Észak-Magyarország, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-18 / 67. szám
iBBAKMAGYAftOftSJEACi Vásárnál», 195«. márdtM 1*. M1 SÁQ az encsi járásban dt forrói „Aranykalász" tizenhatodik tagja Huszonhárom holdás gazdaság súlyos gondja nyomta az öreg Balogh Andris bácsi vállát. Gyerekei szétszéledtek: ki a gyárban, ki pedig a vasútnál találta meg boldogulását, egyik leánya bányászhoz ment feleségül. így hát legtöbbször egyedül kocogott ki két lovával a határba; néha magával vitte feleségét is. Ila lesántult valamelyik lova, megállt minden tudomány. Pedig hogy szeretett dolgozni Andris bácsi! Égett keze alatt a munka; 59 éve ellenére a legjobb kaszások közé tartozott s ha futotta az időből, megadta a földnek ami jár. Ilyenkor termett is olyan kukoricája, hogy megcsodálták a vidéken. De 23 hold nagyon sok két öregnek, s ráadásul mintha a földet vasvillával hányták volna szét; a határ minden szögletében van belőle egy darabka. A nehéz napok, a korai kelés, a késő fekvés alaposan meggyötörte, érthető, hogy kissé megfáradt már Andris bácsi. Egy napon vendégek érkeztek portájára. A kapunál várakoztak rá. Podránszki Gábor és Dezső Lajos középparasztok, régi komái jöttek hozzá a szövetkezet, az Aranykalász ügyében. — Jobban boldogulnál te is — kezdte az egyik. — Közénk tartozol, te lennél a tizenhatodik — toldotta meg a másik. Másnap eljött az elnök, Szemán István is s ekép bíztatta: — Andris bácsi maga jó gazda, ért a földhöz. Megbecsült ember lenne a szövetkezetben. Látjuk mi már régóta, hogy így, 23 holddal nehéz a maga élete. Megbolydultak Balogh András gondolatai, mert a gazdaság is fo- gyogat, kopott a felszerelés, sová- nyodik a föld. így érlelődött meg benne a nagy elhatározás: belép az Aranykalászba. Nemsokára asszonyleánya is közölte elhatározását: —1 Engem is írjon be a listára, édesapám. Balogh Andris bácsi két nevet kanyarftott be a szép, színes belépési nyilatkozatba. Most már az Aranykalász tagja Balogh András bácsi. Arca vidámabb. pirosabb mint eddig. Keveset beszél, inkább bozontos szemöldökével, vagy szemével adja meg a választ. Együtt a család, felesége, leányai, fia. Feri, a kisunoka a szövőszék alatt játszadozik. Felesége kenderfonalat sző. Nyugodtság, bizakodás árad a család hangulatából. — Mit vár az új élettől Andris bácsi? — Jobbat, mint idáig volt. Kurta a válasz, de a hangsúlyban megérezni az igazságot: Andris bácsinak elege volt a régi paraszti életből. — És a fiatalasszony milyen tervekkel indul neki az esztendőnek? — fordulunk asszonyleányához. — Szorgalmasan akarok dolgozni. Nagyon bízom abban, hogy hasznomat veszik a szövetkezetben és a munkámnak meg lesz a látszatja. így gyarapodott két szorgalmas kézzel a forrói Aranykalász szövetkezet. (párkány) cA Legfiatalabb- fiz. tag. Aprótermetű, huncut szemű, mokány gyerek. Szája szögletében mindig mosoly bujkál. Alig 16 éves, de még fiata- labbnak látszik s máris önálló tsz tag. Parana István, — vagy ahogy a többiek nevezik, a Pista gyerek — tavaly hagyta el az iskola padjait. Tsz tagságának nagy sora van. Pista elég jól tanult, gondot okozott neki a pályaválasztás. Társai közül sokan mentek üzembe dolgozni, de ő nem vágyott el Fuló- kércsről már csak azért sem, mert bátyja bevonult katonának s özvegy édesanyjától nem akart megválni. Iskolábamenet gyakran figyelte a földeken berregő traktorokat. Tetszett neki a tsz tagok vidám élete, mert édesanyja is tsz tag volt. Mikor a VIII. osztályt elvégezte, beállított a tsz elnökéhez, hogy ezentúl szeretne ő is a tsz-ben dolgozni. — Ugyan ne tréfálj öcsém, — mondották neki az idősebbek —, dolgozni kell itt, nem játszani. — így gondoltam