Észak-Magyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-09 / 58. szám

6

esZA&MAGYARURSZAG

Vasárnap, 1958. március 9.

/"Nsszeült a családi tanács. Ügy hatá- 2Eü25taik, hízónakvalót vesznék.. Takarékos hetek, hónapok után együtt volt a ■ládafiában a pénz is. A világért sem nyúltak volna hozzá. A határozat megszületett, most már a kivitelezésé a szó.

— Majd elmegyünk a keddi vásárra — így az ember.

*■— Ä, dehogy! — legyint az asszony. — Kinéztem én már magamnak, honnan veszem. Van ott más i-~ eladó — mosolyog ravaszkásan.

— Csak nem?! Mit akarsz még venni?

>— Ahhoz nem kell pénz, csak ...

—• Csak? ... — veti fel fejét az ember. Kíváncsian várja asszonyától a választ. Oldalbordája viszont perdül egyet, s már a konyhában tesz-vesz a tűzhely körül.

Az ember, Kerekes János, megcsóválja a fejét és hümmögve, kicsit bosszúsan gyújt cigarettára.

Ennyiben maradt a dolog. Hanem az egyik reggel a ház gazdasszonj^a vállára veti a kendőt, kézbekapja a szatyrot — amiben ott lapul a már előre belekészített jó házikolbász meg a kenyér — s útnak indul.

Jószívvel fogadták a vendéglátó háznál. A gazda épp arra jött be a csűrből, amikor a két asszony már jócskán belemelegedett a beszédbe. Oda se figyelt. Ki ás fordult a házból, dolga után nézni. Van mit csinálni a portán. Ügy illik, hogy a takaros embernek takaros legyen a bázatája is. Márpedig Kosa Pétert így ismerik a faluban. No meg úgy is, hogy szorgalmas, rendes ember. Mindez helyénvaló. Viszont az se kutya, hogy a ház ékessége, az eladósorba került Annus körül is igencsak legyeskednek a legények.

Kósa bácsi viszont titkon olyan vágyat melenget, hogy lányát állami emberhez adja. Dehát ilyen még nem jelentkezett.

Éppen ezért lepődött meg, amikor a fürge Julis néni csak berobban hozzá az istállóba (mert hát neki is ez a nézete) s suttogva rebegit

Pétör! Ez az asszony malacót akar venni.

— Hát yegyön! — S közömbösen, mint aki a világ legtermészetesebb dolgának tartja a vásárt, elfordul.

— De nem érted?!... — érősködik az asszony, aki nagy zavarában alig tud kikecmeregni a beszédből. Az ember meg mérgesen szól:

— Mit nem értek?! Nem vagyok én süket, meg

néma. Malacot akar venni. Hát vegyen... Ezer forintért odaadom az egyiket.

ulis néni látja, nem érdemes tovább bosszantani az embert, mérgesen visszamegy a vendéghez. De az ajtóból még visszaszól:

—- Veled se lehet semmit megbeszélni. — S el- viharzik.

Odabenn dicséri a malacot, hogy ilyen, meg olyan, persze bőbeszédűen, terjengősen, ahogy általában az asszonyok beszélőkéje bírja. A nagy feneket-kerítés után végre kimondja az árat is:

— Ezer forint...

A vendég bólint, pedig titokban azt remélte, hogy olcsóbban adják, mert hát ő nemcsak a malacot vinné, de öccse, Gyurka számára egyebet is,

Julis néniben persze nem fér meg a természet, ágaskodik, hogy alig bírja. Újra kilibben férjeurához s minden átmenet nélkül mondja:

—- Az Annus ...

— Mit akarsz már meg az Annussal! — mérgelődik az ember.

— Mit akarok?! Hát az Annust is vinnék...

Ezt már csakugyan nem érti az öreg. Még a pipa4 is kiveszi a szájából s rácsudálkozik élete párjára.

— Ennek az öccse, no! Vasutas. Nőtlen. Nekünk kommend álja.

Persze Gyurka áieg Annus, akik nem is ismerték egymást, mit se tudtak erről. Egyik is, másik is végezte a munkáját, s eszébe se jutott egyiküknek sem a házasság. Dehát la sors, azazhogy a szülők... No de mit szaporítsuk á szót! Azt mondja az öreg Kósa: — mert időközben ő is visszatért a vendéghez — Meggondoltam.

— Hát marad-e a malac?

— Dehogy marad — felel a vevő. — Ha adják, viszem.

— Adjuk, persze, hogy adjuk ...

A vendég leszámol az asztalra 10 darab százast. Az öreg kézbeveszi, újra számolja, majd egyet visz- szaad:

— Csak kilencszáz...

A búcsú, a kézfogás, meg az aggyonisten után ^ a fiatalasszony még visszaszól a kapuból:

— A zsákot majd a Gyurka visszahozza...

(TÓTH)

Mcdac-kéco&e+t

y¥WWWwvwvwyvwywYv>

HETI filmje g yze t e k

<S II IMI mo S3/Á\IK<

Színes magyar film

Négy évi megfeszített művészi munka eredményeként a néző elé került dr. Homoki Nagy István legújabb színes természetfilmje, a Cimborák, vagy másik címén: a Nádi szélben. Talán helytelenül is mondtuk, hogy természetfilm. Több annál, majdnem mesefilm. Hősei Fickó cs Pletyka, a vizsla és a kis, kurtalábú tacskó, no meg elválaszthatatlan harmadik társuk, Nimród, a vadászhéja. Posta- repülőgépen utazik a három állat egy kiállításra. amikor a repülőgép a Kis-Bala- ton nádasrengetege fölött elromlik és a három cimbora ejtőernyővel a mocsárba kerül. Itt kezdődik a kalandos, fordulatos állatregény. A cimborák ösztönösen hazafelé, gazdájukhoz igyekeznének, de a láp rabul ejti őket. IVIi lesz velük a mocsár ezer veszedelme között? Ennek a bemutatására vállalkozott Homoki, a kiváló természetbúvár és operatőr, aki ennek a filmnek a megalkotásánál a termé- szettudós-forgatókönyvíró-rendezö-opera- tőr sokoldalú szerepében mutatkozott be.

A cimborák nem egyszerű statiszták a természeti képek bemutatásában, hanem a forgatókönvvben rájuk osztott szerepeket ..játsszák”. Szorongó figyelemmel kísérjük kalandos útjukat és szinte egyszerre lélegzik fel a nézőtér, amikor az agyonfáradt Pletykának sikerül partra kúsznia a zsákmányra leső óriás-harcsa elől. A két kutya és a héja kalandjainak állatregénybe foglalása kitűnő módot nyújtott Homokinak, hogy a mocsár életét bemutassa. Felejthetetlen szépségű, művészileg komponált képeken elevenedik meg előttünk a nádas sok-sok rejtelme, a láp lakóinak piindennapos küzdelme az életért, a táplálékért, az utódok felneveléséért. Sok esetben annyira művészi részletességgel mutatja be a film a nádas egy* egy zsombékjának életét, vagy egy magasra rakott fészekben élő madárcsalád reggelijét, hogy szinte úgy érezzük, eltértünk „hőseink”. Fickó, Pletyka és Nimród sorsától, de vissza-visszatérünk hozzájuk és így történetük kerek egészet ad. Olyan történetet, amelyben a bemutatott nádi képek remekbe sikerült epizódokat képeznek.

Az izgalmas, látványos, színes Cimborák igazi mestermunka. Vince Ottó kísérőzenéje kitűnően alkalmazkodik a filmhez, a narrátor Tímár József hangja úgyszintén. A két kutya gondolatait olykor közlő Kállai Ferenc és Kiss Manyi hangjáról — sajnos — nem mondhatjuk ezt el.

A fekete dosszié

BORSODI OVULA:

Az első tavaszi nagygyakorlat

Francia-olasz film

S Lobog a rügytől terhes ág,

2 mint szép, szőke hajad.

] Ha lengeti lágyan a friss

• tavaszi fuvalat.- A messzeségből, fényesedö

• tanyák arra néz,

; Gyönyörű táncot lejt a lábad.

• s a rétre kimész.

; Talán egy zsongó dallamot is 5 elkap a kedved,

; Százszor is abbahagyod, de £ mindig újra kezded, í Katonák jönnek a gyepre

• e daliái vidáman,

3 Dobban a vérben a ritmus

• és fut, fut az áram.

Tavaszi tánc ez, — szépen villan a déli tűzbe, a sok tiszta szem, a sok szurony puskára tűzve.

Dobban a csizma a földön, a. .fegyver a vállon, .. s— lesz ma nagy étvágy, és csókot hoz éjjel az álom.

Feltör a jókedv. ~ pihenőt rendel a tiszt el, —

Az egyik olvas: „Csókollak fiam, s a kislány tisztel.”

Két vidám legény egymást gyorsan a földre csapja.

Gurulnak együtt, fejükről messze száll a sapka.

SZEGEDI LÁSZLÓ:

Jóreggelt

A rengeteg már ébredez A Bükk, a szép, a vén legény, Fu-t már a Szánva, csörgedez, V izében csillog Nap-remény.

Varázslatos, Nagy ‘Ébredés:

A hámori tó kél megint, Mozdul a föld, merész, mesés Robajjal tépi láncait.

Hangtalan suhan a reggél, Szín, illat és fény hömpölyög, Milliárd friss rügysereggel Minden torz alvót felzörög.

Kis törpe csafe az én dalom Csodálni a szent felkelőt,. Lengetem kopott kalapom A győztes Március előtt.

A törvénytisztelő, ambiciózus, fiatal vizsgálóbíró igazságkeresésének ábrázolásával indul a film, bemutatja a francia kapitalista államapparátus korruptságát, a kapitalista társadalom züllöttségét, majd a végén az átlagos detektívfilmek színvonalára süllyed. Bátor, harcos magatartással indul az életbe a film főhőse. Arnaud vizsgálóbíró. A városka kisembereinek élére áll, hogy leleplezze az egész városi vezetést zsebében tartó Boussard nagyvállalkozó és a hatóságok vezetőinek bűnös összefonódását, azok gaztetteit. A cselekmény pergése el is jut a gerinces vizsgálóbíró és az őt behálózni /cím-. nő tőkés nyílt összecsapásáig, azonban a cselekmény sodra ettől kezdve megtorpan és a néző már nem egy szilárd világnézeti alapon álló hős küzdelmét figyeli, hanem egy meglehetősen vontatottan haladó bűnügyi nyomozásnak a tanúja mindaddig,, amíg a nyomozott bűnesetről ki nem

derül, hogy el sem követték, és ezzel a közéleti purifikátor szerepében indult hős erkölcsi halottá válik, míg a, korrumpáló tőkés és a korrupt hivatalnokok tisztára mosódnak.

Sajnos, a film mind eszmei mondanivalójában, mind pedig művészi ábfázolásmódjában messze alátta marad a- francia: filmgyártáslóí—-elvárható színvonalnak. Jóllehet, számos képben mutatja be a kapitalista Franciaországban uralkodó állapotokat, mondanivalójának vonalát nem tudja végigvezetni az égész filmtörténeten, szerkezete nem egységes, egyes figurái a cselekmény előrehaladása során érthetetlenül elkallód* nak (például a tőkés Boussard),

Bár a filmben több esetben felvillannak a jó francia filmek jellemzői, egészében véve gyengén közepes filmalkotásnak tekinthető és a néző csalódottan hagyja el a nézőteret. —* Kár! (bin)

Nevet a búgom s e furcsa mókát nézi, nézi,

— Eddig csak látvány volt a katona bácsi néki.

De a huncut, úgy látom, ma mást is észrevett még,

Hát várhatom, hogy vasárnap jön egy ifjú vendég.

Nyugodt lelkiismeretű ember...

AZ ÉGEN CSILLAGOK fényiének, hideg, berzenkedő szél kóborug a város utcáin. Meglóbázza az utcai villanylámpákat, csikorogva hintázik egy vasrúdon kinyúló cégtáblán, belebújik kabátomba és sietésre nógat. Egy kisvendéglő előtt ínycsiklandozó ételszag csap meg. Hirtelen rájövök: éhes vagyok. Picit töprengek, kezem akaratlanul is az agyonfogdosott kilincsre téved.

Az új vendég bizonytalan pillantásával nézek körül. Az étterem megtelt vendégekkel, katonákkal, kétkezi munkásokkal. Az éttermet és a konyhát összekötő ajtó közelében üres asztal hívogat. A fiistfelhőbe burko- lódzó asztalok között odalépkedek és háttal a konyhának helyetfoglalva hallgatom a barátságos álmosító zsongást, s várom a pincért. Hirtelen megjelenik a hátam mögött.

— Legyen olyan kedves, — kérlelem. Szó nélkül elhúz mellettem, s csak a harmadik asztaltól csapódik vissza kissé közönyös, fáradt hangja.

— Rögtön jövök, — és újból eltűnik a konyha irányába, Minden idegszálammal a konyha felé figyelek. A neszekből igyekszem kivenni, mikor tűnik fel újra a pincér. Érzem közeleg, de mire szólhatnék, újra elsurran, ki-be, ki-be.

Kezd bosszantani a dolog. Órámra nézek. Negyedórája ülök itt s meg sem kérdezik mit akarok. Ebben a pillanatban megérzek valamit. Érzem, ott áll, akit várok. Hátrafordulok. Igen, olt áll a várvavárt pincér. Tekintete körbefut az étteremben, aztán megakad pillantása rajtam. Elmosolyodom. Kérőén és barátságosan biccentek feléje. Arcán kedves mosoly suhan át, olyan, mint mikor kedves ismerőst lát az ember. Jóleső érzés fog el. No lám, lám, hiszen régen kiszolgáltak volna, de nem volt itt ez a kedves pincér, akihez nyilván az asztalom tartozik. Ez a pincérek gyöngye, — állapítom meg magamban. Csak belép, s máris észreveszi az éhes, türelmetlen vendéget. Kezem tétován felemelem, s bocsánatkérőn intek neki. Bólint, s elindul felém. Már ott is áll a hátam mögött.

— 'Kérem... — kezdeni, azaz kezdeném. A szó a torkomon akad, s mint valami gyermek szégyellem magam. A pincérruhás férfi keresztülnéz rajtam, észre sem vesz, hátam mögött elhúz és a nekem vélt mosollyal, két asztallal an’ébb áll meg.

Pontosan velem szemben ül egy férfi. A csalódás érzésével küzködve állapítom meg, hogy tévedtem, a pincér udvariassága nem nekem szólt. Jól szemügyre veszem az embert. Középkorú, jóltáplált, szélesarcú, igen magabiztos mozgású férfi. Jellegzetes típus. *K.upecnek, volt földbirtokosnak, vagy éppen kisebbfajta gyárigazgatónak, vagy éppen nagykereskedőnek tűnik.^Látszik arcán, szempillantásán, viselkedésén, hogy olyan ember, aki soha az életben nem ismerte még meg mi az a ymines« és nein érezte a »nyomor« szó értelmét. Ügylátszik, szépen átmentette magát valami útpn-módon az új társadalom számára is.

A pincér szolgálatkész mosolygása közepette rettenetes ráérősen fejtegeti, hogyan óhajtja elkészíttetni a halászlét, s miből mennyit tegyenek. Megnyalja szájaszélét, ujjait szájához húzva a nyomaték kedvééii; cup- pant. A pincér bólint és udvarias hajlongás kíséretében rohan a konyhába.

— Kérem... — szólítanám meg, de már el is tűnik. Bosszantó ez a keresztülnézés. Na nem baj, majd visszafelé. Igen, már jön is és sajátkezűi eg hozza a terítéket — a húskollekciónak. (Magamban így neveztem el a vendéget.) Kicsit ottmarad, beszélgetnek, nyilván az ételkülönlegesség elkészítéséről. Többen arrafelé fordulnak, no nem az ételkülönlegesség kedvéért, hanem a pincért szólintgatva.

— Kérem vacsorázni szerelnék ... Két fröccsöt kérek. — De a pincér- ruhás ezeket a megjegyzéseket, leér- Icléscket egyáltalán nem hallja meg. Udvariasan meghajlik, eltűnik és már hozza is a párolgó halászléi. A húskollekció ujjúval valamit int, s a pincérruhás már rohan is és néhány paradicsompaprikával tér visz- sza.

ÉS A HÚSKOLLEKCIÓ enni kezd szertartásosan, ünnepélyesen. Az égvilágon senkivel és semmivel nem törődve szürcsöli a vacsoráját és aprólékosan nyalogatja, rágcsálja a haldarabkákat. Minél többet eszik, arca annál zsírosabb, ieltebb lesz és mire a halászléből egy halvány vöröses csík marad, a szájaszélén lecsurran- va, az egész ember megtelik valami csodálatosan parancsoló biztonsággal, mint a hajdani római patríciusok. Feje megmozdul, parancsoló, unszoló pillantása a konyhaajtóban kibukkanó fejre szegezödik. Alig észrevehetően bólint és a pincérruhás máris siet feléje. Karján gusztusos felszolgáló iálacskában többszörösen át pirított túróscsusza. Leteszi az asztalra, nagyon figyelmesen a húskollekció arcára néz, az valamit mormol, s a pincérruhás néhány pillanattal később már ott is áll az asztala mellett, s egy felbontott üvegből bort tölt. A bennfentes vendég lassan a szájához emeli poharát, nyelvével megfeleli a bort, csettint, s az egész-pohár tartalma gyorsan eltűnik öblös torkában. Valamit a pincér felé böffent. Az hálásan elmosolyodik és újból eltűnik.

Várok, mii is- tehetnék mást? Lopva emberemet figyelem. Minden kertelés nélkül bevallom, haragszom rá. Az órámat nézve megállapítom, hogy kényelmes kiszolgálása és szertartásos étkezése felfalta az én vacsorám és kiszolgálásom idejét is. Pedig csodáik csodája neki is olyan pénze lehet, mint nekem és nyilván ő is olyan becsületes módon keresi meg... nem, különben ezt nem állíthatom. Meggondolandó! Olt valami szaglik. Meg kell tudnom, hogy a pénze szaga miért vonzza annyira a pincérruhást, aki nyilvánvalóan főnök lehet, mert csak ezt az egyetlen vendéget szolgálta ki.

EBBEN A PILLANATBAN a húskollekció olyan magabiztossággal néz a konyha felé, mint aki tudja, aki őt kiszolgálja, annak ott kell lennie, törvényszerű, hogy ott legyen. Ujját szájához emeli, cigarettázó mozdulatot tesz, a pincérruhás surranó léptekkel már ott is áll és egy csomag cigarettát bont fel. Egyet a húskollekció szájába dug. gyufát ad, s udvarias mosollyal hallgatja annak bölcs fejtegetéseit. A pincérruhás eltűnik, ű kényelmesen hátradől, szép kövér füstkarikákat ereget a meny- nyezet felé. Zsíros arcán kéjes mosoly. Megelégedett. Megkapott mindent, amit kívánt. Ebben a pillanatban tekintetünk összetalálkozik. Az éhes haragos és a jóllakott megelégedett pillantása. Tekintete lenéző, megvető, fölényes, mintha azt mondaná: tanulj tőlem, földi halandó.

Ebben a pillanatban egy merész ötlet villan át az agyamon. Kiugratom a nyulat a bokoi'ból. Amikor éppen felém pillant. egy hirtelen meglepett mozdulatot teszek. Ráharap. Egy pillanatra tovább időzik nézése arcomon. Úgy teszek, mint aki lopva figyelem. Pillantásomat merően rászegezem. Arcán valami megrezzen, leheletfínoman, alig észrevehetően. És ő is lopva rámnéz. Én más irányba nézek, aztán megint rá, éles, vésébe villanó pillantással. Érdekes, mintha egészen megváltozna. A mindent megkapó polgár lelkinyugalma eltűnik, arca már nem fénylik zsírosán, egy pillantás még, s a széken is ülést változtat és már nem kéjenc polgár, hanem egyszerű, szolid vendég. Még egy kutató pillantás, s a lenéző gőg is eltűnik a szeméből, még egy, s már a tekintetében nincs magabiztosság, az egész emberen valami fura zavart- ság kezd erőt venni. Még egy merev ránézés, s a cigaretta már hamutálcában füstölög, ő a fogashoz lép, leemeli a kabátját, s ideges, kissé sunyi léptekkel elhagyja az éttermet.

A HOSSZÚ, FÁRADT pincér asztalomhoz ér. Hozza, amit kérek, megeszem, fizetek, s kilépek az éjszakába. A hideg szél még hidegebben fúj. fázósan Összehúzom lódenkabátom, s elindulok hazafelé. A sarkon majdnem beleütközöm valakibe. Ott áll behúzódva egy falmélyedésbe és úgy érzem ream vár. — A húskollekció. Sandán rápillantok.. Arca zavart, csodálkozó. Kérdően s riadtan bámul arcomba. Egyik kezével tétován a kalapjához nyúl, köszönne, de meggondolja. kérdezne valamit bizonytalan, szánalmas hangon, de csak érthetetlen nyefegés lesz belőle. Nem veszem észre. Keresztülnézek rajta. Mintha ott sem lenne. Vagy talán csak ő volt ott és én nem voltam ott, nem is létezem, csak a. ■ húskollekció egu rövid időre farka&szcmc nézett saját lelkiismereté vtför V- tv.dix.

C FÜR 3 A .HA Ft NA