Észak-Magyarország, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-01 / 127. szám

2

északmagyarorszag

Szerda, 1955- június J.

Elítélték a mezönagymihályi állami gazdaságban garázdálkodó

bíínbanda tagjait

A miskolci megyei bíróság a me- zonagymihályi állami gazdaság volt vezetőinek nagyszabású bűnügyét tárgyalta az elmúlt napokban. Olyan gonosztevők álltak a nép bíróságának ítélőszéke előtt, akik éveken ut károsították az államot, ellopták es eldorbézolták a nép vagyonát.

A bűnbanda garázdálkodasaira az hívta fel a figyelmet, hogy a mezo- nagymihályi állami gazdasag éveken át veszteséggel, ráfizetéssel zarta évi mérlegét. A megindított vizsgalat során megállapították, hogy nem egyszerű ráfizetésről, hanem ^ a gazdaság több vezetőjének bűnös garázdálkodásáról van szó. Rövidesen kiderült, hogy O. Tóth János igazgató, Dajka Dezső főkönyvelő, Balint László főagronómus és Fényes József üzemegységvezető súlyos visszaéléseket követtek el a gazdaság terhére. A bűnbanda vezetői, akiit előszeretettel adták ki magukat „jó embernek“ — mindenre kapható, a néppel ellenséges elemekkel igyekeztek magukat körülvenni. Fényes József üzemegységvezető és Dajka József főkönyvelő sikkasztásaik megkönnyítésére például „megbízható ‘ pénztárost keresték. A többszörösen büntetett előéletű Ardai Lajos személyében meg is találták azt a „megbízható“ embert, aki azután minden sikkasztásban és csalásban segítségükre volt.

A mezönagymihályi állami gazdaságban garázdálkodó bűnbanda számos visszaélése közül is kirívó a nádpalló üzemmel kapcsolatos bűn- cselekményük. Engedélyt kaptak arra, hogy a nádpalló üzem nyersanyagszükségletét vásárlások útján biztosítsák. Erre a célra nagyösszegű pénzellátmányt kaptak. Fényes József üzemegységvezető, aki a nád- pallóüzemet is vezette — összejátszva Farkas Gyula, Hegedűs Imre, Báli István, Gólya János, Pincés József és Magyari László raktárosokkal^ azonnal hozzálátott, hogy ezt a pénzt is megkaparintsa és eldor- bézolhassa. A raktárosokkal együtt sorra gyártotta a hamis raktárbevé- telezési bizonylatokat, hamis számlákat különböző nemlétező nádvá- sárlásokra. A nemlétező nádért több, mint 100.000 forintot vettek így fel a gazdaság pénztárából. A csalással szerzett pénzből — „hallgatási díj“ címén — O. Tóth János igazgató, Dajka Dezső főkönyvelő, Bálint László főagronómus, Ardai Lajos pénztáros és Nagy Béla bérfelelős is részesült.

A bűnbanda másik súlyos gaztettét egyik „jó“-emberük, Fekésházi Lajos spekuláns kulák segítségével hajtották végre. Megbízták a kulá- kot, hogy a gazdaság részére különféle gépalkatrészeket és egyéb felszerelési tárgyakat szerezzen be. Fekésházi, aki akkor Miskolcon volt alkalmazásban, kapva-kapott az alkalmon és a gép- és alkatrészvásáron mintegy 50.000 forintos „hasznot“ vágott zsebre. Dajka, Bálint és Ardai is kaptak néhányezer forintot ebből a „nyereségből“, mert tudtak arról, hogy a kulák fillérekért vásárolt ócskaságokat sóz rá magas áron a gazdaságra. Fekésházi még ezzel a nyereséggel sem elégedett meg, hanem a gyárban, amikor a számlát kiállító dolgozó néhány percre nem ügyelt a kulák enyves kezére — ellopott néhány bélyeges számla-űrlapot. Ezeket később meghamisította és további 7.100 forintot vett fel a gazdaságtól.

A nagymihályi állami gazdaság volt vezetői sorozatosan követtek el bér- és normacsalásokat is. Papíron, jelentéseikben sokkal nagyobb területet műveltek meg, mint a valóságban s ezekre a nemlétező területekre „kifizetett“ munkadíjat ők vágták zsebre. A mezönagymihályi bűnszövetkezet tagjai végeredményben többszázezer forinttal károsították

A felszabadulás óta háromszor ünnepelte már az egész magyar társadalom a pedagógusokat, a szocializmus építésének fontos munkásait. A negyedik pedagógus nap előtt is nagy a készülődés.

Minden járásban operatív bizottság alakult, amelynek az a feladata, hogy előkészítse a járás jutalomban részesített pedagógusainak tiszteletére rendezett ünnepséget.

Megyeszerte ünnepélyes keretek közt adják át a jól dolgozó pedagógusoknak az 500—-800 forintig terjedő pénzjutalmat. A szerencsi járásban több, mint 80 nevelő kap jutalmat. A szikszói járás pértvégrehaj- tó bizottsága a pénzjutalmakon kívül értékes könyveket is ajándékoz a járás élenjáró pedagógusainak.

A járási tanácsok ünnepi vacsorán látják vendégül a legjobb nevelőket. Minden község készül, hogy június első vasárnapján ünnepelje az új ember kovácsait, a nevelőket. Gagybátor, a tavasszal országos hírűvé vált szocialista község apraja- nagyja készül a pedagógusok köszöntésére. A tanácselnökön kívül a tsz. elnökök és a DISZ külön köszöntik az ünnepségen a pedagógusokat.

Domaházán a tanács és a DISZ műsoros ünnepségre ítészül és több kisebb-nagyabb“ meglepetésben remeg a népgazdaságot. Elitták, elmulatták, fényűzésre költötték a dolgozó nép többszázezer forintját, de még ennél is súlyosabb kárt okoztak azzal, hogy a környéken lejáratták az állami gazdaság jóhírnevét. A gazdaságban, ahol ilyen banditák garázdálkodtak jóformán semmit sem törődtek a termeléssel, A gyenge termésátlagok is többszázezer forinttal károsították meg népgazdaságunkat.

A miskolci megyei bíróság dolgozó népünk ellenségeit, a csalásból, sikkasztásból élő heréket példás büntetésben részesítette. O. Tóth János volt igazgatót 11 évi. Dajka Dezső főkönyvelőt 14 évi, Fényes József üzemegységvezetőt IS évi, Bálint László főagronómust 10 évi, Fekésházi Lajos spekuláns kulákot 12 évi és Ardai Lajos pénztárost 5 évi börtönre ítélte a bíróság. A hamis raktári bizonylatokat kiállító raktárosok két-három évi börtönt, a sikkasztásokban résztvevő többi vádlottak a bünbanda kisebb cinkosai pedig hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetést kaptak.

szesülnek a pedagógusok. Tarcalon mái' kedves hagyománnyá vált a nevelők ünneplése. A község társadalma nem feledkezik el a nyugdíjas pedagógusokról sem. Junius 5-én ők is ott lesznek az ünnepeltek koszorújában és rájuk is árad a megbecsülés és a szeretet melege.

A helyi tanácsok és tömegszerve- zetek, ahol eddig elmulasztották, vegyék kezükbe a pedagógus nap előkészületeinek a megszervezését, mert gyermekeink nevelői megérdemlik, Hogy ezen a napon falu és város, kicsi és nagy őket ünnepelje, akik nagy szeretettel nevelik gyermekeinket szocialista emberekké, a kommunizmus építőivé.

Kitüntetések

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1905. évi általános vasipari sztrájk ötvenedik évfordulója alkalmával, munkásmozgalmi tevékenységük elismeréséül Kender Károlynak a „Munka Vörös Zászló Érdemrendje“, Frank Ferencnek, Pekári Jánosnak, Spitzer Mórnak, Keiser Nándornak, Varga Ferencnek, Horváth Ágostonnak és Győri Istvánnak a „Munka Érdemrend“ kitüntetést adományozta.

Kilenc régi munkásmozgalmi harcost a „Szocialista Munkáért Érdemérem' ‘-mel tüntettek ki,*

A negyedik pedagógus nap előkészületei

megyénkben

Képek o Szovjetunióból

A hauwvi mozdony szerelvények gyárának egyik üzemében szerelik a kahovkai vizierőmű számára készülő 52.000 kilowattos hatalmas hidro- generátorok gyíkét.

A magnyitogorszM „Sztálin“ kohókombinát nagyolvasztójától indult ki az ötödik ötéves terv határidő előtti teljesítéséért folyó verseny. A kombinát a terv első négy évében félmillió tonna nyersvasat, 126.000 tonna acélt és 132.000 tonna hengerelt árut termelt terven felül.

A ntóezkvai „Sztálin" autógyár új, korszerű „ZISZ 127“-es távolsági’ autóbuszának belseje. Az autóbus zt 180 lóerős Diesel motor hajtja.

A minap a Szuha-völgyén jártam - az egyik bányatelepen. Az idő elég merd, csepereg az esd, a természet meghazudtolja a naptárt, mivelhogy tavaszi mutat s mégis ősz jut az ember eszébe. Mondom, az idő >« rossz, a hangulatom is borongás és sehogy sem tudom elképzelni, hogy kinek jut eszébe ilyenkor a bányász zenekart kivezényelni az Anydk- kertjébe s ott cslnnadrattáxik az egész legénység, pokoli zenebonát csapva.

Odavitt a kíváncsiság s látom, hogy legalább negyven alacsony,

' zömök kun fi — mindmegannyinak jó vastag kálvinista nyaka — különböző batyukkal körülvéve ott áll a park közepén s szende áhítattal figyelik, jobban mondva hallgatják a Kis Petká bácsi által vezényelt bányász zenekart. Azonnal rájöttem a dolog nyitjára: toborzott bányászok bíz ezek, valahonnan Debrecen környékéről, — az alföldi nap színezte barnaság elárulja.

Tehát ünnepélyes fogadtatás, mint ahogy ilyenkor illik, negyven bányásszal szaporodik a létszám a Szuhavölgyén. Tfogy aztán mennyi marad meg belőlük, az a jövő titka. A lényeg nem is ez, hanem az elmondandó kis történet, ami ott futott eszembe az ünnepélyes fogadtatás, az éktelen zenebona és Kis Patkó bácsi karmesteri pálcájának lengése közben.

Ä

igi bíz ez a történet, van vagy húszéves. Elmondani sem szegitelem — merthogy megtörtént az mással is, aki legelőször kerülj rt föld alá, minden előzetes bányalátogatás nélkül, jó öreg aknászoktól kisérve, mint ahogy ma is teszik az újoncokkal.

Volt akkor bányalátogatás? Ezer ördög! Meg sem mondtad, hogy soha nem jártál a föld alatt, örültél, ha megtetszett az arcod a főaknásznak s aztán gyerünk le a lyukba minél előbb, nehogy gyanússá válj. Megtette azt nem egy fiatal fiú, hogy bajuszt ragasztott, hogy öregebbnek lássék, kabátja alá rongyot dugdo„ sott, hogy minél erőteljesebbnek tüntesse fel magát s megnyerje a mindenható bányamester kegyét. Dehogy I volt akkor csinnadratta, meg ünnepi I ebéd, meg toborzás, ontotta ez tt

i A HEGYEMELO I

kokból, mintha csak a gyomrát siratná. Csorog, csepeg minden, két perc múlva már alig van száras hely rajtam s csak megyek a fényi felé, ott messze pislákol, s a ködben

— a párolgó test köde ez — néhány alak látszik.

Az út visszafelé egy még hatalmasabb fával — amibe már vaskapcsot vertem, úgy vonszolom magam után

— még rohadtabb. Hörögve fúrom előre magam az alig pislákoló lámpafénynél s csak viszem ezt <* nagy-nagy terhet, mint egy megszállott, míg csak össze nem roska- dók. Amikor végre úgy 3 óra múlva bekúszók az öreg Petrenkóhoz, még neki áll feljebb, még ő kiabál, ordít s azt mondja, hogy:

— Már nincs szükség rá, vigyem csak vissza, ne legyen itt láb alatt,

Nem voltam én se holt, se eleven, amikor sikta végén kikászálódtam az akna száján. De azért eldicsekedtem a velem egykorú cimboráknak, hogy milyen veszély is volt nálunk, s ha nem viszem a hegyemelöt. . • Na igen, a hegyemelő...

Akkor tudtam meg, hogy ilyesmi nincs. S azt is, hogy játék volt az egész, vicc, olyasféle, mint mikor a tengerész először halad át Egyenlítőn. Hogy ez amolyan keresztelő volt, kis ismerkedés, kis izomgyakorlat. Két napig csak bujdostam az emberek elöl s csupán harmadnap békéitem meg, amikor az öreg Petrenkó ott lent egy csille rakodásai közben barátságosan hátbavágott s azt mondta:

— Oda se neki cimbora. En is így kezdtem. Nem szégyen ez. Bányász lesz belőled.

Ügy is volt. Három év múlva már

én küldtem a cimborámat a hegye

emelőért,

fiát ez jutott eszembe ott az Anyák-kertjében, meg az ünnepi ebéd alatt, amivel a toborzott

bányászokat várták. Meg az is. hogy ezeknek már előre elmondja mindezt a vén Hajós. Hat napon keresztül fogja kísérgetni őket lent a bá-> ttyában, megmagyarázva mindent, mielőtt kezükbe éeszik a csákányt, HOLDI JANOS

szegény magyar haza a munkanélkülieket; annyi tyúkot, libát és savanyú vinkót hordtak az Üzemvezetőknek, hogy még el is tudtak adni belőle.

Mindez azért, hogy dolgozni tudjon az ember.

Nem részletezem, hogy miként jutottam munkához, elég abból annyi, hogy Kurityánban láttam meg először a bánya mélyét. Felolvasáskor Petrenkó Géza bácsi mellé osztottak. Kis, alacsony ember volt, apró egérszemmel, s az arcából csalt úgy ágaskodott az a nagy piros krumpli orra, lévén állandó tisztelője a jófajta tállycdnak. Valahol egész hátul, a III-as szinten egy elővájásan kötöttünk ki, jó félórai másskálás után. Közben az öreg egyre morgóit, amiből csupán szakadozott mondat foszlányokat értettem:

— .,. taknyos kölkök ... jött-men- ieh, azt hiszik, hogy itt nagyobb a kenyér, lassan egy liter borra sem marad az embernek, no de majd, •. A „no, de majd“-nál befordul- ■ funk a. munkahelyre. Persze, csak álltam, bámultam, hanem azért az öreg nagy dohogva elkezdett parancsolni, sőt még a cimbora szóval is megtisztelt. — Na — gondoltam magamban — ez már jó jel, a cimbora az mégis csak cimbora és nem „taknyos kölyök“. Nem mondok újat, ha azt mondom, hogy nehéz volt. Hazudik az az ember, aki azt állítja, hogy az első hét a bányában egyenlő egy balalonparti üdüléssel, az csak szájhős, még ha herkulesi erővel rendelkezik is.

Egyszóval réselgelünh, réselgelünk, a karomat csak úgy rázza a kemény szén, merthogy tompa a csákány, az öreg nem szól, szája sarkában az elmaradhatatlan cigarettavég fityeg, időnként vizet ereszt a lámpájára, aztán egyszeresük hozzámfordul. Kerek, rongyos svájci sapkáját feltolja a fejebúbjára s megállít a munkában:

— Hallgass csak cimbora! Valami készül. Itt felettünk hiba van!

Nézek fel, hallgatódzom, serceg, perceg a szén, mintha csak valami óriási szú mászkálna benne s iszonyúan megijedek. Ha már egy ilyen öreg bányász azt mondja, akkor... Remegő szájszéllel kérdezem:

Most mit csináljunk Petrenkó bácsi?

— Na mit? Eredj el a szomszédos munkahelyre, Löcsi Ferihez, oszt mondd meg, hogy adják oda a hegyemelőt. De igyekezz a lábad istenit, mert hiba lesz.

Mentem is. Nem is mentem, inkább szaladtam, bele-bele vágtam a fejemet egy-egy tartóoszlopba, de úgy, hogy a csillagos mcnnybollat láttam magam előtt. Rohanok be Löcsi Feri bácsihoz nagy lihegve, hogy:

— Feri bácsi baj van! A hegy- emelö kéne. Azonnal tessék ideadni.

— Hegyemelö, te gyerek? No hiszen az éppen nincs itt. Most vitték el Kongo Dániák.. Itt kimész a munkahelyről, jobbra fordulsz, felmész végig a siklón, ott majd kérdezd meg, hogy merre.

T egál óbb 150 méteres a sikló.

L Dübörögnek lefelé a szénnel felt csillék, ilyenkor nem is szabad ott járni, hanem én megyek-megyek, reszket minden porcikárn a megerőltetéstől, a tüdőm sípol, a szivem helyén mintha egy his dobos lenne, aztán csak bebukok a Kongóik munkahelyére. Nagy, derék szál ember Kongo, úgy néz ki ott a fekete szénfal előtt hófehér hajával, mint egy földreszállt isten, s a kik szeme csak úgy mosolyog. Megkérdi:

— Hát téged talán a faiár űz?, vagy tán a kis embert# láttad?

— Dehogy. Petrenkó Géza bácsi különít a hegyemelőért. S azt mondta, hogy siessek, mert. ..

— Ahá, a hegyemelö.

S oda mu(a,t le a t ám fák tövébe,

(kis ember = a bánya szelleme.)

ahol kb. kétméteres, 25 cm átmérőjű tölgyfa hever. —- Ez hát a hegy- emelő — rémülök el a hatalmas fa láttán, s ezzel fel az egyik végéi a hónom alá, s húzom magam után, mint valami dögöt le végig az irdatlan hosszú siklón, botladozva, lihegve, el-elsötétiilő szemmel. A szállítóvágat elején leteszem, pihenek, de ott zúg a fülemben az öreg Petrenkó hangja, hogy „siess a lábad istenét“, meg a féltés, hogy talán azóta már be is szakadt s mindezért én vagyok a hibás. Felemelem újra a fát s cipelem tovább, hol hasoncsúszva» hol iérdenmászva, s az izzadtság csak úgy ömlik rólam. A lámpát ezerszer elátkozom, azt is vinni kell, s ahogy lóg, leng a karomon, minduntalan befelé fordul, a láng belekap a ruhámba, fojtó büdös szag figyelmeztet rá Hanem azért mégis csak ott vagyok végre, nincs semmi baj, az öreg vígan pöfékel, de mikor meglát, kegyetlenül elborul az arca;

— Hát te, te apaszomorító, te mit hoztál, A nagy hegyemelöt hozzad. ne a kicsit. Vidd csak vissza s mondd meg, hogy a nagyot adják ide.

Tiizeny itt nincs sok beszéd.

■ Megint ez az irdatlan út s a szégyen, hogy mindjárt az első nap felsülök a munkában, egy koszos szerszámot nem tudok megkülönböztetni a másiktól, Valami sejtés ugyan nyiladozik bennem — ahogy a levegőt harapva cipelem felfelé a siklón a hegyemelöt —hagy az öreg nem mondta, hogy kicsi-e, vagy nagy, de megyek, mert muszáj,

Konga szélesre húzott szájjal adja tudtál, hogy a nagy hegyemelö odébb van, legalább 300 meterre, Bariék munkahelyén, s figyelmeztetett; odáig nehéz lesz uz út, mert Víz is van, meg sár is.

Végre teher nélkül futhatok a latyakban, könnyezik itt a bánya, véé kony vizerek bújnak elő a hasadé-