Észak-Magyarország, 1957. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-04 / 79. szám

DICSŐSÉG ÉS HÁLA A FELSZABADÍTÓ szovjet hadseregnek HARCBAN A NÉMET „TIGRISEKKEL“ A hős szovjet páncélosok visszaverik Moszkva külvárosából a nemet páncélos alakulatokat, aztán feltart ózhatatlaníd megindulnak, hogy Berlinig kergessék Hitler fasiszta csapatait. A LEGJOBB HARCOSOK A világ első szocialista államának hadserege abban is különbözött min­den más hadseregtől, hogy katonái tudták, miért harcolnak. A szovjet katona erkölcsi erejét az igazságos honvédő háború és az elnyomott szomszédos népek felszabadítása a kizsákmányolás járma alól Sokszoro­san fokozta. A párt népnevelői, a legjobb harcosok, a kommunisták az első vonalakban tanították, buzdították a harcosokat. adleanyból a mellén a eiillay t alatta a szín az aeéi“ A még ma is páratlanul tö é'.etes T—34 szovjet harckocsik az el­lenség szétverésének félelmetes eszközei voltak. A szovjet tankisták I ízül számtalan a Szovjetunió Hőse büszke kitüntetést viselhetik mellü­kén. Képünk Pjotr Tranyin páncélosvezetőt ábrázolja, oki kétszer is neg.KO0s» 4 Szovjetunió Hőse aranycsillago í A SZABADSÁG j HAJNALA • 1945. tapasza volt..-. : A VÖLGYBEN fekvő falut már ; füstölgő, lángoló bizonyosságként • látta a lebukó nap. A kopasz fák Z közül kormos kémények, üszkös fa- : lak búcsúztak a fénytől. Az útmenti • fák törzsei feketén meredtek az ég­• nek, mint megannyi megcsonkított, • fenyegető ököl. Mindenütt látni a : háború irgalmatlan karmainak vé- : rés nyomát. Mindenütt fájdalom! | Szétmarcangolt falvak, kitördelt er­• dők, legázolt földek, s az életet ter- : mő talajon az ocsmájiy lövészárkok : hosszú barázdái s fekete keresztek­• kel betűzdelt sírhalmok végtelen • sora. j Nagyhirtelen jött az éjszaka. Az • országút mentén, amely a kis falut j kettészelte, fehér szalagjával derék- j bátort jegenyefák jajongtak. : Az országúton autók, tankok ro­l bogtak hálálbaűző, csontbametsző zajjal. Menekült a náci csorda. Szüntelen nyugat felé. Kis családunk a pincében húzó­dott meg. A nyirkos sarkokban ré­mítő félhomály terpeszkedett. A pe­nészvirágos pincefalon csak egy ma­gányos petróleumlámpa füstölgőit, nagyokat pislantva. *— Hány óra lehet már? — kérdez­tem megremegve a dohosszagú szal­mazsákról. — Mindjárt tíz ■= felelte csende­sen anyám. — Akkor aludjunk. Nem biztos, hogy a reggelt megérjük, = mond­ta szomorúan apám. — Bizony, bizony sóhajtott édesanyám — az még meglehet Nagyanyám csak hallgatott. ÉS A KIS CSALÁD álomra haj­totta fejét a nyirkos pince fullasztó, fojtó, penésztől szennyezett levegő­jében. Éjfél lehetett már, amikor mély álmunkból közeli ágyúdörgések ri­asztottak fel. Először csak elszórtan hallatszottak a dörrenések, aztán egymásután. A katy usák űzték a me­nekülő németeket. Kinéztem az ajtó repedésén. A vaksötét eget most Sztálin-gyertyák vakító fénye fes­tette aranyra. A magasban szovjet vadászgépek zúgtak tompa moraj­lással. Az igazi csillagok mellett vö­rös csillagok ragyogtak fel a sötét magyar éjszakában. — No, reggelre már tiszta lesz a vidék — mondta álmosan édesapám. Reggel szokatlan csendességre éb­redtünk. Néhány kakas kukorékolt a közelben s a kutyák úgy ugattak, mint bármely más napon azelőtt, mikor még nem volt háború. Vége hát... Ezt is megértük... Már em­beri hangokat is lehetett hallani. Édesapám kitárta a repedezett pinceajtót. A nap széles sugárban \ ömlött be a sötét pincébe, s örömet, \ a boldogság titkos, édes érzését lop- ; ta csüggedt szíveinkbe. Teli tüdővel i szívtuk magunkba a tavaszi friss le- ; vegőt. : Nemsokára oroszok jelentek meg ; a faluban. Szélesen mosolygó, nagy, ; szőke katona lépett be kis pincénkbe. | r— Drasztvujtye! Nyemec jeszty? ; Nincs nemecki, dehogyis van! ; — válaszolt visszatérő jókedvével ; nagyanyám. — Elvitte őket a menny- ; dörgős nyavalya. Fene a sok piszok- : ját, egy ludam volt, azt is ellopták, ! szőrén-szálán. ; A FIATAL szovjet katona moso- I lyogva veregette meg a vállát: : — Mamka! Mamka! — mosolygott ■ és cukrot nyomott öreg, kérges te- j nyerébe. Engem az ötébe kapott, : csokoládét dugott a számba és csak ■ nézett, nézett csillogó szemével, cso­• dálkozva, hogy milyen mohón maj- \ szolom a réglátott édességet. I Édesapám hellyel kínálta, egyet­• len székünket tolta elé, de ő csak le­• gyintett s mosolygott szelíden. Mi- : csoda utat tehetett meg, amíg hoz- j zánk is eljutott és mégsem látszott • rajta a fáradságnak semmi nyoma. i — Hová? Kudá? — kérdezte apám. | — Berlin! ; S a, győzniakarás ott lobogott mo- i solygós tekintetében. \ Mikor elment, csak néztem utána, j aztán az édességgel telt két kezemet | és éreztem, hogy valami nagyot, va- ; larni igazán hatalmasat hozott ez a ; mai nap. S valami felszabadult ér- j zés futott át rajtam, szívemet édes, I megmagyarázhatatlan, de jóleső me- i legség öntötte el. ■ Tavasz volt. Teljes tavaszi pom- | pújában ragyogott a nap. A fák, a | kis házak, a kacagó zöldben még \ sosem voltak olyan szépek, mint ak- | kor. Virágillat hömpölygött édesen, : ÉDEÉ, aranyló béke úszott a leve­\ gőben. A mi békénk ez, az erősek és \igazak békéje. PATAKY DEZSŐ BUD 4PES1 FELSZAB A DÍT AS ÁÉR1 Fától-fáig, utcától- hogy ezzel is minima- felelően mégis inkább utcáig, szinte házán- lisra csökkentsék a há- gyalogsági harccal sza* kint kellett a 3. ukrán ború okozta ínséges hódították fel a fövő* hadseregnek kikerget- napjait a lakosságnak, rost. A szovjet harcom ni a fasiszta megszól- Budapest elővárosai- sokat lelkesítette küz■* lókat hazánk fővárosa- ban már készen állott delmeikben az a tu•* ból, Budapestről. Lé- a szovjet nehéztűzér- dat,hogy sikereik ered* legzetvételnyi szünet ség, hogy a városban ményeként a magyar nélkül hajszolva a hit- bentrekedt német csa- munkásosztály kezébe leri zsoldosokat, rövid- patokat szétzúzza, ám veszi a gyárat és bein* ke idő alatt felszabadí- a szocialista humaniz- dítja a békés termeiésk tották Budapestek mws szellemének meg* a normális életek Teljesült az ezeréves vágy: földet kapott a magyar paraszt A felszabadító szovjet vörös hadsereg áldozatkész harcával va­lóra váltotta Tiborc vágyát, Dózsa György és Táncsics törekvéseit, hogy azé legyen a föld, aki megműveli, a parasztságé! 1945 esztendeje sorsdöntő fordulatot jelentett a világ előtt. Hazánk­ban 3 millió nincstelen szegényparaszt, földmunkás kapott földet az ősi jussból. Nincs már többé püspöki birtok, örökre a múlté a bot, a dézs­mál A magyar paraszt tudja, hogy a testvéri szovjet harcosok örökre el­űzték földjéről a mihaszna, semmirekellő Eszterházy grófokat, Kóburg hercegeket, a bárókat és lelketlen bankárokat.

Next

/
Thumbnails
Contents