Észak-Magyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-13 / 292. szám

Péntek* 1957. december 13, CSZAKMAGYARORSZÄG 5 BALÁZSHÁZY JÁNOS 1797— 1857 A FELVIDÉK SZÜLÖTTEI közül ebben az évben Balázsházy János­nak ünnepeljük születése 160. és ha­lála 100. évfordulóját. A Tudomá­nyos Akadémia első felvidéki rendes tagja Sátoraljaújhelyen született 1797-ben. Apja megyei tisztviselő volt, s kisebb birtokkal rendelkezett. Iskoláit Sátoraljaújhelyen és Sáros­patakon végezte, s 1818-ban a keszt­helyi Georgikaniban egy évig mező- gazdaságtainnal foglalkozott. Birtoka szomszédos volt Kazinczy Ferencé- vel, s a magyar irodalom nagy mes­tere támogatta a fiatal Balázsházyt írói pályája kezdetén. Kazinczy lap­jában, a Minervában közölte Balázs- házy cikkét a magyar juhtenyésztés­ről (1826). A felvidéki birtokos urak­nak a pénzjövedelmet a bor és gyapjú eladása hozta. Az 1820-asévek emelkedő gyapj úárai következtében mindenki igyekezett juhászaiét be­állítani. Jellemző a nagy érdeklődés­re, hogy Balázsházynak a juh­tenyésztésről megjelent kétkötetes nagyobb munkája néhány éven belül három kiadást is megért. Sőt a sáros­pataki nyomdában 1833-ban egy má­sik munkája is megjelent e kérdés­ről. Újabb tapasztalatok a juh­tenyésztésről címmel. 1829-BEN SÁROSPATAKON jelent meg Balázsházynak Tanácsiatok^ c. munkája, mely országos tekintélyt szerzett a szerzőjének. A munka ha­sonlít Széchenyi Kiteljéhez, de egy évvel előbl? jelent meg. Élesen bírál­ta elmaradott feudális viszonyainkat. Amikor közlekedésünk, hitelviszo­nyaink, igazságszolgáltatásunk, köz­igazgatásunk hibáiról írt, természe­tesen elsősorban saját Zemplén me­gyei tapasztalatait foglalta össze. Maga is szolgált a megyénél néhány évet, s leleplező írásai (amilyen az 1839-ban megjelent Adó c.) azért figyelemreméltóak, mert magyaráza­tul szolgálnak arra a kérdésre, hogy miért éppen Zemplénből indult ki 1831-ben a század első felének leg­nagyobb parasztfelkelése. BALAZSHÁZY VILÁGOSAN meg­mutatja, hogy a földbirtokosok az előző időszakhoz képest rontották a parasztság helyzetét. A közösen hasz­nált legelőket a földesúri jószágok­kal túlterhelték, a parasztoktól föl­det vettek el, ami különösen a sze­gényparasztság nyomorát fokozta. Az állami adók mellett egyre na­gyobb terhet jelentett a megyei és községi adó. A megyei tisztviselők fuvarral és mapidíjaikkal terhelték a parasztokat, a közigazgatásnál és igazságszolgáltatásnál tág tere volt a megvesztegetésnek. Az adók elosztá­sánál a földbirtokosok és a falu éle­tében szerepet játszó gazdag parasz­tok a szegényparasztságra hárították a terheket, saját javaikat pedig ki­vonták az adó alól. A parasztság azonban a feudális kizsákmányolás mellett áldozata volt az egyre erő­sebben jelentkező kapitalista speku­lációnak is. Borkereskedők alkusz­hálózatukkal monopolizálták a fel­vásárlást, s féláron, harmadáron vették át csak az árut. A bornál is, de különösen a gyapjúnál a jobb­minőségű árut leosztályozva becsap­ták a vevőt. Balázsházy már 1827- ben a juhtenyésztésről megjelent munkájában javasolja a termelők védelmére országos egyesület alakí­tását. A feudális és kapitalista ki­zsákmányolás mellé társult Zemplén­ben a nemzetiségi elnyomás is. Ezért kelt fel a zempléni parasztság 1831- ben urai ellen. A levéltári források mellett a felkelésnek igen fontos for­rása Balázsházynak könyv formájá­ban megjelent leírása. A reakciós körök a felkelést úgy akarták a ma­guk hasznára fordítani, hogy a re­formerek, elsősorban Széchenyi »iz­gatása« következményének tüntették fel a felkelést. S minthogy Balázs- házy is a reakciós körök ellenszenvét kihívó haladó könyveket írt s éppen az előző évben lett az Akadémia tag­ja Széchenyi támogatásával, Balázs­házyt vádolták a felkelés felbúj tásá- val. A Baláz&házy leírása kissé anek- dotisztikus — saját szerepét érthető módon részletezi, és nem próbálja rendszerezni a felkelés valódi okait. Befejező soraiban azonban rámutat arra, hogy a parasztság érdekében komoly reformokat kell tenni: »atu­datlan nép milliói reménylenek. A rövidlátás, gőg tagadnak minden előrelépést. Az idő szelleme és haza érdekei intenek.« BALAZSHÁZY AZ ELSŐ, aki mezőgazdasági könyveket nemcsak a földbirtokosok és gazdatisztek szá­mára ír — mijft elődei —, hanem a parasztság számára is. Okos gazda c. munkáját a szerzői díjról lemondva igen olcsón, 12 krajcárért árusíttatja. A munka kérdés—felelet formájában dolgozza fel a mezőgazdaságtan kér­déseit, ismerteti a parasztság számá­ra új szerszámokat: vaseke, eke­kapa, sbb. és ezekről rajzokat is kö­zöl. A munka mellékletében egy zsellérfiú történetét meséli el, alá külföldi katonáskodása idején meg­ismerkedik a fejlettebb nyugati me­zőgazdasággal, hazatérve megküzd a nehézségekkel és maga is jóhírű gazda lesz. Balázsházy irodalmi tevékenysége mellett jelentős szerepet játszott a sátoraljaújhelyi reformkori politikai életben is. Háza a Piactéren volt, s amikor megalakult a haladó ellenzé­ket tömörítő Kaszinó, az házában kapott helyet, ő volt a Kaszinó könyvtárosa is, ő szerezte be a köny­veket pesti útjai alkalmával. Bará­tai, munkatársai között ott van a fia­tal Kossuth. Lajos is. Akadémiai tagsága révén megis­merkedett az ország vezető politiku­saival: Széchenyivel, Wesselényivel. Köloseyvel folytatott eszmecseréjé­nek köszönhette a Háztartás és me­zei gazdaságtudománya c. könyve eredetét. Későbbi munkái közül még egy van, ami a zempléni vidékhez kapcsolódik: Pincegazdászatról írt munkája (1856). A munka feldolgoz­za a tokajvidéki szőlőtermelés törté­netét is. s igen részletesen foglalko­zók a bor gondozásával, az értékesí­tés helyzetével. Függelékében közli a bortermelők szövetkezetének alap­szabály-tervezetét. A borkereskedők hamisításával szemben a tokaji bor jó hírnevének megőrzésére javasolta a szövetkezet megalakítását, — ez az első szövetkezeti tervezetünk. BALÁZSHÁZY MEGMARADT vi­déki írónak, amikor Sátoraljaújhely­ről 1836-ban Debrecenbe költözött át. 1857 november 19-én, száz évvel ez­előtt halt meg. 12 kötetnyi irodalmi munkája népünk életének javítását szolgálta, s megérdemli, hogy 100 év után kiemeljük a feledés porából, s a Felvidék nagy férfiai között tart­suk számon. GIDAY KÁLMÁN DR. ' ■■ —■ Tanári hangverseny Kodály Zoltán tiszteletére oddly művészete — nemzeti kultúránk kincse. Alkotó te­vékenysége egyszersmind új uta­kat, távlatokat nyitott az európai zene fejlődésében is. Életműve — bízvást mondhatjuk — a magyar nép szokásainak, ünnepeinek, kép­zeletének, gondolat- és érzésvilágá­nak lebilincselő gazdagságú zenei összefoglalása. A 75 éves mester tiszteletére ren­dezett Miskolci Zenei Napok szer­vezői Kodály művészetének leg­bensőbb mondanivalóját, legkifeje­zőbb vonásait igyekeztek megra­gadni. Ez a cél vezette őket a talán kissé zsúfolt program összeállításá­ban, amelyben Miskolcon eddig nemigen hallott kórusművek, hang­szeres számok szerepeltek. A zenei nevelés okos, dicséretes eszköze ez, különösen, ha az újszerűség vará­zsával ható alkotásokat olvan ma- gávalragadó előadásban hallhatjuk, amilyet a Bartók Béla Zeneművé­szeti Szakiskola tanárainak hétfő esti koncertjén élvezhettünk. Mű­sorukkal Kodály fontos tanítását érzékeltették élményszerű közel­ségben: »Csak az európai és ma­gyar hagyomány egybeolvasztása hozhat létre olyan eredményt, amely a magyarság számára is jelent valamit.« Egy-egy Vivaldi-. Pergolesi- Scarlatti-szám tovatűnt századok sajátos fényű zenei arcu­latát villantotta fel. Olyan zenei anyagot szemléltettek, amelyet nem pusztán tanulságul szolgáló történelmi szerepe miatt érdemes megszólaltatni, hanem különös ha­tású szépsége miatt is. A preklasz- szikus stílus iránti fogékonyság és hűség hatotta át Virág Endre (or­gona), L. Pekker Zsuzsanna (ének) Ágh Magda (zongora), Szűcs Ilonka (zongorakíséret) finom előadását. A forró este nagyszerű élmény ei­S* vei ajándékoztak meg bennün­ket a legmagasabb igényeket is ki­elégítő kórusok: a szakiskola ve- gyeskara és leánykórusa. Horváth Kiss Lászlóban, az iskola új igaz­gatójában kiemelkedő erényekkel felvértezett karmestert ismertünk meg. A gondjaira bízott együtte­sekben igen rövid idő alatt kifej­lesztette a hangvétel biztonságát, a feltűnően gondos, gazdaságos lé­legzési technikát, a művek mely elemzéséből fakadó érzékletes, ár­nyalatos előadásmódot, az örvende­tesen tiszta szövegkiejtést. Sokáig emlékezetünkben marad a Hegyi éjszakák borzongató sejtelmessé&e, a Pünkösdölő mozgalmassága, a Molnár Anna szenvedélyeket fel­korbácsoló drámaisága, a Weöres Sándor versére készült öregek megrázó fájdalma. Vegyük mind­ehhez a kevéssé hálás és alig is­mert Pange lingua igen bonyolult feladatának kielégítő megoldását, és megállapíthatjuk, hogy a szak­iskola énekkarai fáradhatatlan lel­kes munkával járultak hozzá Ko­dály születésnapjának méltó meg­ünnepléséhez. A választékos ízlés­ről, a sablonokat messze elkerülő friss érdeklődésről tanúskodó mű­sorban Gombás Ferenc (cselló) G. Pekárdy Mária kíséretével az Epi­grammákat, Pekker Zsuzsanna a Nausikaa és A tavasz című szerze­ményeket szólaltatta meg igen szé­pen. A szakiskola zenekara a Háry- intermezzót játszotta. A Művelődésügyi Minisztérium í képviseletében Kóbor Antal osztályvezető tartott ünnepi meg­nyitót. A hallgatóság örömmel szívta magába a várakozását túl­szárnyaló szép muzsikát, (s.) JHafíL máiképpen... Se mesterem, se barátom, csak egy sereg jótanácsom. A tarisznyám jól kitömve, — élhetek már mindörökre! Ügy adták, ajándék helyett, szívesen — jobb úgy se kellhet Itt állok a sok tanáccsal tanácstalan —merre álljak? SüvegeLtem érte mennyit! S most; kihez a tisztelet vitt, azt mondja; mind tévedés volt. dobjam el, mint hulladékot! Már tanultam, s elfeledtem? Ekként éltem, véle kezdtem;; j Hát az ördög, aki bánja! Nem kell több tanácsa bátya! Majd másképpen nekivágok, nem bolond ítmak tanácsok Hej, józan ész, ősi erő. megkövetlek, gyeire elő! Mickolc, 1956. október 20. KÁRPÁTI BÉLA Rövidesen megjelenik, a Borsodi Fehérkönyv Ez történt Borsodban címmel. A könyv két kötetben, sok képpel dokumentálja az ellenforradalom rémtetteit. 0 Ára kötetenként 5 forint. Kapható lesz az egész megye terü­letén a postahivatalokban, postás­kézbesítőknél és hírlapárusoknál. A VIDÉKI KULTURHÁZAK KULI URPOLITIKÁJÁRÓL A f elszabadulástól számított 12 év alatt egymásután épültek a köz­ségekben, ipartelepeken a szebbnél szebb kultúrotthonok, kultúrházak. A pártnak és a kormánynak az volt a célja, hogy ezáltal közel vigye a kultúrát a vidéken lakó ipari és parasztdolgozókhoz. Azok számára is hozzáférhetővé tegye, akik elfog­laltságuk, vagy a kultúrgócok-tól való távolság miatt nem látogathat­ják a városok színházait, hangver­seny- és előadótermeit. Felépült a kultúr ház sokszor mil­liós költségekkel, s mi történt? Elő­ször a közeli városok színházának együttesei rándultak le egy-egy előadás megtartására, az új kultúr- ottihonokba. Később, mikor nyilván­valóvá lett, hogy ezek a kirándulá­sok nem is olyan rossz üzletek, Budapestről is megindultak a kul­túraterjesztő együttesek, a »tanka- estek, tarka-barkák, vidám estek« tartására. Az előadást hirdető plakátokon sokszor olyan nevek szerepel­tek, melyekkel csupán ezeken az alkalmi szinlapokon talál­koztunk. Már most kívánom megjegyezni, hogy megállapításaim nem vonat­koznak azokra a művész-együtte­sekre, melyek valóban műélvezet­ben részesítik a közönséget, hanem szól azokra, akiknek előadását már a szokásos szünet alatt hagyja ott az igényesebb közönség. Tehát jöttek az együttesek s vit­ték magukkal a 18—16—14 forint­jával beszedett ezrekre menő ösz- szeget s cserébe mát hagytak ott? Néhány ízetlen viccet, újabb zsar­gon szót (pedig ezekkel bőven el­látják a vidéket a városokban dol­gozó, a hetenkint, kébhetenkint hazalátogató fiatalok!), a »táncdal- kultúránk« pesti tőről metszett néhány virágát. S tudott dolog, hogy a gaznak nem kell gondozás, burjánzik anélkül is — s ezek gyö­keret hajtva, meghonosodnak s hiábavaló küzdelmet folytat ellene az iskola, nevelő és a jobbízlésű közönség. De van a kérdésnek másik oldala is. Legtöbb községben működnek színjátszó csoportok. Ezek — lát­ván, hogy nem tudnak versenyezni a színész-mesterségben jártas és a színészi fogásokat ismerő s vele túl­zottan élő együttesekkel, vagy kedvüket vesztve abba­hagyták működésüket s a vá­rostól várják szórakozási igé­nyük kielégítését, vagy utánoz­ni akarván őket — operetteket (válogatás nélkül) tanulnak be, még itt is, ahol annak minden fel­tétele (zenekar, tánctanár stb.) hiányzik. . Mindkét eset helytelen irányba tereli a kultúrmunkát. Miért? Mert a községi kultúrlétesítmények célja nemcsak az, hogy az oda­látogató szinészegyüttesek szó­rakozást nyújtsanak a dolgozók­nak, hanem az is, hogy alkal­mat és lehetőséget adjanak a helyi kultúrcsoportoknak a ta­nulásra, önművelésre, a kultu­rált magatartás elsajátítására. Ennek pedig egyik s nem is utolsó eszköze a színdarabok betanulása, előadása, műsoros estek rendezése stb. Ott, ahol a kedvüket vesztett kultúrmunkások abbahagyták mű­ködésüket, önként mondottak le az önművelés lehetőségéről. S ott áll az igen nagy költséggel megépített kultúi'ház üresen, kihasználatlanul várva, hogy »mikor esik megint út­jába a körúton levő együttesnek«; Ez megállapíthatóan a fizetések. utáni napok egyike. Még ahol mozi van, ott úgy ahogy kihasználják a termet s gondoskodnak a MOKÉP, vagy más nioziváilalat jövedelme­zőségéről. Másik eset az, amikor a helyi kultúrfelelősök — febuzdulva a vendégegyüttesek anyagi és tap­sokban kifejezett sikerén — érték­telen operettek, vagy silány, s a mai eszmeiségtől idegen darabok (jónéhány címet sorolhatnék itt fél) betanulásába fogtak s jobb ügyhöz méltó »buzgalommal« áldozzák fel estéiket és tehetségüket. De itt is az a sors vár a színjátszó csopor­tokra. ami az előbb említett eset­ben: lassan-lassan kedvüket fogják veszíteni. Több mint két éve járom a kör­nyék községeit öntevékeny szín­játszó csoporttal s úgy érzem, el kell mondanom az így szerzett ta­pasztalataimat, hátha ezzel hozzá tudnék járulni az ezen a téren ész­lelt 'hiányosságok megszüntetéséhez. Hozzánk is ellátogatnak vidéki ön­tevékeny színjátszó csoportok s minden alkalommal telt házzal fo­gadjuk őket s tapssal jutalmazzuk igyekezetüket, s örülünk ha nem csalódnak az előadáshoz fűzött re­ményeikben. Ezzel szemben mi eddig szinte kivétel nélkül a szerve­zésnek sokszor teljes hiányával találkoztunk, ha idegenbe men­tünk. Plakátjainkat az előadás napján tették ki, a helyi hírverő eszközö­ket nem használták ki. Fűtetlen öl­töző, színpad fogadott, sőt volt olyan hely is, ahol a kultűrház' gondnoka igyekezett elriasztani az előadástól — mondván: a község­ben nem számíthatunk sikerre, mert a lakosság »el van kényeztet­ve«, hiszen oda pesti és miskolci színtársulatok járnak előadásokat tartani. Miikor azt bizonygattam, hogy a közönség véleménye meg fog változni az előadás után, csak legyintett és mosolygott. Makacs­kodással még1'3 elértük, hogy kap­tunk terminust, s nekem lett iga­zam, mert a megjelentek a legelismerőb- ben nyilatkoztak a darabról és az előadásról s sajnálták azok, akik előítéletből nem jöttek cl az előadásra. S onnan, ahonnan a »vidám és tarka-barka« műsorokért 3—1900 forintot vittek el, nekünk is jutott egyezeregyszáz forint — bár merem állítani (a közönség kritikájára hi­vatkozva), hogy nem volt szórakoz­tatóbb azok műsora mint a mi elő­adásunk. Igaz,hogy ami darabunk­ban nem szerepelt megesett szoba­lány, in flagranti-ért feleség, a szomszéd szobába ölbe cipelt asz- szony, s a »Bajza-utcai kis palota«, — hogy egyebet ne is mondjak. Kérdem, mennyivel érdemelnek nagyobb támogatást a kultúrotthon vezetői részéről az erkölcsnek eme »apostolai«? Nem vagyok maradi, sem álszent a szellemes fordulatok engem is szórakoztatnak — ha azok nem sértik a jóizlést —, de az egy­értelmű ízléstelenségeknek nem vagyok barátja, s nem is tartom alkalmasnak a falu kultúrájának emelésére. Mi volna hát a teendő? — első­sorban a vidéki öntevékeny szín­játszó csoportok hatékonyabb tá­mogatása a népművelési szervek és a kultúrházak vezetői részéről. Előbbiek­fokozottabban ellenőrizzék a csoportok által betanult dara­bokat s csak azok előadását en­gedjék meg, melyeknek van mondanivalója a szocializmust építő társadalmunk számára. Itt az »ajánlott darabok jegyzéké­nek« közlése nem elég. Utóbbiak pedig adjanak meg minden lehető támogatást az odalátogató csopor­toknak (a terem, öltöző befűtése, színpadi felszerelés rendelkezésre bocsátása, reklám, jegyelővétel el­intézése stb.). Ösztönzőleg hatna a csoportok munkájára, ha a csereelőadások rendezésével kicserélnék ta­pasztalataikat s a közönség megismerhetne más csoporto­kat is s a színjátszók is sokat tanulhatnának egymástól, Ne értsen félre senki: nem aka­rom én száműzni a vidéki kultúr­házak színpadáról a színészegyütte­seket, hanem ők is válogassák meg jobban előadandó darabjaikat s ne higyjék, hogy a falun minden jó, amin nevetnekl Igyekezzenek ők is nevelni a közönség ízlését. S adja­nak falun is jó előadásokat a kö­zönségnek. Állítom, hogy ott is van sikere a komoly, értékes darabok­nak. összesürítve mindazt, amit so­raimmal céloztam: a kultúrházak legyenek a községekben az igazi szocialista kultúra otthonai, amit a lakosság nemcsak szórakozás, ha­nem önművelés céljából is gyak­ran látogat. KOVÁCS JÓZSEF művészeti vezető A Borsodmegyei Nyomdaipari Vállalat kliséüzeme Miskolcon, a Hunyadi utca 13. sz. alatt működését megkezdte Telefon: 15-359 Megrendelések felvétele a központi irodában. Széchenyi utca 103. sx. alatt (Telefon: 35-131.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents