Észak-Magyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-08 / 288. szám

8

ÉSZAKMAGYARORSZÁG

Vasárnap, 1957 december 8.

TERMELÉS ÉS

UDOMANY

AZ ORSZÁG GAZDASÁGI ÉLETÉNEK FEJLŐDÉSE szempontjából- igen nagyjelentőségű az a kapcsolat, amely a tudomány és a termelés kÖ_ zött alakul. Az ilyenirányú kapcsolatoknak egy részével szeretnénk foglalkozni most, amikor a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem kohó- mérnöki karának és az ország kohászati üzemeinek kapcsolatát vizsgáljuk meg.

Talán legelőször is azt kellene elmondani, hogy az egyetem és a termelőüzemek törvényszerű egymásra utaltság! viszonyban vannak. Az egyetem tudományos munkássága lényegesen befolyásolja a termelőmunkát és az üzemek tapasztalatai visszahatnak az egyetem oktató és tudományos munkásságára.

Különösen fontos az egyetem és az üzemek jó kapcsolata napjainkban, hiszen a technika rohamos fejlődése szükségszerűen magával hozza a tudományos továbbképzés szükségességét. Az üzemben dolgozó műszaki emberék nem támaszkodhatnak csupán a maguk erejére, feltétlenül rá vannak utalva a tudományra és egyik közvetítőjére, az egyetemre is.

*

A MISKOLCI NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM kohómérnöki kara iparkodik közelebb kerülni az ország Összes kohászati üzeméhez, s nagy erőfeszítéseket tesz, liogy ez a kapcsolat a kívánt legyen. Nyugodtan el lehet mondani, hogy ezeknek az erőfeszítéseknek már van eredményük. De az együttműködés terén megtett első lépések, melyekkel az egyetem közelebb került, a termeléshez, még mindig nem elegendőek, annak ellenére, hogy jóval többet tesznek e téren, mint bármikor a felszabadulás előtt.

*

SZEPTEMBERBEN BALATONSZEPLAKON rendezték meg a nyers- vasgyártók országos konferenciáját. A konferencia vezetésére Szele Mihályt, az egyetem tanárát kérték fel. Ugyancsak részlvett itt — rajta kívül — dr. Horváth Zoltán egyetemi tanár, a kohóinérnöki kar dékánja és Simon Sándor, a vaskohászattani tanszék docense is. A konferencia •többek között arra is alkalmat adott, hogy elbeszélgessenek Czecze Lászlóval, a- Kohó- és Gépipari Minisztérium Vaskohászati Igazgatóságának igazgatójával, .*ki,kifejtette, hogy segítségére kíván lenni a kohömérnöki karnak, a gyakorlata oktatás tökéletesebbé tételében. Felajánlotta, hogy a legfontosabb műszaki demonstrációs efuközés kísérleti anyagok rendelkezésre bocsátásával, valamint egyéb szolgáltatásokkal köz. vetlen segítséget nyújt,

A beszélgetés eredményeként október elején a Vaskohászati Igazgatóságon megbeszélték a részleteket ás. Az akció lebonyolításával Kororrtpai Győző, a Lenin Kohászati Művek mérnöke foglalkozik.

A Kohó- és Gépipari Minisztérium mellett egyes üzemek segítőkészsége is megmutatkozott. így a Dunai Vasmű igazgatója, Borovszky Ambrus és főmérnöke, Pilter Pál felajánlották, hogy a negyedéves vas- és fémke- hász hallgatók közül a három legjobb tanulmányi eredményt elérőt iutalómképpen egy hétig vendégül látják az 1958 szeptemberében megrendezendő nyersvasgyártó konfe. rencián.

. Ugyancsak a Dunai Vasmű műszaki vezetői ajánlották fel, hogy a kokszo 1 óműben való elhelyezésnél — az egyébként azonos feltételekkel induló pályázók közül — előnyben részesítik azokat, akik a dr. Diószeghy Dániel egyetemi tanár által tartott külön előadásokat meghallgatják, s ebből eredményesen vizsgáznak. Az előadás címe: »A hazai .kohókoksz gyártása.« Az ebből a tárgyból legjobb eredményt felmutató három hallgatót a májusban tartandó kokszgyártási konferenciára is meghívják, s q7. üzem egy héten keresztül vendégül látja.

A DUNAI VASMŰVEL TÖRTÉNT MEGBESZÉLÉS alapján dr. Horváth Zoltán egyetemi tanár »A vas- kohászati folyamatok the rmod in ami- kai vizsgálata« címen mérnökök továbbképzésére szánt előadásokat tart a Dunai Vasműben.

A kohómérnöki kar l'émkohászat- tani tanszéke résztvesz néhány olyan, hazai vaskohászatunk szempontjából nagyon fontos probléma megoldásában. amely részben a Dunai Vasműben merült fel. Ilyenek, például a hazai karbonátos mangánérc ferro- mangánra, vagy feiYomangánaífmére való feldolgozásának kérdése, vagya nálunk is rendelkezésre álló, de külföldről is olcsón beszerezhető pirit- pörk réztelenítése.

Érdekes bepillantani a kohómérnöki kar és az északi iparvidék oly fontos centrumának, a Lenin Kohászati Műveknek kapcsolatába is. Ez az utóbbi időben igen szép példáját mutatta a baráti együttműködésnek, amikor a kar tanszékeinek egy épületbe telepítésével kapcsolatos villanyszerelési munkák jelentős részének elvégzését vállalta. Az utóbbi időben az egyetem rendezvényein, tudományos ülésszakán, a Bányászati és Kohászati Egyesület egyetemi csoport j ának rendezvénye in

Valkó Márton igazgató elvtárs és a gyár több mérnöke is megjelent. Mélyíti a kapcsolatot az is, hogy az ötödéves kohómérnök hallgatók az üzemben tartják öntészeti gyakorlataikat. Igen kívánatos lenne, ha a Lenin Kohászati Művek és a kohómérnöki kar kapcsolata — a földrajzi közelség miatt is — még szorosabbra fűződne.

UGYANCSAK ÉLÉNK A KAPCSOLAT a Csepeli Vas-, Acél- és Fémmű vek kel. Ezzel a kohógéptani tanszék 1951-ben kötött tudományos, együttműködési szerződést. A szerződés keretein belül már többször nyújtottak egymásnak lényeges segítséget. Legutóbb a tanszék dolgozta ki a Kínai Népköztársaság számára tervezendő új csőgyárhoz a kiinduló adatokat. De együttműködik a tanszék a Váci Híradástechnikai Anyagok Gyárával, az Alumíniumipari Tervező Intézettel, a KGM Tervező Irodájával és a Lőrinci Hengerművel is.

Szoros baráti kapcsolatok fűzik egyes tanszékek oktatóit az Inótái Alumíniumkohó és a Nagytétényi Fémkohó műszaki vezetőihez is. Minden negyedévben meghívják ezekbe az üzemekbe 1—2 napra a fém kohászat tani tanszék vezetőjét, hogy részletesen megbeszéljék a felmerülő, megoldandó problémákat.

Hasonló kapcsolat kiépítése a többi fémkohók felé ugyancsak folyamatban van. Igen jó az együttműködés a Nehézipari Minisztérium Színesfém ipari Igazgatóságával is. Az emellett működő Tudományos Tanácsnak tagja a kar három tanára: dr. Verő József akadémikus, dr. Ge- leji Sándor akadémikus és dr. Horváth Zoltán egyetemi tanár.

A metallográfiái tanszék dr. ‘Verő József akadémikus vezetésével állandó jellegű kapcsolatot tart fenn az ország szinte minden kohászati üzemével, — s a tanszék tudományos munkája és profilja jellegéből kifolyólag — a gépgyárakkal is. A vaskohászattani tanszék, amelyet Szele Mihály egyetemi tanár vezet, hármas kooperáció tagjaként végez kutatómunkát. Ebben a kooperációban a Vasipari Kutató Intézet, a Lenin Kohászati Művek és a vaskohászattani tanszék vesz részt. A dr. Diószeghy Dániel egyetemi tanár vezetése alatt álló tüzeléstani tanszék is számos — az üzemek által felvetett — tudományos kérdést oldott már meg. Jelenleg a tűzálló tégla gázátbocsátó képességének vizsgálatával foglalkozik.' *

HA VÁZLATOSAN IS, TALÁN SIKERÜLT megmutatni a magyar kohászatot tudománnyal átszövő fonalakból néhányat, amelyek a mi városunkban, az egyetem, kohómérnöki karán alkotnak csomót. Hisz, szűk, hogy ezek a tudományt és gyakorlatot összekötő szálak a jövőben még inkább erősbödni fognak.

URBAN NAGY ROZÁLIA

HETI f i lm jegyzetek

Emberek vagy őrmesterek

(Mulatságos olasz filmszatíra)

KÉTFELÉ LEHET OSZTANI A TÁRSADALMAT: vannak, akik szerencsétlenek, akiknek semmi sem sikerül; ezek az emberek, és vannak, akik a többségben lévő szerencsétleneket rászedik, testileg-lelkileg megnyomorítják, ezek az őrmesterek. Ez az életfilozófiája Toto Esposito római polgárnak, aki az első csoporthoz tartozik. Bármihez fog, az egész életét végigkísérő »-őrmester« gonoszsága folytán mindig póruljár. A filmtörténetben Toto a fentiekben írt elméletét bizonygatja élettörténetének felelevenítésével egy ideg- gyógyásznak, akinek szintén megvan a maga »őrmestere« a kórház- i gazgató személyében.

A filmben. Toto életének féltucatnyi tragikomikus szakasza elevenedik meg, amelyeknek mindegyikében az azonos arcot viselő »őrmester« okozza a vesztét. Miután az ideggyógyásztól távozik, a kapuban egykori sorstársa és barátja, Sonja várja, aki újdonsült férjét mutatja be neki, A férj ugyancsak az »őrmester« vonásait viseli. Az ifjú pár elrobog és az elszomorodott Totónak csak az ú% felvert pora és autójuk kipufogóján nak füstje maiad.

Bővelkedik a film kacagtató, mulatságos, burleszki jelenetekben, azonban humora mögött ott rejlik a* éles társadaíombírélat, a maró szatíra. Általában a filmen a chapíiná •hatás érződik. Magnevettet a póruljárt kisember, de esete figyelmeztet azokra, akik és amik miatt következetesen a rövidebbet kell húznia.

A rendező ügyesen használta ki a sok helyzetkomikumot és ezzel párhuzamosan megtartotta a szatirikus jelleget. Mélyen emberi a film utolsó jelenete. Toto, aki egyben a film társszerzője, és akit röviddel ezelőtt ismertünk meg a »Rendőrök és tolvajodéban, remek komikus és kitűnő, tragikomikusán emberi, kacagtató és elgondolkoztató alakítást nyújtott.

A film — emberi mondanivalója, nemkülönben kacagtató humora folytán — nagy sikerré számíthat.-------------------------ooo-------------------------N

aplemente előtt

(Művészi nyugatnémet filmdráma)

25 E V v iL/Li EZELŐTT CSORTOS GYULA és Somlay Artur, a magyar

színpad halhatatlanjai játszották Budapesten Gerhardt Hauptman »Naplemente előtt« című drámáját, amelyből mast, több mint negyedszázados diadalát után, J. Huth forgatókönyve alapján, G. Reinhardt rendező készített művészi filmdrámát.

A filmtörténet középpontjában egy özvegy, öreg, élete alkonyán járó gyáros, Mathias Claussen áll, aki felnőtt és a vagyonára törő gyermekei között már feleslegesnek érzi magát az életben. Elfáradt a küzdelemben, s amikor már el akarja dobni az életét, mégegyszer, utoljára találkozik a szerelemmel egy bájos, fiatal lány, Inken személyében. A családja álszenteskedéssel, aljas praktikákkal akarja, megakadályozni boldogságukat. Nem értik meg apjukat, nem akarják megengedni, hogy élete alkonyán, »naplemente előtt« egy kicsit boldog lehessen. Ármánykodásuk csak ideig-óráig sikerül, mert az igazi szerelmet megölni nem lehet,’ az minden felett győz.

A rendező művészileg oldotta meg a film történési időpontjának érzékeltetését. A negyedszázados dráma a »má«-t állítja elénk. A tőkés családokon belül az örökségért való ármánykodás ma is fennáll, akárcsak 25 évvel ezelőtt; a tőkés ma is hajlandó üzleti érdekeiért akár a szülőjét is megtagadni, feláldozni. A rendező művészi munkája nyomán nem érződik a filmen az eltelt negyedszázad; meggyőzően, a mai dráma erejével hat. Ugyancsak a rendezőt dicsérik a mesteri beállítások, és hogy sehol sem találkozunk a sok-bukta- tós szerelmi történetben giccsel.

Claussen, az öreg férfi alakjában Hans Albers, világhírű német színészt látjuk. Szerepét nagy mesterségbeli tudással építette fel; Szemünk előtt alakul át elfáradt, meggyötört öregemberből életkedvtől duzzadó férfiúvá, majd meggyőzően, hitelesen alakítja a megbetegedett öregembert. Magávalragadó, hatásos a játéka. Partnere, Annamarie Düringer (Inken) méltó párja. Alakját tisztaság, jóság, szeretet világítja meg. A két főszereplő szinkronhang- jának művészi tolmácsolásáért' Föl1- dényi Lászlót és Sütő Irént kell megdicsérnünk.

BISBRENNER KOMPONISTA és Hasse operatőr művészi munkája ínagy mértékben hozzájárult 'ennek a kiemelkedően művészi filmdrámának a sikeréhez. (bm)

A miskolci 4 03-as József Attila u. 49. szám alatti TÜZÉP-tele- pünkön átköltözés miatt erkélyajtók és egyéb elfekvő ajtók és ablakok lakosság és közület részére leértékelt alkalmi áron kaphatók.

//

Kar*"*

u j§l'

DJEN

1Z ésőre jár. Elcsendesül a nóta, a vendégek felállnak az asztal mellől és a sápadtan világító petróleumiám- ■ pa fényénél türelmesen várják, hogy búcsút intsenek az ó-évnek. E pillanatnyi csendességben szinte hallani lehet a falióra egyenletes ketyegése mellett a szívek heves dobolá- sat.

A házigazda, Barnóth Zoltán komoran, mereven* áll a szoba középén. A naptól és a széltől barnára cserzett arcáról elűzte a búcsú gondolata az iménti mosolyt, jókedvet. All és gondolkodik, választania kell. Vagy itthagyja a házát, melyet nemrégen épített, a falut, ahol élt, nevelkedett, n testvéreket és az ismerősöket, vagy pedig nem mozdul sehová. Nehéz a döntés. Mélyeket sóhajt, de a tekintetét egy pillanatra sem veszi le az óra mutatójáról. Éjfél van. A vendégek megölelik, megcsókolják egymást, aztán újra töltik a poharakat és ismét folytatják a nólázást.

Barnóth Zoltánnak azonban nem tér vissza a jókedve. Agyában egymást kergetik a gondolatok, melyek egyre jobban behálózzák, magukkal ragadják. Koccint ugyan a többiekkel, de ezt csak azért teszi, hogy elterelje magáról a figyelmet. Nehezen, fokozatosan érlelődik meg benne az elhatározás. Iszik egy pohárral, aztán újra engedi, hogy bilincsbe verjék a gondolatok. Lelki szemei előtt ott látja a felidézett múlt visszatérő emlékeit, a napszámos életet, a sok-sok verejtékez munkát, a katonaéveket, a családalapítást, az építkezést stb. De most mégis úgy érzi, hogy hiábavaló volt minden küszködése. Bizonytalannak, reménytelennek látja jövőjét. Csak egy kiutat lát a bizonytalanságból, — elmenni az Óceánon túlra.

Fülében még ott cseng a „Szabad. Európa” rádió csábító szava, a sok-sok szép ígéret. Hisz ezekben az ígéretekben, s

már mondja is a feleségének:

— Csomagolj össze.

E szó hallatára újra elcsitul a nóta, s egy pillanatra néma. csend ereszkedik a szobára. A sógor, Sántha Sándor szólal meg elsőnek:

— Na végre, csakhogy már meggondoltad magad Zoli.

Jgen, ő megörült a döntésnek, hisz csak erre várt Ö

már régen határozott. Megtudta ugyanis, hogy összeszedik azokat a rabokat, akiket októberben és novemberben kiszabadítottak. Neki pedig a négy évből még a fele sem telt le.

Barnóthné ijedt szemekkel néz a férjére.

— Hát mégis elmész? — buggyan lat remegő szájából

a szó.

— Igen, — válaszol az ember határozott hangon. —• Elmegyek, s velem jössz te is, és a gyerek is.

S az új év első hajnalán Tiszakarádról a Bamóth-család nekivágott a nagyvilágnak. Hajnalodon. A vörösen felbukkanó nap vakítóan tükröződött vissza a hómezőn, fíarnóthék még egy utolsó pillantást vetettek házukra,, aztán könnyes szemekkel elindultak az állomásra. Velük ment az após is, aki még mindig a szesz hatása alatt állott. Igaz, csak az állomásra akarta kikísérni gyermekeit, de Sántha sógorral annyira belejött a nótázásba, hogy csak Győrött ébredt rá. tulajdonképpen hol jár. *

*

Majdnem egy év telt el azóta. S ezalatt a Barnóth-csalá- dot sokfelé dobta a sors. Most újra, itthon vannak, szülő falu jókban, Tíszakarádon. Barnóth Zoltán így meséli el élményeit.

— Január másodikén este nyolc órá tájban indultunk el Győrből az osztrák határ felé. Harmincán mentünk egy csoportban. Kísérőnk nem volt, csak úgy toronyirányban haladtunk, árkon-bokron keresztül. Hideg, téli éjszaka volt, a szél süvített, s vágta az ember arcába az apró hószemcséket. De mentünk megállás nélkül. Reggel négy órakor értünk a határra. Itt az osztrák katonák gépkocsira pakoltak bennünket és a legközelebbi lágerba vittek.

Rövid időre elhallgat, cigarettára gyújt, aztán folytatja m Mí^r a^cor megbántam, amit tettem. De már késő volt m a napok egyhangúan teltek, munkalehetőség csak nagyon ritkán adódott, arra is sokan jelentkeztünk. Dolgoz tam építkezésen és farmokon, de annyit nem kerestem, hogy ennivalóra jusson. Kénytelenek voltunk mindennap* a. csa Iáddal az ínségkonyhán sorakozni, csajkával a kezünkben Három hónapig voltunk Ausztriában, amikor az egyik napon megjelent lágerünkben egy Kovács nevű tábornok úr. (Azt beszélték róla, hogy háborús bűnös, ezért tartózkodik már 14 éve Ausztriában). Ez a Kovács szervezte, toborozta az embereket. Az a csoport, amelybe mi tartoztunk, a. dél-amerikai szigetekre volt irányítva. Természetesen, mielőtt útnak in dúltunk volna, szerződést kötöttünk.

— Mi volt ebben a szerződésben?

— Köteleztük magunkat egyévi, munkára, de az volt ígérve — s ezt szerződésbe foglaltuk —, hogy kapunk földet, vetőmagot, gazdasági felszerelést.

— Hatszázunkat vittek el hajóval Domanikába. Mikor odaértünk, láttuk, hogy hatalmas kaktuszerdővel vagyunk körülvéve. Mindenfelé megműveletlen szűzföldek terülnek el. Elhelyezésünk után kezünkbe adtak egy vasgereblyét, meg egy furikot, s megparancsolták, hogy ahol dombok vannak, planérozzuk el.

n — Ne nézzenek bennünket

bolondoknak — szabadkozz tunk —, hisz a szerződésünkben ——’ nem ez áll! Hiába beszél* tünk, süket fülekkel mentek el mellettünk. Nem vettük fel a munkát. Már az első nap aláírásokat gyűjtöttünk, követel- tűk, szállítsanak bennünket haza. Erre aztán katonaságot küldtek ránk.

— Nekem a gyerek a karomon volt — szól közbe Bar* nóthné —, de nem törődtek azok semmivel, mint a vadállatok rontottak ránk és ütöttek.

— Itt fogtok megdögleni! — kiáltoztak a katonák.

__T?z nemcsak egyszer, de többször is megismétlődött —

f

olytatta ismét Barnóth Zoltán. — Valósággal rabszolgáknak tekintettek minket. Rádió, újság nem volt. A levelek közül is csak azt engedték tovább, amelyben jót írtak rólunk. Sokan megszöktek közülünk, de hamar elfogták és bebörtönöz* ték őket. Kimozdulni a településről senkinek sem volt szabad. Voltak olyanok is, akik m,egzavarodtak. Hogy éhen ne pusztuljunk, eladogattam minden ruhámat, s az elkeseredésben még így is többször felvetődött bennem az a gondolat, hogy kivégzem magam.

— Bizony, többet sírtunk, mint ettünk — mondja ismét Barnóthné.

— Hogyan tudtak eljönni Domanikából?

— öt hónapig tartó, mondhatnám úgy is, harc után, — valahogyan sikerült egy levelet kicsempészni, melyet az SNSZ-hez küldtünk, és ennek nyomán szeptember 28-án visszaszállítottak bennünket Ausztriába. Mikor készülődniük, rabló és analfabéta-kommunista jelzőkkel illettek bennünket. Ausztriában pedig, amikor megtudták célunkat, gy beszéltek:

— Ne menjetek! Szökevények vagytok! Felakasztanak centietekét, vagy elvisznek Szibériába!

— Nem bánom én! — válaszoltam nekik —; akármi lesz,

•sak még egyszer otthon lehessek!

— Mit tapasztalt, mikor hazajött?

— Azt, hogy abból, amivel odakint ijesztgetik terembe* yeket, egy szó sem igaz. Hazajöttünk, s a hajunk szála sem görbült meg.

—- Meg is fogadtam, — kapcsolódik be újra a beszélget tésbe Barnóthné —, még a falu határát sem hagyom el többé.

*

p'hhez a történethez nem szükséges kommentár. Bar* nóth Zoltánt is, mint sokan másokat, az a szándék vezérelte, hogy majd anyagi alapot szerez családja fenntar* fásához. És íme: élményekben gazdagon, de anyagilag ala* posan megtépázva tért vissza falujába. De nincs elcsüggedve. így mondja:

— Újra kezdek mindent, előírói...

TÖRÖK ALFRÉD