Észak-Magyarország, 1957. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-10 / 58. szám

1848 igazi üfiktsei a kaiaviisták és a szocializmust építő dolgozó nép Tézisek az 1848-49-es polgári forradalom és nemzeti függetlenségi harc 109. évfordulóidra I. JB838 tavaszán forradalom vihara Böpört végig Európán. Talpra állott a magyar nép is, hogy megdönt se a feudalizmus korhatag rendjét és ki­vívja. az ország függetlenségét a reakciós Halbsiburg zsamöksággal szemben; A forradalom szétzúzta a feudális rendet, eltörölte a jobbágyrendszert, paraszti tulajdonná tette az úrbéres telkeket, megszüntette az úriszéket. A forradalom az ország élére önálló magyar kormányt állított. A forra­dalom nemzeti demokratikus vívmá­nyai utat nyitották a polgári átala­kulásnak hazánkban, megnyílt an­nak lehetősége, hogy az ország le- küzdje a Habsburg-uralom súlyos: örökségét, évszázados elmaradottba- ; gát. A forradalmi átalakulási veze­tője akkor a liberális középnemesség volt; ezért a földesúri nagybirtok- rendszer érintetlen maradt, az egy­kori jobbágyok nagy részéből föld­nélküli koldusíparaszt lett. A mun­kások és a szegényparasztok nem kaptak választójogot, s a nemzeti ki­sebbség egyenjogúságát sem ismer­ték eb 1848 nyarán a Habsburg abszolu­tizmus, a magyarországi ellenforra­dalmi erőkre támaszkodva, fegyver­rel tört hazánkra. Népünk nem hó­dolt meg az elnyomóknak; Kossuth hívó szavára napok alatt tízezrek gyűltek serégbe, hogy megvédjék a forradalmi vívmányokat, s a nem­zeti függetlenséget. Ez a küzdelem akkor az emberi haladás élére állí­totta a magyarságot, s 1848—49-et nemzeti történél műnk egyik legra- gyogöbb fejezetévé avatta. Az 1848-as forradalom és nemzeti függetlenségi harc a nemzetközi reakció túlerejével szemben elbu­kott. Megoldatlan feladatként maradt az utókorra a nemzeti függetlenség kivívása, a feudális nagybirtokrend­szer és a monarchista önkényuralom megsemmisítése, demokratikus köz­társaság teremtése. 1848 forradalmi örökösei az eltelt több évszázad so- cán mindig azok voltak, akik vállal­ták a harcot a forradalom megoldat­lan feladatainak végrehajtásáért. IL A szabadságharc bukása után csak a. dolgozó nép maradt hű 1848—49 ■zászlajához. Kossuth, Petőfi neve az ő ajkán vált nemzeti legendává. Az Uralkodó osztályok eldobták a nem­zeti függetlenség lobogóját, s 1867- ben kiegyeztek a Habsburg monar­chiával. A kiegyezés biztosította a nagybirtokrendszert és a nép jogait megnyomorító monarchista ural­mat, alárendelte a nemzetet a Habs- burg-dinasztiának. A negyvennyol­cas forradalmi örökség valóraváltá- sának történelmi szerepe szükség­szerűen az egyre erősödő osztállyá szerveződő munkásságra várt. 1848-ban a feudalizmust kellett megdöntőni. 1848 után kifejlődött a kapitalizmus, majd a századforduló idején kialakult az imperializmus. A társadalmi előrehaladás feladata a félbemaradt polgári demokratikus átalakulás befejezésén túlmenően — már a kapitalizmus megdöntése lett. A kapitalizmus a XX. század ele­jére hasonlóan korhatag renddé vált, mint amilyen a feudalizmus volt 1848-ban: csökönyös akadály a társadalmi fejlődés útjában. Az a for­radalom, amely negyvennyolc forra­dalmi örökségét végrehajtja, az im­perialista renddel találja immár szembe magát. A munkásosztály érdeke minden­fajta kizsákmányolás maradéktalan megszüntetése. Történelmi hivatása, hogy a nép élén haladva felszámolja a kapitalista rendet és megteremtse az új társadalmat. Ezt az osztályt a tudományos szocializmus nagy esz­méje vezérli, amely megőrzi és to­vábbfejleszti az emberi gondolkodás- inak évezredek során létrehozott örök értékeit. Mint József Attila mondja: „Papok, katonák, polgárok után így lettünk végre mi hű Meghallói a törvényeknek, minden emberi mű Értelme ezért búg mibennünk mint a mélyhegedű”, A munkásosztály, olyan párttal az élen, amely a. tudományos szocializ­mus tanításait alkalmazni tudja — 1848 forradalmi hagyományainak igazi örököse, minden dolgozó osz­tály vezetője lett a társadalmi harc­ban. Az ipari proletariátus köré tömö­rült az úri Magyarország ellen síkra- szálló, földosztást követelő szegény­parasztság. A munkásosztály kiala­kulóban lévő szocialista mozgalmá­hoz csatlakozott 1867 után az ősz Táncsics Mihály. A munkásság ke­leten felragyogó vörös csillagától várta a magyar hajnaihasadást Ady Endre. A magyar munkásosztály, a ma­gyar dolgozó nép, a Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetésé­vel 1919-ben vívta ki első nagy győ­zelmét; Az 1919-es Tanácsköztársa­ság azoknak az uralmát döntötte ■meg, akik 1848—49-ben vagy nyom­ban utána, a forradalom ügyét el­árulták, s szembefordultak a magyar néppel; Dolgozó népünk harcához a példát az orosz forradalom adta, az erkölcsi és eszmei segítséget az orosz kommunisták, akik Lenin vezetésé­vel megdöntötték a cári zsamöksá- ' got, a mi Habsburg elnyomóinknak 1849-es szövetségesét. Az 1919-es munkáshatalom haj­totta végre először a gyárak, bányák, bankok kisajátítását és a nagybir­tokok kisajátítását is. A Magyar Tanácsköztársaság talált elsőnek megoldást a nemzeti kérdésre, az egyenlőség és önrendelkezés alap­ján. Ez a rend biztosította először a »kunyhók lakóinak« is az állampol­gári jogokat, s e jogok gyakorlásá­nak anyagi feltételeit — ahogyan azt Petőfi követelte. Ez a forradalom hívta zászlai alá 1849 óta az első hadsereget, amely az ország függet­lenségéért vívott dicső harcot az antant imperialista hódítók ellen.. A Tanácsköztársaság leverése után a hazaárulásban fogant Hor- , thysta ellenforradalmi rendszerrel szemben ismét a magyar munkás- osztály legjobb fiai, a kommunisták Rímelték magasra a népszabadság és nemzeti függetlenség lobogóját. A magyar kommunisták- védték meg Kossuth, Petőfi és Táncsics alakját, demokratikus és független­ségi eszméit az ellenforradalmi tör­ténetírás ferdítésével, rágalmaival szemben; A marxista-leninista vi­lágnézet alapján ők tárták fel tudo­mányosan a maga teljességében 1848—49 hagyatékát. III. A negyvennyolcas demokratikus nemzeti feladatok teljesítésére a Szovjetunió felszabadító harca adott lehetőséget a magyar népnek. A második világháború idején a negyvennyolcas szabadságharcosok példája azt jelentette: harcolni a re­akció főereje, a hitleri fasizmus, s annak hazai szövetségesei, Horthyék és a nyilasok ellen, szövetségben az összes antifasiszta erőkkel, szövet­ségben a demokratikus nagyhatal­mak koalíciójával, mindenek előtt pedig a demokratikus koalíció ve­zető erejével, a szocialista Szovjet­unióval. A magyar kommunisták és népünk sók más hű fia, becsülettel vállalták ezt a feladatot. Ezrek tet­ték vérükkel hitet a nemzeti sza­badság és emberi haladás ügye mel­lett. Abból a mély szakadékból kellett kiemelni nemzetünket, amelybe a Horthy-rendszer taszította, amikor hazánk a szovjetellenes rablóháború részese és a hitlerista Németország utolsó csatlósa lett. A Szovjetunió felszabadító harca meghozta nekünk a várva várt függetlenséget. Attól a néptől kaptuk a szabadságot* amely ellen bűnös háborúba vitték hazán­kat. A magyar dolgozó nép, élén a kommunisták vezette munkásosz­tállyal, kezébe vette sorsa intézését, megkezdhette a negyvennyolcas de­mokratikus és nemzeti feladatok tel­jesítését is. Felosztotta a nagybirto­kosok földjét a nincstelen és kevés földdel bíró jobbágyok között. Meg­teremtette a nép demokratikus álla­mát. Eltávolította az államhatalom­ból a nagybirtokos és nagytőkés osztály képviselőit. Az irányító he­lyekre a munkásosztály és a dolgozó parasztság fiait állította. Szembe­fordultunk a reakció soviniszta po­litikájával és rendeztük viszonyun­kat a szomszédos népekkel is. A Szovjetunió nemzeti tekintélyére, s önzetlen segítségére támaszkodva megvédtük hazánkat az imperialista világ beavatkozási kísérletei ellen. IV. A magyar munkásosztály, a kom­munisták vezetésével nemcsak vég­rehajtotta azokat a nemzeti felada­tokat, amiket az 1848-as forradalom örökül hagyott, hanem tovább is ment. Valójában 1848 forradalmi szelle­mének, Petőfi szellemének megta­gadása lett volna, ha csupán a múlt században meg nem oldott, vagy fé­lig megoldott feladatokat hajtja végre, s nem megy tovább a törté­nelemszabta úton: harcban a mai fejlődés akadálya, a burzsoázia el­len, a mai kor haladó rendjének, a szocializmusnak felépítéséért. Petőfi és Vasvári, a legmesszebbtekintő márciusi fiatalok sem akartak fél­úton megállná a kizsákmányolás, nyomor és szolgaság elleni küzde­lemben. »A XX. század költőihez« írt versében a költő a legtisztább fo­galmazásban mondja ki: „Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jog asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk.. .n Mi más ez, mi más ez, mint a ■kommunizmus prófétai megálmodá­sa? A magyar kommunisták Petőfi szellemi örökösei voltak, amikor a földesurak előzetese után harcba ve­zették a munkásságot, hogy űzze el 3 tőkéseket is, adja a nép tulajdo­nába a gyáraikat, bankokat, s szö­vetségben a dolgozó parasztsággal, vegye kezébe az államhatalmat; E nagyszerű harcban a magyar dolgozó nép történelmi feladatot hajtott végre. A szocialista átalakulás során né­hány év alatt nagy eredményeiket ér­tünk el. Kiemeltük az országot a fasiszta Horthy-rendszer és a háború okozta pusztulás­ból és nyomorból. Lényegében megszüntettük az embernek ember által történő kizsákmányolását tár­sadalmunkban. Erős ipart teremtet­tünk, amely nélkül Kossuth szavai­val — „Félkarú óriás a nemzet”. Megnyitottuk a falu szocialista fejlő­désének útját. Letörtük a volt ki­zsákmányoló osztályok művelődési egyeduralmát, megnyitottuk a kö­zépiskolák és az egyetemek kapuit a munkások és dolgozó parasztok gyermekei előtt. A magyar kommunisták célja volt és marad, hogy a szocialista építés eredményeképpen évről-évre na­gyobb darab kenyér jusson minden dolgozó asztalára, hogy egyre széle­sebben terjedjen a műveltség, hogy a dolgozó nép demokratikus szervei révén egyre inkább valóban maga igazgassa önmagát, s hogy növeked­jék államiunk anyagi ereje, öregbed- jék tekintélye a világban. Bár a szocialista építésiben nagy eredményeket értünk el, a Rákosi­iéi© vezetés súlyos hibái következ­tében ezeknek a céloknak az elérése törést szenvedett; A bürokratizmus eltorzította a viszonylag békés kö­rülmények között létrejött proletár­diktatúrát. A magyar népi demokrá­cia mint diktatúra nem volt elég ha­tékony az osztályellenséggel szem­ben: demokráciánk pedig nem volt elég a dolgozók számára. S ugyan­akkor, amikor a forradalmi és nem­zeti hagyományok ápolása és tovább­fejlesztése terén nagy munkát végez­tünk, ezt beárnyékolta az, hogy a Rákosi-féle vezetés több vonatkozás­ban megbántotta a magyar nép nem­zeti érzéseit is, s ezzel ártott a pro­letár nemzetköziség eszméjének is. Mindez érthető elégedetlenséget váltott ki a nép körében. Ezt az elé­gedetlenséget szította az a felelőtlen demagógia, amelyet a hibáik el túlzá­sával és a párt hátbatámadásával, a Nagy Imre—Losonczy-féle csoport a nyílt ellenforradalmi erőkkel szövet­ségben folytatott.' 1956 októberében az így keletkezett tömeghangulatot állította szolgálatába ellenforradal­mi céljaira a nyugati imperializmus és a hazai osztályellenség. A népi- demokrácia ellenségei ok­tóber 23-<tól kezdve fegyveres tá­madást indítottak a Magyar Nép­köztársaság rendje ellen. Céljuk a népi hatalom megdöntése és a kapi­talizmus visszaállítása volt. A népi demokrácia ellenségeinek a dolgozók megtévesztésére általános demokra­tikus szólamokat hangoztattak, s nem átallották kalózlobogóul még 1848 antifeudális forradalmi jelsza­vait is felhasználni a proletárdikta­túra ellen. Az ellenforradalmárok egyik meg­tévesztő jelszava az „új forradalom” hirdetése volt. De miféle forradalom volt az, amely a vörös «zászlók le- szaggatásával kezdődött, s Miind- szentynek, herceg Eszterházinak ki­szabadításával, forradalmárok le- gyilkolásával folytatódott és oda ve­zetett, hogy a hatalom a polgári res­tauráció képviselőinek a kezébe ke­rült. Az ellenforradalom fedezékéül használt fiatalok és passzív szemlé­lők, akik a vöröszászlók leszaggatá- sát nézték, nem gondoltak arra. hogy nemcsak a nemzetközi munkásmoz­galom jelvényét tapodják sárba előt­tük, hanem az 1848-as forradalmi baloldal jelképét és zászlóit is meg- szentségtelenítik. Nem gondoltak ar­ra, hogy a máciusi ifjak vörös tollat tűztek kalapjukhoz, hogy Petőfi pi­ros-zászlók alatt a világszabadságért vágyott elesni a harc mezején. A márciusi ifjak 1848-ban a vörös re­publikánus Táncsics börtönét nyitot­ták meg, az 1956 októberi ellenforra- dalmárok pedig 10 ezer közönséges bűnözőt és 3000 háborús bűnöst, fa­sisztát és imperialista kémet enged­tek szabadon. 1848 márciusának hő­siéi a forradalmait nem a Habsburg- talpnyaló labanc Miindszenty hason­ló elődjeivel, hanem éppen azok el­len védelmezték, nem hatalomra jutni, hanem éppen a : hatalmuktól megfosztani akarták őítet! A mai Magyarországon, az 1848-as hősök utódainak felszabadult hazá­jában csak az nevezheti forradal­márnak magát, aki a munkásosztály hatalmáért, a proletárdiktatúráért, a szocialista demokráciáért harcol a búr: Téziia és a földesurak hatalmá­nak restaurációja ellen, aki a forra­dalmi munkásosztállyal fog -össze és nem az ellenforradaímárokkal, aki a szocialista országokkal lép testvéri szövetségre és nem az imperialista hatalmak kegyeiért esedezik. Az ellenforradalmárok sokakat megtévesztettek októberben azzal a hamis jelszóval is, hogy ők a szabad­ságért harcolnak a diktatúra ellen. A szabadság és a diktatúra szembe­állítása a reakciós burzsoázia jól- isimért fogása. Ez a két fogalom egy és ugyanannak a dolognak két ol­dala. Hiszen éppen azon fordul meg minden, hogy valamely társadalom­ban kinek a szabadsága érdekében kivel szemben gyakorolnak diktatú­rát. A polgári államban a kizsákmá- nyolóké a szabadság — az egész rendszer a tőkés kizsákmányolás szabadságán alapul — a munkások és parasztok pedig az elnyomottak. A szocialista társadalomiban viszont a lakosság hatalma többségének, a munkásdknaik, dolgozó parasztoknak, a néphez hű értelmiségieknek jár a szabadság és a régi uralkodó osztá­lyok resitauráeiós kísérleteit — éppen a dolgozók szabadsága érdekében az államnak a diktatúra eszközeivel kell elnyomnia. Milyén eszteiensóg lett volna az elkövetett hibákat katasztrófával tetézni: feladni a nagy szocialista vívmányokat és visszaállítani a ki- zsákm árny olás szabadságát! Mert ugyan mi más az a szabadság, ame­lyet Habsburg Ottó, József főherceg, Horthy, Franco és Dulles olyan me­legen üdvözölt? Előttünk álló fel­adat éppen az, hogy szilárdan ala­pozzuk meg a párt vezetésével a munkásosztály diktatúráját! S ha ez a diktatúra a népszabadság szélesíté­sével egyidőben, s éppen annak védelmében, kemény kézzel sújt le az ellenforradalom erőire, a magyar kommunistáik ebben is a negyven- nyolcas szabadsághősök szellemében járnak el. Petőfi pusztulást kiáltott a belső bitangokra és szoros nyaikra- valót ajánlott a dicsőséges nagy­uraknak. Kossuth vésztörvényszéket állított fel, amikor a belső ellenség a fogát csattogtatta. A szabadság és emberség ügye követelte meg, hogy ne ismerjenek irgalmat az árulókkal szemben. Ellenséges zavartkeltő szándékkal hirdette az ellenforrada­lom a több pártrendszer jelszavát is, mintha demokratizmus . és több pártrendszer a mi viszonyaink között szükségszerűen együtt járnának. Az elmúlt évek során nem a többpárt­rendszer hiánya, nem a burzsoá pár­tok hiánya, s nem a Magyar Dolgo­zók Pártjának az államhatalmán belüli vezető szerepe volt a hiba, hanem a demokratizmus megsértése a párt- és államvezetésben. Az ellenforradalom a többpárt­rendszert, a reakciós burzsoá, földes­úri és papi pártokat a kapitalizmus visszaállítására akarta felhasználni. A politikai hatalom birtokában aztán isimét megkaparította volna a földet, gyárat, bányát, bankot. A hangza­tos jelszavak, az ellenforradalom népellenes szándékainak leplezésére szolgáltaik. 1956 októberében a tét valójában már a szocialista Magyar- ország léte volt. Az események so­rán a szinte naponta újjáalakuló kormányban csakhamar többségbe kerültek a burzsoázia, a polgári re­stauráció képviselői. Tucatszám buk­kantak fel a különböző ellenforra­dalmi pártok. Az utcán a hatalom a Dudások, a fasiszta terroristák ke­zébe került. A kommunisták, a ha­ladó erőik üldözése mind fékteleneb­bé vált. Mindszenty József és B. Sza­bó most mái* nyíltan is előálltak a polgári restauráció programjával. A Nagy Imre-kormány tevékenysége ugyanakkor nem volt más, mint az ellenforradalom leplezése és támoga­tása. Különösen súlyos bűne volt a Nagy Imre-kormánynak az, hogy az ellenforradalom követelésére fel­mondta a varsói szerződést és (kinyil­vánította az ország semlegességét. A varsói szerződés felmondása nem az államközi érintkezésben előfordult hibák kijavítását segítette elő, ha­nem nyílt szakítás volt a szocialista táborral. Ebben a helyzetben a sem­legessé«* kinyilvánítása az átállást jelentette a tőkés táborba. A Nagy Imre-kormány ezzel az árulással a magyarországi ellenforradalmárok elől a restauráció útjában álló utolsó akadályt is elhárította. A Nagy Imre- kormány azonban nem fejezhette be az edenlorradalom által eléje állított feladatot, mert szétesett. A párt egészséges erői, a magyar forradalmárok és hazafiak szószólói új kormányt, forradalmi munkás- paraszt kormányt alakítottak és a Szovjetunióhoz fordultak segítségért. A forradalom megvédésére alakult új kormány a szovjet hadsereg tá­mogatását felhasználva győzelemre vezette a harcot az ellenforradalom szétzúzásáért, megvédte és újjászer­vezte a népi hatalmat, visszaverte a nyugati imperialisták beavatkozási kísérleteit és ismét magasra emelte a szocializmus és nemzeti független­ség harci zászlaját; A magyar nemzeti függetlenség ‘nemzetközi biztosítéka ma is a világ forradalmi ereje: a Szovjetunió ve­zette szocialista tábor. A Szovjetuniónak köszönhette a magyar nép, hogy 1945-ben is­mét a haladás útjára léphetett; A Szovjetunió ereje és tekintélye védett meg bennünket mindazoktól az im­perialista kísérletektől, amelyek a hazai reakció szövetségeseként a .fejlődés kerekét visszafelé akarták forgatni. A Szovjetunió, mint a. nemit, zetközi forradalmi mozgalom élcsa­pata már fennállása óta puszta lété­vel is a- legfontosabb, erőtémyező a . régi’ és új társadalmi rendszerek, a kapitalizmus és. a szocializmus,' kö- ; zöttd világméretű, küzdelemben. A Szovjetunióihoz való- baráti viszo­nyunkban ez az alapvető és nem az: .elmúlt évek során előfordult átme­neti hibák, amelyeket közösen kijárt vítunk. A magyar társadalmi haladóé, a szocializmus és egyben a nemzeti függetlenség ügye követelte a múlt év novemberében a testvéri szocia­lista országok segítségét. A forra­dalmi nemzetek egymásnak nyújtott fegyveres, segítsége megfelel negy­vennyolcas forradalmi hagyomá­nyainknak is. 1848-ban is. kaptunk fegyveres külországa segítséget, len­gyel, olasz és bécsi önkéntes alaku­latok harcoltak Kossuth seregében. A magyar kommunisták 1848 szék lemében is cselekedtek tehát, ami­kor az átmeneti ellenforradalmi túl­erő visszaszorítására és a nyugati beavatkozás megakadályozására a szovjet csapatokat hívták segítsé­gül. A Szovjetunió proletárin terna- cionalista kötelességét teljesítette, amikor a magyar népnek katonai segítséget nyújtott szocialista, hatal­ma megvédéséhez. A Szovjetunió segítsége nemzeti függetlenségünk óriási erőt képviselő biztosítéka volt, és marad. Korunkban a független Magyar- ország csak szocialista Magyaror­szág lehet, testvéri szövetségben a szocialista országokkal. Ma is, akár csak 1848-ban a nemzeti független­ség és világszabadság ügye elvá­laszthatatlan. 1849-ben elbuktunk, mert a nemzetközi reakció a forra­dalmi mozgalmakkal szemben túl­erőben volt. Ma győztünk, mert a Csendesóceánig terjedő hatalmas szocialista tábor és az egész haladd emberiség a mi igaz ügyünk, a béke, a szabadság, a szocializmus ügye mögött áll. Ha hűtlenek volnánk ehhez a táborhoz, ha megtagadnánk az emberi haladás szolgálatát, akkor elárulnánk negyvennyolc szent for­radalmi hagyományait is és az im« perialisták véres terveinek martalé­kául dobnánk oda a hazát. 1848 március 15-ének emléke arra int bennünket mai magyarokat, hogy bátran haladjunk tovább a szo­cialista forradalom útján. Legyünk kérlelhetetlenek a belső bitangok­kal, az ellenforradalom sötét erőivel szemben, mint Petőfi volt. Ne en­gedjük bemocskolni a szabadság zászlaját a labanc hazaárulóktól, akik 1849-ben is, 1944-ben is és 1956-ban is az örvény szélére taszí­tották nemzetünket. Állítsuk talpra és fejlesszük to­vább népgazdaságunkat munká­saink, parasztjaink, értelmiségünk becsületes munkájával, hogy mi­előbb megteljék a bőségnek közös kosara. Ébi'esszük fel minden hazafiban a közéleti felelősség komoly tudatát, fejlesszük tovább a szocialista de­mokráciát, tegyük erőssé a munkás­osztály és a dolgozó parasztság sző« vétségét, a nemzet haladó erőinek egységét. 1848 zászlaját ma az emeli magas-* ra, aki a szocializmusért harcol* 1848 nyomdokain ma az jár, aki az imperializmus ellen küzd. A zsarnok­ság világa ott van leéld ozásban; a szabadság világa itt nyílik előttünk a szocializmusban. S ha hosszú és nehéz is még az út, a Kánaán *—* amelyről a márciusi legjobbak, amelyről Petőfi álmodott, a bőség* az egyenlőség és műveltség boldog rendje itt épül fel harcaink nyomó* ban, kezünk munkájában. 1848 forradalmi zászlaja a mienk és soha nem engedjük át a nép el­lenségeinek! Budapest, 1957 március 9. Magyar forradalmi munkáSrpar$Sj8t kormány, Magvar Szocialista Munkáspárt, Hazafias Népfront, Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége, Magyar Nők Országos Tanácsa, Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség, Magyar Diákok Nemzeti Szövetséget Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége, Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége, Magyar Szabadságharcos Szövets den

Next

/
Thumbnails
Contents