Észak-Magyarország, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-20 / 222. szám
8 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Csütörtök, 1956. szeptember 2t, f i L VAVNAY KAROLY 15 éves ifjú volt 1847-ben, Miskolcon élt a szülei házában, amely a Pece-pataknál állt, a Palóczy-utca elején. A házat lebontották, csak a puszta helye van meg, egy tégla nem maradt belőle. Az emléktáblát, amellyel a kegyelet jelölte meg Vadaiay szülőházát, a miskolci múzeum őrzi. A holthideg márványdarab, a sorszámozott múzeumi ereklye azt példázza, hogy az ember úgy hal meg, ha elfelejtik. Nem, Vadnay nem volt nagy író: ügyesen írt, egy időben divatban volt. De mégis adott valamit, ami maradandó: emlékezéseket. Gyermekkorában küzdötte végig a szabadságharcot, — 16 éves korában állt be honvédnek és még Világos után is harcolt, — a serdülő ifjúban a legjobban rögződnek meg az emlékek: erről írt ötvennégy éves korában egy könyvet, ez feledhetetlen. — Elmúlt idők, — ez a könyv címe; a fölkapott író, a divatos Vadnáy Károly, a pesti főszerkesztő maga is érzi, hogy ez volt az életének a csúcsa, a miskolci diákkor, a forradalmas ifjúság, a nagy vihar, negyvennyolc. Érdekes, ha erről ír, kitűnő író. Van a memoárjának egy része, mikor a zsibói fegyverletétel után hazatér Miskolcra, a bujdosó meglátja városának tornyait, az Avast, a kapituláns katonának ez a pillanata megrázó; komor, fegyelmezett írás, valahogy Stendhalra emlékeztet. Ezért a könyvéért szeretem Vad- ruayt, ebben a könyvében van egy emlékezés Petőfiről, akivel Miskolcon találkozott először és utoljára. Magammal hoztam a könyvet Pestről, szállodai szobámban ezt olvasom, ez a kalauzom, mert — hiába — Petőfi miskolci nyomait keresve ez a halott memoáríró még mindig a legjobb vezető. II. A TALÁLKOZÁS 1847 június 8-án történt Vadnay Miksa lakásán. Ez a mai Tanácsház tér 5. számú ház. A házigazda Vadnay Károly bátyja volt, keveset tudunk róla, még a legtöbbet az öccs emlékiratainak egyetlen mondatából: »Ez a bátyám már suhanc koromban azt mondá nekem: olvasd a jó költőket és a francia forradalom történetét, akkor ember lesz belőled...« ■— Mint egy lobbanás úgy világítja meg Vadnay Miksa szép arcát ez a mondat, a borisódi haladó ifjúság vezére volt, nála szállt meg Petőfi. Nagy család volt a Vadnayéké, Miksa házába éppen aznap reggel tekintett be az öreg Vadnay Lajos, majd később a fia, Károly, a diák, kezében egy akkor vásárolt Tompakötettel, a bejei pap költészete felett vitáznak. »Senki sem vette észre, hogy az ablak alatt kocsi állt meg s csakhamar az ajtón kopogtatás hallatszott ...« Újra egy Vadnay lép be, ez Rudolf, aki 1848-ban Szemere Bertalan mellett szolgált. Ajtót nyit, »előrebocsátva egy halvány, sajátos öltözetű férfit, kit így mutatott be: Petőfi Sándor...« »Felugrottam, — írja Vadnay Károly — elsápadtam s a Tompa kezemben lévő kötetét az ágyra dobtam...« — Hol történt ez a jelenet? Végigjárom a Tanácsház tér 5. számú házat, kezemben Szendrei János, Miskolc történetírójának könyveiből vett jegyzeteimmel. Nem az emeleten történt. Ez a Szeremley-ház, későbbi gazdája után így nevezték. Vadnay Miksa — írja Szendrei — az »emeletes ház földszintjén lakott, a kapu alatt jobbra«. Most két ajtó van jobbfelől a földszinten, tehát az első ajtó vezethetett Vadnay Miksa lakásába, mert a második lakás ajtaja már nincs a kapubolt alatt, ez már az udvaron van. A költő nem először van Miskolcon, 1843-ban már járt itt, betegen, gyalog, havas esőben, útjának emlékét egy halálhangulatú vers őrzi. Milyen más 1847 júniusa. Boldog? »Elbeszélte — írja Vadnay —, hogy ép Bejéből jön, Tompától és megy Szatmárba, a menyasszonyához. Sugárzott az arca, midőn e szót kiejté.« Boldog. A hangulatot a versnél is hívebben őrzi a próza, a kötött forma sokszor kényszerít, útilevelében a költő »szép napom«-nak nevezi az itt töltött egyetlen napját, június 8-át: Miskolc, ezt ne feledd el! — huszonhat évet élt és kevésszer írta le ezt a szót. — 1843-ban egy borsodi fuvaros vette fel könyörületből a szekerére, most barátok tolonganak körülötte, annyian, hogy a Vadnay-házba sem férnek, a régi kaszinóba viszik ebédelni, ahol Gerga Spirídion a gazda, — a miskolciak csak »Spirálnak becézik, — híres konyhája van. Délután — »sok kocsival« — a költő és barátai kirándulásra indultak Diósgyőrbe és a hámori völgybe. »Csak arra emlékszem — írja tovább Vadnay —, hogy a hámori völgy meredek sziklakapujánál, midőn a szűk vadregényes völgy egész hosszában feltűnik, a költő lelkesülten kiálta föl: »Fölséges! ha az angyalokat kiűznék az égből, ide jönnének lakni..”« — Ez Diósgyőr után történt, ahol — de ezt már Petőfi írja Herényihez — »egyre szűkebb lesz a völgy s végre egészen kősziklák közé szorul, meredek, vad, kősziklák közé, s az út felfelé tart kanyargósán a Szinyva partján, mely számos zuha- tagot képez, fönn pedig a hegyen tóba gyűl, melynek vize sötétzöld, minthogy tükre az őt környező bércek erdejének. Az ember azt gondolja, hogy legalább is Helvéciában van, Helvécia valamely szebb vidékén. S hogy semmi se hiányozzék, a természet barlangot is helyezett e völgybe, még pedig csepegő barlangot. Az igaz, hogy Aggtelekhez képest semmi, de minthogy ebbe vem fáklyákkal, hanem csak gyertyákkal járnak, az aggtelekinél sokkal tisztább, fényesebb s ez pótolja némileg a nagyszerűséget.« Most halljuk újra az úti társat, az ifjú Vadnayt, aki a költővel utazik egy szekéren. A boldog diák^ hogy felnőttségét bizonyítsa, bátyja »tajt- pipáját« szorítja a foga között, amelyet Petőfi töm meg a maga »pirosló színű, finom laskavágatú« törökdohányával. Károly deák pöfékel a kocsiülésen, amíg forogni nem kezd vele a világ, szédül, émelyeg, megártott a törökdohány. »Alig vártam, hogy a döcögő kocsi megálljon a kis csárda előtt... Mikor visszasompolyogtam a csárdába, akkor már javában folyt a mulatság.' Töltögették a bort s éltették a költőt...« — De Petőfi alig ivott, »kapott is az alkalmon, midőn a poharazó kompániától megszökhetett. Meghallotta, hogy ép a kocsma mellett csepegőköves barlang van. „Nézzük meg.” — Megnéztük négyen. A barlangtól felmentünk a sötétvizű széles tóhoz, mely egészen zöld a fölötte álló hegyek sűrű fáitól...« Este visszatértek Miskolcra, a költő másnap Sárospatakra ment. IIL & ISMERED Lillafüredet? — Hámort, a szép falut, a tavat és barlangokat? Persze, ismered. Mit tudsz arról, hogy hol járt itt Petőfi? Hol a sziklakapu, ahol feltűnt azon a júniusi délutánon a völgy? Hol lehetett a kocsma és — »ép a kocsma mellett« — a barlang? Nem tudod, valid be. A dömsödiek se tudták, hol az a ház, ahol a költő híres levelét írta Várady Antalhoz, élete egyik legnagyobb versét; Sátoraljaújhelyen ma sem tudják, hol volt Kazinczy Gábor lakása, ahol Petőfi megszállt; aceceiek tudták, melyik az a régi kocsiállás, amelyben a költő, mint vándorszínész játszott, mégis lebontották; a kis lak-ot is lebontották Dunavecsén, Szalkszentmártonban uborkabegyüjtő központot rendeztek be Petőfi lakószobájában. Nincs a világnak még egy népe, mely így herdálná a kincseit, mint mi. Gonoszság? Dehogy: tudatlanság, tájékozatlanság. »Én sohasem tudtam, hogy Petőfi itt járt a hámori völgyben«, — mondta őszintén a Palota-szálló igazgatója. »Ennél a barlangnál járt? — bámul rám az Anna-barlang vezetője — Petőfi? ... Lehetetlen, kérem...« — Nem is hiszi el, mert sohasem mondta neki senki. Honnan is tudná, mikor a felettesei sem tudják: a Barlangnév- kigondoló Főfőhivatal sem tudja, különben nem nevezte volna el az Anna-barlangot éppen most »Forrású-barlangnak, mit sem tudva arról, hogy 109 évvel ezelőtt járt itt valaki, írt valamit erről a barlangról, amit érdemes volna a bejárat fölé vésetni, mert ne áltassuk magunkat, ez az egyetlen magyar történelmi név — Petőfi! —, amely az idegen fülben is ismerősen csendül meg. A geológusnak talán árt az irodalmi műveltség? A házat keresem Hámorban, a kocsmaépületet, ahol miskolci barátai között ült. Megvan még? Miskolcon órák hosszat töprengtem ezen Csorba Zoltánnal, Leszih Andorral és a múzeumban Megay Gézával, a hámori régi házak legalaposabb ismerőivel vázrajzot készítettünk. De ahogy nem lehetett a Nílus forrásvidékét térképről és az egyiptomi feljegyzéseik alapján felfedezni, sem Pesten, sem Miskolcon semmiféle vázlat, semmiféle sugallat nem fogja közölni veled, hol a ház — s él-e még, vagy ennek is vége? Gyerünk, Livingstone, míg bírod türelemmel, lábbal és szívvel, gyerünk a helyszínre, a bölcs bennszülöttek majd útbaigazítanak, utazó vagy, ez a foglalkozásod. Ez a foglalkozásunk és egy kicsit életünk értelme. IV. A HÁMORI EMBEREK. Ezek itt mind munkások, az első hámorosok unokái, öregek. Garami Kálmánnal beszélek először, 82 éves, Palota-utca 19. szám alatt lakik. Meddig tud visszaemlékezni? — kérdezem. Azt mondja 1880-ig jól emlékszik mindenre, itt született. Hol volt itt régen kocsma? — Csak egy kocsma volt a régi faluban, mondja határozottan, a »Fried-házban«, de a faluban csak úgy hívták a kocsmát, hogy Hollen- der, mert ezé a családé volt egykor a vendéglő. Rég kihaltak innen, de ő még ismerte őket. Akkor még nem építették meg a nagy lillafüredi utat, Lillafüred se volt, az út Miskolcról a falun keresztül vezetett át a völgyön. Az út mentén állt a Hollender- kocsma, oda jártak a miskolciak is, ha kirándultak Hámorba. — Más kocsmába nem mentek? — Nem mehettek, kiáltja fennszóval és kissé mérgesen, hogy ilyen érthetetlen vagyok, — itt régen sohasem volt más kocsma csak a Hollender. Áll még a ház? —- kérdem reménykedve. Persze, hogy áll, most bolt van benne, népbolt. Hallotta, hogy itt járt Hámorban Petőfi? — Azt sohasem hallotta. — De tudja ki volt Petőfi? Hát hogyne tudná, mondja sértődötten, persze, hogy tudja, a verseit is tudja, de hogy Hámorban járt volna — csóválja a fejét —, azt sohasem hallotta. Korsovszky Jánost keresem fel, Losonczi-ufca 33. szám alatt lakik, ez Garami Kálmánnál is öregebb, 85 éves, a felesége is él, ezen a jó levegőn úgy látszik sokáig élnek az emberek. Ugyanazt mondják, amit Garami Kálmán: a régi Hámorban mindig csak egy kocsma volt a Hollender. Hogy Hollender előtt kié volt, nem tudják, de a ház folyvást kocsma volt, így mondták az öregek. Hollender Farkas volt a kocsmáros az ő gyerekkorában; nem olyan volt a ház, mint most, zsindelytetős volt, átépítették. De Korsovszky János még emlékszik a régi kocsmára, nem volt abban semmi más csak egy ivó, meg a kocsmáros lakása. Sikerle János a legöregebb a faluban, de a három öreg között a legjobb erőben van, 86 éves. Azt mondja 1876-ra egészen jól vissza tud emlékezni. Ez huszonkilenc esztendőnyi távolságra van 1847-től, amikor a költő itt járt, annyira sem, mint tőlünk az első világháború kitörése. A falukép ilyen idő alatt nem változhatott meg lényegesen; most már látom, hogy a régi hámoroscsaládok emlékezetében tisztán él a régi kocsma. — Azt hallottam Miskolcon — mondom az öreg Sikerlének —, hogy talán a régi hámori hivatal épületében lehetett a kocsma, de az is lehet, hogy lerombolták. — Nem! — mondja, — a kancelláriában sohasem volt kocsma, hogyis gondolok olyat! A Hollender-kocsma volt itt az egyetlen, nyolcvan évvel ezelőtt, mikor vissza tud rá emlékezni, már akkor öreg ház volt az, később Hollenderék átalakították. — Hogy hol van? — menjen csak egyenesen a hídig, ott forduljon el balra, egy borbély- műhely közelében megtalálja a népboltot, az volt régen a Hollender kocsmája. Mit tud arról, hogy itt járt Petőfi? Arról nem tud .semmit, nem hallott róla, nem is nagyon hiszi, úgy látom. Elmegyek a hídig, balra fordulok, megtalálom a boltot, Palota-utca 41. szám. Ez volt a régi kocsma, az öreg Hollender ugyan csúnyán átépítette, olyan a homlokzata, mint egy századfordulós tanítói laké, még a monogramját is odabiggyeszttette malterból: H. F. — Hollender Farkas. — Ez volt Petőfi kocsmárosa? Nem tudom, de a ház ez, az alapfalak a régiek, a mély pince is a régi, ahonnan azon a júniusi délutánon a bort hordták az asztalra, mikor a költő nem akart inni s a barlanghoz szökött negyedmagával. »A kocsma mellett« kell lennie a barlangnak is: valóban itt van, innen alig 200 méternyire az Anna — most Forrás — barlang; nem »csepegő kő«, hanem mésztufa, de éppen ez a magyarázata, hogy a költő »tisztábbnak, fényesebbnek« látta, mint az aggtelekit. Miskolc felé menve lefényképezem a hámori völgy bejáratát, »a meredek sziklakaput«, ami nem azonos a lillafüredi út híres »vaskapujáéval, a robbantott alagúttal. A sziklakapu, ahol Vadnay a iűzött angyalokról szóló példázatot hallotta a költő szájából, ott van, ahol valóban feltűnik »a szűk vad regényes völgy egész hosszában, ahol a falu felé hajlik el az alsó út. Micsoda hódítás! — a hámori hegyek az Alföld szerelmesétől kaptak egyszer dicséretet; magyar táj ennél nagyobbat, na- gyobbtól nem kaphat. De a szép völgy süiket hölgyként viselkedik: nem tud a bókról. * Én nagyon szeretem ezt a várost, Miskolcot, közöm is van hozzá, ifjúságom emlékei kötnek ide, évekig voltam a lakója. Jól van, vitázzanak velem, város, a tudósaid, bizonyítsák, hogy nincs igazam a hámori kocsmaház, a sziklakapu, a barlang dolgában. De ha igazam van, várps, vésd fel a bóköt a sziklakapura, jövőre lesz 110 éve, hogy a költő itt járt, ne maradjon tovább jeltelen a völgy. DIENES ANDRÁS A népi kultúra vándor harcosai Ó,r i á s i porfelhőt kavar a nyitott, szellős teherautó az országúton. A kocsi tetején pokrócokba, kabátokba burkolózva lelkes, vidám kis társaság utazik: a Borsodi Ifjúsági Együttes tagjai, A nemrégen alakult kollektíva már jól összeszokott. Nem zavarja őket a hirtelen ősziesre fordult idő. Mindennapi munkájuk elvégzése után, szabadidejükben összejönnek, próbálnak s fellépnek. Ma itt, holnap ott, a hét végén pedig a megye egy harmadik sarkában látjuk őket. Elviszik a népi művészetet sokszor olyan közséqek dolgozói közé, akik a k.ul*úra. a művelődés áldásaiból eddig na- gi/on szűkén, vagtj még egyáltalán nem részesüljek. Az elmúlt vasárnapon Alberttelepre vitte őket az »ekhós-teher- autó«. A nemrég felavatott gyönyörű kultúrotthon nézőterén sokszáz alberttelepi és környéki dolgozó tenyere csattant tapsra, amikor széthúzódott a függöny és az együttes népi zenekarának művészi tolmácsolásában felcsendült Bihari ke- sergőie. Szűnni nem akaró tansok követelték a műsor egyes számainak megismétlését. A kislétszámű együttes megérdemelt sikert aratott. Á műsor a magyar haza különböző tájaira és a Székelyföldre vezette el tánccal, dallal, zenével a nézőket. Vidám évődés, fiatalos jókedv sugárzott a kalotaszegi táncokból. Koller Erzsébet, Bodnár Éva, Nikházi Győző és Takács László fegyelmezett, alapos felkészülésről tanúskodó tánca igazi művészeti élményt jelentett. Ugyanezt a fegyelmezettséget és alapos felkészülést tükrözte Takács László, Nikházi Győző és fiat- tor István székely pontozótánca, valamint Nikházi Győző kalotaszegi szólótánca. Vidám falusi életképet mutatott be Bodrogi Zoltán táncjátéka: a vidám, incselkedő fiatalok elkergetik maguk közül a gyáva legényt, még a lányok sem tűrik meg maguk között. Ezt a sablonos kis történetet művészi erővel keltették életre és töltötték meg élő tartalommal Koller Erzsébet, Szelényi Magda, Bodnár Éva, Hejczei Ilona, Takács László, Búza Gyula és Bodrogi Zoltán. A táncprodukciók a hortobágyi csikós-táncban érték el tetőpontjukat. Búza Gyula koreográfiájában megelevenedett a puszta esti élete. Visz- szafoitott indulat, legényvirtus, a pusztai legények vetélkedése, szerelme kelt életre a vrodukcíóban, amely a kis együttes minden táncosát színpadra szólította. Az együttes két vendégművésze, Lukács Rózsa és Kovács László, a miskolci Déryné Színház két művésze népdalok művészi előadásával segítette az együttes sikerét. A felcsattanó tetszésnyilvánítások állandó ismétlésekre, ráadásokra buzdították őket. A hét-tagú néni zenekar Vadász Dezső vezetésével művészi segítője volt a tánc- és énekszámok sikerének, Imreh József ügyes összekötőszöveggél vezette be az egyes mű- sorszámokat. Műsorközlése egyszerű, közvetlen volt; tartózkodott az olcsó sikert ígérő élcelődéstől, bár feladata, éppen a műsor sokirányú volta miatt, nehéz volt. A lelkesedés és —• « művészeti vezető Bodrogi Zoltán jó munkáját dicsérő — alapos felkészülés mellett a fegyelmezettség a kis együttes harmadik jellemvonása. Ez a három tulajdonság tette képessé őket arra* hogy jóformán a semmiből életrehozzák az együttest. Eddig már hét forrósikerű estet nyújtottak a megye dolgozóinak. Volt eset —• Mezőnagymihályon —, hogy üres iskolateremben ping-pong asztalon léptek fel. A kosztümök még bizony hiányosak, sok a nehézségük, de lelkes tanítani vágyásuk eddig győzedelmeskedett a nehézségeken. Az együttes a Hazafias Népfront együttese, jő lenne tehát, ha egy kicsit többet törődné vele a népfrontbizottság. Figyelemmel kellene kísérnie fejlődését, (mert eddig még nem volt kiváncsi az együttes produkciójára!) segítenie, hogy még jobb felkészüléssel. még művészibb előadással vihesse el sok-sok borsodi községbe a népi kultúrát; támogassa annak a kultúrvolitikai programnak a megvalósítását, amely egész népünknek, — a Hazafias Népfrontvak is ügye. Benedek Miklós ~laMeg.Cj.get A szegény olvasó panaszai sirám oka most nem sajtóhiba, félresiklatt közlemény, vagy valamely várvavárt könyv hiánya. Nem élvezhetetlen illusztrációk, ízléstelen kiállítás, vagy az apró betűk miatt panaszkodik az olvasó. Nem! A kiadóvállalatok megbeszélésén számos új mű megjelenéséről esett szó. A népművelési miniszter közölte, hogy hamarosan új, országos folyóiratok lábnak napvilágot: az Életképek és az irodalmi látóhatárunkat messze kitágító Nagyvilág. Mindenfelé új sajtóorgánumokról szőnek szép terveket. Nő az újságok, hetilapok oldalszáma. A magyar betű egyre színesebben, igazabbul, gazdagabban tükrözi életünk valóságát A betűk áradatában az olvasó behúzza nyakát, gondok redőzik homlokát. hétről-hétre sűríti, zsúfolja programját. Asztalán, könyvespolcán és éjjeliszekrényén halomra gyűlnek a csalogató — hívogató — kínálkozó sorok. Két novella között elcsen magának egy friss hangú költeményt. Két tanulmány között elkap egy érdekfeszitő riportot. Szimultán módra játszik a betűkkel, mint a mester sakkozó; belekábul a lépésekbe, mégse győzi. Érzi menüidre érzi az irodalom súlyát! Hányféle módon vigasztalta már magát! Elhatározta: vasárnaponként ötszörösére emeli a hétköznapi normát. Kettős munkaszüneti napokra beiktatja a háromkötetes regényeket. Kiszállásoknál a vonatban feldolgozza a szakirodalmat. Kirándulásokon szalonnasütéshez jól UUk az Olcsó Könyvtár-sorozat. A napi beszélgetések csökkentésével felszabadíthat még legalább félórát; épven elég idő egy verses elbeszélésre. Miközben a gyerek, akinek segíteni kell a leckék elkészítésében, a szám- tanpélda megoldását keresi, át lehet futni egy néhány szakaszos költeményen. Túlórázhat reggel is, ha mellőzi a papucs felvételét és nyomban cipőbe bújtatja lábait. Hát még a többi rejtett tartalék! Míg ezek előkerülnek, az olvasó felsóhajt, tel jajául: kedves szerzők, csak néhány pSUanatnyi türelmet kérek, míg utolérem magam, míg behozom a veszedelmesen dagadó szaporodó restanciát. De ők nem várnak. Nekik is sietős, annyi a mondanivalójuk. És az nh'asó, akihez áradnak a cikkek. a könyvek, a nemes kincsek, még jobban behúzza nyakát, még szaporábban rója a betűket Újabb időbeosztást készít és még több könyvet cipel ágyába elolvasás előtt. Magasodnak a halmazok az íróasztalon és a polcokon, szaporodnak a szegény olvasók gondjai. De jók ezek a gondok!!! ($. a.) jJÉMIÉJSf „A marxizmus-leninizmus alapjai" I., II. évfolyam városi, nagyüzemi járási propagandista tanfolyamok vezetői részére 1956. szeptember 21-én, pénteken egésznaoos előkészítő konferenciát tartunk. Kezdete délelőtt 9 óra. Helye: Miskolc Pártoktatás Háza, Selyemrét L L emelet 51—54. Téma: az I. évfolyamon: a marxizmus-leninizmus tanítása a társadalom fejlődéséről A néptömegek a történelem alkotói. Vezeti: Boda István. II. évfolyamon: az IVfpP w társadalmunk vezető ereje. A pártélet lenini elvei. Vezeti: Szajcz István elvtárs, Kérjük az elvtársakat, hogy pontosan. felkészülve jelenjenek meg. Az „Időszerű kérdések" városi, járási. nagyüzemi propagandista tanfolyamok vezetői részére 1956. szeptember 29-én 9 órai kezdettel konzultációt tartunk. Helye: Megyei nártblzottsá* székhaza Miskolc. Felszabadítók útja« Vezeti: Földvári Rudolf elvtárs. Kérjük az elvtársakat, hogy pontosan. felkészülve jelenjenek meg és konzultációs kérdéseiket legkésőbb szeptember 24-ig küldjék el. MDP megyei pártbizottság ágit. prop. osztály*