én is — mondta Pista s attól a naptól kezdve édesanyjával reggelen- kint együtt igyekezett munkába. Első nap mindjárt ekekapához osztották be, utána a cukorrépatáblába került, mint a többi DISZ-tag, mert a csoport ezt bízta a fia falókra. Pista elmond ta, hogy a tsz fiataljai úgy tervezik, hogy az ősszel ellátogatnak a Szerencsi Cukorgyárba s megnézik hogyan lesz az általuk termelt cu korrépából szép, fehér cukor. Parana István nem csak a tsz legfiatalabb, hanem egyik legügyesebb dolgozója is. Az idősebbek szeretik, megbecsülik jó munkájáért s a »Pista gyerek« nem cserélne senkivel sem. A járás legöregebb párttagja A járási pártértekezlet küldötte r A íulókércsi Úttörő Tsz ag- ronómusa, Zsiga Miklós elv- társ a járási pártértekezlet küldötte. Jó munkával készül április 4-re. A párt- értekezleten ismertetni kívánja a tsz problémáit és a lakosságnak azt a kérését, hogy létesítsenek kulíurházat. Április 4-re készül Bucsi Miklós középparaszt példamutatóan tesz eleget beadásának. Tojásból kötelezettségét idei félévre teljesítette, többi beadásának már erre az esztendőre szintén eleget tett. 105 százalékra teljesítette a tervet. Ezzel akar hozzájárulni hazánk felszabadulása évfordulójának méltó megünnepléséhez. A TSZ-FEJLESZTÉS TAPASZTALATAI Ez év elmúlt két hónapjában 211 taggal erősödtek ez encsi járás termelőszövetkezetei. Három új közös gazdaság alakult, s kezdi meg most tavasszal a szövetkezeti gazdálkodást. Emellett Krasznokvajdán, Forrón • s a járás valamennyi többi községében — egyre több dolgozó paraszt gondolkodik a belépésről. Előkészítő bizottságokat alakítanak, s tervezgetik, hogy ha még most nem is; de aratás után lebontják a parcellás- gazdálkodás korlátáit, összefognak. Az elmúlt két hónap folyamán alakult három termelőszövetkezet, a 211 új .termelőszövetkezeti tag és az előkészítő bizottságok világosan bizonyítják, hogy az encsi járásban nem kampányszerűen, hanem állandóan erősödnek a termelőszövetkezetek, növekszik a termelőszövetkezeti tagság száma. Egyetlen napig sem szünetel a munka, amely- lyel a párt- és kormányhatározatok bízták meg a járás kommunistáit, tanácsszerveit, népnevelőit. Körültekintő, helyes intézkedési terv A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésében elért sikerek egyik alapja a járási pártbizottság helyes intézkedési terve. A terv pontosan megszabja a tennivalókat, — minden pártszervezet, kommunista és minden tömegszervezet teendőjét. Meghatározták, hogy ez esztendőben hány új taggal, hány hold földdel kell növelni, erősíteni a járás termelőszövetkezeteit, hol kell új tsz-t alakítani. S a tervszámok mellett ott sorakoznak az alkalmazandó bevált módszerek is. Az intézkedési terv a pártszervezetek, a kommunisták felvilágosító munkája mellett előirányozza a tömegszervezetek mozgósítását is. • A tömegszervezetek járási központjai aktivabizottságokat hoztak létre, amelyek figyelemmel kisérik, segítik egy-egy község tsz- fejlesztési munkáját. A bizottság tagjai résztvesznek a tanácsüléseken, s más összejöveteleken és a tsz- tagok meg egy-egy dolgozó paraszt jövedelmének ösz- széhasonlításával agitálnak a tsz fejlesztéséért. Az új belépők nagyrésze középparaszt A járási pártbizottság intézkedési terve fő feladatként jelöli meg a. taglétszám növelése mellett a földterület növelését, «— tehát azt, hogy minél több középparaszt lépjen a termelőszövetkezeti gazdálkodás útjára. A terv szerint például ez év végére 9.9 kataszteri holdra kell növelni az egy tsz tagra eső földterületet. S ahogy az eddigi eredmények mutatják, az encsi járási pártbizottság terve meg is valósul, vagy már meg is valósult. A terv elkészítése óta eltelt idő máris nagyszerű eredményeket érlelt. Szinte néhány hét alatt teljesítették azt, amit egy egész esztendőre szabtak feladatul. Egy-egy területen azonban még akad tennivaló. Egyetlen hónap folyamán például 162 taggal erősödtek a termelőszövetkezetek, de nem azokban a községekben, ahol a járási pártbizottság tervezte. A meglévő tsz erősödése helyett Alsógagy községben például új termelőszövetkezet alakult. Ez arra mutat, hogy — bár az intézkedési terv alapos, részletes — a lehetőségnél jelentősen kisebb követelményeket állított a járás kommunistái elé. A termelőszövetkezetek taglétszámának eredményes növelése mellett, a belépők számát tekintve, jó a középparasztok aránya. Az új tagok 50—60 százaléka középparaszt és az egy tagra eső földterület már is meghaladja a 8 holdat. Odaadó, kommunista felvilágosító munka Amióta az intézkedési terv elkészült, a járási párt- bizottság munkatársait, a járási tanács mezőgazdasági osztályának dolgozóit ritkán látni az íróasztal mellett, annál többször a járás termelőszövetkezeteiben, községi tanácsain — kint az emberek között. — Ez az eddigi eredmények egyik gyökere. Knasznokvajda községiben például a szászfái termelőszövetkezet tagjain kívül napról-napra ott találni Lipták elvtársat, a mezőgazdasági osztály vezetőjét is. Nem a tanácsházán tartózkodik, hanem egyik-másik dolgozó paraszt portáján. A gyakorlata példák segítségével egyre több dolgozó parasztot győz meg arról, hogy jobb a tsz-ben. mint egyénileg gazdálkodni;:. Ez az encsi járás minden párt- és tanácsfunkcionáriusa, minden encsi kommunista munkamódszere.-:: S hogy eredményes, helyes ez a módszer, azt maguk az eredmények is bizonyítják. JYFeve: Novak Nándor, foglalko111 zása: az MSZT járási titkára. Kora: 40 esztendős. Párttagságának kelte: 1934. A járási párt-végrehajtóbizottság első titkára Kun elvtárs így mutatta be: ,,A legöregebb párttag az encsi járásban. 40 éves ember, ez a korosztály' nem tartozik az öregek közé. Nemrégen nősült, de öreg párttag már. Éppen inspekciót tartott a vártbizottságon, amikor találkoztunk vele. Megkértük, olvasson fel nekünk, fiataloknak, néhány lapot életének nagy könyvéből. Halkszavú ember. Talán hangosan rá sem tud szólni senkire. Pár percig gondolkodott, mielőtt belekezdett volna. Kutatott emlékei között, melyek közül egyik-másikra a feledés már homályt borított. Döcögve indult meg a beszélgetés. — Bátyám — kezdte — már régebben kapcsolatban volt a párttal. Ö segített nekem, hogy megtaláljam a kommunistákat 1934-ben Miskolcon. A KIMSZ-be 1935-be kerültem. Lakásokon titokban jöttünk össze. Mandolinozni tanultunk, ezzel fedeztük magunkat mi kommunista ifjak, ha netalán ránktör a rendőrség. Miskolcon az Újvilág utcán tartottuk az összejövetelt. Ahogy az állomás felé megyünk, van ott egy sarakiház. Fűszerüzlet is volt ott régen. Ott bent hátul egy külön épületben találkoztunk. A KIMSZ miskolci szervezeté- nek könyvtárosa lettem 1937- ben. Egy pesti elvtárs tartotta velem a kapcsolatot, rendszeresen tájékoztatott a párt utasításairól, a feladatokról. A kommunista if jusági /mozgalomról, a kommunista ifjúság harcáról beszélt ezután Novak elvtárs, a keserves múltról, a nehéz inasévekről, a kizsákmányolásról, a szenvedésről. Régi verssorok jutottak eszébe. Hogy ki írta nem tudni, a békéről szól, a háború ellen. így hangzik: Tihozzátok szólok 21 évesek Vissza a múltba, visszanézzetek. Élnek még a félkarú hősök, a csonka vitézek Koldulnak a béna seregek. Uj harcot hirdet a tőke. Gyilkolni tanítja a proli-gyereket! Mert szűkül a piac és a profit kevés. F.lvtársak ne tűrjük a gyilkos cselszövést. Ne legyenek tankok, gépfegyverek. Ne legyenek leventék a proll-gyerefcek. Elvtársak előre, föl a barrlkádra, Törjük szét a törvényt, a rendőr kardlapot. Hirdessük büszkén a munkás-holnapot. Leányok most félre a csókkal, ne szeressetek, Fiukkal a harcba együtt menjetek. Hordjatok sok követ, legyen nagy barrlkád, Hogy. ne tudják áttörni a rendőrbandíták. Ezért harcoljunk, miénk a világ. Mi építjük, mi hordjuk az igát. Mi dolgozunk, s élni akarunk. Uralkodni a földön csak nekünk van jogunk, Elvtársak előre, föl a barrikádra! A hányatott sors megviselte •/-L Novak elvtársat. A ránc a homlokán, a keserű vonások a szája körül a múlt nyomai. Röpcédulát terjeszteni, nevelni az ifjúságot, hősies munka volt a múltban. Egy alkalommal elárulták. Édesanyja egy fél napig égette a röpcédulákat, hogy védje fiát. Majd arról beszélgettünk, hogyan alakította meg a pártszervezetet szülőfalujában, Vilmányban. Nehéz munka volt, de segítettek a szegényparasztok. Pap sohasem volt ebben a községben, de amikor megtudták, hogy szervezik a ícomm«- nista pártszervezetet, rögtön küldtek oda. Édesapjáról is beszélt. Nem volt a világon talán boldogabb ember nála, amikor felszabadultunk. A múltban cselédeskedett. Több mint 60 esztendeig várt a felszabadulásra. Megérte, de nem sokat élt benne. A 46-os években megfázott, egy kulákokkal cimboráid orvos elkezelte a 63 éves kommunistát - és meghalt. Megkérdeztük, tartana-e előadásokat a mai díszeseknek a KIMSZ- ről, az ifjúsági mozgalomról, az akkori fiatalok hősies harcáról. — Nagyon szívesen — mondta Novák elvtárs. — Már magam is ajánlkoztam, de úgylátszik nem kellek. (Jó lesz, ha az encsi járási DISZ-bizottság megszívleli Novák elvtárs kijelentését.) A felszabadulás után sok helyen dolgozott, hol pártfunkcióban, hol gazdasági funkcióban, mindig komoly megbízatást kapott. Jelenleg az MSZT járási titkára. Itt is megállja helyét, s bárhová fogja álUia- ni a párt, mindenütt helytáll. R ecsüljék meg az encsi járás legöregebb párttagját, Novák Nándor elvtársat Megérdemli. Beszélgetés Karafa Ferenc középparaszltal Válasz helyett kezünk- f be adta a «-mindenttudó« kiskönyvet. — Ide van beírva minden, a papír beszél — mondotta s leült csendesen a lócára. Mit mondott az egyszerű kis füzetecske? Azt, hogy Karafa Ferenc encsi középparaszt alaposan megnyergelte az időt, mert 1956. évi baromfibeadási kötelezettségét már múlt év decemoere- ben teljesítette. Negyedévi adóját már két héttel ezelőtt befizette, a tojásbeadásnak pedig 80 százalékban eleget tett. Közbevetőleg megnyugtatott bennünket felesége, azt a néhány darabot napokon belül beviszi a begyűjtőhöz. Ennyit mondott a könyv, a többit a szerény, fiatal gazdától hallottuk: —- Szeptemberre esedékes sertés és vágómarha kötelezettségemet április 4-re teljesítem; — Az ágyról üres nyomtatványt tolt elénk, s rábökött: — így adom be;::. Megnéztük a papírost: egy vállalási lap feküdt előttünk az asztalon. — Ezek szerint április 4-re teljesíti állati terl mékekből az egész évi beadási kötelezettséget. — Ha minden jól megy — igen. — Milyen érzés tiszta gazdalappal a falu szemébe nézni? — A lehető legjobb, elvtárs. El kell mondanom, hogy három évig szolgáltam a néphadseregben, ott megtanultam egyet s mást. Ne vegyék üres beszédnek: megtanultam a hazámat szeretni. Nagyapja, a 78 éves Karafa Józsi bácsi lép a konyhába s hogy unokája ne hallja, felénk súgta: — Jó gazda, becsületes gazda. Űj belépők Fulókércsen A íulókércsi Úttörő Termelőszövetkezetbe az elmúlt hónapban 22 család lépett be. Képünkön (balról-jobbra) Tamás Ferenc 7 holdas, Kovács István 13 holdas; Tamás József 8 holdas középparasz' és Jakab József 3 holdas dolgozó paraszt új belépők.