Észak-Magyarország, 1957. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-11 / 84. szám

Csütörtök, 1957. április 11.

fiS ZAKMAGT AR ORSZÁG

5

M

ISKOLCI JEGYZETEK

AftAAn<VWWIV^IW»»ww*>HWWAWW\/llV\AAAAA/UAhAA/VAftAAA;

Kinyitotta a száját, — s kapott...

, A NAPOKBAN TÖRTÉNT, ha jól emlékszem péntek délután 4 és 5 kpzött.Betévedtem az Állami Áruházba. Nézelődtem és hallgattam a vásárlóközönség zsibongását. Hirtelen szóváltásra lettem figyelmes. Hegyezni kezdtem a fülemet. Éppen jókor, mert engem, illetve a sajtót hallottam emlegetni.

— Tudja meg, betétetem az újságba! — fenyegetőzött egy testes asszonyság.

— Csak tessék — volt az „udvarias” válasz.

„Ne fesse az ördögöt a falra, mert megjelenik” — gondoltam magamban, — s a vitafeleknél termettem. Jelenésemről senki sem tudott.

Utánajártam a dolognak anélkül, hogy fölfedtem volna kilétemet.

A szóváltás előzményei a következők:

AZ EMLÍTETT ASSZONY szandált szeretett volna vásárolni. Negyvenedet kért. „Csak 38-as van” — mondotta a megszólított kiszolgálónő. Az asszony lehangolódolt és a kijárat felé indult. De az egyik széken szandált próbálgattak. Megállt, s megkérdezte: Hányás? Negyvenes . . . Fogta magát és visszament. — Az az utolsó — világosította fel az alkalmazott. Mit tehetett? Lemondott a vásárlásról és hazafelé vette útját. Nem vonta kétségbe az alkalmazott igazmondását. Nincs, hát nincs, s ahol nincs, onnan az isten se vehet. Már majdnem elhagyta a cipőosztályt, amikor észrevett egy, az előbbihez hasonló sima fekete szandált. Hirtelen lehajolt. — Meg szabad nézni? — Tessék. —■ S a szandál negyvenes volt. Elfutotta a méreg. Az ö idegei sem kötélből készültek. — A kiszolgálónő nem lepődött meg. „Az is áz utolsó” — jelentette ki keményen, mivelhogy udvariassági pótlékkal nem finomítják a kereskedelmi dolgozók modorát. De az asszony nem hagyta a magáét. Fenyegetőzni kezdett. Az eladó, nem bírván a szöcsatál, megfutamodott — és mást küldött maga helyett. S volt negyvenes szandál, nem is egy, mert amit az asszony először felpróbált, szorított, de volt mivel kicserélni... Az alkalmazott blokkolt, a vevő fizetett, kereken 300 forintot s győzelemtől ragyogó arccal adta át a küzdőporondot az utánajövőknek.

Mi ebből a tanulság?

HA VAN, ADJUNK, ha nincs, senkinek se legyen, különben kiderül a turpisság — és „betétetik az újságba.. ”

G. M.

Cs'óstU az leteké itt

ludósiiús helyett

Azzal a tervvel mentem a mező- csati gépállomásra, hogy tudósítást készítek munkájukról Tájékozódtam is a gépállomás dolgozói között. A tiszadorogmai brigádszálláson elmondtak egy sor problémát. Ezekután szerettem volna beszélgetni a gépállomás vezetőjével.

Kopogtatok. s s

— Az igazgató elvtárs nincs itthon.

— Hol van?

—r A járási tanácsra ment, a tsz- elnökök értekeztetére.

— Nem baj, — mondtam mosolyogva —, akkor a főagronómus elvtárs szobáját mutassák meg!

— A főagronómus elviárs Sárospatakon van, a négyzetes kukörica- vetésről tartott értekezleten.

Se igazgató, se főagronómus. Pestiem van — gondoltam. Azaz, hogy mégsem, talán a főmérnök elvtárs?

— A főmérnök elvtárs szintén Sárospatakon van értekezleten.

Reménytelen eset: mindhárom vezető értekezleten van. Már kikanyarodtam a gépállomás épületéből, mikor eszembe jutott, hogy engem a főkönyvelő elvtárs is tájékoztathatna. Már szinte bosszankodtam, hogy mégis meg van mentve a helyzet, és oda a glosszatémám. Visszamentem. Kopogtatok,s

í— Megint maga az?

— Igen, elfelejtettem, hogy nekem a főkönyvelő elviárs is adhatna felvilágosítást.

— A főkönyvelő elvtárs?! Ő éppen Miskolcon van értekezleten... Talán máskor..

Négy vezetőt kerestem a mezö- csáli gépállomáson, mind a négyen különböző értekezleten voltaik Hiába! Ember tervez, Értekezlet végez. ?« (nz)

resni ott, ahol a nem dolgozó írók pótlására alakítanak egy jól dolgozó írókból álló irodalmi kört. Csak örülni lehet annak, hogy egy vidéki lap ilyen aktivan foglalkozik az írókkal, megad nekik minden erkölcsi és anyagi támogatást. Egészen biztos vagyok abban, hogy a József Attila irodalmi kör be fogja váltam a hozzáfűzött reményeket és vasárnaponként Borsod dolgozói színvonalas irodalmi oldalt találnak majd az Északmagyarország hasábjain.

JL1 n magam nem vagyok „Írogató” ember. Mondanivalóimat nem csomagoltam sztaniolba, hanem úgy írtam le, ahogy gondoltam. Tudom, hogy ismét lesz, aki majd íróellenességről fog fecsegni, hogy a lényegről elterelje a figyelmet. A lényeg pedig az: nem engedhető meg többé, hogy bármilyen szerv, így az Északmagyarország szerkesztősége is a legkisebb elvi engedményt tegye a jobboldalnak. Helyeslem, hogy az Északmagyarország szerkesztőbizottsága megakadályoz minden ilyenirányú kísérletet. Még élénken emlékezetünkben él „a kocsonya harc” és annak minden következménye. Köszönjük, nem kérünk belőle.

Tisztelt Fülöp János és Kulcsár István! Köszönjük a fensőbbséges kioktatást. De azért engedjék meg, hogy a mi megyénkben, a mi kultúránkról, a mi íróinkról — mi maCnnlr rlrtnfcíinlr

Ö

römmel vettem kézbe az Élet és Irodalom eddig megjelent számait. Tartalmas, színvonalas, a lapban megjelent kritikai cikkek a szerkesztőbizottság tárgyilagosságáról tanúskodnak. Bátran engednek teret a nyilvános vitának, „összes becsületsértéseikkel együtt” — mint ahogy azt Sándor Kálmán írta. E tárgyilagosság mellett azonban jó volna, ha a szerkesztőbizottság a jövőben sokkal nagyobb gondot fordítana arra is, hogy ne jelenhessen meg a lap hasábjain olyan felháborító cikk. mint az író és költőkére- 1 sőben Miskolcon. Az ilyen „leleplező” szenzációhajhászó cikk nem alkalmas arra, hogy a lap tekinté- 1 lyét növelje, nem leplez le mást, ; mint a cikk íróinak helytelen állás- 1 pontját. 1

A cikk írói két kilátóval is foglal- , koznak. Az egyik, amely Miskolc nevezetessége volt, az avasi kilátó, , s a másik, amely az írócsoport két- . hegenként megjelenő lapja volt Mis- ■ kolcon. Az előbbit az ellenforrada-1 lom idején — nem pedig finoman a „zűrzavaros napokban” — fasiszta csirkefogók felgyújtották. A másik Kilátó pedig eszmei segítséget adott ahhoz, hogy előkészíthessék az ellenforradalmat.

A Kilátó körül csoportosult írók ■l* többsége novemberben elhallgatott. Az egyik lapban még büszkén hangoztatták, hogy a Kilátó és az irócsoport tovább halad a megkezdett utón. „íróink már hónapokkal ezelőtt bátran emelték fel szavukat az elnyomó zsarnokság ellen, most, a valóban felszabadult hazában, a forradalom vívmányainak megerősítéséért harcolnak versben, prózában” — írták. És azután elhallgattak. Azt hiszem további magyarázat felesleges, hogy miért.

Az Élet és Irodalomban megjelent cikk szerzői szerint Miskolcon csak ezek az írók. Mintha író csak az volna, aki kötelezi magát arra, hogy ő egy szövetség tagja legyen. Kívülállónak tehát nincs joga írni, ha pedig mégis ír, az csak dilettáns. Megnyugtatom a cikk íróit, hogy az olvasók, velem együtt nem nézik, hogy a megjelenő írásművet melyik csoportba tartozó író írta, hanem azt nézik, hogy jó-e az írás, megfelel-e az olvasó ízlésének, véleményének, a szocialista fejlődést segíti-e, vagy nem. S hogy rögtön tisztázzunk még egy kérdést: nem az a fontos, hogy a cikkben megnevezett Csorba, vagy Szegedi az Északmagyarország szerkesztői közé tartoznak, egy a lényeg: olyan verseket írnak, amelyek jók, tetszenek, szívből jövők, — s amelyeket bátor hangjuknál fogva keveset látunk még a sajtóban. Hogy ezek a versek a cikkíróknak

nem tetszenek — ízlés dolga. Nekem például az ő írásuk nem tetszik, mégsem nevezem őket Írogató dilettánsoknak.

'TP eljes egészében egyetértek-*• Kovács elvtárs megállapításaival, hogy az írócsoport eszmei magatartására az elvi liberalizmus nyomja rá bélyegét. A marxizmus mellett nyilatkoznak, de tetteikben liberálisok. Ellenvéleményem csak annyi, hogy ez a megállapítás túl finom. Miért kell oly sokat kérni egy írót arra, hogy szíveskedjen már írni valamit? Hiszen vannak nekünk jó íróink, akik szívesen írnak, akiknek ma még talán nincs nagy nevük, de legalább jól írnak. Hiszen lassan fél év telik el az ellenforradalom óta. Ezidő alatt, megalakult egy erős párt, amelynek vezetésével helyrehozzuk a károkat, megindult a munka, gyáraink, bányáink ismét teljes kapacitással dolgoznak. Az emberekbe visszatért a kedv, a munka, az élet, az alkotás vágya. Ha ezt nem érzi meg egy író, ha ez nem ihleti alkotásra, hát akkor mi az, ami megmozgatja az írók fantáziáját? Ha ennyi idő alatt nem tud számot vetni önmagával, ha ez az idő kevés ahhoz, hogy megtalálja helyét a társadalomban -- akkor ez az író, írás nélkül is kimondotta, hogy milyen álláspontot képvisel.

Tisztelet és elismerés képzőművészeinknek, akiknek műveiben hosszú hónapok óta gyönyörködhetünk mind a lap hasábjain, mind a kiállításokon.

Furcsa dolog íróellenességet keKÁRPÁTI GYÖRGY

Ma már a kívülállók is elismerik a tsz eredményeit

(Tudósítónktól.)

Az elmúlt években keveset hallottunk a ládpetri Szabad Föld tsz-ről, pedig a tsz 1949-ben alakult. Ha mégis hír érkezett róluk, nem az elsők között emlegették.

Mi volt a hiba? Nem volt jó a vezetés. Az egyik legrégebbi tsz tag így nyilatkozott erről: »Ha a vezetőség kézbe tudta volna tartani a tagságot, semmi bajunk sem lett volna.« Petrovics bácsi, egy másik tag az új vezetőségről ezt mondotta: »Végre megtaláltuk azt a vezetőséget, amire már régebben szükség lett volna.«

A régi vezetőség nem tudta mozNyílt levél

a „MÚZSA" édesgyermekeinek

gósítani a tagságot, ma pedig minden tag száz százalékosan dolgozik. Ennek köszönhető, hogy a tavaszi kalászosokat már elvetettük, csak a kukorica vetése van még hátra, amit a napokban fognak elvégezni. A kertészetnél, á melegágyakban már szépen fejlődik a dohánypalánta. A példamutatásban élenjár a tsz elnök: Ferencsik János, valamint Laczkó elvtárs, az agronómus. Ött látni őket mindenütt, nincs huza-vona, mint valamikor. A kívülállók is figyelik a munkát és észreveszik az eredményt, s nem úgy nyilatkoznak, mint egykor, amikor csak megszólták őket. Most már elismerik az eredményeket is.

KECSKÉS IMRE

„Eltörött a hegedűm".,.

Az Országos Filharmónia április 16-án, kedden délután 6 és este fél 9 órai kezdettel a Béke filmszínházban magyamóta estet rendez.

A műsorban a magyarnóta híres mesterei lépnek fel, így Rózsahegyi Kálmán, Kalmár Pál, Ufcry Anna és László Imre. Konferál: Lelkes Ágnes. A műsor külön érdekessége a 18 tagú rajkó zenekar, melyet nyolcéves prímás vezet:

Az Országos Filharmónia felhívja a közönségszervezők figyelmét, hogy jegyigényeiket ma délután 5 óráig jelentsék a Filharmónia kirendeltségének. A közönségszervezők az átvefi jegyek árával 16-án délig kötelesek leszámolni.

Lukács György egyetemi tanár hazaérkezett

Lukács György egyetemi tanár levélben azzal a kéréssel fordult a magyar forradalmi munkás-paraszt kormányhoz, hogy engedélyezze hazautazását. Idehaza tudományos munkáját kívánja folytatni. A kormány Lukács György kérésének eleget tett, (MTI)

~ AZ ENSZ Európai Hivatala mellett szervezett állandó magyar misz- szíó vezetője, Szita János, április 9-én Genfben átadta megbízólevelét Adrian Pelt-nek, az ENSZ Európai Hivatala igazgatójának.

vány«, itt pedig már irodalmi alkotásit?) Köszönöm az elismerést! Megjegyzem, hogy nekem Kovács elvtáis és a hozzá hasonló elvtársak elismerése többet jelent, mint Háy Gyula és hasonszőrű társainak minden »rendjele« és »elismerése«. Én Zsdá- novtól, Majakovszkijtól és Petőfitől merítek erőt és hitet a tollforgatás- hoz, és úgy érzem december 10. óta , hovátartozásról, félreérthetetlenül állástfoglaltam sokezer kommunistával együtt ón is, amikor kezünkbe vettük a fegyvert a proletárhatalom védelmében!

Szakasits elvtárs szavait idézve ón is tudom ».;. ha valamit mondok, írok, vagy teszek és az ellenség tapsol, akkor megijedek. Bebeltől és Lenintől tanultam, hogy az ellenség dicsérete szégyen, — és figyelmeztetés: rossz útra tévedtél! Ha viszont az ellenség támad, ez azt mutatja, hogy jó úton haladunk!«

J? zzel persze nem azt akarom mondani, hogy aki ma bírál, az mind ellenség, de aki ilyen hangnemben támadja azokat, akik kommunista módon élnek és harcolnak a »legforróbb« időktől napjainkig, az semmiképpen sem lelhet a mi barátunk!

Kedves »hivatásos« írók, rólunk: »különösvágású« emberekről is írhatnának már a tiszta szív és józan ész hangján, ha nem is eposzokat, de legalább egy-két bíztató szót, vagy epigrammába is beleférő versikét! Ma minden szó, amiből melegség és szeretet árad, többet jelent számunkra mindennél!

Bízom a párt erejében, a nép , életrevalóságában és ügyünk igazában! Mély meggvőződésean, hogy pártunk segítségével mi kezdők is eljutunk arra a magaslatra, amely minket megillet! Ezeknek a gondolatoknak a jegyében írogattam eddig , is és fogok irogatni a jövőben is, minden építő bírálatot várva és köszönve, megfogadva önmagiamnak: amíg élek szóban és írásban hirdetni fogom az élet igazságait a magam módján, s ha kell ezért az elvért , forgatni is fogom ma is hordozott fegyveremet, — mindhalálig!

SÍK ISTVÁN

■ italé

dilettantizmust segítsék diadalra...«

Ami kor mi az ellenforradalom ellen harcolunk, egy pillanatra sem feledjük, hogy ez egyben harc az ellen- forradalom ideológiai és »eszmei« előkészítői ellen. A magyar »írók« jó része »halhatatlan érdemeket« szerzett az ellenforradalom előkészítése és kezdeti »sikereinek« időszakában: és sokan közülük a hazaárulásban, és kétszínűségben mindenkit felülmúltak ebbein, aki erre az útra lépett.

Tessék már egyszer tudomásul venni, hogy ebben az országban a vezetőszerep a munkásosztályé és ebből törvényszerűen következik az is, hogy mindenféle burzsoá ideológia ellen könyörtelen harc folyik, beleértve az irodáimat is, ha az eltorzítja a való igazságot! Dolgozó népünknek nincs szüksége olyan irodalomra, amely hamis és hazug szóáradatával, a valóság arcátlan eltorzításával ködfátyolba akarja burkolni minden szónál ékesebben beszélő eredményeinket, me'/ megingatni igyekszik a dolgozók önerejébe vetett hitét és a bizalmatlanság légkörét akarj megteremteni a széles népréteg és annak vezetőpártja között! A proletárd:....atúra hatalma nem engedhet meg a jövőben olyan »fényűzést«, hogy olyanokat pénzeljen, akik nem tudnak' írni a mi szívünk, a dolgozók érzése szerint!

ovács elvtárs cikke elején több megjelent irodalmi alkotást illet a »kitűnő, nagyszerű« jelzőkkel, köztük Sík István idézett »Nem költő az ma, aki...« c. versét is. Az irodalmi oldalakon igen sok ilyen színvonalú, a jóindulatú sematizmus kórjeleit magukon viselő alkotással találkozunk. A kezdők valóban bizalmat, segítséget érdemelnek, — de itt nem kéziratos, hanem lapban megjelent művekről van szó, amelyek sok-sok ezer ember szellemi táplálékául szolgáltak .;.«

Itt is van egy ellentmondás: a cikk elején verges Gsa& egyszerű »faraikésén megjegyzem mégis, hogy nem tartozom az »újdonsült« kezdők közé. Első versem 1943-ban jelent meg egy Antológiáiban és azóta több versem, cikkem, rajzom jelent meg különböző lapok oldalain, — bár költőnek sohasem vallottam magam. És ami az elismerést illeti: Kovács elvtárs dicséretén kívül, már jóval korábban is kaptam néhány oklevelet és miegymást »faragott« verseimért.

Mi »Írogató emberek« érezzük, hogy még nem tudunk olyan szép rímeket pengetni lantjaink húrjain, (ha ugyan szabad e szerszámot kezünkbe venni), mint Önök: az irodalomnak »halhatatlan« és gyakorlott mesterei, azonban azt is érezzük, hogy a mi hangunk őszinte és ez az egyszerű embereknek nem idegen, de nem is érthetetlen. S ami a tiszta igazságot illeti: van még egy vonás, ami miránk jellemző: mi akkor is felemeljük hívó szavunkat, amikor a hivatásos írógárda jó része mélyen hallgatva várja, amíg elcsendesednek a viharok! Bennünk a szándék tiszta; mi nem anyagi előnyökért verselünk, hanem a rohanó élet sodrában kemény posztókon állva regisztráljuk a magunk módján élményeinket.

Tudjuk, hogy ma is érvényes e költői intelem:

»Cinkosok közt vétkes, aki néma« —, de tudjuk azt is, hogy sohasem volt nagyobb szükség a pártos művészetre, mint éppen napjainkban, amikor nemzeti létünk és jobb jövendőnk alapjait rakjuk egy súlyos megrázkódtatást átélt országban!

C ok író és költő visszavonulása

^ ma beszédes hitvallás más célok érdekében! A dolgozó nép mélyen elítéli azokat, akik ugartöréskor hallgatnak és félrehúzódnak, de szüret idején hangoskodva tülekednek a főhelyekre!

»Az ellenforradalom elleni ideológiai harcot pedig nem lehet felhasználni arrä* hogy érmék ürügyén a

A z Élet és Irodalom című lap • március 294 számában feltűnő helyen írtak rólunk: ú. n. »versfaragó kezdőkről« az irodalom hivatott mesterei: író és költőkeresőben Miskolcon cím alatt.

Őszintén megvallva, amikor eme cikket olvasni kezdtem, arra gondoltam, hogy elvtársi bírálatok, tanácsok révén ebből a cikkből sok hasznos tapasztalattal gazdagodom, mely ösztönösen hat majd rám. Sajnos, ez a reményem szertefoszlott az első sorok olvasásakor, nem azért, mert mindjárt velem kezdi, hanem mert a sorokból fellengős és gőgös hang árad.

Sokat olvastam nagy mesterek, költők, írók és művészek megható szerénységéről, akik a megértés és emberiesség jegyében egész életük során szeretettel egyengették a »kezdők útját« és sohasem éreztették kivételes tehetségüket másokkal, de ez a hangnem, ez a pökihendiség, mely ezt a cikket jellemzi, mélyen sérti minden becsületes és józan ember önép? étét! t

így ír e lap idézve versein részletét:

»Nem költő az ma, aki hallgat Kinek lantján a húr sem rezdtil, Akiben mg tettrekészen piros vére nem is pezsdül;;.«

»Ez a rímes intelem az Északmagyarország című miskolci napilap február 24-i számában olvasható: egy kevéssé ismert nevű kezdő: Sik István versének részlete... Való igaz: Miskolcon sem költő, aki hallgat ..... hát az, aki ezt a fenti verset faragta?«

f? z a kevéssé ismert kezdő én vágyóik és mint érdekelt, igyekszem erre reagálni. Fülöp és Kulcsár szerint »dilettánsok« vagyunk és semmi jogunk sincs arra, hogy »hívatlanul«, belépőjegy nélkül betolakodjunk a »Parnasszusra!«.

Mi sem könnyebb annál, mint ledorongolni másokat, de azért mellé-!

Néhány észrevétel a költőkeresők címére