Észak-Magyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-18 / 193. szám

%

ÉSZAKMAGTARORSZ AG

Vasárnap, 1957. augusztus í*

A dolgosok érdekeit védi a szakszervezet5 amikor kiisd a gazdaságosabb termelésért

A Szaklanáeüj XL teljes ülése

^A Szaktanács XI. teljes ülése pénteken egésznapos tanácskozást tartott. Első napirendi pontként megvitatta: hogyan segítsék a szakszerve- eetek a gazdaságosabb termelést, az életszinvonal megtartásának és állandó emelésének alapját. A beszámolót Gáspár Sándor, a Szaktanács főtitkára tartotta.

Az alábbiakban kivonatosan közöljük Gáspár elvtárs beszámolóját.

A szervezett dolgozók helyeslik a párt politikáját

Bevezetőben leszögezte, hogy a szervezett dolgozók egyetértéssel fogadták az MSZMP országos értekezletének határozatait, mert azok a dolgozók élet- és munkakörülményeinek megjavítását szolgálják. A magyar szakszervezeti mozgalom minden eszközével segíti a pártérte- ikezleten kitűzött célok megvalósítását.

További előrehaladásunk kulcskérdése a gazdasági élet fellendítése, mert ez az életszinvonal megtartásáénak és növelésének feltétele.

Nagyobb figyelmet a helyes anyagi ösztönzésre

Ezután Gáspár elvtárs részletesen foglalkozott a gazdaságos termelés néhány feltételével. Elsőként a helyes anyagi ösztönzést említette • meg. Az utóbbi időben sokat javítottunk bérezési rendszerünkön. Ennek kedvező hatása már jelentkezik a munka eredményeiben is. Mégsem mondhatjuk, hogy már mindent megoldottunk.

Helyre kell állítanunk a termele- kenység és az átlagkereset meghatározott arányát. Ez megköveteli, hogy valamennyi vállalatnál visszaállítsák ö. törvényesen megállapított kereseteket: mindenütt, ahol előnyös, bevezessék a teljesítménybérezés különböző formáit, s az előírt intenzitáscsökkentés figyelembevételével a múlt év harmadik negyedévi teljesítmény alapján fizessék ki a rendeletileg megállapított magasabb béreket. Ez nem könnyű feladat, igazságosan és jól végrehajtani csak a dolgozókkal egyetértésben lehet. Az átlagbér ellenőrzéssel a szakszervezetek egyetértenek. Fontos eszköze ez b helyes kereseti arányok megteremtésének. Végrehajtása során azonban kedvezőtlen jelenségeket is tapasztalhatunk. Az átlagbér-ellenőrzés nem szünteti meg a rpgi béralap ellenőrzés hibáit. Csak arra alkalmas, hogy megakadályozza az átlagos keresetek „elfutását”. Az átlagbérek merev megkötése viszont a termelési eredmények javulása esetén gátolja a keresetek növekedését. Lehetővé kell tenni, hogy az átlagbéreket szakmánként írják elő, s a keresetek a gazdasági eredményektől függjenek. lA teljesítménybér bevezetésénél pedig ügyelni kell arra, hogy ne a régi módon történjék, hanem csak ott alkalmazzák, ahol valóban ösztönöz a gazdaságosabb termelésbe. A nyereségrészesedés, az anyagi ösztönzés új formája. Minden egyes dolgozó munkája arányában részesedjék a nyereségből.

Ne tűrjék a szakszervezetek a törvénysértést

A gazdaságos termeléshez, a szolid, nyugodt munkához az is szükséges, hogy a dolgozók minden tekintetben biztonságban érezzék magukat munkahelyükön. Sok helyen nyugtalanítja az embereket, hogy megfelelő indokolás nélkül bocsátanak el dolgozókat.

A szakszervezetek teljesen egyetértenek azzal, hogy törvényes eljárás alapján megbüntessék, alacsonyabb munkakörbe helyezzék, vagy elbocsássák azokat, akik ellenforradalmi cselekményeket követtek el. De büntetni a bűnösöket, s a megtévesztőket kell, s világosan és egyértelműen meg kell mondani mindenkinek, hogy mi az elbocsátás oka?

Saját törvényeinken mindenekelőtt saját magunknak kell őrködnünk. Nem hunyhatunk szemet a legkisebb törvénytelenség felett sem, mert a kis törvénysértések szülhetik idővel a nagyot. A szakszervezetek ne tűrjék, hogy az ártatlan, megrágalmazott embereket védelmező szakszervezeti vezetőket az „ellenforradalom ügyvédjeinek” bélyegezzék.

A fegyelmezetlenség, a népvagyon felelőtlen kezelése ellen

Előrehaladásunk egyik nagy akadálya a fegyelmezetlenség — folytatta ezután Gáspár elvtárs.

— Az ellenforradalom romboló hatására az üzemekben lazult az állami és munkafegyelem. Nekünk most rendbe kell hozni azt a rombolást is, amelyet az ellenforradalom a dolgozók munkaerkölcsében végzett. Csak kitartó munkával, a dolgozók öntudatának emelésével és a fegyelmezetlenség objektív okainak megszüntetésével juthatunk élőre. Szólni kell még a társadalmi tulajdon védelméről is. Naponta hallani híreket a népvagyon felelőtlen kezeléséről,' nagyméretű szervezetten folyó üzemi lopásokról is.

A népvagyon megvédéséért fel kell sorakoztatnunk az üzemek valamennyi becsületes dolgozóját. Figyelmeztetéssel, jószóval, de ha szükséges, eréllyel kell eljárni.

Az üzemi demokrácia

szélesítésének lehetőségei

Ezután Gáspár elvtárs rátért az üzemi demokrácia szélesítésével öszszefüggő tennivalókra. Bővíteni kell

a szakszervezetek jogkörét. A Munka Törvénykönyvében és a különböző rendelkezésekben lefektetett jogokat egy szakszervezeti törvényben kellene egyesíteni. Szükség van arra is, hogy a szakszervezeteknek biztosított meghallgatási jogot módosítsák olyan értelemben, hogy a gazdasági vezetők bizonyos kérdésekben csak a szakszervezetekkel egyetértésben dönthessenek. Az üzemi demokrácia szélesítésének fontos eszköze a termelési értekezlet. Az utóbbi esztendőkben e fontos tanácskozásokat nem sikerült megfelelően a helyére állítani. Pedig a termelési értekezlet a legalkalmasabb fórum arra, hogy a dolgozók elmondják észrevételeiket,. véleményüket, részt vegyenek az üzem vezetésében. Az üzemi demokrácia szélesítésének harmadik eszköze, hogy a szakszervezeti bizottság mellett valamilyen külön szervet, bizottságot, vagy termelési tanácsot hozzunk létre, amely az alkalomnak és a szükségnek megfelelően évente két-háromszor ösz- szeül tanácskozásra.

Legyei minden szakszervezeti vezető a tömegek politikai nevelője

E feladatok megoldásához szükséges, hogy a szakszervezeti munkát megjavítsuk — hangsúlyozta Gáspár elvtárs. — Szakszervezeti vezető szerveinknek a dolgozókat foglalkoztató, élet- és munkakörülményeiket leginkább befolyásoló kérdésekkel kell foglalkozniok. Gyakran hallani szakszervezeti vezetőktől, hogy nem egyszer úgy érzik, hiábavaló harcot folytatnak. E panaszokban sok a jogos elem, de látni kell a fejlődést. A szakszervezetek képviselői részt vesznek a felsőbb állami szervek munkájában, a Minisztertanács és a Gazdasági Bizottság ülésein. A párt vezető szervei ugyancsak minden tá- mogátást megadnak a szakszervezeteknek. Most arra kell törekedni, hogy az alsóbb állami és pártszervek is leküzdjék , a szakszervezetekkel kapcsolatban alkalmazott korábbi hibás módszereket.

A szakszervezetek munkájában fogyatékosság, hogy sok vezető húzódozik a tömegek közötti Dolitikai munkától. Csuoán jelentésekből tájékozódik a dolgozókat érintő problémákról. Arra van szükség, hogy a szakszervezetek vezetői mind gyakrabban keressék fel az üzemek dolgozóit. tájékoztassák őket az ország helyzetéről és hallgassák meg véleményüket. osszák meg velük a vezetés gondjait.

A beszámolót követő vitában mintegy húszán vettek részt. .Sok javaslatot tettek a szakszervezeték termelési tömegmunkáiának megjavítására. Többek között Kormos István,

I CSAK TONOSKdU TE ÓRÁSA,

0 4Ulill||!l||||||!l|||||||||l!lllllll!illlllllllllllllllllllltlllilllllllllI!ill!i!milll!l!!IIIIIIIIIIIIII!l!l!llimiilll!A

Ql

1 ARAHYCSILLOSÁSÚ Ól MAGYAR CÍMER

0 lllllllllllllllllllllllllllllllllllüllllllllllIllltillillllllllllllllllllllfitlIltHHtillIMIIIIIllimillllllimiHMIIIIIK

A

z ellenforradalmárok gyilkos keze által, darabokra törve, meflh becstelenítve hullott porba jelvényünk, a Magyar Képköztársaság címere. Letiporták és sárba taposták. Az ellenforradalmárok még látni sem akarták a proletárdiktatúra, a magyar népi demokrácia kifejezésé- !($ nek szimbólumát. És miért? Mi volt a bajuk a régi címerrel? Az, hogy p. az a Magyar Népköztársaság címere volt.

H Igaz, a régi címerrel kapcsolatosan voltak jóhiszemű észrevételek. 0 Például az, hogy nem fejezte ki nemzeti sajátosságainkat és nem követte H hagyományainkat. Jogos volt ez a kifogás. De ha az igazságot keressük, JÉ akkor a történelmi hűség kedvéért meg kell mondanunk azt is: vajon ©j mennyiben fejezte ki az úgynevezett Kossuth címer — amelyet az ellev- forradalmárok tűztek lobogójukra — a magyar nép sajátos jellegzetessé- § Qát a jelenlegi történelmi helyzetben? Talán még mindig 1848-nál tar- 0i tunk? Semmi nem változott azóta népünk éleiében? Megállt volna a fej- lődés? Nem! Az elmúlt 12 év alatt többet fejlődött hazánk, mint meg- 0 előzőén egy teljes évszázadon át.

0 TVT o, de ha már a Kossuth címernél tartunk: nézzük meg: mit fejez

g IN id. A Kossuth címer az osztrák-magyar monarchia idejében a

0, királyi koronával a Habsburg-monarchia egyik jelvénye volt. A feudális 0 rendszeri tükrözte. A kettős kereszt jelképezte a jobbágyság kettős ki- ® zsákmányolását. Egyfelől kizsákmányolta őket a hazai földesúri osztály, ti másfelől pedig az osztrák gyarrnalosítók. A hármashalom és a négy folyó imperialista törekvéseket fejez ki. A területrablást és más népek leigá- zását. Üj, történelmi úton járó magyar népünk eszméjét nem fejezi ki.

©j »Üj címerünkben — mondotta Kádár elvtárs az országgyű- ®j lésen — a nemzetiszínű pajzs kifejezi a dolgozó magyar nép nemzeti ha- 0 gyományait, tiszteletben tartja hazafias érzelmeit. Ezek a hazafias ér- 0 zelmek harmonikus egységben vannak a nemzetközi proletárszolidaritás s eszméjével és ezt kifejezi a pajzs felett elhelyezett ötágú vörös csillag. 8 A nemzetiszínű és vörös szalagokkal átkötött búzakoszorú további" ma- \0. gyár sajátosságokat kölcsönöz, kidomborítja címerünk népi jellegét.«

8 A Magyar Népköztársaság Alkotmánya — miután az országgyűlés H jóváhagyta és elfogadta —, ezt az újaimért törvénybe iktatta. í©i T T j címer ragyog hazánk felett. Csak tündökölj, te drága, arany- jé VJ csillogású magyar címer! Élj! Hirdesd a világnak, hogy a magyar j®l nép büszkén, minden szennyt és gyalázatot lemosva, bátran halad előre.; 0) a szocializmus, az elnyomott népek felemelkedésének magasztos utján. 53 TÖRÖK ALFRÉD

a Borsod megyei SZMT elnöke hang- súlyoztaf hogy a bizalmiak nélkül nem lehet eredményesen szervezni a versenyt. A munkayersenynek a műszaki fejlesztési intézkedések megvalósítását is kell szolgálnia.

Sok szó esett a vitában arról, hogy az évvégi nyereségrészesedés eléréséhez szükséges feladatok világos meghatározása jobb munkára serkenti a dolgozókat. A bérrendezések és az ösztönző bérezési formák bevezetése általában kedvezően érezteti , hatását a termelésben.

Több hozzászóló beszélt arról: hogyan fejlesszék a szakszervezetek az üzemi demokráciát. Válóczi Elek (Ózd) véleménye szerint nem szükséges, hogy a szakszervezeti bizottságok mellett még egy választott szerv működjék. Ehelyett meg kellene erősíteni a termelési bizottságokat, s akkor elérjük a kívánt célt.

A vitában felszólalt Kiss Károly elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja is. — Mi nagyon becsüljük a szakszervezeti vezetőkáderek munkáját — mondotta —, mert mindabban,* amit eddig elértünk, benne van a szakszervezetek jó eredménye s munkája is. Most azon fáradozunk, hogy tartani tudjuk az elért életszínvonalat és megvessük a további életszinvonal emelés alapját. Ellenségeink bel- és külföldön minden erejükkel igyekeznek

megakadályozni gazdasági erősödésünket, s minden módon megpróbálnak gazdasági nehézségeket támasztani. A szakszervezetek sokat segíthetnek nekünk ebben a harcban. Figyeljenek a’ dolgozók szavára, véleményére. Válasszák el a jogos kívánságokat, észrevételeket azoktól, amelyeknek céljuk a zavartkeltés. Bátran és határozottan lépjenek fel minden kérdésben. Semmi esetre se támogassanak megalapozatlan és teljesíthetetlen követeléseket, mert ezzel csak az ellenség malmára hajtanák a vizet. Végül sok sikert kívánt Kiss elvtárs a szakszervezetek munkájához.

A napirend második pontját Vas-* Witteg Miklós, a Szaktanács alelnü- ke ismertette. Folytatni kell az ellenforradalom miatt ‘megszakadt szakszervezeti választásokat és 1958 március 31-ig meg kell tartani a szakszervezetek kongresszusát — mondotta. A tanácskozás kizárta, illetve felmentette a Szaktanács néhány tagját, s helyükbe új tagokat választott. A Szaktanács titkárává választották Varga Györgyöt, Már- tin Ferencet és Vincze Józsefet.

A tanácsülés résztvevői végül határozatban tiltakoztak az ENSZ ötös különbizottságának hazug jelentése, s az ellen, hogy az ENSZ újból napirendre tűzi az úgynevezett „magyar ügyet”.

Szekeres peter biztosítéka

P sti tíz óra múlt. A felesége már az ágyban olvasgatott, e (kislánya pedig elégedett szuszogás- sal kóborolt az álmok világában. Szekeres Péter cigarettázva ült az asztal mellett. Homlokráncolva töprengett. A kis, barátságos lakásban » kellemes otthon melege terjengett. Odakint fehéren vakítottak a háztetők. A szél meg-meglóbálta az utcai (lámpát és olyankor egy-egy halvány villanás reszketett át az ablaküvegen. Csend volt, az utcán senki sem járt, pedig Szilveszter este volt. Ezerkilencszázötvenhat szilvesztere.

Két papírlap feküdt az asztalon. Egy levél, meg egy távirat. Mindkettőt a napokban kapta. A levelet egy volt kollégája írta, aki novemberben disszidált és most beszámolt kinti élményeiről. »-Nem bántam meg, hogy kijöttem és nagyon csodálkozom rajta, hogy te még mindig otthon ülsz és várod, hogy az új rendszer a nyakadba boruljon. Az új kormányzat alatt nagyon kevés időt töltöttem otthon, de tudom, hogy ma- gunkforma értelmiséginek sok jövője otthon nem lehet. Eddig sem volt sok, azt — úgy hiszem — nem kell bizonygatnom. Én, aki már a huszas évek végén főgimnáziumi tanár voltam, hidd el, mindig egy kicsit kétkedve fogadtam a gyökeresen új tanügyi rendelkezéseket, az új kollégákat és tudtam, hogy nem lehet életképes egy olyan rendszer, amelyben hem a kipróbált, gyakorlatban jól bevált, évtizedes szakértelem a döntő, hanem holmi káderszempontokat is figyelembe vesznek. Barátilag ta- hácsolom neked, hogy csomagold a legszükségesebbet és ne tétovázz egy, percig sem; Tanár vagy*

úriember! Otthon, sajnos, nincs helyed. Nincsen semmi biztosítékod, hogy szaktudásodnak, képességeidnek megfelelő életet élhess és á j ólképzett értelmiséginek kijáró erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesülj.« — Ezt a részt talán háromszor is átolvasta.

A táviratot feleségének nagybátyja, bizonyos Sándor bácsi küldte. Sándor bácsit egyikük sem ismerte. Még a felesége születése előtt vándorolt ki a messzi Amerikába, s azóta — bár még egy levelet sem küldött — a családban úgy emlegették, mint olyan rokont, akinek felvitte az isten a dolgát. Most váratlanul jelentkezett. Nem fukarkodott' a távirati szöveggel: »Várunk benneteket, •azonnal induljatok. Ha isten megsegít és ki tudtok jönni, keressetek fel és a továbbiakról majd akkor beszélünk.« — Hát ez szép! Jó segítőtársat kerített a Sándor bácsi a kijutáshoz! De hiszen ez közömbös, gondolta Szekeres Péter, egj'előre Miskolcon vagyok.

Erősen felkavarták ezek a gondolatok. A levélből áradó bizalmatlanság az itthoni renddel szemben; Sándor bácsi kecsegtető invitálása;

TTjabb cigarettára gyújtott és az

^ ablakhoz ment. Elgondolkozva nézte a szűzi hótakarót és egy másik hótakaróra gondolt. Arra, amelyik vagy huszonöt évvel ezelőtt borította a pesti utcát és amelyik olyan gyorsan elfogyott. MÍintha csak a múlt héten lett volna! Vékony felöltőjében ő is ott didergett a Köztisztasági Vállalat felvételi irodája előtt és aggódva kémlelte a szürke eget: vajon milyen hóesés várható még,

össze tud-e lapátolni annyit, hogy néhány napra előre biztosíthassa magának a nyomorúságos fekvőhelyet az Aréna-úti Népszállóban? Bár a hótisztító munkások között nagy százalékban voltak Szekeres Péterhez hasonló fizikai munkában gyakorlatlan, állástalan diplomások,* a lapá- tolnivaló veszedelmes gyorsasággal elfogyott. Eszébe jutottak az évek, amikor tanári diplomával a zsebében, filléres órabérért szaladgált gazdag kereskedők és iparmágnások istentelenül buta kölykeihez korrepetálásra, hogy a mellékutcai kis tejivóban kifizethesse a híg tejeskávé- ebédeket, amikor már ott tartott, hogy gondolatban szüleit kárhoztatta, amiért véres verejtékkel »prat« iskoláztattak belőle. Amikor diplomájának csak a papírértéke volt meg, nem volt egyéb színes kartonpapírnál és amivel csak a gyűjtőfogház celláját tapétázhatta volna ki, amikor — még a Népszállóra sem jutván a pénzéből — a ligeti pádon lévő »szállás«-áról a razzia elviszi. Nem, nem borult neki a nyakába a régi, a háború előtti rendszer! Volt kollégája már a huszas években főgimnázium! tanár volt, s ha túlzottan nagy megbecsülésben nem is részesült, még az iskolát fenntartó egyházi rend részéről sem,’ de nem lapátolt havat (legfeljebb a saját lakása kertjében) és nem a kirakatüveg innenső oldaláról ismerte csak az élelmiszer- boltok finomságait. Pedig képesítésük azonos volt! És hogy örült, amikor állást kapott végre. Amikor megszűnt a sokéves pesti vegetálás, amikor a milliónyi folyamodvány végre meghozta a gyümölcsét és vedlett kofferjével vonatra ült, hogy elfoglalja állását, egy sovány kis néptanítói állást az istenhátamegetti kis faluban.

Nem erről az állásról álmodott, nem ezért gürcölte végig az egyetemet, ele mégis örült neki, boldog volt. Katedrához jutott és ha nem is az elegáns gimnáziumi épület dobogóján, hanem a rozzant kis tanítói asztalka mellett, de taníthatott. Életcélja egyik alsó lépcsőfokára lépett. Öröme nem tartott sokáig. Az egyházi iskola helyi felettes szerve, az iskolaszék, a kis, helyi kapuktanáes többet foglalkozott az iskola és a tanító ügyeivel, mint az akkori minisztérium az ország összes gimnáziumával. Beleszóltak a legbensőbb magánéletébe, a tanítási módszerébe és ő tíz lépésről előire kellett, hogy köszöntse a községi hentest, mert az iskolaszék oszlopos tagja és virilista volt. A legnagyobb kény úr — mivel a nagybirtokos nem lakott a községben — a pap volt. Mint az iskolát fenntartó egyházi szerv vezetője, kötelezte arra is, hogy az iskolai hitoktatást és a kántori teendőket is lássa el, holott ezek nem tartoztak szorosan az ő funkciói közé. De nem lehetett más választás. Sok volt az eszkimó és kevés a fóka, sok volt az állástalan tanár és tanító, de kevés katedra várt új oktatóra.

A háborús évek hoztak némi változást Szekeres Péter életébe. Érdekes, hogy ami sok embernek rossz, akaratlanul is tehet jót valakivel, így történt Szekeres Péter esetében is. Az egyházmegye gimnáziumának több tanárát behívták katonai szolgálatra, a gimnázium tanerőhiánnya.1 küzdött és így lett végre Szekeres Péterből is, csaknem évtizednyi nyomorúságos várakozás után, ideiglenes minőségű óraadó gimnáziumi tanár.

Ezt adta nékem a múlt, gondolta végig felszabadulás előtti pályafutását Szekeres, így becsült meg engem, így becsülte az értelmiség zömét Kle*.

belsiberg, gróf Teleki és a többi kul- túrkormányzata, Horthy Miklós, Albrecht főherceg és herceg Eszterházy Magyarországa.

A felszabadulás után gyors léptekkel haladt Szekeres Péter élete a szebb, a jobb felé. Az ország- formáló nagy események sodra az ö életét is átformálta. Az iskolák államosításával megszűnt az egyházi főhatóságtól való félelem. Nem kellett, félnie attól, ha — mint tanítóskodása idején a helyi pap — a püspök bal- lábbal kel fel reggel. Megtalálta a helyét a társadalomban és a társadalom is megtalálta magában azt a polcot, ahová Szekeres Pétert és a szeli eres Pétereket tenni kell. Éléte nyugodt, kiegyensúlyozott, pályája felfelé ívelő lett. Mint gimnáziumi tanárnak módjában állt, hogy szaktárgyaiban magát tovább képezze és szaktekintéllyé nőj jön. Az állam ebben bőkezűen támogatta. Elégedett volt, bízott abban a rendszerben, amely szintén megbízott benne és megbecsülte.

Erről az életről írta disszidált kollégája, hogy nem látta benne biztosítva a jövőt. Tizenkét év mérlegén mérheti le bárki Szekeres Péter életét. Tagadhatatlan, nem lett vagyonos ember, nem lett világhíresség, de nem is törekedett erre. Becsületesen dolgozó értelmiségi volt, megbecsült tagja a társadalomnak, szakmunkái révén széleskörben ismert szakember. Biztos kenyere volt, biztosítva volt a munkához nemcsak a joga, a lehetősége is; nem dolgozta magát agyon, biztosítva volt a pihenése, a továbbfejlődése, képzettségéhez és munkásságához arányló — olykor talán azt meg is haladó lehetőségek. Biztosította mindezt M