Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-28 / 149. szám

r

Wntek, 1957. június 28,

ÉSZAKM AG Y A RORSZ ÄG

5

(Folytatás a 4. oldalról)

VII. Egységes lervezés és megfelelő szabályozás

Egységes tervezés alatt, amiről itt Szó van, a 600 milliós népre vonatkozó egységes tervezést értjük. Amikor terveket készítünk, kidolgozzuk és feldolgozzuk a problémákat, mindig abból a tényből kell kiindulnunk, hogy országunknak 600 millió lakosa van, ezt semmiképpen sem szabad elfelejtenünk. Miért vetődik fel ez a kérdés, vajon akadnak még emberek, akik nem tudják, hogy országunknak 600 millió lakosa van? Ezt tudják, de néhány ember a munkában mégis elfelejti ezt és úgy véli, minél kevesebb az ember, annál jobb, minél szűkebb a tevékenységi kör, annál kedvezőbb. A „szűk kör” elvét követők szembekerülnek a következő eszmékkel:

hozzuk mozgásba az összes pozitív tényezőket, tömörítsünk minden embert, akit tömöríteni lehet és a lehetőségekhez képest változtassuk a negatív tényezőket pozitívvá és állítsuk őket a szocialista társadalom felépítése nagy ügyének szolgálatába. Remélem, hogy ezek az emberek kiszélesítik látókörüket, valóban felismerik, hogy országunknak 600 millió lakosa van, felismerik, hogy ez objektív tény, hogy ez a mi tőkénk. Országunkban sok ember van, ez jó, de természetesen nehézségekkel is jár. Építésünk minden területén gyorsan fejlődik, nagy sikereket ér el, de most, az átmeneti időszakban, amely tele van nagy társadalmi átalakulásokkal, még mindig sok, nehéz probléma akad.

A nehézségek egyidejű létezése és fejlődése szintén ellentmondás. Minden ellentmondást nemcsak, hogy meg kell oldani, de feltétlenül meg is lehet oldani. Irányvonalunk az egységes tervezés és a megfelelő szabályozás. Minden kérdésben, legyen az a gabonakérdés, az elemi csapások kérdése, a munkaszervezés kérdése, a közoktatás kérdése, az értelmiség kérdése, az összes hazafias erők egységfrontjának kérdése, vagy a nemzetiségi kisebbségek kérdése, az egész népet figyelembe vevő egységes tervezésnek ebből a szempontjából kell kiindulnunk, az adott idő

és az adott hely lehetőségeinek megfelelően kell eljárnunk, s

meg kell beszélnünk a megoldást a társadalom különböző rétegeihez tartozó emberekkel, s így kell kidolgoznunk az intézkedéseket a megfelelő szabályozás végett. Semmi esetre sem térhetünk ki az ügy elől, azzal áltatván magunkat, hogy sok az ember, hogy az emberek elmaradottak, hogy az ügy sürgős és nehezen oldható meg.

Vajon az elmondottak azt jelentik-e, hogy az összes emberekről való mindenféle gondoskodás feladatát és minden ügy megoldását a kormány magára vállalja? Természetesen nem ezt iménti. Az intézkedések kidolgozása és megvalósítása sok ember és sok ügy esetében társadalmi szervezetek, vagy közvetlen a tömegek feladata lehet, ök sok jó intézkedést dolgozhatnak ki. De ezt is felöleli az egységes tervezés és a megfelelő szabályozás irányelve. Az ország minden kerületében élő tömegeket és a társadalmi szervezeteket erre az útra kell. irányítanunk

Vili. A „virágozzék száz virág44, a „versengjen száz iskola44 és a „hosszas egymás melleit élés és kölcsönös ellenőrzés“ jelszavairól*

Hogyan vetődött fel a „virágozzék száz virág”, a „versengjen száz isko- la” és a „hosszas egymás mellett élés és kölcsönös ellenőrzés” jelszava? A konkrét kínai helyzet alapján vetődtek fel, annak elismerése alapján, hogy a szocialista társadalomban még mindig léteznek különféle ellentmondások, a gazdaság és a kultúra gyors fejlődésének szükségét érző állam életbevágó követeléseinek alapján vetődtek fel. A „virágozzék száz virág” és a „versengjen száz iskola,” jelszó ösztönzi a művészet fejlődését és a tudomány haladását, ösztönzi hazánkban a szocialista kultúra felvirágzását. A művészetben szabadon fejlődhetnek a különböző for- ■ mák és műfajok, a tudományban szabadon versenyezhetnek a különböző iskolák. Ügy véljük, hogy az egyik műfaj, az egyik iskola erőszakos terjesztése, valamint a másik műfaj, a másik iskola adminisztratív, hatalmi erővel történő elnyomása kárt okoz a művészet fejlődésének.

A művészetekben és a tudományokban a helyes és a helytelen problémáját a művészi és a tudományos körök szabad vitáiban kell megoldani, továbbá a gyakorlati művészi és tudományos munkában.

Ezeket a kérdéseket nem szabad sommásain megoldani. Gyakran az idő próbájára van szükség ahhoz, hogy megállapítható legyen, helyes-e vagy helytelen valami. A történelemből tudjuk, hogy az új és a helyes dolgok az emberek többségénél kezdetben gyakran nem lelnek elismerésre, és csak harc közben, kerülőkkel bontakozhatnak ki. A helyes és jó dolgokat az emberek eleinte gyakran nem ismerik el »illatos virágoknak«, hanem »mérges gyomoknak« tartják azokat. Koperni- kusznak a naprendszerről szóló tanítását és Darwin evolúciós elméletét annak idején hibásnak tartották, és csak súlyos küzdelem után érvényesülhetett. Országunk történelme is ismer sok ehhez hasonló példát. A régi társadalomhoz viszonyítva a szocialista társadalomban gyökeresen különböznek a körülmények az új dolgok fejlődése szempontjából, sokkal kedvezőbbek a régebbieknél. Mégis, továbbra is gyakran megtörténik, hogy új, feltörekvő erőket elnyomnak, és ésszerű eszméket elfojtanak.

Sőt, az új dolgok és jelenségek kibont aközását nemcsak a szándékos elfojtás akadályozza, hanem a helytelen megítélés is. Ezért a művészetekben és a tudományokban óvatosan kell kezelni a helyes és a helytelen kérdését, bátorítani kell a szabad vitát és kerülni kell az elhamarkodott következtetéseket. Meggyőződésünk, hogy ez a magatartás előmozdíthatja a művészetek és a tudományok sikeres fejlődését.

A marxizmus is harcban fejlődött és fejlődik. A marxizmust kezdetben mindenféle támadás érte és »-mérges gyomnak« tartották. A világ sok részén még ma is támadják és még rna is »mérges gyomnak« tartják. Egészen más a marxizmus helyzete a szocialista országokban. De még a szocialista országokban is vannak nem marxista nézetek, vannak marxistaellenes nézetek is.

Országunkban — ha a tulajdonrendszerről beszélünk — alapjában már befejeződött a szocialista átalakulás; alapjában már véget ért a forradalmi időszak széles tömegeket felölelő osztályharca. Mindazonáltal

még megvannak a megdöntött földesúri és kompradorosztályok maradványai, még létezik burzsoázia, a kispolgárság pedig csak most kezd átnevelődni. Az osztályharc még nem fejeződött be. A proletariátus és a burzsoázia osztály harca a különböző politikai erők cezí ál y harca,

az ideológiai osztályharc a proletariátus és a burzsoázia között továbbra is hosszú és bonyolult, időnként igen elkeseredett harc marad.

A proletariátus arra törekszik, hogy a maga világnézetének megfelelően átalakítsa a világot. Ugyanezt teszi a burzsoázia is.

Ezen a téren még amúgy igazában nem dőlt el a kérdés: ki győz és ki marad alul, a szocializmus, vagy a kapitalizmus?

Az egész lakosság és az értelmiség körében a marxisták még mindig kisebbségben vannak.

Ezért a marxizmusnak továbbra is harc közben kell fejlődnie. A marxizmus csak harcban fejlődhet; ez nemcsak a múltban volt így, hanem így van ma is, és változatlanul így lesz a jövőben is.

A helyes dolgok mindig a hibás dolgok ellen vívott harcban fejlődnek. Az igaz, a jó és a szép mellett mindig ott van a hazug, a rossz és a csúnya, és az előbbiek mindig az ezek ellen vívott harcban fejlődnek. Amikor az emberiség mindenütt elveti azt, ami hibás, és mindenütt elfogad egy bizonyos igazságot, akkor az új igazság ismét harcba száll az újabb hibás nézetek ellen. Ez a harc sohasem ér véget. Ez az igazság fejlődésének törvényszerűsége, és így természetesen a marxizmus fejlődésének törvényszerűsége is.

Ki győz és ki marad alul; országunkban a szocializmusnak és a kapitalizmusnak ez a harca az ideológiában még jelentős ideig tart majd és csak később dől el kimenetele. Ennek az a magyarázata, hogy a burzsoázia és a régi társadalomból megmaradt értelmiség befolyása még hosszú időn át megmarad országunkban és mint osztályideológia, még hosszú ideig konzerválja magát.

Ha nem ismerjük fel eléggé, vagy egyáltalán nem ismerjük fel ezt a helyzetet, akikor óriási hibát követünk el, azt, hogy figyelmen kívül hagyjuk az ideológiai harc szükségességét.

Az ideológiai harc különbözik a harc egyéb formáitól: ebben a küzdelemben nem szabad durva, kényszerítő módszereket alkalmazni, csupán az igazság türelmes megvilágításának módszerét szabad igénybevenni.

Az ideológiai harcban a szocializmus ma előnyös feltételekkel rendelkezik. A hatalom alapvető ereje a proletariátus vezette dolgozó nép kezében van. A kommunista párt ereje és tekintélye hatalmas. Bár munkánkban vannak foavatékociságok és hibák, mégis minden igazságszerető ember láthatja, hogy a népet szolgáljuk, hogy az az elhatározás tölt e] bennünket és képesek is vagyunk rá, hogy a néppel együtt széppé varázsoljuk országunkat. Minden igazságos ember láthatja, hogy már óriási sikereket értünk el és a jövőben még nagyobb sikereink lesznek. A burzsoá elemeknek és a régi társadalomból származó értelmiségnek túlnyomó többsége hazafi érzelmű: kész szolgálni a hétmérföldes léptekkel fejlődő szocialista hazát és tudja, hogy ha hátat fordít a szocializmus ügyének, ha elszakad a kommunista párt vezette dolgozó néptől, g vámoltai an lesz és nem várhat rá boldog jövő. Felteszik a kérdést; minthogy hazánkban az emberek többsége már vezető ideológiának ismeri el a marxizmust, akkor lehet-e bírálni ezt az ideológiát? Természetesen lehel.

A marxizmus tudományos igazság, állja a bírálatot. Ha a marxizmus félne a bírálattól, ha a marxizmust bírálattal meg lehetne dönteni, akkor fabatkát sem érne.

Vajon az idealisták nem bírálják-e napról napra és mindenféle formában a marxizmust? Vajon a burzsoá és kispolgári nézeteket valló és ezeken változtatni nem kívánó emberek nem bírálják-e a marxizmust mindenféle módon? A marxistáknak nem szabad félniök a bírálattól, bárhonnan jön is. Ellenkezőleg:

a marxistáknak a bírálat ttizé- ben, a harc viharában kell meg- cdződniök, fejlődniök és kell ki- szélesíteniök állásaikat.

A hibás nézetek ellen vívott harcot a himlőoltásihoz lehetne hasonlítani: az oltóanyag hatására fokozódik a szervezet védettsége. Annak a jelszónak a megvalósítása, hogy „virágozzék száz virág” és „versengjen száz iskola”, nem gyengíti a marxizmus vezető 'helyzetét az ideológiai világban, hanem ellenkezőleg, erősíti.

Milyen magatartást tanúsítunk a nem marxista nézetekkel szemben?

Amennyiben világos, hogy ellen- forradalmárokról és a szocializmus ügyét aláaknázó elemekről van szó, a kérdés megoldása könnyű: egyszerűen meg kell fosztani őket a szólásszabadságtól.

De más a helyzet a népen belül felbukkanó hibás nézetek esetében. Helyes-e, ha egyszerűen elfojtjuk az ilyen nézeteket és nem adunk semmilyen lehetőséget kifejtésükre? Természetesen semmi esetre sem szabad ezt tenni. Nemcsak hatástalan, hanem rendkívül káros is, ha felületesen egyszerűsítő módszereket alkalmaznak a népen belüli ideológiai kérdések megoldására, a lelkivilág kérdéseinek megoldására.

A helytelen eszmék kifejtését meg lehet ugyan tiltani, de azért azok az eszmék megmaradnak. Másrészt a helyes vélemények, ha melegházban nevelik őket, ha nem küzdenek meg a széllel és az esővel, ha nem szereznek védettséget, nem győzhetnek, ha hibás nézetekkel kerülnek szembe,

Ezért csakis a vita módszerével, a bírálat módszerével és az igazság feltárásának módszerével lehet valóban fejleszteni a helyes véleményeket és kiküszöbölni a hibásakat, csak így lehet igazán megoldani a kérdéseket.

A polgárság és a kispolgárság ideológiája feltétlenül tükröződni fog valamiképpen, feltétlenül minden módon makacsul kifejezésre jut majd politikai és ideológiai kérdésekben. Nem lehet úgy tenni, hogy ne tükröződjék és ne nyilvánuljon meg.

Ennek az ideológiának a megnyilvánulását nem kell megakadályozni az elnyomás módszereivel, hanem teret kell adni kifejtésére, és amikor ez megtörténik, vitába kell szállni vele, megfelelően bírálni kell.

Kétségtelenül bírálnunk kell minden és mindenféle hibás nézetet. Természetesen

nem lehet bírálat nélkül hagyni a hibás nézeteket, és közömbösen szemlélni, hogyan terjednek el mindenfelé, nem lehet megengedni. hogy ezek a nézetek meghódítsák a küzdőteret,

lFolytatjuk.)

• „Virágozzék száz virág”, „versengjen száz, iskola” — ezek az ősi kínai kifejezések, amelyekben a „száz” szó nem valamely meghatározott mennyiséget, ha- &em sokaságot jelent, (Ford, megj.)

T

Kádár János elvtárs beszámolója

A továbbiakban Kádár elvtárs az állami központi irányítás fontosságáról beszélt és bírálta azt a nézetet, hogy. az állami központi irányítás fékezi a fejlődést. Le kell faragni — hangoztatta — a központosítás bizonyos túlzásait, fejleszteni kell a helyi önállóságot, de az egész népgazdaság irányításának központinak kell lennie. Egyidőben küzdjünk az anarchista törekvések ellen, amelyek a kapitalista piac törvényeit akarják érvényesíteni a szocialista népgazdaságban, egyszersmind küzdjünk a bürokratikus tendenciák ellen is.

Az utóbbi időben gyakran lehetett hallani, hogy a pártszervezetek a párt építésével voltak elfoglalva, s ezért nem tudtak kellő mértékben foglalkozni a gazdasági kérdésekkel. Helyes, hogy ez most már megváltozik, de nem helyes, ha a gazdasági feladatok megoldását és a párt építését elválasztják egymástól. Részletesen beszélt Kádár elvtárs a munkástanácsokról — felemás helyzetükről. A munkástanácsok eddigi útja általában nem nagyon biztató. Olyan körülmények között születtek és olyan elemek irányítása alatt jöttek létre, hogy bizony a munkástanácsokat a kezdetben az ellenforradalom érdekeinek szolgálatába állították. Mi volna a helyes eljárás? E kérdésben a párt csak olyan döntést hozhat, amelyben a munkások abszolút többsége egyetért a párttal. Hamarosan ki kell dolgozni erről a párt álláspontját, meg kell vitatni azt előzőleg szakszervezeti emberekkel, munkástanács-tagokkal és egyszerű üzemi dolgozókkal. Úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy a munkásellenőrzést az elmúlt évekhez képest intézményesen szélesíteni kell a gyárakban. Biztosítani kell, hogy a munkások közvetlen választottjai a termelésben megvalósítsák a munkásellenőrzést. Ez az ellenőrzés természetesen nem gyengítheti a központi irányítást, nem likvidálhatja az igazgató hatáskörét, de reális ellenőrzés legyen, beleszólás az ügyekbe, bizonyos alapok felosztásában is.

Kádár elvtárs hangoztatta: tekintettel arra, hogy a szakszervezetnek nálunk 7—8 évtizedes tradíciói vannak, a párt álláspontjának tartalmaznia kell. hogy ezek az üzemi munkásellenőrzési szervek feltétlenül a szakszervezetek centrális irányítása alatt dolgozzanak.

Ezután Kádár elvtárs rámutatott arra, hogy a jelenlegi helyzet reális alap lehet a gazdasági helyzet megjavításához és ha a legfontosabb területeken (a termelékenység emelése, az önköltség csökkentése, a takarékosság stb.) a párt vezetésével az állami szervek, a szakszervezetek, a munkásLanácsok és maguk a dolgozó tömegek aktívan harcolnak, aránylag rövid idő alatt is szép eredményeket mutathatnak fel.

Emlékeztetett az 1946—46-os helyzetre. Akkor valamennyi szakértő azt mondotta, hogy vége az ország népgazdaságának, hogy 40 esztendőbe is eltelik, amíg helyre lehet állítani a háború előtti ipart, hogy feltétlenül amerikai kölcsönre lesz szükség.

Az élet megcáfolta ezt a véleményt s amikor a párt és a nép megmozdult, nem kellett sem negyven esztendő, sem amerikai dollár: a szocialista tábor támogatásával gyorsan helyreállítottuk és fejlesztettük a népgazdaságot. Most tulajdonképpen hasonló kérdés előtt állunk. Meg kell mondani az embereknek a problémákat, s akkor meg is oldjuk azokat.

A tudományos és kultúrális élet problémáival foglalkozva, Kádár eivtárs rámutatott, hogy a burzsoázia ezen a területen előrenyomult és a revizionista kisegítő csapatokkal bizonyos pozíciókat hódított meg és tart még ma is a kezében. Itt a központi kérdés tulajdonképpen a pártnak az értelmiséghez való viszonya. Ha ezt jól rendezzük, akkor a kultúrális élet kérdéseit is rendbe lehet hozni. Mi a szerepe az értelmiségnek az ellenforradalmi lázadásban? Egyesek bűnösök az ellenforradalomban, ezeket meg kell büntetni. Nagyon sokan viszont hibáztak. Ezeknek segíteni kell, .hogy a jó útra visszatérjenek. Nagyon sok értelmiségi van, aki a legkritikusabb időben is végig hű volt a szocialista forradalomhoz. Ezt a megkülönböztetést meg kell tennünk. Árt a pártnak és az országnak, aki azt mondja, hogy az ellen- forradalomban az egész értelmiség a nép ellen fordult. Ez nem igaz! Minden eredményünkben benne van az értelmiségi dolgozók munkája is!

Őriznünk kell

a párt politikai és erkölcsi tisztaságát

Hozzátette Kádár elv társ, hogy az értelmiség egy része passzív. Mások ellenünk dolgoztak az utóbbi hét hónap alatt is. De az értelmiség zöme ott van a helyreállítási munkánál. Eredményeink az ő munkájukat is dicséri, amelyet a néptömegekkel együtt végeztek.

A következőkben Kádár elvtárs a pártról beszélt. A párt a mi viszonyaink között a munkásosztály és az egész nép életfontosságú fegyvere. A párt nem öncél, s a népnek éreznie kell, hogy amikor a kommunisták a nép érdekeiért harcolva erősítik a pártot, akkor a nép számára kovácsolják a fegyvert.

Sokat árthat a pórt ügyének az a funkcionárius, aki esetleg visszaesik abba a hibába, hogy nem törődik a dolgozók véleményével, fitymálja, sértegeti őket, vagy ridegen, elutasítóan, gorombán, durván viselkedik. Őriznünk kell a párt politikai és erkölcsi tisztaságát. El kell érnünk, hogy az osztályellenségnek ne legyen befolyása pártunk politikájára.

Ezután a magyar ifjúságról beszélt Kádár elvtárs. Az ifjúságnak adósa a párt;, s az ifjúság is adósa a pártnak és a népnek. Mivel adós a párt? Az ifjúság nagyon hosszú ideig túlságosan magára volt hagyatva, nagy politikai és lelki krízisein ment át. A párt ekkor nem állt az ifjúság mellett. Nagyon kevés történt, hogy a párt és a felnőtt nemzedék kézen- fogja az ifjúságot, és a helyes útra vezesse. Az ifjúság adóssága pedig az, hogy a fiatalok nem adták meg a pártnak, a felnőtteknek a tiszteletet és megbecsülést azokért a nagy vívmányokért, amelyeket a párt, a munkásosztály, a néphatalom harcolt ki az ifjúság számára. Fvataliamkat figyelmeztetni kell erre az adósságra.

A párt internacionalista kötelességeiről szólva Kádár eivtárs hangsúlyozta, hogy pártunk marxista- leninista párt és az ilyen pártok legfőbb elvei között szerepel az inter- n ac ion alizmus.

Ezután a szocialista tábor egységének erősítéséről, a varsói szerződésről beszélt. A szocialista országok szoros egységén belül a mi számunkra elsőrendű kérdés természetesen a Szovjetunióhoz való viszonyunk.

A szovjet—magyar testvéri barátság és szövetségi viszony hívei vagyunk, ez a politikánk, ezt kell képviselnünk bátran, restelkedés nélkül és én azt hiszem, hogy a magyar nép tömegei ebben támogatnak minket.

Beszélt Kádár elvtárs a szocialista országok népeihez fűződő testvéri kapcsolatainkról, amelyeknek ezernyi Jelét tapasztalhattuk az ellenforradalmi lázadás és legyőzése időszakában.

Kijelentette Kádár elvtárs, hogy az ellenség csapást akart mérni a nemzetközi proletárszolidaritásra a niagyarországi ellenforradalom kirobbantásával is, ám ebben a harcban inkább elmélyült a nemzetközi szolidaritás.

Nem lehet tagadni, hogy az elmúlt másfél esztendőben nehézségek voltak pártunkban és talán a nemzetközi munkásmozgalomban is. De már most lehet látni, hogy a nehézségeket leküzdjük és így, ennek nyomán erősödni fogunk. Minden feltételünk meg van ahhoz, hogy erősödjön pártunk. De ehhez hozzátartozik, hogy ne legyünk önteltek, és semmit se felejtsünk el. Sem a bűnöket, amelyeket az ellenség és az árulók követtek el velünk szemben, sem a hibákat, amelyeket mi magunk követtünk el — fejezte be hosszantartó tapssal fogadott beszédét Kádár «Ívtár».

A délutáni ülésen elhangzott referátum és a felszólalások ismertetésére yic^téitíkik **

a termelőszövetkezetek az elmúlt hét hónapban helytelenül, nem kaptál* meg a szükséges támogatást. Fontos, hogy a termelőszövetkezetek, a tér* melőszövetkezeti csoportok és a különleges társulások jobb és nagyobb gazdasági eredményt érjenek el.

Ha a parasztság közvéleménye megnyugszik, remélhető és célul is lehet kitűzni: egy bizonyos átmeneti megtorpanás után meggyőző munkával két-három esztendő után újra kedvező hangulat érlelődhet meg és -jutána nagy lendületet kaphat a termelőszövetkezeti mozgalom.

(Folytatás az I. oldalról.)

az ország kenyerének jelentős részét külföldről biztosítsuk. A kenyérgabona termelését a vetésterület növelése nélkül kell emelni. Terméseredményeink növelésére nagy lehetőségeink vannak.

A mezőgazdaságban most az a legfontosabb problémánk, hogy fejlesz- szük a termelést és közben elősegítsük a mezőgazdaság szocialista átalakítását. Kádár elvtárs megjegyezte, nogy helyes volt az egyéni parasztok , nak adott kedvezmény és segítség, de\

A munkáselleuőrzést

intézményesen szélesíteni keil a gyárakban