Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-30 / 151. szám

4 e§ZAKMAGYARO»SZÁG Vasárnap, 1957. június Jfc. A társadalmi tulajdon védelmében A városi ügyészség a alapokban ankétot rendezett, amelyen több vállalat igazgatója és jogtanácsosa je­lenlétében dr. Lipták János városi ügyész előadást tartott a társadalmi tulajdon időszerű kérdéseiről. Az előadást vita követte. Mivel a társa­dalmi tulajdon megőrzése és tokozott védelme közérdek' a hallottak alap­ján néhány foin-tos kérdésről tájékoz­tatjuk az olvasókat. Stabil gazdasági rend — erős politikai hatalom mikor az ellenforradalom be­látta, hogy a fegyveres harc­ban vereséget szenvedett, taktikát változtatott: rombolt, rabolt, több helyen szétzüllesztette a termelőszö­vetkezeteket és általános sztrájk­hirdetéssel próbálta megakadályozni a termelést, számolva azzal, hogy ha megáll a vérkeringés, az elégedetlen emberek között nagyobb teret talál­nak politikájuknak. A stratégiai cél ez volt: megrendíteni a társadalom alapját, a gazdasági rendet, s ebből következően megkaparintani a poli­tikai hatalmat. E példa bizonyítja a marxizmus igazát, azt, hogy: minden társadalmi berendezkedést, a berendezés jelle­gét és osztálytartalmát a gazdasági rend határozza meg. Akié a termelő­eszköz — azé a hatalom. A termelő- szövetkezetek szétoszlatásával, a gyáripar megbénításával kizárólag a hatalom kérdését akarta eldönteni az ellenforradalom: vissza • a kapita­lizmushoz! A Magyar Szocialista Munkáspárt és a munkás-paraszt forradalmi kormány éppen azért ta­nácsolta a termelés mielőbbi meg­kezdését, hogy a munkásosztály ne veszítse el gazdasági bázisát. A rend helyreállításával biztosította a nép számára a szocialista tulajdonit, mint & hatalom gyakorlásának legfonto­sabb tényezőjét. Tizenkét esztendő alatt sok és cso­dálatos eredményhez jutottunk, de a vagyonunk megőrzése tekintetében még mindig keveset tettünk. Főleg beszéltünk és nem cselekedtünk. A kapitalizmusban csak magántulajdon létezik. Az pedig szent és sérthetet­len! Az állam — amely nem egyéb, mint az uralkodó osztály erőszak- szerve. — teljes szigorral sújt le arra, •ki megsérti a magántulajdonit, más szóval1: lop, csal, sikkaszt, herdál. A mi szocialista társadalmi rendünk­ben kétszeres szigorral kellene fele­lősségre vonni azokat, akik gazda­sági visszaéléseket követnek el. hi­szen nálunk nem egy ember tulajdo­náról, hanem a közösség vagyonáról van szó. Aki a mi országunkban top, az megcsalja önmagát, s közvetve és közvetlenül aiz egész 'társadalmat. Népköztársaságunk Elnöki Taná­csa 1950 július 14-én életbeléptette a 24. számú törvényerejű rendeletet, utalva az alkotmány 59. paragrafu­sára, amely minden állampolgár kö­telességévé teszi a társadalmi tulaj­don védelmét Ez nemcsak azt je­lenti, hogy senkinek nem áll jogában véteni gazdaságunk ellen, hanem azt is, hogy a vétkezőt meg kell akadá­lyozni elsősorban a szocialista morál, másodsorban pedig az elégtétel se­gítségévek Milliókat lopnak ki a zsebünkből! A z ellenforradalom rengeteg gaz­^ dasági kárt okozott. A mi­előbbi talpraálláshoz a gazdasági ja­vak tömegét kell termelnünk, és­pedig deficitmentesen, úgy, hogy a termelés arányban legyen a bérezés­sel. A deficit ma még több vállalat­nál elég tekintélyes. Hozzájárul eh­hez mée. 'hogy az állampolgári fegye­lem lazulásával sok a visszaélés. Ennek pedig pontot kell tenni a vé­gére. A sikkasztások és lopások ^éntortéke tűrhetetlenül nagy! Szem­léltető ül néhány példát: A városi ta­nács pénzügyi osztálya revíziót tar­tott a Miskolci Építő és Lakáskar­bantartó Vállalatnál. A visszaélések­ből származó összeg több millió fo­rintot tesz ki; Székely István, az Észak magyarországi Áramszolgáltató Vállalat volt pénabeszedője két éven át fosztogatta a társadalmi tulajdont — büntetlenül! A kár: 18.762 forint; Tóth Józsefné, a Miskolci Háziipari Szövetkezet elnöknője »igazgatói alapra« 20.423 forintot zsebelt be; Elek Gyula és Sarkadi • Bertalan, az Üzemélelmezési Vállalat egyik diós­győri cukrászdájának vezetői 67.402 forintot sikkasztottak. Képzeljük el, mi lenne az oi-szág- gal, ha a nemzeti jövedelem ilyen te­temes összegeit sokan lopkodnák. És sajnos, meg kell mondani — elég so­kan lopkodják. De miért? Többek között a bajok három eredőjére uta­lunk. A szocialista mar ál szellemében neveljünk ! jYI inden embernek meg kell érte­1 nie, hogy a szocialista tulajdon ellen elkövetett bűn — <a legnagyobb bűnök egyike. Nem is kezelhető »egyszerű« bűnként, hiszen komoly politikai kérdésekkel függ össze. Aki top, az egyben akadályozza az élet- színvonal növekedését, márpedig ez a párt politikájának egyik igen fon­tos része — a dolgozók érdekében. A tolvaj tehát a közös politika ellen vét! Természetesen nem megyünk sok­ra a kategorikus kijelentésekkel. De a kiinduló pont mindig ez: közérdek. Éppen ezért a társadalom legszéle­sebb rétegeiben ki kell alakítanunk a szocialista morált. Ehhez számos lehetőségünk van. A bajok preventív megelőzése szempontjából nagyon hasznosaknak bizonyultak a társa­dalmi bíróságok (amelyeket jó lenne mielőbb újból életre hívni), a népi ülnökök beszámolói, akik tárgyaló- termi tapasztalatukból elmondták, kit és miért büntettek meg. A szocialista morál kialakításában jelentős szerep jut a vállalatok igaz­gatóinak. Sajnos, legtöbb esetben »érző szívükre«, humanitásukra hi­vatkoznak és sok fegyelmi ügybén szubjektív érzéseik alapján dönte­nek, ahelyett, hogy a munkatörvény­könyv megfelelő szakaszait alkal­maznák. Alkalom szüli a tolvajt — tartja a közmondás. Márpedig ha li­berálisan kezeljük e kérdéseket, nemhogy szűnne, de sokasodik a visszaélések száma és nagysága. El­addig, hogy a vétkező vérszemet kap, nagyobb lopásokra, visszaélésekre »vállalkozik« —- s akkor már nincs megállás. Lehet, a liberalizmus elő­ször csak a társadalmi bíróságokhoz vezet — de később okvetlenül a bör­tönbe. Hatékonyabb ellenőrzést! V alter Imre, a Miskolci MÁV ’ Járműjavító Üzemi Vállalat beszerzője nemrégiben fekete üzle­teket »csinált« a cukorral és a be­szerzett élelmiszerekkel. Néhány ki­logrammos súlykülönbségnél a vál­lalat vezetői gyanúsnak találták a dolgot. Az alapos ellenőrzés vetett véget á további tolvajlásnak. Ez a helyes! A rendszeres és ala­pos ellenőrzés megakadályozza, hogy a 'bűn elharapózzék és súlyosabbá váljon. Egyidejűleg figyelmeztetés is: ne lopj, mert úgyis észrevesszük! Ha az előbb említett példák esetében megtörténik a kellő ellenőrzés, keve­sebb lett volna a kár — és kisebb a büntetés. (Félreértés ne essék: kicsi vagy nagy — végeredményben bűn, ami büntetendő!) Sok gazdasági vezető nagyon hely­telenül teszi, amikor ellenőrzése so­rán fényt derít valamely cselek­ményre és azt »suba alatt« elintézi. Az ilyen ellenőrzés — még ha az il­lető meg is kapja a megérdemelt büntetést — egyáltalán nem nevelő hatású. A visszaélésékről mindenki­nek tudomást kell szereznie. Értekez­leteken vagy egyéb összejövetelen a nyilvánosság elé kell tárni, hogy a p.éldából mindenki okuljon. Másrészt azzal a céllal, hogy minden dolgozó megvetése sújtsa a bűnözőt és érez­tesse vele: én elítéllek ezért a tetted­ért. Legyenek szigorúak a bírák ! A mi társadalmunkban a bűnö- zőt nem csupán azért zárják börtönbe, hogy elégtételt vegyenek rajta. A börtön a nevelés olyan esz­köze, am irt csak azzal szemben alkal­maznak, akinek más mód már nincs a megnövelésére. Viszont ennék a büntető-alkalmazásnak is meg van a maga feltétele. A bűnösnek éppen a kiszabott büntetés nagyságából kell megértenie, hogy mekkorát vétke­zett. Ha a büntetés nem áll arány­ban az elkövetett bűnnel, akadhat sikkasztó, aki így vélekedik: mi ez a hat hónap — megér — mondjuk — tízezer forintot. Az ilyeneknél álta­lában az erkölcs nem mérvadó, arra nem is lehet apelélni. Jól fontolja meg minden bíró — figyelembe véve a törvény vonatkozó paragrafusait és a vádlott egyénisé­gét, lelki alkatát, felfogóképességét —, hogy milyen esetben ítélkezik ne­velő módon, ügy hisszük, a büntetés kiszabásánál — legalábbis sok eset­ben — nem mindig az a perdöntő, hogy valaki mit és mennyit lopott, hanem elsősorban az, hogy mit ártott a köznek. Ezt kellene éreznie a bű­nözőnek is. Ha a bíró az ítéletével ezt nem tudja megértetni — a bün­tetés nem több megtorlásnak Segítsük az igazságszolgáltató szerveket ]VJ inden társadalomnak meg vam- nak a labilis egyéniségű poü- t gárai. A miénk sem mentes tőlük. A kapitalizmusban az ilyen hajlamú embereket egyszerűen elintézik: bör­tönbe csukják. Nálunk a fő cél a jel­lem átformálása. A gazdasági veze­tők azonban sok esetben azért nem tudnak kellő eredménnyel dolgozni ebben a vonatkozásban, mert — mondjuk meg — nem értenek hozzá. Mégis, nagyon kevés esetben keresik fel az ügyészséget vagy jogtanácso­saikat, pedig felettébb hasznos in­strukciókat kaphatnának. Ezért ke­rül sok vét,kés olyan bűnnél a bíró­ság elé, akit egyszerű fegyelmi úton megróhatnának, mások pedig meg­menekülnek a bíróságtól ;— holott megérdemelnék. Hasonló a helyzet a környezet viszonylatában, is. Sok munkatárs szemethuny társa bűne láttán, holott, ha idejében — és jó­indulatúan — jelentené az ügyet az igazságszolgáltató szervek felé: segí­tene a vétkesen, mivel gátat vet na­gyobb bűnei elé, s egyszersmind használ a közérdeknek. Sajnos azon­ban, az ilyen jóindulatuakat »spicli­nek«, »'besúgónak« ítélik el a szűk- látókör űek, mondván: mit ártott ne­ked, nem &. tiédet vette el. Igaz, nem ; az . övét, hanem mindenkiét. De az a bizonyos »0« is, meg a szűklátókö- rűek ős az állam polgárai. Ha szemet hunyunk a bűnök felett, bizony, mindannyiunk kamrájába kevesebb jut -.;: Gondoljuk csak el: nemhiva­talos adatok szerint a nemzeti jöve­delem mintegy 30 százaléka vész kárba a tékozlók »jóvoltából«. Mi mindent lehetne venni vagy építeni abból a 30 százalékból! Jól fontoljuk hát meg a dolgot! <cs. 1.) Miskolc színháza és a klasszikus zene Miskolc kulturális élete iránt ér­deklődők várakozással üdvözlik . a Miskolci Ünnepi Hetek rendezvé­nyeit. A gazdag program egyrészt be kívánja mutatni városunk művészi életének színvonalát, másrészt min­den alkalmat fel akar használni arra, hogy a figyelmet, érdeklődést és sze­rető tét az átépítés alatt álló színhá­zunkra fordítsa; Városunk kulturális életének elvá­laszthatatlan tartozéka a színház, amely 100 évvel ezelőtt is Miskolc áldozatkész polgárainak »színházi kölcsön részvét-lapjai« segítségével épült meg. Azóta otthonra talált benne a színjátszáson kívül a klas­szikus zene is. Ha vannak Miskolc zeneéletében fényes lapok. mint •hogy vannak, ezek' összetartoznak a színházzal, amely a jeles alkalmak­nak hajlékot adott. Miskolc kultúrá­ját előbbre vinni akaró nemes szán** dékok és buzgó törekvések izgalmá­tól volt sokszor forró nézőtere. A színház deszkáiról indulták el olyan megmozdulások, amelyek a kiasz- szikus zene ápolása szempontjából Miskolcnak zenetörténeti helyi ér­demeket jelentenek. A miskolci zeneiskola első igazga­tója, Lányi Ernő, színtiszta miskolci erőkkel már 1904-ben bemutatta a város kultúrát szerető polgárainak Mozart örökbecsű Requiemjét. Zsú­folt nézőtér előtt óriási sikerrel. A színház deszkáin zúgtak, höm­pölyögtek Beethoven egyáltalán nem vallásos tendenciájú Krisztus orató­riumának fenséges dallamai az első Miskolci Filharmonikus Zenekar be­mutatkozó hangversenyén, 1923-ban. Világjáró művészek: Hubermann, Jean Marie Darrée, D‘Albert, Helge Lindberg, Jadlowker, Zathureczky. Dohnányi, Fischer Annie sikerálio­másainak egyike volt színházunk. A magyar operaénekes gárda nem egy tagja itt kezdte el később oly híressé lett pályáját, mint a híres Wagner-énekes Pilinszky Zsigmond, vagy neves tenoristánk, Halmos Já­nos. A színház karmesterei a múltban és jelenben elindítói voltak Miskolc legjobb zenei megmozdulásainak. Se­gítségükkel jött létre 1923-ban is és 1951-ben is a filharmonikus zene­kar. Mindezek csak apró mozaikok a 100 éves színház életében, de élénk bizonyítékok. Várjuk színházunk fő­építését, mert azóta »kicsit« otthon­talanok a Múzsák. Reméljük, nem kell 10 évet várnunk, mint elődeink­nek 1847-től 1857-ig. S hogy ne kell­jen addig vámunk, segítsük mind­nyájan nemes ügyét. ZALÁN IRÉN ÉPÜLNEK A BÁNYÁSZLAKÁSOK PARTUNK ÉS KORMÁNYUNK határozata értelmében ezévben 10.000 bányászlakást kell felépíteni az építőipar dolgozóinak. Ebből, Bor-1 sód megyére 3000 jut. A nagyszabású bányászlakóház-építési program végrehajtásában számos vállalat igen derekasan vesz részt. Legnagyobb feladata a Bányászati Építő Vállalatnak van, amelynek ezévben mintegy 700 lakást kell átadnia derék bányászainknak. Sajószentpéteren március­ban kezdték meg a munkát — itt 434 lakást kell felépíteni. Az új bányász városnegyed tervezése és építése nagy lendülettel folyik, a tervek szerint minden bizonnyal szeptember 6, a bányásznap tiszteletére 90 lakást át is adnak. Az építést Hollósi Richárd elvtárs, kommunista főépítésvezető irá­nyítja. Fáradhatatlan munkáját, az építkezés valamennyi dolgozójának lel­kes tevékenységét igazolják az alábbi képfelvételeink is: Uj utcasor, mely csupán már csak tetőre vár. A képen az építkezés egyrésze látható. A lakásépítést két ütemben hajt* ják végre s felvételünk is azt bizonyítja, hogy az alapozástól a fel­menő falakig gyors ütemben épülnek a kétszobás, összkomfortos bányász­lakóházak. Kisgépekkel segítik az építkezés dől gozóinak munkáját. A képen szállító­szalag látható, mely anyagot hord a tető elkészítéséhez^ ■< m. ­i vgr*"—w Habarcskeverőgép segíti az építkezés dolgozóinak munkáját. tőség. A képen a dolgo látásáról gondoskodik az építé&veze* Az építkezés dolgozóinak szociális őzók új étkezdéje látható,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents