Észak-Magyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1956-10-14 / 243. szám
4 ÉSZAK M AGY ARO RSZAO Vasárnap, 1956 október 14 Látjuk a tennivalókat «• az Ózdi ptDAGúGusiHKETRái Október 11-én. az ózdi városi tanács nagytermében tartották meg az ózdi pedagógusok ankétjét. Napi« renden szerepeltek az értelmiségi határozat problémái, továbbá a pedagógusélet sajátos kérdései. Nehezen indult a vita. A levegőben még érezni lehetett a gyanakvás nyomasztó terhét. A demoklészi kard hajszálon függő rémülete még mindig kísért, de a vitaindító elvtársak bátorító szavai végülis megtörték a jeget. Gyakran hivatkozunk a XX. kongresszusra, a júliusi párthatározatra, mely új szellemet kíván teremteni hazánkban. Ez a hivatkozás nem lehet elég gyakori. Uj lapot nyitottunk a szocialista fejlődés történetében, olyan lapot, melyet igazsággal, örömeinkkel, bajainkkal és jövőnkbe vetett rendíthetetlen hitünkkel kívánunk teleírni. A hozzászólók majd mindegyike kitért a múlt sérelmeire. Akkor nem mondhatták el, mi fáj, most itt az alkalom, beszéljünk róla. Az egyik felszólaló a régi és új értelmiséggel kapcsolatban a következőket mondotta: — A régi pedagógusok származás tekintetében nem nagyon különböznek az újaktóL A kizsákmányolok elvétve küldték csak gyermekeiket a pedagógus pályára. Vannak ugyan kivételek, de ebből nem lehet általánosítani. Ne lé tegezzük az értelmiséget. Ha nincsen válaszfal közöttük, ha sokat beszélünk róla — lesz, s ebből csak hátránya származhat az országnak. Majd így folytatta: Hogy országunk most nagyobb gondokkal-bajokkal küzd, nem kis szerepe van ebben annak, hogy lebecsülték az értelmiség szerepét, nem akarták figyelmbevenni tudását, hozzáértését. Ne a beosztás tegye értelmiségivé az embert, hanem a tudás, a hozzáértés. A diploma még nem minden. — Az értelmiség — folytatta — barlangbabujt, mert bekergették. Hogy ki ne jöjjenek, őrizték a barlang bejáratát. Bárki az orrunkra koppinthatott és sarokbaparancsolt a legkisebb félrelépésért. A párt értelmiségi határozata véget vetett ennek a lehetetlen állapotnak. Megteremtette annak lehetőségét, hogy az értelmiség kifejtse társadalmi funkcióját, igazán segítse az ország fejlődését. Vannak ugyan még visszahúzó erők, de ezeket elfogja seperni az új kor, az a nagy szellemi megújhodás, amelyet a XX. kongresszus éltet. Sokan a közoktatásban meglévő hiányosságokról beszéltek. Szilárd alapra kell helyezni az oktatásügyet. Jó tankönyvek kellenek, melyek az objektív igazság tanítását szorgalmazzák. Csökkenteni kell a tanulók túlterhelését, hogy gyermekeinknek gyermekkoruk is legyen! A pedagógusok túlnyomó többsége szolgálta a személyi kultuszt. Hozzájárult egy hibás politika végrehajtásához. De tehettek-e mást? Csoda-e, hogy bizalmatlanság lett úrrá rajtuk? Nem! Többen mondották: nekünk teljes biztosíték kell most arra, hogy a XX. kongresszus és a párthatározatok szelleme — amelyet megértettünk és magunkévá tettünk — akadálytalanul hatalomra jusson. Nem akarunk tovább kétkedéssel, bizalmatlansággal szívünkben élni. Nagy a mi felelősségünk, az új generáció van gondjainkra bízva. Rajtunk is múlik, hogy milyen emberekké válnak. Mi tanítani akarunk, de elsősorban önmagunknak kell meggyőződnünk arról, hogy amit tanítunk, megfelel az igazságnak, és egy-két év múlva nem 6zorul tragikus korrekcióra. Sokan felvetették a pedagógusok anyagi megbecsülésének kérdését. Ezen a téren komoly hiányosságok vannak. Történt ugyan fizetésrende. zés, de nem lehetünk megelégedve vele. — Az új és régi értelmiség között — mondotta egy felszólaló — nem a különbség a lényeg, hanem az azonosság. De ezt a különbséget gyakran a régiek hátrányára értékelik. A különbségek hangoztatása bizonytalanná teszi a régi pedagógusok munkáját. A gyermekek előtt is lejáratják vele. Nem egyszer megtörtént, hogy a tanuló megtagadta az engedelmességet tanítójának, mondván — hogy ►»■mit beszél maga az új világról, amikor maga régi?« Egy le nem szűrt, tisztázatlan elméletet tanítottunk. Nem volt meg hozzá a szükséges történelmi távlat, s most kiderül, hogy hibás nézetekkel tömtük meg a gyerekek fejét. Zavaros helyzet jött így létre. Az ellentmondások annyira megviselték a tanulókat és tanítókat, hogy nem csodálkozhattunk, ha valaki cinikus nemtörődömséggel könnyített a lelkén. Az erkölcsök megromlása is következett ebből. A politikai, baklövések. hibák megingatják az ember erkölcsi hitét. Komoly bajok vannak az ifjúság erkölcsi életében is. Látjuk a tennivalókat, a bajokat és most az orvosságon, a helyes gyógymód megtalálásán kell fáradoznunk. Munkánk sikeres lesz, ha az új szellem nagy ígéretei valósággá lesznek. Bízunk a Központi Vezetőség határozatában; ha felvetette az új szükségességét, munkálkodik is rajta. De nekünk nem szabad csak nézni ezt az utat. Rá kell lépnünk és menni rajta. Többen megemlítették, hogy ózdi vonatkozásban még nem nagyon látni a párthatározat végrehajtásának eredményeit. A szellem újul, frissül, de még nem öntődött formába. Még csak sejtés, érzés, ami nem kristályosodott gondolattá. Most egyik legfontosabb feladat a bizalom megteremtése, mely nem megy máról holnapra. Segíteni kell. Mindenki tegye magáévá az egyszerű emberekre kötelező önkritikát. A nagy tévedések abból is adódtak, hogy a személyi kultusz megtestesítői nem törődtek a nép véleményével, csalhatatlanoknak tartották magukat, és most itt az eredmény. Nem szabad még- egyszer ilyen hibába esni. A szocialista demokrácia meg fogja hozni az egészséges társadalmi életet, melyben az egész nép ellenőrzése, véleménye fog érvényesülni. Legyünk rajta, hogy a magunk területén harcoljunk érte! Az ózdi pedagógusok hitet tettek az újatakarás, a Központi Vezetőség határozata mellett. Hitüket, akaratukat, fáradozásaikat gyümölcsöztes- se az idő, — ne kelljen mégegyszer megbánni, hogy hittek s munkálkodtak. G. M. Mégegyszer a tanácsülésről Néhány hete beszámoltunk a miskolci városi tanács szeptember 21-i üléséről. Beszámolónkban bíráltuk a tanácsülést, mert a város kulturális problémáinak megvitatását, amelyet a tanácsok életében először tűzött tárgyalásra, levette a napirendről A napokban került kezünkbe a »Miskolci Tanácsok Híradója« című kiadvány, amely ugyancsak foglalkozik az említett tanácsüléssel, illetve arról rövid — de nagyon hiányos — beszámolót ad. Hiányos pedig azért, mert magát a vita alapját képező népművelési állandóbizottsági beszámolóról egyetlen szót sem ír, pusztán az elhangzott hozzászólásokat regisztrálja. Ennél is téved, mert nem tizenhatan, hanem tizennyolcán jelentkeztek hozzászólásra és közülük tizen nem jutottak szóhoz. A vita berekesztéséről így ír a Miskolci Tanácsok Híradója: »Vitatható kérdés az, hogy helyes volt- e a hozzászólások befejezése mielőtt minden jelentkező el nem mondta véleményét. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1954. évi 16. számú határozata szerint a vita lezárására a tanács bármely tagja javaslatot tehet, az indítvány felett a tanács vita nélkül, szavazással dönt.« Senki nem vonta kétségbe ennek a döntésnek jogszerű voltát. Az Északmagyar ország szeptember 27-2 cikkében sem ezt kifogásoltuk, hanem annak helyes, illetve helytelen voltát vitattuk. Azt, hogy vajon helyes volt-e Miskolcon 1956. szép-* tember 21-én levenni napirendről a kulturális kérdések tárgyalását akkor, amikor Miskolc kulturális problémái hónapok óta az országos érdeklődés homloktérében állottak és amikor a júliusi párthatározat végrehajtása során a kulturális funkciók is erősebb reflektorfénybe kerültek. Vitattuk annak helyességét is, hogy a tanácsülés résztvevői a még hátralévő tíz fölszólaló meghallgatására vonatkozóan egy órán belül két, egymással homlokegyenesen ellenkező indítványt fogadtak el. Ezt vitattuk, nem a jogszerűségei és a Miskolci Tanácsok Híradójának is a rideg jogi kereteken túl kellett volna értékelnie a tárgy napirendről való levételét és az értékelésnél magáévá kellett volna tennie azt a gondolatot, amelyet ugyanazon szám második oldalán így fogalmaztak meg: »Érezze magáénak necsak a végrehajtóhízoit- ság, de az egész tanácstagság a művészet, a kultúra emelésének gondját, mert a város és megye lakosságának életszínvonal emelkedéséről, a kulturális igények kielégítése nélkül beszélni nem lehet.« A cikk így fejeződik be: »A városi tanács legutóbbi ülése komoly lépést jelent előre a tanácsi demokrácia kiszélesítése, a város kulturális és gazdasági feladatainak jobb megoldása terén.« Hát, ami a kulturális feladatokat illeti — ebben a megfogalmazásban — legalább is vitatható. B M. Az országos tűzoltóverseoy győztesei Az ország legjobb falusi és üzemi társadalmi tűzoltói mérték össze tudásukat, ügyességüket Budapesten, a Margitszigeten megrendezett tűzoltó versenyen. Az országos tűzoltózenekar műsora után a belügyminiszter köszöntötte a dísz-zászlóalj at. Ezután került soo* a versenyre. A kocsifecskendők, mozdonyfecskendők férfi és női versenye, valamint a tűzoltó tiszti iskola látványos torna- és sportbemutatói után a 400-as és 800-as kismotorfecskendő versenyre gyülekeztek az ország legjobb társadalmi tűzoltói. A borsodiak kis tábora élénk figyelemmel kísérte a számokat. Végül kihirdették az eredményt: a 400 p/l-es kismotorfecskendő szerelésénél első a szerencsi cukorgyár csapata, a 800 p/l-es kismotorfecskendő szerelésnél második a szerencsi csokoládégyár csapata. Mindkét csapat megérdemelte a sikert, mert igen lelkiismeretesen készültek a versenyre, s győzelmükkel újabb dicsőséget szereztek a megyének. A szerencsi társadalmi tűzoltóság már 67 éves múltra tekint vissza s eddig is dicsőséges hagyományai voltak. Ezzel a győzelemmel is öregbítették hírnevüket. A kommunista erkölcs egyes elméleti kérdései Irta: A. F. Siskin (I. rész). A győztes szocializmus orszá ga- ** nak egyik legnagyobb vívmánya az, hogy szellemileg és erkölcsileg gyökeresen megváltoztak az embereik. A szov'jebrend a kommunizmust tevékenyen, öntudatosan építő új embereket nevelt. A történelem beigazolta azt a marxista tételt, hogy az új társadalom építése közben megváltoznak az emberek, egyre jobban megtisztulnak a régi társadalom szennyétől, elhagyják a kizsákmányoló rendszerből fakadó régi erkölcsöket és szokásokat. Életünkben mind mélyebb gyökereket eresztenek a kommunista erkölcsi elvek és szabályok, amelyek mögött a közvélemény ereje áll. Nagy hiba volna azonban, ha napjainkban, amikor a nép nagyszabású feladatok megoldásán munkálkodik. nem vennénk tudomásul a dolgozók kommunista nevelésének óriási jelentőségét. Nem feledkezhetünk meg az emberek egyrészének tudatában és magatartásában még tovább élő torz csőké vényekről. Az SZKP XX. kongresszusa a párt fontos feladatává tette, hogy fokozotan munkálkodjon a dolgozók kommunista nevelésén, s az emberek tudatában tovább élő kapitalista csöke- vények kigyomlálásán. Ezt a feladatot csak úgy oldhatjuk meg sikeresen, ha kidolgozzuk a kommunista erkölcs egész sor fontos elméleti kérdését — a marxista-leninista klasszikusok művei, pártunk határozatai és a kommunista erkölcsformálás gyakorlati tapasztalatainak összegezése alapján. Jelen cikkünket egyes kommunista erkölcstant kérdésék kidolgozásának szenteljük. I. Az erkölcs, mint társadalmi tudatforma Az etika tárgya I. Az erkölcs, mint bármely más társadalmi tudatforma, az emberek társadalmi létét tükrözi. A társadalmi tudatformákat (művészet, tu- doipány, filozófia, erkölcs stb.) aszerint különböztetjük meg egymástól, hogy a társadalmi lét mely területeit, vagy oldalát tükrözik, milyen módon tükrözik a társadalmi lét ilyen, vagy amolyan területét, vagy oldalát és ennek megfelelően, milyen módon hatnak a többi társadalmi tudatformára és az emberek társadalmi létére. A filozófia tárgyát például az objektív világ és az emberi megismerés Igáltalánosabb fej- ló'déstörvényei alkotják. A társadalomtudomány —- a politikai gazdaságtan, az állam- és a jogelmélet stb. — a társadalmi élet különböző oldalait tanulmányozza. A művészet tárgya elsősorban a történelmileg konkrét erpber és annak sokrétű kapcsolata a valósággá 1. Az erkölcs az emberek morális kapcsolatainak területét fogja át. Ä „morál“ kifejezés a latin mos moris, (erkölcs) szóból ered. A morál tartalma azonban nem korlátozódik ez erkölcsökre és szokásokra. Szélesebb értélemben véve morálon egy adott társadalom egészére jellemző, (ha e társadalomban nincsenek ellenséges osztályok) vagy egy történelmileg meghatározott társadalom Kdött osztályára jellemző erkölcsi nézeteik, magatartási szabályok öszszessége értendő. Az erkölcsi szabályok egyaránt kiterjednék az egyén és társadalom viszonyára, (úgyszintén az egyéninek a hazához, az államhoz, saját osztályához és az ellenséges osztályhoz való viszonyára stb.) és az emberek egymásiközti viszonyára. A különböző társadalmi tudat- ^ formák más-más formában tükrözik a valóságot. A filozófia és a tudomány: tudományos törvények és fogalmak, a művészet: művészi alakok, az erkölcs erkölcsi és magatartási szabályok formájában. Nyilvánvaló a különbség a tudományos törvény és az erkölcsi szabály között. Hasonlítsuk össze például a mennyiségi változások minőségi változásba való átcsapását kifér jezö tudományos törvényt (filozófia), vagy a tömeg és energia kölcsönvi- szonyát kifejező fizikai törvényt ezzel az erkölcsi szabállyal: „Kötelességednek becsülettel tégy eleget“. A filozófiai és fizikai törvény tartalma és formája független az emberek akaratéitól. Ezzel szemben az erkölcsi! szabály már formailag is a társadalom, vagy meghatározott osztály követelését fejezi kii, s emellett ennék a követelésnek történelmileg konkrét tartalma a társadalmi fejlődés különböző lépcsőfokain szerfelett különböző. Az első esetben arról van szó, hogyan és miért mennek végbe jelenségek és események, a második esetben pedig arról, hogyan kell cselekednie az embernek. Ebből mégsem következik az. hogy a társadalom (meghatározott osztály) által tagjaival szemben emelt erkölcsi követeléseket önkény, szubjektív akarat diktálná. Az erkölcsit követelmények, amelyeket az adott osztály követelményénék ereje, a szokás és a nevelés támogat — ugyanúgy, mint a törvények, amelyéknek kötelező végrehajtását az állam ereje biztosítja — valamely meghatározott osztály akaratát fejezik ki, s amellett ez az osztály létének gazdasági feltételeitől függ. Ellenséges osztályokra tagolt társadalomban az uralkodó osztály mellett, amely az állam és a „közvélemény“ formálásának különböző eszközei segítségével tartja magát hatalmon, elnyomott osztály is van, amely harcol felszabadulásáért. Mindegyik osztály a maga erkölcsét védelmezi. Ha a polgári társadalom erkölcsi szabályait abból a szemszögből nézzük, hogy mennyiben felelnek meg a törvényszerűen zajló társadalmi fejlődés megérett szükségleteinek, megái lapíthatjuk, hogy a mai burzsoázia morálja nyilvánvalóan dekadens, többé már neim felel meg a társadalmi fejlődés szükségleteinek. Vele szemben a munkásosztály morálja — a proletár, a kommunista erkölcs — a haladó emberiség igazi morálja, amelynek szabályai azt a törekvést fejezik k*i, hogy a társadalom megszabaduljon a kizsákmányolás és elnyomás minden formájától, s amely a dolgozó tömegek, a népek legnemesebb demokratikus reménységeit, béke- és boldogságvágyát testesíti meg. Ugyanúgy, ahogy a tudománynak az objektív igazsággal van dolga, az erkölcsi szabályok csak akkor lehetnek igazak, ha helyesen tükrözik az objektív történelmi folyamat megérett szükségleteit. Ennek folytán az erkölcs és a tudomány között ko- rántsincs abszolút eltérés. Nem szabad azt hinni továbbá, hogy az erkölcs kizárólagos ismertetőjele az értékelés, hogy a tudománynak csak tényekkel, az erkölcsnek pedig csak „értékekkel“ van dolga. Valójában az erkölcs nem mellőzi a valóság tényeit, hanem azokból vezeti le a maga eszményeit, az erkölcsi elveket és szabályokat, 6 éppúgy a tudomány sem nélkülözi kutatási eredményeinek értékelését, hanem az élet. a gyakorlat szükségleteiből kiindulva, egyes elméleteiket félredob, más elméleteket módosít, vagy -továbbfejleszt stb. f Az erkölcs, mint társadalmi tudatforma, külön tudomány — az etiika tárgya. Az etikai elméleteket általában meghatározott filozófiai rendszerek része gyanánt dolgozták ki és dolgozzák ki. Az erkölcstani elméletek fejlődésére az objektív világ megismerésének egész történelmét jellemző törvény- szerűség hat. Az emberi megismerés a kevésbé teljes ismereteikből a -teljesebb ismeretek felé, viszonylagos igazságokon keresztül az abszolút igazság felé halad. Az emberi gondolkozásnak egy adott történelmi kor feltételei közepette elért haladó vívmányait a következő történelmi korok társadalma nem semmisíti meg, hanem kritikusan átdolgozza, továbbfejleszti, kiegészíti. Az erkölcstan tudományos elméleti fejlődésének legmagasabb foka a marxista etika. A marxista etika a morálnak ** mint külön társadalmi tudatformának a társadalmi lényegével, sajátosságaival és fejlődési törvény- szerűségével, a kommunista morálhoz elvezető erkölcsű haladás törvényeivel, a kommunista morál fejlődési törvényszerűségeivel, s a kommunizmusért folyó harcban betöltött szerepével foglalkozó tudomány. A marxista etika az emberiség morális haladásának egész tapaszta2. A szabadság cs szül A kommunista mo Elszigetelt társadalmi kapcsolatokon kívül álló embernek nem lehetnek magatartási szabályai. Az ember, mint a társadalom tagja nevelkedők a társadalmi követelményeknek, meghatározott erkölcs szellemében. Állandóan értékeli cselekedeteit. s ha az elfogadott erkölcsöt megsérti, gyakran lelki furdalásai vannak. Az, hogy az ember magatartása hol alkalmazkodik az elfogadott erkölcshöz, hol beleütközik abba, cselekedeteink értékelésének, magatartásunk megválasztásának viszonylagos önállóságát tételezi fel. ami azonban korántsem zárja ki annak elismerését, hogy az ember cse- ekedetei meghatározott társadalmi, történelmi és osztályféltételektől stb. függnek. Ha nem létezne ez a vi- szonjdagos választási szabadság az emberi magatartás terén (viszonyla- • gos akaratsaabadsáig4, szó sem iehetlattömegére, a múlt filozófiai és etikai gondolkodóinak leghaladóbb vívmányaira, s különösen a népeknek a kommunizmusért folytatott harcában születő új erkölcsi jelenségek, nézetek, magatartási szabályok összegezéséire támaszkodik. A marxista etika „nem írja elő** az erkölcsi szabályokat, hanem az emberek társadalmi létéből vezeti le, nem szakítja el az „értékeket“ a lényektől, a kötelességteljesítést a léttől, mint azt az idealista erkölcstant elméletek teszik. Semmi köze sincs az etikai dogmatizmushoz, sem az etikai relativizmushoz. A társadalmi fejlődéstörvények fényével világítja meg, hogy az adott történelmi korban miiért ilyen, vagy amolyan erkölcsi elvek és magatartási szabályok uralkodnak, s azután milyen okoknál fogva engedik át helyüket más elveknek és szabályoknak. A marxista et-ikia feltárja a morális haladás belső törvényszerűségeit s a kommunista erkölcsi elvek és szabályok győzelmének szükségszerűségét. Nemcsak, hogy megmagyarázza, s a tömegek életének az új társadalmi rendért vívott harcának feltételeiből vezeti le az új erkölcs eredetét, nemcsak, hogy megmutatja az új erkölcs jelentőségét, az új gazdasági alap létrehozásáért és megszilárdításáért folyó harcban, hanem ennek az új. valóban humánus erkölcsnek a megszilárdulását is előmozdítja. Mint az egész marxista tudomány, a megismerések, s egyben a világ átalakításának az eszköze. ségszerüség problémája ál kritériumai ne morálról. Ha az ember cselekedeteit végzetszerűen meghatároznak a külső körülmények, vagy a született ösztönök, ki volna zárva annak lehetősége, hogy az emberi magatartást a társadalom és maga az ember ellenőrizze, szó sem lehetne jóról és rosszról, a cselekedetek erkölcsi megítéléséről. A fatalista determinizmus hívei általában hajlamosak mindenfajta emberi magatartást igazolni, s kegyelmet, általános megbocsátást stb. prédikálnak, azzal az indokkal, hogy az ember nem szabad cselekedeteiben. Ugyanis ki volna zárva az erkölcsi értékelés, ha létezne abszolút cselekedet-szabadság, mert megint csak hiányoznának a cselekedetek erkölcsi megítélésének objektív kritériumai. Az első esetben, az ember a (Folytatás az 5, oldalon.)
