Észak-Magyarország, 1956. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1956-11-14 / 268. szám

2 esZAKlHAGTAKOMZAb Kedd. 1956 november Az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete 1. Gyilkosság, szándékos ember­ölés, rablás, fosztogatás, tiltott fegy­verrel elkövetett bűntett, vagy erre való kísérlet esetében a vádirat el­készítésének mellőzésével a tettes azonnal bíróság elé állítható. 2. Az első bekezdés esetén a bíró­ság nem tűz ki határnapot és idézést sem küld ki. Az ügyészség a tárgya­láson szóban terjeszti elő a vádat, a tanuk előállításáról az ügyészség gondoskodik. 3. Jelen rendelet a kiadás napján azonnal hatályba lép. Budapest, 1956. november 10. DOBI ISTVÁN a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke KRISTÓF ISTVÁN a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára * A rendkívüli állafxjtok, a társa­dalmi rend ellen elkövetett bűn­cselekmények nagymérvű elkövetése késztette az Elnöki Tanácsot erre a lépésre. Az ezidáig fennálló rendel­kezések értelmében — mely szerint legalább 8 nap kellett a vádirat el­készítéséhez és az idézések kikézbe­sítéséhez — ez nem volt lehetséges. A jelenlegi viszonyok között ez nem tűr halasztást a fokozottabb veszé­lyességre való tekintettel nem vár­hatjuk meg a rend helyreállítását. A törvény szigorának a kiérdemelt büntetésnek a legrövidebb idő alatt kell érvényesülnie. E rendelet lehe­tővé teszi, hogy a legrövidebb idő alatt, tettenérés, vagy bizonyítás ese­tén 24 órán belül szigorú ítélettel sújtsunk le a békés dolgozókat tá­madó bűntények ellen. Néhány ilyen példa kijózanítóan fog hatni azokra, aikiik ilyen meg­gondolatlanságra. bűntényre vete­medtek. 502/1956 november 7. B M. számú rendelet a forradalmi bizottságok hatásköréről A Minisztertanács határozata alap­ján a minisztériumokban és más szerveikben megválasztott forradalmi bizottságok hatásköréről a követke­zőket rendelem: 1. A minisztériumokban és más szervekben megválasztott forradalmi bizottságoknak tanácsadó és javas- lattevő hatásköre van. 2. A forradalmi bizottságoknak ve­zetők elmozdítására, vagy kinevezé­sére hatáskörük nincsen. 3. Felhívom a forradalmi bizottsá­gokat, hogy javaslataikat szükség esetén terjesszék a Minisztertanács elé. Dr. Múnnich Ferenc miniszterelnök helyettes Italozással kezdődött — gyilkossággal végződött Vasárnap délelőtt Kisgyőr község­ben Rendes Béla lakásán cigányok gyűltek össze, s ott italozást foly­tattak. Borfogyasztás közben Ba­logh Gyula és Balogh Ernő össze­szólalkozott. Az összeszélalkozásból először verekedés lett, majd gyil­kossággal végződött. A két Balogh vitájába beleszólt Melucza László. Baloghék nem nézték jószemmel, hogy egy idegen szóljon bele vitá­jukba, ezért Meluczának estek. Me­lucza előkapta kését, a Balogh test- vr~eket alaposan összeszurkálta. Balogh Gyula a vértől felhördülve kinn az utcán egy akácfahusánggal olyat ütött Melucza fejére, hogy az szörnyethalt. A Balogh testvéreket súlyos sebekkel kórházba szállítot­ták. Ennyi a tényállás. S mit tódí- tott hozzá a pletyka. Nem sokat, csupán csak annyit, hogy Ki-győr­ijén kitört a forradalom, forradal­márok és ellenforrad aim árok gyil­kolják egymást. Tegnap délelőtt sok embert foglalkoztatott a hír. remél­jük most már megnyugodtak, s lát­ják, hogy Kisgyőrbcn mi történi. — - 1 ..... M iért a párt volt a támadás célpontja ? AZ ESEMÉNYEKET reá­lisan értékelve — kétségenki- vül megállapítható az, hogy az elmúlt napokban a legélesebb, legkíméletlenebb támadás az ellenforradalmi elemek részéről a párt sorai ellen irányult. A pártfunkcionáriusok meg­gyilkolásával, párthelyiségek szétzúzásával, megfélemlítés­sel, hamis politikai jel­szavakkal igyekeztek szétbom­lasztani. megsemmisíteni a pár­tot. Tudták ők is, hogy a mun­kásosztály ereje szervezettségé­ben van. S azzal is tisztában vol­tak, hogy a munkásosztály szer­vezeteinek legmagasabb formá­ja a párt. Azért támadtak elő­ször a pártra, mert köztudomá­sú: egységes, szilárd párt nélkül nincs munkáshatalom. Mert nemcsak azok ellen léptek fel, akik az elmúlt évek­ben esetleg hivatali be­osztásukkal visszaélve károkat okoztak a dolgozóknak. Elég volt az, ha valaki az elmúlt években nyíltan hangot adott kommunista meggyőződésének, s akár egyetértett a Rákosi-féle túlzásokkal, akár nem, nyílt cél­pontul szolgált az ellenforradal­mi erőknek. S akit az ellenforradalmárok kiszemeltek, annak nem volt kegyelem. A szabadság és a de­mokrácia nevében vonták pél­dául felelősségre, — hogy csak egy példára hivatkozzunk, — Herczeg János elvtársat, Nagy- kónyi párttitkárát, összeszur­kálták. majd mint aki jól vé­gezte dolgát, elszéledtek. Ké­sőbb megkérdezték az orvost hogy Herczeg János belehal-e sérülésébe. — Tapadó választ kapván, ismét felkeresték a párttitkárt, s akkor már gon­doskodtak róla, hogy ne marad­jon életben. De hiszen a felkelők is mun­káshatalomról beszéltek — vet­hetné ellen valaki. S igaza is volna. — Nyiltan nem követel­ték vissza a régi rend urait. Szépen hangzó jelszavakat han­goztattak a nénről, a szabadság­ról, a demokráciáról beszéltek. De ugyan, hogyan képviselte volna például helyesen a sze­gényparasztok ügyeit Varga Je­nő régi főjegyző, akit a zűrza­varos napok alatt néhány leita­tott ember hangoskodására „vá­lasztottak” Tiszaföldvár élére. S ugyanígy más helyeken is ész­revétlenül régi reakciós elemek kerítették magukhoz a hatal­mat. ELSŐ ténykedésük a börtön­be zárt gyilkosok, rablók kisza­badítása, a kommunisták lecsu- kása volt. S mindez a rend, a demokrácia jegyében történt. Mondani sem kell, hogy ilyen „demokratikus” vívmányok sze­rint nem sok szavuk lett volna a kommunistáknak, s megsem­misült volna a munkáshatalom. Éppen ezért az ilyen jelenségek­nek a legerélyesebben útját kell állni. De elég-e tanulságként csu­pán ezt levonni? Nem. Egyál­talán nem elég. Mérlegelni kell azt is, hogy a jószándékú emberek egyrésze miért hitt a rendbontóknak, más részük miért volt passzív a zavargások idején? Annak, aki reálisan figyelte és értékelte az eseményeket, könnyű megadni a választ: az ellenforradalmárok szava azért lehetett hatásos, mert a Magyar Dolgozók Pártja régi vezetői az elkövetett hibákat tetézték az­zal, hogy kijavításukkal késle­kedtek, nem vették figyelembe a tömegek jogos követeléseit. Miért kell beszélni ezekről a kérdésekről? Azért, mert napjainkban új pártot szer­vezünk. Olyan pártot, mely vallja a marxizmus—leniniz- mus magasztos eszméit és gyakorlati munkájában az eddiginél sokkal következete­sebben érvényesíti azokat. Ez a párt: a Magyar Szocialista Munkáspárt. Nemcsak a névvál­tozás a garancia az új módon való vezetésre, a tömegek bizal­mának megnyerésére. Ez egy­magában édeskeveset érne. Mégis fontos, mert kifejezi, hogy az új párt nem azonosítja magát a Rákosi-féle helytelen politikai irányvonallal, új mó­don vezet, a dolgozók által he­lyeselt módszerek alkalmazásá­val igyekszik felépíteni a szo­cializmust. Következetesen el­határolja tehát magát minden eddigi hibától. Megújhodott programmal lép a dolgozók elé. S azok az emberek, akik a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt álén állnak, biztosítékot adnak arra, hogy a régi gyakorlat sose térjen vissza. A MUNKÁSOSZTÁLY csak úgy tudja megtartani hatalmát és felépíteni a szocializmust, ha erős, helyes politikát folytató, a dolgozók tömegeire támaszkodó oárt áll az élén. Ilyen párttá kell tennünk — minden kom­munista közös erőfeszítésével —< a Magyar Szocialista Munkás­pártot! A gűokíiCM vesrelők mefir" 1 megyei forradaimi munkás-pa- *“•-**" kizo'tsjg felhívja a személy és ^^fS^Kocsikkal rendelkező szer- e 1 inét, hogy a kiadott gépko­csi használati engedélyeket folyó hó 13-ám. kedden déli 12 óráig cserél­jék ki. Az új engedélyeket a megyei ta­nácsházán Miskolc, Városháztér 1. szám I. emelet 12. sz. szobában ve­hetik át. Ezen határidőn túl az előzőleg ki­adott engedélyek hatályukat vesztik, vagyis érvénytelenek. L Ingyen-ebéd A Miskolci Vöröskereszt és a\Yá~ rosi Forradalmi Bizottság felhívja azokat a sokgyermekes családokat, ahol keresőképes dolgozó nincs, hogy ingyenes ebédellátásra megfelelő igazolványokkal ellátva jelentkezze­nek a Vöröskereszt, Hunyadi-utca 5. szám alatti helyiségében. Az etoédellátás kezdetéről a sajtó és rádió útján tájékoztatást adunk. NAGY SÁNDORNÉ Városi Vöröskereszt Nagy forgalom a A miskolci mozikban szombaton kezdődtek meg a vetítések és va­sárnap késő délután már minden miskolci moziban zsúfolt széksorok előtt szelte át a vetítőgép színes fénycsóvája a sötét nézőteret. A Béke- és a Kossuth-moziban az »Emberek fehérben« című fran­cia orvosfilmét vetítették a nézők nagy tetszése mellett. A többi ino- ziban a »Trubadúr«, az »Eladó kí­sértet«, a »Volt egyszer egy király« és a »Rokonok« című filmeket ve­títették. Vasárnap délután a mozik­miskolci mozikban nak a környéke a békés, megszo­kott zsongó képet mutatta. Hosszú sorokban álltak a jegypénztárak előtt, mindenki moziba akart menni. A miskolci híradómoziban hétfő délelőtt közel 600-an nézték meg a híradóműsort és kisfilmeket. Miskolc lakosainak szorongása lassan fölenged, vágyódnak a szó­rakozásra, elindulnak a megújuló élet útján. Ennek egyik bíztató jele a mozik zsúfolt nézőtere is. Ml UISÁG A MEGYÉBEN A miskolci Kilián gimnáziumban a tegnapi nap megindult a tanítás. Az első tanítási nepon a vidékről bejárókon kívül csaknem hiánytala­nul megjelentek a diákok. Volt olyan osztály, ahol a 36 főből 35 jelen volt az az egy is betegsége miatt hiány­zott, * A közlekedési építő vállalatnál is megkezdték az MSZMP szervezését. A beszélgetések során kialakult vé­lemény volt, hogy a nagy többség to­vábbra is a párt tagja akar marad­ni. illetve be akar lépni az MSZMP- be. A jelentkezők között olyanokat is találunk, akiket valamilyen — leg­többször igazságtalan —• okból ki­zártak a pántból. * A szikszói járás állami gazdaságai­ban és a gépállomásokon folyik a munka, megkezdték a téli gépjaví­tás elvégzését. A járás területén az őszi szántást már körülbelül 80 szá­zalékban elvégezték, a szikszói Vörös Csillag Termelőszövetkezet már csaknem teljesen elvégezte az őszi mélyszántást. Sok helyen, mint a íéiBÓdobszai, aszalói Szabadság, a IbepnédBTCntaindrási Rákóczi ’Terme­lőszövetkezet tagjai a közös gazdál­kodás további folytatása mellett dön­töttek. így döntöttek azért, mert vé­leményük szerint ezen az őszön is­mét erősebb lett a termelőszövetke­zet. A járás területén eddig egyetlen termelőszövetkezet sem bomlott föl. Szombaton Abaujszántón is meg­alakult a községi MSZMP szervezet. Ugyancsak megalakították a párt- szervezetet Göncön és Göncruszkán is. A volt párttagok mellett ezekben a községekben is jelentkeztek pár- tonkívüliak az MSZMP soraiba. A határban jó ütemben folyik az őszi munka, a termelőszövetkezetek mutatnák példát az őszi szántás­vetésben. ............-o—■*— — Lapunk november 10-i szombati számában közölt ..Leleplező tények" című cikkében a Puínokról szóló rész ; a putnoki munkástanács kifogásolta.; Tegnap felkeresték szerkesztőségün­ket és írásban benyújtották cáfolatu­kat. Az ügyet illetékes szerveink ki­vizsgálják, anwíyről a legrövidebb időn bélül beszámolunk (apunkban, SPORT •••»••••••••••a Véradók, figyelem I J fc_.A4Mi£kí>iiCi értexíiib Körsétán a miskolci sportköröknél A zivataros napok után a békés élet felé haladunk ismét. Az elnéptelenedett sportpályákon újra megjelennek a spor­tolók. A sportbarátok is kt-kitekintgetnek a játékterek felé, a sportvezetők pedig kezdik összeszedni a széthullott kis kö­edzések után a játékosoknak nincs lehe­tőségük arra, hogy lefürödjenek. Egyéb­ként azt tervezik, — mint mondotta ~, hogy vasárnapra meghívják a Miskolci Törekvést kétkapus ed^őmérkőzésre, A Miskolci Építők házatáján véradókat, hogy a Vérellátó Alköz­pont Csabai kapu 13. szám alatt, folyamatosan végzi munkáját. Kér­jük véradóinkat, hogy a sebesültek további gyógyulása érdekében je­lentkezzenek véradásra. NAGY SÁNDORNÉ Városi Vöröskereszt zösségeket. Körsétánk során a miskolci sportkörök egyrészét látogattuk meg. ahol a meginduló sportélet egyes eseményeiről számolunk be lapunk kedves olvasóinak. Füvesítették a Miskolci Törekvés pályáját A Miskolci Törekvés sporttelepét, — mint már hírt adtunk róla — ez év dere­kán felszántották, hogy korszerű füves labdarugó játékteret létesítsenek. A mun­kálatok már sikeresen folynak. A pályát már bevetették fűmaggal, sőt le Is henge­relték. A pálya készül arra, hogy Ismét fogadja a sportolókat, a vezetők alig vár­ják már, hogy meginduljon újra útjára a kerek labda. Reméljük ez sem várat so­káig magára. Dobó újra edzésben A szurkolók hetek óta nem látták a pó­lyán Dobó Zoltánt, a diósgyőriek kitűnő csatárát. Tegnap délután ő Is nekivetkő­zött, öt hét után, hogy elkezdje az edzé­seket, s pótolja a kényszerpihenő okozta kiesést. Egyelőre u tornacsarnokban mozgott játékostársaival. Faulással, Jako- blval és a többiekkel. Vidáman ment a torinózás, a különböző labdagyakorlatok. Látszott a fiúkon, hogy alig várják mór, hogy újra a zöld gyeoen bajnoki mérkő­zésen küzdjenek a pontokért, amelyek re­méljük Diósgyőr bajnokságát jelenük majd. Beszélgettünk Paulással is az edzés szü­netében. A szőke hátvéd mosolyogva mondta — mintegy kifejezve a többiek véleményét Is, — hogy alig várja már, hogy valamelyik naev riválissal csatáz­zon a kék-niros együttes. Tállvai Kálmán sz •'kosz* 61y vezetővel is volt alkalmunk beszélgetni, aki elmon­dotta, hogy az edzések — ha nem is teljes létszámmal jelentek is meg a játékosok - de folytak. Hátráltatja a munkát, hogy a stadionnak nincs szene, s Így a fárasztó Mindazoknak, akik szeretett édes­anyánk és testvérem > Bzv. CZAKÓ BAUNANÉ temetésén megjelentek, sírjára vi­rágot helyeztek s fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mond köszönetét a r; vjé'/of* család. Fájdalommal tudatjuk, hogy PIROS LAJOS B0 éves korában november 10-én hirtelen elhunyt. Temetése ma dél­után 2 órakor a Mindszenti teme­tőben. Piros-család. Egy pillanatra sem szakadt meg a mun­ka a Miskolci Építők sportkörében. A labdarugók bajnoksága kötelez. Nem sze­retnének félmunkát végezni, hiszen itt is alig várják már, hogy az osztályozó mér­kőzéseken bizonyítsák be, hogy nem ér­demtelenül nyerték meg Miskolc város bajnokságát. Jellemző a nagy lelkesedés­re, hogy hetenként két alkalommal tar­tottak edzést, vasárnap pedig már kétka­pus edzésre is sor került. Ezen az edzé­sen néhány vendég Is megjelent, olyan csapatok játékosai, akik már befejezték a szezont. Az edzésen jelen volt a Miskolci Honvéd és a Törekvés Főposta több játé­kosa. * Körsétánk során örömmel tapasztaltuk, hogy a Miskolci Honvéd szertárának épí­tése sem maradt abba, de folyik a munka a népkerti teniszpályán is. A jelek azt mutatják, hogy a sportolók rövidesen újabb sporteseményekkel fogják örven­deztetni a szurkolók nénes táborát. ^4 P R o H l R Kazánfűtőt felveszünk. Miskolc! sertés- hfzlalda. Sajó u. 5. sz. _____________________ H ajtókát és kovács szakmunkásokat felveszünk. Fuvarozási Vállalat. Győri kn- DU 129. ____%36B M érlegképes könyvelőt főkönwel azonnal! belépéssel felvesz a Miskolc! Gázgyár. Jelentkezés 8—15 óráig, Attila u. 24. sz. alatt. 2584 180 kilós bigott sertés eladó. Tatárdo-"* tjt **o c7. 8701 Káposztftshordót bérelnék. Agy és toí- 'r*f♦ tfllrflr Alhorl u. 11 /A. SZ. 8707 Ablakok különböző méretben, üvegezve »s és ajtók eladók. Dobos, Borsvezér u. 1* Mozaiklapot és csempét ólat vagy ha«? Páltat vpeTotf. T.^o'pió T«nő u. 14 /s». Két fiatal ember «■»én pOfot-ozott czobá •"inhőf. tf 40 harmadik Kisgyermek mellé 8t>*t * «Tvennék 1«. tr«*»edüs. P^c" » M q TTT *»*vi * Középkorú nőt gvermek meVé. féln*1"*-« ■nery bent^k''»ssnl keresek. Debrec7*'~ví ■'*/’» O T. e. 7,___________________________________________6708 15—16 éves klfUtőfiút felveszek. Bbun. Pákóe/1 u. 2.__________________________6718 R ádió. Standard gyártmányú eladó. M> kolc, Jókai «. 4, 2f BÉKE: November 10-től: Emberek fehér­ben c. francia orvosi film. Kezdés délután 4 órakor. KOSSUTH. November 10-től: Emberek fe­hérben. Kezdés délután fél 5 órakor. FÁKLYA. November 10-től: Trubadúr, Kezdés: délután fél 5 órakor. TÁNCSICS. November ío-től: Volt egy* szer egy király. Kezdés: délután 4 órakor. DIÓSGYŐRI SAG VARI. NOV. 10-től: Hannibál tanár úr. Kezdés délután 4 órakor. DIÓSGYŐRI DIADAL: Nov. 10-tőI: Han­nibál tauár úr. Kezdés délután fél 5 órakor. UJDIÓSGVÓR! BÉKE. November 11-ttít; Scudcri kisasszony. Kezdés: vasárnap délelőtt 10 és délután 3 és 5 óra. hétköznap 5 óra. HÍRADÓ MOZI. (Kossuth). Nov. 12-től, hétfőtől, délelőtt 11 órától rendszeres, folvtatólagos előadások. Figyelem! A filmszínházak hétköznap a további intézkedésig csak 1 előadást tar­tanak. n h I LSEK Üres szobát keresek költséget természet* bcnivel Is terítek. Telefon 1«—137. 2573 1 lovas 3 fázisú villanymotort veszek. Kövesl Gvuláué Thököly u. 8. 2574 Házvezetőnőnek 10 éves kislányommal, elmennék magánoshoz. Telefon 16—187. 2575 SZTK ügyintézésben jártas bérelszá­moló állást ir°rps. Cím a kiadóban. 6716 3+1-es világvevő rádió eladó. X3yár u, 33. sz. 8703 Vitrin, kredenc. fallxükör. konyhaasztal mosóteknő, összecsukós vaságy, klassztól, székek eladók. Dobos, Szamuely Tibor u. 9. G714 350-es Jawa motorkerékpár eladó. Aran- 'rs u. 4 /a. sz. 6713 Havai gitár eladó. Miskolc, Attila u. 8. 6713 ßSZ A KM 6 O V A RORSZAG A Magvar Szocialista Munkáspárt megyei tzprve-abizotfsflga és a megyei forradal­mi Muokás-Para»zt Bizottság lapja. Szerkeszti és o kiadásért felelős: é C57trpTcs’«:'7Tnm70TTSAO. Borsodmegyei MvomriaUurt Vállalat Miskolc. r*el* • nyomdavezető: Koeití Lalái:

Next

/
Thumbnails
Contents