Észak-Magyarország, 1958. június (14. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-15 / 140. szám

Tasásaap, 1955 június 15. ESZAKMAGYARORSZAG 7 REMÉNYTELEN DÁNIEL (Jébarátok jártak náhutk pénteken este so- A káig népes volt u, miskolci Értelmiségi Klub. Kél kedves ven­dég jött el a miskolci értelmiségiek otthonod­ba, hogy megismerked­jék a miskolci iroda­lombarátok, írók prob­lémáival, eredményei­vel, gondjaival, ma­gukkal a toll forgatói­val: Sz. Szmirnov, a Szovjet írók Szövet­sége moszkvai részle­gének elnökhelyettese és P. Nyilin, ismert szovjet író. Szmirnov elvtárs már járt Magyarorszá­gon. 1944—45-ben, mint a felszabadító Szovjet Hadsereg kato­nája harcolt a mi sza­badságunkért és éppen Miskolc város felsza­badításáért is. Részt- vett Budapest felsza­badításában is és mar gyarországi élményeit több írásában is meg­örökítettei. (»Harcban Budapestért«, »Magyar földön«.) Rendkívül nagysikerű műve »A breszti vár hősei« című regény, amelyben a breszti erőd hőseinek állított emléket. Szín­műveket is rendszere­sen ír.—Nyilin elvtárs az idősebb írógenerá­cióhoz tartozik. Tucat­nál több műve közis­mert és népszerű a Szovjetunióban, de a külföldi államokban is. Számos műve jelent meg magyar fordítás­ban is. ... Jólesik a vendé­geknek a pihenés a klubhelyiségben. Fá­radságos nap van mö­göttük. Délelőtt a Le­nin Kohászati Műve­ket nézték meg, majd — programon kívül — a hámori vízáradás i. utána a műegyetem hallgatóit keresték fel. és estére — mintegy felüdülésképpen — fel­keresték azokat az ér­telmiségieket, akik hozzájuk hasonló mó­don, ha még nem is olyan sikeresen, tollúk­kal próbálják népük és más népek javát szol­gálni. A találkozónak nem volt előre meghatáro­zott programja. Kötet­len baráti beszélgetés folyt a vendégek és vendéglátók között, s bármilyen sebesen is szántotta az újságíró ceruzája a jegyzet­tömb lapjait, nem tudja részleteiben visz- szaadni a meghitt, ba­ráti hangulatú estet. Érdeklődtek a miskolci irodalmi életről, beszél­tek a Szovjetunió írói­nak életéről, munkás­ságáról, a szovjet írók szervezeti életéről, az írószövetség szervezeti felépítéséről. Elmond­SZEGEDI LÁSZLÓ: Meseországban (Nagy Zoltánnak ajánlom) Millió évek? Vajon ki tudja Végtelen-e a csillagok útja? Egyszer a völgy a magasságba tört,.* Ki bántotta? Sírni kezdett a föld,,,.. Milliárd évig rotyogó erő; Az östalajból gyémánt tört elő. Robbant a láva, üveg folyt, szakadt És könnye hullt a sötét föld alatt. Cseppkő csodába'folyt a hegy szeme, Szép meseország született vele. Hó hullt-e akkor, ■vagy lángolt a nyár? Földbe zuhant a kék csillagsugár... Mért sírt a föld? Az ember már tudja! De végtelen a csillagok útja? Föld izzadta a legszebb kincseket, Barlang mélyén most élőn rámnevet, Kristály szemével tündököl a mély, Napnál vakítóbb, fehér ott az éj. Az ősi tűznek szikrázó szeme, A láthatatlan látható keze Hány éve már, formál ma is. újra, Végtelen. mint a csillagok útja... Az is lehet. — biztosan ki tudja? Itt végződik a csillagok útja ... (Jósvafő, 1958. VI. 10.) iák, egy időben ott is jelentkezett az a hely­telen megnyilvánulás, hogy minden ismertté vált író a fővárosba törekedett, de most egészségesebb fejlődés mutatkozik. A szovjet élet mind nagyobb ér­deklődéssel fordul a távoli kelet felé, ahol új városok, új ipartele­pek nőnek ki a földből és nagyon sok író ott él az új városokban, résztvesz az építésben, hogy közvetlen élmény- anyagokból alkothas­son. Beszéltek az orosz köztársasági irodalmi szervezet megalakításá­ról, amelynek szerve­zeti élete az össz-szövet- ségi élet mellett eddig bizonyos fokig háttér­be szorult. Érdeklődtek vendégeink az 1956-os ellenforradalom mis­kolci eseményeiről, az értelmiségnek abban játszóit szerepéről, az ismert fővárosi írók és a miskolciak Icapcsola- táról. Beszélgettünk Rozo-vról, a most nagy sikerrel bemutatott »Szállnak a darvak« című film egyik alko­tójáról, Azsajevről, Kazakievlesről, a szov­jet írónők szerepéről, Nyikolajeváról, Pano- váról. Szó volt az írók­nak a pártéletben, a társadalmi életben vég­zett és végzendő mun­kájáról, az irodalmi élet egészséges párt- irányításáról, az ottani és itteni értelmiség életéről, gondjairól, ellátottságáról, az iro­dalmi kritika kérdésé­ről, egymás íróinak kölcsönös ismeretéről. Elmondták vendége­ink, hogy hazatérve írni szeretnének Ma­gyarországról, de még jobban szeretnék, ha a magyar írók írnának mind többet a mai magyar életről. A hall­gatás ‘nem. írói maga­tartás — mondták — és akik hallgatnak, visszavonulnak, előbb- utóbb kihullnak a sor­ból. Az író főfeladata, hogy a nép között le­gyen, a népről és a népnek írjon. Kedves, baráti este volt és mindenekelőtt — hasznos. Emlékez­nünk kell rá és tanul­nunk kell belőle!... (benedek) Kroki a múltból (1928) Pyramidon nagyhercegnő (Nagy sláger operett) Szövegét ívták: Max, Nimolé, Spritzer. Haronath, Martos. Opata, Hirtzer II., Bukov i. Mariirükovics, Liaidberg. Piátok K. és fia, Első Ma­gyar Általános, stb. Zenéjét szerez­ték: Zenkovitz, Lehár, Kálmán, Husz- ka, Szirmay, Jacobi, Schubert, Csaj- Ikovszky, Rinaidó Rioald-lná, Eise- mann, Buffalo Bill és Murgács Kál­mán, továbbá Satöbbi és Vörös Feri. Történik az összes amakronjzmu- 8ok idejében«: 1928-bain. Szín: az I. felvonásban a színpad, amelyen a Csárd'áskirálynő trónusa Bob herceg hálószobájában áll. A II. felvonás színhelye ugyaaiaz, azzal a különb­séggel, hogy a Kis gróf szalonjának az íróas«ztala a Dollárkirályiné budo- árjá'ba költözött, a Cirkuszherceginő lovardáját pedig Alexandra nagyher­cegnő istállójába helyezték át. A III. felvonás még ugyanazább, csakhogy a Víg özvegy lugasa helyén a Dolly •lugasa áll és Danilovics Daniié her­ceg paralizist kapott, miért is XXII. Borairtszláv néven fejedelemmé lé­pett elő. Személyek: Bob herceg Marica grófnő, az unokahuga Sybil!, .jósnő, aki 100 előadást jósol Alexandra nagyhercegnő, az unokája Mozikirály (Petrovich Szwetiszláv) Csárdáskirálynő, morganatikus fele­sége Cigánykirály, aki a Csárdáskirálynő fejét el-, nyalkát és a hallgatóság ide­ge it kicsavar j a Pompadur (királyokkal és katonák­kal szemben moll) Éva, a sógornője Éva grófnő, az előbbi leánya akit anyja érdemeiért, I. Katalin cárnő grófi rangra emelt.. Azonkívül Éva leányai. Ádám fiai, 1 főszínészek, segédszínészek és a kó-1 rus. Udvari emberek, utcai gyerekek, I népség, katonaság, zeneszerzők, fő-' rendezők, nézők, díszletek, kakásta- réj, pávián, medve, orángután, eszki­mó. szín-indián és csikós fcecsikerégó, jelmezek, lugasok, erkélyék, teahá-; zak és straindfcabi nők, teninisz-, ród-: M- és korcsolyapályák, színigazgató; és hullámvasút. I. felvonás: Ugyanaz, mint az Orlow második; felvonása. A kar aspirin jelmezben; vonul fel. II. felvonás: Azonos a Marica grófnő első felvo-: másával. A kar barométer jelmezben: lej ti a fügefalevél táncot. III. felvonás: Azonos az összes III. felvonásokkal.' Itt derül ki, hogy az inas nagy her-1 cég, a szobalány pedig a Mozikirály' harmadik leánya. A legvégén pedig kiderül, hogy nem is igaz az egész,' mert a nagyherceg nem más, mint a bonviván, a királylány pedig csak i primadonna. $ Szerzői utasítás (gyengébb színi­gazgatók kedvéért): Felvonások .alatt a drámai együttes, a helyettes igazgató, a drámai rende-; ző és az összes hozzátartozók száll-; ják meg a nézőteret és élénk tetszés-; nyilvánításokkal biztosítják a darab sikerét. Szünet közben fentiek az uj- ságíróikkal élénken megvitatják az; operett jelentőségét, sűrűn hangoz-; látván: "Noch nie dagewesen!« — Ilyen még nem volt! (—« —A) BECSUKTA AZ ABLAKOT, hogy a szomszéd'házból ne láthassák bá­natát kíváncsi szemek. Eigyengül- ve. fájdalmas arccal tette «meg utol­só lépéseit a szoba sivár magányán, lépéseket, melyek mind szomorúan célszerűek voltak. Aktatáskájából előszedte a kötszercsomagot, amit a sarki patikából vásárolt, a spárga alá, óvszerül. Kivette a ruhaszárító zsineget és az asztalra tette, szem elé. Minden mást lesepert az asz­talról, egy tudományos kutató szi­gorú tárgyszerűségével, csak a lé­nyeghez tartozó dolgok szakmai tiszteletében. Leült, elmerengve nézte a műsze­reket, a kötelét és a fésűt. A han­gulat fontos e pillanatban. •— gon­dolta e végzetes és döntő időben, mellyel utoljára szembenézünk az élettel, amit jelentett, meg amit nem jelentett és a szomorú távozás műfaji eszközeivel. Zsebéből néhány levélpapírt sze­dett elő, borítékkal, elegáns, hosz- szú csontszínűeket, melyek a távo­zás e műfajához tartoznak és hiva­tások szerint búcsúzó gesztus a háL rahagyottaikhoz. az utolsó pillantás és reflexió valamely emberi meleg felé. Kicsavarta a töltő tollát, — csőrös átírótoll volt a könyvelésből — és sóhajtott. Búcsúlevél, tulajdoniképpen kihez is? — kérdezte magától. Az elhatá­rozás deliriumos megszállottságá­ban. szerezte be a levélpapírt, pedig bajai gyökere épp a társtalansiág re­ménytelen tényében rejtőzött. Hát akikor minek? Gépies dolog volt, — gondolta szomorúan, egy meilakiképlet szerepén szorongó em­ber fájdalmával szemében — hogy megvettem, ez tulajdonképpen a műfaj luxusa. Lehetne írni a házinéninek, — gondolkozta végig az emberi arco­kat, melyek élete kis pocsolyájára tükröztek fenyőket, lehetne írni: meleg vizet hozott a borotvál'hozá­saimhoz és tavaly karácsonykor de- malgoint adott, vagy altatót, egy kri­tikus pillanatban. Lehetne írni, — latolgatta — a fő­nökinőnek, aki megbízható munka­erőinek tudott, — de így írhatna a tiratfiikosinénaík is, aki előzékeny volt vele, vagy a villanyos kalauznak, akiinek egyszer egy hónapban elég volt felmutatnia a bérletét. Nem, — döntötte.el — a búcsúle­vél melegebb emberi kapcsolatokra egy utolsó simogatás és ezek csak emberiek. A feleségének írhatna, például, aki egyikor a társa-volt. Megírhatná a levélben. Te vagy az oka, hogy öt perc múlva lógok, halálos viszony­latban, az aiblaíklkilimcsien. Hadd fájjon neki, legyen egy-fcét nyugta­lan éjszakája a visszakísértő halott miatt, múljék el az a pimasz mo­soly az arcáról, amivel él néhainapi találkozásaik alkalmával is. De tudta, hogy ez sem lenne igaz. A fcárstalianság reménytelenségét nem1 csak azóta «érzi, hogy elhagyta la- X valy karácsonyán az asszony. Az- 2 előtt is. és tulajdonképpen egész 2 életében, feloldhatatlanul társLalam 2 és reménytelenül szerencsétlen volt. | A RENDŐRSÉGNEK AZONBAN ♦ kell írná, — gondolta, — ez illő. ♦ Szorongásába a hatóságtisztelő pol- J gár rendszere tele vegyült, aki nem X szeret rendezetlen akta, vagy nyo- J mozati ügydarab maradni. Tárgyi- £ Lagos, szakszerű levelet fogalma- X zott, de rájött, hogy «a döntőit nekik X sem írhatja meg. Egy őrmester, * vagy egy rendőr fogaim ázó, aki le- X vágja a zsinegről és meghallgatja a X szívhangokat, mit tudhat egy ilyen J egészséges a társtalanság bánatáról X és a reménytelen élet szomorú sá- 2 gáról? Tehet, hát lehet tenni a 2 rendőrbiztosnak egy ilyen intim 2 vallomást, aki mielőtt levágja a hu- 2 rokról, tiltott kéjeigöket hajkurász ♦ a Népszínház utca útvesztőiben? g Értheti, így, ahogy ö érzi: remény- j telein egyedülség? A fájdalmat, ami * a szavak tárgyi jelentése mögött ♦ húzódik és feloldhatatlanul egyedi ♦ fájás? Vagy bárki, akár a főkapí- ^ tény, vagy az emberbaráti egyesület < elnöke is. hát érthetik? Az emberek < azt- mondják, fel a fej, tessék mo- « solyogoi, tessék a ki a mell., be a « has kincstári optimizmusával élni < és minden rendben van, vagy tessék ; nősülni, meg elválni, sokszor, inm ; és enni és sportolni és Galyatetőn j üdülni, — ezek mit tudják, hogy ; egy lehulló váll nem csak egy ener- ; vált gusztus és egy aggályos járás 1 nem csak egy megfáradt test fin-; tora? ** ♦ A szimpatikus gyógymód, szamár-* ság, — szögezte le és meg is írta a* rendőrségnek a tényt. Minden* esetre, lettemnek oka ismeretiem,2 — írta még hozzá, hogy ne is ku-* tassák a rejtélyt. * Emlékezett erre a sablonra, ez Te-2 gyen elég az őrmesternek, vagy at főkapitánynak. Aláírta és megcí-t mezte, az iratmappa közepére he* Irta: TÓTH LAJOS lyezte egy kirakatrendező aggályos térkihasználásával.. A kötelet kezdte kibontani és egy ügyetlen, de biztosnak látszó hur­kot vont a végére. — Lehet, hogy a cserkészek más­képpen tudják, de én nem voltam cserkész, — vonta fel a vállát da­cosain. — kezdjük el. Ingét megbontotta a nyakánál és feltekerte a fáslit, mint egy sebe­sült karra a kötést, óvatos gond­dal. így látta ezt gyerekkorában anyja nyakán, aki pedáns asszony volt, és ragyogott a konyhája és a függőlámpát minden husvétra újra bevonta aranyfüsttel, isten nyug­tassa szegényt, így látta anyjától. a«ki nem akarta .nyakát kívülről is összeromcsolni. miután évekkel az­előtt a lúgkő bévüiről Összemarla már. — Pedáns, asszony volt és jó asz- szony, tőle tanultam stoppolni és lám. ezt is. Széket vitt az ablakhoz, amire rá kell álljon és amit kritikus pilla­natban ki kell rúgni magunk* alól. Ráhagyott még mintegy félmétert a bogra és kiszámolta, hogy semmi esetre nem érheti a lába a padlói. Két perc, — ismételte magában a szakavatottak közlését az esetről. Felkészült a széken, a hurkot a nya­kába vette, az ádámcsutka alá. ahogy azt tanácsos hasonló alkal­maikkor, ha így távozunk. Egy pil­lanatra átfutott rajta a csodálko­zás, ahogy mozdulatai tárgyilagos­ságát figyelte. A szakma autodidak­tája volt csupán, de nem tudta megtagadni magától az elismerést. Úgy érezte, e pillanatban túlnőtt önmagán. Meglepte, hogy most, a széken, íelhurkolva, egy mozdulat­tal a döntő rúgás előtt, megelége­dettség érzése melegíti, mert meg­elégedett volt a hurokkal, a boggal a kötél végén, a feltekert gézzel, az egész jelenet drámai rendezésével, és meg volt elégedve önmagával. A mozdulatai mögött lapuló hősi el- szánást, s a férfiasságát, mellyel él ebbein az öt percben, s mely eddigi élete reménytelen mélységében so­hasem kísértette meg. a sorsa aján­dékának, a távozás luxusának érté­kelte. De miért most, a széken, fel- hurfcolva az ablakki Minősre, miért most tudok nagy lenni, mint a le­gendák nagyjai, vagy a hazugságok fenegyerekei? Miért most nem di­dergők. mikor a veszély egyetlen mozdulatomra, mellyel elküldöm a széket az ágy alá, magam alól. —- beállhat egy cukor-spárga halálos ölelésében? Milyen gúny ez a sors­tól, hogy egyéniségem erőtartalék át egy végzetes perc színjátékéban megcsillantja szemeim előtt? Hogy szembe tudok nézni a halállal, ezzel az amorf valósággal, aki előtt min­denki törpe, hidegen, mint egy ál­latidomár a fene vadaik ketrecében? MINDEZEK MIÉRT NEM teg­nap voltaik, a kötél beszerzése előtt, mikor félve osontam a házaik falé­nál. feliem az emberektől, a főnö­köktől és testetlen lényektől, az asz- szonyoktól, és a rablótól, a vízbe- fulladásítól, a tömegtől és az egye­dülléttől, a fogorvostól és gyenge voltam és semmi voltam és szemle- sütő voltam, mikor szembe kellett volna .nézni dolgokkal, amik két vállra fektettek? Keserű lett. Ügy érezte, valamit meglátott az élet igazságaiból. A veszély és végzet például fokozott élet ingert csihol ki az áldozatból — és könnyes lett a szeme. A szoba ettől homályba borult és kabátjával szét törölte arcán. Tessék kikönnyezni. — mondta gyerekkorában az orvos, mikor ko­rom hullott a szemébe a vasúti hí­don, ahol áicsodálikozta zsenge éveit, — tessék kikönnyezni, — így szólt ifjúsága csodadoktora és a ko- romszemecskét a 'testnedvek egész­séges ömlésére bízta és okos orvos volt, mert nem piszkált bele a szembe, ebbe a kényes es fontos műszerbe. De uram, — sírta el magát, — de az életet, ezt lehet-e kiköminyezini ? Most rúgni kell a széken, mikor megcsillant egy pillanatra lelkében egy arc, egy bátor, férfias arcéi, az övé. Most rúgni kell ,a széket, mikor izmai játékában sohasem volt moz­dulatok dinamizmusa ficánkol. Most rúgni kell és a cukorspárga megfogja tüdejében az első, mámo­rosán me Ili eszi tő lélegzetet, csak rúgni keli egyet előre és szemei fennakadnak düiiedtem a plafonon, bedig ott egy pók mászik s vár egy legyet halálos randevúra, csak rúgni kell a széket és kis vércsöp- pel eldugul a fül, örök, halálos si- ketiségre. pedig ienn, vagy hol? Ar- ditd csókkeriingőjét zongorázza va­laki. Mi ez? Gúny, hogy a széken állva, távozitában, utána fintorog az élet, elvonultatja előtte legszebb kellé­keit, hegy .kidacolt, hősi pózát ki­vegye a már gyengülő kezeiből és inad «gyengülő vibrálását az úton métázó gyerekek víg ugrándozásai- hoz ka pássá? Nyakán a fáslival. mint egy to­rokbajos. és örvvel, mint egy eb, szétvizsgált önmagán és a szobán. Zsákutca ez, — gondolta, — ahol nem lehet pózolni, a szomorú felsü­lések zsákutcája, s mily fájó, hogy igy és ilyenkor mutatja meg az élei, egészséges, vidám vigyorral, hogy mégis, ő a legszebb elfogultság. — Nem érdemes., — . mormolta elcsüggedten, maga elé és kimá­szott a hurokból. A SZÉKET LETÖRÖLTE és hely- rerakta, összegöngyölte a kötelet. Ezen fog az alsónadrág száradni a léli időben, — tervezte. A csont- színű búcsúlevelet eltépte, a nyaká­ról visszaeső vélte a kötszert a do­bozba. — Nem igen fogják visszavenni, — de eltette. — Jó lesz még. Hátha elvágom, isten őrizz, a kezem? LAKARDY ÉVA: Fénykép előtt Fehér fátylamon alkonyat mereng, — fehér csokromra halkan hull a csend. Aranykarika fonta a kezünk, — ma esküvőnkre visszarévedünk. Tanúm az ég, hogy nem voltam hibás, a vágyad más volt: mindig s újra más. Mögötted letűnt szerelmek sora, nekem te voltál első szent csoda. Tanúm a föld, hogy úgy szerettelek, mint tavaszég a bárányfelleget. Mint kis szirom az esti harmatot, ha csillogásán talál csillagot. Oly rövid és oly könnyes volt utunk, s oly jó, hogy végre elbúcsúzhatunk. Ne gondold azt, hogy hozzád béke tér, a magány egyszer téged is elér. Majd visszakéri elsírt könnyemet és dérrel hinti lassan a fejed. Ó. te is fogsz még könnyet ejteni, csak nem lesz senki, aki elhiszi. Nem csókolja meg senki a szemed, elfelednek úgy, mint te engemet. En a szívemben régen altatom a boldogságom cs a bánatom. Nincs már vágyam, a lelkem nyugta mély, ha künn az égen mécsest gyújt az éj. FORGÁCS KAROLY: A Bükkben A fák között tág nyiladék, Benne folyik a lila ég rasoszlop-sor rácsa megett, lely felszabdalja az egei: \~ oszlopokon drótkötél, \ drótkötélen csille fél, Remeg és reszket, ing, de fut: Már nemsokára révbe jut JA bükkfaerdő: rengeteg. *Az ágakon bronz-levelek. Fele már puha szőnyeg-ágy. Ha rálépsz: simulása lágy. Mint édes lánykar: átölel. Ha szellő surran: rádlehel Az ősz; megzizzen, felzokog. Pereg a levél, sír, forog. S mi terhe most: egy tonna szén -r* Ragyog, csillan, mint diadém. — Újra élet lesz: fény, meleg, Erő, Béke és Szeretet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents