Észak-Magyarország, 1956. augusztus (12. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-10 / 188. szám

2

eSZAKfltAGTAROltSZAG

Péntek, 1956. augusztus 16.

HUNYADI JÁNOS

Ez év augusztus 11-én emlékezünk meg a törökverő hadvezér, Hunyadi János halálának 500. évfordulójáról. Alakját, tetteit az elmúlt öt évszázad nemhogy elhomályosította volna,'éppen ellenkezőleg, megtisztítva a sok idealista sallangtól, tisztábban és világosabban állítja elénk, ö valóban nemzeti hősünk, akit a XV. század vészterhes harcokban bővelkedő évei neveltek ki és állították a legnehezebb időkben hazája élére; aki megvédte nemzetét egy minden addiginál veszélyesebb hódítás ellen.

m

Ki is volt Hunyadi János, honnan származott, mit tett, mint államférfi és hadvezér?

Apja egyszerű katonaember volt, Zsigmond király udvari vitéze, aki szolgálatai, katonai érdemei jutalmául kapta meg az erdélyi Vajda- hunyad várát és a hozzátartozó uradalmat. Fia tehát — mint egyik kortársa írja — »nem származott nagy nemzetségből, de fegyvere annál nagyobbá telték«. Rokonai kis- és középnemesi családok tagjai közül kerültek ki.

Hunyadi János fiatalon kezdte katonai pályafutását. Zsigmond udvarába került, a királynak volt vitéze, majd toborzó tisztje. így sokszor megfordult Csehországban és Olaszországban is. Pályafutását külföldi útjain szerzett tapasztalatai jelentősen segítették. Olaszországban megismerkedett a fejlett zsoldos hadrendszerrel. 1436-ban csehországi útja alkalmat nyújtott ahhoz, hogy a híres huszita hadviselést szülőföldjén tanulmányozza. Mindé tapasztalatait sikeresen átültette a magyar- országi viszonyokra és búsásan kamatoztatta a török elleni harcokban. Katonai sikerei révén pályafutása hirtelen emelkedett, győzelmei jutalmául Szörényi bán, erdélyi vajda., térné si ispán, a nándorfehérvári végek főkapitánya és Magyarország kormányzója lett. Ha Hunyadi életútját olvasgatjuk, egy katonai pályára termett, hivatását szerető, erős kezű, hazáját szerető, az elnyomott népek felszabadításáért hősiesen harcoló katona képe bontakozik ki előttünk. Ne higyjük azonban, hogy a zsoldos vezérek módjára, életeleme a harc, a háború volt. Szívesebben élt volna békében ő is, de a kor viszonyai között erre nem lehetett módja. Egyik levelében írja e szavakat: '»A béke természeténél fogva mindig jobb a háborúnál, hiszen nem egyébért viseljük a háborúkat, minthogy azután békében élhessünk.« Ez utóbbi nem adatott meg Hunyadinak egész életében; mindig harc, tűz és vér környékezte. A nagyhatalmú főurak közül szinte egyedül szervezte a törökkel szembeni ellenállást. Nem sajnálta birtokai jövedelmét sem a haza védelmére fordítani.

Hadisikereiben az 1441-42-es

esztendők jelentették a fordulópontot. 1441-ben Iszhák szendrői bég seregeit verte le és a menekülő ellenséget Szendrőig űzve, gazdag zsákmánnyal tért vissza. 1442-ben Mezid bég 17.000 főnyi seregével vette fel a küzdelmet. Hunyadi, bár csekély erőkkel rendelkezett, Karos- szentimre közelében nem hátrált meg a sokszoros túlerővel szemben. An nak ellenére, hogy vereséget szenve-, dett, nem csüggedt el, s míg a török dúlt és rabolt, ő a visszaütésen fáradozott. »Csodálatos gyorsasággal véres kardot hordoztat körül a tartó mányban, katonákat gyűjt a falvak ban és városokban, a székelyeket hadba rendeli, s asszonyaik ügyéért nyilvános kiáltványban fegyverbe hívja az összes parasztokat és városlakókat is.« A vereség után öt nap pal Hunyadi már be is érte az országból kivonuló Mezidet, és lecsapott rá. A csata egyik hőse Komo- nyai Simon volt, Hunyadi kiváló vi téze, aki vezérével páncélt cserélt, hogy a török őt higyje »az átkozott Jankónak-«. Míg a janicsárok minden erővel a vélt vezér elpusztítására törtek, az igazi Hunyadi népfelkelőivel a szárnyakon verte meg az ellenséget. Mezid bég serege összeroppant, a török rémülten menekült és a döly fős vezér, aki csata előtt úgy nyilatkozott Hunyadiról, hogy: »Hadd jőj jön, hozzon nekünk gazdagabb dia dalt«, maga is halva maradt a csatatéren.

A hírre a szultán felbőszült és i Havasalföld, Moldva, valamint Erdély elpusztítására küldte Sehabed din begler bég által vezetett 80.000 főnyi seregét. Hunyadi a román fe jedelmekkel szövetségre lépve, gon dósán kidolgozta haditervét. Seha beddin seregeivel már feldúlta a Havasalföldet, amikor a Jalowicza folyó felső szakaszánál szembe találta magát Hunyadi harcedzett seregével Sehábeddin seregeinek sorsa is megpecsételődött. A török rohamai sorra megtörtek a szövetségesek többszörösen tagolt harcrendjén. Hunyadi • szárnyakon intézett átkaroló mozdulattal felmorzsolta és megsemmisítette Sehábeddin seregét, mely vad

futással menekült el Havasalföldről. Az újabb hírek kétségbeesést idéztek elő a szultán udvarában. »Föld rettenetes és »hadak villáma« volt ettől kezdve a törökök között Hunyadi neve. Hunyadi győzelmei örömríval- gást keltettek egész Európában. Az olasz, Rantanus azt írja: »Bizony, ha ő meg nem állítja Murád hódító útját, vége lett volna Magyarországnak, sőt a mi Itáliánknak is. Örök hála illeti őt a magyarok és szomszéd népek részéről, hogy megóvta Magyarországot a török támadástól.«

Hadvezért és államférfiúi működésének egyik legnagyobb felismerése született meg benne 1442-ben: a török ellen össze kell fogni a fenyegetett szomszédos végekkel, hiszen közös sors vár reájuk.

Az elért sikerek arra Ösztökélték Hunyadit, hogy régi tervét megvalósítsa: kiűzze a törököt Európából. Ennek érdekében minden erőt megmozgatott. Hogy célját elérje, itthon összeszedte a sereget, s külföldről is kért segítséget. A külföldi támogatásból azonban a nagy ígérgetéseken kívül nem lett semmi. A pápa csak az egyházon belüli zavarokról akarta elterelni a figyelmet, az európai és olasz kereskedők csak zsákmányra éheztek, de áldozatot hozni egyik sem akart. Hunyadi törhetetlen akarattal harcolt céljai eléréséért. Tudta, hogy a Balkán népei örömmel ráznák le magukról a hódító jármát. 1443-ban meg is indította a híres »hosszú hadjáratot«. Ez év őszén 10.000 zsoldossal szétvert minden ellenállást, támadást Szervezett és a Morava völgyén áttört előre Nis felé, ahol egy nap alatt három török sereget vert szét, majd elfoglalta Nist és Szófia felé fordult. A hadjárat megmozgatta a Balkán egész népét. Hunyadit és seregét a lakosság mindenütt örömújjongással fogadta, harcosait ellátta élelemmel, sokan pedig csatlakoztak a sereghez. November végén elfoglalta Szófiát. Drinápolyt, a szultán fővárosát azonban nem tudták elérni, mert Hunyadi katonái lelkes odaadása sem tudott úrrá lenni a vad természeti körülmények felett.

A dicsőséges »hosszú hadjáratnak« rendkívüli katonai és politikai jelen tősége volt, »Timur ideje óta nem szállta meg a törököket ilyen félelem. Murad janicsárjainak és spáhijainak nagyrésze elpusztult ebben a hadjáratban« — írja Marx.

A győzelem eredménye az lett> hogy a szultán kénytelen volt lemondani észak-balkáni hőditásáiról. kiürített sok fontos várat és visszaadta Szerbia függetlenségét. A török súlyos vereségei megsokszorozták a leigázott népek szabadságharcát. Egy másután lángoltak fel a felkelések ( török birodalomban.

Az 1444-es szegedi békekötés a szultánnal lehetőségeket nyújtott volna az újabb erőgyűjtésre, a török el leni összefogás kiszélesítésére, a lehetőségek azonban kútbaestek a pápa aljas, fondorlatos politikája és intrikái miatt. A pápa, akinek célja az volt, hogy továbbra is elterelje a figyelmet az egyházi zavarokról újabb hadjáratra bírta rá Ulászló királyt. 1444-ben megindult a királyi sereg, s a kellő felkészülés hiánya, az ígért segítség elmaradása, valamint a genovai hajóhad árulása a súlyos várnai csatavesztéshez vezetett. A király meghalt, a hadsereg jelenté kény része elveszett, az országban zavar, fejetlenség és félelem fiatal masodott el. A császár titkára azt írta az 1445-ös időkről: »A magyar állam megrendült, összeomlott, ré szekre szakadozott, s a részek között alig van kapcsolat.«

A központi hatalom ekkor »a rendet képviselte a rendetlenségben, kialakuló nemzetet a szétforgácsoló- dással szemben« írja Engels. Ebben a nehéz helyzetben Hunyadi áll i nemzet élére, hogy tovább vívja har cát a betolakodó ellenséggel szem- bem

Az 1446-os országgyűlésre egybese- reglett rendek, a többszörös nyomásnak engedve, Hunyadit kormány zóvá választották. Megválasztása or szágos lelkesedést váltott ki. Nemcsak pártja örült a győzelemnek, hanem kortársi feljegyzés szerint — »az ország egész köznépe újjongott hangos dicséret, harangok és kürtök szava szállott a levegőben«. Hunyadi nem feledkezett meg a »hosszú hadjárat« nagy tanulságairól, hogy a török ellen össze kell fognia a létükben fenyegetett balkáni népekkel. Az ál bánynép ezekben az években elkeseredetten vívta élet-halál harcát a tö rökkel, s Hunyadi kapcsolatokat ke resve, természetes szövetségesét találta meg Skander bégben. A szomorú tapasztalatok ellenére segítségért fordult a nyugathoz is, de semmit nem kapott. A pápához in tézett levelében megható szavakkal ecseteli Magyarország és a balkáni országok sorsát. »Meghódítván Gö rögországot, a török fegyverek Mace dónia, Magyarország, Albánia és más említésre is szánnivaló országok felé fordulva, vereséget vereség után mérve rájuk; gőgösen meggyalázta

romokkal, gyásszal, szolgasággal sújtották őket... Hatvanadik esztendejét számláljuk, mióta csaknem folytonosan viseljük dühüket, a háború tűzvészét... Itt állunk immár kimerültén a sok harctól, vereségtől, gyásztól és fájdalomtól. Halálnak halálával pusztulunk. Mennyi rémségre emlékezünk!... Égő falvak, kifosztott piacok, mind telve szükséggel, feldúlt falvak, gyászoló házak, testvéreink holttestei az ellenség kezében, rabiga: a győzők gúnyolódása, nyomorúságos életre hajszolt hadifoglyok menetének gyalázata... Hát nem volt még elég? Elég volt! Látni annyi igába hajtott férfit, meggyalázott nőt, fejekkel telerakott szekeret ... Elég a kegyes hiszékenységből, ég ostoraként tűrni a szerencsétlen országok szenvedését, ahol az emberek, ha még megvannak, csak nyögnek, nem élnek.« — A pápa nemhogy segített volna, további halogatást javasolt, de Hunyadi büszkén felelt erre: »Én inkább vasban és fegyverben halok, sem mint tovább nézzem népem baját.«

1448. őszén mintegy 25.000 főnyi hadsereggel indult új hadjáratára.

terv az volt, hogy Murád Szve- tánt, aki Krója fellegvárát ostromolta, Szkánder bég és Hunyadi két tűz közé szorítja. A szultán azonban árulás folytán tudomást szerzett a szándékról és Rigómező irányába Hunyadi ellen vonult, kisebb erőt hagyva hátra Szkánder bég seregei letörésére. Október 17-én Hunyadi Rigómezőnél, a váratlan túlerővel szemben, 3 napi nehéz csata után ve reséget szenvedett. A szultán sere geinek vesztesége azonban olyan nagy volt, hogy a győzelmet nem dk názhatták ki. Hunyadi sem tudott újabb nagy hadsereget kiállítani az ország védelmére, mert pénzügyi forrásai kiapadtak. Az ifjú V. László a főurak befolyása alá került, akik Hunyadi életére törtek, gyilkos tér veket szőttek ellene. Nem törődtek azzal, hogy II. Mohamed 1453-ban, Konstantinápoly elfoglalása után Magyarország ellen tör.

1456-ban a szultán ropvant hadserege, 150.000 jól felszerelt katonával, sokszáz ágyúval és ostromgépvel, 200 hajóval július 3-án Nándorfehérvár alá vonult.

A magyar főurak semmit sem tettek a veszély elhárítására: egyedül Hunyadi tett meg mindent a haza védelmére. 10.000 főnyi zsoldosserege és & Jv&i 5.000 főnyi őrsége azonban nem akadályozhatta meg a törökök szándékát.

Nándorfehérvár még sem maradt magára. Segítségére sietett a nép. amely lelkesen fegyvert fogott hazája védelmére. A toborzás különösen akkor vett sikeres fordulatot, amikor annak élére Hunyadi állt. A felkelők között nem voltak urak, »csak a köznép a városokból és falvakból«, írja egy kortárs. »Kevés fegyvert láthattál volna, lovakat sem legfeljebb az élelem szállításra.. Legtöbbjüknek csak kardjuk volt fütykösük, parittyásuk, mint a pásztoroknak; akadtak náluk számszeríjak, nyilak, szakállas puskák, vas- csá,klyák.« S a szultán hiába támadt hiába rohamozta a várat, rohamai megtörtek a népfelkelők hősi ellenállásán. A rendkívüli diadalt csakis a népfelkelők hősiessége és kqzdemé nyezőképessége vívhatta ki, amelyet Hunyadi hadvezért zsenije megfele lően használt fel. A világuralomra törő büszke szultán olyan vereséget szenvedett, amilyent addig soha.

magabiztos hódítót »paraszti kéz verte le, — írja Turóczi, a XV. szá zadbeli krónikás, — amely járatosabb a kapa, mint a fegyver forgatásában, s ki sok kürt, harci dob hangja mellett, nagy vígsággal jött éj csendjében* rútul futamodon

meg«.

•

Hunyadi hadvezért pályafutása rá a nándorfehérvári diadal tette fel a koronát. Sohasem akart a babé rain pihenni, sürgette a megvert ellenség azonnali támadását. De magyar urak tétlenül hallgattak. Hunyadi írt, követelt, sürgetett. Lázas tevékenysége közepette ragadta el az élők sorából 1456. augusztus 11-én a táborban kiütött járvány.

Hunyadi korának egyik legkiválóbb hadvezére volt. A huszita háborúk tapasztalataiból szűrte le azt tanulságot, hogy a néptömegek rész vétele a háborúban nem akadály, hanem legfőbb erőforrása a hadse regnek. Hunyadi rendíthetetlenül hitt a népben, bátran támaszkodott haza szeretetükre. Hadművészetének legjelentősebb vonása, hogy a néptöme geket bevonta a honvédő harcba és azoknak harcmódját zseniális mó dón hangolta össze a gyakorlott, jól felszerelt zsoldos csapatok működé sével. Hunyadi nemcsak jó hadvezér, hanem jó politikus is volt. Helyesen ismerte fel a rabsorsban sínylődő szomszédos balkáni népek törökelle nes összefogásának jelentőségét. Hu nyadi nemcsak a magyar nép hőse hanem egész Európa, a. szomszédos népek ünnepelt nagy hadvezére is.

FODOR BÉLA szd<

Zsukov marsall válaszai

NYUGATI körökben alighanem meglepetéssel és csodálkozással olvasták Zsukov marsallnak a vála*- szait a New-York Times katonai szerkesztőjének kérdéseire. Lám, a Szoyjetunió honvédelmi minisztere nem zárkózik el attól, hogy kifejezetten katonai vonatkozású felvilágosítással szolgáljon. Tőkés országokban, monopolista berkekben persze, az ilyesmi szokatlannak, furcsának tűnik. Nehezen értik meg a válaszon végigvonuló nyíltságot és őszinteséget, ami a szovjet politika egészére jellemző. Hogyan is érthetnék meg azok, akik minden eszközt latbavetnek azért, hogy a nemzetközi életben homály, zavar, aggodalom, bizonytalanság uralkodjék! Zsukov elvtárs válaszai — a Szovjetunió újabb hozzájárulása ahhoz, hogy kevesebb legyen az érdes felület, a zavaró akadály a népek érintkezésében.

Érdemes elgondolkodni azon, milyen okok húzódnak meg az amerikai félhivatalos szerkesztőjének válaszai mögött. Többféle. Az Egyesült Államokban több mint egy hónapja heves vita folyik a legfontosabb külpolitikai problémákról. Ebbe a vitába a legtekintélyesebb sajtóorgánumok is bekapcsolódtak. Többen érintették az amerikai külpolitika távlatainak aggasztó kérdéseit. A katonai tömbök rendszerén, amelyre az amerikai külpolitika épül, repedések támadtak. A szövetségesek harmonikus együttműködéséhez sok szó fér. Elég utalni napjaink egyik igen időszerű kérdésére, a Szuezi csatorna államosítására. Ismeretes, hogy az amerikaiak — jól megfontolt, önző érdekeiktől vezetve—nem voltak hajlandók fenntartás nélkül támogatni az angolok és franciák veszélyesen forrófejű elgondolásait. Viszont Dulles egyik korábbi beszédében egyenesen amiatt panaszkodott, hogy a katonai intézkedések egyesek szemében kevésbé fontosnak látszanak most, mint amilyennek öt esztendeje látszottak«. Nos, mindent meg kell tehát tenni azért, hogy a szövetségesek belássák: minden körülmények között a legmagasabb színvonalon kell tartani a fegyverkezési hajszát

HOGYAN lehet bebizonyítani ennek szükségességét? A Szovjetunió katonai kérdéseiről terjesztett rágalmakkal. Miközben a Szovjetunió tervszerűen csökkenti hadseregének létszámát, következetesen harcol a nemzetközi fórumokon a leszerelésért, az atomié gyverkisérletek

csökkentéséért és megszüntetéséért, az amerikai üzleti és katonai körök hatalmas lármát- — vaklármát! — csapnak a Szovjetunió katonai elő készületeiről. Igen világosan utalt erre Zsukov elvtárs az első kérdésre adott válaszában. »Lehetséges, hogy az Egyesült Államok bizonyos körei, amelyeknek különös érdekük fűződik a katonai megrendelésekhez, hajlamosak számszerűleg túlbecsülni a szovjet légierőt, hogy hasznot húzzaifak a katonai rendeltetésű kiutalások növelése és a Szovjetunió iránti bizalmatlanság légkörének

megteremtése céljából, tekintet né!*» kül az amerikai nép érdekeire, amelyre az adóterhek zöme nehezedik«.

Az ellenséges személyekre jellemző, hogy függetlenítik magukat a tényéktől és rendületlenül fújják a maguk nótáját. Ha arra figyelmeztetik őket, hogy állításaiknak ellentmondanak a tények, akkor a görög cinikus bölcselők példájára ők is azzal érvelnek: »annál rosszabb a tényeknek.«! Ha a Szovjetunió 1 millió 840 ezer fővel csökkenti fegyveres erőit, akkor ők arra hivatkoznak, hogy a magfegyver ereje, tehát a tömegpusztító atomfegyverek fel- használása a repülőgépekkel és az irányítható lövedékekkel egyetemben csökkenti a nagy tömeghadseregek és a vízfeletti haditengerészeti flotta jelentőségét. Zsukov marsall, a kiváló katonai szakember rámutatott arra, hogy a légierő és a magfegyver egymagában nem döntheti el a fegyveres harc kimenetelét. A Szovjetunió lépését tehát semmiféleképp r>e vezethették ilyen megfontolások.

. . . mi mindenek előtt a világ békéjének a megszilárdításához és az államok közötti feszültség csökkentéséhez fűződő elképzelésekből, továbbá a Szovjetunió békegazdasága fejlesztésének és a Szovjetunió népei jóléte fokozásának érdekeiből indultunk ki«.

A SZOVJETUNIÓ a békés egymáÉ mellett élés lenini elvének jegyében minden erejével küzd a leszerelésért, az államok közötti együttműködés kiszélesítéséért, a tartós békéért; Mindazonáltal számolnia kell a monopolista körök háborús tendenciáival, gondoskodnia kell határainak védelméről. Mivel államhatárainak kétharmada tenger, magától értetődő, hogy mindent megtesz tengerészeti flottájának fejlesztéséért, szilárdítja tengeri határait.

Zsukov elvtárs végül ismételten elemezte az Egyesült Államok és a Szovjetuniónak a leszerelés kérdésében elfoglalt álláspontját. Az Egyesült Államok által javasolt és a légi fényképezést előirányzó ellenőrzési rendszernek a lényege a felderítő tevékenység fokozása, ez szükségképpen kölcsönös gyanakváshoz, még nagyobb bizalmatlansághoz vezet. A Szovjetunió ezzel szemben a fegyverzet tényleges csökkentésére és ennek valóságos nemzetközi eölenőrzéaétre tett több ízben javaslatot.

A New York Times katonai szerkesztőjének kérdéseire adotít válaszok — félreérthetetlen, világos beszéd. Olyan, amilyet a népek megszoktak a szovjet diplomáciától. Ez- alkalommal igen felelős helyen dolgozó katona honvédelmi, katonai oldalról világította meg a szovjet külpolitikának a népek érdekeit szolgáló törekvéseit. A világ közvéleménye újból meggyőződhetik arról, hogy a barájti együttműködés fejlesztése, a békés egymás mellett élés, a béke fenntartását szolgáló szakadatlan erőfeszítések — a szovjet külpolitika fő irányvonalát jelentik.

A tanácstagoknak még kell erősíteniük kapcsolataikat választóikkal

Miskolc város f. kerületi tanácsa megtárgyalta pártunk Központi Vezetőségének legutóbbi határozatát. A tanácstagok a határozatot örömmel fogadták és táviratban fejezték ki ragaszkodásukat a párt Központi Vezetőségéhez. Ugyancsak táviratban tudatták a Minisztertanácscsal is, hogy a párt- és kormány- határozatok végrehajtásában teljes erejükkel reszt vesznek.

A tanácsülésen több felszólaló hangoztatta, hogy a tanácstagoknak meg kell erősíteniük kapcsolataikat választóikkal, ismertetniük kell a párt- és kormányhatározatok jelentőségét.

Kérték, hogy a tantermek elosztásánál az Oktatásügyi Minisztérium

vegye figyelembe Miskolc város igényeit, mert ezen a téren súlyos hiányosságok vannak.

A tanácstagok hangoztatták a törvényesség betartását a tanácsszervek részéről, ugyanakkor hangsúlyozták a dolgozók állampolgári kötelezettsége betartásának fontosságát is; A tanácsok hatáskörének kibővítése során szükségesnek látják, hogy az esetleges létszámcsökkentéseket megfelelő egyszerűsítés és az adminisztráció kellő átszervezése előzze meg.

A tanácstagok elhatározták, hogy működésükben követni fogják azt az új módszert, amelyet az országgyűlési képviselők a mostani üléseken már gyakoroltak;

Mindent elkövetünk a szakszervezeti munka meg'avításáért

A Vas- és Fémipari Dolgozók Szak- szervezete Borsodmegyei Területi BL zottságának tagjai a Központi Vezetőség július 18—21-i határozatának minden egyes sorával teljes egészében egyetértenek, azt magukénak vallják.

A határozatot úgy tekintjük, mint a szakszervezeti munka szilárd alapját. Megszívleljük, hogy a Központi Vezetőség határozata a termelési tervek túlteljesítésére való mozgósítást, a termelés gazdaságosságának szakszerű ellenőrzését és segítését teszi egyik legfontosabb érdekvédelmi feladatunkká. Kötelességünknek tartjuk a határozat tartalmát szüntelenül magyarázni a szervezett munkások és pártonkívüli dolgozók között.

Tudjuk, hogy a határozat tetteket követel, a szakszervezeti munka javítását igényli, s a legkövetkezetesebben harcolnunk kell megvalósításáért.

Mindent el fogunk követni, hogy a szakszervezeti tagság sikeres, eredményes munkát fejtsen ki a határozat minden részének teljesítéséért.

Vas- és Fémipari Dolgozók ■fy Szakszervezete

Borsodmegyei Területi Bizottság.

IPARI TANULÓKAT kőműves (dísz- homlokzat vakoló és fehérmunkás} szakmára felveszünk. Jelentkezni lehel mindazoknak a fiataloknak, akik a 17. életévüket betöltötték és az általános iskola VII. osztályát elvégezték. — Jelentkezési hely; 12/8 Kőfaragó és fcptíletszobrászipari Vállalat Budapest V„ Rosenberg házaspár u. t6. III. 256. Vidékiek tevéiben Is feledkezhetnek.