Észak-Magyarország, 1958. április (14. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-04 / 80. szám

Péntek, 1958 április 4.

AKMAGYARORSZAG

7

ÓZD

a 13 éves fejlődés tükrében

izenhÁromevesek

Av rlvrli nyers vasacél arannyá

síz uzui v^itozott Rimáék számára a 'felszabadulás előtt. A munkások verejtéke, kétkezi munkája, keserves könnyhullatása — sokszor vére — nyomán a gyártulajdonosok, a bányabárók egyre nagyobb haszonra tettek szert.

De rabbilinccsé változott az ózdi nyersvas, az acél a munkások, a bányászok kezén. Ezerszer felemelték tiltakozó szavukat, segélyt kérő kiáltásukat az ózdi vasasok, hogy családjaik számára a szűkös megélhetést, a mindennapi kenyeret biztosíthassák. Hiába volt minden fáradozás, hiába volt minden jajszó, a Rima cég urainak szívét acélból gyúrták.

Az ózdi dolgozók látták: semmit sem ér kérő szavuk, tiltakozásuk a kizsákmányolás ellen, így tettekre határozták el magukat. 1919-ben, a Tanácsköztársaság időszakában fegyverrel a kézben harcoltak az új, a szabad, a független Magyarországért, azért, hogy tulajdonukba kerüljön a gyár.

Vérbefojtották a Tanácsköztársaságot, száz és száz ózdi kohászt kínoztak halálra. Munkások vére hullt a porba. Mindez hiába történt. SzáAz ózdi gyár látképe.

nyira szükségessé tette a munkaerők bevándorlását, hogy 1944-től 1957-ig mintegy 70—75 százalékkal gyarapodott a város lakossága.

A kislakásépítő szövetkezetek egész sora alakult meg a felszabadulás után Ózdon és környékén. A munkások és bányászok század megtakarított forintjait hosszú lejáratú kölcsönnel gyarapította az állam, s így többszáz dolgozó épített saját házat családja számára.

Ózd közegészségügyi ellátásáról a felszabadulás előtt keveset beszélhettünk. A munkásemberre nem sok gondot fordítottak. Különösen nem volt értéke a munkáskéznek akkor, ha beteg lett, ágynak esett. Mindösz- sze egy ötven személyes, kezdetleges kórház állt az ózdiak rendelkezésére. Nagyobbrészt természetesen a bennfentesek, a kapitalizmus hű kiszolgálói nyertek itt gyógyulást. A nép állama többmillió foiintos költséggel korszerűen felszerelt 220 ágyas kórházat épített. Ezenkívül mintegy 8 orvosi rendelő, egy központi szakrendelő, tüdőbeteggondozó intézet szolgálja a kohászok és bányászok egészségének védelmét.

A kohászok, bánvászok gyermekeién ítása talán még az-A.

A 220 személyes korszerű kórház gyermekosztályán féltő gonddal őrzik m Ózdi kicsinyek egészségét.

meg. Éhség, nyomor, robot. Csak eg jutott osztályrészül.

Elkövetkezett a második világháború. Már a magyar határokon dörögtek a szovjet fegyverek. A reménység tüze fáklyaként gyúlt ki a munkásszemekben. Sekan otthagyták a szerszámot és fegyvert fogtak. Az erdőbe menekültek, hogy mint partizánok segítsék az új élet születését;

És 1944 őszén megszületett az újj az évszázadok óta várt szabadság. A rovjet fegyverek messze elűzték <" ‘' ■ .'ól és vidékéről is a munkás vér f- •' -'pióit.

Első feladat volt a gyárak talpra- á’Utása, a termelés megindítása. Az ózdi munkások mellett ott voltak a régi barátok, a szovjet elvtársak. Seggeitek mindenben. Élelmet adtak az éheseknek, ruhát a mezíteleneknek. Segítettek megindítani a termelést, az új életet is. Szinte muzeális értékű az a kezdetleges fénykép, amelyet 1945 februárjában készítettek Ózdon, a kohók begyújtásánál.

A nép állama a“

építést tűzte célul. A Táncsics-telepen, a Rudas utcán, a József Attila utcán, a Kórház úton, a Mogyorósvölgyben, a Kerekhegyen, Várkony- ban, a bolyki Béketelepen, százával nőttek ki a lakások a földből. Az ózd—bolyoki Béketelep lassan már nagyobb lesz, mint régen Ózd városa volt. Uj lakáshoz, emberi körülmények közé jutottak a kapitalizmus által kifosztott munkások. Szükséges volt és szükséges ma is a lakások ily nagymérvű építése, mert Ózd kohászatának fejlődése, s a környező bányák termelésének emelkedése any«

előző dokumentumoknál is silányabb képet mutatott. A munkások gyermekei nem járhattak iskolába, mert gyermekévük hajnalán már robotba kellett menniök apáik, nagyapáik mellé a Rima-féle acélművekbe, bányákba.

1945 gyökeres változást hozott az

ózdi gyermekek életében. A felszabadulás után a nép állama igen szép, minden igényt kielégítő gimnáziumot# létesített, ezenkívül egv közgazdasági 11 technikumot és egv 150 személyes# modern kollégiumot épített. A jövő 4 > mérnökei, technikusai itt sajátítják 11 el az élethez szükséges alapfogalmakat.

A tanoncok helyzetéről — úgy véljük — nem is kell beszélni. A felnőttek jól emlékeznek még a mesterek pofonjaira, a megaláztatásokra. A népi demokrácia végérvényesen meg-^ szűntette a tanulók ilyesfajta képzését. Ózdon megépítették a 200 ipari tanulót foglalkoztató tanműhelyt, de^ emellett a jövő szakmunkásai számára létesítettek égy minden kényelemmel felszerelt ipari tanulóotthont. Megháromszorozódott tizenhárom esztendő alatt az elemi és középiskolába járó tanulók száma. Sok ózdi fiatal az ország különböző egye-^ temein sajátítja el a mérnöki, orvosi, pedagógusi pálya tudományát.

E«y évtized

ahhoz, hogy pótolja mindazokat a beruházásokat, amelyeket a kapitalizmus és azt megelőzően a feudaliz-# mus többszáz esztendő alatt elmu lasztott.

Megváltozott a város képe. Uj bol-f tok, új üzemek szolgálják a lakosság# igényeinek kielégítését. De pillant- r sunk be a gyárba. Mit kaptak a mun-j kások ahhoz, hogy munkájuk végzése közben emberi körülmények között éljenek, dolgozhassanak? Átépítették, korszerűsítették az ózdi nagyolvasztóművet. 1949-ben mészégető kemencéket létesítettek, amelyek a nagyolvasztó, s az acélmű mészszük-* ségletének nagy részét biztosítják.

A martinacélmű hulladékterén azelőtt az emberi erő minden cseppjét kizsákmányolta a hulladék feldolgozása, teknőberakása. Három és félmillió forintos költséggel darut és darupályát építettek az ócskavastérre. Nagyban megkönnyebbült ezzel az ócskavastéri dolgozók munkája.

A martinacélmű kemencéinek befogadóképességét nagymértékben megnövelték. A közeljövőben sor kerül az acélmű teljes rekonstrukciójára, amely az ózdi martinászok számára még emberibb, veszélytelenebb munkakörülményeket biztosít.

Biztosította a termékeket előállító ember életkörülményeinek megjavítását is. Az ózdi kohászok százai és ezrei üdülnek évente a gyár különböző üdülőiben.

Uj üzemi étkezdék, öltözők, fürdők, mosdók állnak a munkások rendelkezésére.

A nép állama tette mindezt.

Rövid tizenhárom esztendő alatt.

Ez a néhány esztendő a fejlődési' szempontjából mégis évszázadot je-l1 lent; 5, PÁSZTORY ALAJOS

Aa ózdi dolgozók ezrei üdültek már a gyár szilvásvárad! üdülőjé- !>en, amely festői környezetével, kényelmével vetekszik az ország legszebb üdülőivel.

~V'

IGEN, 1945-BEN SZÜLETTEM, most — az újságíró bácsi szerint — ezért kell nyilatkoznom a sajtó hasábjain. Olyan komoly ez a „nyilatkozás”, nem tehetek róla, nekem néha mégis nevetnem kell. Egyébként is virgonc teremtés vagyok. A nagyok azt tartják, hogy mi, a 45-ös generáció sokkal elevenebb, mondják: idegesebb társaság vagyunk, mint az előttünk és utánunk jövők. Ügy tartják, a légkör az oka, amiben születtünk. Én például hiába készülődtem a világra, várnom kellett, míg a papa szülésznőt keresett. A szüleim Mezőkövesden voltak akkor, a háború kellős közepében, illetve már utána, mert a papát már szovjet katonabácsik kisérték a mamához, a szülésznővel együtt — ők is megtudták a készülődésemet.

Rendszertelen vagyok, azt elismerem. Tudom, le is húz majd a magyar tanárom. Szömyűlködni fog, hogy te Jóska, hogy lehet ilyen borzasztóan fogalmazni?! Én azonban ebben nem vagyok hibás, mert még ki sem mondtam a gondolataimat, már jegyzi is ä ceruza. Jaj. még be sem mutatkoztam: Kertész József vagyok, a Nagyváthy úti általános iskolából. Most járok hetedikbe, .végig kitűnő voltam és már ezelőtt négy évvel megmondtam a mamának, hogy belőlem orvost kell nevelni.

Nem akarok mérnök lenni, mint a Gazsi, — ő a legidősebb bátyám, tavaly végezte a műegyetemet. Rajta kívül még két bátyám van. a lusta Győző, akit mindig nekem kell felkölteni, hogy el ne késsen a gimnáziumból, s van még egy elektrotechnikus fivérem is. így van: orvos akarok lenni, ezen hiába is mosolyognak. Nem tudom miért beszélnek olyan felelőtlenül ezek a felnőttek az ember pályaválasztási gondjairól. Én már máskor is tapasztaltam, hogy az öregek néha irigykednek ránk. Miért? Mert hogy nyaralni járok, meg ezt csinálok, azt csinálok. Meghiszem azt! Jó is volt az a balatonboglári táborozás. A tavalyi kirándulásunk még ennél is jobb lett volna! A Szovjetunióba akartunk menni egy hónapra, egy teljes hónapra, és tessék, kitört nálunk a paralizisjárvány.

A papa minderre azt mondja, hogy de más volt az ő idejében. Minden idősebb ezzel jön, de úgy veszem észre, van valami igazságuk. Gyakran sajnálom is a papát. Azt meséli, hogy amikor olyan idős volt, mint most én, már dolgozott a Bekecs-tanyán. Summásgyerek volt. Azt mondja, hogy Mezőkövesdről sokan kerültek el így, idegenbe. Ez az egész — a papa légi dolgai — igencsak érdekelnek engem, mert az iskolában a történelem a kedvenc tárgyam, s erről a papa sok mindent tud mesélni.

Én el nem tudom képzelni, hogy kik voltak azok a csendőrök, meg mit csináltak. Azt sem értettem jó ideig, hogy miért szalad össze a papa szemöldöke, ha Horthy nevét említik előtte. Igen. a történelmet szeretem leginkább, de persze sok mást is szívesen csinálok még. Ha a sportot nézzük, természetesen a futball áll a legközelebb hozzám, de kerékpározok is. Ezen a mondatomon tudom, hogy nevetnek. Milyen komolyan, felnőttesen beszélek, mondják nekem. Hát így kell' beszélni, mert kitől tanuljon a gyermek, ha nem a felnőttektől — ők pedig ,így beszélnek.

A kis Kertész Jóska nyilatkozik. Legalábbis az asztalnál áll. Mert ne hogy azt higyjék, hogy a Jóska valami fölöttébb szószátyár gyerek. Csak akkor válaszol, ha kérdezik, akkor viszont bátran, magabiztosan. Igazában akikor gondolta végig ezt az egész nyilatkozatot, amikor már kint beszélgettünk a papával, Kertész Gáspárral, aki természetesen büszke a fiára. Öröm sugárzik a szeméből. Hogyne, hisz a felszabadulás óta immár negyedik fia hoz dicsőséget a házhoz. És ő? Ő is újjászületett 1945-ben, bár már tiszta ősz a haja, 45-ben szakadtak fel benne a vágyak gátjai. Minden akaratát, szívét az újnak adta. Pártmunkás volt, a rendőrségen dolgozott. Este boldogan látta a kis Jóska szorgalmát, Győző komolyságát, és nemcsak látta, de bennük élte át öreg fejjel az ifjúságát.

*

MOLNÁR LACI, a Szabó Lajos úti általános iskola kitűnősége. Ez szószerint így van. Nem kellett ehhez megnéznem az iskolában az osztálynaplót, az osztályfőnökkel sem beszéltem, csak magával Lacival. Huncutkásan mosolygó szemében ott vannak az életrevalóság, a tehetség árulkodó vonásai. 45-ben született ő is, itt Miskolcon. 13 éves akár csak új életünk, szabadságunk. Szabadság? Egy szó: történelem viharzik benne, emberek élete nyílik értelemre, vagy zárul sötét értelmetlenbe. Szó, amit mindig emlegettek és annyiszor meggyaláztak. De hiszen most Molnár Laciról van szó. Igen, helyben vagyunk. Egy tizenhárom éves emberpalánta szeméből ragyog rám az értelem, a magabiztosság, és arra gondolok: szabadság. Egy tizenhárom éves munkásgyerek a zongoránál ül és Bartókot játszik. — Szabadság. Egy tizenhárom éves munkásgyerek a temetőszélén ül, fiatal lelke mohón issza a tájat, az életet és rajzolgat. — Szabadság. Egy tizenhárom éves munkásgyerek a zeneiskola énekkarával külföldre készül, a készülődés izgalma a szabadság. A fékezhetetlen gyermek jókedv a tornateremben, a sikeres óra utáni elégedettsége és fáradságának izzadságcseppjei a boldog szabadság. Halkzaju esték álmai, jövőtszövés, — tanár leszek, földrajztanár, mert azt nagyon szeretem, de a csillagászat még érdekesebb. — mindez egy új szabadság szimfónia akkordjai.

Zongorabillentyűkön szalad a tizenhároméves kéz. Tizenhárom év: tizenhárom billentyű végtelen, sokszínű hangja. Bombarobbanás, sikoly, félelem, a nagy utolsó félelem. Kisbabasírás, gyermekjáték, ébredezd. Csillagász leszek, én csillagász leszek! A nagyok szemében az öröm fényét a szomorúság fojtja, homályosítja. A nagy utolsó félelem, az utolsó? ... Igen, csillagász leszel, te tizenhárom éves gyerekember, csillagász, vagy földrajztanár. Föltétlen, ahogy te is gondolod. „

*

AZ OSZTÁLYNAPLÓN megakad az idegen szeme. Ujj Gyula, született: Szent Péter am Limberg, Felső-Ausztria. Távoli kis falu. valahol Linz közelében. Éppen Linzet bombázták, amikor a kis Ujj Gyula született. Éppen most, április 4 előtt volt tizenhároméves. Hogy kerültek Felső-Ausztriába? Katona volt az édesapja. Katonának kellett mennie. A háború kettétörte szépnek ígérkező életpályáját. Abbahagyta a mezőgazdasági iskolát. Külföldi tanulmányút előtt állt 1936-ban. Behívták katonának. A háború sodorta Felső-Ausztriába az Ujj-családot. 45-ben kerülték vissza Magyarországra, Miskolcra.

A papa életpályája kettétört. A fiú most hetedik osztályba jár. Kitűnő tanuló.

— Gimnáziumba fogok menni — mondja felnőttes magabiztossággal.

—■ Várjunk csak, várjunk, csak szeretnél... — így az apja.

— Fogok is menni. És orvos leszek. Ez is biztos. — Nevetünk. Apa és fia. És az apa szemében szomorúság keveredik a büszkeséggel. Ami neki nem sikerült, a fiának igen.

A PEDAGÓGUST. csábítja az alkalom. Április 4 ünneplésére készülnek. 13 éve... Akik akkor születtek, most tizenhárom évesek. Itt vannak a hetedikből: a kis szemfüles Galambos Nóra, Igaz Jutka ■— apja, anyja tanár. Ez a copfos, szöszke: Kerékgyártó Erika, egy örökmozgó kislány, azt mondja, tomatanámő lesz. Tornászik is örökké.

A pedagógus jelen esetben Bihari Béla. a Tóth Pál általános leányiskola igazgatója, az öreg iskolaudvaron sétál. Szünet van. Sokszín ruhás, tarka lánysereg kavarog előtte. A szem megszokja a színeket. A fül a zsivajt.

Április 4. 1945. Háború... Tóth Pál Leányiskola. A régi hírneves Tóth Pál. Idejártak a kiválasztottak. Hm, igen. Régen volt. Az ember tanít, tanít, az évek szaladnak. Észre sem vesszük. Furcsa érzés. 13 éves gyerek... A háború előtt Szentpéteren tanítottunk a feleségemmel ál- ’ami iskolában. Állami iskola, egyházi iskola — ilyen is volt. Volt... Kiabálnak ezek a gyerekek. Mennyi gyerek. Kétműszakos tanítás... Milyen természetes ez a kétműszakos tanítás. Régi pedagógus — mai pe~ r agógus.^ Ezek a fiatalabbak nem mindig értik az öregebbeket. Nem. Pedagógia..; Az ifjúság problémái. Ma: az ifjúság problémái. Szent-. ?ter... Azokból a gyerekekből csak vagy 2—3 ért el valamit. Nemrég ' eglátogatott az egyik. Kedves, jópofa kölyök volt.

Tavaszi szél fujdogál, szépen süt a nap. Talán jóidő lesz negyedikén. Menjünk, csengetnek. Óránk lesz...

Na&y Zoltán