Észak-Magyarország, 1958. június (14. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-15 / 140. szám
6 ESZAHLMAGYARORSZAf Vasárnap, 1958 Junius 15. HAMAR JÓZSEF: A pám mái* régen túl volt az egyéves betegségén, amikor ez történt. Hogy mi baja volt? Azt hiszem, akik jártak az őntö- elében. valamikor, még az ő idejében, azoknak nem kell megmagyarázni. A por... a füst... a. gáz nem sokat válogatott. Csak azokat támadta meg, akik arra lettek kárhoztatva, hogy itt keressék meg a mindennapit maguknak és családjuknak. Hiába imádkoztak abban az időben, hogy „Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket”, mert csak azoknak jutott egy-egy falat, akik kibírták az öntöde levegőjét. És micsoda versengés volt érte, hogy ki menjen öntésanek, mert azoknak egy falattal nagyobb darab jutott! Hát én ebben az időben lehettem vagy tizenkét éves. A kertünk alatt csörgedezett a Szinva. azért mondom, hogy csörgedezett, mert az utca végénél már felfogták a vizét, kellett ennek a hatalmas gyárnak, amely nemcsak ércet, de vizet is rengeteget fogyasztott. Az utcánk, alsó végén, a pékség mellett volt a futballpálya. Hát igen! Egy tizenkét éves fiúnak mi kell? Elég, ha csak a pályát látja messziről? Nem hiszem! És én bizony azt is akartam látni, ami ott a magas deszka palánkon belül történik. Hiába volt azonban olyan nagyon nagy akaratom, mert csak hétköznap lophattam öt-tíz percet magamnak, amikor az iskolából hazajöttem, vagy elküldték kenyéréit a pékhez, hogy megnézhessem, amikor Kois Laci. vagy .Rácz Lala eregetett hatalmas bombákat Cza-nik kapujára. Néha-néha sikerült kifognom egy-egy ördön- gős „Szaniszló”-cselt, ezt azonban mindössze kétszer láttam. jVI ért hétköznap délután tanulni kellett. Vasárnap délután? ... No akkor meg mindig volt valami külön foglalkozás a számunkra. Akkoriban persze még nem értettem, hogy miért és sok-sok időhek kellett eltelni addig, amíg megtudtam. De azután sem lettem boldogabb! A fiúk közül sokan volták vasárnap délután a meccsen és hétfő reggel, amikor végiggyalogoltunk a kietlen G1 ász-ki tőrön, a Kún József utcán, egész a Fráter György gimnáziumig, meséltek. Már mindegyik kívülről tudta a játékosok neveit, úgy a DVTK mint a DAC, a piros-fehér és a kék-sárga fiúkét. Csak én, én hallgattam őket, mohón, minden szavu- ikat agyamba vésve. t Abban az időben már tandíjmentes voltam és addig könyörögtem apámnak, míg megígérte, hogy ha ■legközelebb itthon játszik a DVTK valami érdekes A PONT meccset, akkor vasárnap elenged engem is. $ Most kezdődtek az iz- { galmas napok! Ha lehet $ t IBrT— még jobban tanultam. SőtJ egész héten felvállaltam aj konyhamosást is, hogy kiérdemeljem majdan a meccs- J remenetelt. Nem is történt semmi különösebb kifogás! ellenem egész héten. És akkor elérkezett a várva várt | nap! Ragyogó, csodálatos májusi vasárnap. Dobogott* a szívem az igazgatómtól, arcom pirosabb lett a szó- ♦ kottnál, csak apám volt mordabb ezen a reggelen. * Sokáig fent voltak este anyámmal, hallottam is.! hogy suttogtak, hogy mit, nem tudom, csak reggelt láttam, apám gondoktól fáradt arca még ráncosabb.* V\ehát én akkor már a délutáni meccs lázában* égtem és talán észre sem veszem, ha úgy két* óra felé be nem hív az udvarról. Akikor már a ka-J punk előtt nagyon sokan sétáltak a pálya felé. akik? az előmérkőzést is látni akarták, s agyamba szökött:! — Na, most adja meg az indulásra az engedélyt.* most adja ide a tíz fillért, amelyért a jegyet meg-» válthatom! f Apám előtt műidig szívdobogva álltam, most! kétszer olyan sebesen vert a szívem: ; — Hogyisne! Most megyek először önállóan meccsre!; És akkor apám csöndesen megszólalt. ; — Hozd ide fiam a latin szótáradat! Még egyszer; hadd nézzem meg. ! Én esküszöm, semmit sem gyanítottam! Nagyot ugor-j va rohantam a fiókomhoz, hogy előszedjem a szótárt., a szószedetet, aminek egyik oldalára a latin, másiK, oldalára a magyar szavakat írtam gyöngybetűkkel.; Nem volt azon egy szamárfül soha, pacát talán az el-j ső elemiben vétettem utoljára. Apám kinyitotta a szótárt, lapozgatott benne,; majd hirtelen rábökte az egyik sorra az ujját! ; — Ez mi? Fiam! Ezt nem vettem eddig észre;; Pedig a múlt héten írtad! A venire = jönni, az i be-; tűn itt nincs feltéve a pont! Hm! Ez hiba! Nagy hiba!; ...s akikor már nem nézett rám. amikor hozzátette., — így ma nincs mérkőzés ... ; Azt hiszem minden elsötétedett előttem! Aztán, ránéztem, könny'- szemeimmel láttam, hogy nem tud.; vagy nem ákar a szemembe nézni, elnézett valahová; a Bükk végtelen erdei felé, arca komor volt, s mint-; ha ez a komorság fájdalommal lett volna tele. |\| egdöbbentem. Ez a kicsi pont egy világot dön-, LTJ- tött össze. Akikor még nem tudtam, miért kel-; lett így történni. • Most már tudom ... ; — Nem volt tíz fillérje!... ; KUZMÁNYI GUSZTÁV: Huszonöt éves találkozás A tüzes nyár már őszire bágyadt.;. Hajamban fénylő, ezüstös szálak. Régi cimborák, öreg barátok, de rég nem jártam már kihozzátok! Ma este szemem mégis felragyog, be lénikar ólnak színes tegnapok, a szívem zeng, mint zümmögő, bogai* & régi magam új magamra csodál... Jövök fiúk, tudom: jól érzem én. hogy körötökben egy hely még enyém, a virgonc élet akárhogy szalad, nem tépte el a szíves szálakat, s a barátságnak édes melegén mint egykor — most is megmelegszem én. Lehet... hogy szánkról szürkén száll a szó, sötét hajunkra ráhullott a hó, tán arcunkon is tanyát vert a gond és homlokunkon sok-sóik ránc borong, de én úgy látom: még azok vagyunk, akik voltunk: Szép, fiatal Magunk!... Gaudeámus drága, hű cimborák, ürítsük ki a barátság borát, csendüljön föl az élet víg dala!:.. ... s szép öregesen induljunk .:. haza .. FÜZES LÁSZLÓ: PATAKY DEZSŐ: KÓSZÁLÁS Ma arcomba hajolt kék szemével, Mint búzatáblák harsogó virágja. Szőkesége úgy hullt rám a fénnyel, Mint nektárt szívó méh a csöpp virágra. Bükki tájakon kószáltunk együtt, — Hívott a lan kas hegyoldal és lapály Harangvirágok szirmát szedegettük, Karéjba állt körénk a méla táj. Zuzmó simult fehérlö sziklafalra! A völgyben füstölt valahol Garadna — És Rita meglátott egy ibolyát! Pici tenyerén hozta, nékem adta, Hunyorgott is, mint öregek a Napra — S én megcsókoltam ajkát, homlokát! Megérkezés Egyszínű volt az ég a vízzel, a túlsó parton ritka vattaköd nyújtózott még, és lágy kezével hullámot szőtt a szél a tó fölött. Hószín vitorlák nyári tánca hogy nékem szóljon? Nem lehel. Holnap, ha megyek — nekik mindegy — a sok vitorla épp így integet. Siófok Üdülök, parkok, árnyas, szép utak, vidám emberek, jégben hült sörök, kék a. Balaton, méregzöld a part, s kék ég könyököl az egész í«Oí«. A kikötőben karcsú, szép hajók, a Sió partján horgászok hada, szöszpihét szórtak már. a nyárfák, szegyenlcm tán, de nem vágytam haza. Éjszaka Fürdőzők Mint a tékozló Krözusok gyöngyöt szórtak az emberek, és a röppenő' vízkaláris százszor égett a víz felett. S a víz oly lágyan átölelt, eppen úgy, mint a te karod, kacagva gyorsan nőtt a jókedv, és most boldog vagyok. Este Napi munkáját bevégezvén a nap, honába szállt, még egy bíborszín pillantással megölelte a tájt. S hogy az elmaradt kósza fények nind véle együtt menjenek, l’ihanytól eddig hidat, ácsolt irányból a híis viz felett. S mire a parton lámpák gyűltek, mint egy mogorva úr, felvonta drága sugárhidját, s holnap reggelig elvonult. Kövekre ülve. kis habok csacsogtak már az éjszakában, a kis padokra Amor ült könnyű, ábrándos kis ruhában. A vízről jött egy csacska dal, valahol úgy nőtt messze, messze, s eljött ide, hogy szívemet a te szívedhez elvezesse. (Siófok, 1958. V. 24.) «»*♦*«41 A JOEMBERNEVELO FO- H1VATAL teljes csődbe jutott. A tervet nem sikerült teljesíteni, az emberi jóság grafikonja lefelé hanyatlott. Az Igazgató kétségbeesve fogta kopasz fejét, szeme a semmibe nézett. Halkan motyogta. — Nem sikerül, nem sikerül... Asztalán az akták halomban tornyosultak és szinte gu nyosan néztek farkasszemet az igazgatóval, akinek szeme könny belábadt és zokogva borult az asztalra. A hangos zokogás felverte a folyosó csendjét, s az igazgató helyettese tzomorúan lépett a szobába. Megértőén nézett főnőkére és együttérzését kifejezve, az asztal szélére borulva, csukló zokogásba tört ki. Az igazgató ránézett és szemében harag gyulladt. Ráförmedt helyettesére: — Maga mit zokog? Inkább cselekedne! Az emberek nem javulnak! Sőt, egyre több a jelentés a fúrásokról, rágalmakról, névtelen levelekről. Rossz a munkamódszere, helytelen a szervezés! A helyettes felrezzent a dorgáló hangra: — A szó kevés igazgató úr, tettek kellenek. Jó példák kellenek. Mintapéldány jó emberekből, akik nem fúrnak, item rágalmaznak, hanem segítik egymást. — Na és nincs ilyen ember? Es ha nincs, miért nem nevelünk? Hol a titkár? — kérdezte amaz, s dühösen nyomkodta. az asztalán lévő csengőt. A két ember jósága teljes vértezetében meredt az ajtóra. A várakozás percei még súlyosabbá váltak. A jóság egyre nyomta a szívüket. Végre kopogás hallatszott. Az erélyes kettős tessékre belépett a harmadik jóember, a titkár. Jellegtelen külsejű, mindig figyelő ember volt, aminek az az oka, hogy titkárkodása alatt sokszor volt igazgatóváltozás. A mostani már a tizedik a sorban, de a titkár az maradt. Jó ember volt... Az igazgatók nem bírták megoldani feladatukat. Hiába, jó embert előállítani nagyon nehéz. Az ok egyszerű: a már meglévő emberek mind jónak hiszik magukat, a születendő emberek minőségét illetően a MEO munkája még nagyon hiányos. A titkár csak állt és nézte a két főjóembert, A zord pillantásokból nem sok jót olvasott ki. Mielőtt a fő jók megszólaltak volna, máris széttárta, karjait és mentegetőzni kezdett: — Sajnos, ma sem jobb a helyzet, a statisztika nem javult. A KÉT FŐNŐK EGYSZERRE SZOLALT MEG. jóságot szemüket rámeresztve a beosztottra. Az igazgató folytatta: — A Főhivatal semmi eredményre nem jutott. A jóság csak apró cselekedetekben nyilvánul meg. Például: egy napig nem mond senki semmi becsületsértőt munkatársára. Ez kevés, legalább egy hétre kellene tartósítani a jóságot, hogy megszokják. Az egyszuszra elmondott szöveg majdnem leverte lábáról a titkárt. Csak hápogott, de a véleményét nem mondta ki, mert hivatalból jó ember volt... Csak mosolygott. Majd közelebb lépett főnökeihez és éppen udvarias mondókába akart kezdeni, de ebben a pillanatban kinyílt az ajtó s belépett egy orvoskülsejű ember. Mindhárman odanéztek, kérdően fordultak az újonnanjött felé, aki kis bőr- táskát szorongatott a hóna alatt. Ahogy ülik, az igazgató szólalt meg, a'legszélesebb főhivatali mosolyával, — Kicsoda ön és mit óhajt? A kistermetű, borotváltarcú, éles tekintetű ember nyugodt mozgással közelebb lépett. — Sárkány vagyok. Sárkány Ferenc — mutatkozott be halk, de határozott hangon, A három jelenlévő némán meghajolt. Sárkány folytatta: — Kutató vagyok, az emberiség megjavítását tűztem ki célul. A három Jó feszülten figyelt. A helyettes egy ah! kiáltást is hallatott. — A MAI NAPON SIKER KORONÁZTA fáradozásomat. Sikei-ült előállítanom egy szérumot, amellyel ha beoltom, a legrosszabb embert is, öt perc múlva a világ legjámborabb, legjobb embere lesz. — Sárkány elhallgatott. A szobára néma csend feszült. A három Főjó nem akart hinni a fülének. Egymásra néztek és egy hirtelen hurrá kiáltásban törtek ki. Majd mint a tettenért csínytevő gyermek, hirtelen elhallgattak és igyekeztek visszanyerni méltóságukat. — És mivel bizonyítja ezt a merész állítást, Sárkány úr? — így az igazgató. — Ne ugrasso7i bennünket !— pattogott a titkár. — Azt hiszi, nekünk olyan sok időnk van? — jegyezte meg a helyettes. Az izgalmat egy pillanat alatt lecsillapította a tudós határozott hangja. Csend, keletkezett, — Bebizonyítom. De a bizonyításhoz az is kell, hogy Önök higyjenek csodaszeremben. Ezzel a táskáját kinyitotta és tartalmát kirakta az asztalra, Nem volt ott semmi különös: fiolák alkohol, vatta és injekcióstű. Sárkány lefűrészelte egy fiola nyakát, tartalmát felszívta a fecskendőbe és óvatosan közeledett az igazgató felé. — Vesse le a kabátját. így! Gyűrje fel a karján az inget, — Az igazgató, mintegy hipnotikus álomban engedelmeske- détt. Sárkány a bőre alá fecskendezte a fiola tartalmát. Mindenki úgy érezte, hogy olyan illat árad szét a szobában, mintha egy csodálatos virágos réten lennének. A inásik két ember ugyanígy engedelmeskedett. Sárkány határozott fellépése megbénitotta akaratukat. — Üljenek le — intett a kutató. — öt perc múlva olyan jó emberek lesznek, hogy senki sem ismer majd önökre. Ez az állapot egy hétig tart. Ha az egy hét letelt, újra jelentkezem. Ne is keressenek, mert nem találnak meg úgysem. A szérumból csak annyit állítottam elő, amennyit most felhasználtam. A gyártási titkot csak én ismerem. Ha önök már mindhárman jók lettek — főleg a beosztottak szerint — akkor rátérhetünk a sorozatgyártásra. Jutalmul csak egy kél- szoba Iwnyhás, összkomfortos lakást kérek. Viszontlátásra uraim! A CSENDET A TITKÁR TÖRTE MEG. Töredelmes hangon szólt: — Igazgató úr, én ma reggel elkéstem és a közlekedés nehézségeire hivatkoztam, holott a valódi ok a hanyagságom volt. ígérem, többé nem fordul elő. Az igazgató földöntúli mosollyal szólt, szinte glória ragyogott a feje fölött, mikor mondta: — Ugyan, én sem vagyok angyal. Amikor telefonon keresnek. s azt üzenem, házon kívül vagyok, én akkor legtöbbször jóízűen szundikálok a szobámban. De természetesen a mai nappal ennek vége! Most a helyettes állt fel, két lépést előre lépteti, majd megfordult: — Barátaim! Bűnös eínber áll előttetek! A Főhivatal autóján a múlt héten nem hivatalos úton voltam, hanem az anyósomat fuvaroztam Aranyosfalvára üdülni. De ez volt az utolsó eset. ígérem. Ezt követően mind a hárman közel léptek egymáshoz és összecsókolóztak. Arcuk látható boldogságban fürdőit. Csodálatos hét kezdődött a Jóembernevelö Főhivatalnál. Az igazgató a sapkát kalapra váltotta át, mert azt köszönés alkalmával feltűnően lehet emelgetni. Az irodájában mindig ott volt. Elsőnek jött és utoljára távozott. Értekezlet címén nem zárkózott be a szobájába. A titkár is minden ügyet elintézett. Egyetlen akta sem feküdt feleslegesen az asztalán. János bácsi, a hivatalsegéd fájós lábával melegvíz-fürdőre kapott beutalást. Skrabák néni. a takarítónő sem tudta, miért nem kap mostanában dorgálást. Az igazgató helyettese maga intézett el minden hozzákerült ügyet, és egyszer autóbuszon ment a minisztériumba értekezletre. Mihály, a gépkocsi- vezető sem tudta mire vélni, hogy szabadidejével valóban szabadon rendelkezik. Az autót csak legszükségesebb esetben vették igénybe. Szóval, a Jóembernevelő Főhivatalnál, paradicsomi állapot keletkezett. Az egy hét azonban hamar elrepült. Az ígért időre, mikorra Sárkány érkezését jelezte, összegyűlt a három Főjó és türelmesen várt. Az idő múlt. Sárkány nem jött. Már-már türelmetlenkedtek, amikor Giziké, a gépírónő egy levelet hozott az igazgatónak. Izgatottan felbontották. A levelet Sárkány írta. ..URAIM! EN BECSAPTAM ÖNÖKET. Csodaszérum nincs. Az oltóanyag víz volt. (Aqua destülata.) Remélem, ennek ellenére továbbra, is jóemberek maradnak. A kért t«- kásra természetesen ezután is igényt tartok. Dr. Sárkány Ferenc, idegorvos ” SÁRKÖZI SÁNDOR A CSODASZÉRUM AKAC ISTVÁN: - ; f JCiá/fj iZŐlIctf Ha a háború földünkön minden élöl ; Veszett dühében kipusztítana, * milyen búsan bolyongna, jaj az űrben ; a mindenség elárvult csillaga. ; Bár ös belsejében tovább forrna forrón * az anyagok kavargó tengere, anyás testének ringató csodája * emberek, már kit melegítene?! ... • Tavasz, nyár, ősz, tél hiába ontaná már ■ adakozóan nagy értékeit: * a föld magányos torz, meddő, nem terem. • A nap, az űr vén csősze zokogna árván, • s borba fojtaná vad érzelmeit, • hát ezért kiálts, zengj, tiszta értelem! '• Balatoni képek
