Észak-Magyarország, 1956. június (12. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-17 / 142. szám

jsirnap, 1956. jtínius 17. XSZAKMAGTARCmSZAO 3 NAGY ERŐPRÓBA ELŐTT Megyeszerte készülnek a Ságvári Endre ifjúsági kulturális sereg­szemle döntőjére azok a színját­szók, dalosok, táncosok, akik ki­vívták a továbbjutás lehetőségét. Három község kultúrmunkásainak ünnepi előkészületeiről adunk je­lentést ebben a kis cikkben. LEGÉNYAVATÓ Pusztafalu kis község a zempléni Hegyközben. Lakói mindmáig nagy­részt megőrizték ősi szokásaikat, népviseletüket. Már idestova 25 esztendeje működik itt népi együt­tes, amely ápolja, gyűjti a régi kul­turális hagyományokat. A Ságvári Endre kulturális seregszemle alkal­mából sajátos hegyközi népszokást elevenítettek fel, a legényavatás tréfás szertartását. Mi a legényavató? Addig a falu­béli süldőlegények nem tanyázhat­nak, udvarolhatnak, járhatnak együtt az igazi legényekkel, — nem fogadják be őket maguk közé és a lányok nem tekintik őket férfinak — ameddig át nem esnek az avatás ceremóniáján. Ezen aztán külön­böző tréfás próbákat kell kiállniuk, be kell bizonyítaniok, hogy tudnak táncolni, inni, udvarolni s kiállják, ha megcsapják őket. A legényava- •íds »szabályait« egy Mester Ferenc nevű falubéli fiatal iparos gyűj­tötte össze, aki ért a rigmusfaragás- hoz is és egy Szécsi Ferenc nevű fiatal parasztember tanította be. A bemutatón nagy élmény lesz a pusztafalusi népviseletben pompázó zöld dibetszoknyás, varrottaskendős lányok, sárkantyús csizmát, árva­lány hajas kalapot, bő gatyát, kivar­rott mellényt hordó legények népi játéka. A pusztafalusiaknak a járási döntő előtt csak egy aggodalmuk volt, hallották, hogy a szomszédos mikóháziak is legényavatóval sze­repelnek majd a seregszemlén. Fél­tek, hogy a két szám »üti« majd egymást. A pusztafalusiak és a mikóháziak játéka azonban merő­ben különböző, sőt így a produkció annál érdekesebb, mert a két »szomszédvár«, régi rivális község, most egyenlő feltételek mellett méri össze erejét a megyei döntőn. SEGÍTSÉGET A VÁGÁSHUTÁIAKNAK! Vágáshuta egészen különös kis hegyközi település. Völgyben, hegy­háton, s a hegy mindkét oldalán is meghúzódó kis házakban élnek az idevalósi szlovák vándoriparosok. Hasonló falu ez — kicsiben — mint a kárpátukrajnai híres Verhovina. A vágáshutaiak régi szép tánco­kat ismernek és nagyon-nagyon szeretik is azokat. Tizennégy lány él itt a faluban és mind a tizen­négy részt vesz a táncban. A vágáshutaiak kiérdemelték, hogy résztvegyenek a megyei ifjú­sági találkozón. Nagyon is szeretné­nek résztvenni rajta. Nap-nap után éjfélbe nyúló próbákon tökéletesí­tik tudásukat. Mutatják, milyen pruszlikokat, blúzokat varrtak, hí­meztek közös munkával, hogy mi­nél szebbek, mutatósabbak legye­nek a bemutatón. A vágáshutái csoport fellépése mégis veszélyben forog. A Megyei Tanács népművelési osztálya ugyan­is csak Sátoraljaújhelytől biztosít­ja számukra a közlekedési alkalma­tosságot. Vágáshutától Sátoraljaúj­hely pedig 25 kilométer. De a kis­vasúinak (8 kilométerre van a falu­tól) nincsen csatlakozása a »nagy« vonathoz. Ezért aztán a hutaiak művészetében aligha gyönyörköd­het majd az ifjúsági találkozó kö­zönsége, hacsak nem segítenek raj­tuk idejében. Márpedig segíteni kell, mert ennyi jószándék és kultúra iránti szeretet nem mehet veszendőbe. abaujszAntói ÖRÖMÖK ÉS GONDOK Az dbaujszántói kórus már sok sikert aratott, de ekkora lelkesedés még talán soha nem fűtötte a maga nemében szinte egyedülállóan ma­gas színvonalú, fegyelmezett ének­kar tagjait, mint most. Az énekkar nemcsak a megyei döntőre, hanem az egri dalosversenyre is készül. A megyei tanács most igazán jelentős gyakorlati segítséget nyújtott az együttesnek. Felkérte Róna Fri­gyest, a Déryné Színház karnagyát, hogy segítse az együttest. A kiváló karmester nemcsak kiment, nem­csak tanácsokat adott, hanem sze­mélyesen fogja zongorán kísérni a kórust a versenyen. A karnak ez a segítség s a jó szakmai tanácsok valósággal szárnyakat adtak. A Bo­risz Godunov Forradalmi kórusá­nak próbái jól haladnak. A próbá­kat egyébként meg is szavorították, néha még éjfélig is próbál az ének­kar:■ A nyár ellenére is 90 százalé­kos a megjelenés a próbákon. Az abaujszántói kórus gondjai anyagi természetűek. Bakonyi Béla karnagy kerékpáron járta végig a szomszédos falvakat, hogy egyfor­ma blúzokat szerezzen a tagoknak. Ez a sok sikert aratott együttes a helyi vállalatoktól bizony nagyobb segítséget érdemelne. Készülődnek a népitáncosok is. A kistápéi >>darudöbögőssel« lépnek színpadra. Az abaujszántói népi tánccsoportnak nincsen nagy múlt­ja. A járási döntő egyik nagy meg­lepetése volt kitűnő szereplésük. Remélik, hogy ők sem fognak le­maradni a döntőn és Abaujszántó nemcsak énekkaráról, hanem tán­cosairól is híres lesz a jövőben. Három község Örömeiről, gondjai­ról adtunk hírt. Csepp a tengerben. Boldog nagy izgalmak közepette folyik a készülődés. Eredményeiről majd személyesen győződhetünk meg június 23-án és 24-én. S. L. Miskolci színművészek kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1956. évi színházi fesztivál alkal­mából, művészi munkája elismeré­séül a Magyar Népköztársaság Ér­demes Művésze kitüntetést adomá­nyozta többek között Kovács Terus­nak, a miskolci Déryné Színház művészének. A Munka Érdemérem kitüntetést kapta többek között Farkas Endre, a miskolci Déryné Színház művé­sze is. (MTI) Jobb együttműködést az MSZT és a Hazafias Népfront bizottság között A Magyar—Szovjet Társaság az el­múlt napokban megyei választmányi ülést tartott. Darmos István elvtárs, az MSZT megyei titkára beszámoló­jában értékelte az MSZT eddigi munkáját, annak eredményeit és hi­ányosságait, majd a jövő feladatai­val foglalkozott. Különösen hangsú­lyozta, hogy meg kell javítani az együttműködést az MSZT és a Haza­fias Népfrontbizottság között. A Magyar—Szovjet Társaságnak nagy szerepe volt abban, hogy a ma­gyar nép mindjobban megismerte és megszerette a Szovjetuniót. Eredmé­nyes, jó munkát végzett. De a sze­mélyi kultusz hatással volt az MSZT munkájára is. Sokszor a kritikátlan dicsőítés jellemezte tevékenységét. Az SZKP XX. kongresszusa óta azonban reálisabb, a való életet he­lyesebben tükröző lett a Szovjetunió ismertetése. A továbbiakban Darmos elvtárs a. barátsági hónap eredmé­nyeiről, a szovjet film ünnepének si­keréről beszélt. Elmondotta, hogy 21 helyen rendezték meg az élenjáró technika napját. Nagy sikere volt a szovjet mezőgazdasági hétnek is, amelynek keretében 256 előadást, tar­tottak több mint 12.000 dolgozó pa­raszt részvételével. Az orosz nyelv- tanfolyamok munkájában viszont az elmúlt két év során visszaesés mu­tatkozott. Míg az 1953—54-es okta­tási évben 150 tanfolyam működött a megyében, az 1955—56-os évben már csak 38 tanfolyam indult Ez azt mutatja, hogy baj van a fel- világosító munkával. Részletesen kitért Darmos elvtárs az MSZT és a különböző tömegszer­vezetek együttműködésének ismerte­tésére. Megállapította, hogy a Haza­fias Népfrontbizottsággal és az MNDSZ-el csupán a kampányfelada­tok időszakában sikerült együtt dol­gozni. A barátsági hónap alkalmával a Békebizottság és a Hazafias Nép­frontbizottság nagy segítséget^ nyúj­tott a Szovjetunió békepolitikájának ismertetésében és az élménybeszá­molók szervezésében. A jó együtt­működést sokszor gátolta, hogy az MSZT egyes vezetői szektáns néze­teket vallottak, s a Szovjetunió is­mertetésével kapcsolatos munkát ki­zárólag az MSZT keretei közé akar­ták szorítani. Szervezetünknek elő kell segíteni, hogy más szervek is minél többet beszéljenek a Szovjetunióról, ismer­tessék a szovjet tapasztalatokat, munkamódszereket. Különösen sok közös tennivalója van az MSZT-nek a Hazafias Nép- frontbizottsággal együtt a mezőgaz­daság termelésének növelése és a szocialista átszervezése érdekében. Rendszeresen szervezzenek tapaszta­latcseréket a termelőszövetkezetek­ben és állami gazdaságokban, ahol már az élenjáró szovjet módszereket alkalmazzák a termelésben. Rendez­zenek vitákat a szovjet módszerek­ről és azok bevezetéséről. Mindkét szervezetne^ igen fontos feladata a szocialista hazafiságra és az interna­cionalista szellemre való nevelés. A Hazafias Népfronttal együttmű­ködve meg tudjuk javítani a nők kö­zött végzett politikai munkát is. Is­mertetjük a szovjet nők életét a ter­melésben, a családban és a társada­lomban. A megyei választmányi ülésen el­hangzott beszámolóhoz többen hozzá­szóltak, s bírálatukkal, helyes javas­lataikkal elősegítették, hogy az MSZT a Hazafias Népfrontbizottság­gal jobban együttműködve, még jobb eredményeket érjen el. Kitüntetések A magyar—szovjet barátság erő­sítéséért, az MSZT alapszervezetek tevékenységének fellendítéséért, valamint az élenjáró szovjet tech­nika elterjesztésében elért kiváló eredményekért a Magyar—Szovjet Társaság országos vezetősége arany­koszorús jelvény viselésével tün­tette ki: Urbancsok Mihályt, a Borsodmegyei Útfenntartó Vállalat igazgatóját, Kondi Gyulát, a Bor­sodi Építőipari Vállalat tervosztály vezetőjét, Szebeni Győzőt, a megyei tanács népművelési osztály vezető­jét. Nagy Jánost, a MÁV igazgató­ság MSZT alapszervezeti titkárát, Békéssi Gyulánét, a parasznyai MSZT alapszervezet gazdaságveze­tőjét, Anga Jánost, az ózdi nagy­üzemi MSZT titkárt, Nován Nán­dort, encsi MSZT járási titkárt, Gácsi Miklóst, a Lenin Kohászati Műnek nagyolvasztó gyárrészleg vezetőjét, Balog Sándort, a Lenin Kohászati Művek acélöntödei gyár- részleg dolgozóját, Jakó Istvánt, a miskolci járás MSZT titkárát, No- vák Andrást, az MSZT megyei propagandistáját. A kitüntetéseket a napokban megtartott megyei vá­lasztmányi ülés keretében adták át. Aki Gorkij és barátai társaságában egy évet töltött Capri szigetén lakás falai tele vannak kü­lönös képekkel, sajátos szí­nezésű, népi díszítésű ége­tett agyag falitányérokkal. Köztük itt-ott elfakult, afrikai arabokat áb­rázoló fényképek, állványokon, asz­talokon furcsa keleti rajzókkal szí­nezett korsók. Az egyik asztalon török nargilé (vizi-pipa), amott kő- korszakbeli pattintékok, őskori csi­gák, az ősember agyagedényei. Olyan az egész lakás, mint egy zsú­folt múzeum. Az ősember, Kelet, Ázsia és a magyar nép élete, mű­vészete ölelkezik, keveredik itt az összezsúfolt képekben, furcsa szob­rocskákban, iparművészeti tárgyak­ban és emlékekben. Egy gazdag élet múzeuma ez, afnelynek muzeológusa maga az él­mények birtokosa, a hetvenöt éves Mészáros Dezső festőművész, aki fiatal korában bejárta a félvilágot, megjárta a nyugati oi'szágokat, Eszakafrikát, Oroszországot, Indiát és más országokat. — Apám azt akarta, végezzem el a gazdasági akadémiát és legyek gazdatiszt valamelyik uradalomban. Az akadémiát elvégeztem ugyan, de nem akartam senki szolgája lenni, engem a művészet érdekelt — me­géli Mészáros Dezső.. — Nem az a művészet, amelybe lépten-nyomon belebotlottam és amely kimerült holmi »tájkép tehénnel — tehén tájképpel« problémákban, hanem valami újat kerestem, újat akartam. Ezért vágtam neki a világnak Apám ellenezte a dolgot, de én nem tágítottam. Kaptam egy kis pénzt tőle azzal, hogy többre ne számít­sak. Első utam Olaszországba veze­tett, mert sokat hallottam arról, hogy Olaszország a művészet hazá­ja. Rómában sok mindent láttam, csak azt nem, amit én keresíem. Sokat foglalkoztatott az ősember kultúrája, a gyökérből fakadó ős­művészet és erősen vonzott Kelet, annak lelke, művészete. ómából Nápolyba, majd 1908-ban Capri szigetére mentem. Egy évet töltöt­tem ott. Azért maradtam olyan so­káig, mert megismerkedtem az ott lakó orosz politikai menekültekkel, írókkal, művészekkel, akiket közel éreztem magamhoz, összebarátkoz­tunk. Az ottani orosz kolóniának tagja - volt többek közt a fiatal Maxim Gorkij. Anyagilag igen in­gatag lábon álltam, hazulról támo­gatást nem kaptam. Egyik napról a másikra éltem. Olykor-olykor elad­tam egy-egy képet olyan áron. hogy kitelt belőle egy-két napi élelmem. Olyan képeket kótyavetyéltem el néhány líráért, amilyenekért egy évvel később Párizsban ötvenszer. százszor annyit kaptam. Máskor skorpióvadászattal kerestem pénzt. Rájöttem egy módszerre, hogyan lehet az ott szokásos virágtartók alá megbújt skorpiókat, elpusztíta­ni egy drótszál segítségével. A lako­sok hallották, hogy értek a skorpió- irtáshoz, s darabonként fizették me2. ahány skorpiót elousztítottam a há­zuk táján. így néha egész szép kis napi keresethez jutottam. — Orosz barátaim sem éltek nagyló bon. Szegény ördögök voltak, mint jómagam, de egytől-egyig me­legszívű emberek. Megszerettek, s egy Borisz Tyimofejev nevű forra­dalmár diák és lakótársa felaján­lotta, költözzem hozzájuk, lakjam náluk. Elmondottam nekik — én bizony úgy élek, hogy hol van egy kis pénzem, hol nincs. Sebaj — mondották ők —, ahol kettőnek ke­rül harapnivaló, jut a harmadiknak is. Orosz nevek röpködnek, megüti fülem egy név: Pervuhin. De kide­rül, hogy ez a Pervuhin nem az SZKP ismert vezetőségi tagjával azonos, mert ez a Pervuhin már ak­kor meglett korú férfi volt. De le­hetséges, hogy Pervuhin elvtárs ap­ja volt. s—j- ákó fényképes levelezőlap ( -4— kerül elő és a visszaidézett U ^ emlékek között kutató ősz művész mutatja, hogy ott a hegy­oldal alján látszik annak a háznak a töve, amelyben ő és Tyimofejevék laktak. Oldalt hátrább a szomszéd házban lakott Gorkij. Az az épület azonban magasabban feküdt, a ké­pen nem látszik. — Én bizony nem sokat tudtam akkor a szocializmusról. Gorkijról is csak azt tudtam, hogy író és te­kintélye van honfitársai előtt, de nem ismertem műveit. Az oroszok azt mondták, hogy én úgy gondol­kozom, mint egy szocialista. Egyszer Gorkij képeimet nézegetve ezt mondta: — Elég bolond vagy. lehet, hogy lesz belőled vaiami. — Én nem mondhattam neki, hogy ő is elég bolond, mert nem ismertem az írásait. De például Axel Munthe-val. a San Michele re­génye világhíres svéd írójával, aki­vel szintén gyakran találkoztam, kölcsönösen »lebolondoztuk« esy- mást — nevet jóízűen Mészáros De­zső. — Sok ilyen »bolond-féle« mű­vész. író verődött ott össze. Mészáros tudta, hogy két évvel az­előtt zajlott le Oroszországban az 1905-ös forradalom és barátai a cári bosszú elől menekültek külföldre. Sokat beszélgettek erről. Az olasz kormány — mondja — azért bizto­sított abban az időben menedéket az orosz politikai menekülteknek, mert valami ellentét volt az oroszok és az olaszok között. Azt is tudta, hogy az oroszok forradalmi központja Svájcban volt és ezzel a központtal állandó kap­csolatot tartottak. Működött egy forradalmi központjuk Párizsban is. Arról azonban Mészáros Dezsőnek sejtelme sem volt. hogy a genfi köz­pontot Lenin’ irányította. Lehet, hogy Lenin nevét hallotta, de akkor nem jegyezte meg. Még az is lehet­séges. hogy látta Capriban- Lenint, hiszen Gorkijhoz intézett leveleiben többször említette, meglátogatja őt. Ám sok orosz fordult meg Capri­ban, s természetesen az odavető- dctt kósza magyar festőnek nem mindent kötöttek az orrára, ha még oiy megbízható barátnak ismerték is. e ahogy tehették, segítették. Mikor egy kis pénzre tett szert, Gorkijék hazai ösz- szeköttetéseik révén kieszközölték, hogy résztvehessen egy moszkvai kollektív kiállításon. Úgy látszott, sikerül a dolog. Még egy megbízást is adtak neki, hogy közvetítsen egy üzenetet Pétervárra. Az üzenetet nem volt szabad leírnia, be kellett magolnia. El is utazott Oroszország­ba, de amikor Moszkvába érkezett, kiderült, hogy a képküldemény sző­rén-szálán eltűnt, vele pedig tapin­tatosan közölték, hogy legfeljebb öt napot tölthet egy helyen, így Moszkvában is. Elment Pétervárra. ahol azonban szintén csak öt napot tölthetett. — Képeimet »letartóztatták«, de engem, mint magyar állampolgárt, nem fogtak le, csak számontartot- ták lépéseimet. Gyanús voltam, mert Capri bői jöttem. A kiállítási szereplésből így nem lett semmi. Most én kérdezek. A cári kopók nem szaglásztak-e a capri orosz ko­lónia körül? — Emlékszem, egyszer egy fiatal orosz nő jelent meg. aki menekült diáklánynak mondta magát és kér­te adjanak szállást neki. Abban a házban, ahol mi laktunk, volt egy szoba, amelyet nélkülözhettünk és azt felajánlottuk a lánynak. Szép lány volt — nekem legalább is tet­szett. összemelegedtünk és gyakran kicsónakáztunk a tengerre.^ Egy na­pon aztán barátaim közölték, hogy vigyázzak arra a nőre, mert minden jel arra mutat, hogy kém. Figyelték a »diáklányt« és gondoskodtak ar­ról. hogy mielőbb távozzék a szi­getről. Mészáros Dezső megtörii homlo­kát. mintha élete új fejezetéhez kezdene és párizsi élményeiről be­szél. Első ismeretségei itt is oroszok­hoz fűződtek, mert a capri barátai gondoskodtak előre, hogy a párizsi oroszok segítsék első lépéseit. Itt ismerkedett meg egy orosz nővel, s az ismeretségből házasság lett. Ez a nő volt első felesége. Erzsók asszony — második felesége —, miközben erről beszélünk, valami megjegy­zést mormol az ajka között, de De­zső bátyám nem zavartatja magát. árizs után még sok nyugati főváros, majd Afrika, az arab világ, aztán Krím, In­dia és sok más távoli, idegen táj táplálta élményeit. Ezek nyomai ott tükröződnek szokatlan tárgyú képein, sajátos szín- és íormavilágu korsóin, égetett agyagtáblám és rajzain. Szőttesek, térítők, keleti fa­liszőnyegek, kisebb-nagyobb emlék­tárgyak, fakult fényképek, levelek, újságcikkek, kritikák őrzik a világ­járó miskolci festő-iparművész gaz­dag életpályájának nyomait. Itt Miskolcon, szűkebb pátriájában so­ha sem rendezett kiállítást az ősz művész, annál gyakrabban szere­peltek érdekes művei nagy külföl­di metropoliszok. Párizs. London, Stockholm, stb. és Budapest kiállí­tási termeiben. Több műve a Szép- művészeti Múzeum, a Fővárosi Kép­tár és a Keletázsiai Múzeum tulaj­dona. De a külföld több múzeumá­nak, műgyűjtőjének a birtokában is sok műve van szétszórva a világ­ban. Mészáros Dezsőt — aki megyénk egyik legérdekesebb embere, s Re­ményi utca 9. szám alatti lakásában igen szerény életviszonyok között ma is a művészet lángjától hevítve dolgozik —, Miskolcon kevesen is­merik. Kevesen ismerik azt az em­bert. aki Capriban Gorkij közvetlen társaságában. Axel Munthe társa­ságában. Párizsban és más világvá­rosokban az irodalom és a művészet nagyjainak közelében éveket töltött, megismerte Nyugat és Kelet sok-sok népének életét, szokásait, művésze­tét. de mindenütt, ahol megfordult, magával hordta szűkebfc» hazájának, Borsodnak a lelkét. S ha ízes borso­di tájszólásával, humorával mesél­ni kezd kimeríthetetlenül gazdag élményeiről. elhallgatnánk akár naphosszat. Hajdú Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents