Észak-Magyarország, 1957. április (13. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-16 / 88. szám
4 ESZAKMAGTARORSZAG §•57. áprffis K Miskolciéi Stuttgartig és vissza Bordás Gyula, a Nehézszerszámgcpgyár fiatal esztergályosa disszidálásáról és hazatéréséről beszél Miskolcon, a Latabár Endre u. 12. sz. alatt lakik szüleivel a 19 éves, rokonszenves, megnyerő modorú Bordás Gyula vasesztergályos. Éppen most érkezett meg a délelőtti műszakból. Készségesen válaszol érdeklődésemre. — Alig néhány hete, március 20-án érkeztem haza, közel négyhónapi távoliét után — mondja. — Miért ment ki, merre járt, mit tapasztalt és mi hozta haza? Beszéljen erről őszintén — kérem a fiút. Nem sokat kell biztatni, jó' emlékezőtehetsége lévén, igyekszik pontosan beszámolni mindenről. — Tisztán a kalandvágy vitt ki bennünket nyugatra. A miskolci MÁV fűfőházban dolgoztam. Jó munkásnak tartottak, keresetem havi 12*00 foriait körül volt. Panaszra nem volt okom, szüleimmel éltem, meg volt mindenem. Mégis, amikor a barátok megpendítették előttem a kalandos utazások lehetőségét, ón is kötélnek álltam. Néhány miskolci fiúval együtt november végén átléptük a határt. Az egyik faluban az osztrák parasztok forralt borral és ennivalóval kínáltak. Ausztriában nőm soká voltunk. Az eisenstadti elosztótáborból Franciaországba szállítottak bennünket. Azt mondták, hogy onnan mindenki tovább mehet, amerre akar. Csak amikor megérkeztünk egy franciaországi katonai táborba, akkor jöttünk rá, hogy becsaptak bennünket. Nem azért vittek oda. hogy onnan továbbszállítsanak, hanem azért, hogy a magyarokból olcsó munkaerőt nyerjenek. Ebből a lágerből több magyar munkást a francia rendőrök erőszakkal hurcoltak munkára. De milyen munkára? Istálló takarításra és trágyahordásra . - • Amikor ezt a magyarok megtagadták, — mondván, hogy ilyet ők otthon sem csináltak, — akkor a rendőrök el akarták hurcolni őket a lágerből, de a többi magyar nem engedte. — Beszéljen valamit a láger életéről, a disszidált magyarok életköríil- ménj’eiről, — szakítom félbe a fiú elbeszélését. — Sajnos, erről szomorú tapasztalataim vannak. Állítom, hogy a disz- szidált fiatalok 90 százaléka kalandvágyból ment ki. Ezek nagyrésze már megelégelte nyugatot és kalandvágya is szétfoszlott. Jönnének már haza legtöbben, csak tudnának. A családosok nagyrésze abban a reményben ment ki külföldre, hogy eljutnak amerikai hozzátartozóikhoz. Ezek is keservesen csalódtak. Csak igen kis részük juthatott el kinti rokonaihoz. A bűnözők pedig ott is azt csinálják, amit itthon: betörnek, lopnak, rabolnak. Persze az ottani rendőrségnek is van tapasztalata a bűnözők üldözésében és egy-kettőre hidegre kerülnek. A legszomorúbb és egyben leg- visszataszítóbb látvány a lágerekben a szülői háztól elszökött fiatal lányok helyzete. Én fiatalember ya- gyok és nem hunyom be a szemem, ha egy-egy csinos kislányt látok. De az, amit ott tapasztaltam, még engem is kiábrándított. Képzelje el, r.yiltan és szemérmetlenül kínálkoztak fel pénzért, nem győztük lerázni őket magunkról. Némelyik magyar fiú már odáig ment, hogy lányokat pofozott meg szemtelen viselkedésük miatt. Ha egyik-másik szülő tudná., hogy lánya hogy viselkedik kint, talán a szíve is meghasadna bánatában. — Milyen volt a koszt odakint? — Minden magyar kivétel nélkül azon a véleményen volt, hogy a magyar konyhának nincs párja az egész világon. Nem mondom, hús az volt mindennap, de milyen? Féligsült, kemény, só és fűszer nélkül, szóval, nem magyar gyomorba való. Még a külföldiek is jobban szeretik a magyar konyhát. Stuttgartban van egy magyar konyha, de mindig tele van vendégekkel. — Hogy került Stuttgartba a franciaországi