Észak-Magyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-09 / 58. szám

Vasárnap, 1958. március 9. ßSZAKMAG Y ARORS Z AG 7 tt/r iitinmiiuiiMiiiiimiiiiiiiiiiuiiMiiiiiimiiiimiMui ÚTIKALAUZ XIV. ’ „Fáj a szivem, Bogács felé vágyakozik.. D ogács község a mezőkövesdi ^ járásban fekszik, dombos, hegyes, erdős területen, a hórvöl- SÖ/i patak mellett. Borovszky az ószláv bogát u •— gazdag, mások a bog —- kötés, illetve a b o-> gáncs szóból eredeztetik, ahol az -n kiesett és így lelt Bogács. Hogy mikor lakták először ezt a helyet, nem tudni, de a Z öl dv á r, Tüskevár, Gyűr helynevek földvárakra vallanak. Az ásatások során bronzkori edények, kőbalták kerültek elő a környéken. Legkorábbi adatunk 1248-ból van. Már ebben az időben állott egyháza. Nemesek birtoka, a bir­tokos Bogácsinak nevezi magát. Ennek egyik Sándor nevű tagja 1323-ban az egri káptalannak ado­mányozza a falu egy részét, majd György egy másik részt adomá­nyoz. A káptalan később szerette volna az egész Bogácsot megsze­rezni, s mivel más mód nem volt. országbírói ítélettel veszi zálogba egy részét. Később, 1504-ben már az egész falut sikerült megszerezni. A török hódoltság alatt adója elő­ször 160, majd 400, 1582-ben pedig már 500 forint volt. Később a tö­rök leszállította az adót 150 forint­ra, mivel azonban a lakosok ennek is csak a felét tudták megfizetni, állandó félelemben éltek, hogy a török felperzseli a falut. Követelt még ezenkívül rajtuk tizedet és ro­botot is és egyéb szolgáltatásokat. A falu gazdát cserél. Bocskay István 1606-ban Kis Imre szendrői alkapitánynak és Toronyai György­nek adományozta, de Thurzó György visszaadta a káptalannak. Ezután Bethlen Gábor adományoz­za Nagy Máté polgári és Nagy Ger­gely nánási kapitánynak, de ezek halála után ismét a káptalan a bir­tokos és az is marad a legújabb időkig. A múlt század óta már sok ada­tot találunk a falu történetére o tanácsházán őrzött értékes iratok­ban. Az 1842. óta meglévő jegyző­könyv például felsorolja a pászto­rok fizetését, az elkövetett bűnöket és ezek büntetését. 1851 január 3­mint nagy község kíván s óhajt* szervezkedni< A földterület nem nő, pedig aj lakosság száma hirtelen növekszik,J s 1900 körül már nem ritka egy\ családban 11—13 gyerek sem. Az\ erdő és a föld nagyrésze az egri\ káptalan tulajdona és a falu fele\ summásmunkával keresi kenyerét.* Eleinte Sáros, Szepes megyébe jár-4 nak, az első világháború után peA dig a dunántúli nagybirtokokra. A* nyáron megkeresett aratásból kel-* lett az egész családnak élni s bi-< zony sok vasárnap be kellett gyaló-< golni a 12 kilométerre lévő mező-* kövesdi emberpiacra, a szegény em-< bernek, hogy szerződést kaphasson.« A szegény emberek a gyereküketj is magukkal vitték „konyhamalac-J nak”, mert hiszen kire hagyták vol-\ na? 1937-ben Kaffka Dezső vá-\ zsonypusztai bérgazdasága a körei-J kezőket írja a jegyző úrnak Bo-\ gácsra: „Fenti gazdaság részére\ községükből szerződtettünk 20 párJ summás munkást, akik már rendelA kezésünk folytán valószínű útban* is vannak az idejövetelre. Azok kö-\ zül egy Molnár Mihály nevű lev.* lapot írt névre szólóan Kaffka De-* zső jószágfelügyelő és nagybérlő\ úrnak, hogy ő úgy hallotta, ho gy\ ide gyermekeit nem hoz-* hatja, mely esetben igy\ azokat kéiny télén lesz a{ Dunába dob áln i.” A z élelmezés elég gyenge volt,* “ hetenként 8—9-szer is bab,2 vagy ahogy a summások keserűen2 mondták: „Paszuly délre, bab es A téré.” 2 A szállás valamelyik éppen, hogy\ kitakarított istálló, ahol maguk-J csinálta priccseken aludtak. Mun-J kaidő napfelkelte előtt félórával{ kezdődött és napnyugta után fél-2 órával ért véget. Vasárnap aztán', pihentek egy keveset, s estefelé ki-', dalolták szomorú sorsukat. Várták,', hogy vége legyen a hat hónapnak,2 mert akkor: 2 « Be lesz zárva a barakk ajtó 2 Nem szól a zene benne, ‘ Elmentek a sunimáslányok 1 ökrök bőgnek benne. — Nem gúnyolnak már bennünket — folytatja —, nem kiabálják ránk. hogy: »Dik má’ lácsó csávói« De az­után, hogy megkaptuk a házakat, kissé magunkra hagytak. Nincs, aki nevelje a népet... Egyre többen leszünk. Senki nem szól közbe, várja, amíg a másik el­mondja a magáét. Váracii József, aki előkerült valahonnan, bólogat. — Volt már nekünk egy negyven­öt fős kultúrcsoportunk is — veszi át a szót. — Én voltam a vezetője. Meg még rajtam kívül ketten. Mit küszködtünk velük!. .. Nagyobb ré­szük se írni, se olvasni nem tudott. Hallás után, szavanként tanítottuk be a szerepet. És sikerünk volt. A dallal is, a tánccal is ... Még vidék­re is kijártunk. Aztán minden abba­maradt. A csoport, szétszéledt, Mert csak tudomásul vették, hogy va­gyunk ... Semmi több ... P edig szeretik a szépet, a szó­rakoztatót. Ebben is az újat keresik. Az ősi kultúrából alig ismernek valamit. A hegedű már nem kenyérkereső. Máshol nem kell, otthon meg, ha muzsikát akar hallgatni a család, bekapcsolja a rádiót. Boka Józsi bácsi, az egykori híres zenész is felhagyott vele. Nyugdíjá­ból él, amit a kohászattól kap. Hej, pedig valaha de sokat muzsikáit! Felhagyott vele. Hat év óta talán négyszer sem vette elő a nyűtt vo­nót. De most előszedi a kedvünkért.. Álla alá illeszti a régi cimborát és ráhajol. Sírnak a húrok és könnyezik Baka bácsi. Nem megy már... Resz­ket a kéz, nem engedelmeskednek az új jak. Már csak arra, jók, hogy a purdékat oktassa, nehogy kivesszen a zenész a telepről. Mert ezek a. mai fiatalok nem akarnak már muzsi­kálni, mind a gyárba, meg az épít­kezésekhez megy. Mesterséget tanul­tak. Már csak a Horváth Mikiben van reménye Boka bácsinak. Ő a tanítvány. Belőle prímás lesz! Még megéri —. pedig már hetvenhat éves. Boka néni csak mosolyog. S nem. is annyira a mi. hanem az életpárjá­Megszokták. Ezért nem fogadnak maguk közé sen­kit. Ök dolgoznak, becsülettel élnek — nem akarják, hogy valaki is megbolygassa a nyugalmat. Házas­ságot is többnyire a törzsön belül kötnek. Törvénye­sen, örök frigy­ként. így alapíta­nak családot a la­katosok. vasöntök, építő- és segéd­munkások. És jél­tik a családot. Amit lehet, meg­tesznekérte. Soka gyerek, egy-egy családnál a leg­több hét, de négy­nél kevesebb nincs — kell a pénz. Él­nek boldogan, szakítva a régi élet­formával. Érdekes, hogy meg tudja, változtat­ni a társadalom az embereket. Tíz évvel ezelőtt talán tíz százaléka sem dolgozott a férfiaknak. Aztán egyre többen. No. de erről már beszéltünk. Viszont újból és újból csak erre le­het visszavezetni a megváltozott élet okát. Lám, mit tesz a munka: em­berré neveli az embert! Persze, ez nem volt olyan egyszerű. Egyik-má­sik két-három hónap alatt megunta, s legalább ugyanannyi időt lödörgött otthon tétlenül. De nem senítettek A tanítvány ... rajta a többiek. Egy Jbeievő.*. íaJdAöl se adtak neki. — Eredj dolgozni! —■ korholták. S ment. Eleinte kény* szerből, később szokásból, ma mái felismerésből. „Csak úgy...” Ök már megtalálták a helyüket. És példát statuálnak arról, hogy le* hét boldogulni a cigányokkal. Csak meg kell fogni a kezüket, vezetni őket, hiszen ők is akarják... Egyik- másik magával ragadja a többit, mert. versengene!; az élniakarásban. Századele,ü bogácsi népviselet án: „Kiss József és Császár József , mint veremcsőszök bejelen­tették, hogy Farkas Bálint, Farkas Imre, Szalóki István, ' Szatkóczki István, Fekete Márton vermét fel* ásták azon szándékkal, hogy a ben­ne lévő 40 zsák életet elvigyék, azonban rajta kapatván, szándé­kuk nem tellyesült. Ezen vétségükért 12 bot ütésre ítéltettek azon megjegyzéssel, hogy a nemesek a botütést készpénzen megválthattyák, de minekutána a, testi büntetést önkényt elvállalták, az tüstént el is végeztetett, vala­mint egy véka búza kártételt rög­tön exaquáltak.” A néphagyomány is értékes adatokat őriz. Mesélik, hogy a közeli tanyán kincs van elrejtve. Ezt egy gazdag ember ásatta el, $ kiszúrta a szemét annak, aki elás­ta, s azé mondta: a kincs csak ak­kor jöjjön elő, amikor ez a vak em­ber eljön megmutatni. Azóta a kincs minden tíz évben lángot vet, tisztítja magát. Hogy valaki meg­szerezhesse, nem kell mást tenni, csak ilyenkor a talpához kapni, ak­kor olyan vékony föld marad raj­ta és a kincs felemelkedik magától. A falu különösen a század végén fejlődik. 1872-ben „Bogács község összes határa teszem 4236 holdat s 25 négyszögölet, lakosainak lélek- száma 1333, fizet összesen adót 5755 ft. és 7 xárt, bír a község mint magán tulajdonos a határban 1 és fél telek földet, közép számítás szerint a község évi házi szükség­lete igényel 1068 ft. 80 xárt ennek fedezése végett magán bevétel jö­vedelme 511 ft. 17 xr, s így a hi­ányt 577 ft. 6 xárt pótadó útján fe­dezi: eddig mint nagyközség volt szervezkedve s ez alkalommal is .. és a tanító. Boka bácsi, aki panasz kodik: de már reszket a kezem . ,Még sír a hegedű négy húrja, nak szánt vidításért rákezdi az ősi dalt, aminek talán már csak ők értik az értelmét: „Devla, devla szómé kergyom, Áveszkere romé komjom ... Tameodá dzsanjo mahi, Meo dália kergyo mahi!” (Én istenem, mit is tettem, A más urát elszerettem . .. Ha én aztat tudtam volna. En azt nem csináltam volna!) Lágyan csendül a dal. Mélabús ha­tása alá kerülök. Csak Aranka, az unoka arca szenvtelen, Ő már meg­szokta ... De soha nem tanulta meg. Tárjuk a lakásokat. Bömbölnek a rádiók, a házak előtt apró­ságok hancúroznak a korai napfény­ben. ny aggatják a kutyát, békésen játszadoznak. Vajon nem ösztönzi őket semmi az összeférhetetlenségre? Erről jut eszembe a kérdés. — Van-e néha civakodás? A másik kérdést szégyellem ki­mondani, de Mida Béla felfogja gon­dolatomat. Nincs civódás. Se tör­vénysértés. — Jaj annak, aki vétene a rend ellen! A közösség kilökné ma­gából, s maga juttatná a törvény ke­zére. Szeretik a rendet, a kényelmet. Ha egyik sztahanovista lett, igyeke- zeit nyomdokában haladni a másik is — „csak úgy...” dacolva és ön­érzetből. IS ellemes ez az érzés a távozásJ ÍV kor... Az asszonyok a legkisebb gyerek­kel a karjukon az ajtóba állnak. In­tegetnek és mosolyognak. Nem bizal­matlanok és nem megalázkodók. Kérdezgetik: — Csakugyan benne leszünk az újságban? Miért ne? S amikor az úthoz érünk, egy se­reg rajkóval körülvéve utánunk sza­lad Mida Béla. Ha lehetne két ké­rést is ... Ha lehet... Csinálják meg az elromlott kutat, mert kevés a víz. És ... és ha lehetne epy ici-pici kuWxrházat... Csak egészen aprót, Ahol ápolnánk az ősi kultúrát... Érdekes kérés. És nem is olyan le­hetetlen. Hetven család — körülbe­lül hatszáz ember. Talán meg lesz... Hiszen nevelni kell őket... CSALA LÁSZLÓ Fényképezte: M-Tt.ineez György. i a titokzatos In- l dia vagy a l végtelen Af­t rilta szülöttei? A J tudósok mégvitat- l koznak fölötte. De ► bárhonnan jöttek J is — emberek. Ne- l vezzék bár gipsy, I gitano, cigano, bo- l hémien, mustalai- l nen vagy cigány- [ néven őket, épp- l úgy tudnak érezni l és szeretni, örülni £ és szenvedni, mint [ akár melyik nép. És I alkotni is, ha meg- ( tanítják rá! J Ők maguk sem l tudják, honnan t jöttek, hol volt az l őshaza. Fáraók l viramisa tövében J vagy a mezopotá- J miai Singorában?... ► Valahol volt... De azóta nem talál­tjuk sem a régit, sem az újat. Az év­százados, talán évezredes vándorlás l közben szétszóródtak a nagyvilágban. J Nem maradt egyebük, csak az ősi J nyelv, az sem eredeti már, örmény és J perzsa elemekkel frissült. ► A végtelen pusztai kóborlások ko­► ra lejárt.,.. I Hová? ... Merre? ... Mert hiába Ja konzervatív cigányjellem, a kultú­* rának, beilleszkedésnek nem tud el- ! lenállni. J. S talán ez az élet rendje. Talán J— sőt biztosan! — épp Így marad • meg a cigányok nemzet*’"'». yn 5C>_ 9 Azt mondjak, Racz Aranka a telep , szépe. Igaz-e? illeszkedik a társadalomba. —szoká­sait, tradícióit megőrzi, egyébként tel­jes harmóniában él a társadalommal, letelepül, véget vet a kóborlásoknak ; és munkája által kultúráit életet ; teremt magának. ; Csak kézen kell fogni őket — és megtalálják a helyüket. 2 Vannak, akik már meg is ta balták. m > 2 A Sajón innen, közvetlenül Mis- 2 kolc határában, nem messze a Pa- 2 műt fonodától új, apró skatulya-épii- tietek sorakoznak egymás mellett. [ Lakói cigányok. Néhány évvel ez- [ előtt putrikban éltek. [ Eleinte szokatlan volt az új kör- ínyezet, vakította a szemet a villany, l fent a mennyezeten, ahova a rése- l ken át régenie csak a csillagok fé- t nye surrant be. S az eső és a hi- i2 deg..ami ugyan nem ártott az ed- tzett szervezetnek, de azért ez, ami- ilyen élet most van..., mégis csak £ jobb.. , I 7\? yilnak az ajtók. ► ly Szaladnak elénk a kis pur­► ’ dék. Nagy, kerek és bogárfe­1 hete a szemük. Hajuk leócos. Orruk ♦ piros a csípős széltől. Nézem a lá- t bukat: csak egy pár kis fekete láb ♦ dagasztja mezítelenül a sarat. A töb­♦ bin cipő vagy gumicsizma. Közre- t fognak, mint a törpék Gullivert. Be­♦ lecsimpaszkodnak a kabátunkba, t t túlvisongják egymást. ‘Előjönnek U2 jasszonyok is. Kövérek és soványak t ápoltak és kevésbé ápoltak. De leg­♦ többjén rendes öltözék. ♦ Kérdem, hol a bíró? Olyan nincs. ♦ Hát akkor a vajda. Olyan sincs. ♦ Csak telepgondnok van, az meg dol­♦ gozni ment. És egyáltalán nincsenek X itthon férfiak. Legfeljebb az éjsza- X kások, azok meg alszanak. Menjünk X talán mégis Mida Bélához, ö majd 2 útba igazít minket. X Bekopogunk Mida Béláékhoz. Ne- Ihezen ébred, feje kábult, de mikor $ megérti, miről van szó. készséggel ♦ vállalkozik a beszédre. Még örül is. j Nem is titkolja. Szó szerint így t mondja: 'i — Nincs, aki nevelje a népet. Pe- ’♦ dig megtaláltuk az utat... ♦ Majd bővebben fejtegeti: egészen X másképp élünk, mint régen. Szinte '♦ versengünk egymással az élni-aka- 3i rásban. Mindenki szebben akar öl­tözni a másiknál, több disznót híz- lalni a másiknál, többet szerezni a ~t másiknál. De becsületes munkával! ~X Nem mintha önzők lennénk! Csak si úgy ... <-X De hogy mit jelent az a »csak Xúgy« — azt nem mondja. Csak a sze- .'X me ragyogja. Büszkén és önérzettel. Novemberben letelt a hat hónap,a összepakolták szegényes holmijai-} kát és nótával elbúcsúztak az inté-1 ző úrtól: i Kitelt már a summás időnk, Haza kéne menni, J Intéző űr ablakára jóestét köszönni. 4 Verje meg a nagy jóisten, J Veretlen ne hagyja, < Mert a szegény summásokat J Mindig szekírozta ... ; Mikor már Szihalom környékéi jártak, leskelődtek ki a vonatból: 2 Látszik a tanyám, de csak alig-alig, J Fáj a szívem, Bogács feló vágyakozik! < * 2 CZz hát a falu dióhéjba foglalt* *— múltja. Talán úgy gondoljuk,* hogy szürke, eseménytelen. Nem\ adott nagy embereket a hazának,* nem születtek nagy költők, hadve-\ zérek, csak egyszerű, hétköznapi\ dolgos emberek. Életük szenvedé-', seit dalba öntötték, vagy elérhetet-', len vágyaikat mesébe foglalták.2 Dolgoztak a megélhetésért kemé-\ nyen s miután, a maguk gazdái let-, tek, kitartó szorgalommal most is tovább dolgoznak. Nagy tetteket most sem hallunk, csak annyit, hogy a község lakossága közel 2700 fö és 1945 óta 110 új házat építet­tek a volt summások s most is vagy 25 van készülőben. Nem elé­gednek meg ennyivel, a közeljövő­ben villanyt és fürdőt kapnak s bizonyára vannak távolabbi ter­veik is. Szeretettel őrzik azonban a kissé keserves múlt emlékeit, az írásos dokumentumokat a tanács­házán, a híres népviseletet, széf. használati tárgyakat a tulipános ládák mélyén. Megbecsülik a múlt és jelen értékeit és a falu szülött­je, Nagy Sándor tanár szorgalom­mal gyűjti csokorba, hogy ezzel ú az ember néha talán csodálatosnál tetsző tetteit dokumentálja. BODGÁL FERENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents