Észak-Magyarország, 1955. december (12. évfolyam, 282-308. szám)

1955-12-04 / 285. szám

Obi - ■ Hisküc, r ~<í»'-í 17-5®* ÉSZAKMAGYARORSZÍG r ■> I termelffszOvetkezetek megszilárdításával és számszerű fejlesztésével készüljünk a pártvezetőségek újjá választására! AZ MDP BORSOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPDA Miskolc, 1955 december 4, vasárnap XI. évfolyam 285 szám ÄRA 50 FILLER FELSZABADULÁSI EMLÉKÜNNEPÉLY Miskolc város felszabadulásának tizenegyedik évfordulója alkalmából Tizenegy évvel ezelőtt szabadították fel Miskolcot a dicső szovjet hadsereg harcosai. A város nagy ün­nepe alkalmából a Magyar Dolgozók Pártja városi párt­végrehajtóbizottsága és a városi tanács végrehajtó bi­zottsága szombaton este 7 órai kezdettel a Déryné Szín­házban felszabadulási emlékünnepélyt rendezett. Az emlékünnepélyen, a méltó díszbe öltözött színház néző­terét megtöltötték a város ünneplő dolgozói. Ott voltak a párt, a tanács és a tömegszervezetek vezetői, a leg­jobb pártmunkások, az üzemek és a vállalatok élen­járói, a város termelőszövetkezeteinek legjobbjai, a la­kosság minden dolgozó rétegének meghívott képviselői. Ott volt az ünnepségen Földvári Rudolf elvtárs, a Központi Vezetőség tagja, a Magyar Dolgozók Pártja megyei pártbizottságának első titkára, Rónai Sándor elvtárs, az országgyűlés elnöke, valamint P. F. Potóckij őrnagy elvtárs vezetésével Miskolc város kedves szovjet vendégeinek háromtagú küldöttsége. Az emlékünnepély diszelnökségében helyet foglal­tak: Aranyosi József, a Borsodvidéki Gépgyár párttit­kára, Barla Anna, volt miskolci partizán, Barta Zoltán, Benyák Béla, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Bodnár András, a városi pártbizottság első titkára, Bonta Lajosné, az MSZT városi titkára, Dáni János, a megyei pártbizottság tagja, Déri Ernő, a vá­rosi pártbizottság másodtitkára’ Dunai Péter alezredes, Fehér István, Fejedelem Józsefné, a Lenin Kohászati Művek kiváló dolgozója, Fodor Dániel bányász, Föld­vári Rudolf, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Veze­tőségének tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Frank Miklós, a munkásmozgalom régi harcosa, Gál Ferenc bányász, Gyárfás János, a megyei pártbizottság másodtitkára, Gergely László, a Sztálin úti iskola igaz­gatója, Hajdú Rezső, a városi tanács elnöke, Huzsvári Kálmán, a DIMÁVAG pártbizottságának titkára, Iván István, a megyei tanács elnöke, Jenei Sándor termelő­szövetkezeti tag, Keczel János termelőszövetkezeti tag, Kolozsvári Julia 11 éves úttörő, Koós Béla, a megyei DISZ-bizottság titkára, Kormos György bányász, Kos­tyó Sándomé, az MNDSZ városi szervezetének elnöke, Koval Pál, a megyei pártbizottság ágit. prop. osztályá­nak vezetője, Kovács Barna, a „December 4“ Drótgyár párttitkára, Mislóczky Mátyás Kossuth-díjas, a Szocia­lista Munka Hőse, Moravszky Antal, az 1. kerületi ta­nács elnöke, Négyesi Gyula, a Lenin Kohászati Művek többszörös újítója, Nemeskéri János, a Lenin Kohászati Művek pártbizottságának első titkára, Németh László, a városi DISZ-bizottság titkára, Nyicki György, a mun­kásmozgalom régi harcosa, Papp Istvánná, a megyei MNDSZ elnöke, P. F. Potóckij, a szovjet hadsereg őr­nagya, Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, Sályi Ist­ván, a Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem Kossuth-díjas rektora, Simon István alezredes, Simon Sándor, a Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem pártbizottságának titkára, Solymosi László bányász, Stefanovics Imre többszörös újító, Szabó Borbála, a Le­nin Kohászati Művek dolgozója, Szárnyasi László, a MÁV politikai osztályának vezetője, Szinvavölgyi Jó­zsef, a Kohóipari Technikum igazgatója, Tóth János, a megyei pártbizottság ipari titkára, Treit László, a Le­nin Kohászati Művek pártbizottságának ágit. prop. tit­kára, Turnai Károly, a MÁV igazgatóság vezetője, Ur- banesok Mihály, Miskolc város Hazafias Népfront­bizottságának elnöke, Valkó Márton, a Magyar Dolgo­zók Pártja Központi Vezetőségének póttagja, a Lenin Kohászati Művek Kossuth-díjas igazgatója, Varga Gá- borné pedagógus, Vass József 11 éves úttörő és Zombori Sándor alezredes. A magyar és szovjet himnusz elhangzása után Vr- bancsok Mihály elvtárs, a Hazafias Népfront városi bi­zottságának elnöke mondott megnyitó beszédet. Üdvö­zölte a megjelenteket, az elnökség tagjait, s külön üd­vözölte Kolozsvári Julia és Vass József úttörő pajtáso­kat, akik Miskolc felszabadulásának emlékezetes, bol­dog napján születtek. Ezután Déri Ernő elvtárs, a városi pártbizottság má­sodtitkára mondotta el ünnepi beszédét. Déri Ernő elvtárs ünnepi bessséde Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! Tizenegy éve lobognak vörös zászlók városunkban. Azóta világí­talak messzelátszó vörös fénnyel azok az ötágú csillagok, melyek a szabadságot hozták meg nekünk; Amióta az elnyomottak a felemel­kedésért, a szabadságért harcol­nak, ez a zászló volt a jelkép, mö­götte sorakoztak fel az elnyomott, kizsákmányolt milliók. E zászló mögé állni annyit je­lent, mint a szocializmusért, a kommunizmusért harcolók seregébe tartozni. Ezért lobogott vörös zász­ló a szovjet tankokon, ezért esküd­tek fel rá a mWcolci partizánok is; Ma pedig a Szahalin szigettől az Elbáig lobognak ezek a zászlók, hirdetve egy jobb világot, ahol bol­dogabbak az emberek. Sok helyen pedig, ahol a tömegek még elnyo­matásban élnek, ez a zászló a re­ményt, a felszabadulás jelképét jelenti. Tizenegy évvel ezelőtt a vörös zászlók golyóktól tépettek voltak és vértől még vörösebbek. Azoknak a szovjet hősöknek a vérétől, akik a mi szabadságunkért ontották drága vérüket. Örök hála és di­csőség Nekik, akiknek új, boldog életünket köszönhetjük. A legna­gyobb szeretettel gondolunk azok­ra a szovjet-ukrán harcosokra; akik hősiesen harcoltak értünk, hazánk, városunk felszabadítá­sáért. Azok a szovjet katonák, akik ma kolhozisták, traktorosok, ipari munkások, bizonyára klubokban, vagy családi körben beszélik el, hogyan élt a magyar munkásság, városunk lakossága addig, amíg ők, a felszabadítók meg nem ér­keztek. Van mit elmondaniok, okulhat belőle a fiatalság, amely csak történelmi könyvből ismeri a kapitalisták elnyomó rendszerét; Sok szovjet katona a szocialista rendszerben nőtt fel, és nem élte át az elnyomatást, s csak akkor lát­ta meg, amikor a hitleri hordákat üldözve átlépte szeretett hazája szent határait. Sokszor nekünk is jó lenne gyak­rabban feleleveníteni a régmúltat, hogy jobban tudjuk értékelni je­lenlegi boldog életünket; különö­sen fiatalságunk előtt, amely nem emlékszik ezekre az évekre, nem beszélve azokról a drága gyerme­kekről, akik mór a mi boldog ko­runkban születtek. Sokszor el kel­lene nekik mondani, hogy nem volt mindig úgy, mint jelenleg, s min­dent kövessenek el a máért, be­csüljék meg örömteli, boldog, gondtalan életüket. Emlékezünk az átkos múltra Emlékezetes még, hogy milyen nyomasztó volt a munkanélküliség, amikor a legtehetségesebb munká­sok, értelmiségiek is a burzsoák kényétől, kedvétől függtek. Amikor a város lakossága nagy tömegei­nek számára a megélhetés legele­mibb feltételei sem voltak bizto­sítva. Hiába akart valaki dolgozni, nem volt rá lehetősége. Sokan em­lékezünk még az embervásárokra, a hólapátoló tanárokra és művé­szekre, arra az időre, amikor az egyik ember a másik kiszipolyozá­sából élősködött. A gyárakban a munkások,, a kohászok, martinászok éhbérért dolgoztak s tőlük néhány kilomé­terre, a lillafüredi palotákban, a bükki vadászkastélyokban folyt a dőzsölés, durrogtak a pezsgős palac­kok. Jól emlékszünk még, hogy a ta­nulás nagyon kevesek, általában a jópénzüek kiváltsága volt. Nagyon kevesen emelkedhettek ki a tehet­séges munkás gyerekek közül. De ha valakinek volt pénze, protek­ciója, akkor nem számított a te­hetség. Lehetett mérnök, vagy bár­mi más, hiszen ezeknek csak az volt a fontos, hogy megkapják a fatokban a pergamentet, ami bizo­nyította, hogy mérnökök lettek; úgy sem alkottak soha, nem ebből éltek, hanem, hogy hét bőrt nyúz­tak le alkalmazottaikról. A parasztságnak egész kicsiny, vékony rétege zsirosodott, gazdago­dott. A kisparaszti porták tömegei előtt pedig pergett a végrehajtó dobja, a parasztság zöme nyomor­góit. Kiváló esztergályosok, martiná­szok követ törtek útépítésnél és földmunkát végeztek, mert a gyá­rakban fekete listára tették őket forradalmi érzületük miatt. Mert ők nem nézték és tűrték szótlanul az akkori embertelenségeket! Vol­tak miskolci munkások is, akik küzdelmes harcot vívtak a kizsák­mányolok ellen, mint Oszip István, Urbancsok Mihály, Hajdú Rezső és más elvtársak. De mégsem tudták önmaguk kivívni a hőn óhajtott szabadságot. Ehhez segítettek a szovjet hadseregek. Nem csak a felszabadítás fűző­dik dicső nevükhöz, hanem azóta is igen sokat segítettek. Városunk lakói soha nem felejtik el Bargyin, Amoszov, Rakcsajev, Pegov elvtár­sak és a Mojszejev együttes ne­vét; A diósgyőri nagykohóval együtt emlegetjük a szovjet embereket, akik segítettek felépíteni. Ezek a szovjet elvtórsak a szocializmust győztesen felépítő, s a kommuniz­must építő szovjet nép gazdag mű­szaki, tudományos tapasztalatát, kultúráját hozták el nekünk. A nagy szovjet nép úgy segít ne­künk, és tanít bennünket, mint az idősebb, tapasztaltabb testvér a fiatalabbat. Ilyen önzetlen, testvé­ri segítséget el sent lehet képzel­ni mástól, csak a Szovjetunió né­peitől, melyek a gyakorlatban va­lósítják meg az internacionalizmus lenini elvét. Tőlük tanulhattuk meg azt is, hogy a szabadság egy­magában nem elegendő. Az 1930-as években mondotta Sztálin elvtárs, hogy a szabadság nagyon jó dolog, de azzal jólakni nem lehet, arra van szükség, hogy a szabadság ál­dásait az anyagi jólét tetőzze be; A szovjet forradalom — most már hozzátehetjük, hogy népi rendsze­rünknek is — abban van az ereje, hogy a szabadságot biztosítja és ehhez biztosítja az anyagi jólétet is. Déri elvtárs ezután beszélt arról, miként nőtt Miskolc az ország második legnagyobb városává, be­szélt a fejlődés nagyszerű ütemé­ről. a várcs lo^ójnok anvngi és kulturális fejlődéséről, majd így folytatta: A. fejlődés nem -volt teljesen sima út Az eredmények sem hulltak az égből, ezekért nagyon komolyan meg kellett küzdeni. Igen kemény harcok folytak, de hogy ezekben a harcokban városunk munkásai jól megállták a helyüket, azt bizonyít­ják azok a versenyzászlók, serle­gek, kormánykitüntetések, melyek nemcsak hazánkban, hanem külföl­dön is nagy megbecsülést szerez­tek Miskolcnak. Kossuth-díjasaink, Vörös Zászló-érdemrenddel kitün­tetett elvtársaink példaképei a dol­gozóknak. Az a többszáz sztahano­vista, a szakma kiváló dolgozói, akikkel büszkélkedhetünk, bebi­zonyították, hogy milyen tettekre képes a munkás, a dolgozó, ha megadják a lehetőséget, hogy tudá­sát gyümölcsöztesse. És azok a miskolci munkások, akik ma távol vannak, de velünk együtt ünnepelnek, akik kiemel­kedtek a többiek közül és párt, ál­lami, gazdasági funkcióban dől* Felszabadítók és felszabadítottak találkozása goznak az ország különböző he­lyein, bebizonyítva, hogy a mun­kásosztály nemcsak kizsákmányolt tömegnek jó és nem csak építeni tud, hanem képes a vezetésre is *— ezek is öregbítik a diósgyőri gyárak, szülővárosunk jó hírne­vét; megcáfolva a kizsákmányo- lóknak azt a nevetséges elméletét, hogy a munkás csak rombolni tud, hogy „nyers” tömeg, amely csak a kiváltságosok vezetésével képes valamire. Valamennyien büszkék vagyunk nagyszerű értelmiségeinkre, azok­ra a nagyszerű mérnökökre, mű­szakiakra, akik tudásukat a dolgo­zó nép szolgálatába állították és azt tartják életcéljuknak, hogy minél nagyobbat, maradandóbbat alkossanak, vállvetve a munkások­kal a dolgozókkal. Soha ilyen lehe­tőségeik nem voltak! Éljenek vele, s hálás lesz nékik az egész dolgo­zó nép. Öröm arra gondolni, hogy a ne­velők, a tanárok megtalálták he­lyüket szabad országunkban és jó hazafiakká igyekeznek nevelni gyermekeinket. Tartsák feladatuk­nak, hogy munkaszerető, öntuda­tos, szocialista embereket nevelje­nek és akkor megbecsülés, szeretet; további gondoskodás kíséri mun­kájukat. Uj fiatal értelmiségünkre for­dítsunk nagy figyelmet. övezze őket gondoskodásunk. Támogassuk őket, de legyünk velük szemben igényesek. Óvjuk őket a káros be­folyásoktól. Figyelmeztessük őket arra, hogy az értelmiségieknek ki­járó megtisztelés és becsület: köte­lezi őket! ök a munkások és pa­rasztok gyermekei, de szüleik, osz­tályuk felé kötelezettségeik van­nak. Ök képzettebbek, tanultab- bak, s tudásukat azoknak adják, akiktől kapták: a dolgozóknak. A párt a magyar dolgozó nép nagyszerű, harcokban edzett vezetője Kedves Elvtársak! Hogy ma itt tartunk, azt a Szov­jetunió felszabadítása és segítsége mellett a mi dicső nagy pártunk­nak köszönhetjük. A párt mutatott világos utat, mozgósította és mozgósítja ma is a tömegeket a nagyszerű célok meg­valósítására. A párt, szem előtt tartva a dolgozók legégetőbb pro­blémáit, úgy szabta és szabja meg politikáját, hogy a dolgozó tömegek magukénak tartották és tartják eze­ket a célokat, s támogatták és tá­mogatják a párt célkitűzéseit. A párt előtt olyan nagyszerű, jól kipróbált tapasztalat áll, mint a Szovjetunió Kommunista Pártjának példája, melynek segítségével — hazánk viszonyaira alkalmazva —, helyesen tudja vezetni a tömegeket. Pártunk határozottan felvette a harcot azok ellen a jobboldaliak el­len, akik hangzatos, jól álcázott jel­szavakkal léptek fel és le akarták téríteni a pártot a helyes útról. Re­vízió alá akarták venni a Szovjet­unió tapasztalatait és úgy állítot­ták be, hogy mi sajátos, magyar úton építjük fel a szocializmust. Ez a sajátos út persze a marxizmus- leninizmus útjáról való letérést je­lentette volna — ellenségeink leg­nagyobb örömére; Ezt mutatta a kulákság elszemtelenedése, a nem­zetközi reakció bizakodása, öröm­ujjongása. A dolgozó nép is hamarosan fel­ismerte, hogy milyen végzetes lett volna, ha a párt a jobboldaliakat nem leplezi le erélyesen és nem mutatja meg a helyes utat. A párt­tagság és a legöntudatosabb dolgo­zók szorosan felzárkóztak a párt mögé és március óta nagy lépések­kel haladtunk előre. Ez is megmu­tatta, hogy népünk bízik szeretett, kipróbált nagy pártjában és to­vábbra is tőle várja az iránymuta­tást. Pártunk és kormányunk is figye­lemmel kíséri Miskolc dolgozóinak életét és harcait és ahogyan lehet, gondoskodik rólunk. Nemrégen sze­mélyesen Rákosi elvtárs járt itt városunkban és elbeszélgetett az élenjáró dolgozókkal, a város veze­tőivel. Ugyancsak itt volt Hegedűs elvtárs, a Minisztertanács elnöke és megvizsgálta, hogy milyen a lakos­ság ellátása. Sok hasznos tanácsot adtak arra vonatkozóan, mit te­gyünk, hogy meglévő problémáink mielőbb megoldódjanak. A párt mindent elkövet, hogv javítson Mis­kolc dolgozóinak helyzetén. Ennek a szerető gondoskodásnak eredmé- (Folyt '.ás a 2, oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents