Észak-Magyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-26 / 22. szám

Vasárnap, W5S $aamät 96' fiSZAKMAr^ \ KORSZAG S HHHIimil«HIIM<H IHMIIIHIHHIIHMIIHHIIIHWMMmWHI» ÚTIKALAUZ VH. ény képezőgéppel A föld alatt ] j M t - - ns -i ­MMBUMaBB«MHiaUHMi------------------------------------' 5 ti JVtjOütMS Ztur | (7)oU már bányában? Ismeri a bányászok nehéz, hősies munka­: is ját? Nem? Hát akkor jöjjön velünk! A szuhakállói II-es ak­: nába tartunk. Hogy mivel megyünk? Gyalogosan. No, de így nem jö­jj hét! Nem a korzóra igyekszünk! Jól nézne ki a félcipő, meg a vasalt : ruha! így ni! Gumicsizmába, bányászruhába, bőrsapkába, mindjárt jj szebben mulat. A bányászlámpáról se feledkezzünk meg! \ Most már indulhatunk! Egy jódarabig lefelé tartunk. Vigyázzon • a nadrágjára, mert tudja, hogy kölcsönkértük! Hogy meddig megyünk \ még lefelé? A fővonal végéig. Még vagy háromszáz métert gyalogolha- ; tunk. Hogy? Beverte a fejét? A főiébe? Bizony, ilyen előfordul. Sebaj! I Mi van, miért állt meg? Elaludt a lámpája? Gyújtsa meg! Ugorjon i gyorsan félre! Cseppen múlt, hogy ez a szénnel rakott csille el nem • ütötte. Nem elég csak a lábát emelgetni, előre és hátra is kell nézni, l hegy egy rakoncátlan csille fel ne lökje. Mitől ijedt meg? Patkány­ul tói?! Á, nem bántanak azok. Vigyázzon, meri sáros rész következik. • Ugy-e milyen jó, hogy csizmát húzott. El ne csússzon! E ^ fővonal végére értünk, Fejünk fölött negyven méter földréteg. : Azért ne ijedjen meg! A vágat erős és biztonságos. Innen jobbra is, • balra is sötét folyosók nyílnak, bányásznyelven, siklók, ereszkék. Men- j jünk talán arra is. Nagyobb a sár, s jobban meg kell hajolnunk, de Z nem baj. Megéri. „Civil1’ ember nem mindig jut el a bánya mélyére. 1 De talán ismerkedjünk meg egy-két bányásszal. Fényképezzük le őket? 2 Ha megengedik, szívesen.. Első a munka•»« Korszerű biztosítás PSZT! CSAK CSENDESEN! Ne­hogy észrevegyen bennünket! — Ag-‘ godalmunk azonban hiábavaló, mert ■ amikor megszólítjuk, akkor sem he-' derít ránk. Csak a szénfalat nézi s a • fúrógépet. Lefényképezzük. Még erre | sem hagyja abba a munkát. ^ Türelmesen várunk. S nem hiába! ^ Kalmár János vájár leteszi a fúró-j gépet, s szűkszavúan megjegyzi: 4 — Most már beszélgethetünk... j Beszélgetés i MONORl LA­JOS BANYAMES­TER elvtárs gyak­ran lg that ó a bá­nyában. Szid, kői­ből, dicséi*. — ki hogyan érdemli. Amikor lefényké­pezzük, éppen az egyik csapatvezető vájárral beszél — hogyan hajtsák to­vább a siklót. A csapatvezető vájár köszöni a magya­rázatot, s meg­nyugtatja Moinori elvtársat: nemlesz baj a munkával, követik tanácsait..; JÓSZERENCSÉT! köszöntünk rá a fővonal gégében két dolgozó bányászra. Kezetrázunk, és be-> piutatkozunk. Az egyik bányász, akinek csákány van % kezében Aleva Balázs, a másik, aki a bordafát tartja: Aleva Ferenc. Testvérek. A fővonal kihajtását és biz-' iositását végzik. Eddig már 350 méter vágatot hajtot­tak ki, és biztosítottak, még 400 méter van hátra. A biztosításhoz TH-gyűrűt használnak. Előnye, hogy erő­sebb, biztonságosabb és tartósabb, mint a faácsolat. Műszakonként két TH-gyűrűt dolgoznak be. A kihajtást kétharmadrészben szénben, egyUarmadrészben pedig meddőben végzik. Naponta 8 csille szenet küldetlek a felszínre. S míg mindezt megtudjuk, fényképészünk sem tétlenkedik. Lobban a vaccuv, kattan a fényképezőgép s kész m felvétet Jó étvágyat! Holnap még többet. EVÉS KÖZBEN jön meg az étvágy! így van ezzel ifj. Romhányi Flórián és Kurnkl Fülöp csapatcsillés is. Egymásután tüntetik el a tarisznya tartalmát. Pedig nem kell sietni a tízóraizással, mert úgy sem tudnak még dolgozni — füstrevárnak. Még arra is van idejük, hogy megbeszéljék a tegnap esti közös szórakozásuK élményeit. AZ I-ES SIKLÓBAN JÁRUNK. Viszlóczki János csapatvezető vájár, Oláh Béla vájár és Prága István segédvájár éppen most fejezték be a munkát. Mielőtt azonban letennék a csákányt, a lapátot, Viszlóczki elv­társ két munkatársához fordulya pár mondattal érté­keli a mai munkájukat. —» Mára befejeztük. Egy vagon szenet termeltünk. Pedig nem is nagyon hajtottuk magunkat. Holnap két többet iküü^iink. a-^szinre * IVe folytassuk tovább az utunkat? Jó, nem ^ " bánom! Bizony, aki nem szokta a bánya­járást, ugyancsak elfárad. Természetesen közel sem jártuk be a bánya minden részét. Még nagyon sok fényképet lehetne készíteni, amely mind-mind a bányászok hősies, önfeláldozó, egész embert igénylő munkáját mutatná. De úgy gondoljuk, ezzel a pár képpel is sikerült bemu­tatnunk a bánya mélyét, az ott dolgozó derék embereket. Mert derék munkások a bányászok! A mindennap, a munka, széncsaták hősei! S most, amikor elbúcsúzunk tőlük, mind- annyiunk nevében mondunk nekik köszönetét, s arra kérjük őket, a jövőben is becsülettel állja­nak helyt a munka frontján. Küldjenek a fel­színre sok-sok tonna fekete gyémántot. Ehhez a munkához sok sikert kívánunk derék bányá­szainknak. Jószerencsét! FODOR LÁSZLÓ és MARTINECZ GYÖRGY képesrip&rtja« MUHI FELÉ JÁRTADBAN tiszte­lettel emlékezz a hatvanezer ma­gyarra. Vedd szemügyre a Tatár- dombot — ott van a Sajó nyugati partján — s képzeld rá a gőgös Batu kánt, amint végigtekint a magyar sereg szekérvárán és kimondja íté­letét: „Mint akolban a juhok, úgy fognak leölettetni a magyarok!” És meg is ölettek, csak a király, IV. Béla menekült meg maroknyi testőr­ségével. Több mint hétszáz év telt el azóta. De a szomorú emlék megmaradt. A nép nem költötte át. Ügy él benne, ahogy a történelem írja, de az itte­nieket jobban megihleii az emléke­zés ... És tudják azt is, amit sokan másképp hisznek: a mai Muhi nem azonos a nagy csata színhelyével. A huszas években keresztelték át Fo­gáról Muhira. A harc a Poga köz­ség és az egykor húszezer lelket számláló Mohi város közötti pusztán zajlott le. Itt építették fel a szekér­várat. Főbejárata a Sajó hiújánál volt (innen a mai Sajóhídvég?). me­lyet ezer fős őrségével védett Ugrón Kálmán és Momroál. Hősiesen — és megcsalattatva ... Olyan taktikával, mint amilyennel kalandozó őseink tartották rettegésben a Nyugatot: a tatárok menekülést színleltek, üldö­zőbe vették őket s az üldözők máris be voltak kerítve. A szekérvárra tü­zes nyilzápor hullott. A csatának vége. Hatvanezer hős vére festette pirosra a búbánat mezejét. A TATÁRDÜLÁS UTÁN, mivel a ) lakosság zöme elpusztult, IV. Béla ) főleg ruténekkel telepítette be Muhi ■ környékét. Ma is Gyakori a szláv ere- > detű név: Bendász. Ragán, Zelenák, ) Pregun, Tirhala és Gulyvász. S ahogy ) keveredett a vér, a népszokások is f közös jelleget öltöttek. Ékes példá- } ja ennek a „Dohaja-járás”, ami egy ) emberöltővel ezelőtt még gyakori t volt — különösen Keresztáron. A } „Dohaja-járás” lényege ez: húsvét # vasárnapján, ebéd után a fiatalság t a falu északi bejáratánál gyüleke­zett, 'majd! a tavaszt dicsőítő ének­kel végighaladt a falun: „Dohaja jusinka. Iné rázi Csattanó rájú. Hej, hej meggy, Természetes meggy, ? Természetes hajlékából p Kivirágzott ez az áldott bor. 4 Ki mindennap forr. \ Ha jót iszik belőle, — f A torkára foly.” 4 A három napig tartó lakodalmak ! kora is lejárt már — csak az őre- a gekben él az emlékezés. (Igaz, a a helybéli igazgató, Papp Arzén kez- i deményezésére 1948-ban rendeztek a egy ilyen lakodalmat, nehogy telje- a sen feledésbe menjen!) A háromna- a pos lakodalomnak hosszú sora van: ' evés, ivás, heje-huja, ostorpattint- gatás, cserépfazekak lődözése — úgyhogy ennek elmesélésére most nincs mód. De ha valaki mégis ki­váncsi, miért tartott három napig, annak eláruljuk: jórészt a találós kérdések miatt. A lány szülei ugyan­is nem adták ki a násznépnek a menyasszonyt, amíg a feladott talá­lós-kérdésekre meg nem felelt vala­ki. És bizony elég turpisság volt azokban a leérdésekben! Például: miért kanyarog a Tisza? No, azért, mert amikor isten a világot terem­tette, jókedvében így szólt az ekét húzó szamárnak: „Szánts a Tiszának medretr Aztán itt is volt egy bo­gáncs, ott is, — s a szamár mindun­talan jobbra-balra kanyargóit a ha­rapnivaló után: ezért lett a Tisza girbe-görbe. S amíg az ilyen „elfogadható” me­séket kitalálta a násznép, sokszor egy napig is törhette a fejét! A BETELEPÜLŐ IDEGENEK együtt viselték sorsukat a magya­rokkal. Velük szenvedtek a töröktől, s nem kevesebbet az egyházi főurak­tól — mert egyházi birtok volt e hely. Nem volt ismeretlen a robot!... Soha nem tudni, mikor bukkan rá valaki az egykori emberhajszolás nyomára, illetve eszközeire. Nagyon érdekes a következő eset. Tavaly, a Sajóban fürdőző gyere­kek egyikét súlyosan felsértette vala­mi tárgy. A hozzáértők megállapítot­ták, hogy az a tárgy semmi egyéb, mint egy megkövesedett cölöp. Hogy került a folyóba? Tudni kell, hogy a folyónak az a része valaha árterü­let volt. Itt építettek karámokat az ezer és ezer birka számára, s idejár­tak robotba birkákat füröszteni a jobbágyok. Később a cölöpök a föld alá süllyedtek, majd\ pedig amikor a Sajót szabályozták, víz alá kerültek. 4 Ez a magyarázat. f A közhasználatú szavak is adnak \ feleletet az akkori életre. Itt van például a „hejőgázló” szó. Ennek is van hiteles története. Régente mo­csaras, 'nádas volt a terület, alig akadt járható út ben ne E*ért- a fal** bírái évente elrendelték, hogy a ló­val rendelkező parasztok hatoljanak # nádasba» tapossanak úttá és irtsák a nádat. A nád akkori nyelven „csa­té” volt. Mezőcsát neve is valószínű­leg összefüggésbe hozható e szóval. AZ ELMONDOTTAKON KÍVÜL persze voltak indokolatlan hiedel­mek is. De, ha figyelembe vesszük a nép akkori életét, mostoha környe­zetét, nem csodálkozunk a misztikus meséken. Ezek közül legérdekesebb a lidércmese, amivel még egy évti­zeddel ezelőtt is rémítgették a gyere­keket: — Megállj, ha rossz leszel, elvisz a lidérc! A fáma szerint ugyanis Muhin, az úgynevezett Kocsmapart alatt pince van. A pincében törpék éltek, éjsza- kánkint a, nádasban lidércet gyúj­tottak, melyek sejtelmesen ide-oáa libegtek. Mi lehet a lidércmese ma­gyarázata? Ha elgondoljuk, hogy e területen még ma is olaj után kutat­nak, egyszerű a felelet. A nádasból gyakorta földgáz tört elő, ami — köztudomású — ég, s éjjel kékes fényt áraszt maga körül. Érdemes megemlíteni még két kis históriát. Az egyik: a tatárpusztítás után egyetlen ember maradt Mohi városában, egy Poga nevű juhász. A mesemondók szerint ő alapította saját nevét adva neki — Poga köz­séget (tehát a mai Muhit). A másik szintén a tatárjárással kapcsolatos. Egy bujkáló férfi — akinek tudomá­sára hozták, hogy a tatárok elrabol­ták ifjú, állandóan zsörtölődő fele­ségét — így fakadt ki: „Hadd vigye a tatár!” Azóta is így mondják a környékbeliek, ha nem sajnálnak valamit: Vigye a tatár! A MA ÉS AZ UTÓKOR szúrnám azonban nemcsak szájhagyományok maradtak a múltból. Több évszázados emlékek, sőt korábbiak is előkerül­nek a földből. A mai Muhi környé­kén a kő- és bronzkorszakban szkí­ták éltek. A kavicsbánya feltárása során szinte egymást érik az urnák. Bizonyára temető volt itt. Érdekes, hogy a nagyobb urnák mellett gyak­ran több kisebb urnát is találnak. Ezekbe a halott kedves emlékeit te­mették. Az érték-urnák száma a megholt gazdagságától függött. Kü­lönösen figyelemreméltó lelet az a bronzból készült csiszolt tükör, amelynek egyik végén üldözött szarvas, a másikon gepárd látható. Kevés az ilyen lehet Európában. A kengyeltói dűlőben pedig egy III. századból való dombormívű gyűrűt találtak, ami a rómaiakkal folytatott kereskedésre vall. A tatárkon emlékek főleg az 1940- es években kerültek elő. amikor a Debrecen felé vezető műutat készí­tették. Nemcsak kopják, nyilak, cse­réppipák jutottak napvilágra, ha­nem Mohi város emlékei is: többnyi­re a házak alapzata. És még ma is szinte havonként ta­lálnak újabb és újabb emléket. A környék lakói valósággal „vadász­nak” ezek után. Papp Arzén igazga­tó megvásárolja tőlük. A gyűjtemény egy részét a fővárosi és a miskolci múzeumnak küldi, a kevésbé értéke­seket a tájmúzeum részére tarto­gatja. Az épület javarészt el is ké­szült, mintegy hetvennyolcezer fo­rintos költséggel. Tavasszal adják át Hejokereszíúron a köznek, könyvtár­ral és olvasóteremmel egyetemben. S hogy lesz-e mit elhelyezni a mú­zeumban? Lesz bizony! A templom mögött nemrégiben egy tatár csont­vázát ásták elő (lyukas a koponyája, biztosan nem természetes halállal halt meg!...) Azután kengyelek, tö­rök nargilék, barlangi medve pofa­csontja, ép fogazattal, különböző pénzek, kőedények, urnák, mammui- agyar egy része, sarkantyús fegyver. — s ki tudná felsorolni hirtelenjé­ben, mi minden gyűlt össze Papp Arzén kamrájában. Szép kis múzeum lesz a gyűjteményből... E NAGYMULTŰ HELYRŐL tehát megnyugodva távoztunk. Muhi és környéke nem rész feledésbe, emlé­keit híven őrzik az ősi elődök késő utódai. S így van ez rendjén!... Csala László Tizennégy KISZ export brigád , dolgozik a DíMAYAG Gépgyárban A DIMÄVAG Gépgyárban a múlt évben — a nagyüzemi KlSZ-bizott- ság jó szervező munkája nyomán — 11 ifjúsági export brigád dolgo­zott. Az új évben számos fiatal dől» gozó kérte, hogy ifjúsági munka- csoportban végezhesse feladatát; így az elmúlt napokban a rugó­üzemben, a kovácsolóműhelyben és a kábelgyártó gyárrészlegnél ala­kult ifjúsági exportbrigád. A gyár fiataljai úgy tervezik, feogy a gyedév végéig az ifjúsági expoffri brigádok száma déri a húszai*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents