Észak-Magyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-26 / 22. szám

m Nem engedjük, kegy lopják, pazarolják a nép vagyonát! NEHÉZ ÖRÖKSÉG A MINAP ÓZDON JÁRTAM. Ré­gi ismerősökkel akadtam össze. El­beszélgettünk a világ folyásáról, no meg politizáltunk, m-ert manapság a politizálás életszükséglet. Hogy hogy nem, a népi ellenőrzés- fe, a társadalmi tulajdon védelmére terelődött a szó — gyakori beszéd­téma ez manapság. Ki így, ki úgy viszonyuk hozzá. A ujjam se egyfor­ma. Ami kis társaságunkban is m eg­oszlottak a vélemények. Meg kell mondanom, hogy nem mindenki ér­tett egyet a társadalmi tulajdon vé­delmében hozott szigorú intézkedé­sekkel. Olyan is akadt, aki kerek­perec kijelentette, hogy mindez nem más, mint nagy hű-hó semmiért. A Rimaiak idejére hivatkozott az egyik. Nem megy a fejébe — mon­dotta hogy akkor „szabad” volt egyet s mást „elemelni”. A nyomtató lónak sem kötik be a száját. Az élel­miszeripari dolgozók esznek abból, amivel dolgoznak. A vasasok nem efietik meg a vasat — hazaviszik, amire szükségük van, csak nem fog­nak a boltba menni egy vacak kis csapszegért, amikor annyi van belő­le a gyárban szanaszét, hogy bele­botlik az ember. Hogy megkárosítja vele az államot? — Kibírja, hiszen ma már minden az övé... Az effajta vélemény elmaradott gondolkozásra vall. Hurrogjuk le a véleményezőt? Nem sokra mennénk vele. Nekünk'nem ledorongold, ha­nem meggyőzni kell az embereket. Hogy megértsék az intézkedések szükséges voltát s azt, hogy amíg meggyőzéssel, a felvilágosító szó ere­jével nem tudjuk győzelemre vinni a társadalmi tulajdonhoz való új­fajta, szocialista viszonyt, admi­nisztratív eszközökkel vagyunk kénytelenek védelmezni a köztulaj­dont. Nemcsak Ózdon találkozni olyan emberekkel, akik még nem „Váltottak” át a tulajdonfelfogás új vágányára, a régi, kizsákmányolás1 korabeli felfogásnak hódolnak. A Ri­maiak, vagy a Weismannfrédok he­lyébe egyszerűen behelyettesítették az államot, mintha minálunk a rend­szerváltozás csak formális s nem lé­nyegbeli változásokat eredményezett volna. Mondom, a régi kizsákmányo­lok helyébe az államot iktatták” be, s ha „szabad”, sőt „dicsőség” volt a Rimaiak meglógása, természe­tesnek tűnik a „helyükbe” lépő állam megrövidítése is. A franciák „napki­rálya”, XIV. Lajos mondotta: „Az állam én vagyok”. Ma az öntudatos magyar dolgozó azt mondja.: Az ál­lam mi vagyunk... A Lenin Kohá­szati Műbek hivatalős pecsétjének közepén a Magyar Népköztársaság címerét találjuk — a néphatalom szimbólumát. Az állam mi vagyunk, a mi hatalmunkat testesíti meg az államhatalom. Az egész magyar nép, mi mindnyájan birtokoljuk a földet, a gyárat, a föld mélvének kincseit. Aki mana^sán elemei egy gyári tu­lajdonban lévő kalapácsot, vagy akár egy csapszeget, mindnyáiunkat káro­sít meg vele. Abton a kalapácsban nemcsak egy ember munkája fek­szik, hanem az e^ész magvar dolgo­zó népé: a bánvászé, a gvári.mun­Icásé, a paraszté, az értelmiségié, mindenkié. AZ ÓZDI KOHÁSZATI ÜZEMEK­BEN kb. 12.000 ember dolgozik. Ha egy-egy „csak” 100 forintnyi értéket visz is ki a gyárból évente, a lopás­ból eredő károsodás jóval meghalad­ja az évi egymillió forintot. Sok ki­csi sokra megy. Nem lehetünk tehát elnézőek a társadalmi tulajdon meg- dézsmálóival szemben. Bezzeg a „nagykutyákkal” szem­ben nem vagyunk ilyen következete­sek — vetik szemünkre egyesek. — Elsikkaszd valaki száz- meg kétszáz­ezer forintokat, kap egy évet — és letudta. — Az ilyen kontrázás mö­gött, ha nem is az ellenség, de ellen­séges szándék húzódik meg, mert a legfontosabbat, az erkölcsi hitelt akarja kihúzni a széles körben elin­dított köztulajdon-védelem alól, mintha mi más mércével mérnénk a kis és nagy bűnösöket.— az utóbbiak javára. Bármennyire is szemensze- dett hazugság az effajta vád, az el­lenséges propaganda hatni tud vele. Egy-két enyhe ítéletre hivatkoznak — és a múltból ittrekedt csökevé- nyektől hemzsegő elmék kapva-kap- nak rajta, általánosítanak belőle. Nehéz és gyászos Örökséggel kell megbirkóznunk — az emberfőkbe kapaszkodó múlttal, a tulajdonielfo­gás polgári, kapitalista értelmezé­sével. Az állami tulajdon — társa­dalmi tulajdon, s aki megfeledkezik erről, bűnt követ él. A MAGYAR DOLGOZÓK becsü­letes többségének kezdeményezésé­re indul el az a mozgalom, ame­lyet a társadalmi tulajdon vé­delmének nevezzük. A saját tu­lajdonunkat védjük, munkánk, fá­radozásunk gyümölcsét, s nem en­gedjük. hogy lopják, pazarolják a nép vagyonát. GULYÁS MIHÁLY Nyolcvanezer forint leltárhiány története 1957 JANUÁR . 1-ÉN a rakaca- ?zendi vegyeséin bolt élére új vezető kerül:. Földi Gézát bízták meg a bolt kezelésével. Kezdetben nem is volt hiba működésében.* Nem panasz­kodtak a község lakói sem, hiszen volt áru bőven. Földi csakhamar be. le tanult a szakmába^ Először filléreken kezdte a tár­sadalmi tulajdon megkárosítását, később már ezreket, számláltak azok a forintok, amelyek Földi keze nyo­mán vagy a hanyag árukezelés kö­vetkeztében nem folytak be a nép­gazdaság pénztárába. Csakitem öt hónappal boltvezetői pályafutásának kezdete után leltározást tartottak boltjában. Nem kevesebb, mint nyolcezer forint leltárhiányt állapí­tott meg az ellenőrzés. Nyolcezer forint nagy összeg. Négy dolgozónak egy-egy havi fizetése. Hová lett a pénz, erről senki nem tud számot adni, legkevésbé Földi Rezső. A szövetkezet vezetői, amikor tudomást szereztek a leltárhiányról, feltételezhetően legyintettek egyet. Nem tettek feljelentést a boltvezető éllen, csupán a kár megtérítésére kö­telezték. A nyolcezer forintot Földi annak rendje, - k fnSdja 'szerint befi­zette, így tisztára mosta önmagát. Negyedévvel később ismét leltá­roztak Földi holtjában. A májusi nyolcezer forintos kár megtízsze­reződött. A szövetkezet vezetői először nem hittek a leltárnak.' Gondolták, valami elírás vagy rossz könyvelés eredmé­nyezte az ily nagyfokú leltárhiányt. Mégegyszer, s majd mégegyszer fe­lülvizsgálták a leltárt. Megállapítást nyert, hogy az első leltár mindenben fedi a valóságot, tévedésről, elírásról szó sincs. A nyolcvanezer forintból mintegy félszázezer forintot Földi sikkasztott el. Általános rendelkezés, hogy a ke­reskedelmi ‘boltok jövedelmét min­dennap rendszeresen postára kell adni. Földi ezt elmulasztotta, csak minden másod, vagy harmadnap jut­tatta el a pénzt a postára, illetve a bankba. A bolt napi jövedelméből mindig zsebre vágott valamennyit. • Szüksége volt a pénzre, mert sok volt az italbarát. A féktelen italozás rengeteg pénzt felemésztett. Földi kezdett eladósodni, így a közösség pénzéhez nyúlt. Egy-két barátja úg.v tekintette Földit, mint a jószívűség már­ványszobrát. Egyik ismerősének több mint 30 ezer forintot kölcsönzött.- Természetesen nem a sajátjából, hanem a bolt pén­zéből. Földi Géza amellett, hogy sikkasz­tott, hanyagul bánt a közösség va­gyonával. A boltban mintegy 30 ezer forint értékű romlott árut találtak. A patkányok dáridóját nem zavarta senki, hisz a rendetlenség, a szenny még inkább talajt adott a rágcsálók kártevéseinek. Földi Gézát igazságügyi szerveink őrizetbe vették. Ingóságaira zárlatot rendeltek el, hogy részben megtérüljön a nép­gazdaság számára az az óriási érték, amelyet bűnös üdéiméinek folytatására használt féL Vajon csak Földi Géza a felelős a nyolcvanezer forintos leltárhiányért? Nem! Felelősek a szövetkezet vezetői is. Elsősorban felelősség terheli a szö­vetkezet vezetőit, amiért a boltvezető beállítása előtt nem végeztek .körül­tekintő munkát; felelőtlen, hanyag emberre bízták a többszázezer forin­tos készlettel rendelkező, boltot. Az e:ső leltárhiány alkalmával opportu­nista módon csupán csak a kár meg­térítésére kötelezték a boltvezetőt, Nem vonták felelősségre, s nem je­lentették igazságügyi szerveinknek a leltárhiányt. Palástolták Földi bűneit Az Ő esetük tanulság lehet a többi szövetkezet vezetőségének is. Pásztory Alajos Herbaiján rabolják a nép vagyonát olvasta:,: az északma­GYARORSZÁG január 13-i számá­ban a társadalmi tulajdon védelmé­ről. Okos dolognak tartom, hogy a Lenin Kohászati Művek dolgozói nem engedik ellopni és pazarolni _ a nép vagyonát. Az ő javaslatuk éb­resztette fel bennem a gondolatot, hogy néhány sorban hírül adtam, mi történik Herbolyán. Nálunk a her- bolyai bányánál már nem lopják, ha_ nem valósággal rabolják a nép va­gyonát. Szomorú, hogy éppen egy ve­zetőről kell számot adnunk, akinek kettőzött feladata védeni a nép va­gyonát. Nálunk a következő eset történt. Fürjes József műhelyvezető a mull év decemberében feldarabolt 52 fo­lyóméter bányasínt. Nem fűrészelte, hanem oxigénpisztollyal könnyítette munkáját. S mint aki jól végezte dol­gát, ahogy ezt később megtudtam. Nyerges István váltókezelőt ajándé­kozta meg a két méter hosszúra fel­darabolt sínnel. Lesz be1 öle kerítés- oszlop, vagy mit tudom én mi. t December 10-én a barcikai, állomá­son fel is adták Nyerges címére Fü­zesabonyba. Nagyon sokszor keresik a bányá­szok a sínt. Sokszor még egy láb sínt sem találnak. Fürjes egyszerre négy láb sínt vágott össze. De nemcsak a sínt vitte el, hanem fogyasztotta Az oxigént, amiből szintén nem bővel-* kedünk. Kövesdj brigádvezelő sok­szor félnapokat eiszaladgál, hogy egy palack oxigént szerezzen, vagy az­után érdeklődik, megérkezett-e már az állomásra a szállítmány. Ezek csak kisebb hibák, de sok hasonló dolgot lehetne felderíteni. Valameny- nyiünk öntudatára van szükség és remélem, hogy ez az öntudat nem­csak nálunk, hanem máshol is meg­hozza a maga hasznát. I. A. 0 Szerkesztőségünk ellenőrizte a le­vél adatait. A levélíró talán abban tévedett, hogy nem december, hanem január 10-én lett feladva az említett, áru. Mit lehessen tudni, lehet, hogy decemberben ugyancsak megtörtént, és nem dátumelírás van, hanem két esetről van szó. A fuvarlevél adatai arra is felhívják figyelmünket, hogy ügyes taktikával dolgoztak a szarkák. Feladóként nem Fürjes József szere­pelt, Nyerges István adta fel, és Nyerges Istvánná vette át. Ugye milyen ügyes taktika, nehogy az ok­mányokon rajta szerepeljen az igazi szarka.-ooo­Ez is a társadat mi tulajdon védelméhez tartozik... LYUKÖBANYÄN, ahol Szűcs Sán­dor az étkezde vezető, reggelire te­jeskávé és főtt tojás a menü. Az egyik napon — mint általábart — sietve lépkedtünk karbitlámpával a havas úton az étkezde felé. Hol itt, hol ott hallani egy-egy megjegyzést. »Lehamuzhatnák legalább az ajtó előtt az utat«. Meglepődve nézik a bányászok a sok tojást a kosárban. Egyesek így: »újság a konyhán a főtt tojás«. Vár­ják szívrepesve. Kezükben tartják a jegyet, hogy a kiszolgáló kiadja a kí­vánatos főtt tojást. Sietve mennek a legközelebbi asztalhoz, hogy elfo­gyaszthassák a reggelit. Az étkezde kövezete percek alatt — sárga-fehér foltokkal festődik be. Ez is bányász koszt? ... büdös a to­jás..-. Ezt érdemeljük munkánk után? — mondják az emberek. Tojást lehet látni a mosdóban, a folyosón, amerre csak nézünk. Min­den harmadik rossz volt. Arra kér­jük az erre illetékes ellenőrző szer­veket, hogy a jövőben úgy ellenőriz., zenek, hogy büdös tojás ne kerüljön sem a bányász, sem más dolgozók asztalára. Ez is á társadalmi tulaj­don védelméhez tartozik. If j. Béres István vájár 99 jar a Kor so a kútra, min eltörik...“ IVÁNYI JÁNOS RÉSZEGES, kor­holj* teimészetű ember. Siklóson is erről volt híres. Feleségét, anyósát és szép kisfiát elüldözte, a feleségét annyira megverte, hogy karját törte. Szegény anj^a kénytelen volt elhagy­ni és az egyedüli kenyérkeresetet vá­lasztotta. Iványi egy olyan »élettár­sat« választott, akit lehet zsarolni, jobban mint az előbbit. Miskolcon is azzal ‘ kezdte, amit Siklóson abbahagyott. Szilveszter délutánján történt. Borért zsarolta élettáráét, R. Annát. Pedig mái* öt litert megivott. Ez mind kevésnek bi_ zonyult. A' nő nem tudott mit tenni, mert sem pénze, sem bora nem volt. ezért Iványi az egyik korsót a fején szétverte. Ez lett a veszte* A szeg kibújt a zsákból. R. Anna fájdalmá­ban elmondta, hogy Iványi megkáro­sította a nép vagyonát. Addig jár a korsó a kútra, míg el­törik, — tartja a közmondás. Iványi tetteire fény derült. Előkerültek a Lenin Kohászati Művek tulajdonát képező bőrkellékek. Az igazságszol­gáltatás megadja Iványinak azt, amit megérdemel. Legyen ez intő példa mindazoknak, akik lopáson és a tár­sadalmi tulajdon elsajátításán ke­resztül akarnak részegeskedni. Tóth József Nap utca Öt évig lopkodta a nép vagyonát Nagyszabású sikkasztási pert tárgyal a megyei bíróság A megyei bíróság Bodnár-tanácsa az elmúlt hét derekán kezdte el Móritz Jánosné bűnügyének több napig tartó tárgyalását. Mcritznét többrendbeli sikkasztással, csalással, okirathamasi'tásűal vádolja az ügyész­ség. Tanulságos e bűnper elsősorban azért, mert Móritznénak lehetőség adatott, hogy öt éven át lopkodja valamennyiünk vagyonát —, de ta- tniúlságcs abból a. szempontból is, hogy végre rádöbbenjünk: az ügyek ellenőrzése nem bürokratizmus, ha­nem közérdek! Kilencvenhárom ember egyhavi hereseíe Móritzné most napokon át ott áll a bírói asztal előtt, sír és kezét tör­deli. — Mindent, amit tettem — adja a kétes értelmű indokot — a két gyerekemért tettem,..- S ezért legyünk iránta elnézőek? Lágyítsak meg szívünket? De a mi gyerekeinken — akiknek a szájából Móritzné lopta ki a falatokat —, ki sajnálkozik?! És egyáltalán, sajnálkozással pontot te­szünk-e a lopások végére? Mert mdl- Kárdokat lopnak az országban, ezért nem futja nekünk sok mindenre. Né­melyik ember telhetetlen, minél több van neki, annál többet akar. Miért kellett Móritznénak sikkasztania? Hiszen keresett a férje is, ő is, saját házukban laknak. Az nem igaz, hogy Kei gyerekét ne lehessen tisztességes körülmények között — ha . szerény beosztással is — «évelni két fizetés­ből. Szerénység és beosztás helyett •— kényelem, lelkiísmeretlenség és nagyzolás... ez a baj! Móritzné öt év alatt 146.238 forint és 63 fillérrel károsította meg em­bertársait. Ez — durván számolva, havi 1550 forintos kereset mellett — 93 ember egy havi keresete. Hát lehet-e rajta sajnálkozni? Nem. Hi­szen bűnét, amit elkövetett, évek- óta tudatosan, fondorlatoson, precíz szá­mításokkal, nagy agyafúrtsággal haj­totta végre. Alkalom szüli a tolvajt Móritz Jánosné a Miskolci Épület- fuvarozási Vállalat dolgozója. A vál­lalatnál SZTK ügyintézői munka­kört töltött be. Adminisztratív mun­kájához tartozott — és ez elég hiba! — a pénztári kifizetés, utalványo­zás is. Eleinte — 1952" márciusában kezd­te — kisebb összegeket tulajdonított el, s amikor .látta, hogy senki nem veszi észre, — vérszemet kapott. Biz­tos volt a dolgában, ^hiszen a felsőbty fórumok úgy vélekedtek róla, mint aki a legjobb SZTK ügyintéző, sőt több esetben dicséretet is kapott »példás« munkájáért. így hát hábo­rítatlanul »fejleszthette« a lopás sa­játos és egyéni »módszerét«. Oly­annyira, hogy a bírónak is, ügyész­nek is, és a pénzügyi szakemberek­nek is alaposan fel kellett! készül­niük fondorlatos módszereinek lelep­lezésére* No de lássunk néhány pá­dét. Hogyan lett Móritzné csaknem 150.000 forint jogtalan birtokosa? Ha kevés a pénz, toldd meg egy hónappal Móritzné sok esetben meghamisí­totta a dolgozók munkábaállásának, illetve a vállalattól történő távozásá­nak idejét. Ha valaki például szep­temberben távozott, ő még október­ben is »folyósította« nevére a családi pótlékot, — a bérjegyzékben^ alá­hamisította a távozó nevét, a pénzt kiutalta, és — mivel kifizetői »jog­köre« volt, (?) — felvette a pénztár­nál. A munkábalépő dolgozó eseté­ben hasonlóképpen cselekedett, már ami az adminisztrációt, azaz; hami­sítást illeti: az első hónapra járó családi pótlékot »kiutalta« saját ma­gának, mondván, hogy az illetőnek csak a következő hónaptól jár a megállapított összeg. Vagy: a szülés hónapjára nem fize­tett családi pótlékot, viszont számfej­tette, utalványozta és elzsebelte: a visszamenőleg járó családi pótlékot nem fizette ki. de számfejtette, utal­ványozta és elzsebelte; a terhességi és gyermekágyi segélyeket a jogosnál több ideig utalta, de nem fizette ki. hanem... stb. És minden esetben odahamisította a dolgozó nevét! Miért lyukaszt az ellenőr ? Móritziné talált az elmondottakon kívül ötletesebb variációt & Az <$> 3 vos a kórházból távozó betegnek rendszerint két papírt ad: egyiket a kezelőorvos, másikat a táppénzki- fizetőhely részére. Az egyszerű, ad- minisztráclóhoz . nem értő, jóhiszemű dolgozók sokszor mindkettőt átadták a vállalatnál Móritznénak, aki az egyik cédulára kiutalta a jogos ösz- szeg-et, a másikkal pedig »megaján­dékozta« magát a szokott módon: számfejtette, aláhamisította. Előfordult az is, hogy az orvos té­vedésből két utalványt adott a mun­káltató részére, természetesen Mó­ritzné az ilyen tévedéselvnek felet­tébb örült. És még mindig nincs vége a pénz­szerzés »móritzi módszerének«. íme egy újabb variáció: az SZTK ellen­őrei a szokásos negyedévi ellenőrzés során lyukasztással semmisítették meg a leellenőrzött anyagot. Móritz- né ezekből gyakorta kiemelt egy-egy köteget, számfejtette, aláhamisította és beállította egy későbbi bérjegy­zékbe. A pénzt persze előzőleg fel­vette. És ez egészen jó üzletnek bizo­nyult. Csak ily módon több mint 40 ezer forintra tett szert! Nem is soroljuk tovább. Arról, ho­gyan ^ küldött kevesebb táppénzt a postai utalványokon, hogyan mani­pulált a kölcsönkötvényeikkel, letil­tásokkal, tüzelőakciókkal — mind­erről már nem is beszélünk. Hiszen nem az a lényeg végeredményben, hogy miként lopott Móritzné, hanem az, hogy csaknem 150.000 forinttal lettünk szegényebbek. Ki a felelős? Természetesen Móritz Jánosné! De hol vannak a vádlottak páriáról a másod-, harmad-, negyed-, ötöd-, s M tudná hányadrendű vádlottak? Hogy lehet az, hogy Móritzné öt éven át szarka módjára élhetett az Épületfuvarozási Vállalatnál? Hát nem volt ott igazgató, főkönyvelő„ pénztáros?! Hát nem vizsgálták felül negyedévenként az ügymenetet az SZTK revizorai? Hát ki vigyáz eb-* ben az országban a nép vagyonára, ha a felelős vezetők sem? Senkiinek nem jutott eszébe öt éven át a pos­tautalványok szabálytalan haszná­lata? S az, hogy az ügyintéző pénz­tárosi teendőket is ellát?.«» Mondjuk ki kereken: felelős az igazgató, a főkönyvelő, a pénztáros (tudomásunk szerint együk sincs már a vállalatnál), és felelős az SZTK is. De felelős az is, aki az SZTK ilyen helytelen ellenőrzési módszerét állította fel. Az nem megoldás, hogy az SZTK revizorai egyoldalúan el­lenőriznek, a többit a vállalatra hagyják. így aztán egyik is, másik is azt mondja: kérem, én nem tehe­tek a sikkasztásról, az ellenőrzés pénzügyi része nem rám tartozik. Hát kire? Mert, amíg a két -szerv vitatkozik egymással, elvész az ellen­őrzés lényege. S most ott vagyunk; két szék közt a pad alatt; És nemcsak Móritzinéról- van szó» Repdes itt ezer és ezer szarka. Lop­kodnak, de nem morzsákat, hanem milliárdokat!... Szigorú ítélkezést, szigorú, ellen* orzízi, sziaorú v épvasuonvéd^bnet kérünk és követelünk! így nem mm* hét további

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents