Észak-Magyarország, 1956. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-03 / 2. szám
ÉSZAKMAGMORSZ ffl Éljen dicső pártunk, a magyar nép elismert és kipróbált vezetője! V. AZ MDP. BORSÖD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI P. XII. évfolyam 2 szám ARA 50 FILLER A* előkészületi munkák után most elérkeztünk pártéletünk nagy eseményéhez, az alapszervezeti pártvezetőségeket újjáválasztó taggyűlésekhez, Olyan ünnepnapok következnek most, amelyek pezsegnek a szorgos munkától, s amelyek alkalmával a kommunisták a dolgozó nép harci vezérkarát, az új pártvezetőségeket teremtik meg. Jelentős, történelmi napok ezek a dolgozó magyar nép életében. Hiszen ismeretes, hogy az új esztendővel egyidejűleg a második ötéves terv küszöbére léptünk. S a tervév első napjaitól kezdve mérföldes léptekkel haladunk előre, országépítő feladatokat oldunk meg, egyszóval, gyors tempóval építjük szocialista hazánkat. Ilyen történelmi feladatok sikeres megoldása elképzelhetetlen lenne a párt nélkül. Viszont épp így lehetetlen volna a párt vezetését biztosítani erős, tapasztalt, s ideológiailag kiforrott párt vezető ségek nélkül, amelyek arra hivatottak, hogy megértve a párt határozatait, ezek szellemében, a helyi feladatoknak és körülményeknek megfelelően irányítsák a politikai és gazdasági életet, s neveljék az embereket, a szocializmus építőit. Komoly dologról van szó s ennek jegyében folyjanak le pártvezetőségeket újjáválasztó taggyűlések! Egyetlen kommunista sem elégedhet meg azzal, hogy végighallgatja a vezetőség beszámolóját. Éljen jógával és kötelességével — s hallassa szavát! A közömbösség nem a kommunista tulajdonsága! Miről van szó? Valamennyien tudjuk, hogy — más pártoktól eltérően -ami pártunk ereje többek között az őszinte véleménynyilvánításban rejlik; s egyben azt is határozottan állítjuk, — hiszen évtizedes példák bizonyítják, — hogy a fejlődés legacélosabb mozgatórugója az egészséges, pártos kritikai szellem. De nem akármilyen kritika jó! A kritika csak akkor ér aranyat, ha hasznos tanácsokkal segítjük elő a hibák felszámolását. S épp erre van szüksége az újjáválasztott pártvezetőségeknek! Nem csupán a régi párt vezetőségek által végzett kétesztendel munkáról van szó! Többről. A pártvezetőségek határozati javaslatokat terjesztenek a taggyűlésen résztvevő kommunisták elé a jövő s a legközelebbi idők feladatait illetően. Jól figyeljenek a kommunisták és alaposan gondolják át, valóban — s egészében — tartalmazza-e a javaslat a legfontosabb politikai és gazdasági feladatokat? Nem szabad — s oktalan dolog lenne — sajnálni az időt, ha hasznos javaslatokról, kiegészítésekről — egyszóval a holnapi partéiét munkáját tervszerűbbé és hatékonyabbá tevő ügyekről folyik a vita. Becsületbeli kötelességünk, hogy apadhatatlan energiával és egységes akarattal beszéljük meg további életünk menetét. A nép szeme rajtunk. Nemcsak nekünk ünijep ez az időszak, de a megye valamennyi becsületes, hazáját szerető dolgozójáé is. Nem véletlen, hogy a borsodi szénmedence bányászai már az év első műszakjában csaknem 100 tonna tervenfelüli szenet termeltek; nem véletlen, hogy a Borsodvidéki Vegyikombinát munkásai az első 8 órai műszakban 80 tonna műtrágyát gyártottak. A párt iránti szeretet jelét látni mindenütt: a tömegszervezetek által feldíszített párthelyiségekben, a különböző helyeken kifüggesztett jelmondatokon s az emberek arcán. A megye dolgozói várják határozatainkat. Várják az új párt- vezeíŐségeket. Tudják ők is, m'- lyen komoly feladatot oldanak meg a kommunisták a vezetőségválasztó taggyűléseken. Amikor az előkészületek Idején véleményt kértünk a dolgozóktól, kitűnt, hogy bíznak bennünk, s ii«ry!inkct a sóját ügyüknek tekintik. Most rajtunk a sor. Végezzünk olyan munkát, hogy ne csalatkozzanak bennünk. Előre hát a vezctőségvalaez- tó taggyűlések sikeréért! Tégy *ti meg az első és legfontosabb lépést a további fejlődés érdekében: válasszunk erős, egységes pártvezetőségeket! Miskolc, 1956 január 3, kedd ÉRJÜNK EL MINDEN HÓNAPBAN EGYNAPOS ELŐREHALADÁST Akik jó eredménnyel kezdték az 1956 a második ötéves terv első esztendeje. Borsod ipari üzemei- \ben új fogadalommal kezdtek munkához a martinászok, esztergályosok lés bányászok. Eszerint már az első naptól kezdve úgy dolgoznak, hogy : mindennap túlteljesítik a tervet $ így havonta egynapos előrehaladást \ érnek el. I Az elmúlt évben olyan nagyszerű sikerek szülöttek Ozdon, Diós- IgyŐrött és egyes bányaüzemeinkben, amelyekre méltán lehetnek büszkék l megyénk dolgozói. Ózd és Diósgyőr kohászai, martinászai jóval határidő lelőtt jelentették éves tetvük maradéktalan teljesítését. Megvan a leheltőség tehát arra, hogy ebben az esztendőben megyénk munkásai, mér- \nökei havonklnt legalább egynapos, az egész év folyamán pedig 12 napos \ előrehaladást érjenek el. Ennek egyetlen feltétele a jól megszervezett, fegyelmezett munka, a technikai színvonal állandó emelése. S érdemes ezért fáradozni. A határidő előtti tervteljesítés biztosíthatja legjobban az életszínvonal további emelését, nagyszerű célkitűzéseink megvalósítását. Az év első munkanapjának eredményei azt bizonyítják, hogy Borsod iparának dolgozói hozzákezdtek fogadalmuk valóraváltásához. Űj _munkasikerek születtek a martinkemencék mellett, az esztergapadoknál a bányák mélyén. A szocialista munkaverseny minden akadályt elsöprő lendülete adjon minden dolgozónak új erőt a tervek valóraváltásához. Ügy dolgozzanak, hogy 1956-ban ne az adósságok pótlása, hanem a terv mind inagyobbmérvű túlteljesítése legyen a cél. új esztendőt Három árával a műszak vége elölt 21 hónapos hagyomány kötelezi Révai József elvtársat, a DIMÁ- VAG Gépgyár vésősát terve túlteljesítésére. 21 hónap óta minden nap, minden hónapban sztahanovista szint fölött teljesíti tervét. Már háromszor elnyerte a szakma kiváló dolgozója címet. 1936-ban folytatni akarja a hagyományokat. — Azt akarom, hogy minden hónapban túlszárnyaljam a sztahanovista szintet — mondja. Bár nem vagyunk jövendőmondók, bízvást állíthatjuk, hogy Révai József újévi ígérete teljesülni fog. Ezt mutatja az év első műszakjának eredménye is. Még csak délelőtt 11 óra volt, de az üzemben már szerte futott a hír: Révai József, a kitűnő vésős teljesítette napi tervét. flz első nap az építkezésen Szilveszter után hétfőn reggel a miskolci Malinovszkij-utcai lakótelep építkezésén, a Bial és a Varga komplexbrigád tagjai már tíz perccel a munkakezdés előtt helyükön voltak. Egyetlen ember sem hiányzott az év első napján. Nem kezdtek új munkába, hiszen a hatalmas H, G és J épületek alapjait nemrégiben rakták te s a legtöbb részen a pincefödém építéséig jutottak. Mégis új, nagy szakasz munkája kezdődött, hatálmas terveket kell megvalósítani ebben az évben. 217 lakást és öt üzlethelyiséget kell adniok az év végére, s ugyanitt 195$* ban kell felépíteniük az ország első legkorszerűbb, 44 helyiségből álló, gyönyörű bölcsődéjét is. A két brigád e nagyszerű tervek ismeretében hatalmas lendülettel kezdett munkához és az első műszakon a tőlük megszokott 170—480 Százalékos teljesítést érte el. Az első műszak ered menye az ö*di Szénbányászati Trösztnél Az űj év első műszakján az Ózdi Szénbányászati Tröszt üzemei — a putnoki bánya kivételével — maradéktalanul teljesítették tervüket. A hosszú időn keresztül lemaradással küzdő királdi bányában az új frontfejtés megkezdése és a millsze- kundos robbantás bevezetésének eredményeként az újév első műszakján 102.9 százalékos tervteljesítést értek el. A királdi bányászok a munkakezdés előtti megbeszélésen ígéretét tettek arra, hogy műszakról műszakra teljesítik a tervet. Szép eredménnyel dolgoztak a som- sályT bányászok is. Az első műszakon terven felül csaknem 100 tonna szenet termeltek. A délelőttös műszakról jövő bányászok előkészített munkahelyeket adtak át műszakváltó társaiknak, hogy délután az elért eredményt tovább fokozhassák. A farkaslyuki bányászok hétfőn új munkahelyeken vezették be a mill- szekundos robbantást, a nagy nyomásnak kitett vágatokban pedig áttértek a TH-gyűrűkkel és a Moll- ácsolatokkal való biztosításra. A műszaki vezetők és a bányászok közös erőfeszítésének eredményeként a két órakor végetérő első műszakon a farkaslyuki bányászok 110 százalékra teljesítették a tervet. Az egercsehi és a borsodnádasdi bányaüzem dolgozói is túlteljesítették első műszaktervüket. Egyedül a putnoki bányaüzem nem szállította felszínre az előírt mennyiségei, mindössze 73.3 százalékra teljesítette tervét, s ezért az ózdi tröszt sem érte el a 100 százalékot. A délutános műszakra leszálló bányászok megfogadták, hogy pótolják az elmaradást, reggelre teljesítik a napi tervet. Az első csapolás Szilveszter éjszakáján az ünnepi köszöntők egyikéből sem maradt ki a jókívánság: sikerekben, eredményekben gazdag, boldog újesztendot! így köszöntötték ismerősei Ács Jánost, a diósgyőri martinacélmű VI-os számú kemencéjének olvasztárát is. Ács elvtárs otthon, fehér asztalnál ünnepelte az újesztendőt, mert éppen szabadnapos volt. Nem félt attól, hogy rosszul kezdik az újévet a brigád tagjai, akiket úgy ismer, mint a testvéreit. Tudta, hogy ha Póta ImszIó ott van közöttük, baj nem eshet, húszegynéhány éves szakmai gyakorlata és kohászszíve sok nehézségen átsegítette már. És így is történt, az idős martinász most is megállta helyét. Reggel negyednyolc óra tájban Mer- tusz István acélgyártó jelt adott a csapolásra. — No Laci bácsi gyerünk — szóltak a többiek, s Póta elvtárs már ezerszer, vagy tíz- ezerszer ismét kezébe fogta a bontóstangát, kiszúrta a csapolónyí- lást. Megindult az acélfolyam — 1956 eredményeinek első hírnöke. Ez volt az újesztendő első csapolása. A VI-os számú kemence brigádjai: Lakos Ferenc, Maczkó József és Jacsó János vezetésével az első napon 42 tonna kiváló minőségű acélt adtak terven felül. Ebből 20 tonnát Ács János brigádja készített. A siker titka röviden az, hogy nem volt semmiféle akadály. A hulladéktér ontotta az anyagot, nem kellett Várniuk egy percet sem, úgy dolgoztak, ahogy az a »nagy martinászkönyv- ben« meg van írva. De nem elégedettek az eredménnyel. 1956- ban úgy akarnak dolgozni, hogy minden nap maradéktalanul teljesítsék a tervet, s legalább egyszázalékos tervtúlteljesítést érjenek el. Havonta egy- natfós, egész évben pedig 12 napos előnyt akarnak szerezni a terv előtt, hogy elsők legyenek a brigádok és a kemencék versenyében. Az első műszak eredménye: 80 tonna műtrágya Első ötéves tervünk új, hatalmas alkotása, a Borsodi Vegyikombinát műtrágyaüzemében a második ötéves terv első műszakján, hétfőn reggel, újult erővel kezdődött a munka. A szintézis-üzemből folyamatosan, fennakadás nélkül érkezett a hatalmas csőhálózaton a műtrágya alapanyaga, az ammónia. A műtrágyaüzem teljes kapacitással dolgozott. Az ünnepek vidám kedvét a komoly munka váltotta fel már a hétfői műszak első óráiban a Borsodi Vegyikombinát műtrágya üzemében. Ennek eredményeként — mintegy 80 tonna műtrágyát termeltek a mező- gazdaság részére. A vegyikombinát hatalmas sóraktárából újabb vagonok indultak Sátoraljaújhely, a borsodivá nkai József Attila Tsz és az ország más termelőszövetkezetei felé, hogy elvigyék a magyar nehézvegyipar új óriásának termékét. aü- es kormányküldöttség utazott Beilinbe Wishs.m Pieck születésnapja alkalmából Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke 80. születésnapja alkalmából rendezendő ünnepségeikre vasárnap este magyar "•árt- és kormányküldöttség utazott Kcrlinbe. A küldöttség vezetője Kovács István, az MDP Politikai Bizottságának tagja, a Közoonti Vezetőség titkára, tagjai: Apró Antal, r.z MDP Politikai Bizottságának tr.gja, a Minisztertanács elnök- helyettese, Kristóf István, áz MDP Központi Revíziós Bizottságának elnöke, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja és Nógrádi Sándor vezérezredes, a honvédelmi miniszter első helyettese, az MDP Központi Vezetőségének tagjai, to- -■ bbá Safrairko Emánuel, a Magyar -'köztársaság berlini rendkívüli és meghatalmazott nagykövete csatlakozik a küldöttséghez. A küldöttség elutazásánál jelen volt Sík Endre, a külügyminiszter első helyettese, továbbá az MDP Központi Vezetősége és a külügyminisztérium felelős munkatársai. Magyar államférfiak üdvözlő távirata Wilhelm Pieck elvtárshoz WILHELM PIECK ELVTÁRSNAK, a Német Demokratikus Köztársaság elnökének, Berlin. Engedje meg Elnök elvtárs, hogy a magyar nép, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a magunk nevében forró szerencsekívánatainkat fejezzük ki 80. születésnapja alkalmából. A magyar dolgozók a német dolgozókkal és az egész nemzetközi munkásosztállyal együtt ünnepük ma Önt, mint a német munkásosztály fáradhatatlan és önfeláldozó harcosát, mint a német militarizmus fc1- támasztása ellen harcoló egyik legkiválóbb vezetőjét. A magyar nép iái tudja, hogy Önnek a Német Demokratikus Köztársaság felvirágoztatása érdekében kifejtett fáradozásai döntő mértékben hozzájárulnak az egységes és demokratikus, békcszerető Németország megteremtéséhez. AZ egész magyar nép érzéseit tolmácsoljuk, amikor teljes szívből kívánunk Elnök elvtársnak erőt és egészséget, hogy még hosszú-hosszú éveken át munkálkodjék a német nép haladásáért és felemelkedéséért, ezzel is hozzájárulva a Szovjetunió vezette béketábor megerősítéséhez, a nemzetközi feszültség enyhítéséhez. 1956. január 2. HEGEDŰS ANDRÁS RÁKOSI MÁTYÁS a Magyar Népköztársaság a Magyar Dolgozók Pártja Központi Minisztertanácsának elnöke. Vezetőségének első titkára. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. A vezetőség újjáválasziásának hírei — Litka községbe** a vezetőség újjáválasziásának tiszteletére 9 család — 15 tag — aláírta a mezőgazdasági termelőszövetkezeti belépési nyilatkozatot. A jövő héten kerül sor a termelőszövetkezet megalakítására. ^ — Az ózdi gépállomás pártvezető* sége már napokkal ezelőtt elkészi-* tette a vezetőség beszámolóját. Az időltözben történő változásokat a t?e- zctőségválasztás napján dolgozzák fel, az utolsó pillanatig bővítik és tartalmilag gazdagítják. * — Szendrő községben a vezetőség újjáválasztásával kapcsolatban a Központi Vezetőség határozatának' az a helytelen értelmezése kapott szárnyra, mely szerint az összes régi vezetőket le keli váltani. Az ujja- választás nem jelenti azt, hogy a régi vezetőségből mindenkit le kell váltani. Ellenkezőleg: az eddig jól dolgozó elvtársakat be kell választani! ^ — Bódvaszilason kiállítás kereté* ben ismertették meg a község kom* munistáival és lajtosaival a kommur- nista párt évtizedes kemény küz*• delmeii. A nemrég megindult olva* sókörökben rendszeres felolvasást tartanaik a kommunisták és párton- kívüliek részére, melynek keretébén» figyelmesen áttanulmányozzák az Északmagyar országban megjelent pártról szóló elméleti és gyakorlati írásoJcat. * — Röpgy üléseken népszerűsítik Szuhakállóban a vezetőségbe beválasztandó új tagokat. Különös gondot fordít a pártvezetőség arra, hogy minél több pártonkívüli hallassa véleményét a vezetőségbe választanáé kommunistákkal kapcsolatban; * — Ózd város területén a decem- béri taggyűléseken — bár gyengébb volt a látogatottság az előző taggyü* lésekhez viszonyítva — mégis harcosak és lendületesek voltak ezek a tag* gyűlések, mert a vezetőség újjává* lasztásának jelentőségét mérlegre téve, személyre szóló feladatokkal bízták meg a kommunistákat, akik jól előlzészítették a taggyűlést. * — Abaujszántón a tömegszervezetek vállalták, hogy a vezetőségváztás előkészítésének idején a legjobb dolgozók közül 30 személyt javasolnak ígjelöP- Vállalásukat az újév küszöbén teljesítették; Ugyancsak Abaujszántón a földművesszövetkezetek vállalták, hogy olyan munkát végeznék a vezetőség .ijjáválasztásának idején, melvnek credményeképosm -’-^erik az élüzem címet. A jövő héten kerül sor az értékelésre, amely eldönti: eleget tettek-e vállalásuknak. * — A múlt hét végén a sátoraljaújhelyi járási pártbizottság aktlva- üléseket és tájtitkári értekezleteket irtott, ahol többek között felülvizs* hálták és kiegészítették az alapszervezetek intézkedési terveit, s ilyén formán még időben tudtak adni hasznos tanáé?." at/ r? — Gadnán Hajas nevű kurátor és társa behívatták magukhoz Soltész Gyula elvtársat, „a megtévedt juhot, aki elhagyta a nyájat“, s visz- sza akarták terelni a „nyájhoz“ és ■ vonásra, 1 ’ásra akarták rászedni. Soltész elvtárs kommunista lelkiismerettel tért ki az egyházi személyek „fáradozása0 előL Kiszentjük a játfvezeiöségválasztó taggyűléseket!