lágerből? — A többhetes lágerélet és a szerzett tapasztalatok után erős hazatérési vágy fogott el bennünket. Többen fiatalok elhatároztuk, hogy minden á:\.n hazajövünk. Illegálisan átléptük a határt és a legközelebbi nagyvárosba, Stuttgartba mentünk Itt megkörnyékeztek bennünket a már régebben disszidált magyarok és le akartak beszélni a hazatérésről. Azt mondták, mindenkit, aki nyugatról hazatér Magyarországra, öt évre lecsuknak. Mi azt mondtuk: ha ’ . tknak lecsuknak, de legalább otthon leszünk. — No és hogyan kerültek haza, ha nem volt hazatelepítési bizottság, kihez fordultak segítségért? — Kihez fordulhattunk volna, csak magunkhoz. Ekkor már láttuk, hogy pénz nélkül nem boldogulunk. Pénz, pénzt kell szerezni gyorsan és elegendőt, legalább is a hazautazáshoz. Hallottuk, hogy ott az építő- munkásokat jól fizetik és van is felvétel. Sikerült egy lakásépítési vállalatnál munkát kapni. Téglát, cserepet, nehéz gerendákat és deszkákat hordtunk. Szinte alig ettünk valamit, csakhogy az útiköltségünk meg legyen. Kéthétre kaptunk fejenként 146 márkát, de mire kézhezkaptuk. fif márka lett belőle. Vagy hatféle címen vontak le a fizetésünkből. Többek között egyháza adóra, betegse- gélyzőre, raenekültadóra, stb-re. De mit törődtünk mi ezzel, örültünk, hogy együtt van a pénz az 'Útiköltségre. Vonatra ültünk és megint csák illegálisan átléptük az osztrák határt. Bécsfeen az osztrák csendőrök a pályaudvaron elfogtak bennünket és szökésért, tiltott határátlépésért letartóztattak, majd erélyes követelésünkre kiengedtek. így kerültünk a bécsi magyar követség és a haza- telepítési bizottság intézkedéseinek segítségével március 19-én haza, Magyarországra. A többi hazatérővel együtt én is boldogan léptem át a magyar határt. Örömöm csak fokozódott. amikor megérkeztem szeretett városunkba és a szülői házba. Bordás Gyula egy a sok tízezer magyar fiatal közül, aki meggondolatlanul, kalandvágyból elhagyta hazáját. De a látottak, a tapasztaltak után a szíve azt mondta neki: „Rosszul cselekedtél, úgysem tudsz megszokni idegenben ... Siess haza amíg lehet, vár hazád, várnak szüleid. testvéreid és vár az esz‘ergapad. Neked becsületes szakmád van, jó munkás vagy, eredj hát haza, mert várnak rád!’’ És Bordás Gyula a szívére hallgatott. Igaz. Hthon egy kis csalódás érte. Régi munkahelyére, a MÁV fűtőházba nem vették vissza. De a Nehézszerszámgépgyárba kellett a jó esztergályos és hazatérte után pár napra már munkához is jutott. Bordás Gyula néhány hónapos hányattatás, keserű tapasztalatai során rájött arra, hogy hazugok a nyugati kánaánról terjesztett szólamok. Meg- ovőződött arról, hogy a magyar népi demokráciában a múlt és jelen összes hibái ellenére még mindig jobb az élet, mint bármelyik nyugati országban. Azok, akik kételkednek ebben, keressék fel nyugodtan Bordás Gyulát lakásán, vagy munkahelyén. bárkinek elmondja tapasztalatait, még révszletesebben. mint e rövid cikk keretében. Szemes István \/o$t söc, de tnig.se [utóit mindenkinek Annak ellenére, hogy vasárnap eléggé hűvös volt az idő, nagy feladatot kellett megoldani a 136. sz, népbüfének Ujdiósgyőrben. A munkásgyülésnek több mint 30 ezer résztvevője volt, s bizony nem egy helyütt nagy volt a tumultus a sörért. Különösen sorakoztak az emberek bent a bolthelyiségben. Megkérdeztük Zámborszki Lajos elvtársat, a bolt helyettes vezetőjét, hogyan készültek fel a feladatra, mit tettek annak érdekében, hogy kielégítsék a vendégek igényeit. — Előre felkészültünk. A stadion környékén tíz helyen állítottunk fel standot, s két helyen lacikonyhát. Vasárnapra minden személyzetünket berendeltük dolgozni, hogy lehetőleg gyorsabban menjen a kiszolgálás. Sajnos, nem tudtunk megbirkózni a feladattal, hisz anynyi volt a vendég. No meg ráadásul a két sörkar nincs is bekapcsolva, ez is hátráltat bennünket, pedig már számtalanszor kértük a központot, hogy kapcsoltassa be, de még mindig nem történt ebben semmi. Mindettől eltekintve, a népbüfé dolgozói fáradságot nem ismerve dolgoztak és többé-kevésbé sikerült is biztosítaniuk a vendégek szórakozását. Kisiparosok figyelem! Április 17-én, szerdán este 7 ónai kezdettel Miskolcon a Kossuth u. 11. szám alatti helyiségben (volt Ipartestület) megyei iparos nagygyűlést tartunk. Előadó: Gálos György a KIOSZ országos vezetőségének tagja. Rónai elvtárs Szentistvanon Rónai Sándor elvtárs egykor sokszor megfordult tt szentistváni agrár- proletárok között Ma is, ha erre jár, meglátogatja őket — már nem agrár proletár okai, hanem földdel és joggal rendelkező pamszftem'bé- reket. Képünk baloldalán: Magos Jónás, Rónai Sándor és Magos JénaSné áll. KÖNYVESPULTNAL Napról napra nagy forgalma van Weisz bácsi „szabadtéri” könyvesboltjának. A járókelők sokszor megállnak itt, a színház-árkád alatt vásárolni, válogatni a könyvek közt. A kicsi pulton bő választék (legalább százféle könyv) áll a vásárlók rendelkezésére. Weisz bácsi végtelen türelemmel és szeretettel végzi ezt a munkát. A Pillangókisasszony felújítása A Déryné Színház operaegyüttese a múlt pénteken nagy sikerrel újította fel Puccini ragyogó operáját, amelynek címszerepében, annakidején Kcmlócssy Teri először mutatkozott be operaénekesként és gazdag árnyalatú dinamikus szopránjával egy csapásra meghódította a műértő közönséget. Komlóesy Teri bőáradásű hanganyaga azóta még színpompá- sabban terebélyesedett ki és harmonikusan fonódik össze megkapó, kiforrott színészi játékával. A felújítás érdekessége volt, hogy Pinkerton szerepében a Szegedi Nemzeti Színház fiatal tenoristájának, Vargha Róbertnek kibontakozó szép hangjával, jó énektechnikájavai, kitűnő szövegkiejtésével örvendeztette meg a közönséget. Sharp- lesst most is Littay Gyula énekli, aki nemrégiben Budapesten Rigolelto- szerepével ért el az Operaiház vendégeként szép sikert. Zuzukit, a finom dáma tónusokhoz nagyszerűen igazodó Kabdebó Márta tolmácsolta* A zenekar Róna Frigyes vezényletével jó munkát végez, csak több figyelmet kell fordítania arra, hogy helyen- kiint ne nyomja el az énekeseket. A rossz akusztika miatt amúgyis nehezen érvényesülnek a dalszövegek. A felújítás sikere biztosítéka a Pillangókisasszony további előadás- sorozata iránt való érdeklődésnek; (h) C'omo~-"i Ferenc talán jó- ^ zanabb, mint akárki. CIFRA 211 Nem rossz az v.zlotl érzéke tmint ezt nlh' " '•sün'* 1* bi fejezeteiben egy-két példád val már bizonyítottuk is). Megér neki az a darab föld legalább tízezer pengőt. Hogy- ^i”***"***!***."**'-"*****ne érné meg, hiszen százezrek * hevernek ott a mélyben. S ha addig él, akkor is megkaparintja! Egy lapra tesz fel mindent, ettől függ további sorsa. Ilyen alkalma sohasem lesz már az életben. Nem szalasztja el. Hiszen a szerencse itt jár körülötte, csak fülön kell fogni. .. Sietős léptek hangzanak a konyhában. Hallja, hogy a kutya is faldos valakit, de már nem érkezik kimenni, mert kopognak az ajtón, s a következő pillanatban Szarka Barna, meg Kovács Lajos nyomakodik be és se adjisten, se jónapol, csak nekirontanak egyenesen a megriadt kocsmárosnak: — Nem így szólt az egyezség Dobozi úr...! — Kérem — tápászkodik fel Dobozi a székről, — nem történt semmi. A föld a maguké lehet. Nem szegtem meg a szavamat. Somogyi se holt, se eleven. Csak áll a szoba közepén, földbegyökerezett lábbal és tapogatja a fejét. Hogy történhetett ez, honnan tudta meg ez a két ember, hogy itt miről tárgyalnak? Megfoghatatlan, valóságos csoda. Tíz évet öregedett ebben a pillanatban. Derékbatört, mint a szálfenyő, ha kicsavarja a vihar. Nem bánja már, akármi történik, öregember lett, egy pillanat alatt tönkrement erkölcsileg és erre nincs orvosság. Talán csak a kötél, ha öngyilkos lesz a padláson. Ez lenne a legjobb, felkötni magát a gerendára és kimúlni szép csendesen a világból. Inkább ez, mint az örökös szégyen, hogy évtizedek múlva is arról beszéljenek a faluban: Somogyi Ferenc, ez a telhetetlen lókupec képes lett volna, dupla áron felvásárolni a földet, csak mások ne boldoguljanak. Kimegy a szó, este már minden házban erről beszélnek. Öt szapulják, rajta nevetnek, őt szidják. Áldják majd a sorsot az emberek, hogy ide került Kovács Lajos, meg n YOMORÚSÁG öno Ui v'XrÍ Szarka Barna, két halálos ellensége és saját barlangjában fojtják meg. Lám, másodszor húzták ál számítását. Az első csapást kiheverte valahogy. Volt hozzá ereje és pénze. De ezt már nem bírja ki. Tönkrement bele. Pedig több pénze van, mint akkor volt. De mit ér a pénz, ha nincs hozzá ereje. Mit ér az egész küzdelmes élet, ha a cél előtt, a diadalkapunál esik össze. ff1 áradian, kimerültén, erőtlenül huppant bele a székbe, * kezébe temeti arcát, nem mer feltekinteni, nem mer a másik három ember szemébe nézni. Amilyen hős és ravasz volt tíz perccel ezelőtt, épp olyan esetlen és gyáva lett most. Hogy kerülhettek ide? Ez a kérdés marcangolja lelkiismeretét Eszre sem veszi, amikor amazok elmennek, végtelennek tűnik az idő, mióta egyhelyben ül, évtizedek tűntek talán le és ő már nem is él, csak a szelleme lebeg a bútorok közt. Hogy történhetett? Hogy történhetett? Ismét léptek hangzanak, félénken kopog valaki az ajtón, mintha a túlvilágról jönne a hang, mintha a sátán kopogna: „ütött az óra, indulunk/” Nem, még ne! Riadtan kapaszkodik meg a szék karjában, mintha valóban húzná valami földöntúli erő kifelé. Nem mer felelni. Ismét kopognak. Most már határozottabban. Somogyi magához tér és szól: — Tessék. Nyílik az ajtó és Mancika, utána pedig a mérnök lép be a szobába Somogyi megtörüli a szemét. Káprázat ez, vagy valóság? Mancikán elázva a ruha, mintha a patakból húzták volna ki, Zágon szemében fiatalos, elszánt tűz ■ csillag és perzsel a nézése, ahogy Somogyira tekint. — Mit akarnak tőlem? —• > . . , . kérdi Somogyi ijedten és még jobbari belesupped a székbe, mintha elbújni akarna előlük. Zágon kimerlen, higgadtan beszél: Somogyi úr. Ne haragudjon, ha alkalmatlan a pilla- nat, de ezt nem halaszthatom egy percig sem. Szeretem Man-* cikát es a kezét kérem. Somogyi nem hisz a fülének. Értelmetlenül, múl a mérnökre. bambán bá■* Zágon kicsi szünet után tovább folytatja: — Bármi lesz is az ön döntése, mi ketten szeretjük egymást és semmilyen földi hatalom nem választhat el egymás-* tol bennünket... Somogyi agyában mintha világosodni kezdene valami. Mintha megsúgná valaki, részletesen elmagyarázná, hogy ml történt az elmúlt órákban? Most már tudja, hogy Mancikat a tulajdon lánya volt az, aki elárulta és keresztülhúzta tervét T/ad harag szállja meg, fel akar ugrani, hogy iszonyatos erővel üsse arcul a lányt. Ez volna a legjobb fizetség. Meggyalázni, pofonütni a férfi előtt. Észheztériteni, hogy döbbenjen rá. mit tett. De nincs hozzá ereje. Magába roskadva süllyed a székbe, csak a szeme tüzel, mintha két tűzgolyó égne a homlokán és reszkető újjfrval Mancikára mutatva kimondja a rettenetes ítéletet: — Én ezt a lányt többé az életben nem ismerem! — hv is jó — feleli Zágon. s gyöngéden megérinti Mancika karját. — Gyere velem édes. S elindulnak. Mire Somogyi magához tér és,kitekint at ablakon, már a templomnál járnak. (Folytatjuk)
