Észak-Magyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-07 / 157. szám
Vasä&i&Ki 1957. flak» % ?S2AKMAGYARO«äS5AG s Csodakezűben Sl/i cmdhatom, alaposan megizzad, Jfl az ember ebben a kutya rae- ^ legben, ha egy kis csodát akar látni. Jól kinézte magának a helyet a Csoda! Kisgyőrben a Marsaiké Jani bácsi portáját választotta. Aki nem ért a turisztikához, ne is kísérletezzen. Azaz mégis, hiszen a Csoda bűvös ereje megoltalmazza attól, hogy a zegzugos kaptátokról a kocsiútra pottyanjon a magasból és idő előtt a nyakát törje. Látnád csak, az idősebb korosztály milyen egyensúlyozó ákrobatasággál baktat jelfelé a sziklás ösvényen... Szuszogásuk valóságos szélvihart kavar a környéken. S ha netalán a kocsiúton hálad- tádban fejbekólint a jeniről alázúduló kőzápor, ne gondold, hogy a mennykő csapdos beléd... Tudd meg, ilyenkor a csodanézők libasora töri magát a színhely jelé, s csetlő-botló lépteik nyomán lavinaként zúdul le a, kőrengeteg a meredek domboldalról. De nem is ez a baj. Hanem a kételkedők!... Akik csak mosolyognak c dolgon. Nem akarják az istentelenek elhinni a csodát! Csakhogy Marsalkö Jani bá’ nem ojz az ember, akit könnyedén meg lehet ingatni elvi szilárdságában. Következetes, akár Galilei, aki még az utolsó percben is így kiáltott: Eppur si muoue! — És mégis mozog a jöld! — No, ha Galilei így — gondolta az öreg Marsaiké — én sem különben! Majd én is bebizonyítom, hogy mozog... / És munkához látott. Levelet menesztett a hajdudorogi egyházmegyei főhatósághoz. A válasz felbőszítette. Homlokára csapott: hopp! ez aztán a gondolat! Az újabb levél az Észak- magyarország szerkesztőséghez ^ címeztetek. »Tessenek eljönni — írta — meggyőződni, és leközölni az igazságot.« Elmentünk. Hogy megértsük a Csodát, el kell mondanunk az eredetét. Van annak már öt esztendeje, hogy Marsaiké János a miskolci »zsibin« jártában meglátott egy -ivagyobbacska Mária- képet. Megtetszett neki. Rövid alkudozás után az eladó markába csapott: áll a vásár! Egy ropogós százas ellenében gazdát cserélt a kép. Haza- title. Felakasztotta a falra, a legszebb helyre. A Mária-kép öt évig egy kukkot sem szólt, kizökkenthe- tetlen nyugalommal szomorkodott a falon, Ámde tavaly, karácsony hetében, a zűrzavaros idők kellős közepén egyszeresük..: No de hadd mondja el a szemtanú. — Állok az ablaknál. Hirtelen megborzadok. Mária rámnézett!!! Megyek az ajtó jelé — kisér a szemével. ;. Aztán hol az égre néz, hol énrám. Hűha! — töröltem meg gyöngyöző homlokom — ennek jele se tréfa! Gyorsan valami ülőalkalmatosság után nézek, mert hirtelenjében nagyon ülhetnékem támadt. Még ilyet! Ez valami égi jel lehet — gondoltam. — Másnap délután megismétlődik az eset. Szólok az ismerősöknek, Jönnek, nézik. Kérdem, látják-e? Az egyik veti a keresztet, a másik hümmög, a harmadik rázza a fejét. — Aztán elterjedt a hír. Azóta egymásnak adják a kilincset a csodanézők. 3 gy történt. És most én is nézem a Mária-képet. Sötétszőke haj úszik a glória- fényben, telt-kerek fehér arc, pár nős kezek, szépívű ajak. Nagyon szép kép. Nézem a szemét. Kék. Jobban nézem, szinte erőiködök belé — semmi. Pillantásra sem méltat... Oldal- balököm a gépkocsivezetőt. — Látja? — Mit? — kérdi. Semmit nem lát, csak a mozdulatlan képet. — Nem mindig mozgatja — kiáltja a fülembe a szikár Marsaiké. Hangosan beszél, süket. — Csak néha, főleg, ha sokan vannak az oltár előtt. Behívom a szomszédokat. Már ott ácsorognak az ajtóban, kíváncsian leselkedve, mit szól a »hivatalos ember« a Csodához. — De hiába a sokadalom, Mária szeme meg se rebben. — Látták már? — érdeklődöm. — Láttuk. Szinte minden nap. De még soha nem mozgatta. — Humbug az egész — kuncog egy asszony. Majd Marsaikéra sandít. — Bogaras az öreg... Az öreg pedig ott ücsörög a lócán és ájtatosan szemléli a Mária-képet. A rögtönzött oltáron gyertyák égnek. Köröskörül friss virág. A csodanézők hozták. Papírra írok néhány szót. Mit válaszolt a püspök? Felteszi cwkkerjét és olvassa. Kezembe nyomja a levelet. »A lakásán lévő Márm-képpel kapcsolatban Püspök Atyánkhoz intézett soraira válaszolva szeretettel kérjük, hogy kerüljön minden feltűnést a kép tiszteletével és igyekezzen hallgatni arról, mert az ilyen dolgokkal a szentek soha nem dicsekedtek. Hallgasson erről az ügyről és oszlassa el onnan a kíváncsiskodókat:. Nyíregyháza, 1957 február 27. Püspök tJr Önagyméltósága külön megbízásából: t s * nagyprépost.« Körülnézek. Meglátom a »jelenléti ív«-et. íme: »Tanúk, akik láttuk a Marsalkö János házában a Szeplőtelen Szűz Anya képén a szem fordult és mozgott.« Egymás alatt sorakoznak a nevek.- Horváth Piroska ref., Bihari Gyuláné kath., Selék Ilonka kath.. Nagy Gyula ref., özv. Begál Jánosné kath. — és még sokan. íjból nézem a Mária-képet. A ( fy! szemét. Tudomást sem vesz a jelenlévőkről. Ügy látszik, rossz napot fogtunk ki... Marsalkö a fülembe kiált: — Pedig mozgatja. . i Csak most nem... — Ez is olyan, mint a rakacai — súgja egy fiatalasszony, gyerekkel a karján. — Az milyen? — kérdem. — Akkor mutatja magát, amikor csak Marsalkóné látja. — Majd ma- gyarázólag hozzáfűzi: — A felesége Rakacán él. Különváltak. Tavaly neki jelent meg Mária az erdőben. Akkoriban az a csoda is nagy -port vert fel. Aha! — gondolom s az öregre sandítok. — Tálán a konkurrencia? ... És Marsaiké, mintha megérezné a kételyt, másra, de az ő igazának bizonygatására tereli a szót. Kicsiny Mária-képet mutat. Rajta fettelt betűk: Madonna déllé lacríme. A köny- nyező Madonna. — Egy asszony hozta. A fia Olaszországban pap. Ottm egy kápolnában történt a csoda. Ebben aztán igazán nem lehet kételkedni. Ha ott lehet, itt .miért ne? Szóval megdönthetetlenek az érvek. Mármost azonban, hogy teljesítsük Marsalkö kérését? »írják meg a valóságot« — l<érte levelében. Viszont hiába nézem Máriát, hogy csak egyszer, egyetlenegyszer vesse rám kék szemeit — meg se moccan. Jó, rajtam ne múljon. Bennem meg volt a jó- szándék ... Még egy próbálkozás az ajtóból. Semmi. Mária rendületlenül vizsgálja a mennyezetet. Eppur si muove! Ügy látszik, Galilei a győztes. Mert a föld mozog. S elbírja a hátán az ilyen csodákat és a csodahívőket. Mária szeme azonban mozdulatlan. De azért mégis csoda ez. Csoda, hogy az atomkorszak küszöbén még mindig vannak, akikre nem hatott a tudomány és babonásan hisznek a meg foghatatlanban... Búcsúzom. Az öreg a fülembe kiált: — Miskolcra? Ö da. Félnapra bezárja a csodát, magára hagyja. Felkapaszkodik a hátsó ülésre egy kosár szárított gombával. Kell a pénz. A csodával nem lehet jóllakni. Ezt az öreg is belátja. Ö is van eny- nyire materialista ....... PORTRÉ Valamikor még szidta azt is, aki az írást kitalálta, mert mióta az iskolából kinőtt, a betűt hogyha látta, keserű lett a szája ize, mert bajt jelentett, újabb átkot, amiből néki „jaj” jutott csak, amiből hasznot sose látott. És néha, ha az öreg naptár sárga szárnyait lapozgatta, vad idegenként meredt rája az elfelejtett betűk arca. A könyv idegen, fölös jószág volt, mert a pénz kenyérre kellett, meg néha egy-egy olcsó fröccsre, s a tudománynak befellegzett. Így nevelődött mord öreggé, aki mindenbe belefáradt, fásult közönnyel, üres kedvvel, s nem hallgatta a prófétákat. Hogy kalapácsát már letette, s az unokáját könyvre fogták, perelni kezdte deres fejjel, betűkkel vívott háborúját. Tgy leltem rá egy délutánon, a fényben csendben ült, egyedül, a sorok hátán ujja szántott, Hollöházi majolikák A hollóházi porcelángyár nem régen ünnepelte fennállásának T25 éves évfordulóját. Ez alkalomból kiállítást rendeztek a gyár múltját tűkA röző régebbi készítményekből. Képsorozatunk a kiállított tárgyak egy részét mutatja be. Porcelántárgyak 1905-bő.' A kiállítás egyik legszebb vázája Na melyiket választod? — Mind a kettőt... A legújabb készítmények BŐSÉGES volt a vacsora. Ital. Az asztalok köré egyre több vendég ült le. A zenekar közben dzsesszé alakult át. A csillárok szórták a fényt. Ez hát, amiről annyit mesélt neki Petró és a Jim... De kár, hogy azok nem lehetnek itt. Hátha egyszer... Talán az új barátja segítségével. Pezsgőt töltöttek neki: bécsi pezsgőt. Közben elmesélte barátjának egész életét. A lopást is. De a nőkről hallgatott. Az megértőén bólogatott. A rendőrségi dolgok hallatára meg sajnálkozó pofát vágott. Ferinek szédült a feje és fájt a gyomra. Sok volt ez neki egyszerre. Meg is mondta, hogy aludni szeretne. Barátja. megértőén mosolygott szarukeretes szemüvege mögül. Felment vele együtt a liften. Gyönyörű hálószobába vezette. Meztelen szobordíszek. Nagy tükör és drága fehérselyem ágyhuzat. Szédítően hatott rá mindez, egyelőre fel sem tudta fogni, mi történt vele. Alig feküdt le, egy pillanat alatt elaludt. Kora reggel ébredt. A szoba nyitott ablakán szél mozgatta a függönyt. Az ablak előtt embermagasságú pálma. Jót aludt. Dúdolgatni kezdett. Nem nótát, csak úgy, jókedvében. Körülnézett a szobában. Az asztalon tömény italok. cigaretta. Odébb több, finom fehér papír, selyembélésű boríték. Mellette ezüstvégű töltőtoll. írni kellene haza, gondolta. Macskaléptekkel jött egy pincér és Feri elé tartotta mély meghajlással az italos tálcát. Fehérpálinkából ivott, jól esett nagyon. Megköszönte. Aztán jött végre Montágh is. Előzékenyen érdeklődött, hogy aludt. Rövid beszélgetés után közölte Ferivel, hogy írhat szüleinek és megmondta a pontos címet is. Feri felkelt és elkezdte írni a levelet. Vagy három papirt tépett össze. Nem tudta, mit írjon. Végül mégis elkezdte. Drága Szüleim! Ne aggódjanak értem. Nagyon jól megy sorsom.. Szebb házban lakom, mint a debreceni Arany Bika. Édesanyámnak hamarosan megküldöm a pénzt. Nem volt más választásom, ezt a lépést meg kellett tennem. Az Utóbbi hónapokban soka* vágytam erre az életre, erre az életmódra. Itt igazi jólét van. Csókollak benneteket és az ismerősöket. Fiatok, Feri. Jókedvűen dörzsölte össze a kezét és leragasztotta a levélborítékot. így élt napokon át. Mintha csak álmodna, egy hihetetlennek tetsző, gyönyörűszép álom. Az este már táncolt is. Ezután minden este lesz bőséges vacsora, ivászat, nő, minden ... Minden reggel írt haza szüleinek, Petrának, Jimnék, ragyogó dolgokat a bécsi életről, bele-belemarva elhagyott hazájába. A gumibotnak már a nyomát is elfelejtette. Nyakig merült az új, az ismeretlen életbe. Egyik este Montágh bement hozzá és így kezdte: — Arra gondoltam, hogy megbeszélek valamit magával. Maradjon itt örökre. Nincs senkim. Ha kedve tartja, időnként elutazhat külföldre. Gondolja meg. Amit itt lát, mindennek második tulajdonosa lehet. S bizonyára előbb-utóbb örököse is. FORGOTT A SZOBA Ferivel. Lüktetett fejében a vér. Hát mégis igaz, amit odahaza hallott. Hogy ha szerencsét akar az ember, ha gazdag akar lenni, menjen nyugatra, íme, itt áll a szerencse kapujában. Nézte öreg barátját, majd maga sem tudta miért, de hirtelen megölelte az öreget, és nicsak, az is őt, szinte mint két vérrokon, úgy szá- joncsokolták egymást. Hosszan, mint a szerelmesek., A vacsorát már úgy rendelte, ahogy az. öreg barátja. Beszélt bele a levegőbe, miközben a pincér hajlongott mögötte. Ez a pincér beszélt magyarul, ha törve is, érteni jobban értett. A többi egy kukkot se. Ferit felgyújtotta az ital, dudorászott, d,anolt. Be is csípett. Az öreg űr folyton kínálta. Hol az asztalon nyugvó kezét simogatta meg, hol a karját szorította. Még jól is esett ez a fiúnak. Jól szórakoztak. Azt már nem tudta, hogy a szobájába hogyan jutott fel. Elaludt Az öreg jótevő meg csak erre várt. Szépen levetkőztette Ferit meztelenre. Lehúzta a redőnyöket. Meggyujtott két éjjeli lámpát. Az egyik piros, a másik lila fényt adott. A két fény együtt különös, izgalmast reszketeg pírba vonta a fia-i tál férfitestet. Az öreg eltör* zult arccal, tikkadt ajakkal bo* rult rá és csókolta, ahol érte. Feri felébredt. S amikor felfogta, hogy mi történik velet a lélegzete is elállt az indulattól. Minden porcikája csordul■* tig telt utálattal, megrándult, összehúzódott, mint a csiga. Gyorsan józanodott. És amikor a másik élesen felnézett rá, arcon rúgta, ahogy csak tudta. Az öreg nekirepült a tükör* nek. Az darabokra tört nagy csörömpöléssel. Az öreg egy darabig csak bámult Ferire zavartan, ijedten, de mikor azt látta, hogy a fiú pizsamát kapkod magára, dühösen riká■* csolta: — Mars ki, te büdös disznó! — Szégyellje magát, vén hülye! HOZZÁFOGOTT öltözni, de az öreg, nagynehezen ősz-* szeszedte magát, fölegyenesedett és gyűlölködve sziszegte: — Tegye le azt a ruhát. — Megnyomott egy csengőt é9 csodálatosképpen egy pincér már hozta is a Feri régi göncéit tépett, nyúzott rongyait. — Ez a magáé — mordult Ferire. A pincér fenyegetően állt az ajtóban. — Megyek a rendőrségre — legyintett a fiú az majd ellátja a maga baját. A nyugalmazott vezérőrnagy úr otrombán röhögött: — Oda aztán jó helyre megy... Itt van Müller úr, akit maga az este kémkedésre akart rávenni. — Hazugság!. Hisz beszélni sem tudunk egymással. — Müller úr tökéletesen ért magyarul, maga ezt akarta kihasználni. Én hívom a rendőrséget, ha nem takarodik, de azonnal... — NE FÉLJEN, megyek. Ehhezképest a rendőrségi fogda paradicsom. Szép élet, gyönyörű élet ez a maga élete. Tartsa meg magának. — Behunyta a szemét, hogy ne lássa tovább a vén disznót, olyan émelygés, olyan hányinger vett erői rajta, amint szemébe nézett, az a vén aszott karvalypofa. Gyalog indult el lefelé a lépcsőn. Már nem■ ülhetett a liftbe. A pincér a kijáratig kisérte. Mikor kívülkerült a szállón4 visszafordult és a pincér felé köpött. Aztán útnak indult -más gint a bizonytalanság felé. Csalódottan^ elkeseredve. (Folyf-atjult,) 9 9 MAKAI KÁROLY: \ “ | ^ REGÉNY
