése, a novosziliji technikumból utazott Észak-Kazahsztánba; a »Hajnal« nevű gabona-szovhoz traktorjain és kombájnain dolgozott. Innen hívták be a tengerészeihez. Az élet nehe« zebbik iskolája itt következett szá­mára. Társai szerint, itt is megállta a helyét. Egyöntetűen javasolják a párttagságra, A párt gyűlés után az egyik kabin-1 ban filmet pergetnek. Szorosan egy­más mellett ülve gyönyörködnek a matrózok. ...Jelzés hangzik el, feldübörög■* nek a motorok, alig néhány másod­perc és a felszínen vagyunk. — Teljes sebességgel előre! Szeljük a csöndes tenger habjait» Ismét esteledik. Órákon keresztül érezzük a tengeri levegő sós izét, bú* csúzunk a naptól, amely utolsó suga* raival bearanyozza a láthatárt. Aztán feltűnik a part. Lassan a ki­kötőhöz érünk. Bebocsátást kérünk és a csónakok egymás után súrolják a partot. A matrózok egynapi dohány* éhség után mohón gyújtanak rá. Másnap reggel új feladat várja őket. Irta: K. Cserevkov, — az Ogcnyok ; júliusi számából fordította: U. N. Rt-ooo­Két román kultúrális hír A romáin művelődési és oktatás­ügyi minisztérium 20 mellszobor el­készítésére kötött szerződést. Gheor- ghe Angel szobrászművész Emimesca költő. Ion Vlasiu Bacovia, Puskás Sándor pedig Herbák János mell­szobrán dolgozik. A minisztérium ezenkívül több mint száz, az üzemek és építőtelepek életét bemutató fest­ményt, grafikai munka és szobor al­kotására adott megrendelést a buka­resti és a vidéki képzőmű vészeiknek. A Kolozsvárott felállítandó Budai Nagy Antal emlékmű pályázatra Kos András és Vetro Artúr kolozsvári szobrászművészek adták be tervüket j Botosamban állami színház léte­sült. Az új színház Mihail Eminescu nevét viseli. Megalakulásával nem maradt olyan tartomány Romániá­ban, amelynek ne volna egy állandó színháza. Ragyogó kilátások Fulgeneio Batista kubai diktátor háromhónapi kéj utazásra készül Eu­rópába. Üt jónak előkészítésére, elő­őrsiként. 15 éves Jorge fiát küldte a Riviérára, hogy megtegye a szük­séges intézkedéseket és lefoglalja a megfelelő szállodai lakrészt. A 15 éves ifjú olyan pazarló módon és nagy­arányban fogyasztja az italt, a höl­gyeket és egyéb földi jókat, hogy az érdekeltek máris a legnagyobb vára­kozásokkal tekintenék az apa érke­zése elé. Ha ilyen a fiú, mi mindent lehet még várni egy felnőtt diktá­tortól? VASKOS. EXPRESSZ­AJÁNLOTT LEVELET kézbe­sített szerkesztőségünknek a posta. Feladó a szerencsi járási tanács. Gémkapcsozott iratkö- teg hullt ki belőle. Fölül egy jegyzőkönyv — a taktabáji Béke Termelőszövetkezet megala- ikulásáról. Meglepő is, megkapó is ez a levél. Meglepő, mert ime Taktabájon, 1952-től most már harmadízben alakul meg a Béke Termelőszövetkezet. S megkapó, hogy elsőnek engem értesítenek róla. Engem, mert hiszen itt van mellette még a működési engedély kérvénye is a megyei tanács illetékes osz­tályának címezve, a tsz-tagok aláírásával. Olvasom a kérelmet, a jegyzőkönyvet, az aláírásokat, s az évekkel ezelőtt Taktabájon töltött napok emlékei ébrednek bennem. Vidám napok; egy erős, nagy termelőszövetkezet éle­téből ... Termelőszövetkezeti tagok büszkén, kérkedőn ejtett szavait hallom, amint dicsérik a mát. a közös életet, a jöve­delmet, s festik a távoli horizontra a még szebb, tartalmasabb holnapot. Porkoláb Béni, Csugány József. Bozsvai bácsi biza­kodó tekintetét idézik az emlékek. Bozsvai bácsiét, aki hatvan- egynéhány éves létére az egyik legszorgalmasabb munkása volt a Békének, akit mindenki becsült, s aki hányszor, de hányszor elmondta nekem: „ha ez a közös nem alakult volna, talán már nem is élnék. Mert úgy dolgozik, úgy él itt az em­ber mán, mint a paradicsomban”. Legutolsó találkozásunk­kor új, takaros ház alapjait rakta a régi. öreg viskó helyén. — Mán ezt is elértük. Üj házam lesz vénségemre. — így Bozsvai bácsi és sorolta, hogy ezidén — 1956-ban — tíz fo­rinttal többet ér megint egy munkaegység, mint tavaly. Viccből megkérdeztem tőle: mennyiért hagyná itt a közöst. Bozsvai bácsi? — Röviden válaszolt: — Itthagyom, ha meghalok! — S néhány hónap múlva az októberi vihar, érzést, életet, reményeket romboló napok kö­zepette Bozsvai bácsi is megcáfolta szavait. Százegynéhányad- magával otthagyták a várat, amelyet oly fáradságosan emel­tek. Széthordták, szétszedték a holnapi könnyebben boldogulás erődjét, megzavart fejjel, meggondolatlanul. Hogy miért is? Nincs ember, volt tsz-tag Taktabájon. aki erre komoly ma­gyarázatot tudna adni. Nem volt talán jó az élet? Jó volt! TAKTABAJI EBREDES Újra él, dolgozik a Béke Termelőszövetkezet ségi tag írta alá a jegyzőköny­vet. S a többiek nyolcvan- egynéhányan? ... Nem kerestek annyit, mintha egyéniek lennének? Többet kerestek, hiszen családonként harminc-negyven mázsa búzát vittek haza évente. És évről-évre új istállók, magtárak emel­kedtek. Nőtt a gazdaság. Többmillióra szaporodott a közös vagyon. Lehet mondani, hogy százszám épültek újjá néhány esztendő leforgása alatt a régi nádfedeles parasztházacskák, abból, amit a közösben kerestek. Tizenhat-tizenhét éves lá­nyok keresték meg egy esztendő alatt a megélhetés mellett a szobabútort, stafirungot. Tamás István, a régi, családjá­val nehezen tengődő uradalmi cseléd szinte villát varázsolt az öreg házból... Mégis, egyetlen októbervégi napon, zajos, — sajnos — italbűztől nehéz gyűlésen kijelentették: kilépünk! Osztozkodjunk! És osztozkodtak. SZOMORÚ AN-VIDÁM OSZTOZKODÁS VOLT EZ, amelynek azokban a napokban valahogy csak az utóbbi olda­lát látták. Azt, hogy tízezreket kapott az osztozkodásnál egy- egy tsz-tag. A közösben összegyűjtött, közösen összespórolt tízezreket. És ezek az emberek, akik annyira szerették rajzol- gatni a még jobbat, annyi szép tervet kovácsoltak, az októberi viharban valahogy más. könnyelmű, holnapot nem tekintő emberekké váltak. És a miért-re itt se kap felvilágosítást az ember. „Megzavarodtunk.” Ennyi a válasz. S hogy ha akkor meggondolatlanul cselekedtek, miért nem változtattak rajta mindeddig?... Miért nem józanodtak ki néhány nap múlva? — Nehéz, nehéz kérdések ezek, válasznélküli kérdések, s csak a sejtés adhat magyarázatot... Azaz a végső szót hu­szonkilencen már kimondták. Mert huszonkilenc pár dolgos kéz újra megteremtette a régi Béke romjain az új alapjait... Nézem az egymásután sorakozó aláírásokat. Ismert és is­meretlen nevek. Német Dávid, Fekete József, ök új alapító tagok, régi egyéniek, s most hamarabb kimondták a döntést, mint sok volt tsz-tag. Új nevek, de Bozsvai Józsi bácsi nevét. Porkoláb Béni nevét még nem látom sehol az aláírások kö­zött. Bozsvai bácsi fia viszont az elsők között, s mint vezető­SERES ELVTÁRSSAL ÉS KISS BÁLINTTAL, a Béke volt és az új Béke mostani elnökével már ismét közös gaz­daság, termelőszövetkezet holnapját vitatgatjuk a takaros* tiszta taktabáji tanácsházán. Bizakodóak, örülnek, örülnek, mert megvan az alap és mert — ahogy a beszélgetésekből, emberek véleményéből következtetni lehet — a huszonkilenc pár kéz hamarosan és jelentősen megsokasodik majd. Meg­sokasodik, hiszen nincs olyan hajdani tsz-tag, aki csak valami rosszat is mondhatna a közös gazdálkodásról. Egy viszont bi­zonyos: a volt termelőszövetkezeti tagok egyike sem zárja az évet olyan tiszta haszonnal, s annyira gondmentesen. mint két-három évvel ezelőtt. Nemigen lesz még a középparasztok között sem, aki harminc-negyven mázsa búzát fuvarozzon be az udvarára. Ami az alapot, az anyagiakat illeti? Kétszázötven hold földjük van egyelőre. A régi raktárépületek, istállók rendel­kezésükre állnak, s alighanem birtokba veszik a három évvel ezelőtt nagy gonddal telepített öt holdnyi szőlőt is. A mun­kát már megkezdték és ez igen lényeges dolog a további erő­södést tekintve. Mert sokan a volt tagok közül így érveltek? .ha megalakul a közös, ha megkezdi a munkát, megyünk. De nem hisszük, mert a tavaszon se lett belőle semmi”. Ami az utóbbit illeti, igazuk volt. Szó volt már a megalakulásról, űletve újjáalakulásról kétszer is, de mindig elakadt valamin; Azonban ma már szántja a traktor a földet, a Béke Termelő- szövetkezet földjét. Üj korszak nyílik a Béke további fejlő­dését, életét illetően. S az is bizonyos, hogy néhány hét, vagy hónap múlva megjelennek a közös tanyáján, birodalmában a Bozsvai Józsi bácsik, Porkoláb Bénik is. Megjelennek, mert megszerették ők már az újat. a jót. a könnyebbet. S ha valamit megszeret, becsül az ember, attól nehezen válik meg hosszabb időre ... BARCSA SANDC '• HláÍHasziicei a ZernytUni U&gyeUb&t lehetséges — ne ha­nyagolják el a málná­sok és a szedresek lé­tesítését sem. Az erdő- gazdaságnak ugyanis vannak olyan területei, amelyek nem alkalma­sak erdősítésre. Ezeket be lehetne telepíteni vadon termő málnával. Ilyenek továbbá az úgynevezett vilbany- pásztás területek is, vagyis azok az erdő­részek, amelyek fölött magas feszültségű vil­lanyáramot vezetnek a közeli községekbe. Az ilyen erdőrészekben ki kell irtani a fákat, vi­szont be lehetne telepí­teni málnával. Szedik, gyűjtik künn a hegyekben a szor­galmas asszony- cs leánykezek a, skarlát- piros málnaszemeket. Azután elszállítják a, miskolci léüzembe, on­nan tovább a konzerv­gyárakba, hogy a Zempléni hegyek illa­tos gyümölcséből ké­szített bíborszínű üdítő ital minél előbb aszta­lunkra kerülhessen. (h. j.) nak Makkoshotyka, Regéc, Mogyoróska, Pálháza és Telkibánya erdeiben. Sajnos, évről- évre fogy a málnások száma. Az erdősítés munkálatai közben ugyanis az erdőgazda­ság kénytelen kiirtatni a bokrokat. így pél­dául az elmúlt években igen tekintélyes meny- nyiségű málnát szed­tünk a gönci területen, ezen a nyáron viszont egyetlenegy szem sem található már ott, mert tölgyfa-csemetékkel te­lepítették be. Még ta­valy is csupán erről az egy helyről 30 mázsá- nyi málnát szüretel­tünk. Tudjuk, az erdő­sítés az elsőrendű fel­adat, de azért módot lehetne találni az ex­port szempontjából igen értékes málnások gyarapítására is. — A Zemplénhegy- ségi Erdőgazdaság ve­zetőségéhez már tet­tünk is egy felterjesz­tést, s ebben azt kér­tük. hogy fásítás köz­ben — amennyire ez Aki vonaton utazik a kék fényben ragyogó Tokajhegyalja vidékén, az jobbára csak a kö­vér levelű, hasas szőlő­tőkéket és legfeljebb a hegyek északi oldalait takaró erdőket veszi eszre. De ha nekivá­gunk a hegyeknek, és csak néhány órányira is elbarangolunk az erdőkben, a gombák­nak, gyógynövények­nek, szedernek és mál­nának akkora tömegé­re bukkanunk, ameny- nyivel talán sehol má­sutt nem találkozha­tunk az országban. — A kerti málna után most került piac­ra a vadon termo mál­na, megkezdődött a szedése, begyűjtése — tájékoztat bennünket Mezei József, az Erdei Termék Vállalat sátor­aljaújhelyi üzemegysé­gének, vezetője. — Nyaranta általá­ban 100 mázsa illatos hegyi málnát szoktunk gyűjteni a Zempléni hegyekben. Különösen nagy málnásaink van-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents