Észak-Magyarország, 1957. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-17 / 89. szám

ÉSZAKMAGYARORSZAG

Szerda, 1957. április 17.

A PÁRTÉPÍTÉSRÖL

A

z ellenforradalmi események óta megtartott MSZMP taggyűlések tapasztalatai, valamint a pártsajtóban megjelent számos cikk nyomán sokan keresik, hogy milyen módon lehetne újszerűén vezetni, milyen új munkastílusban kellene a pártnak dolgozni, hogy ne kövessük el mégegyszer a múlt hibáit. Sok elvtárs viszont nem annyira az „új módon való munkastílus” keresésére fordít figyelmet, hanem inkább arra, hogy a marxista-leninista tanításokat a megfelelő társadalmi viszonyunkra és körülményeinkre alkalmazzuk.

Véleményem szerint ne akarjunk mindenáron valami újat csinálni — arra törekedjünk, hogy hazai sajátosságaink figyelembevételével alkotó módon alkalmazzuk a marxiz- must-leninizmust. Az elmúlt óvek hibái nem a marxista-leninista tanításokból nőttek ki, hanem éppen ellenkezőleg: a lenini módszerek, a lenini normák megsértéséből. Egyetértek tehát azokkal az elvtársakkal, akik nem valami revizionista módon újítani kívánják a marxizmust- leninizmust, hanem az elkövetett hibák és hiányosságok konkrét feltárásával azok kiküszöböléséért folytatott harccal igyekeznek azon lenni, hogy a múlt hibái ne ismétlődjenek meg mégegyszer. Nem is kell nagyon hosszú időre visszamennünk ahhoz, hogy a párt olyan munkastílusával, munkamódszerével találkozzunk, melyeknek alkalmazása — lényegét tekintve — jelen időszakban, Jelen körülményeink között is megfelelne. Gondolok itt az elmúlt évtized első felének pártmunkájára.

A nemzetközi munkásosztály, de a magyar munkásosztály tapasztalatai is bőséges forrását adják a jó és bevált módszerek gyakorlati alkalmazásának. Éppen ezért szükségét látom, hogy ne fecséreljük és pazaroljuk minden időnket kizárólagosan csak az új munkamódszerek keresésére, hanem sürgősen alkalmazzuk a gyakorlatban bevált, jó módszereket.

Ahhoz, hogy pártunk j ó munkát végezhessen, azt hiszem, alapvető kérdés a pórt szervezésének, a párt építésének kérdése. Vol* arra tapasztalatunk, hogyha a párt tágabb- ra nyitotta kapuit, akkor igen nagy méretűvé vált olyan embereknek is a,, pártunkhoz való áradása, akikkel pártülik 'nerri erősödött, akiknek á pártban Való jelenlété csökkentette, tompította a párt forradalmi, harci ezerepét.

Van Ilyen veszély jelenleg is?! Igen, van.

Különösen most, amikor döntő csapást mértünk az ellenforradalomra, amikor mind több dolgozó vilá gosabban lát és bízik a pártban. De nyilván akadnak olyanok is, akik kö pönyegforgatók, karrieristák, akik liek a párthoz való csatlakozását egyedül önző, egyéni érdekeik szab ják meg.

Nem kell bizonygatni, hogy az ilyen emberekkel csak felhígítanánk pártünk sorait.

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe a pártépítési munkában?

Módunkban állt evv sor taggyűlésen a pártépítési munkát értékelni. Az itt szerzett tapasztalatokat figya- lembevéve a következő gondolatokat szeretném rögzíteni.

pártszervezeteink többségében ■ a tagfelvételi és átigazolási munka során nagyfokú éberséget tanúsítanak. Említésreméltó azonban az a tény is, amikor az átigazolás, vagy a tagfelvétel kissé sablonos: még a legalapvetőbb kérdéseket sem vetik fel a döntéskor. Kiderült például, hogy a felvételre ajánlott tagnak fogalma sem volt arról, ki lehet a párt tagja. Semmilyen véleménye nem volt a pórt célkitűzéseiről; mindez csak azután derült ki, miután a taggyűlés a felvételre jelentkező kérését egyhangúlag elfogadta. Nem helyes és nem jó módszer ez így. Annyit elvárhatunk a pártunkhoz csatlakozni kívánó dolgozóktól, hogy legyen fogalmuk a pártról, annak célkitűzéseiről, tudomásuk legyen arról, hogy a párt- határozatok kötelezőek a párttagokra.

Igen sok becsületés dolgozó ember él városunkban és megyénkben, akiknek az ellenforradalmi időszakban tanúsított magatartásuk ellen nincs semmiféle különösebb kifogás. E tény azonban egyedül még kevés ahhoz, hogy az ilyen dolgozókat minden további nélkül bárki is a pártba javasolja. Sok más szempontot is figyelembe kell még venni, amit hangsúlyozni kell. Miért?

Ebben az országban nemcsak kizárólagosan a kommunistáknak volt érdeke, hogy októberben, novemberben ne folyjon vér, ne álljon le a termelőmunka, ne legyen csatatér hazánk, vagy városunk. Igen sok becsületes, józangondolkodású embernek érdeke volt legalább olyan magatartást tanúsítani, mellyel nem támogatta az ellenforradalmat. Az ilyen magatartású dolgozókat Igen meg kell becsülni, feltétlenül számítanunk kell munkájukra. Ez az egyedüli érdem azonban még kevés ahhoz, hogy a pártba felvételre ajánljuk.

Tisztázni kell többek között világnézeti állásfoglalását, mert a párt ideológiai egysége megköveteli, hogy ezt a szempontot is fontos kérdésként kezeljük.

Eiem szabad előfordulnia, hogy

■ * valakinek a munkáját csak gyoldaluan értékeljük. Ha nem figyelünk fel az ilyen jelenségekre,

akkor előbb vagy utóbb gyengülhet a párt forradalmi ereje, cselekvőképessége és egysége az ilyen és hasonló hibák következtében. Volt arra példa a közelmúltban, hogy egyik párttagunk a vasárnapi falujárás alól felmentést kért. Indokolásul felhozta, hogy hetenként egyszer szeretne családjával a templomba menni. Hadd tegyem hozzá rögtön, hogy az illető, akiről szó volt, egy rendes, becsületes tisztviselő — aki mint- ahogy kifejtette —, szívesen támogatja a szocializmus építését, de nem tart még ott, hogy meggyőzően felszámolja idealista világnézetét.

Ha alaposan, körültekintően ké- rzítjük elő egy-egy dolgozónak a pártba való felvételét, ha sokoldalúan vizsgáljuk meg a felvételét kérő dolgozó munkáját, magatartását, világnézetét, könnyebben tudunk igazságosan, pártszerűen dönteni. Az sem lesz kétséges ekkor, hogy ilyen módon pártszervezeteink létszámbeli növekedése mellett pártunk minőségileg is erősödni fog.

A pártegység, a párt tisztaságának kérdése alapvetően a pártépítési munkánktól függ. Ha a pártba jelölt dolgozók kiválogatásánál szem elől tévesztenénk az imént leírtakat, akkor fennállhatna az a veszély, hogy pártunk elveszíthetné élcsapat Jellegét. Ha viszont a pártot olyan elvtársakból, olyan dolgozókból erősítjük, akik minden tekintetben megfelelnek a követelményeknek, akkor ez biztosíték lesz arra, hogy pártunk — mintahogy a munkásosztály, a dolgozó nép legjobbjait foglalja magában a széles, pártonkivüli dolgozók^ által is elismert ós szeretett vezetőereje lesz munkásosztályunknak, a dolgozó magyar népnek.

pártépítő munkánkban tehát legyünk éberek, sokoldalúan vizsgáljunk meg egy-egy felvételt, ne feledjük soha, hogy pártunk tisztaságára úgy vigyázzunk, mint szemünk fényére.

Pártalapszervezeteink jelenleg még kicsinyek, de egységesek és erősek. Az alapszervek tagsága most igen jelentőségteljes, úttörő munkát vé géz. Munkájuktól függ, hogy milyen módon, milyen mértékben lesznek képesek továbbfejleszteni, tovább erősíteni pártunkat.

GALLÖ FERENC

Elvtársiam ismerkedés

Az elmúlt héten, szombaton a Dózsa pártszervezet elvtársias ismerkedési estet rendezett a Mö- HOSZ kultúrhelyiségében. Az I. kerület úgyszólván valamennyi kommunistája örült a rendezvénynek és szívesen vett rajta részt annál is Inkább, mert így lehetőség nyílott arra, hogy közelebbről is megismerhessék egymást.

Az elvtársias ismerkedési esten Tóth Sándor elvtársi, a Dózsa pártszervezet titkára mondott beszédet utána a Játék Ktsz kultúrcso- portja szórakoztatta a résztvevőket. A kultúrműsor utón a pártszervezet vacsorával vendégelte meg a jelenlévőket, majd a fiatalok és a felnőttek hajnalig ropták a táncot Valamennyien jól szórakoztak és arra kérték a pártvezetőséget, hogy a jövőben gyakrabban szervezzen ilyen esteket.

RIPORT---e

mmiiüimimiimmiHUiiis az

ország sze

eléről

TAVASZI ESŐ ÁZTATTA kátyus, sáros úton baktat a kocsink Őzdot elhagyva Ura), Susa felé. Talán túlzás azt mondani, hogy Sum a világ végén van, de majdnem így van. A falut körülölelő bérckos&o- rún a csehszlovák határ húzódik. Derült időben a dombokról belátni a Rima-völgyi csehszlovák falvakba: Jéné, Harmac, Rimaszécs következik egymásután, És ha még tisztább az idő, a Tátra borongó csúcsai is kirajzólódnak a természet csodás panorámájában.

Sasa igen kis falu. Talán 700 lélek lakja. Olya,n kicsi, hogy még saját tanácsa sincs. Urajjal szövetkezett. Tanácselnökük Tóth Béla elvtárs. Kötelességtudó, munkáját Szerető embernek, a két falu igazi gazdájának ismertem meg, mert szerintem az az igazi falusi tanácselnök, aki jó gazdája falujának, aki mindent számon tart, tudja, hogy mi történik a csendes házacskákban, mi van a halkszavú, vagy éppenséggel lármás emberek lelkében.

CÖRGEI JÁNOS BÁCSIT, a helyi termelőszövetkezet elnökét kerestük elsőnek Susán. Sajátos hangulata van az ilyen keresésnek az ilyen kis faluban. Valaki élkiáltja magát a faluvégen, hogy nem látták-e Görgel Barnát ott a falu közt, majd tovább kiáltanak, míg az alvég valamelyik házából előbukkan a keresett.

Ügyis mondhatnánk, hogy az erős öregek szövetkezete a susai Kossuth. A tagok cgyrésze a volt cselédekből, ■mai öregekből verbuválódott, a másik része meg az ózdi gyárban dolgozó, ele földdel minőig foglalkozók hozzátartozóiból. S emellett kevés számú fiatalabb férfi munkaerőkből.

MONDHATNA MOST MÁR VALAKI: nem is lehet életképes ez a szövetkezet. A tények mást mondanak. A tsz 1951-ben alakult. Az első években még részibe kellett kaszálni, hogy az állatoknak takarmányuk, legyen. De 1953-ban már szép eredményekkel dicsekedhettek. Hogy csak egy példát említsek: Szabó László tsz tag körülbelül 25—30 mázsa szemes terményt és 6000 forintot vitt haza zárszámadás után.

Az emlékezetes 53-as kormányprogram következtében azonban megtört ez a lendület. Minden őszön azon vitatkoztak, hogy felossoljanak-e, vagy som. Nem oszlottak fel. Még az ellenforradalom idején sem.

— Ügy gondolkoztunk, hogy ha már eddig küzködtünk, most már csak nem ősziünk fel, mikor jobban lehet gazdálkodni, mint azelőtt, hogy a beszolgáltatást eltörüUék — mondja Görget Barna elvtárs.

Susán megmaradt a termelőszövetkezet. Az első benyomás után semmi különöset nem talál ebben az ember. Más falvakban is megmaradt. A susai eset azonban bizonyító erejű: minden más állítással ellentétben konstatálja, hogy a szövetkezés az elmúlt években olyan gyökeret eresztett falvainkban, amelyet nem lehet egykönnyen kitépni.

A SUSAI KULTÜRHÄZBAN beszélgetünk Tóth Béla, Görgei Barna, Klárik József elvtársakkal. A tanácselnök beszél:

— Látja, elv társ, kis sáros falu ez a Susa, kiesik a világ sodrásából. Még csak vetítőgépünk sincs, hogy vasár naponkint filmet vetíthetnénk a kultúrotthonban, mert a helyiség megvan itt Susan is, meg a szomszéd faluban, Urajon is, csakhát nincs gép.

Nincs gép. Igaz, már augusztusban ígéretet kaptak, hogy az Őszön meglesz, de közbejött az ellenforradalom... Azért csak reménykednek a susaíak, kellene az a vetítőgép. Ezért a fiatalok csak a kocsmában tudnak szórakozni. NAGY Z

ÁLLJON MEG EGY SZÓRA I

A sáros utcán ballagva, valaki utánam szólt: ' *

— Hé, elvtárs, álljon meg egy

szóra!

Megállók, s várom, míg odaérkezik. Bemutatkozunk. Sajnos, nem jegyeztem meg a nevét.

— A megyétől jött, ugye? — kérdezte, de mindjárt utána tette: láttam, amint kiszállt a kocsiból.

— Igen. Eltalálta, — válaszoltam.

— Nahát, ide tessék mán hallgatni, *— kezdte mondanivalóját, s fe- jebúbján hátratolta a bányászsipkát... — Én a Feketevölgy II. aknában dolgozom. Bizonyára tudja, hjgy merre van, — s kezével a bánya felé mutatott. — Még márciusban elromlott a mázsa, azóta csak úgy szemre állapítják meg a súlyt. De ez így nem megy, mert mindig mi károsodunk. Sokat bosszankodunk emiatt. Csak arra kérem, kérdezze meg a Borsodi Szénbányászati Trösztöt, meddig kíván még borsot törni az orrunk alá.

' K°sy hitelesebb legyen a panasz, érdeklődtem a bányairodán is. Az üzem mérnöke és a pártszervezet titkára, Varga Béla elvtárs is tud a dologról. Mint mondták, többszőr kérték a trösztöt, hogy segítsen a bajon, de eddig feléjük sem mentek,

— ‘ Ügylátszik, nem érdekli őket a mi bajunk, — mondotta a párttitkár, de bennünket annál jobban. Csak kijönnének már egyszer és hallanák a bányászokat, amikor megküld a leszámításokat, nem nagyon vágnák zsebre, amit kapnak. A múlt hónapban is Ablonczi Bálint csapatától több mint 100 csillét számoltak le.

Ügy gondoljuk, mindez a probléma elkerülhető _lennc, ha a tröszt valóban rendbehozatná a mázsát.

<t-a>

<5

mlékezés

A NÉGYSZAZÉVES HABSBURG URALOMRA

IRTA: DR KO MORÓCZY GYÖRGY

III.

A francia háborúk után, 1815-ben, megalakult a Szent Szövetség, az akkori idők legreakc i ósabb állam- szövetségi rendszere. Ez a szövetség erősítette a Habsburg uralkodóház hatalmát a Metternich államikancellár belpolitikájának eszmei lényege ugyanaz az összmonarchia volt, mint annak idején, a XVII. század végén. Kollonich bíborosé. A fegyverek jogán álló hatalom nem hívott ösvsze országgyűlést, hanem az adót önkényesen hajtotta be: visszafojtotta a politikai logok gyakorlását s érvényesítette a császári titkos rendőrség minden terrorját: nem. törődött a jobbágysággal, hanem rábízta ezok sorsát íöldesuraik lelki ismeretére,

nem tűrte el a nyelv, a kultúra szabadságát s elfojtotta ahol lehetett az új magyar színészet kibontakozó nemzeti hangját. De mindezekkel az eszközökkel sem ' tudta kikerülni a belső válságot s 1825-ben kénytelen volt bizonyos engedményeket tenni s az országyűlést összehívni.

e Dr. Komorőczy Gviirgy megyénkben is ismert raaixista történetíró 1949-1»? Abaui meerye, jelenleg pedig Hajdú megye főlevéltárosa és a történelmi tudományok kandidátusa. Dr. komoróczy György régi jö barátunk és hű elvtársunk. Fenti cikket szives engedélyével közöljük,

A z országgyűlés összehívása, ha nem is azonnal, robbanásszerűen, de kiindulása volt egy olyan hatalmas méretű nemzeti fejlődésnek, melynek következményeit akkor még csak a legjobbak mérhették fel, de azok is csupán tapogatózva haladhattak a válságból kivezető úton. Megindult a reform-mozgalomnak nevezett nemzeti kibontakozás mélyről feltörő áradata s ezt az áramlatot nem lehet feltartóztatni. Kiterjedt igények követelték a magyar nemzeti nyelvet közigazgatásban cs társadalmi érintkezésben egyaránt; mozgalom indult a hitelélet szabadabbá tételére, a kulturális kibontakozás korlátáinak ledöntésére. - Nemzeti . programként hirdette Kölcsey: »Nemzeti fény a cél. Hogy elérd, forrj egybe, magyar nép!« Az 1830-as években megindult a harc a független polgári államért, s fokozatosan egybefonód tt a függetlenségért,- a polgári átalakulásért s a jobbágyság felszabadításáért folyó küzdelem hármas, de egységes jelszava. »Te lásd meg, 6 sors, szenvedő hazámat. Vérkövnyel ázva nyög feléd...«, rla- dózta Kölcsey. Benne volt ebben a harcban a belső piac megerősítése, a gazdasági szilárdság, a kormányzat függetlensége, a nép felszabadításának vágya, a feudalizmus bilincsei- pék lerázása, széttörése & habár a

részletekben éles küzdelmek folytak a vezéregyéniségek között, a nemzeti harc végső kifejlesztésének eszmei lényege mégis azonos volt: le kell rázni az idegen elnyomás bűnös eszközeit, hogy Magyarország szabadon élhessen.

W zóles népszerűségnek örvendett

^ a »Tengerre magyar*I« jelszava s a Kossuth által kezdeményezett védegyletek hatalmas tömegeket állítottak a magyar gazdasági élet megerősítésének útjára. A fejlődő gazdasági élet hírnökei voltak a különböző kereskedelmi társaságok, bankok, takarékpénztárak, a vasút megindítása, s a gazdasági élet meny* nyiségi változásai csak egy váratlan lökést kívántak, hogy a reformmozgalom minőségi változásba csapjon át.

Kossuth maga pártot szervezett s 184e-ban megalakult az Ellenzéki Párt, melynek életet Kossuth programja adott, amikor meghatározta, hogy »Legyünk mi a párt... Legyünk bár kis sereg de határozott... Legyünk, mint a sas szárnya, mely a sas testétől el nem válik, hanem kül- lebb nyílik... Tud)a meg a sas teste, hogy nélkülünk, a szárny nélkül, nem tud repülni. De érezze a hollók serege, hogy így, együtt, a sas vagyunk.«

Ez a társadalmi légkör teremtette

meg a szabadságharc nemzeti egységfrontját, amelynek sugarában bontakozott ki a magyar nép nagyszerűbb harca a függetlenségért. Szervezett haderők éppúgy, mint képzetlen tömegek sorakoztak a szabadságharc zászlaja alá, mely diadalmasan tört előre s a győzelem előtt állott annak ellenére, hogy belső villongások, az uralkodó osztály egy nagy csoportjának árulása gyengítette a győzelem fellángolását. Csakis az osztrák Hahsburg-cealád és a cári hatalom reakciós összefogása gátolta meg, hogy 1849 április 14-nek követelése, a Habsburg-család trónfosztása, eredménnyel járjon. Amikor Európában már minden csendes volt, Magyarország akkor élte legnehezebb napjait, de nem volt egyetlen hatalom sem, amely a vérző magyarság segítségére sietett' volna. A megszilárdult burzsoázia Angliában, vagy Franciaországban akkor már soknak tartotta a magyar nép követeléseit s Kelet térségeiben a cári feudalizmus uralkodott, mely nem akarta a forradalmi erők megszilárdulását Magyarország területén.

A szabadságharc bukásé után vé^ rés terroruralom következett az országra. Haynau rémuralma, majd a Bach-korszak elnyomó adminisztrációja minden nemzeti törekvést üldözött. Arany János fájó keserűséggel írta meg a Walesi bárdosban: »Levágva népünk ezrei, Halomba, mint kereszt. Hogy sírva tallóz, aki él. Király, íe tetted ezt.«

Ezt jelentette népünk számára a Habsburg önkényuralom.

És ezekre a tény ékre, ezekre a kormányzási módszerekre emlékezett a magyar nép, amikor a kiegyezés (1867) után síkra szállott a népi és

nemzeti követelésekért. De ebben a harcban már nem voltak fel találhatók a régi százados hagyományok nemzeti egységre törő igényei, mert társadalmilag élesen kettészakadnak, az urálii odó osztályok általánosságban és részletkérdésekben egyaránt idegen érdekeket szolgáló szándékai s a feltörő, erős, hatalmas osztállyá szerveződő munkásság s a vele egyetértő parasztság igényei. Az uralkodó1 osztályoknak minden belső ellentmondása és sokszor kirobbanó válsága (1904—1906) mellett is az idegen monarchikus rendszer megszilárdítása volt a célja, mert ezzel biztosíthatta legjobban a feudalizmus maradványainak fenntartását. Éixieke volt a hibbizományok növelése, a nagybirtokrendszer m egerösí lése;

Ezek ellen kürtölte Ady harci riadója: »Hé, nagyurak; sok rossz fehér ököl, Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe Rettenetes nagy dühvei- özönöl.« (Dózsa György unokája)

fezekkel szemben hirdette n marxizmus talaján álló küzdő s fejlődő munkásosztály a nemzet szabadságát, a nép függetlenségét. Ebben a célkitűzésben találta meg a haladó középrétegek kezét. Ezért érezte a maga harcának az orosz proletariátus 1905-ös forradalmát s még inkább az 1917-es Októberi Szocialista Forradalmat, Mert tudta, hogy annak gy őzelme elválaszt hatatlan saját nemzeti szabadságától, annak megszilárdulása függvénye a szocialista forradalmak európai megerősödésének.

A Habsburgok négyszáz éves uralmára emlékezve, o fölött a történelmi tény fölött is gondolkoznunk kelt (Vége,'

s