Észak-Magyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-20 / 298. szám

2 ESZAKMAGYARORSZÁG Péntek. 1957. december 30. Megkezdődött az országgyűlés üSésszaika (Folytatás az 1. oldalról.) ENSZ-ben kifejtendő további tevé­kenységünket. — Az ülés legvégén a magyar kérdés mégegyszer felmerült, ami­kor az elnök néhány szóval beszá­molt Van herceg bejelentéséről, aki írásban közölte, hogy feladatát nem sikerült megvalósítani, de semmi­féle javaslatot nem tett. Az ameri­kai delegáció felhasználta az al­kalmat, hogy még egy rágalmazó kirohanást intézzen a Szovjetunió és a magyar kormány ellen. Az előadó így fejezte be beszé­dét: Függetlenségünk és békénk leg­főbb biztosítékának, legfonto­sabb feladatának továbbra is a szocialista tábor országaival va­ló egység, a velük való szoros barátság megerősítését tekint­jük. Biztosíthatom az országgyűlést, hogy a magyar diplomácia pár­tunk és kormányunk útmutatásá­hoz híven mindent elkövet, hogy nemzetközi sikon méltón képvisel­je hazánk érdekeit. Minden erejét latbaveti a népek közötti barátság és együttműködés elmélyítése és a tartós béke biztosítása érdekében. (Taps.) A* országgyűlés magáévá leite a Szóvjetimió Legfelső Tanácsának fellfiívását Kiss Károly, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szó­lalt fel ezután. Elmondotta, hogy a bizottság megtárgyalta a Szovjet­unió Legfelső Tanácsának novem­beri felhívását. Méltatta a 950 mii- liós szocialista tábor fejlődését, nö­vekvő erejét. — A fejlődés olyan szakaszába jutottunk — hangoztatta —, amely­ben az egyes országok vezetői előtt szükségszerűen felvetődik a kér­dés: mit válasszanak? A szocialis­ta tábor tagjaként a Magyar Nép- köztársaság országgyűlésének is kötelessége, hogy egyemberként ki- álijon a béke ügye mellett. Ezért a külügyi bizottság nevében határo­zati javaslatot terjesztek az ország- gyűlés elé. Kiss Károly ezután ismertette a határozati javaslat szövegét. Ez bevezetőben lelkes egyetértéssel üdvözli a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 40. évfordulója alkalmából kiadott felhívását és csatlakozik hozzá. —• A magyar nép osztatlan érde­ke és boldog jövőjének legfőbb biz­tosítéka a béke. Mint a dolgozó magyar nép képviselői követeljük: — Vessenek véget a fegyverkezé­si hajszának, az atom- és hidrogén­fegyverek gyártásának, az emberi­ség életét és jövőjét háború nélkül is fenyegető nukleáris kísérletek­nek. A tudomány nagyszerű, új eredményeit állítsák a béke szol­gálatába, mint a Szovjetunió az űrben keringő mesterséges holda­kat. —■ Követeljük az agresszív kato­nai tömbök felszámolását! — Tiltakozunk az imperialisták minden háborús provokációja ellen. — Hívei vagyunk a kollektív biz­tonság mielőbbi megteremtésének, a társadalmi rendszerek bék&s egy­más mellett élésének, a népek min­den téren való széleskörű együtt­működésének. Ezután Péter János országgyűlé­si képviselő emelkedett szólásra, majd Vass Istvánná országgyűlési képviselő beszámolt a külföldi par­lamenti küldöttségek hazánkban tett látogatásáról. A vita Szabó István felszólalásá­val befejeződött. Rónai Sándor elnök szavazásra tette fel a kérdést, majd megálla­pította, hogy az országgyűlés egy­hangúan elfogadta a beszámolót és a határozati 'javaslat-öt országgyűlé­si határozattá emelte, magáévá té­ve a Szovjetunió Legfelső Taná­csának felhívását. Ezután bejelentette, hogy az egyiptomi nemzetgyűlés szeptem­ber 25-i határozata alapján távirat­tal fordult az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. A táviratot meg­küldték a magyar országgyűlésnek is. A távirat a következőket tartal­mazza: »Az egyiptomi nemzetgyűlés fel­hívással fordul az Egyesült Nemze­tek Szervezete közgyűléséhez an­nak érdekében, hogy sürgősen hoz­zon olyan határozatokat, amelyek a nukleáris kísérletek megszünteté­sét, az atom- és hidrogénfegyverek gyártásának, készletezésének és felhasználásának teljes eltiltását cé­lozzák és tegyen előterjesztéseket az általános leszerelés végrehajtá­sára az emberiség megmentése ér­dekében.« Az országgyűlés az elnök javas­latára egyhangú lelkesedéssel elha­tározta, hogy közli az egyiptomi nemzetgyűléssel: teljes mértékben egyetért az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez küldött táviratával. Az országgyűlés legközelebbi ülését pénteken délelőtt tíz órakor tartja. Ezen az ülésen a népi ellen­őrzésről. valamint a polgári per­rendtartás egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényjavas­latokat tárgyalják. (MTI) Az Egyesült Államok szóvivője ki jelentette: Amerika késs a szövetségeseivel együtt tárgyalni a Szovjetunióval A Reuter jelentése szerint Adrew Bending, az amerikai külügyminisz­térium szóvivője december 18-án Párizsban kommentálta Hruscsov legutóbbi, a kétoldalú szovjet— amerikai megbeszéléseket indítvá­nyozó javaslatát. A szóvivő kijelen­tette, hogy Amerika kész »szövetsé­geseivel együtt« tárgyalni a Szovjet­unióval. Berdin.g azst állította, hogy az Egye­sült Államok számtalanszor és a NATO értekezletén ismét jelezte készséeét arra vonatkozóan, hogy szövetségeseivel együtt hajlandó ta­nácskozni a Szovjetunióval abban az esetben, ha lehetőség van olyan megállapodásra, amelyet végre is lehet hajtani. Az Egyesült Államok álláspontja a leszerelésről, a Szovjetunióval foly­tatandó tanácskozásokról az, hogy a tanácskozásoknak az ENSZ keretén belül kellene történniük. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozata a szakszervezetek munkájáról Moszkva, (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága december 16-án és 17-én teljes ülést tartott. A teljes ülésen Viktor Grisin, a Szovjet Szak- szervezetek Központi Tanácsának el­nöke beszámolt a szovjet szakszer­vezetek tevékenységéről. A beszámoló nyomán hozott hatá­rozat kimondja, hogy jelentősen meg kell javítani a szovjet szakszervezeteknek, a szovjet munkásosztály több mint 49 milliós tömegszervezeté­nek munkáját. A határozat megjegyzi, hogy az 3par és az építkezés igazgatásában történt átszervezés már meghozta az első pozitív eredményeket. A Szovjetunió 15 év alatt az ed­diginek két-háromszorosára nö­velheti a fontosabb Iparágak tel­jesítményét és a közeli években biztosíthatja a •mezőgazdaság jelentős fellendítését és a dolgozók életszínvonalának lé­nyeges emelését. A Központi Bizottság rámutat, hogy meg vannak a kedvező feltételek a Szovjetunió fő gazdasági feladatának megoldására, nevezetesen arra, hogy az egy főre eső termelésben utol­érje és túlszárnyalja a legfejlet­tebb tőkés országokat, köztük az Egyesült Államokat, A Szovjetunió Kommunista Párt­jának Központi Bizottsága a szak- szervezeteknek a gazdasági építésben betöltött fokozottabb szerepét érint­ve rámutatott arra, hogy a szocia­lista verseny és a termelési tanács­kozás révén be kell vonni a dolgozó­kat a termelés irányításába. A hatá­rozat célszerűnek tartja, hogy a vál­lalatoknál és az építkezéseknél állan­dó jellegűvé változtassák a termelési értekezleteket. A határozat megje­gyezte, hogy fokozni kell a szakszervezeteknek az észszerűsítő és újító mozga­lom kibontakozásában végzett munkáját. A szovjet gazdasági szervek a mun­ka és a mindennapi élet kérdései­nek megvizsgálásánál kötelesek fi­gyelembe venni a szakszervezeti bi­zottságok véleményét ■— hangzik a határozat; Az üzemi szakszervezeti bizottsá­gok jogot kaptak arra, hogy részt vegyenek a vállalatok üze­mi pénzügyi terveinek kidolgo­zásában. Az üzemi szakszervezeti bizottságokat feljogosították ar­ra is, hogy ellenőrizzék a munka­törvények tiszteletben tartását és a kollektív szerződések vég­rehajtását. Ezenkívül véleményt mondhatnak a vezető gazdasági tisztségekre jelölt személyekről, s beleegyezésük nélkül nem lehet munkásokat és alkalma­zottakat elbocsátani. A szovjet szakszervezeteknek a jö­vőben is folytatótok kell nemzetközi tevékenységüket; erőfeszítéseiket elsősorban a nemzetközi munkást- és szakszervezeti mozgalom megosztott­ságának leküzdésére és. akcióegysé­gének megvalósítására kell irányí­taniuk. (MTI)-ooo­Befejeződött a NATO csúcsértekezlete Párizs (AFP) Mint az AFP jelenti, csütörtökön magyar idő szerint 13.55-kor befeje­ződött a NATO csúcsértekezlete. A délelőtti ülés 2 óra 45 percig tartott. Az ülés jóváhagyta az értekezlet záróközleményét. (MTI) Megnyílt­a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ü'ésszaka Moszkva (TASZSZ) Csütörtökön délelőtt moszkvai időszámítás szerint 10 órakor a Nem­zetiségi Tanács ülésével megkezdő­dött a Kremlben a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa kilencedik ülésszaka. Az ülés jóváhagyta a Legfelső Ta­nács 9. ülésszakának következő napi­rendjét: ­A Szovjetunió 1958. évi népgazda­ságfejlesztési állami tervéiül szóló jelentés, a Szovjetunió 1958. évi állami költ­ségvetéséről és a Szovjetunió 1956. évi állami költségvetésének végre­hajtásáról szóló jelentés, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége által kibocsátott rendele­tek jóváhagyása. Az ülés határozatot hozott, hogy a Szovjetunió népgazdaságfejlesztési tervéről és állami költségvetéséről szóló jelentéseket a Nemzetiségi Ta­nács és a Szövetségi Tanács együt­tes ülésen, hallgatja meg. A két tanács együttes, ülése csütör­tökön délután moszkvai időszámítás, szerint 16 órakor kezdődött meg. Moszkvai időszámítás szerint 13 órakor a Kremlben megnyílt a Szö­vetségi Tanács ülése is. A Szövetségi Tanács jóváhagyta a Szovjetunió Legfelső Tar-ácsa 9. ülésszakának napirendjét. (MTI) Hruscsov levele a News Sfalesínan üt i a ipl WMfin London (AFP) Hruscsov, az SZKP Központi Bi­zottságának első titkára levelet in­tézett a News Statesman című angol hetilaphoz s ebben kijelentette, hogy újabb háborúra vezet, ha folytatják a hidegháborút és a fegyverkezési versenyt. De a Szovjetunió Kommunista Párt­ja és kormánya nem tartja vég­zetesen elkerülhetetlennek az új háborút. Ha szerencsétlen véletlen folytán „például egy rosszul értelmezett utasítás alapján” a Szovjetunió ellen használnák fel a Nagy-Britanniában lévő amerikai támaszpontokat — folytatta levelében Hruscsov —, a tá­madást rögtön megsemmisítő vissza­vágás követné. A brit nép ebben az esetben váratlanul belesodródnék az atomháborúba! Hruscsov levelében válaszolt Bert­rand Russel angol filozófusnak ugyanebben a hetilapban megjelent cikkére, amely rámutatott a nukleá­ris veszélyre. „Teljes mértékben támogatom az ön javaslatát, lord Russel — írja le­velében Hruscsov —, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői üljenek össze s őszintén vitassák meg az együttélés feltételeit. Az egyhüléshez más országoknak — például Nagy-Britanniának — is hoz­zá kellene járulniok. De sajnos, nem mondhatjuk azt, hogy a brit kormány jelenlegi politikája hozzá­járul ennek az igen fontos feladat­nak az elvégzéséhez. Nem vitás, hogy a világbéke vagy Nagy-Britan- nia biztonsága szempontjából sajná­latos következményeket hoz magá­val, hogy Nagy-Britanniát amerikai támaszponttá alakítják át nukleáris fegyverek és rakétalövedékek számá­ra. „Minden jel arra mutat, hogy Európában Nagy-Britanniának jut­tatják a középhatósugarú rakétalö­vedékek amerikai főtámaszpontjának szerepét — fűzte hozzá Hruscsov. Szabad legyen megkérdeznem, le­het-e valaki biztos abban, hogy a Nagy-Britanniában lévő ameri­kai támaszpontokon szétosztott legkorszerűbb fegyvereket a brit nép, a parlament, sőt maga a kormány tudta nélkül nem- fogják-e úgy felhasználni, aho­gyan azt egyedül az amerikai katonai parancsnokság látja jó­nak? Vajon nem azon vannak-e, hogy olyan helyzetet teremtsenek, amely­ben Nagy-Britannia ugródeszkául szolgálhat a Szovjetunió és más bé­keszerető országok ellen kirobbantott háoorúban? Az SZKP Központi Bizottságának első titkára a továbbiakban megem­lékezett a Szovjetunió birtokában lévő, mindent megsemmisítő meg­torló eszközökről, majd hangoztat­ja, távol áll tőle az a szándék, hogy megfélemlítse a brit népet. Azt in­dítványozza, hogy a különböző or­szágok fogjanak össze és így igye­kezzenek csökkenteni a nemzetközi feszültséget. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió vezetőinek, vagy a tőkés és szocialista országok 'képvi­selőinek szélesebbkörű találkozója elősegíthetné a feszültség enyhülé­sét — írja. Hruscsov megállapítja, hogy kész sajátjának tekinteni lord Russel vé­leményét, amely szerint »feltétlenül szükséges, hogy a Kelet és a Nyugat kölcsönösen elismerje egymás jogait, elismer­je, hogy mindenkinek meg kell tanulnia együtt élni és hogy a saját ideológiája terjesztését cél­zó kísérletekben tárgyalással váltsa fel az erőszakol.« Russelnek ez a mondata — hangoz­tatja Hruscsov— tökéletesen megfe­lel annak a békés együttélésről alko­tott elképzelésnek, amely kezdettől fogva a szovjet külpolitika alapját képezte. El kell ismerni, hogy a hidegháború, a fenyegetőzések, a határok módosítására való tö­rekvés és más országok belügyei- be való beavatkozás, amely az érintett országok társadalmi rendszerének megváltoztatására irányul — megengedhetetlen. A hidegháború és a fegyverkezési verseny új, igen gyilkos háborúra fog vezetni! Az SZKP Központi Bizottságának első titkára végül felemelte szavát az ellen, hogy amerikai nukleáris fegyvereket tároljanak a NATO európai tagországainak területén. „E fegyverek halálos csapást mérhetnek ezeknek .az országoknak biztonságá­ra — írja befejezésül Hruscsov —, mert ha a béke felborul, akkor a há­ború könyörtélen logikája folytán, azok az országok, amelyeknek terü­letén amerikai támaszpontok van­nak, nem tudják majd elkerülni a pusztító megtorlásokat.” (MTI)-ooo­HáMs hisztéria szítása az amerikai katonai felkészüléssel foglalkozó szenátusi albizottságban Az amerikai szenátusnak a kato­nai felkészülés kérdéseivel foglal­kozó albizottsága előtt december 17-én a légierő képviselői szólaltak fed. Douglas légügyi miniszter, White tábornok, a légierő vezérkari főnöke és valamennyi többi felszólaló kény­telen volt elismerni, hogy az Egye­sült Államok műszakilag, katonailag elmarad a Szovjetunió mögött. Le- may tábornok, a légierő helyettes "^vezérkari főnöke egyenesen kijelen­ni tette, hogy ha az Epresült Államok 9 terveit nem módosítják, úgy 1959-re az Egyesült Államok a repüléstech­nika minden területén elmarad a Szovjetunió mögött; A szovjet »fenyegetésről« folytatott fecsegésekre az amerikai tábornokok­nak azért volt szükségük, hogy »alá­támasszák« a katonai költségvetés növelésére vonatkozó követeléseiket; A légügyi miniszter nyíltan kijelen­tette, hogy január elseje után a légierő kérni fogja a kongresszustól előirányzatainak jelentős növelését. -----------oOo-----------­A szeretet ajándéka A Déryné u. 9. szám alatt lévő 4j számú Ügyvédi Munkaközösség el­határozta, hogy karácsony alkalmá­val valamely iskola ajándékra szo­ruló tanulói részére 1000 forint pénz­adományt gyűjt saját körében. Az Ügyvédi Munkaközösség tagjai rö­vid idő alatt összeadták az ezer fo­rintot és azt el is küldték Kis- igyörgy Istvánhoz, a József Attila iskola igazgatójához. Az igazgató, az iskola nevelőtestülete, a szülői műn- 1 ka közös ség és a tanuiőixjúság ne­vében hálás köszönetét mond a 4. számú Ügyvédi Munkaközösség tag- ! jakiak? szolgálatot szervez- j tek. Tanácsokat ad- ■ nak az ifjú háza-j soknak a lakás j berendezéséhez, j Ezenkívül f elviiá-] gosítással szolgálnak, hogy a raktáron j nem lévő berendezések és bútor-] darabok mikor kaphatók. Sajnos ] kombináltszekrényből még nem tud-] ják az igényeket kielégíteni, mert] szeptemberben a negyedik negyed- ] évre igen sok előjegyzést vettek fel.] Naponta 7—8900 vásárló keresi fel ( a boltot. Egy napi forgalom meg- ( haladja az egynegyedmillió forintot. ( Ez a szám persze naponkint nőve- ( kedik. Egyre többen vásárolják fémvázas kárpitos árukat, rekamié- ( kát, fotelokat. Tetszetős kivitelük, i alacsony áraik közkedveltté tették ( a csővázas garnitúrákat. i A KARÁCSONYI BÜTORVÁSÁR< nagy érdeklődést váltott ki a megye vásárlóközönségénél. Most is sort áll­nak a pénztárnál, hogy kifizessék az ( apró, fényezett bútorok, garnitúrák | vételárát. Amint a vásár forgalmai bizonyítja, karácsonyra sok új bit- ( tordarabbal gazdagodnak, szépülnek \ a miskolci és a borsodi otthonok. < (P, aji más mellett sorakoznak a nemrégi­ben érkezett apró bútorok. Dohányzó- asztalt néhány héttel ezelőtt még aranyért sem lehetett kapni, most ez a karácsonyi bútorvásár egyik leg­keresettebb cikke. A dohányzóasztal­hoz a szivárvány minden színében pompázó fotelok is megtalálhatók. Külön kis garnitúrákat tudnak ösz- szeállítani a kisebb szobákkal ren­delkezők számára. A karácsonyi bútorvásár legpati­násabb berendezése a gyönyörű stíl­hálószobabútor. Barokkstílű faragá­sok és egyéb művészi díszítő elemek ékesítik a minőségileg is kifogásta­lan bútorokat. A magyar stílbútorok iránt külföldön is nagy az érdeklő­dés. Belső fogyasztásra úgyszólván csak néhány darabot tudnak jut­tatni a bútorgyárak és a szövetkeze­tek. Ebben a negyedévben mór 14 garnitúra stílbútor talált gazdát a miskolci bútorboltban. LÁTOGATÁSUNK alkalmával ér­dekes újítást is láttunk. A bolt dol­gozói teljesen ingyenesen közönség­p EGYMÁSNAK adják a kilincse u az érdeklődők, a . kíváncsiskodók, a ^ vásárlók Miskolc hatalmas bútor­üzletében. Sokan már hetek óta jár­nak ide, hogy megkérdezzék: nem érkezett-e meg a kívánt rekamié, kombináltszékrény, konyhabútor? Az utóbbi időben a kérdezősködők leg­nagyobb meglepetésére igennel • vála­szolnak. — Tessék a pénztárhoz fá­radni és fizetni. Konyhabútorból az utóbbi idők fo­lyamán oly nagy mennyiség érkezett, hogy lassan elfogynak az előjegyzé­sek. S ha így lesz, akkor már sza­badon vásárolható az ízléses, olcsó konyh agamit úra, A bolt dolgozói Horváth Rezső ve­zetésével enyhíteni akarják a kará­csonyi vásárlási gondokat. Kará­csonyi bútorvásárt rendeztek. Az ajándékozás mindenkor nagy örömet okoz mindenkinek. Különös­képpen fokozódik az öröm, ha vala­mi maradandó emléktárggyal lepjük , meg szeretteinket. Nem kellenek , súlyos ezresek, csak néhányszáz fo­rint, s máris gazdagodik á lakás. >Megérkeztek például a gyönyörű ki­vitelű bútorórák. A raktárban egy-

Next

/
Thumbnails
Contents