Észak-Magyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-16 / 164. szám

Ke«!, 1957. jtHius 18.

ÉSZAKMAGYARORSZAG

s

BIZAKODÓ HANGULATBAN

v*

Azoknak az embereknek, akik mér ízlelték a tolcsvai hegyoldalak borát, Tolcsva nevének hallatára akaratlanul is a hegyaljai borok zamaténak emléke éled újra. A mi látogatásunknak célja nem a tolcsvai borok kóstolgatása volt, — bár ez sem volna megvetendő dolog. Az állami gazdaság kommunistáit kerestük.

Pintér András elvtárs, a gazdaság pártszervezetének titkára elmondja, hogy pártszervezetük február elején 12 taggal alakult újjá. Azóta 33-na növekedett a tagság létszáma. Ezek közül hét az új párttagok száma, a többit a régi alapszervezetből igazolták át.

A kommunisták októberben megálltak a helyüket. A zavartkeltők esiak egy-két napra tudták megállítani a szüretelést. így aztán meg tudták menteni a többmillió forint értékű valutát jelentő termést. Az elmúlt gazdasági évet 5 millió 700 ezer forintos nyereséggel zárták. A 27 szőlészeti gazdaság közül az első helyezést érték el. Mindezekben nagy szerepet játszottak a gazdaság kommunistái, kommunista vezetői, akik számíthattak a dolgozók támogatására. Nem mindenki állt azonban helyt a nehéz időkben. Emiatt egy-két régi párttagot nem is igazoltak át az MSZMP-be. Nem igazolták át Nagy Andrást sem.

Bizakodó a hangulat a gazdaságban, mert a szorgosan végzett munka eredményeként még az elmúlt évi terméstől is jobb eredményt várnak, pedig az elmúlt évben is szép eredménnyel zártak. Ezt bizonyítja a több mint 5 millió forintos nyereség. Elégedettek is a dolgozók, mecrt a múlt évi 40 forint helyett most 60—70 forint körül van napi keresetük;

A kommunisták kezdeményezőek. Legutóbb például tervezték, hogy Budapesthez hasonlóan Miskolcon is létrehoznak egy borkóstolót. Helyiség lett volna a Tanácsháztéren, de a minisztérium szervei akadályozzák a terv megvalósítását. Újabban viszont úgy értesültek, hogy a felsőbb szervek hozzájárultak a miskolci borkóstoló létrehozásához. Akadály azonban, hogy az eredetileg kilátásba helyezett helyiséget más célra utálták ki.

Egy másik kezdeményezés szintén figyelmet érdemel.

A tolcsvai hegyek északi lejtőjén van egy festőién szép nyaralóhely. Fenyvessel körülvéve, viszonylag bővízűen csörgedező patak szomszédságában, Óhután. Ezt a közel 100 főt befogadó üdülőt jelenleg három család lakja. Ezt szeretnék ők igénybe venni, egyrészt saját dolgozóik üdültetésére, másrészt az egész megye, de az ország más területének dolgozói részére is. Véleményük szerint még idegenforgalom szempontjából is számításba jöhetne az üdülő, különösen akkor, ha ők biztosítanák ellátását a

Hegyalja legjobb boraival. Érdemes az illetékes szerveknek felfigyelniük a tolcsvai kommunisták javaslatára.

A gazdaság helyettes vezetője szerint most olyan erős a pártszervezet, amilyen még sohasem volt.

— Nem is gondoltam volna — mondotta —, hogy a pártszervezet ennyit tud segíteni a gazdaságvezetésben. Eredményesen foglalkoznak taggyűléseken a gazdaság problémáival. A bérezés kérdéseit is megbeszélik. Ennek eredményéként minden eddigihez viszonyítva jobb a dolgozók bérezése. Bár az eredmények kiválóak, van még tennivalója a pártszervezetnek a munka- fegyelem javításában.

Most nagy becsvággyal készülnek a tolcsvai gazdaság kommunistái, dolgozói arra, hogy még a múltévi szép eredményeket is túlszárnyalják, amire megvan minden kilátásuk. Készülnek a brüsszeli

világkiállításra is, ahol szeretnék ^ öregbíteni a hegyaljai magyar bor hírnevét, ahogyan ezt tették az elmúlt évben a jugoszláviai borversenyen.

A tolcsvai kommunisták képesek megoldani a feladataikat, hiszen kellő érdeklődést tanúsítanak a politikai és gazdasági kérdések- iránt.

A legutóbbi taggyűlésen az országos pártértekezlet anyagát tárgyalták meg. Nem pihennék meg b bárjaikon, kellő éberséggel védik a pártot az oda nem való elemektől. Még a gazdaságból is kiadták egyesek útját. Magyar István agronó- must, aki 10 pontban az ellenforradalmi követelések értelmi szerzője volt, elküldték. Örömmel üdvözlik a pártértékezleten elért sikereket s felkészültek a feladatok megoldására. Eredményes munkát és sok sikert kívánunk a tolcsvai állami gazdaság kommunistáinak.

(k—k)

D

Ahogy egyesek reagálnak a bírálatra

A rudolftelepi legényszálló hosz- szú éveken keresztül a megye legjobb szállója volt. Olyan rend, tisztaság uralkodott az egész házban, hogy még a legigényesebb lakók is elismeréssel nyilatkoztak. Kétszer nyerték el a tisztasági zászlót, a »mintaszálló-« címet is megkapták. A kosztra sem volt panasz. ízletesen főztek, akármelyik háziasszonynak dicséretére vált volna. Ha valaki éhes volt, repetát is. kapott.

Sajnos, azonban ez már a múlté. A rudolftelepi legényszálló régi hírneve oda van, úgyannyira, hogy a bányászoknak ma már egyöntetűen az a véleményük: ha nem változtatnak sürgősen a jelenlegi állapoton, továbbállnak. A kosztra van a legnagyobb panasz. Hogy mióta van ez á tűrhetetlen állapot? Nem olyan régen. Az ellenforradalom után új konyha vezető került a szállóba, Je- nőfi István személyében. Jenőfi konyhavezetővé való kinevezésével szinte egyik napról a másikra rosz- szabb lett a koszt. Majd tartottak egy szállógyűlést, ahol a dolgozók elmondották az új konyhavezetőnek, hogy ők jobb, ízletesebb koszthoz vannak szokva. A kritikai megjegyzések eredménye azonban az lett, hogy a koszt tovább romlott. Úgyannyira, hogy a második szállógyűlésen már nem egy bányász bejelentette: ha a koszt továbbra is ilyen marad, kénytelenek otthagyni a bányaüzemet.

A dolgozók hozzászólásaikban elmondották, hogy repeta még csak véletlenül sincs, mert a szakácsnőnek kell a moslék a hizlaláshoz. A bányászok elmondották, hogy a kivételezés nagy. Akik kihordják a kosztot, — különösen, ha jóismerőse a szakácsnőnek, — egy adag helyett 3—4 adagot is kap.

Jenőfinek, már ott a gyűlésen kijelentette: ha nem tetszik a koszt, majd ő tesz róla. Ezután szigorúan £ betartja a normákat és majd széjjel-#1 nézhetnek. Másnap tejeskávé és sza- 1 Ionná helyett feketekávé és gyümölcsíz volt reggelire. Az ebéd szinte ehetetlen. A zöldségleves pedig olyan, mint a mosogatóvíz, a túrósmetélten savanyú volt a túró. Vacsorára pedig pár szem burgonya két diónagyságú fasírttal (a két legnagyobb fasírt 5 és fél dkgr.).

*

A rudolftelepi legényszállón történt változáshoz annyit: jó lenne, ha Jenőfi konyhavezető megmagyarázná a szálló lakóinak, hogyha csak{ most tartja be az előírt ételnormákat, miből fedezte az 1—2 hónappal ezelőtti jobb és több kosztot? (Talán a saját fizetéséből, vagy becsapta a vállalatot?) Az Üzemélelmezési Vállalat ne várja meg, míg a bányászok maguk zavarják el a konyhavezetőt.

(Fodor)

........ o ■■ —

E

gy idős tatai asszony nyerte a totó 365 ezer forintos főnyereményét;;

A totó 28. játékhetén mindössze egy fogadó ért el 12-es találatot: nyereménye 365 ezer forint. A teli- találatos szelvényt Mózes Károlyné, a tatai vasútállomás utasellátó vendéglője vezetőjének 62 éves felesége töltötte ki.

A szerencsés totózó elmondotta, hogy 5 év óta minden héten ugyanazt a tippet írja a szelvényre. Többször kapott már 400—500 forintos nyereményt, a mostani azonban egyszerre annyi, hogy megszámolni is elég. A kéthasábos totószelvény érdekessége egyébként az, egyik hasáb 12 találatos, a másik null taláM JLJL JE*. SLJZ

h oiliCLU után

iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiMiiiiiiiiiiitiiiitmiiiiiiiiitiiimiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiNi

örgött, villámlott, a szél vadul cibálta a fákat. A kis falu egyéb* ként poros utcáján patakokban folyt a víz és dagadt a sár. Sűrű egymásutánban hatalmas izzó csík hasadt az ég alján, olyan, mint télen az ablakok jégvirágai. Pillanatnyi szünet után akkora dörgés hullámzik a vidéken, hogy még a föld is beleremeg. Falun ilyen* kor azt mondják: istenítélet. Rátkán Endrész Ferencéknek is bizonyára ez járt az eszükben, amikor szorongva lestek ki az ablakon: mikor lesz már vége ennek. Az eső ömlött, mintha dézsából öntötték volna. Verte az ablakot, kísértetiesen, vadul. Ha nem lenne veszély benne, olyan vol* na ez az égíháború, mint egy tűzijáték. Akkor Endrészék se állnának most kiürült bukszával a vihar és égzengés után, de — ne szaporítsuk a szót — most valahogy ez a helyzetük. A villám ugyanis nem válogatós. Oda és ott csap le, ahová a természet törvényei parancsolják. Ez esetben Endrészék portáján pusztított a vihar, mégpedig istenesen. Olyannyira, hogy leégett az istállója és a takarmány is veszendőbe ment. Nagy gond ez, különösen akkor, ha nincs hová nyúlni. Dehát „ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.” Endrészék s még mások is a megyében nyugodtan aludnának, még ilyen veszteség után is, — ha előrelátóak. Nem voltak azok. Segély, tőke után nem nyúlhatnak — maguk keresték. De ennek az ellenkezőjét is megtalálhatták volna, ha veszik a fáradságot, bizto* sítást kötnek, ami anyagilag nem jelentett volna nagy megterhelést.

De ne én, hanem az adatok, a tények beszéljenek. A múltban egy egyszobás, nádfedeles kis ház biztosítási díja 500 forintba került volna egy évben.

Falvainkból ma már mindjobban eltűnnek a kis zsúpfedeles há* zak s helyüket cserép- vagy palatetős kő- és téglából épült családi ott* honok foglalják el. Egy ilyen épület díja egy esztendőre csak 50 forint. S ha jön egy ilyen katasztrófa, 25.000 forintot fizet az állam. Nehogy azt higyjék, hogy a biztosítás csak egyéni érdek. Nem. A múltban a magánkezekben lévő biztosítási intézmények nem a dolgozók érdekeit szolgálták. Olyan eset is volt, hogy a szegényember háza leégett s nem kapott egy vasat sem, mert találtak rá módot, hogy kisemmizzék őkel. De olyan is volt, hogy egy kulák vagy földbirtokos öngyujtogatást követett el, hogy pénzre tegyen szert — s megkapta.

Ma más a helyzet. Ma a törvényesen járó összeget minden karó-, sült megkapja. Persze akad, hogy síró asszony, édesanya megy az államhoz segélyért, támogatásért s nem kaphat. No, valljuk meg őszintén: nem is érdemelnék meg, ha kapnának, mert ha valaki sajnálja befizetni az évi 50 forintot, vessen magára. Egyre kevesebb már azoknak a száma, akik húzódoznak a biztosítástól, de még nem kielégítő. S ebben a tanácsok szerepére és felelősségére is fel kell hívni a figyelmet. A tanácsok — tisztelet a kivételnek — nem világosítják fel a lakosságot kellően: mit jelent a különféle fajta biztosítás. De előfordul egy-két eset, hogy ők maguk is támogatják a segélytkérőket, holott tudjákt hogy ilyesmiről szó sem lehet.

Eddig kötelező volt a biztosítás. — Most nem az. De a tűz, a víz, a jég nem kérdezi, hogy „kérem, önnek van biztosítása? Mert ha nincs, oda megyek, ahol van”. Ilyen nincs és nem is lehet. Az Állami Biztosító viszont mindenkit megkeres és megkérdi ugyanezt. S az már a gazdán múlik, hogy hallgat-e az állam okos szavára. Mert ne higyjük, hogy, az államot be lehet csapni. Ha valakit baj ér és kapkod fűhöz-fához, lót* fut, mint a jótét lélek, sokszor hiába. Megtesznek olyasmit is, hogy pl, egy tűzeset után néhány órával feladják a biztosítási díjat s várják a, pénzt. Ezt is hiába.

egy dologra figyelmezzünk. Most folyik az aratás, cséplés, A kánikula is nagy, ezzel szinte egyenes arányban nő a ve* szély. Egy eldobott cigaretta, a vonatból kiröppenő szikra —* s kész a tűz, a kár. Aki még nem ismeri a feltételeit minden* nek, keresse fel a tanácsokat, kérjen tanácsot, de legcélszerűbb, ha egye-* nest az Állami Biztosítóhoz fordul. Ne feledjük, hogy aki idejében köt biztosítást: az vihar előtt is és vihar után is nyugodtan hajthatja álomra a fejét. (TÓTH)

SZEMTOL-SZEMBE A SZERENCSÉVEL

A bírálat azonban nem használt * latos. (MTI)

— AGGYON MA* EGY KIS TÜ- ZECSKÉT — skálázta cigánya» hízelgéssel, s íéligszítt »Kossuthot-« emelt az orrom elé. Mindez csak ürügy volt, hogy megállítson és világos nappal, városunk legforgalmasabb utcáján elémitálalja a tenyeremből kiolvasható szerencse ígéreteit.

Hajdani cigányszépségének utolsó

A technikai haladás **■ mind közelebb

hozza a kenyérprobléma v árva-várt megoldását.

„S ha tele a gyomor — az ember fogékonyabb a szépre, a jóra”. Ősrégi megállapítás ez, igazság rejlik benne. Ha az embernek éjt nappallá tevő harcot kell vívnia a megélhetésért, a kenyérért, elmegy a kedve a kultúrától, szabadidejét majd egészében betölti izmainak pihentetése, hogy holnap újult erővel láthasson munkához.

A minap a putnoki bányatelepen jártam. Az egyik bányász, megtudván kilétemet, karon- fogott és a lakótelep melletti árokhoz vezetett: Ezt írja meg, fájó pont ez nekünk. A központ állítólag T- kétszázezer forintot utalt ki az útjavításra és egyéb munkálatok elvégzésére. Még nem látunk belőle semmit. Ez az árok évek óta itt bűzlik az orrunk előtt. Egy kétszáz méteres szennylevezető csatornát kellene ásni =- a Sajó csak hajításnyira van innen.

— A telepen harmincegynéhány bányászcsalád lakik. Mi lenne, ha összefognának és megásnák azt az árkot? —- fordultam a panaszkodóhoz.

— Nekünk pihenni kell. Nehéz a munkánk odalent — mondotta és a hegy belseje felé mutatott. S ez minden bizonnyal így igaz.

Csendes semmittevéssel töltik szabadóráikat. Lézengnek a ház körül, vagy a lefüggönyözött szobákban szundikálnak. így készülnek a siktára, mely nap mint nap próbára teszi erejüket. A kenyérprobléma, egy-két esettől eltekintve, már megoldottnak tekinthető a bányászok között — „tele a gyomor”, mégsem adnak sokat a „lelkiekre”. A fizikai megerőltetést nem igénylő olvasásig nem jutnak el sokan. Átböngészik az újságot s ezzel kimerült szellemi tevékenységük, pedig napi 16 órás szabadidő áll rendelkezésükre. A művelődési igény felébresztése itt a legfontosabb feladat, hogy az emberiség eddig felhalmozta kulturális kincsei értelmesebbé, szebbé varázsolják ezeknek a szorgalmas és megfizethetetlen munkájú embereknek az életét.

A z ember élete annál tartalmasabb, gazda- gabb, minél több tudást sajátít el az ismeretek tárházából. A művelt ember többet vesz észre a körötte lezajló élet szépségeiből, jobban eligazodik a társadalmi élet útvesztőiben.

Kenyér és virág

morzsáit fogyasztotta az idő. A jós-' asszonyok alattomosságával méregetett, tanulmányozott, hogy megtegye sokat sejtető észrevételét:

— Maga szép férfi, még sincs szerencséje a nőknél.

— Eltalálta — gondoltam elismerően, és megcsiklandozott a nevetés. Az ellenkezőjét állítja annak, ami a valóság. Nem vagyok leányálom, ráadásul a járásom is bicegős. Kiváló emberismerő, úgy mozog a jellemek sokszínű rengetegében, mint én megszokott bútoraim között; koromsötétben sem döntöm fel az asztalt, a székeket, már ismerem a járást. Ö sem megy neki

A művelődésügy egyik legelhanyagoltabb területe a falu volt. A mezőgazdasági termelés elavult formái, az „ősi szaktudással” együtt öröklődtek apáról-fiúra. A paraszti maradiság, konzervatizmus gátat emel nemcsak a művelődésügy, hanem a kenyérkérdés mihamarabbi megoldása elé is. Az újtól való félelem, tartózkodás abból származik, hogy a mezőgazdasági termelésben bevezetett újítások, például a gépesítés nem minden esetben szolgálták a parasztság érdekeit. A paraszti gondolkodásmódot erősen megviselték az elmúlt évszázadok csalódásai, gyanakvással fogad minden felülről jövő kezdeményezést, s csak akkor hajlandó előrelépni, ha kézzel foghatóan meggyőződött arról, hogy az előrelépés hasznára válik.

A termelési módszereiben és művelődésileg elmaradott falu óriási „tehertétel” a szocialista fejlődés szempontjából. Angliában például egy- csapásra megoldható a mezőgazdaság problémája, itt már elvétve sem akad kisparaszti nadrág- szíjparcella.

Nem egyszer megsértettük az önkéntesség elvét, lehetetlen módszerekkel űztük-hajszoltuk a parasztot a közösbe, nem törődtünk az egyéni meggyőzöttséggel. A cél helyes volt, de a nemes cél helyes, célnak megfelelő eszközei csak papíron léteztek, a gyakorlatban durva, a parasztságot sértő módszerek divatoztak.

De lapozzunk csak bele az angliai kapitalista mezőgazdasági „kollektivizálás” módszereibe. Elborzadva olvassuk, s a mi sokat csepült (megérdemelten csepült!) módszereinkkel össze sem hasonlíthatók. Néhány évtized alatt sokmillió földművest juttatott koldusbotra a kapitalisták feneketlen éhsége. „A juhok megették a parasztokat!” — írta a korabeli krónikás. Az országutak megteltek koldussorsra kárhoztatott parasztokkal, tömegestül vándoroltak a városokba, hogy munkához jussanak a hatalmas textilgyárakban. Drákói törvényeket hoztak az elharapódzott tolvajlás ellen, a földjükről elvert farmerek zsivánnyá züllött bandái városokat tartót*

tak rettegésben. Hadseregnek beillő büntető expedíciók indultak a rablóbandák kézrekerí- tésére. De végül mégis * a jellemek érzékenyebb pontjainak, csak győzött a kapitális-f nem sérteget, csak simogat, csik- m aondol arra. hogy a vi- 5 landoz, hogy kijósoljon az ember

zsebéiből néhány forintot;

Lecsapott tenyeremre s böngészni kezdte az élet és a halál vonalait.

— Maga halhatatlan; Nézze csak ezt a barázdát! Ez az élet útja, s az út olyan hosszú, hogy lefut a tenyérről. Ez meg a halál vonalai Hitvány kis vonal, elvesz a másik mellett.;. Sokat csalódott. Sebaj — újjongta önfeledten —, van egy nő, alki már régóta figyeli, fülig szerelmes magába, s ha majd egymásra ismernek, lesz akkor boldogság.. ;

(Csak hallaná ezt a feleségem, majd adna ő nekem boldogságot!)

— Jésszus Mária! — kiáltotta, amint ujja végigcsiklandozta egyik

ta „jogrend” és senki nem gondol arra, hogy lághírű angol gyapjúszövetnek milyen rettenetes előtörténete van.

M

i nem kívánjuk könnyel, tönkretett emberéletekkel elcsúfítani kollektív mezőgazdaságunk előtörténetét. Az ellenforradalom után megmaradt, vagy újjáalakult termelőszövetkezetek már teljes mértékig az önkéntesség alapján állnak. A mezőgazdasági termelésben beálló változások művelődési következményekkel járnak.

A traktor és az egyéb mezőgazdasági gépek nem- J csak az „ősmagyar” ugart törik fel, új szociális ta eszmék és igények alá szántják a paraszti tu- + dat „begyepesedetf’ talaját. A szocializmus föl-* ismert lehetőségei felbolygatják a feudális beál- + litottságú falu rendjét, más lesz az élet s a ke-% nyérgond megszűntével, művelődési lehetőségek t után néznek a ma még látástól vakulásig% dolgozó parasztok. t

A gombamód szaporodó községi kulturottho- % tehyérmezei barázdámat. — Mióta nők, a kulturális igényesség rohamos növekedé-t kétlábú vagyok, nem láttam ilyet; sét tükrözik. Az a tény, hogy ma ilyesmire ist Ember! Maga a szerencse gyer- telik a falunak és az országnak, legfényesebb bi-t meke! Nemsokára annyi pénz üti zonyítéka a falusi életszínvonal emelkedésének.t a markát, hogy nem tud majd mit Az elmúlt 12 év eredményeit nem lehet letagad-* kezdeni vele..; ni a magyar falu arculatáról. Minden új ház,* (Az bíz jól jönne! — S a jóslat iskola, kulturház, az emberek megnövekedett* ópiumos ködén át már láttam a igényei — a 12 év eredményességét igazolják.* felémáradó százasok pirosló köte- Az ember anyagias ahhoz, hogy kulturális kiadá- ♦ geit;..)

sokba verje magát, először meg kell teremtsél A JÓSASSZONY kezébe nyomáéig anyagi körülményeit, s ha mindezek utáni tam utolsó kétforintomat. Hazasiet- fölöslege van, arra költi, amit szintén fontosnak\ tem. Kunyeráltam az asszonytól tartja művelődésre, s manapság sokat költünkt 3.30-at és rohantam a totó zó baj ily nemire. I Alkalmat kell adni a szerencsének,

TT enyér és virág — a két fogalom egymástóit hogy beteljesüljön a jóslat, — gon- elválaszthatatlan. Ahhoz, hogy az ember i dől tam izgatottan. Remegő kézzel* egészen emberré legyen, a kény ér probléma vég-1 de magabiztosan töltöttem ki a totó- leges megoldására van szükség. Minden jel arra* szelvény rubrikáit. Most nyerni mutat, hogy gyors iramban haladunk arrafelé. ♦ fogsz — hallottam a bensőmből fel- Az emberek fogékonyabbak a szénre, a jóra.♦ harsogó biztatást. egyre nagyobb a kultúra iránti érdeklődés, több* És nyertem — tapasztalatot. S a virág az életünkben — mert több a kenyerünk. J már nem hiszek a jósltaiéban.

Gulyás Mihály gm»