Észak-Magyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-10 / 109. szám

Akik hiányozni fognak a Ságvári seregszemléről A Borsodvidéki Gépgyár kulturmunkásainak gondjai A miskolci KISZ-szervezetck kultúr csoport jói élénken ké­szülődnek <l nagy bemutatkozásra, a Ságvári Endre kulturális seregszem­lére. A szép kulturális hagyomá­nyokkal rendelkező Borsodvidéki Gépgyár, városunk középüzemeinek egyik legnagyobbika, ifjúmunkásai, kultúraktivái azonban nem hallatnak magukról, munkájukról, nem készü­lődnek a bemutatóra. Nem vesznek részt a seregszemlén. S mivel az igazsághoz ragaszkodni kívánunk, elöljáróban azt is hozzá kell ten­nünk, hogy kívánságuk és legjobb alcaratuk ellenére nem, tudnak részt- yenni. Fájlalják nagyon, sok kárbaveszett munkát siratnak vele, hiányolják a kulturális életet, ő.e olyan — valóban objektiv — okok adódtak, amelyek munkájukat átmenetileg teljesen •megbénították. Ezekről beszélget­tünk a minap Székely József üzemi bizottsági elnökhelyettessel, Tóth Zászló KISZ alapszervezeti titkárral iés Hancsarik Magda kultúr felelőssel. A beszélgetésből mozaikszerben bontakozott ki a gyár ifjú kultúr- munkásainak sok fájó gondja, kíván­sága. Ebből a mozaikképből próbá­lunk most néhány feljegyzést úgy közreadni, hogy azokból fény derül­jön a szomorú tényből adódó kér­désre, nevezetesen arra: miért nem. vehet részt a Borsodvidéki Gépgyár kultúráktívája a Ságvári Endre kul­turális seregszemlén? Az 1956-os ellenforradalom a Bor- todvidéki Gépgyár kulturális életét is alaposan szétzilálta. Hosszú idő telt el az ellenforradalom után, amíg a csoport újra magár atalált, friss, új erőkkel felfrissítve, illetve jórészt újakból szervezve, megkezdte rend­szeres munkáját. Mintegy harminc állandó kultúraktiva, lelkes ifjúmun­kás próbált, készült arra, hogy a kö­zönség előtt számot adjon felkészült­ségéről, tehetségéről. Már vidéki vendégszereplésre is lekötötték ma­gukat. A műsor is csaknem készen állott, az egyes számok is már-már a kifogástalan előadás állapotában voltak, s mégsem lett semmi a be­mutatóból. J\em lett, mert jelentkeztek az f anyagi gondok, amik a terve­ket, a művészi elképzeléseket nem­csak befelhőzték, de szét is zúzták. Amikor már a bemutatóra gondol­tak, előtérbe került a táncruhák ügye. S ekkor derült ki, hogy a cso­port táncruhái nincsenek meg. Még 1956 őszének elején kölcsönadták azokat. Annakidején írásos nyugta ellenében, anyagi felelősség vállalása mellett vette át azokat a hajdani »Hazafias Népfront ifjúsági népi művészegyüttese« néven működő, tiszavirág életű kultúr csoport, majd megszűnése, illetve átalakulása után az ugyancsak rövid-életű városi népi együttesnek adta át. Ekkor követke­zett be az ellenforradalom és ettől az időponttól már nehéz követni a ru­hák. útját. Tény az, hogy napjaink­ban — már hónapok óta — az SZMT kuUúrotthonában lelhetők, — ha ugyan az azonosítást meg lehet ej­teni a hajdani szép táncruhák és az SZMT által felmutatott elnyűtt, szín­padi fellépésre teljesen alkalmatlan textiliák között. Hónapok óta járnak ide-oda, hogy ruháikat visszakapják, illetve azok helyett elfogadható ruhá­kat kapjanak, azonban eredményt nem sikerült eddig elérniök. A 30 tagú együttes zöme táncos, műsoruk túlnyomó részét is a népi- táncszámok töltik ki, azonban ruha hiányában színpadra nem léphetnek. A férfi táncruhák, csizmák értéke •magas, fáj az elvesztésük és pótolni sem tudják azokat. A Vasas Szakszer­vezettől folyósított évi 3000 forintos támogatás a legminimálisabb szük­ségletekre is kevés — többek között a szakmai oktatóktól is meg kellett ez okból válniok — ruhát nem ve­hetnek belőle. A Vasas Szakszervezet központjától kaptak ugyan ígéretet orra, hogy olyan csoporttól, amely­nek megvannak a ruhái, de nem mű­ködik a. tánccsoportja, kapnak köl­csön ruhákat, azonban ez sem tör­tént meg. Táncruha helyett ígéret­ben pedig nem léphetnek pódiumra, mint ahogy nem húzhatják magukra kosztűm helyett a két év előtt kapott, teljes anyagi felelősséget vállaló nyugtát sem. A tánccsoport nélkül pedig nem tudnak olyan műsort összeállítani, amely valóban művészi produkciót jelentene, művészi élményt adhatna és a közönség érdeklődésére számít­hatna. Anyagi nehézségek miatt — mint már említettük — nincsen szak­képzett oktatójuk sem, nincsen aki a színjátszókat tanítsa, szakszerűen vezetné az életre hívni kívánt szak­köröket. Röviden szólva: áll a Bor­sodvidéki Gépgyárban a kulturális munkának csaknem minden ágazata. A kézhezvett anyagi támogatást (évi háromezer, azaz havi kettőszázötven forintot) részben ismeretterjesztésre, részben könyvtárfejlesztésre fordít­ják. Az ismeretterjesztést is — a ta­karékosság szem előtt tartásával — úgy oldották meg, hogy nem az üzembe hozatnak ki díjazott előadót, hanem az SZMT-ben és egyéb helye­ken tartandó ismeretterjesztő elő- adáso ~a vesznek jegyeket a dolgo­zóknak. Könyvtárukban jelenleg mintegy ezerötszáz kötet van: a könyvtár forgalma kielégítő. Ezen felül társas kirándulásokat szervez­nek a megye területére, az ország nagyobb városaiba, a nyár folyamán pedig sátoros hétvégi kirándulásokat szeretnének tenni a Bükkbe. p1 z a kulturális program nem elégíti ki a Borsodvidéki Gép­gyár kulturális életre vágyó ifjúmun­kásait. Szeretnék, ha a művészeti csoportok működhetnének, ha tudá­sukkal, művészetükkel a közönség elé léphetnének, dolgozó-társaik, a vidéki községek közönsége szórakoz­tató nevelését szolgálhatnák. Már régen elhatározták, hogy társadalmi munkáltat vállalnak és a munkájuk pénzbeli értékét a kulturális alap növelésére fordítják. Sajnos, ilyen munkát a gyárvezetés még nem biz­tosított számukra, amit meg koráb­ban végeztek — az ócskavasgyüjtés — ebből a szempontból meddő volt, nem kaptak érte semmit. Az igazgatói alapnak kulturális célokra fordítható kis hányada is olyan minimális összeg, hogy jófor­mán számításba sem vehető. Az üzemi bizottságnak van egy elgondo­lása, ami talán valami kis eredmény­nyel kecsegtetne. Szeretnék, ha a szakszervezeti tagdíj befizetésében elért kimagasló eredményért járó alapszervi visszatérítés összegét a kúltúrmunka céljaira fordíthatnák. Ehhez azonban a Vasas SzaJeszerve- zet központjának hozzájárulása szükséges. (Remélik, s mi is remél­jük, hogy megkapják.) JYagyon fáj a Borsodvidéki Gép­gyár kiszeseinek, kúltúrmun- kásainak, hogy hiányozni fognak az idei Ságvári seregszemléről. Segíteni kellene rajtuk, hogy — ha késve is — közönség elé léphessenek műso­rukkal. A lelkesedés, a kultúrmunka szeretete, a művészi adottság meg­van. S ha mindezek már adva van­nak, Miskolc egyik legnagyobb kö­zépüzemének kulturális élete ne múljék ruha-elkallódáson és — eset­leg könnyen orvosolható —? anyagi nehézségeken. (benedek) Felhívás Borsod megye dalosaihoz Ötszáz dalos szíve fog összedobbanni vasárnap Abaujszántón a i,Béke és Barátság” hónapjának első dalostalálkozóján. Miskolci ktsz-ek munkásai! Mogyorósijai, hernádbocsi, mezőkeresztesi parasztok! Borsod megye pedagógusai! Gönci, abaujkéri úttörők! Várunk benneteket szeretettel és magya­ros vendéglátással. Fogjunk össze ezen a napon mi, dalosok. A dalos szí­ve nemes, hangja csengő, mint az érc. Szivünk és hangunk hirdesse a „Népek barátságáét. Mi. abaujszántól dalosok, elhatároztuk, hogy a dalos találkozó em­lékére „Béke emlékkönyvet” alapítunk, ötszáz békealáírás dokumentá­cióját küldjük el a Hazafias Népfront Országos Elnökségének. Legyen ez országos mozgalom, hiszen minden dalos egyet. akar. Mi, abaujszántóiak, szeretettel várjuk kis úttörőink, a jövő reménységének csengettyűjét, a miskolci munkások ajkáról a magyar dal szépségének édes ízét, a mogyoróskai parasztok munkásságunk iránti szeretetéríek zengő dalát, a „Vörös Csepel”-! Várjuk a megyei pedagógus férfikar tolmácsolásában Kodály Zoltán mesterünk „Huszt”-jának nagy fortisszi- móját: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül!” Éljen a népek barátsága! A fogadó énekkarok nevében: Bakonyi Béla karnagy, népművelési felügyelő. NÉZZÜNK SZÉT /A INI/AXOYVIILÁOe/AMNI «iHHIMIIimHmiMMMMIIIHHHUIHIIM MIIIMIIf j Gyorsfénykép Lengyelországból n M entegetödzéssel kezdem, hiszen legutóbb azt Ígértem, hogy Csehszlovákiába vezetjük e! rövid írásunkban az olvasót és íme: helyette l-engyelországba vettük az útirányt. Magyarázatunkra szolgál, hogy azóta szereztünk tudomást a lengyel párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatásáról — ezért történt* hogy mi is odébb utaztunk Csehszlovákia határainál. Az a szándék vezetett, hogy rövid ismertetőnkben bemutassuk azt az országot, azt a népet, amelynek küldöttei ezekben a napokban nálunk, Magyarországon pártunk és államunk vezetőivel* munkásokkal, értelmiségiekkel, dolgozó parasztokkal találkozik cs beszélget a szo­cializmusról, a két ország közötti kapcsolat további elmélyítéséről. Néhány adat a mezőgazdaságról Lengyelország gazdasági fejlődésé­ben hosszú időn át a mezőgazdaságé volt a vezető szerep és csak a máso­dik világháború után változott meg gyökeresen a helyzet, amikoris a fej­letlen iparral rendelkező agrár­országból igen gyors ütemben ipari­agrár országgá alakult át. Érdekes számadat, hogy például 1931-ben az ország lakosságának 72.2 százaléka vidéken élt és 60 százalék volt a me­zőgazdaságból élők száma. A 38-as mezőgazdasági konjunktúra idején a mezőgazdaság 55 százalékkal szere­pelt Lengyelország globális termelé­sében, — 1955-ben viszont már csak a lakosság 45 százaléka élt a mező- gazdaságból és a globális termelés­ben való részesedés 38.7 százalékra csökkent. Ma már az ország mező- gazdasági termelése messze maga mögött hagyja a sokat emlegetett 38-as színvonalat és nemkülönben az állatállomány szaporodása is. Kü­lönösen nagy gondot fordít a lengj'el népgazdaság a szarvasmarha, sertés, juh és kisebb mértékben a ló te­nyésztésre. Lengyelország eddigi eredményeit tekintve azonban még mindig nem egyenletes teljesen az egész gazda­sági élet fejlődése. Miután az előző évek folyamán hatalmas beruházáso­kat eszközöltek a termelőeszközöket gyártó iparágakba, a közfogyasztási cikkeik termelése, különösen pedig a könnyűipar és az élelmiszeripar je­lentősen visszamaradt. A fokozott állami támogatás ellenére a mező­gazdaság sem volt teljesen képes a mindjobban fokozódó szükséglettel lépést tartani, aminek következtében a két fontos gazdasági szektor fejlő­désében bizonyos aránytalanság ala­kult ki a fogyasztás kárára. A párt és a kormány most azon fáradozik, hogy megszüntesse ezeket az arány­talanságokat és az ötéves terv végére a tervelőirányzatok szerint a mező- gazdaság termelését mintegy 25, az állattenyésztést pedig 27 százalékkal növelje. Nemzeti ipar: a bánj ászai Az egyik legfontosabb gazdasági ág Lengyelországban, mondhatni, az or­szág nemzeti ipara: a bányászat. E mögé sorakozott fel az utóbbi évek­ben kiépített vegyipar, valamint a kohászat és a gépipar. Ezek szolgál­tatják a többi iparág fejlesztéséhez is az alapot. Különösen sokat fejlő­dött' az utóbbi években a szénipar, a gépipar és az autóipar. Nálunk is, odahaza, Miskolcon és az országban másfelé igen sok Wansava-típusú személyautó szaladgál, amelynek gyártását a Szovjetuniótól vették át 29.000 darab személyautót, 16.000 da­rab teherautót, 3000 traktort, 785 darab távolsági vasúti személykocsit,­190.000 motorkerékpárt és mintegy 150.000 darab televíziós készüléket gyártanak évente. A lengyel elvtársak ezt a nagy­arányú termelésnövekedést főleg a munkatermelékenység fokozása és az ipar még meglévő fogyatékosságai­nak megszüntetése révén szándékoz­nak elérni. Ügy, hogy az ötéves terv végrehajtása végére a lakosság reál­bérének mintegy 30 százalékos emel­és igen jói beváltak. Egyebek közt _ tervbevették, hogy 1960-ra például "kedését várják. A. gdyniai kikötőben Szov jet niiuiküinödszesrcl dolgozik... A z Ózdi Kohászati Üzemek martiin- acél művében arról ér­deklődtem, hogy ki dol­gozik szovjet munka- módszerrel. Ezt a vá­laszt kaptam: Suszter Sándor elvtárs. Suszter elvtárs azok közé a szerencsés embe­rek közé tartozik, akik kint a Szovjetunióban sajátíthatták el a szovjet kohászat fejlett munka- módszereit. 1953-ban 4 hónapig tartózkodott a Sztálinéi Kohász Kom­binátban, — amire szí­vesen emlékszik vissza. — A Sztálinéi Kohász Kombinát és az Ózdi Kohászati Üzemek kö­zött sok a hasonlatosság. Elsősorban nagyságára nézve. A nyolc darab 120 tonnás kemencében ugyanannyi acélt ter­melnek a szovjet kohá­szok, mint mi. A két gyár közötti különbség az, hogy a szovjet elv­társak sokkal könnyeb­ben, olcsóbban, kevesebb fizikai munkával dolgoz­nak, — mondotta Susz­ter elvtárs. — A nagy feladat ak­kor következett 1— foly­tatta a kiváló acélgyártó, — amikor hazajöttem. Ügy gondoltam, ha már államunk rám költött 150.000 forintot, ezt meg is kell hálálnom. Elhatá­roztam: a Szovjetunió­ban tanultakat idehaza hasznosítani fogom. C így is tett. A leg- fontosabb munka- módszer, amit a Szovjet­unióban tanult, a leve­gővel való fenékjavítás. Idehaza ez ismeretlen módszer volt. Alkalma­zása előnyös, mert a ré­givel szemben olcsóbb, gyorsabb, s nem igényel nagy fizikai munkát. Sajnos azonban, e nagy- íelentőségű szovjet mun­kamódszert még ma sem sikerült egészen al­kalmazni, mert nem áll megfelelő légkompresz- szor a rendelkezésre. A nagyjelentőségű szovjet módszer alkalmazásához megfelelő levegőt kell biztosítani a martin- üzemnek, ami csak az üzem átépítésével való­sítható meg teljes egé­szében. Az új rakodási mód­szert is a Szovjetunió­ban tanulta a neves ol­vasztár. Amíg nem járt a Szovjetunióban, a ke­mence fenekére hulla- dékvasat tett s úgy rá a mészkövet. Most pedig mészkővel kezdi a pako­lást. E rakodási módszer előnye, hogy gyorsabb az olvadás, s tisztítja az adagot, ugyanis a beol­vadás előtt egy heves fövóst idéz elő az alul lévő mészkő. Az új ra­kodási módszer bevezeté­sével a savanyú salakot is könnyebben le lehet engedni. Suszter elvtárs, í Szovjetunióban tanult új rakodási módszerét még két kemencénél al­kalmazzák. Az eddig el­ért eredmények azt bi­zonyítják, hogy az új rakodási módszer jónak mondható. A kemence javítá­sa “ sárnak területén is sokat tanult a Szovjet­unióban Suszter elvtárs. Elmondotta, hogy a Szovjetunióban a ke­mence karban tartására sokkal nagyobb gondot fordítanak mint nálunk. Ott nem tapasztalható az a káros nézet, hogy: minél * több acélt. — a kemence javításával rá­érünk. A Szovjetunióban lényegesen hamarabb végzik el a kemence ja­vítását, amit Suszter elvtárs idehaza is igyek­szik megvalósítani, ez azonban nem minden­kor sikerül, — szerve­zési hiba miatt. — A fejlett szovjet kohászati munkafolya­matok elsajátítása mel­lett még más területen is nagyon sokat tanul­tam a szovjet emberek­től — mondotta Suszter elvtárs. — Elsősorban a munkához való jó vi­szonyt kell elsajátítani a szovjet kohászoktól. Annyira szeretik a szak­májukat, munkájukat a szovjet emberek, hogy ezen a területen sokat tanulhatunk tőlük. Nagy a türelmük munka köz­ben. C uszter elvtárs ^ szovjet munka- módszerrel való ered­ményes munkája azt bizonyítja, hogy érde­mes felkarolni az új technikát, az új módsze­reket. Azt bizonyítja, hogy érdemes szakítani a régi. elavult módsze­rekkel, mert az új tech­nika bevezetése úgy a dolgozóknak, mint egész népgazdaságunknak csak hasznára lehet. Fodor László Ar első lengyel hajógyárban készült tizezertonnás szállitóhajó, a „Marcell Nowotko”, amely másodízben tért vissza távol-keleti útjáról, Uj utakon a lengyel kultúra A második világháború talán a lengyel kultúrának ártott a legtöb­bet. Csaknem minden elpusztult. Különösen a lengyel filmgyártás ke­rült nehéz helyzetbe. A háború előtt mintegy 30 játékfilm készült évente és a frontharcok során a laboratóriu­mok, műtermek teljesen elpusztul­tak, számos forgatókönyvíró, rendező és filmszínész esett áldozatul. Hosszú ideig nem tudott lábraáOlni a lengyel filmművészet. Az állam azonban hozzálátott az újjáépítéshez és létre­hozta a »-Film Polski« állami vállala­tot, amely nagy összegű hitelt kapott Lódéban egy háromcsarnokos és Wroclawban egy kétcsamókos mű­terem felépítésére. Ebben a két film­gyárban eddig 45 filmet készítettek. Az új lengyel filmgyártás első nem­zetközi sikerét Wanda Jakubowska »Utolsó állomás« című alkotása aratta, amely az I. díjat nyerte el a marienibadi filmfesztiválon. Elisme­résben részesült, a earnest-i fesztivá­lon Wajda rendező alkotása a »Csa­torna« című film is. Ezt a filmet magyarországi mozik is vetítik! éü minden bizonnyal hamarosan láthat­ja a miskolci, borsodmegyed közön­ség. Igen figyelemre méltó fejlődést ér­tele el a lengyel színházak, a lengyel irodalom és könyvkiadás is. Jelenleg 103 színház működik, ezenfelül 13 operaiház és 8 operettszíniház. .Múlt évben, Lengyelországban a színház­látogatók száma meghaladta a tíz milliót. Nemrégen a varsói Magyar Kul­turális Intézet és a Sajtótudományi Kutatóintézet közös estet rendezett, amelyen a magyarországi lengj'el sajtó történetével foglalkoztak. Az érdekes témájú beszámolón nagy­számban jelentek meg az érdeklő­dők, közöttük a sajtótudomány dol­gozói, 1919-es — a Magyar Tanács- köztársaság oldalán harcoló — len­gyel alakulatok volt tagjai' és az 1939—44. évi lengyel menekültek sajtójának volt szerkesztői. Önodvári Miklós ..................................OOO--......- —................­K ét oroszlánkölyök érkezett az ózdi Béke-kertbe Két kis oroszlánkölyköt kapott —4 a budapesti állatkertből —4 Ózd igen kedvelt, nagy forgalmú gyermek-szórakozóhelye: a Béke-kert. Az oroszlánbébikkel együtt egy hiéna és láma, valamint három törpe­kecske is gazdagítja a kert állatállományát. Basának és Mélának — így hívják a néhány hónapos oroszlánkölyköket — valóban oroszlánrészük van abban, hogy a Béke-kert igen nagy látogatottságnak örvend. Május 1-től, a leert megnyitásától eddig több mint húszezren keresték fel a1 ózdi gyermekek paradicsomát. De nem csökkent a népszerűsége az óriás* keréknek, a csaknem tíz méter hosszúságú akváriumnak és egyéb játék­alkalmatosságnak, látványosságnak sem.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents