Észak-Magyarország, 1957. november (13. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-07 / 261. szám

Dicsőség a Nagy Októbernek, amely új korszakot nyitott az emberiség történelmében

a kapitalizmus összeomlásának és a szocializmus erősödésének korszakát!

_______

JV

T ikor a jövő tu- dósai már minden elnyomástól mentesein az emberiség történetét tudományos alapon kezdik kuahogy járt, élt, dolgozott. Mert számtalanszor kerestem, kutattam a fényképét, majd benn a mauzóleumban az örökké alvót,

latoi, azt hiszem, a XX. századot nevezik majd el az Uj Világ küszöbének. Mert itt a század második tizedében megtalálják majd azt az évet, amely rászolgált erre. Itt majd Eurázia mérhetetlen térségein találnak egy olyan országot, amely elsőnek törte át a gátat, rálépvén a szocializmus útjára. Ez az év 1917, — igazat megvallva — az első év kell hogy legyen a szocializmus naptárában és ez az ofszág: Oroszország.

A világrengető forradalom teoretikusa és vezetője, az új élet prófétája — Vladimir Iljics Lenin. És ha a XX. század a fejlődés, a teljesebb élet kiindulópontja, — a feminizmus ennek a zászlaja.

A leniniizmus októberben minden volt: stratégia, taktika, szervezeti elv és elméleti alap, de mindenekelőtt ideológia. És ez az ideológia egész rövid időn belül a politikától elmara-. dott nyomorgó, éhező tömegeket emelte a tudatos harcos színvonalára. Elhívta őket a műhelyektől, a földtől, felemelte a földkunyhókból, és hívta őket az utcára, hívta őket a végső, igaz küzdelemre, a. hatalomért.

És győzött!

Uj gsillag született

11/1 ennyi harcon, szenvedésen, mennyi vergődésen, egyéni és társadalmi tragédián keresztül győztek a gyárak kékzubboinyosai, a víz, a levegő, a föld urai, akik birtokukba vették a világ egyhatodát.

S most ezeken az ünnep előtti napokon, amikor annyi csodálatos esemény hozza lázba a világot, a szuny- nyadó, eltompított agyakat, a jobb,. szebb életre vágyakozókat és az ellenséget egyaránt, — belőlem is önkéntelenül kikívánkozik egy pár gondolat.

A világmindenség egén új csillag tűnt fel. Uj csillag, amelyet Nyugaton »vörös csillagnak« neveztek el, amely ma már nemcsak szimbólum, hanem valóság. Látható, hallható, le nem tagadható, nagyszerű valóság.

Mit jelent a mi kis életünk, a mi irományunk ezzel a gigantikus törté- - nelmi eseménnyel szemben, amely az összes országok felett, a kontinen- ' sek felett kering, mit jelentünk mi, az emberi ész grandiózus győzelmével szemben? És még tovább megyek ,t4 Itt ül egy jóformán gyerek és a régmúltról akar írni. 40—50—60 évvel ezelőtti dolgokról, amelyeket esetleg a történetírók és nagy elbeszélők tollából ismerhet.

De éppen ez a bíborcsillagocska, amely betört a kozmoszba, késztet engem arra, hogy emlékezzek. Hogy mindent egy óriási jelentőségű eseménynél kezdjek. Mert a »szputoyik« nem csupán új csillag az éjjeli égen, hanem egy hatalmas népnek, 40 év győzelmeinek a szimbóluma is. Ebben a bíborcsillagban egyesül a forradalom, a világháború hőseinek a vére és a Kreml rubinszínű csillagpárjai.Ünnepre késisülnek

¥ árom Moszkvát. A széles bulvá" rókát, sugárutakat éjjel is nappali ragyogás önti el. A későőszi hangulatot árasztó ködöt szerteűzi a neonfény, az ezer színben sziporkázó villanykörték. A szemerkélő, esőhagyta nedves járdán kápráztatóan tükrözik a kivilágított város.

Ünnepre készülnek. Az egész világból összegyűltek itt. Mi is készülünk. Mert a magunk módján, a magunk életén keresztül megtanultuk mi is saját ünnepünknek tekinteni a Vörös Októbert, ahogy azt a földön ma már nagyon sokan teszik.

A fényárról önkéntelenül eszembejut egy angol regényíró, névszer int Herbert Wells, aki 1920-ban interjún járt Leninnél. Angolos hidegvérüség- gel fogadta a szovjet állam megalakulását, bármekkora csodálatot keltett ez akkor, abban az időben, de nem értette meg világtörténelmi jelentőségét. Nem hitt a végső győzelemben, a szocialista lehetőségekben, a népben, annak erejében és telhetetlen akaratában.

Nem hitt az akkor egész világot érdeklő »szenzációban«, hogy Szovjet- Oroszországot elektrifikálják. Pedig fantáziadús, termékeny ember volt Wells, akkor már jónéhány fantasztikus, utópisztikus mű írója, aki a világmindenségről ábrándozott, — mint közeledő valóságról, a bolygóközi utazásról..; és nem hitt a GOELRO-tervben. Nem hitt, mint a civilizált és civilizálódó országok vezetői is, gúnyosan néztek, a szalma- bocskoros parasztok szakadt, véres, izzadtruhájú munkások országára.::

Wells úrnak a látogatásától számítva 37 év telt el. Moszkva kiviiáAZ ÜNNEP ELŐTT LENIN ORSZÁGÁBAN

Irta: U r b án Nagy Rozália

gítofct, mesepalotának tűnik, de az most, ezekben az ünnep előtti napokban az egész fénylő Oroszország.

A magyar proletár testvér

C ezekben a kivilágított utcák^ ban, amelyek a nagyváros zajában fel sem tűnnek, Iáknak még ma is olyanok, akik a nagyszerű eszme hordozói, hirdetői voltak. Akik nem pusztultak el a vérzivatarban, amely a föld egyhatodán vajúdva születendő új állam első fürdője volt.

De mit beszélek? Voltak! Azok ma is, nagyon bántaná őket, ha múlt időben«beszélnék róluk.

A Mütnyaja utca 23 alatt egy kétszobás lakásban él lányával és vejé- vel a 70 éves Oszkár Lvovics Nor- ber.

Hetven éves. Irógépmechanikus. Az ő gépein írtak a szovjet hatalom első igaz vezetői: Lenin, Kalinyin, Szverdlovszk... Tudtam, hogy a Kremlben dolgozott. Elmentem hozzá. Meséljen. Mindent, amire emlékszik. Mindent mondjon él.

Bevallom, éppen erre nem gondoltam, amit hallottam tőle. De beszéljen inkább ő helyettem.

— Két évvel a háború kitörése után én is kikerültem a frontra. Nem volt sok időm »ténykedni«. Igaz, jóformán a fegyvert is éppen csak megtanultuk a kézben tartani.

— Áz első ütközetünk a magyarokkal szemben zajlott le. Én nem is harcoltam, még az ütközet elején fogságba estem társaimmal,

— 16-ban kerültem Budapestre. Akkor lakatos voltam — mester, ahogy hívtak a magyarok. Ezért beosztottak az egyik angyalföldi gyárba dolgozni.

— A kiéhezett ország még a saját szülötteit sem tudta élelmezni, nemhogy minket. A magyar, munkások segítettek. Mikor mivel... Jószóval, kenyérrel, mert nagyon rossz dolog ám fogolynak lenni, idegenben ..;

— A legelső amit megtanultam ma. gyárul, az angyalföldi munkások egyik kedves nótája volt:

»Munkára, munkára,

Kötelet a Tisza Pista nyakára.«

— Az otthoni újságokból és az egyre sűrűbben érkező hadifogolyszállítmányok új embereitől tudtuk, hogy valami készül... Benne volt már a levegőben. Tudtuk, hogy az évszázadok súlya annyira ránehezedett az oroszok vállára, fyogy vagy összerogynak, vagy ledobják magukról.

— S az utóbbi történt.

— A gyárban is működött nálunk egy helyi csoport. Sokszáz ember közül csak huszonegynéhányan voltunk bolsevikok. Mindenki nők volt mái’ otthon »múltja«. Engem még egész fiatalkoromban, 1907-ben fogtak le először a cári börtönbe, ahonnan csodával határos módon szabadultam meg. A marxizmushoz Vilnában és Moszkvában kerültem közel, de a pártba 1916-ba:n a m agyarországi helyi csoportnál léptem be. »Le a háborúval!« »Barátkozni a magyarokkal!« — Ezek voltak először a főbb jelszavak. És 16-ban, a május 1-i nagy felvonulás után éreztük először, hogy nem dolgozunk hiába. A magyar proletár — testvér. De így érezték a pesti munkások is, akikkel együtt 19-ben olyan talajt készítettünk elő Kun Bélának, amelyből kiserkent a magyar prole tárhat alom.

Együtt harcoltam a magyar munka- sokkal

A forradalom hónapjai alatt

** Győrbe küldtek. Ott szerveztem a vagongyár munkásságát, volt egy toborzóirodánk is, ahová özönlöttek a munkások, fegyverrel megvédeni a kommünt. A pesti bukás után még három napig tartottuk Győrben magunkat.

— Aztán következett az emigráció. A bécsi földalatti szervezetben Jusz- túsz elvtársékkal dolgoztam. Feladat — csatlakom] az osztrák kommunista párthoz, nem adni fegyvereket Becsen keresztül Vrangelnek, Denyi- kinnek. El is értük a célt. A mi határunkon egyetlen puska sem jutott át Ausztriából.

1921-ben ment haza Norber elvtárs. Magyar feleségével Moszkvában telepedett meg, — közben még Becsben

kitanulta az írógépmechanikát. Valóban a Kremlben dolgozott, ahol a régi formátumú írógépek százai alól repültek világgá a kiáltványok: »Mindenkinek! Mindenkinek!«

Az egyik viharos gyűlés szünetében egy kopottkabátú, alacsony, öreges ember kérte meg, segítsen neki, — izgalmában kettétörte a szemüveg- keretét. Míg ő javított, a kedves kis öreg odaült mellé és faggatta Norber bácsit magyarországi élményeiről.

ö is mindent tudni akart. Már küldtek érte — ő volt a gyűlés elnöke, — még mindig ott állt és szabadkozott :

— Bocsásson meg, nincs több időm. Most mennem kell. Holnap, szavamra mondom magányt, visszajövök, mert mindez számomra rendkívül érdekes. Nagyon szeretném még hallgatni..:

Kalinyin volt. ^

Egyszer egy férfi kissé idegenes kiejtéssel kérdezte meg, hogy miért ilyen elavult szerszámokkal dolgozik. Oszkár bácsi nevetett:

— Hát nincsen más!

— írja össze, mi kell!

Másnap mindent elhoztak néki. Nem akart a szemének hinni... Emst Thälmann volt ez az ember.

— Tudják-e milyen az igaz vezető? Ilyen, mint Lenin, Kalinyin, Thälmann, akik valóban a népért éltek, és a néppel éltek. Akik nem feledték el a hatalmon sem, hogy mivel tartoznak millióknak. Mintegy missziónak tekintették, a legszentebb hivatásnak a politikát, a nép érdekében. Bármikor meg lehetett találni őket, mindenki számára volt idejük.

Szeretném mégegy- sser látni Pestet és

a Bükköt

IYI ár beteg volt Lenin elv társ, Gor_ kiban töltötte napjait, amikor a falu legfiatalabb nemzedékével;-az óvodáskorú kicsinyekkel, akik a forradalom alatt születtek, odaállt a falusi fényképész elé karácsonykor, az ünneplő köntösbe öltöztetett fenyőfához. Játszott velük.»; ölébe vette őket.

— . Igen. így volt. S utána mit átéltem. Három szép fiam volt... Volt. Mert m indahárom meghalt a háború alatt. Három fiú ... Legalább egy maradt volna csak meg.

— Tudja’, én megértem, miért estek el. De apa vagyok. Ök voltak a reménységem — bennük láttam magunkat, a feleségemet, a pesti munkáslányt és magamat, a vilnai lakatost. Nincsenek többé. Halott hősök, — akik alig éltek, olyan korán elszólította tőlem őket a halál.

— Aztán, ha ír, akikor írja meg, hogy minden öreg embernek van egy bogara. Nekem is. Életemben még- egyszer szeretnék Magyarországra menni. Meglátni Pestet, Dunántúlt, a Bükköt, amelyen keresztül Csehszlovákián át hazamenekültünk. Ha ez teljesül — nagyon boldog leszek.

Oszkár Norber a magyar forradalomért harcolt. A magyarság évszázados álmáért, a szabadságért, a felejthetetlen 19-ben. Köszönjük magának, Oszíkár Norber és ígérjük: úgy fogunk élni, dolgozni, hogy büszke lehet magyar barátaira.

Elvtársaink vére nem hullott hiába

rasznaja Présznya ..: A nagy városnegyed gyárfüstös utcáin félénken bújnak egymáshoz a házak. Itt-ott ferde kis emeletek kapaszkodnak a szomszéd falba. Ez Moszkvában a leningrádi viborgi városrész. A forradalom bölcsője, ahol az első elbukott, de örök dicsőségű, 1905-ös felkelés elindult Rozman fűtőmunkás szirénajelével.

— 1905 nélkül mi nem győzhettünk volna — írja Lenin. Ez volt az orosz proletár iátus egyik legmerészebb forradalmi állomása a győzelmes október előtt.

A szervezett munkások sztrájkot hirdettek. Fegyveres felkelést a cárizmus megdöntésére. A besúgók jelentették a rendőrségnek, hogy a felkelés a breszti vagon javítóüzemből indult. Időben jelentették pontos adatokkal, kük és hányán vesznek részt benne. Az egész üzem, az összes moszkvai gyárak, pékségek és fonodák, az egész város...

De elkéstek. Mire odaértek az üzem kapujához, a megbeszélt időnél egy félórával előbb' átvijjogott a városon a sziréna. Átvették az összes mozdonyok, az összes gyárak, és akkor már késő volt. Megkezdődött az élet-halál harc.

Kevesen vannak már a breszti vagonjavítóban olyanok, akik Szamá- rovval, Rozmannal együtt maguk 's küzdöttek a barikádokon, de ott dolgoznak most a fiaik, a lányaik, akik 1917-ben ismét az elsők között voltak Lenin vezetésével megdönteni a gyűlölt cári rendszert.

Ma az üzemet így hívják: »Az 1905-ös forradalom emléke«. Az üzem előtt, a düledező, penészszagú, öreg raktár helyett ma a „Vörös Október” nevű klub áll. Ez a klub szerves része az üzemnek. Most jubilál. 1917 Október 26-án avatták, a legviharosabb időkben, amikor a felfegyverzett munkások az üres raktárhelyiségben tartották első összejöveteleiket, megbeszéléseiket a további teendőkről.

A régi raktár helyén márványlépcsők, tölgyfa burkolatú falak, kényelmes fotelek, 50.000 könyv, 600 személyes filmszínház, szórakozás és tanulás várja a belépőket. Mintegy szimbólum, a penészszagú pincéből, az elnyomatásból — a világosságba, a kultúrába.

Most a nyáron, a Világifjúsági Találkozón fiatalok százai látogatták meg a forradalom első szülöttjét: Vö- hös Október klubot. Egy izraeli ifjú nem akarta elhinni, hogy ez a- - gyár tulajdona, és hogy csupán a munkásokat szolgálja.

Az igazgatóhelyettes, Ljubov Dmitrievna, Mamentyeva Szvetlova, « törékeny, fehérhajú kis öregasszony

mesélt neki.

A klub avatásának napján került oda Ljuba, 12 éves korában, teljesen árván. Családját kiirtották a kerületből, mert bolsevikek voltak. Aztán ottmaradt. A kommuna művészete akkoriban még egész kezdetleges állapotban volt, minden művészeti kör maga, választotta meg a kívánt színdarabot, verset. Ljuba Majakovszkijt szerette szavalni, s vékony hangján, — amely a nagy meghatottságtól remegett, — senkisem nevetett, amikor a harcbaszólító verseket szavalta.

Mindössze 12 évvel idősebb a forradalomnál— úgy érzi, nem öreg. Azt mondja, éppen jókor született..

Most, negyedikén találkozó volt a klubban. Az öregek, a hajdani forradalmárok, az üzem büszkeségei találkoztak a fiatalokkal. Mint apák a fiaiknak, lányaiknak, úgy beszél Bo- ronov elvtárs:

— Mindennél fontosabb, mindennél drágább, hogy elvtársaink vére, nem hullott hiába. Büszkén tekinthetünk vissza a negyven évre. Győzelmeink, vívmányaink világszerte ránkirányítják a figyelmet. Ti, kedves gyermekeim, legyetek azon, hogy ez a figyelem változzon együttérzéssé, nagy összekovácsoló erővé a szocializmusért vívott harcban.

Lenin a Ma embere

Járom a várost. Milliók sietnek

** az utcákon. Rohannak a gépkocsik, minden csupa mozgás, csupa lüktetés.

A mauzóleumnál, körül a kremli bulváron, egészen a Leningrad szállóhoz vezető utcáig, mintegy 3 kilométeres szakaszon emberek állnak sorban. Lenint akarják látni.

öt, a.ki a maga nagyszerűségében megmaradt egynek a sok közül, egyszerű embernek, hétköznapi ruhában,

A Borsod megyei Villany- és Épületszerelő Vállalat pártszervezete, üzemi bizottsága és vezetősége

a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40 éves évfordulója alkalmából

szeretettel üdvözli a vállalat minden dolgozóját. Munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánnak.

’ hogy felfedezzek valami rendkívülit, csodálatosat rajta, ami megkülönbözteti a többi embertől. Kitüntetések nélkül, egyszerűen alszik... Mint Te, vagy én fogunk, halálunk után.

Hozzá jönnek a falvak, a városok emberei. Hozzá jönnek, mint " jöttek egykor a kremli dolgozó-szobájába a muzsikok, a mérhetetlen távolságok napszámosai, kolhozparasztök,: a munkások. Talán azok is, akik otthagyták nyomukat a dolgozószobában. Mert otthagyták. Tele van a dolgozószoba jancsiszögek nyomával.. a Mélyen belevésődtek a padlóba* Mennyi embernek kellett ott megfordulni, ezalatt a pár év alatt, mennyi ember jött hozzá, kereste fel tanácsért, jószóért, forradalmi lángért.

Legalább annyi, mint * amennyien most hozzá jönnek zárt sorokban, a vad tajga, a füstölgő kohók, a távoli tengerpartok szülöttei — hogy lássák, ha már hallani nem tudják. ?

Ez nem misztikum,- Ez az ő erejének, nagyságának varázsa, a kétszáz- milliós nép szívében, ahova kitörölhetetlenül bekerült,

{VI ikor a forradalom már győzött, mikor Lenin kezében összpontosult a hatalom, ő akkor is megmaradt EMBER-nek. A nép vezére Volt.

Nem tudják támadni sehol. Ellenségei is tisztelték. Rágalmaikat, tényekkel tette nevetségessé.

A negyven esztendőn keresztül a forradalom országában sem történt minden úgy, ahogy ő tervezte és lefektette munkáiban. Mi sem jellemzőbb, mikor az egyszerű emberek egy- egy hiba elkövetésénél ezt' mondták: — Lenin ezt nem tette volna. Mi sem jellemzőbb, hogy a távoli kazah jurtában, a virágzó Baltikumban, Kamcsatkán és a Kaukázusban egyformán tisztelettel ejtik a hevet, egyformán hűségesek maradnák hozzá.

Az élet megy tovább. A Szovjetunió népei kolosszális fejlődést értek el. A nép..amely annyi harcon és szenvedésen keresztül is megőrizte a lenini ideálokat, a lenini ideológiát.

Ma már Nyugatot is másféle izgalomba hozza a Szovjetunió léte, mint 40 évvel ezelőtt. Ma már létezek a szocialista állam, a szocialista nágy- 1 ipar,'a tudörrtahy,” s nem utolsósorban a szocialista j0ác. Pedig a nyomor sehol a világon nem mutatkozott meg úgy, mint 40 évvel ezelőtt a cári birodalom milliós hektárjain, a föld- kipiyhók mélyén, a minden kultúr- eszköz nélküli tömeglakásokon.

Már Európa új utakon próbálkozott. Amerika is messze betört a civilizációba. Viszonylagosam, de ellátták a proletárt is. A mezőgazdaságban traktorok szántották már a francia, német földeket, amikor a cár országában még faekékkél húzták az igát. —- Már modem-kohókban, rnai;- tinkemencékben öntötték a vasat, az acélt, mikor az Uraiban kínban, vérrel fogant az őskohókban minden újabb csepp fém;

Vastag, fekete vasrács mögött ólombányákban, száműzetésben éltek a gondolkodó elmék. Akik felismerték a valóságot és a néppel együtt meg akarták dönteni.

Gyümölcsözik a negyven esztendő

C1 nnek az elmaradt, türelmében elfáradt, szenvedő népnek Lenin kellett. Benne összpontosult minden, ami képessé tette őt az elnyomottak élére állni. Nem volt a Világon ol^an esemény, amire ne reagált volna,' föllépéseiben,' cikkeiben, polémiáiban. Okos szóval, ' bölcsen. Ismerte korának minden jelentősebb eseményét, nem csupán egy ország sorsát látta maga előtt, hanem világtörténelmi koncepcióval átfogta Nyugatot, Keletet, Északot és Délt.1 Munkáiból ismerhetjük csak. De ott elénktűnrk mindez. Bámulatos éleslátása és harcos volta, embersége.

Ma már gyümölcsözik a negyven esztendő. Ámulatba ejti a világot a »Vörös Csillag«, a féltonnás, élőlényt szállító műhold, a pár óra alatt a földet körülrepülő TU—114, az építkezések, új városok, falvak megjelenése a térképen, az iskolarendszer, hogy évente milliók hagyják el az egyetemeket, középiskolákat, egyre jobban meghódítva a Mindenséget.

Képzeljék el az írástudatlan, szál- mabocskoros muzsik gyermekét az egyetemeken, a hangversenytermekben, a gyárakban, a színházakban .; a Vitázik, érvel, — kulturált, civilizált ember, aki megállja helyét a világ minden nációjával szemben.

Q mindezek a korábbi, későbbi unokák Lenin nevével, áldozatokat hozva, merészen, bátor hittel a holnapban élnek és dolgoznak a mai Szovjetunióban.