Észak-Magyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-19 / 194. szám
ÜNNEPI GONDOLATOK (T@/G) TTTTTT' Dr. SÁLYI ISTVÁN: ii ii ii T © s Margóczi István: ...A KOSSUTH-DI1AS OLVASZTÁR A hatvanadik életévhez közeledve, azt hiszem, sok embernek mindennapos szokásává válik, hogy a múlt emlékeit rendezgetve, próbálja összeállíthatni, most már alkonyba forduló életének mérlegét. Én is ezek közé tartozom. Én is igyekszem most már lassacskán rendbehozni a mérleg »Tartozik« és »Követel« oldalát, a magam lelkiismerete előtt. Középiskolás diákkoromhoz fűződnek az első világháború éveinek és az azokat megelőző néhány esztendőnek emlékei. Kisdiák voltam még, amikor először kerültem a természettudományok bűvkörébe, amikor először éreztem a tudni vágyás szomjúságát. Akkortájt ''lobbant fel bennem először az alkotás vágya is, azzal a türelmetlenkedő, sokszor kínzó gondolattal együtt, hogy az alkotás lázas munkája és e munka eredményessége nélkül tartalmatlanná válik az élet. Azután elkezdődött a háború, befejeztével a kompromisszumok sorozata. Szomorú tapasztalatok a tudományos munka anyagi lehetőségeinek, feltételeinek korlátáiról. Az a fokozatosan kialakuló keserű meggyőződés, hogy nem lehet a tudománynak élni, mert nem lehet a tudományból megélni. Éveken át éjt-nappallá tévő megfeszített munka a tudományos fokozatokért és ezen keresztül a tudományos munka lehetőségeinek biztosításáért. És befejezésül mégis egy végtelenül szomorú nap, amikor meglátom, hogy végleg el kell temetnem diákkorom legszebb álmait. Lassan peregtek tovább az évek. Jött a második világháború és ennek viharában megingott és összeomlott Magyarország korhadt gazdasági és társadalmi rendje. Jött az új Alkotmány, elkezdődött az új élet, hogy hirdesse és tükrözze az új életforma magasabbrendűségét. Ebben az új életben, a Nehézipari Műszaki Egyetem alapítása óta, én itt, Miskolcon találtam meg a helyemet, mint az egyetem tanára, majd később rektora. Ittlétem óta színes, tartalmas az életem, érzem, hogy a hivatásszeretet megsokszorozza az erőket, elféledteti a legnehezebb munka fáradságát is. Mert nem könnyű a feladat. Ami megépül az egyetem monumentális épületeiből, azt meg kell tölteni méltó tartalommal, a tudomány szeretetétől fűtött oktató és kutató munkával. Az utóbbiakhoz pedig biztosítani kell a méltó kereteket, anyagi és szellemi javakban egyaránt. Ebben a munkában megtanultam, hogy az új élet születése nemcsak az élők világában van fájdalomhoz kötve. Az új egyetem életében látom napról-napra, hogy jót, a legjobbat akarva is, léplen- nyomon bukdácsolunk. Minden szépre árnyékot vethet valami rút a maguk mimikájának eredményét ismerhetik fel. Velük együtt örültem, amikor az optimizmus végül is erősebbnek bizonyult a borúlátásnál, a kishitűségnél. A magam mérlegét nézve, be kell vallanom, sok még az adósságom. De szeretnék azok közé a becsületes adósok közé tartozni, akik kellő időben megfizetik adósságaikat. Az új alkotmánnyal megindult új életnek arról a vetületéről beszéltem, amelyet legjobban megismerhettem. ügy vélem azonban, hogy tükröződik benne az új élet sok minden sajátossága, öröme, gondja, sikere, nehézsége és az a meggyőződés is, hogy az út felfelé vezet. BIZONY eljárt már felettem is az idő. Két év hijával az ötvenediket taposom..; Sok keserűig és bánat van a szívemben, ha visszagondolok a fiatalkori szenvedésekre, megaláztatásokra, amelyek végigkísérték az én nemzetségem proletárfiainak a sorsát. Négy elemi után már megélhetésre kellett gondolnom. De a munkához való jogot is magamnak kellett kiharcolnom. Évről-évre, sőt sokszor hónapról-hónapra. Még a gyár kapuin belüli élet is elérhetetlen vágy >•••• ........... . volt számomra. C sabai Kálmán A MŰVÉSZ s-4 teßas vásznon szűkén fér el kilenc pihenő. A délutáni nap arany ragyogása megvilágítja a tűzpiros szoknyát és a kéklő munkászubbonyt. A képen is, a valóságban is. »Pihenő bányászok«. Csönd, béke,' ny u god t, derűs hangulat... A festő Csabai Kálmán. Alkot. Életfigurákat formál, mindennapunk ellesett pillanatait lopja szemünkbe. A témák lassan érnek. Mi, laikusok, azt gondoljuk, elég egy ihletett perc, hogy kibontakozzon a tartalmában monumentális mű, zenében, képzőművészetben, versiben egyaránt. Az elragadtatásra szolgáló alkotás pedig sok-sok ilyen perc, néha hetek, hónapok, sőt évek összesítése. Különösen az embor- ábrázolásnál. Fénykép lenne másképp, egy percet megörökítő fénykép, amelynek hatása elmúlik, mihelyt elfordulunk tőle. Az emiberábrázolás újra szülése az embernek. Nehéz és fájdalmas szülés. A kompozíció összevonja a légkört, a gondolatot, a tartalmat és annak megjelenési formáit. A művész kutat, keresi a legkifejezőbbeket. így lesz a komplexum tökéletes. Színekben és képekben. gondolkodik a művész. A múlt század magyar gigászainak sötét tónusa szimbolikus és nem véletlen, mint ahogy jelenleg művé- szetünik világos, élénk, merész színei is a létből fakadtak. A létből, amely 12 éve a művészetnek is meghozta az igaz megbecsülést; a rendből, amely meghozta ezalatt az idő alatt az alkotói, cselekvési feltételt. 12 nehéz, küzdelmes esztendő, sok-sok megtorpanással, kedvetlenséggel, újra feltörő hangulattal és tettvággyal. Ez érződik a színeken, cselekményeken Csabai Kálmán képein K «melyek mind Vannak vonva augusztus legszebb virágjával, 20-ával, a törvénybe iktatott alkotói szabadsággal. Mert minden kép — a Balaton mellett nyaraló, csúzát gyógyítta- tó öreg néni, az éjszakai szanatóriumban pihenő kohász, a mosolygó tavaszi kikirics, i>!- ros pántliikás apró leánykák a Hernád- parton és a pihenő bányászok is — mindmind szimbolikus kifejezői augusztus 20- nak. * ...»Ideiglenes minő- si tésű pró baszolgálatos segéddijas tanár« -—így kezdte pályafutását Csabai Kálmán 1939. szeptember 11-én Miskolcon. A fiatal, tehetséges kortársat a pesti Műcsarnok urai veszedelmes konkurrensnek minősítették, hiszen mindenről meg volt az egyéni véleménye és már akkor egészen sajátságos szemléletű művész volt. És ez elegendő abban az időben arra, hogy elüldözzék, megfosszák minden lehetőségtől. Megcsillogtattak előtte egy európai ösztöndíj reményét és mikor már úgy érzi, megnyílik előtte a világ, a magyar királyi honvédség megragadja az útlevelet. Vajon miért?..:. Keserűségében a tanításhoz menekült. Ábrázoló geometria, szakrajz, majd magyar nyelv és hazug polgári történelem. Egészen a felszabadulásig. Gyűlölt a viláip1. amelyik a szabadelvű művészt egyéniségétől megfosztott, önmagával meghasonlott technikumi tanárrá, szolgalelkű, akaratát engedelmesen béklyóba hajtó figurává akarja változtatni. 1945 tavaszbahullása már alkotás közben találja. Honnan veszi az energiát, erőt? Miskolc nő, változik, élednek a kisvárosi álomban szunnyadó utcák, tágul a horizont, szabadabb a levegő, megjelenik a zajos, lüktető élettel teli Ember; színházba jár a munkás, az emelvényeken elnöklő bányászok... Az új élet, egy reménytel- jesebb világ. A műteremben képek sorakoznak egymás hegyén-hátán. Külföldi túra, országos kiállítás Miskolcon, vad kirohanások a Horthy- korszak hagyománya, a Budapesten centralizált kultúra ellen. Üj vágyak, tervek kivitelezésben, készen és félig készen. r /Óriás barokk-me^ nyezet freskóként él benne az új világ, tele gazdag, meleg színekkel, cselekvő, alkotó alakokkal. Majd hirtelen, mintha egy láthatatlan kéz véres szivaccsal átmázolná ezeket a lüktető színeket, alakokat. Tökéletes anarchia, döbbenetes élménysorozatot adó, amely hatása alól még mindig nem bír felszabadulni és amely még mindig nem tud jelentkezni művészetében. Rettenet és bénulás. Oly közeli és mégis távoli, hihetetlen és nagyon is reális, hiszen melegágy i növényt nem gondoztak jobban, mint ezt a gondolatot aljas előkészítői. Előrevetette árnyékát a múlt. Felzaikla- tott lelkében kísértet a hiábavaló fiatalság, a vágyak, amelyek talán sohaisem valósulhattak volna meg, ha október után nem jön november 4. A képek melegen csillognak a beszüremlő napfényben. S a festő komoly arcképe a sarokban szinte lágynak, gyermekinek tűnik a sok fényben. A ki feszi tett hatalmas vásznon mosolyog az első lépéseket tipegő gyermek és a pihenő bányász egy sakkfigura továbbhelyezésén gondolkodik; (J> éke van, nyuga—^ lom van. Augusztus 20-án ringószoknyás matyólányok és keményléptű legények hozzák az új kenyeret, az élet legdrágább szimbólumát; *» A MÚLT RENDSZER alkotmányát egy választás alkalmával ismertem meg. 1945-ig mindössze egyszer választottam, mert ahogy a következőn kiderült, nekem, aki csak négy elemivel gazdagíthattam az urak országát, még arra az egyre sem volt szavazati jogom. Jogok? Csak kötelesség volt. Ter\?- szerint, terroriszükusam kicsikart kötelessége’:, 12 órás műszakok, éhbér, és semmi megbecsülés! Ma is munkás vagyak. Kétkezi dolgozó, mint a múltban. Ugyanazt az olvasztárt mimikát végzem, amivel 42-ben először megbíztak. Min mérjem le mégis a változás!, az alkotmány adta új életet, a magam sorsát? Az egész mostani létem, munkám, szórakozásom, megbecsült nevem — mindez az alkotmány eredménye. Azé az alkotmányé, amely nagyon drága nekünk, hiszen a magunk tervei szerint mi magunk iktattuk törvénybe. Októberben kétszer is betörtek a lakásomba. Csak a feleségem volt otthon. Engem keresték. Azok kerestek, akiknek az urak világa jobban jövedelmezett, tágabb lehetőségük volt dologtalan, csaló életük köny- nyebb fenntartására. Én a gyárban voltam. A mi gyárunkban, amely oly közel volt ahhoz, hogy ismét a másé legyen és ne a miénk. NEM VAGYOK a szavak embere. Azt hiszem a tíznapos dekádverseny- felhívásom, amelyhez szerte az országban csatlakoztak augusztus 20 tiszteletére, sokkal jobban kifejezte ünnepi gondolataimat. Nem szoktam hozzá, hogy leírjam, vagy elmondjam azt, amit gondolok ... Kevés a szó és a papír ahhoz képest, mennyi minden van az ember szívében egy ilyen ünnepen. Különösen a munkásosztály, a magyar nép számára ily jelentős ünnepen, amelyen érzi az ember, hogy sok-sok mindent kell még tennie ahhoz, hogy szocialista alkotmányunk szellemében minél gyorsabban elérkezzünk legközelebbi célunkhoz — a szocializmushoz. Bízom abban, hogy megerősödött pártunk és kormányunk iránjutásával mindenik augusztus 20-ra egyre nagyobb megelégedéssel szemléljük a jövőben munkánk gyümölcsét. Sok mindent végigpróbáltam, amikor végre 1935-ben sikerült bejutnom. Az emberek, a munkaviszony változott, de a lényeg, az maradt. Talán még nehezebb lett az élet, hiszen a munkavezetők megkövetelték, hogy az ember kapálni járjon hozzájuk, meg kosarazná, ami annyit jelentett, hogy a műszak előtt vagy után . bizalmasan egy kosárban két- három kacsát, vagy csirkét nyomott az ember a feljebbvalói maikéba. Aki ezt tette, annak mindent elnéztek. Én nem tettem, egyrészt azért, mert nem volt miből, másrészt azért, mert nagyon szerettem a munkámat, és nem volt szükségem arra, hogy az ellógott percek fölött a munkavezető szemet hányjon. Koval Pál: ...A népfront-bizottság megyei titkára Azt szokták mondani, hogy a politikusok a közélet sói. ízesítik tartalmasítják az életet, hiszen tudatosítják annak szépségeit, céljait. Hát ilyen is volt az az ízesítés, a magyar királyi korona, majd Horthy Miklós fehér lovon bevonuló tengerészkapitányi uralkodása alatt. Értettek hozzá, hogyan tegyék tartalmassá életünket, hogyan ízesítsék a magunkfajta egyszerű emberek sorsát. Apámat Ózdról szakszervezeti szereplése miatt eltávolították, úgymond: keresse máshol a célját. A maga módján elképzelt szebb életet csak akkor találta meg, amikor már én is gon- dolgozó férfivá értem, a felszabaduláskor. Ilyen ünnepnapon, mint a mai, az ember sok mindenre gondol. Megrohanják az emlékek, az ifjúkor tanulásvágya, a harminc esztendő minden lángolása egy új világ megteremtése érdekében, és mostani létem, munkám, amely természetes velejárója augusztus 20-nak. A kötelező osztályokat kijárva, sok társammal együtt nekem is tanították, tantárgyként a hazaszeretetei. Olyan versecskékből tanították ezt, mint a „Tudjátok-e mi haza” és éppen ezért, nem valami sokat kaptunk tőle. Meggyűlöltették velünk a tótot, a románt, a szerbet, a szlovákot, mindenkit, aki körülvett bennünket. De gyűlöletet hintettek el szívünkben a nép egyes rétegei között is, szították az ellentéteket, szemérmetlenül le sem tagadva, hogy a munkás-paraszt em-> bereket szinte nem is veszik emberszámba. Lassan közeledem már az ötven felé és rendkívül boldog vagyok, hogy munkám ilyen sokrétűen, éppen a hazafias összefogás gondolatát tükrözi. A nemzeti egység osztálykülönbség nélküli nagyerejű gondolatát, amelyet a népi demokrácia alkotmánya biztosit számunkra. Rettenetes volt végiggondolni gyermekeim sorsát, — akiknek szebb, boldogabb jövőt szántam, hiszen megvan rá a lehetőség; — tavaly ősszel, amikor a pillanatnyi ellenforradalmi sikerek vissza akarták őket is ragadni a Müuí*a— Augusztus 20-án körülbelül ilyen gondolatonr vannak. : , , Még készítettek a színesre festett transzparenseket, bontogatták a 5 zászlókat, amelyek ma már lobognak, ünnepi műszakban hevültek a • munkások és hordták a roskadozó magtárakba az elcsépelt egy évi ter- : mést... : Jártam a várost, amelynek utcáin siető, beszélgető emberek halad• lak mellettem, az épülő új színház árkádjai alatt, a megszépült Selyem- | réten, a száz meg száz diáknak otthont és tudományt adó Dudujka völ- ; gyében. • Dübörgőit, zengett az élet a táguló u ikon, betört a kitárt ablakok mögül. i Ünnepre készült az ország. A nép, a hányatott életű maroknyi nép ; a maga alkotta Törvényt ünnepli augusztus 20-án. A Rendet, a Békét, a | Szabadságot, amelytől oly sokáig el völt zárva. : Megváltozott életünk szorgos munkásaihoz léptem he néhány perc: re ellesni az élet-titkokat — a dolgozó értelmiséghez. Bepillantottam a : munkájukba, ami ma már nem alkot elkülönült kis világot, amelynek ér- ; leimében közösen terveznek, számolnak és mérnek, zenét szereznek, ver- Jseket írnak, oktatnak. Mindezt a Népért. Mert onnan jöttek ők, elárasztóvá az iskolákat, egyetemeket, gyárakat, bányákat és műtermeket. A nép • az ő szülőanyjuk. : Ünnepi gondolatok a tudós, a mérnök, az óvónő, a politikus és a ; művész nyelvén... Ezt szeretném át adni. • URBAN NAGY ROZÁLIA hiba, minden eredmény felett érzett örömbe belevegyülhet egy más irányú sikertelenség ürömeseppje. Mégis, ha mindent együtt szemlélek, ha torzítás nélkül látom a szépet éppen úgy, mint a rútat, a jót és a rosszat, ha meghallom és hallgatom a borúlátók károgásán, a kishitűek sopánkodásán, az elfáradok és elcsüggedők panaszán és a türelmetlenkedők sürgetésén túl a gonddal, szeretettel végzett munka ritmikus zenéjét is, akkor érzem, tudom, hogy eddigi utunkat nem a hibák jellemzik. Százak és százak hangyaszorgalommal, odaadóan végzett munkája nyomán, bár igen nagy erőfeszítések árán, de mégis szépül, nemese dik, tökéletese diik egyetemünk élete. Meggyőző désem, hogy idő vei megbecsül helye lesz or szág-világ egye temei között. Mások persz más szemüvege: át nézhetik szti Intésben lév egyetemiünket. Voltak, akik ne hány évvel e? előtt azt javasol ták, hogy fel ke; hagyni a továbl erőfeszítéssel, nem szabad a egyetemre töb költséget és fé radságot áldozn mert alapjába véve hiba vol már az alapítás is. Az volt a ne zetük, hogy borsodi iparvide ken kialakul kulturális cen rumnak me nincs szükség egyetemre, t kell csukni hát kapuit, épülete pedig okosat célra felh aszná ni. Egyetemül: oktatóinak, hal gátolnák, dolgi zó iinak százaiv, együtt érezte ennek a tárni dásmak mindé fájdalmát és k serűségét. Min« azokkal, akikne a szívéhez m< hozzánőtt { egyetem, me benne valaihc ha csak egy e rejtett zugban i Lipptovszki József né: ...AZ ÓVÓNŐ ; A hajasbabát ringató csöppnyi gyermeklány | kezében már ott rejlik az eljövendő asszonyiság l varázsa. Az ember nem tud meghatódás nélkül \ nézni a parányi szöszke, fekete kobakokra, elér- ' zékenyül, amikor hallja a. leheletfinom hangok jj csipogását, — az első éneket a gyermek ajkát. j; Az óvónő — mindennap takargatja, simogatja őket, — pörlekedik velük, mindig újra elröppen a saját gyermekkorába, idézve vesztébe rohanó, \ háborúzó parányi országunk óvodásainak, és apró jj iskolásainak szomorú sorsát. A dolgozó apa és anya felügyelete nélkül, eset- j leg két-három évvel idősebb testvérkékre hagyat- j va milyen keserves kis tragédiák játszódnak le j abban az időben a csöppségek szívében...! A leszálló estben orrukat kétségbeesve tapasztot- í ták a zsámolyon felért ablaküvegre és várták az * anyát, aki egyetlen mozdulatával elállította a j csöpögő könnyeket, és édes, aranyos hangján i mesélt a félálomba szenő érült. várakozásban ki- l fáradt parányi emberkének. Mesélt arról, hogy ) nem szabad sírni, ha már megszülettünk... j Mintha az értette volna! j Októberben volt ilyen érzése az óvónőnek. Ri- j adtan, rettegve simultak a forró kis gyermektes- j tek hozzá, remegve kérdezgették, hogy mi van, j mi történik. Hogyan értették volna meg, hogy j az ő napsugaras kis életükre is törnek közvetve j és közvetlenül, ismét azok, akik anyáikat, apái- ■ kát olyan sokáig szolgamódra megalázták a szel- j lemi rabságban. Mit meséljen a maga is remegő, akinek hirte- • len megjelennek a múltba merült emlékek? Hi- i szén a véres, fájó tragédia a gyermekszívekbe is érzékenyen beíródik. Ki kell törölni örökre még az emlékét is a "könnynek, a gyásznak. Boldogságra kell nevelni kicsinyeinket, akik jogosultak egy új világnak nemcsak a megteremtésére, hanem élvezésére is. ők még nem értik augusztus 20-át, az apáik, anyáik életét formáló történelmi jelentőségű dátumot. Csak mosollyal, boldog gügyögéssel nézessük, az ünnepen, szabadba kiránduló szüleik 'örnteljes arcát, akik aggódva vigyáznak a leg- > -gaoo kincsre.,«.
